ezaz

James Cameron: A sci-fi története

Ebben a könyvben James Cameron interjú is van, ami hiányzok a sorozatból, és az interjúk teljes leiratai is meg vannak.

ELŐSZÓ

Írta: James Cameron

(saját fordítás)

Science fiction mindig a nagy és a mély kérdéseket tette fel: Mit jelent embernek lenni? Mi a mi szerepünk a világban? Egyedül vagyunk a végtelenben, vagy egy nagyobb közösség részei vagyunk? Mit jelent mindez? Mi fog történni? Bukásra ítéltettünk, vagy a sikerre? Ez egy olyan műfaj, amely nem fél a legmélyebb filozófiai mélységektől sem. Ez a mélység az, ami megfogott engem fiatalabb koromban, miután a mindenféle feltűnő robotok és fenyegető szörnyetegek a műfajhoz csalogattak. Sci-fi történetek fanatikus olvasójaként kezdtem, majd jöttek a filmek, a televízió. Faltam az összes puhafedeles ponyvát és magazint, amit csak találtam, melyeknek a címlapján csillaghajók vagy robotok voltak (gyakori szereplő volt ezeken a borítókon a fenyegető idegen világok környezetéhez képest rendkívül alulöltözött szépségek is). Mindig fennmaradtam késő estig minden pénteken, hogy megnézhessem a Creature Feature-t. Minden '50-enes években készült fekete-fehér B-filmet kívülről ismertem. Enciklopédikus tudásom volt minden idegen inváziós stratégiáról - ismertem minden álcázási technikát, spórát, vagy meteor-becsapódás által létrejövő masszalényt, melyek közöttünk járnak. Ismertem minden szörnykészítési metódust, legyen az laborincidens, nukleáris fegyver-tesztelés, vagy elektronikus úton felélesztett, testrészek által összetákolt halott. Annak idején egy közeli középiskolába jártam, ahová minden nap egy óra út vezetett a busszal. És ezeken az utakon naponta egy könyvet elolvastam (nos, a Dűne valamennyivel tovább tartott...) - minden ponyvát a '30-as, '40-enes évekből, illetve az olyan nagy meseterek műveit is, mint Bradbury, Clarke, Heinlein és Asimov, egészen a '60-nas évek végi Újhullám ikonjaikig.

Garivenháború idézetek, szex-idézetek...

Alul: Be.Brussels Esport Show, Brüsszel eslő nemzetközi e-sport fesztiválja, ahol profik és amatőrök mérhették össze erejüket, 2019.

Már főiskolába jártam, amikor rájöttem, hogy más műfajok is léteznek a science fiction-ön kívül, és elkezdtem más műveket is olvasni. De tudtam, hogy már megtaláltam a saját műfajomat. Tudtam, hogy science fiction történeteket szeretnék elmesélni.

És amikor eljött az én időm, hogy kiálljak és elmondjam a saját történeteimet, az első forgatókönyvek, amiket írtam mind űroperák és inváziós történetek voltak. Az első történetem, amiből film készült a Terminator volt 1984-ben. Mikor befejeztem a filmet a vészesen közelgő határidőre, találkoztam az Orion Pictures filmforgalmazó cég marketingigazgatójával. Adtam neki néhány jó ötletet azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene eladni a filmet, mint egy science fiction történet. Erre azt mondta, "Ez nem egy science fiction sztori. Ez félrevezető lenne". Csak néztem rá. Egy film az időutazásról és gyilkos robotokról nem egy science fiction film? El kellett telnie egy kis időnek, mire rájöttem, hogy a science fiction egyedül a Csillagok háborúját jelentette. Csak amikor George Lucas epikus neo-mítosza megjelent, csak akkor törte be magát a műfaj a hollywood-i filmkészítés elitjébe. Az előtt csak egy komolytalannak tartott zsáner volt - a vörös hajú fogadott gyermeke a kommersz filmkészítésnek -, alacsony költségvetésű B-filmek műfaja volt, melyek egyből az autósmozikban kötöttek ki, elgondolkodtató darabok voltak melyek mindig veszteségesek voltak (2001: Űrodüsszeia-nak 25 évbe tellett, mire behozta a gyártási költségeit), illetve sivár disztópiákat ábrázoló művek voltak, apokaliptikus jövőket mutattak, mely lehangoló témák sosem keltették fel annyira a nézők érdeklődését, hogy hosszú sorokban álljanak a filmszínházak előtt.

Csak néhány évvel a Terminator előtt történt meg, hogy a műfaj bekerülhetett a mainstream elitbe. 1977-ben a Csillagok háborúja valahogyan - lehetetlen módon - a történelem legsikeresebb filmje lett. Aztán jött az E.T. - A földönkívüli, és megismételte ezt a csodát 1982-ben. Manapság a science fiction blockbusterek nem a kivételek, hanem amelyek dominálják a legsikeresebb filmek listáját. Ha belevesszük a Marvel-filmeket - melyek hősei exo-ruhákat viselnek (Vasember), vagy gammasugarak áldozatai (Hulk), vagy egy radioaktív pók áldozatai (vajon kicsoda?), illetve a Transformers-t - amelynek a hősei és gonoszai idegen robotok - akkor tizenegy a tizenkettő legsikeresebb filmből science fiction alkotás. Ezek a neo-mítoszok a tudomány által mesélik el történeteiket, nem a babona és a fantasy által. És ezek nem csak science fiction történetek, hanem a leginkább profitképes formája a szórakoztatásnak a világon. A science fiction most már a többség, nem a kisebbség.

Science fiction nem mindig tartozott ebbe a körbe. A 20. század nagy részében csak a figyelemért küzdött, és leginkább elhanyagolták és marginalizálták, sőt olykor ki is nevették. De napjaink ikonikus filmjei és TV-sorozatai előtt voltak már úttörő alkotások a '60-anas években (Star Trek, The Twilight Zone, The Outer Limits, Lost in Space), és azelőtt is, az '50-enes évek B-filmjei képviseletében, az előtt pedig a '30-as évek ponyvái és képregényei képében, még azelőtt pedig a nagy irodalmi úttörők alakjában - akik nem mások, mint például Jules Verne és H. G. Wells. Azért vettem részt az AMC James Cameron: A science fiction története saját gyártású sorozatának készítésében, mert úgy érzem, meg kell tisztelnünk ezzel a műfaj korai alkotóit és művészeit, akiknek a vállán ez az egész napjainkban kiépült gigantikus üzletág felemelkedett. Szeretném, ha minden egyszerű rajongó tudná, hogy mivel is tartozunk ezeknek az első úttörőknek, és ez csak úgy történhet meg, ha elkezdjük visszavezetni az ötletek DNS-láncát. Ki találta ki először ezeket az őrült koncepciókat? Ki fejlesztette tovább őket? És hogyan vette át ezeket azok a nagysikerű filmek, amelyeket ma ismerünk? A Csillagok háborúja nem csak úgy a semmiből jelent meg. Több évtized képekben és ötletekben rendkívül gazdag tudományos-fantasztikus irodalom, képregény és film kellett hozzá. Szerettem volna felkutatni ezeket a rendkívül lényeges írókat és műveket, melyeknek annyi mindent köszönhetünk.

Ugyanakkor azt is érzékeltetni szerettem volna, hogy a science fiction remek eszköz arra, hogy a jövő ígéreteiről álmodozzunk, valamint hogy kiűzzük a jelenkor dühében keletkezett, bennünk lakozó démonokat. Ezekben a bizonytalan időkben, melyben együtt kell élnünk a nukleáris háború félelmeivel, a szociális problémákkal, gazdasági válságokkal, a science fiction által megtalálhatjuk a legnagyobb reménységeinket, és megvizsgálhatjuk a jövőtől való félelmeink okozóját. Rávilágíthatunk általa ambivalens kapcsolatunkat a technológiai fejlődéssel, mellyel együtt jár az egyre nagyobb tudás is, Univerzumunk megismerése, melyben a mi helyünk egészen jelentéktelen. A science fiction egy lehetőséget ad e félelmek kezelésére, és hogy megbirkózzunk e félelmekkel.

A science fiction történetében merülés teszünk hat elkülönülő alműfajban - Sötét jövők, Szörnyetegek, Időutazás, Intelligens Gépek, Világűr és Idegen Élet - hogy megmutassuk, hogyan fejlődtek tovább e területek a tudomány által, hogyan ismertük meg közben a természetet magunk körül, és hogyan hatottak vissza e műfajokra a különböző korszakok félelmei és paranoiái.

Hogy szélesítsem a látóteret, személyesen interjúvoltam meg a tudományos fantasztikus filmkészítés hat titánját ebben a sorozatban: ők Guillermo del Toro, George Lucas, Christopher Nolan, Arnold Schwarzenegger, Ridley Scott és Steven Spielberg. Ez a könyv megörökíti ezeket a rendkívül sok témát felölelő beszélgetéseket, hogy ezáltal mások is belelássanak azoknak az elméknek a mélyére, melyeknek a világ legsikeresebb science fiction filmjeit köszönhetjük. A beszélgetések között rövid esszék találhatók science ficiton-szakértők tollából, melyek körüljárják azokat a kulcstémákat, melyek említésre kerülnek a sorozatban is. Ezek az írások plusz információval szolgálnak a történelmi kontextusokat illetően, hogy jobban megértsük a különböző témákat, alműfajokat.

A science fiction nem csak a szörnyekről és az űrhajókról szól. A tudományos fantasztikum egyenesen az emberi lélekbe néz bele. Azt kutatja, hogy néhány eszközhasználó majom hogyan tudta uralma alá hajtani a világot, hogy aztán elhozza az antropocén-korszakot, jelentsen ez jót, vagy rosszat. Az emberi faj egy sötét országúton halad előre, minden kanyarnál úgy tűnik, hogy kisodródik, miközben az a technológia hajtja őt előre, amely megkönnyíti és fenyeget is a létét. A science fiction szolgáltatja a fényt e képzeletbeli járműnek, hogy aztán időben tudjunk reagálni az előttünk feltűnő akadályokra. Vagy, hogy feltáruljon előttünk, mi következhet, ha mégsem reagálunk időben. A megértése annak az elképesztő munkának melyeket a nagy elődök hagytak nekünk, egy lépés jelent előre, hogy a saját kezünkbe vegyük fajunk végzete feletti irányítást.

Ez a science fiction története. Mi döntjük el, hogyan is végződjön majd ez a történet.

James Cameron science fiction kedvencei

(lista mindenféle sorrend nélkül)

FILMEK

2001: Űrodüsszeja (1968) - Rendezte: Stanley Kubrick

Metropolis (1927) - Rendezte: Fritz Lang

Harmadik típusú találkozások (1977) - Rendezte: Steven Spielberg

Alien (1979) - Rendezte: Ridley Scott

Tiltott bolygó (1956) - Rendezte: Fred M. Wilcox

Gépnarancs (1971) - Rendezte: Stanley Kubrick

Mad Max 2 - Az országúti harcos (1981) - Rendezte: George Miller

A majmok bolygója (1968) - Rendezte: Franklin J. Schaffner

A nap, mikor megállt a Föld (1951) - Rendezte: Robert Wise

A Mátrix (1999) - Rendezte: A Wachowski-testvérek

Csillagok háborúja (1977) - Rendezte: George Lucas

KÖNYVEK

Fahrenheit 451 (1953) - Ray Bradbury

A gyermekkor vége (1953) - Arthur C. Clarke

Dűne (1965) - Frank Herbert

Hyperion-könyvek - Dan Simmons

Neurománc (1984) - William Gibson

Örök háború (1974) - Joe Haldeman

Célom a csillagok (1957) - Alfred Bester

A Hold börtönében (1966) - Robert A. Heinlein

Csillagközi invázió (1959) - Robert A. Heinlein

Solaris (1961) - Stanislaw Lem

Az időgép (1895) - H. G. Wells

Ringworld (1970) - Larry Niven

Illusztráció: 2001 space odyssey, mely előrevetitette az Ipad-et, egyik epizód a sorozatból.


Film-noir, tech-noir... a technológia sötét oldala.


BEVEZETŐ

Írta: Randall Frakes

Először 1972-ben találkoztam James Cameron-nal, mikor mindketten a Fullerton Főiskola tanulói voltunk Orange County-ban, Kaliforniában. Én dráma-szakos voltam, Jim fizikát tanult, pszichológiát, és a mítoszok eredetével foglalkozó órákat is látogatott. Ami az élethosszig tartó barátságot okozta kettőnk között az a közös sci-fi imádatunk volt - olyan mesterek munkái iránt lelkesedtünk, mint Robert A. Heinlein, Joe Haldeman, Arthur C. Clarke, Alfred Bester, Stanislaw Lem, Larry Niven és a modern sci-fi megalkotói, H. G. Wells és Jules Verne.

Jim és én falánk olvasók voltunk - vámpírok, akik úgy itták fel a betűket, mintha vérből lettek volna (Jim rendszeresen minden nap elolvasott egy könyvet). Beszippantott minket a sci-fi univerzum nagy és széles világa, és a korlátlan képzelete a nagy elméknek, és azok a végtelen lehetőségek, melyeket ezek felkínáltak. A TV-sorozatokat is rendszeresen néztük. Néhányon csak nevettünk, másokat pedig ajnároztunk az eredetisége és a kreativitása miatt. Az egyik nagy kedvencünk az Outer Limits (1963-1965) volt, egy fantasztikus ötletekkel teli sorozat, amely megannyi rajongót inspirált arra, hogy maguk is sci-fi történetmesélők legyenek.

Jim-et szintén arra inspirálták a tinédzserkori sci-fi történetek, hogy megalkossa a saját műveit. Könnyű volt meglátni a tehetségét és az ambícióit, de az igencsak ritka volt egy 18 évestől, hogy mennyire rendíthetetlenül el akarta mesélni a saját történeteit. Egy mérnök apa és egy művész anya fia, Jim úgy tekintett a világra, hogy alkotóelemeire bontotta, és aztán újra összerakta őket magával ragadó, nagyon is valósnak tűnő fikcióval. Nagyon izgalomba tudott jönni egy könyvben olvasott vagy egy filmben, tv-sorozatban látott ötlettől, hogy aztán még messzebb vigye ezt az ötletet, mint ahogy azt az eredeti alkotók merték volna.

Az első mű, amit Jim-től olvastam a Necropolis című írásának első néhány fejezete volt, egy poszt-apokaliptikus regény, amelyet saját kezűleg egy jegyzet-tömbbe írt ceruzával. Az ösztönös tehetsége, mint prózaíró nyilvánvaló volt, dinamikus ötletei szinte leugrottak az oldalról drámai intenzitással. Ahogy ott ültem szerény külvárosi bérelt lakásomban, egy teljesen más világ kapui nyíltak meg előttem.

Már nagyon korán, Jim többször is megjegyezte, hogy a legtöbb science fiction könyv azért nem tudja megszólítania a tágabb értelemben vett közönséget, mert túlságosan is az elmére fókuszálnak, nem pedig a szívre, az érzelmekre. Jim tanulmányozta a mitológiákat és elolvasta George Frazer The Golden Bough című 1890-es művét, valamint Joseph Campbell Hero with a Thousand Faces 1949-ben készült alkotását; Jim küldetésként vette, hogy találjon egy olyan univerzális történetet a sci-fi-sztorijai hátterébe, amellyel a közönség is együtt tud érezni. Bár rendkívül hatottak rá az olyan elsővonalas írók művei, mint Clarke vagy Lem, Jim olyan ismerős vonásokkal teletűzdelt alkotásokat akart létrehozni, melyek mindenki számára ismerősek, mégis megtartják az ütőerejüket.

Jim képes volt saját személyes életének az elemeit is belevinni a sci-fi történeteibe, mellyel még inkább emberibbé tette a sztorijait. Amikor a Terminator forgatókönyvét írta a korai '80-anas években, Jim együtt élt akkori barátnőjével, aki pincérnőként dolgozott. Tőle megtudhatta, hogy mi mindenen megy keresztül a munkája során minden egyes nap, és ezeket mind fel tudta használni a forgatókönyv megírása során. A történet főhőse, Sarah Connor, egy hiteles, mindennapi hős, akinek a reakciója az elmét megrengető hírekre, hogy egy elpusztíthatatlan gép üldözi, teljesem együtt tudunk érezni vele.

Az egyik legfenyegetőbb aspektusa a Terminator-filmeknek az az ötlet, hogy az emberiség egy nukleáris apokalipszis szélén van, hála a tudomány téves használatának - nevesítve, egy "gonosz" mesterséges intelligencia, SkyNet által. Bár a filmeknek igen sötét víziója van a jövőről, Jim mindig beleszövi a remény halvány sugarait is a sci-fi történeteibe. Az 1991-es folytatása, a Terminator 2: Az Ítélet Napja című filmben Sarah Connor úgy dönt, hogy elpusztítja a SkyNetet oly módon, hogy felrobbantja azt a céget, mely felelős a komputer létrehozásában, és ezáltal a történelem megváltoztatásában, mely stratégiát ő is magától az A.I,-től kölcsönzött. Bár az emberi faj kreálta a problémát, Jim világában az emberi faj egyúttal képes e problémák megoldására is, a tudomány, a stratégikus gondolkodás, és a tiszta tehetség által. Tehát bár Jim élesen elítéli az emberiség legrosszabb aspektusait, egyúttal ünnepli is a legjobb kvalitásainkat. Megerősíti a karaktereit, és általuk a közönséget is: ha megkreáltuk a problémát, meg is tudjuk oldani őket. A sci-fi történetei egyfajta kesztyűk a közönség lábai elé hajítva, kihívva őket, hogy vállalják a felelősséget a körülöttük lévő világért és bíztatja őket, hogy álljanak a történelem jó oldalára. Hogy felfedezzenek, ne szipolyozzanak, hogy adjanak, ne elvegyenek.

Jim mindig hitt abban, hogy a közönségének meg van a potenciálja abban, hogy úgy reagáljanak a sci-fi témákra, hogy azok talán inspirálják is az emberiséget a valóságban. A második nagyfilmjében, az Aliens-ben (1986) - mely a folytatása volt Jim egyik kedvenc filmjének, Ridley Scott Alien-jének (1979) - ízelítőt kaphatott Jim abban, hogy ez mennyire igaz. Miután annyi energiát tett abba a munkába, hogy megtervezze a Power Loader-t, melyet Ripley felhasznál az Alien királynő elleni harcban, Jim kapott egy telefonhívást egy nagy hidraulika cégtől. A cég létre akart hozni egy kommersz verziót ennek a Power Loader-nek, és arról nem is tudtak, hogy ez a szerkezet csak egy ügyes speciális effekt volt. Jim kitalált valami olyat, amely tényleg létezhetne, mi több, kellene is, hogy létezzen, és mind a mai napig a robotika szakértői továbbra is dolgoznak hasonló exoszkeletonokon, mint olyan eszközökön, melyek megsokszorozzák az emberi képességeket.

ALIEN - T1, ALIENS -T2-párhuzamok!!! (kihallgatás az elején, steel mill a végén...)

Kép a hatások és fejhajtások bejegyzésből THX-T-1000-ES, LINKET ID ODA.

XENOGENESIS + A KÉSŐBB IS MEGJELENŐ ELEMEK (CSAJ A GÉPBEN, HK TANK).

Jim következő filmje, a mélytengeri sci-fi, a Mélység titka (1989) volt, melyben újra az elképzelt dolgokat szerette volna a valóságba átültetni. Jimnek nem csak igazi búvár felszerelésre volt ehhez szüksége, illetve működő távirányítású gépekre (ROV) a filmhez - kreálmányok melyek rendkívül fontosak lesznek később, mikor a Titanic roncsának belsejét fogja feltérképezni - de a science fiction-elemekről alkotott víziói a filmben abban is segítenek, hogy a filmkészítés technológiáját fejlessze vele. Jim meg akarta mutatni, hogy a mélytengeri idegen-civilizáció képes felhasználni a vizet kommunikációs eszközként, de az eddig létező, tradicionális speciális effektus módszerek erre nem voltak megfelelőek. Hogy megoldja ezt a problémát, Jim együtt dolgozott olyan VFX készítő cégekkel, mint az Industrial Light & Magic, hogy létrehozzák a "vízcsápot". Ez az élethű, digitálisan létrehozott effekt teljesen új volt a közönségnek 1989-ben. Ilyen még sosem volt előtte, és éppen ezért soha nem is született meg újra, amíg Jim nem használta fel újra ezt a technikát, és vitte egy újabb szintre két évvel később a folyékony fém karakter létrehozásásnál a Terminator 2-ben. Egy kulcs-aspektusa Jim hozzájárulásának a science fiction-ben mindig is az volt, hogy tovább tolja a határait annak, hogy mi lehetséges a valóságban, és ezt összehozza az ő végtelen és megállíthatatlan képzeletével, ez egy olyan minőség, ami lenyűgözte a közönséget, és sok hasznot húzott belőle a filmkészítés is. Mikor kifejti akaratát egy projektben, a végeredmény kiszélesíti elménk határait, és arra kényszeríti a technológiát, hogy egy nagy ugrást tegyen előre.

Jim invesztálása új technológiákba, mint az új filmkészítési módszerekbe és a 3D kamerarendszerekbe, szükséges volt, hogy megalkossa az Avatar-t, egy epikus sci-fi filmet melyben egy részlet-gazdag, és teljesen realisztikus idegen világ tárul elénk - ez egy hihetetlen álom egy science fiction rajongónak, aki imádja a csillagközi utazásokról és az idegen fajokkal való kapcsolatfelvételről szóló történeteket. Pandora, az idegen hold lett a világa az ekológikus egyensúlynak és a természet ünnepének. Jim kidolgozott egy tudományos alapot minden kreatúrának, technológiának, és bioszférának. Semmi sem dönti meg a fizika törvényeit. Pandora egy olyan világ lett, mely tényleg létezhet valahol az univerzum végtelenjében.

Emlékszem, mikor meglátogattam Jimet egy késő éjszaka a motion-capture állapotnál, mikor az Avatar digitálissá alakított jeleneteit forgatták. Mindenki elment már, kivéve Jim, aki egy erős fénysugár alatt ült egy széken a végtelen színpadon, és a virtuális kamerájának irányításával játszadozott. Megmutatta nekem, hogy manipulálja a digitális képeket ahhoz a jelenethez, amikor a film hőse, Jake Sully, megérinti a gombaszerű növényeket, melyek hirtelen összecsukódnak mint egy napernyő, és így felfedik a kalapácsfejű titáni lényt, mely ezek után támadásba lendül ellene. Jim éppen a sebességét próbálta állítgatni a növény összecsukódásának, hogy így megtalálja az egyensúlyt az igazi fizika és a drámai hatás között. Addig tolta a technológia határait, amíg a virtuális világát valós időben tudta filmezni, a színészeinek a motion-capture játéket pedig azonnal át tudta alakítani previzuális renderekké az idegen Na'vi karaktereknek egy digitális díszletben. Az ő virtuális Pandoráján belül, kontrolálni tudta a beállításokat, a fény, a világítás irányát, ahogy a növények kinézetét és minden más elemet is.

Jim egy teljesen más világot képzelt el az Avatarban, digitálisan újrakreálva mindent a legapróbb részletekig, hogy aztán minden az ő elképzelése alapján épüljön fel. Visszagondoltam azokra az időkre, mikor először találkoztam vele, mikor még a saját sztorijait egy jegyzettömbe körmölgette. Micsoda hihetetlen utat tett meg azóta. Megvolt benne a kurázsi, hogy világokat álmodjon, valóssá tegye őket, és hogy mindannyiunkat inspiráljon ezzel, és hogy áttörjön ezzel mindenféle addig lehetetlennek tűnő művészi és technológiai határokat útközben.

James Cameron: A science fiction története című sorozatban Jim leül sc-fi óriásokkal, hogy megosszák egymással az elképzeléseiket, hogy hol volt science fiction, és hogy merre tart. Nincs jobb útvezető a műfaj fontosságához és a végtelen vonzerejéhez, mint Jim és társai. Üdvözöllek az ő világukban.

RÉSZLETEK:

Az emberiség elválaszthatatlan a technológiájától. Mi domináljuk a bolygónkat, az állatvilág felett, minden, amit megvalósítottunk, mármint a környezetünk kontrolálásában - az élelmiszerellátásunkat, energiaellátást és így tovább - mind a technológia adta nekünk. És abból a képességünkből, hogy együtt fejlődjünk a technológiával. Felegyenesedtünk, hogy a mozgáson kívül másra is tudjuk használni a kezünket. Ez lehetővé tette, hogy köveket szedjünk fel, és hegyezzünk vele, ezt magunkkal vigyük, és így fegyverünk lett, ami eddig nem volt. Meg tudtunk ölni valamit, és magunkkal cipelni. Fel tudtunk venni bármit és magunkkal vinni, vagy kiásni valamit, egy növényt pl, mert kétlábúak vagyunk. Tehát az emberiség egész történelme arról szól, hogyan hat a technológia az éppen aktuális fizikai evolúciós szintünkre, hiszen az agyunk egyre nagyobb lett, ami aztán pozitívan visszahatott a technológiára, ami aztán oda vezette az egész folyamatot, ahol most tartunk. Tehát a science fiction a legátfogóbb emberi fikció, mert ez velünk foglalkozik illetve a technológiánkkal, amivel együtt fejlődünk. Mi fejlesztjük a technológiát ami pedig fejleszt minket.

A szörnyek onnan erednek, hogy egy jól megjeleníthető effektjei annak, hogy mi van akkor, amikor a tudomány világra gyakorolt hatása rosszul sül el, mint például a nukleáris fegyverek esetében. Rendkívül sok science fiction szörny született meg a '40-50-es és a korai '60-anas években, amely a nukleáris félelem ihletett. Az a bukás okozta félelem-hangulat szülte, hogy túl sokat tudunk, és túl erősek és hatalmasak lettünk anélkül, hogy meglenne a bölcsességünk ezt kezelni. Sokan ezt ahhoz hasonlítják, mintha egy csimpánz kezébe gépfegyvert adnánk. A technológiai fejlődés, evolúció sokkal erőteljesebb lett, mint a mi szociológiai, érzelmi, sprituális evolúciónk.

Miért alakult ki az Aliennek két részes életciklusa? James Cameron válasza: adaptáció. Amikor a facehugger a tojását vagy embrióját elülteti az áldozatába, a gazdájába, az elkezdi az adaptációs folyamatot, melynek során a kikelő egyed már felveszi a gazdája tulajdonságait, és így az adott világ adott körülményei közé is integrálni tudja magát, ahol aztán tovább szaporodhat.

Az Alien egyfajta férfias, fallikus, Freud-i, pszicho-szexuális támadó, mely a tudatalatti szinten hat a félelmeinkre amelyet az erőszak, a megerőszakolás iránt érzünk. Az ellentétek rendkívül gyönyörű egységét mutatta két fél az Alien első részében. A második részben egy másik aspektust választottam, melyben két anya harcol egymással életük legfontosabb értéke miatt.

PUZSÉR-MÜLLER-BOLYGÓ.

KIHAGYTAM: SARAH NYOMJA MEG A GOMBOT MINDKÉT FILM VÉGÉN.

"Két eset lehetséges, vagy egyedül vagyunk az Univerzumban, vagy nem. Mindkettő egyformán félelmetes." Arthur C. Clarke

LUCAS STAR WARS-ELEI FELIRATOZÁS + LINK.

Hosszú periódus volt az emberi történelemben, ezer évek, mikor történeteink voltak szörnyekről, démonokról, angyalokról és isteni szellemekről, mítoszok és mesék. Aztán jött a felvilágosodás és az Ipari Forradalom, és a varázslat kiszorult.

A science fiction feladata, hogy kinyomozza a jövőt egyre nehezebb, egyre csúszósabb terep, de fontosabb, mint valaha. A változás hihetetlenül gyors lett a mai világban, és a jövő már nem a következő évtizedet jelenti, hanem éveket, esetleg hónapokat.

A BERONIS-ban bár megtalálható a szörny és minden egyéb rémségek, az igazi rém mégis mi magunk vagyunk. A BERONIS egy belső utazás. Hiába hajózunk el a Földről a távoli csillagtengereken, csak mi magunkkal találkozunk odakinn is. Ebből a szempontból kicsit nyomasztó is a sztorinak ez az aspektusa. Nem várhatunk megváltást egy idegen fajtól, Istentől, vagy bárkitől... A Szerántól. Ezt csak mi magunk hozhatjuk ezt el saját magunk számára.

Mikor még nomád törzsek voltak sztorikat találtunk ki. Mikor letelepedtünk, el kellett kezdenünk kódolni a világot. Meg kellett magyaráznunk, miért kell fel a Nap? Hol volt a Hold, mielőtt megjelenik az éjszaka? Lényeget kreáltunk, emberfelettieket. Isteneket, szörnyeket, démonokat, hogy meg tudjuk magyarázni ezeket a jelenségeket. Rengeteg túl absztrakt jelenséget tudunk magyarázni valamivel, mint pl a Frankenstein meséjével. Meg tudjuk vele testesíteni azt a példát, mikor egy magára hagyott lényt megkreál egy közömbös kreátor. A szörnyek remekül alkalmazhatók olyankor, amikor valamilyen absztrakt témát akarunk megfoghatóvá tenni, láthatóvá, magyarázhatóvá. Ott a Godzilla. Godzilla a nukleáris háború okozta félelmet testesíti meg. A szörnyek a különböző korok különböző félelmeit testesíti meg.

A szörnyeket azért kreáljuk, hogy ezek által figyelmeztessük egymást a félelmeinkre. Ott van például a sárkány, amely univerzális, mert három fő ragadozót testesít meg - kígyót, macskaféléket és a nagyobb ragadozó madarakat. Archetípusokat öntöttek össze... azoknak az állatokénak, amelyektől félnünk kellett még a legprimitívebb emlős szinten. A napjaink félelmeit ugyanígy meg tudjuk fogalmazni, ha kreálunk rá valamilyen szörnyet, ha ezeket a félelmeket egy szörny képében meséljük el, hogy érthetővé tegyük azt, ami túl absztrakt.