Káoszbrigád

Írta: Bihon Tibor

Martin Barani telejes erejével a gázra taposott, miközben három GSF járőr egyre inkább a nyomában haladt, egyetlen másodrepcre sem tágítva kiszemelt célpontjától.

Ez már a sokadik motorverseny volt, amit rendeztek, végig AcremCity magasban kanyargó autósztrádáin, és eddig egyszer sem sikerült elkapniuk őt... ez pedig mérhetetlen büszkeséggel töltötte el Baranit.

Mindenféle túlzás nélkül ki merte jelenteni, hogy bizony ő volt a legjobb.

A kocsiban ülő garivenek műszalfalára szerelt számítógépen az ifjúsági osztály egy aktája volt látható.

Név: Barani, Martin
Lakhaly: Arnens Hills
Törvényes gyámjai: Alan és Terry Marson.


A két katona alighogy kiléptek a járműveikből. máris megszólalt az övükre szerelt diszpécser, és sistergő hangon azonnal harsogni kezdett az újság:

- Figyelem, figyelem, minden egységnek! Martin Baranit, a több rendbeli ATM automata kifosztásáért felelős bűnözőt látni vélték Palma Laguna Pavilon közelében. Minden egységnek, minden egységnek! Azonnal a helyszínre, ismétlem, azonnal a helyszínre, még mielőtt kereket oldana! Azonnali RIADÓ MINDEN EGYSGÉNEK!

Martin Barani már rohant is be e járművébe, beindította a motort, az autó gumijait gumi-füstfelhő lengte körül, és a kocsi nagy fékcsíkokat maga mögé húzva törtetett előre.

A műszerfalra helyezett GPS-nek hála, illetve a jól ismert terepnek köszönhetően szakértő módon kiismerte gigászi a centrumkörzeti labirintusok területeit.

Egyszer csak azonban, készen arra, hogy beforduljon, egy hatalmas méretű monstrum, egy gigászi méreűt daru által az útján, mint valami hatalmas, fémből készült, nehézkesen mozgó zsiráf. Barani tolatni próbált, de a távolból szirénázva már közeledtek a GSF szörnyű seregei.

Ekkor észrevett egy széles lépcsőt a közelben, ami egy szintközi folyosóba vezetett. 

Ezt szerette AcremCity-ben. Mindig volt feljebb.

A járókelő akremiták ugrottak félre az útból, ahogy a hatalmas motor megindult felfelé a lépcsőn. Végigszáguldott a folyosón, majd nemsokára kiért a sztrádára, és nagy füstfelhő közepette kifarolt. Már haladt volna tovább, de ekkor...

...egy kis utcából egy furgon farolt elő, oldalsó ajtaja kicsapódott, és egy férfi kiáltott ki rajta.

- Gyerük, nyomás befelé!

Baraninak nem kellett több, máris átvetette lábát a széles nyergű garivenbike-on, és a furgonhoz rohant, és eltűnt az ajtó sötétjében.

Az ajtó becsapódott.

A káoszbandák többsége mindenféle álarcot viselt, Barani azonban megmaradt a saját arcánál, ő azok kevesek közé tartozott, akik bevállalták kinézetüket. Számtalanszor elkapták már, de pár napnyi zárka után, mivel még kiskorú volt, mindig szabadon engedték.

Néma csöndben haladtak az autóban, se zene, se különösebb társasalgás, semmi nesz nem törte meg a nyomasztó csendet.

Aztán elérkeztek egy meglehetősen lepukkadt külsejű környékre, autók rozsdásodtak az út szélén, az épületekre felszerelt rekmlámok betűi itt-ott hibásan vibráltak, mintha ideáig nem ért volna el az akremita szerelők szakértelme.

Vagy inkább csak elkerülték a környéket.

Az anyósülésen ülő férfi kiszállt a kocsiból, és félrehúzta a furgon ajtaját, ami mögött a megszeppent (és nem kissé feszült) Martin üldögélt a sorsára várva.

- Most pedig jöjjön velünk - mondta közönyösen az ismeretlen, komor férfi.

Martin kiszállt a kocsiból, majd körülnézett. Jól kiismerte magát a centrumkörzetekben, így jól látta, hogy IolwynCity-ben jár, annak is talán leglepusztultabb részén. Előtte egy meglehetősen jobb napokat átélt hotelt vett észre, itt-ott már repedezett a vakolat, és egy alapos festés is elkelt volna az ósdi épületre.

A Meteor Hotel.

A két tagbaszakadt férfi közrefogta Barani-t, és megindultak az épület belseje felé. Odabenn sakktábla-mintázatú fekete-fehér mozaikpadló várta őket, mert néhány lépcső következett. Barani észrevette, hogy itt-ott a nyitott ajtók mögött teljes harci felszerelésben emberek ücsörögtek, miközben fegyvereket, harci karabélyokat tisztogattak, ábrázatok olyan elszántságot tükrözött, mint amilyen még sohasem látszott.

Valami készült.

Az egész épületet valami ósdi, régen letűnt aura lengte körbe, mintha már több száz éve nem járt volna itt senki, és ez jól megmutatkozott az épület, a falak állagán is.

Hamarosan egy kétrészes ajtóhoz értek, és az egyik testőr belökte az ajtót. Odabenn, nekik háttal egy magas, tagbaszakadt férfi állt. Hosszú, fekete színű haja volt, feje búbján furcsán, punkszerűen felfelé állt a frizurája, szempillája feketére volt festve, a lázadás jeleként tükröt tartva minden hétköznapi akremita felé:

- Üdvözöllek nálunk - kezdte nyugodtan -  Végre... AcremCity legjobb motorbajnoka áll most velünk szembe. Régóta figyelünk már téged. Mit szólnál, ha mindenféle piti küldetések helyett ezúttal egy komolyabb, sokkal jobban fizető küldetéshez adnád a fejed?

Rövid szintet tartott, majd így folytatta:

- Óriási tervünk van készülőben. Olyan terv, amelyet sosem látott még a világ... és ami mindent megváltoztat majd. Csak rajtad múlik.

Barani egy pillanatra elgondolkodott. Eric Trayan felé nyújtotta a kezét, és várt.

Mintha már tudta volna, milyen választ fog kapni

A családjára gondolt. Világéletében centrumkörzeti gyerek volt, aki a végtelen szabadságot kutatta. És most itt volt,  nem akárki előtt állt, és csak egy "igenen" és egy "nemen" múlik a jövője. 

Elérkezett a pillanat, amikor minden eldőlhet.

Mondani sem kell, nem sokat habozott.

Kinyújtotta a kezét Eric Trayan felé, majd erősen megrázta.

- Számíthat rám, Mr. Trayan - mondta, majd elégedetten elmosolyodott.

Végre itt volt, elért a csúcsra, és ezt csakis önmagának köszönheti.

De vajon mi Trayan terve?

Csak idő kérdése, és hamarosan választ kap erre is...

Vége?