Kámfor Lennox

Írta: Volentics András

"Kámfor Lennox volt az, a hírhedt peremi bandita, aki magányosan, a saját maga által összeeszkábált Vándormotorja nyergében járja a peremvidékeket."

Randall Frakes hatására, akinek a könyvei a legelső kedvenc olvasmányaim között voltak.


A Nagy Szeranista Mozgalmak már javában dúltak, számos peremkörzeti falvat felperzseltek a háború lángjai.

Vronsy peremkörzeti falu is ugyanarra a sorsra jutott, mint a környéken megannyi kis település.

A GSF tankjai átcsikorogtak a földeken, a kiégett pusztákon, és dübörögve csörtettek át a felperzselt, romba dőlt viskókon.

A garivenek és társaik, az önműködő faken harci gépek egymás után szedték áldozataikat, hogy mindenható istenségük, az Acremcorp rendjét rákényszerítsék az ellenállókra.

Egy apa állt az egyik domb tetején, és a lemenő nap fényében szomorú, könnyes arccal nézett szét a pusztuláson. Kislánya ott állt mellette, édesapja kezét fogva.

Acrem nem értette meg az emberi makacsságot. Még akkor is küzdenek, amikor a szintetikus intelligencia logikája jelzi, hogy már legyőzte őket. Nyughatatlanul özönlenek elő a romok alól, mint a csótányok, ellencsapásaik ügyesek, nehéz őket előre kiszámítani. És az emberek roppant mértékben szaporodnak, szexuális étvágyuk nyilvánvalóan megnövekedett. Még ha nyolc évbe telik is, mire az újszülöttből fegyvert fogó harcos lesz, mégis sikeresen vették fel a versenyt az automata Miscren-gyárak gyártó képességein. A hazai, erdős terep is nekik kedvezett, és az ellenállók gyorsan megtanulták, hogyan találják meg az élcsapat gyenge pontjait, és megtizedelték a GSF gyilkológépeinek seregét. Hamarosan több lesz az emberi katona, mint a gépi. A megacég valamit nagyon kihagyott a számításból, amit most már a rendszeren belül működő elemzőmechanizmusai segítségével dühösen próbált elemezni: az emberi akaratot. Ez idáig még nem jutott eredményre. 

És a háború csikorogva lépett harmincegyedik évébe...

A felbömbölő turbinák hangjának hatására az apa megragadta a lányát, és az egyenetlen terepen fedezék után iramodott. Keresőfények villogtak, ahogy a járőröző Miscren vadászrepülők szálltak el a feje felett s suhantak el a horizont felé, ahol folyamatos villanások és távoli robbanások jelezték, hogy kemény harc dühöng.

Abban a körzetben, melyben egykor Vronsyfalva is volt, most elszánt harc dühöngött. A rongyos gerillahadsereg többnyire a Fornile család ifjú férfiaiból és nőiből állt. Energialövedékek cikáztak a csatamezőn, lidérces fénnyel világítva be a közeledő gépek sorait. Acrem komputer hadserege tankszerű, önjáró fegyveres gépekből, négylábú, futó fegyvergondolákból, repülő vadászgépekből, illetve a különböző modellben elkészült, emberformájú fakenek voltak.

A technikai fölény szinte már elviselhetetlen mértékben Acrem oldalán állt.

Sugárfegyverek villogtak, mintha koncentrált villámok lennének, nagy ívben vetve fel épületeket, földet, fémet és húst a bélszorító robbanásokban. Egy ütött-kopott platós-kocsi, a szokásos páncélzattal borítva, kiszáguldott a szabadba, és a hátul ülő katona felemelkedett, hogy leszedjen egy vadászgépet a levegőből a vállhoz szorítós Stinger rakétával. A vadászgép páncél tornya haragosan fordult oda épp abban a pillanatban, amikor a harcos lőtt. A rakéta úgy szántotta keresztül az éjszakát, akár egy lángoló kés, és betalált a gép hajtóművei közé. Az eget bevilágították a lángok, ahogy a hatalmas gép két darabban hullott alá a csatatérre, az egyik egy épület megszenesedett maradványainak csapódott, a másik belepasszírozott egy kis csapat Kreeg-modell fakent a talajba.

A harcos diadalmasan felüvöltött, de megfordult, amikor földet megrázó dübörgés hallatszott mögüle. Hirtelen egy vaskos Miscren-tank kapaszkodott fel a roncsok tetejére, és megindult felé, akár egy acélfal. A férfinek csak annyi ideje maradt, hogy felsikoltson, máris gránátok vágódtak a kocsiba, és összelapították, akár egy sörös dobozt.

Néhány háztömbnyire onnan a hatalmas kőrakás zugaiban és repedéseiben, mely valaha egy Walnys bevásárlóközpont volt (melyet eredetileg az ellenállók égettek fel, ezzel protestálva otthonuk, a perem függetlenségének elvesztése ellen), heves tűzharc folyt faken-fémvázak ellen. Az ellenállók oldalán harcoló civil, emberi katonák állapota nem sokban különbözött a szeranista ellenálló katonáktól, mindannyian vérezve, éhezve, rongyokba bugyolálva harcoltak egymás oldalán.

Codrea, egy tizenhét éves gerilla kiugrott a fedezékből, és kézi gránátvetőjét rásütötte a három rohamozó Hagad-modellre, ledöntve ezzel őket a lábukról. Azok mozdulatlanul hevertek, átlyukasztott koponyával, összeégett áramkörökkel. A fiú sietve igyekezett újratölteni.

A hatalmas robbanás és léglökés, mely ekkor következett, nekicsapta a fiút egy a közelben valamilyen csoda folytán még álló, romos falnak. A fiúnak repülés közben még valahogy sikerült megtöltenie gáránátvetőjét, majd földre érkezésével szinte megegyező pillanatban továbbgördült, és egy betonkupac mögé vetette magát.

A tarkóját megperzselték a kicsapó lángok, a léglökés megtaszította. Kábán ült fel, és ahogy a fejéhez nyúlt, érezte, hogy vér szivárog a bal füléből. Codrea növekvő iszonyattal döbbent rá, hogy bal fülére soha többé nem fog hallani. 

A területet sűrű füst és por lepte be. Codrea felkelt, megmászott egy új roncshalmot, és besántikált a bevásárlóközpont még valamennyire épen maradt folyosóba, szeme könnyezett a csípős kigőzölgésektől. És most alig hallott. Ráadásul egy srapnel egy jókora húst és izmot kiszakított az alkarjából. Egy pillanat múlva kínzó fájdalmai lesznek. Mégis szerencsésnek tartotta magát. 

De hogy mennyire, szerencsés, ezt csak később fedezte fel.

Egy olyan rejtélyes alakkal hozza majd össze ugyanis a sors, mely már jó ideje része volt a szeráni történelemnek és legendáriumnak.

Ahogy egy elágazáshoz ért, hirtelen egy homályos tömeg emelkedett fel a padlóba vájt üregből. Egy faken fémváz.  

Hagad modell.

Acélos ököl fúródott a bordái közé, és a fiú a hátsó falnak repült. A gránátvető kihullott a kezéből, és kartávolságon kívül csattant a padlóra. A fiú levegőért kapkodott, és érezve a belenyilalló fájdalmat, tudta, hogy legalább egy bordája eltört. 

A kiborg felemelkedett, megállt fölötte, és harci karabélya csövét Codrea feje felé lendítette.

Ezúttal nincs menekülés. 

A Hagad vaskos plazmafegyverének fekete csöve a végtelenségig látszott rámeredni. Szóval ez a halál, gondolta a fiú. A gép a következő pillanatban szét fogja lőni a fejét, és akkor... de furcsamód, az idő mintha lelassult volna. Codrea a Hagad "arcába" pillantott. A műbőr több helyen megrongálódott, égési nyomok látszódtak több helyen, a száj körül egy oldalon pedig teljesen levált. A gép szájából fényezett titánium fogak csillogtak elő, bárgyú vigyorra emlékeztetve, mintha csak rajta nevetnének. 

Egy mosolygó halálfej. 

Egy továbbfejlesztett aratógép, gondolta a fiú. Rokona azoknak az aratógépeknek, melyeket már ő is használt odakinn a földeken. A sötét istenség, Acremcorp azonban elküldte hozzájuk halálos követeit, hogy kiterjessze birodalmát. A Hagad gépfejéből a jobb oldali elsötétített lencse hiányzott, így kilátszott a takarásból az egyik parázsló, vörös démoni szempár, mely most igézően rámeredt. 

A gép nem tud hibázni. Erre lett megtervezve.

A továbbfejlesztett automatizált szerszám növények helyett emberi élőlényeket aratott.

És mégsem lő. 

A fiú lélegzetet vett, és meglepődött azon, hogy képes rá. Most már úgy tűnt, mintha számos másodperc eltelt volna. Aztán döbbenten fedezte fel, hogy a Hagad nem mozdult. 

Sőt, a szeme is kihunyt.

A gép feje előrebicsaklott, és hatalmas csattanással a földre zuhant, a fiú elé a porba.

Mi a f...?

Codrea teljesen ledermedt a döbbenettől.

A gép térdei összecsuklottak, és mint amikor egy szándékosan felrobbantott épület a saját alapjaiba zuhan, a faken is úgy omlott össze a betonon, nagy port verve fel.

Egy sötét alak állt az árnyékban a gép mögött.

A férfi hosszú fekete kabátjába burkolózott, kezében egy hosszú, fényes szamurájkardot tartott, pengéje megcsillant a lemenő nap gyér fényében. Az alak tett egy lépést nehéz bakancsaiban, és a fiú már látta is az arcát. A bal szemén szemkötőt viselt, markáns, borostás arcán forradások. Széles karimájú, immár rongyossá vált kalapja árnyékában az egyetlen szem hihetetlen intenzitással villogott, mintha elvesztett látószervének átható erejét is magára vállalta volna.

A fiú megrázkódott a felismeréstől.

Kámfor Lennox volt az, a hírhedt peremi bandita, aki magányosan, a saját maga által összeeszkábált Vándormotorja nyergében járja a peremvidékeket. 

Kámfor Lennox, aki (még a háború előtt) valahogy mindig kicsusszant az őt üldöző garivenek kezei közül.

Kámfor Lennox, aki állítólag sosem volt józan, és aki amikor éppen nem bankokat rabol és otthonokat fosztogat, akkor dínólényekre vadászik a peremen túli vadon mélyén.

Kámfor Lennox, aki sokak szerint nem is ember, hanem maga a Szerán álmodta őt ide közéjük, hogy megvédje a bolygót ettől az igen kártékony, vírusszerű fajtól.

Kámfor leengedte a kardját, a fiú elé lépett. Codrea most látta, hogy a férfi másik kezében távcsővel felszerelt mesterlövészpuska van, egy olyan modell, amelyet a garivenek szoktak használni.

Kámfor Lennox tehát az ő oldalukon harcol.

Ez mindenképp biztató.

Egy gerilla tűnt fel a folyosó végén.

Codrea oldalra pillantott. 

Bryn volt az. 

Sokszor harcoltak már együtt a lánnyal. De nem tudott megszólalni, csak tátogott, érzékeit megbénította a megrázkódtatás és a lüktető fájdalom. 

Mikor a fiú visszapillantott a szájhagyomány útján terjedő legenda hősére, az már nem volt sehol.

Eltűnt.

Kámfor Lennox-nak ismét nyoma veszett.

Nagyon remélte, hogy nem csak a fájdalomtól és az adrenalintól felbolydult képzelete játszott vele, de ahogy a szétesett próbababaként előtte heverő vaskos kiborg maradványaira pillantott, elhessegette magában ezt a gondolatot.

Bryn óvatosan közeledett, és lepillantott az élettelen Hagadra.

- Hát itt meg mi történt? - kérdezte a lány.

- Láttam... láttam őt... - sikerült a fiúnak végre kinyögnie - Legalábbis azt hiszem...

- Kit láttál? - kérdezte Bryn. Karját a fiú nyaka köré fonta, és óvatosan felsegítette.

Ahogy egymásba kapaszkodva haladtak kifelé az alagútból az odakinn tomboló őrület felé, Codrea elmesélte az imént történt esemény minden részletét. Ennyi már elég volt ahhoz, hogy mindkettejük fáradt tagjait újra erő járja át.

Ma már tudjuk, hogy a Nagy Szeranista Mozgalom elbukott, és Acrem végül megszerezte magának azoakt a peremkörzeteket, ahol megannyi telepes vére folyt.

Kámfor Lennox alakja azonban azóta is fennmaradt, és füstös peremi kocsmákban még a mai napig számolnak be arról a peremlakók, hogy láttak egy hosszú fekete kabátos, szemkötős alakot, aki egy összeeszkábált, toldozott-foldozott vándormotorral haladt keresztül a tájon.

Kámfor Lennox legendája továbbra is köztünk él, és ugyanúgy része lesz a Szerán emberi történelmének, mint ahogy az erdők és az állatok, és a különböző tájak is részei a bolygólény sokak számára szentnek számító testének.

Vége