A   M a r a   H a r r i s - r e j t é l y

A part menti hatóságok hajóikon és csónakjaikon még jó pár napig keresték Brink Jones testét a hatalmas, erős sodrású folyóban, azonban sosem bukkantak rá.

Pedig ott volt.

Halott volt már, mégsem találta a kiutat.

Itt ragadt.

Gentle Stream #1 - 11 hours 🎧 Gentle Rivers & Streams, nature sound, relaxing water


"...a tűzfolyó és a Styx ágai összekeverednek, és a sötétben látomásszerű lények nyüzsögnek (...) Bírák és hóhérok jelennek meg, a tátongó mélység és legalsó bugyrai pedig csordultig telnek gonosz lények sokaságával." 

Plutarkhosz

Elege volt már a város állandó, fojtogató közelségéből.

Meg kell találnia a kiutat...

A hazautat.

Ideje volt indulni. 

New Ascoli szorosan egymás mellé épített lakóépületeinek fogságában.  "Egyre inkább eltünedezett a tér..."
New Ascoli szorosan egymás mellé épített lakóépületeinek fogságában. "Egyre inkább eltünedezett a tér..."

Elindult hát, kifelé a centrumkörzetek embertelen, monumentális díszletei között. AcremCity után IolwynCity következett, majd ahogy haladt kifelé az óriási metropoliszokból, a hatalmas tornyok végtelen óceánja fokozatosan, egyre inkább összementek, és a gigászi épületeket a külső-körzetek fokozatosan zsugorodó építményei váltották fel. SydonCity. Bármerre is járt, mindenféle eldobált szemét lebegett a vízben mindenfelé. Nejlonzacskók, ételmaradékok, eldobált alkatrészek, sőt, az iszap alól itt-ott kilátszó, behajított fegyverek, pisztolyok és puskák is, melyek jól látható bizonyítékául szolgáltak annak a megmásíthatatlan ténynek, hogy az emberi faj bizony megérkezett,  és birtokba vette a Szerán bolygót is. 

A valami, ami valaha Brink Jones volt, továbbcsordogált.

New Ascoli. Turstin.

Egyre inkább eltünedezett a tér, és a szorosan egymás mellé helyezett, téglalap alakú, szögletes épületek veszik át az uralmat.

Brink érezte a mindent átható harag és a szörnyű, forró düh rezgéseit maga körül, mely az erős Iolwyn minden egyes molekulájából áradt tisztán és érthetően, végtelen szomorúsággal vegyülve, az emberi érzékszervek által természetesen nem fogható, érzékelhető módon. 

A centrumkörzetek városainak építészeti stílusa viszonylag egységes volt, viszont a külső-körzetekben egy rendkívül sokszínűen berendezett világ fogadja az arra járót, amitől önkéntelenül is az lesz az érzése, mintha több helyen lenne egyszerre. Fijeston... Az art déco-ra hajazó áramvonalas stílustól a barokkos színes, dekoratív kialakításokon át a leegyszerűsített, minimalista modern formákig az építészet eddigi irányzatainak teljes palettája megjelent. Westshire... A girbe-gurba utcák és a kisebb-nagyobb terek természetesen már nem voltak olyan magas fokú, gépekre jellemző mértani precizitással és pontossággal megszerkesztve és kialakítva, mint a centrumkörzetekben, és ez a tendencia egyre kijjebb haladva egyre inkább az összes elszórt település jellemző tulajdonságává válik.

Tourson.

Tourson-i lakóházak utcafrontjai
Tourson-i lakóházak utcafrontjai

Brink továbbcsordogált.

Nangireni utcakép
Nangireni utcakép

Egyforma nevű városkák, Lorienville, Tyronville, Ashville, Yennville... majd eljutott egy külső-körzeti kisváros, Nangiren partjaihoz, mely pont a külső-körzetek és a perem határmezsgyéjén helyezkedett el, majd annak is a legszélére csordogált, ahol az épületek mérete még tovább csökkent. Kezdett újra kinyílni a tér, az eddig megszokott, egymásba folyó emberi élettér sokszínű óriásszőnyegének szövete igencsak felszakadozott, és zöld erdőségekkel, rétekkel, szántőföldekkel tarkítva kisebb-nagyobb falvakra bomlott szét. 

Még mindig nem tudta, hogy merre tart, és nem is érdekelte. Csak bolyongott tovább, amerre a pillanatnyi kedve vitte, szabadon, végre szabadon. Elhaladt egy vízbe vetett újság mellett, mely szétázott lapokkal lebegett a felszínen. Valami filmekkel foglalkozó folyóirat volt. Brink elmosódottan még látta az egyik cikk hatalmas, vastag betűkkel hangsúlyossá tett címfeliratát: "A perem ébredése, a film, ami nem más, mint három órás tömör szeranista ömlengés az elkerülhetetlen háborúról...

Az újság továbblebegett, Brink pedig folytatta hosszú útját a hívogató ismeretlen felé. Egy semmiből felbukkanó, arra úszó halcsapat keresztezte hirtelen az útját, a sor elején haladók mind keresztülvágtattak rajta, de aztán a többi, borsónyi méretű aggyal rendelkező állat szinte azonnal és egyszerre változtatott irányt, hogy kitérjenek előle. 

Főtér, Nangiren
Főtér, Nangiren

Hosszú-hosszú idő telt el, emberi viszonylattal mérve, de mi volt az az idő a végtelen űrhöz képest. Gyors egymásutánban látta, ahogy egymás után telnek a napok, az estéből reggel lesz, a reggelből délután, a délutánból este, az estéből reggel...

Az idő, mint fogalom már nem volt többé tényező a számára.

Végtelen időfolyam.

Végtelen szabadság.

Aztán itt-ott már megjelent egy-egy arra járó lélek, akik épp arra sétálgattak, vagy a parton ücsörögtek. Egy kutya csaholva csörtetett be a vízbe, nagy rössel, megannyi vízcseppet szórva szét a levegőben, hogy a folyóba vetett faágat visszavigye gazdájának.

Nemsokára egy elágazáshoz ért. Már annyi felé járt, már annyi mindent látott, ezért úgy gondolta, miért ne mehetne most arra. Brink falusi házakat látott elmosódottan, egymás mellett álló parányi épületeket, kerítésekkel körülhatárolt telkeket, takaros hátsó kerteket, itt-ott a baromfiudvarok népes hadával, libákkal, kacsákkal, kakasokkal, házi állatokkal.

It-Naím.

A peremkörzetek tanyavilágának beláthatatlan óceánjába érkezett. Szétszórt  falvak és apró, álmos települések terpeszkedtek mindenfelé a kihalt szántóföldek, erdők és puszták között, mint a nagyra nőtt amőbák. Gyönyörű zöld volt a táj itt, ahol a Iolwyn csillogó szalagja egy íves kanyart írt le, a környék hangulata már magában hordozta a peremen túli vadvilág jelenlétének ígéretét.

Már nagyon közel járt a civilizált világ és Megapolisz legszéléhez, ahol már nem az ember, hanem maga Isten és a természet alkotta meg a tájat.

Az eklektikusság itt már nem annyira tudott érvényesülni, egy- illetve kétszintes, kerítésekkel körülhatárolt épületek sorakoztak egymás mellett a kisebb-nagyobb telkecskéken, az egyetlen változatosságot az jelentette, hogy fából, betonból, esetleg vályogból építették őket, cserép- illetve zsindelyfedéssel. Akadtak új építésű, modern stílusú lapostetős házak is, de a többségét tekintve errefelé inkább a nyeregtetős parasztházak domináltak. Ha valaki még innen is továbbhaladt volna a vadon felé, a perem legszéléig a legprimitívebb szalmatetős, falemezekből összetákolt bungalókat is láthatott volna.

Brink végigúszott a folyón, mely kezdett egyre jobban leszűkülni, átadva magát új formájának. Látta homályosan a napfényt, minden élet urát, a víz felszínén túl ragyogott le rá a magasból, de most már bántotta a fénye. Menedéket kell keresnie, hogy elrejtőzhessen bántó sugarai elől. Füves partok között haladt az útja, átívelő, egyre kisebb és kisebb beton- és kőhidak alatt,  a patak felszínén megtörő napfény mindenféle lebegő vízinövényt és apró állatokat világított meg. Egyesek elbújtak odúikban, amikor ő oda érkezett, onnan sandítottak kifelé parányi szemeikkel, és látószerveikkel, mások ügyet sem vetettek rá, ahogy elhaladt mellettük. 

A víz zöldesbarna színezetet öltött, és az odafent járók számára több szakaszon teljesen átláthatatlanná vált, a patakmeder alja eltűnt az örvénylő felszín alatt. Brink számtalan olyan élőlényt vett észre, melyet rövid szeráni léte során sohasem látott és ismert, most mégis egynek érezte magát velük. Egyszer csak mintha valamilyen különös erő jelenlétét érezte volna a közelben, mintha valami figyelte volna. Továbbúszott a szűk mederben, és nemsokára  már látta is az érzet forrását: egy faken gépnek, az ember saját maga másolatára készített, futószalagon gyártott robot-faj egyik példányának a szétroncsolt fémkoponyája látszódott ki a patakmeder iszapjából, üres szemüregei vádlóan meredtek a víz alatti homályba. Bárhogy is került ide, már réges-régen itt volt, elfeledetten a mocsárba süllyedve, testének és végtagjainak többi része viszont sehol sem látszott. Halott volt már, mégis nagy erővel sugározta azokat a jeleket, melyeket egyedül csak ő érthetett meg.

Szörnyű háború dúlt valamikor ezen a vidéken, talán még valamikor a kezdetekkor, még a Nagy Szeranista Mozgalmak időszakaiban, nem sokkal a megérkezés után, egy véres háború rengeteg áldozattal, bánattal és szomorúsággal.

Ez a bánat azóta sem hagyta el ezt a környéket, sőt, ez a bizonyos bánat aztán később öngerjesztő módon, bár teljesen más jellegű, de újabb bánatot, újabb fájdalmat és újabb keserűséget szült.

Most már nem csak bolyongott, most már valami határozottan vonzotta őt előre. Maga sem tudta, mi volt az, mégis, úgy igyekezett a forrása felé, mint ahogy az éjjeli lepkék tartanak a lámpafény felé.

Az Elne-patak. 

A kislány lemászott a lebetonozott partrészen a kőlapok közül kitüremkedő fűcsomóra. 

Mara Harris volt az. 

Szegény kislány nem volt egy szépség, ez volt Vronsy mai napig tartó zárt közösségének, beltenyészetének szomorú eredménye. Vörös haja volt, szinte falfehér bőre, arcát szeplők pöttyözték. Megérintette a zöldesbarna színű vizet, simogatni kezdte, nézegette az egyre inkább távolodó gyűrűket.

A lány valami különleges sugárzással bírt. Brink Jones közelebb úszott, hogy megvizsgálja, szinte vonzotta őt a lány, mint a lepkéket a lámpafény... Mara ujjai még mindig a vizet cirógatták.

Brink-nek ki kellett nyúlnia, hogy megérintse.

- Jajj... - kiáltott fel a lány félhangosan, a döbbenettől megdermedve.

Mara kikapta ujjait a vízből, mintha elektromos áramba nyúlt volna. Vizsgálgatni kezdte elvörösödött ujjait, rendkívül furcsa érzés nyilallt belé. Ilyet még sosem érzett. Ijedten állt fel, lassan leengedte a kezét, és a vizet kezdte szemlélni.

Az elkövetkező napokban többször is visszajött, mindig egyedül. Hihetetlen képességek voltak a lányban elrejtve, és ezt a faluban nem is sejtették, bár mindig is egyfajta csodabogárként tekintettek rá. Nem voltak igazi barátai. Mindig ujjal mutogattak rá, kinevették, csúfolták, megvetették, ez vezetett ahhoz, hogy végül teljesen magába fordult.

"Megint láttam a kis Harris-lányt.. Megint ott ücsörgött a pataknál", mondogatták a kocsmákban, aki épp elmenőben arrafelé látta őt.

"Csak ott ücsörög, és a vizet böngészi", mondogatták megint mások.

Igen, ez így volt. Órákon át ült ott, és egy szót sem szólt.

Várt.

Várt, míg végül Brink Jones meg nem mutatta magát előtte.

Szegény kislány.

Az egyik nap egy arra járó falusi gazda lelt rá Mara Harris víz felszínén lebegő holttestére. A lány testén, bőrén több helyen ütés- és karmolásnyomok voltak. Először mindenki a környező erdőkben megbújó fosztogatókra, esetleg egy részeg falusi elkövetőre gyanakodott. Azonban ami aztán a nyomozás során kiderült, ennél is rémisztőbb volt. Mara Harris holttestén lévő nyomok alapján beazonosították a tettest, egy Brink Jones nevű tinédzser fiút, aki valaha, réges-régen AcremCiyt-ben élt, és egy konyhakéssel megölte a szüleit, majd a vérükkel a "SZABADSÁG" szót pingálta fel az ágyuk fölé, a hálószobájuk falára. Ezután állítólag a Iolwyn-folyóba vetette magát, majd nyomtalanul eltűnt. Mara  Harris meggyilkolása arra engedett következtetni, hogy a fiú valószínűleg valahogy túlélhette a zuhanást és a folyó vad sodrását, és valószínűleg valahol a Vronsy környéki erdőkben rejtőzhet. 

Ez a merész feltételezés azonban finoman szólva is teljesen valószerűtlen volt, hiszen az a bizonyos Brink Jones-eset már nagyon régen, több mint száz évvel ezelőtt történt, tehát igen kevés volt annak a valószínűsége, hogy a fiú azóta is életben lenne.

Így hát, mivel a GSF kijövő rendfenntartói és nyomozói a későbbiekben sem találtak semmilyen más épkézláb nyomot, a nyomozás itt újra megfeneklett.

Senki sem volt, aki látta volna Brink Jones-t, és sosem akadtak a nyomára.

Azóta Vronsy-ban Brink Jones neve fogalom lett, számtalan helybeli és környékbeli kisgyereket próbáltak azzal ijesztegetni a szüleik, hogy ha rosszak lesznek, Brink Jones eljön értük, és majd ők is ott találják magukat a kis Harris-lány mellett a patakban.

Persze ezek csak ártalmatlan ijesztgetések voltak, semmi több.

A kocsmákban és egymás között már emberemlékezet óta mindenféle szellemhistóriák keringtek, és ez azóta sem változott, a Harris-esettel csak tovább gyarapodott ezen misztikus történeteknek a száma. Volt, aki megesküdött, hogy kiáltásokat és fájdalmas sikolyokat hallott a zuhogó felől, mások pedig keserű zokogásokra lettek figyelmesek, mikor arra jártak. Volt, aki a parton ücsörögve hangos nevetést hallott a víz irányából. Megint mások elszórt személyes tárgyakat vettek észre, amint a víz felszínén lebegnek, vagy a fűben, a parton heverésznek. A legtöbben csak legyintettek ezekre a mendemondákra. Az emberek szeretnek kitalálni ilyesfajta történeteket, hogy egymást ijesztegessék, mikor jobb dolguk nem lévén, ebben lelhetnek örömet, és ez a furcsa esemény remek táptalajnak bizonyult az egyébként is pletykás természetű, ferdítésekre hajlamos vronsziaknak... az emberi fantázia pedig sosem szab határokat.

Ginen ha erre vetődött, rendszerint megállt itt, ledobta a bringáját a fűbe, és leült a lebetonozott partra. Sokáig bámulta a csillogó vizet, a kavarogva örvénylő, sodródó felszínt bámulva, de azon kívül, hogy elfáradt és éhes lett, nem sok minden történt.

De mi is történhetne?

Hiszen ezek csak mesék. 

Akár mesék, akár nem, mégis inkább ücsörgött itt, mint odahaza a hideg szobájában a nyomott, feszült hangulatú házban.

Folytatás a Beronis: Megapoliszi álmok című kötetben!

Már kapható az ország minden Libri és Líra könyvesboltjában, illetve e-könyv formájában, a Könyv Guru kiadásában!

(A Vronsy-ról készült fényképeket Ginen Beronis készítette) 

"SZABADSÁG... Egy véres felirat volt a falon..."

A Mara Harris-rejtély a Beronispedia-ban:

M

Mara Harris-rejtély Az aprócska peremkörzeti falu, Vronsy nevezetességének számított ez a mára már szinte elfeledett, különös eset. Annak idején igen nagy sajtóvisszhangot kapott egész Megapoliszban a brutális gyilkosság. Egy helyi, fiatal kislány, Mara Harris megcsonkított holttestére a falu széli patak partján bukkantak rá. A kiérkező hatóságok eleinte egy környéken megbújó fosztogató bandára gyanakodtak, de a nyomozás során kiderült, hogy a gyilkosságot egy bizonyos AcremCity-ben élő, centrumkörzeti lakos, Brink Jones követte el. A hír ekkor robbant: a már réges-rég halottnak hitt fiú 132 éve nyomtalanul eltűnt, amikor is levetette magát a Szabadság-hídról, és beleveszett a Iolwyn-folyóba. Brink Jones vész-kórban szenvedett, meggyilkolta a szüleit, vérükkel a "SZABADSÁG"-szót írta az ágyuk fölé a falra. Ez után követte el tettét, mikor a megérkező GSF elől menekülve leugrott a hídról. Hogy hogyan bukkant fel 132 évvel később újra, sosem sikerült kinyomozni, és (mint kiderült: rejtett spirituális képességekkel rendelkező) Mara Harris meggyilkolásának esete így örök rejtély maradt azóta is. Egyes médiumok szerint a helyszín különlegességében fontos szerepet jelent többek között a víz jelenléte, mely (egyes hiedelmek szerint) univerzális közvetítő a különböző létsíkok között, illetve ehhez még hozzáadódik a különleges képességekkel rendelkező kislány halála, mely valamilyen nyomot hagyhatott térben és időben azon a helyen.

LINK a Beronispedia adatgyűjteményhez: https://www.beronis.hu/beronispedia/

_________________________________

Linkek:

Beronisverzum:
A sodrás csapdájában: https://www.beronis.hu/a-sodras-csapdajaban/
Sodródó lelkek: https://www.beronis.hu/sodrodo-lelkek/
Quinn H. Lennox: Mara: https://www.beronis.hu/mara/

Beronispedia:
Beronispedia Adatgyűjtemény: https://www.beronis.hu/beronispedia/

MySphere:
Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz:  A vészkór https://www.beronis.hu/l/jegyzetek-a-megapoliszi-almokhoz-a-vesz-kor/
Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz:  https://www.beronis.hu/l/jegyzetek-a-beronis-megapoliszi-almokhoz/
Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: A Szerán https://www.beronis.hu/l/jegyzetek-a-megapoliszi-almokhoz-a-szeran/

Kiss Dániel Nangiren-ben játszódó szerelmi története a Beronisverzumban!


"Talán az emberiségnek nem a csillagok között van a helye... ki tudja..."
 

A történet eléréséhez lépj be az ajtón!