Cryo Chamber 🎧 Isolation Ambient

G i n e n   B e r o n i s

Voltak idők, mikor ezek a rétek és erdők az örök szabadság ígéretét jelentették a számára. Mikor még minden végtelenül nagynak tűnt, és abban hitt, hogy a rejtélyes erdők mélyén majd élete nagy kalandjai várnak rá. Akkoriban Vronsy jelentette neki a világot, és fogalma sem volt, hogy mi zajlik a kis település, az erdők és a rétek határain túl.

Vöröslő pipacsrét Vronsy-ban
Vöröslő pipacsrét Vronsy-ban
"Vajon hová tűnt mindenki?"
"Vajon hová tűnt mindenki?"

Most, a nagybetűs élet küszöbén toporogva sokszor még mindig ott látta magát a többiekkel, ahogy a falu környéki erdőkben játszadoztak és szabadok voltak, ellenségekre vadásztak, menekültek, üldöztek, faházakat építettek maguknak, összekoszolódtak és valóban elfáradtak. Akkor érezte legutóbb, hogy van valami értelme az életének.

Ennek a világnak azonban, amelybe belecsöppent, szigorú szabályai voltak, itt szerződések voltak, büntetések voltak, előírások voltak, beskatulyázások voltak, társadalmi elkülönülések voltak, főnökök voltak, beosztottak voltak.

Gazdasági, pénzügyi válságok voltak.

Szegénység, állami korrupció, elégedetlenség, tünetetések. 

Csupa olyan dolog, melyeket inkább elkerülni szeretett volna, semmint hogy ő is a részesévé váljon ezeknek az undorító játszmáknak.

Itt, Vronsy-ban, ebben a mikrovilágban könnyen kiigazodhatott eddig, itt, a faluban nagyrészt ismerik őt az emberek, de odakinn a nagyvilágban ő csak egy egyszerű, peremi senkinek számít, semmi másnak. 

Akárhogy is nézzük, sajnos ez volt az igazság, felesleges volt szépíteni.

Csak egy kis peremi parasztgyerek vagyok szinte minden családtagom rokonom az volt miért lennék én más mit akarhatok én a nagyvilágtól nekem itt a helyem Vronsy-ban ez a sorsom el kellene végre fogadnom férfiasan nem pedig menekülni előle mint egy hisztis kisgyerek...

Különböző érzelmek kavarogtak zavarodott lelkében, gyűlölte és szerette is Vronsy-t, szülőföldjét, gondtalan gyermekkori éveinek kedves emlékeinek színterét, és éppen aktuális kedvének és hangulatának megfelelően hol az egyik, hol a másik oldal diadalmaskodott. Volt azonban egy érzés, egy kétségbeesett, olykor egyre sürgetőbb érzés, ami már hosszú ideje egyre gyakrabban bukkant fel benne.    

El kell mennie innen.

Az egy dolog, hogy Ginen nem találta a helyét a világban, de eddig legalább az otthonát, a családját szilárdnak hitte. Azonban az utóbbi években már ez a talaj is kezdett labilissá válni a lába alatt. Mikor már túlságosan fojtogatónak érezte a helyzetet, előfordult, hogy felkapta a bringáját, és kilépett vele a kapun. Felugrott rá, és tekert, amerre csak kedve tartotta. Vronsy egy apró peremkörzeti falu volt. Többnyire biztonságos, így nem kellett attól tartania, hogy fosztogató vademberek támadják meg, akik a peremen túli erdőségekben bujdostak, és csapatokban támadtak. Az őshonos szeráni vadállatok és őshüllők szintén elkerülték ezt a környéket.

Itt tökéletesen szürke és egyhangú volt minden.

Miközben ide-oda tekergetett bringáján, a gondolataiba mélyedt, és az elsuhanó útburkolatot bámulta. Ide-oda jártak a gondolatai, mint ahogy a különböző utcácskákba is előre elhatározás nélkül, kedve szerint fordult be. A repedezett útburkolatra itt-ott az út menti fák árnyéka vetült, mintha saját kesze-kusza gondolatainak kivetülései lettek volna, és csak hagyta, hogy a véletlen vigye őt előre.

Maga sem tudta merre tart, és nem is érdekelte

Akármerre is bolyongott, mikor a falu határához érkezett, megállt az úton, és hosszan merengett a távolba. Poros földutakon, lebetonozott, kátyús autóutakon, egyszerű erdei csapásokon... több út is vezetett kifelé ebből a pokolból. Így ácsorgott ott egy ideig, fél lábát a földnek támasztva, mintha abban reménykedne, hogy egy hang majd kiszól a csöndből, és elmondja, mit is kellene tennie.

De sosem szólalt meg senki, esetleg egy-egy elhaladó autóból böfögtek ki neki ismeretlen peremi suhancok valamilyen ismeretlen nyelven valamilyen teljesen bugyuta, csipkelődő megjegyzést. Ginen nem értette, milyen nyelven ugatnak felé, de nem is nagyon érdekelte. Hallgatta ezeket elégszer egész életében.

Így aztán Ginen Beronis egy idő után mindig visszafordult.

Ahogy a mai napon is.

Ginen egyszer csak azon kapta magát, hogy elhagyja a főutat, ami átívelt a kis patakocska fölött, és a földútra fordul, ami a patak mentén vezetett. A patakot mindkét oldalon széles füves sáv szegélyezte, amíg el nem kezdődtek a homokos ültetvények. A fűben egy kitaposott ösvény haladt végig. Így haladt, a patak folyásirányával ellentétesen, ami a másik irányba tartott, a falu felé, hogy aztán áthaladjon rajta, majd a szomszéd település, It-Naím következett, végül aztán belefutott a széles, terjedelmes Iolwyn-folyóba. Ginen tovább haladt a patak mentén, elhajtott a zuhogó mellett, és tovább kerekezett. Hosszú ideig ment, a megműveletlen, parlagon hagyott szántóföldek között, mígnem végül itt is megállt. Egy erdős réten kellett volna átvágnia, amin túl már látszódtak a szomszédos falucska templomtornya. Az Elne-patak többek között ebből a faluból tartott Vronsy felé hosszú vándorútján. Ginen a nevét sem tudta. Egy ideig csak bámulta, némán merengve, majd elindult visszafelé.

Érdekes, hogy bármerre is járt, a rétek, a játszóterek, az iskola betonpályája, ahol annak idején az éjszakába menően annyit fociztak, minden üres és kihalt volt. Sehol egy gyerekcsapat. Hol vannak a gyerekek? Annak idején mennyit bicajoztak, fogócskáztak, fákra másztak, még többet fociztak, vagy mindenféle fabungalókat építgettek az erdőkben. Most pedig sehol egy lélek.

Ginen elgondolkodott ezen.

Vajon mi lehet a régi barátaival, akikkel annyit játszottak, ők hol lehetnek most? Otthon ülnek, ücsörögnek, tévét néznek, tanulnak, dolgoznak, új barátokkal, barátnőkkel lógnak... élik az életüket.

Vajon hová tűnt mindenki?

Ismét elérkezett a zuhogóhoz. Lassított, de nem állt meg, csak mikor már kicsit túlment rajta, és lefékezett. Sokszor járt erre gyerekként. Látott már falusiakat pecázni is itt, bár nem tudta, mit lehetett volna itt kifogni. Sosem tapasztalt semmi szokatlant ezen a részen, pedig nem akármilyen pletyka keringett erről a helyszínről.

Mara Harris.

A kislány valamikor itt élt a faluban, Vronsy-ban, sok-sok évvel ezelőtt. Állítólag egyebek mellett különös, telepatikus képességekkel is rendelkezett. De aztán ki tudja... Ebben a faluban aztán mindenfélét beszélnek. A telepátia és egyéb transzcendentális képességek egyébként egyre gyakrabban fordultak elő a szeráni Megapolsziban. Az emberiség történelme során állítólag mindig is voltak olyan időszakok (ha nem is volt mindig nyilvánosan kihirdetve), amikor kiemelkedően nagy arányban jöttek napvilágra a különleges képességekkel rendelkező újszülöttek, majd ez után újra visszaesett a számuk. Még a Régi Föld-i korszakban élt az az elmélet, hogy ezek a képességek az emberiség fejlődésének következő lépcsőfokát jelzik előre.

Ginen visszagurult, és az odalenti zöldesbarna színű, sárgás árnyalatú örvénylésbe bámult. A víz felszínén lehetetlen volt keresztül látni, így a patak alsó medre sem látszódott. Talán úgy a derekáig érhet a vízszint. Hosszan merengett, és egy idő múlva már szinte nem is hallotta az aprócska zuhogó zúgását, a víz csobogását, a madarak csicsergését.

A fiú ledobta a bringáját a fűbe, és lassan odasétált a patakhoz. Megállt a füves part szélén, aztán lelépett a kövekkel kirakott, a lebetonozott peremre. Néhány másodpercig csak ott ácsorgott, a patak fodrozódó felszínét nézve. A nap melegen sütött a világoskék égen, a kellemes szellő megzizegtette az elburjánzott, átláthatatlan vízinövények rengetegét.

Ginen szórakozottan gondolt egyet, lehajolt, tenyerével megérintette a tűző napon már átmelegedett perem kövét, és leült a meredek partra. A lábait kinyújtotta maga alá, cipőinek talpa alatt ott kavargott a patak csillogó felszíne. A fiú merengve bámulta a fény és a lágyan csobogó víz vidám játékát.

Paradox módon Vronsy iránti heves gyűlölete pont egy törzsgyökeres Vronsy-belitől, az apjától eredt, ő volt az, aki még egészen a kezdetekkor felnyitotta a szemét az igazságra, amikor még nagyon kicsi volt. Ő szidta állandóan Vronsy-t, az embereket, tőle hallotta először a beltenyészet szót is, és hogy még a környező falvak is lenézik a vronsziakat. Az egész gyűlölete az apjától ered. De akkor meg miért nem tett valamit ellene? Már régóta ezek a kérdések keringtek a fejében, és nem tudta elkerülni, hogy ne idegesítse fel magát ezen újra és újra.

Akkoriban még keserű érzelmektől túlfűtött, erős túlzásnak gondolta apja szavait, de később, ahogy felnőtt, természetesen minden mondata beigazolódott. Nem csak az apja, de az itt élők többsége is mind hasonlóan gondolkodott, mégsem voltak képesek valamiért elszabadulni innen.

Még azok is, akiknek mégis sikerült kiszakadniuk Vronsy-ból, évekkel később végül ugyanúgy visszatértek.

Talán a hely volt az oka, talán valami más miatt, ki tudja, hogy miért...

Egy tompa csobbanás kíséretében ekkor jelent meg a felszínen a test.

Ginen szeme tágra nyílt, a feltörő adrenalin erőt pumpált elernyedt testrészeibe, és ő azon nyomban talpra ugrott. A külvilág minden hangja és zaja egy csapásra tért vissza a tudatába.

...mi a...

Ahogy Ginen a jelenést bámulta, szép lassan tudatosult benne, hogy ő bizony most nem álmodik.

Háttal felfelé, egy ernyedt test lebegett a patak felszínén, karjai, lábai eltűntek az átláthatatlan víz alatt. A fejének hátsó része és a tarkója még látszott, nedves, fekete hajszálait ide-oda sodorta a víz.

Ott volt.

Mozdulatlanul. Talán halott.

Nem, teljesen biztos, hogy halott. Csakis halott lehet.

Csak a sodró víz mozgatta az elernyedt testet erre-arra lassan, komótosan a kis öbölben.

Ginen egyszerűen nem hitt a szemének. Mit tegyen? A test a semmiből bukkant elő, ugyanakkor ott van, de ártalmatlannak tűnik, segítségre van szüksége. Le kéne másznia hozzá. Nem, az kizárt dolog. Lehet, hogy azok az idióta falusi mesék mégis igazak? Körbenézett, de körös-körül egy árva lelket sem látott. Egy távoli földúton felfedezett két sétáló embert, ahogy a földek között bandukoltak.

A bringája ott feküdt a fűben mögötte, a kormány fekete fémjén megcsillant az erős délutáni napfény.  

Jobb lesz eltűnni innen.

Ginen bizonytalan mozdulatokkal állt fel, majd azonnal megfordult, és a bringájához lépett. Felállította, és maga mellett tolva a kétkerekűt elindult a kitaposott ösvényen gyalog visszafelé. Mikor a patak elhagyta ezt a kis vízgyűjtőt, a folyása elkeskenyedett, itt már nem volt mesterségesen kialakítva, kitágítva a medre. Vadul burjánzott itt a zöld növényzet, hosszú-hosszú szakaszon magas nádasrengeteg nőtt ki a patakból, hajkoronáik a lágy szellőben lebegtek.

Ginen lassan, bizonytalanul megállt. Becsukta a szemét, és vett egy nagy levegőt.

 Idióta parasztok.

Úgy látszik, már teljesen az agyamra mentek.

Ginen hátranézett, a zuhogó felé, egy ideig még morfondírozott magában, aztán megfordult, tett egy félköríves kanyart, és a biciklit továbbra is maga mellett kísérve elindult visszafelé. Amikor már ott volt a part füves részén, Ginen ledobta a biciklit a csapás mellé a fűbe. Innen még nem láthatott le a kiszélesedő vízmederbe, ahhoz még kellett néhány lépést tennie a part lebetonozott széle felé.

Ginen lassan ellépett a fűben heverő biciklitől.

...ne legyen ott kérlek ne legyen ott...

A folytatás megtalálható a Beronis: Megapoliszi álmok című kötetben! 

Már kapható az ország minden Libri és Líra könyvesboltjában, illetve e-könyv formájában!

___________________________________
Linkek:

A sodrás csapdájában: https://www.beronis.hu/a-sodras-csapdajaban/
Sodródó lelkek: https://www.beronis.hu/sodrodo-lelkek/
Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Ginen Beronis 
https://www.beronis.hu/l/jegyzetek-a-megapoliszi-almokhoz-ginen-beronis/