A képzelet birodalmai, avagy a tizenkét dühös kritikus

09/19/2021

...vagyis: Mi lenne, ha végre a lényegről beszélnénk? 

...egy tudományos-fantasztikus (sci-fi) regényhez kell spiritusz! Szerintem sokkal nagyobb fantáziára, kreativitásra van ehhez szükség, mint mondjuk egy szerelmes regényhez. 

Több tervezést, átgondolást némely esetben pedig nagyobb tehetséget is igényel egy ilyen könyv, mint bármely más, ami valami általános témát dolgoz fel. Persze ezt a műfajt is lehet jól s kevésbé jól csinálni, ám ha igazán jó akar lenni benne az író - úgy képzelem - hogy a fantasy és sci-fi elemek mellett a szerzőnek kutyakötelessége valós szereplőkkel és egyéb realitásokkal is megtűzdelnie a könyvét. Ettől lehet az egész hiteles, megkapó és nem csak egy elrugaszkodott fantáziavilág papírra való kivetülése. Ha ezek az elemek is benne vannak egy tudományos-fantasztikus regényben, nagyobb valószínűséggel tud majd az olvasó is belehelyezkedni a sztoriba. Örömmel nyugtáztam, hogy a Quinn H. Lennox álnéven író Volentics András a tudományos-fantasztikus műfaj képviselőjeként egy ilyen szerző. Olyan, aki már elsőkönyvesként is tudja, hogy a fantáziavilág mellett igenis megférnek a való élet eseményei is."

E néhány kedves sor a kiadóm, a KönyvGuru honlapjáról származnak, és a BERONIS-trilógia első kötetének, a Megapoliszi álmoknak a rövid méltatása. Ennél több nem igazán jelent meg hivatalos fórumokról, lévén, hogy én és néhány barátom intézzük a könyv marketingjét, és promócióját, egy maroknyi csapat, amelynek tagjai a műfaj és a téma iránt érzett szeretete és rajongása késztet arra, hogy időt és energiát nem kímélve igyekeznek a BERONIS nevet minél szélesebb körrel megismertetni (ismerősök között, munkahelyen, szórólapokon, közösségi portálokon). Ezt a "projektet" csak a rajongás fűti, mi nem vagyunk közel a tűzhöz, és emiatt nem vagyunk ott minden médiafelületen, az eddig megjelent reklámanyagokat és videóanyagokat is mind mi készítettük.

A visszajelzéseket így nem hivatalos fórumokról, hanem, ami még fontosabb, közvetlenül az emberektől kapjuk. Ez különösen fontos, mivel ez a trilógia az embereknek, és az emberekről szól. A hivatalos könyvajánló portálok és oldalak azokat a műveket közlik, melyeket a háttérből egy nagyobb anyagi támogatással rendelkező kör tol oda, és lehet, hogy így  több emberhez eljutnak a könyveik címe, de nem biztos, hogy a közvetlen visszajelzés is eljut hozzájuk... mivel sajnos ezeknek a műveknek az írói semmilyen kapcsolatban nincsenek a közösségükkel.

Egy üres, komfortos szobában írják műveiket (tisztelet a kivételnek, természetesen), a kisemberrel sosem találkoztak, nem tudják, hogy ők hogyan élnek, mik a problémáik, mik a gondjaik, hogyan élnek. Én ezt sosem akarom szem elől téveszteni, és mivel egy gyárban dolgozom, tudom, miről is szól az a világ, amelyről írok, és amelyet egy sci-fi világ díszlete és színfala mögé rejtek. Egy kolléga vagy egy ismeretlen ember véleménye (például amikor egy kollégám fia már harmadszor olvassa el a Megapoliszi álmokat) sokkal többet jelent, mint hogy melyik nagynevű portálon jelenik meg valamilyen cikk a könyvemről, mert tudom, hogy ez az igazi siker.

Pontosan ezért választottam egyik nagy idolomnak James Cameron-t, mert például ő is kamionsofőrként, gyári munkásként kezdte, és ezeket az élményeket beleszőtte későbbi munkáiba is (Terminator-filmek, A bolygó neve: HALÁL). De ugyanezért példakép számomra Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Sam Raimi vagy George Lucas is, hogy csak a filmművészet legemblematikusabb figuráit soroljam.

Nem bújok el a munka elől, ha arról van szó, és ez látszik a BERONIS honlapján is, hogy ha arról van szó, bemutató jellegű filmeket, előzeteseket, felolvasásokat is készítek, ahogy azt a 12 órás munkaidőm engedi. Én ebbe a "projektbe" a szívemet-lelkemet (és nem kevés pénzemet) beleteszem, mivel hiszek benne, hogy ezzel értéket teremtek. Ha a BERONIS képes arra, hogy nem kevés keserűség dacára (melyeknek nagy része életrajz-szerűen a Megapoliszi álmokban is olvasható) életben tartson és motiváljon, akkor talán más embereknél is el tudja ezt érni, legalábbis ebben reménykedem.

Inspiráció: Bal oldalon Sam Raimi és csapata csípőig vízben az első és eredeti Evil Dead (Gonosz halott, 1981) forgatása közben, jobb oldalon pedig én a Mara Harris-rejtélyt bemutató Sodrás című rövidfilm forgatása közben, mely az alábbi link alatt tekinthető meg:

"Paranormális vlog" videóanyag
https://www.beronis.hu/l/paranormalis-vlog-videoanyag/

Az írói stílusom is könnyen érthető, a történetvezetés lineáris és egyenes vonalú. A felszínen úgy tűnhet sokszor, semmi sem történik, és a cselekmény inkább a tudatalattinkkal kommunikál, lassan csordogálva jutnak el az elménkbe a rejtett információk, mint ahogy a víz hasonlatokat is gyakran használom a könyvekben, hiszen a víz elem örökké visszatérő, fontos alkotóeleme a történetnek.

A legfontosabb tartalmak a felszín alatt vannak, mint az első részben fontos szerepet kapó elátkozott zuhogó esetében.

A promóció nem egyszerű ügy. Rengeteg könyvpromóciós portál van ma már Magyarországon is, és néhány a Megapoliszi álmokról is írt, többnyire pozitív visszajelzéssel. Az egyik oldal készítője például két nap alatt elolvasta a könyvemet, ami külön jó érzéssel töltött el. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy e oldalak készítői is lefekszenek a híresebb alkotóknak és címeknek (nyilván mert ők is küzdenek az élvonalba kerülésért), és csakazértis megjelenik a kétszázezredik Harry Potter és A Gyűrűk Ura kritika és promóció. Miért kell ez? E könyvek már rég megtalálták a saját közönségüket, írói és minden hozzájuk köthető médium, filmrendező, játékbolt degeszre kereste már magát, csak azért mert nagy nevek, és sok kattintást ígérnek, muszáj még mindig a befutott neveket futtatni, ahelyett, hogy inkább a hírnévért küzdő (talán ugyanennyire jó történeteket, sőt még jobbakat megálmodó) írókat pártolnák? Nemegyszer én is szoktam nagy franchise-ok "termékeiről" írásokat közölni, hiszen én is rajongó vagyok, imádom A Gyűrűk Urát, a Terminatort, Batmant, satöbbi, de általában a BERONIS relációjában teszem ezt, azokat az elemeket kiemelve, amelyek engem megérintettek és inspiráltak, hogy ezt átformálva, a saját szűrőmön átengedve valami mást, valami újat formáljak belőle.

Nem öncélúan azért, mert több lájkot és kattintást remélek ezektől a bejegyzésektől. Hiszen minek böfögjünk mindent vissza ezredszer, ha nincs azzal az adott témával kapcsolatban valami új megjegyzésünk, közlésünk?

Szerintem ez így lenne helyes.

Természetesen azt is tudom, hogy nem tetszhet minden mindenkinek. A BERONIS esetében is volt egy-két negatív visszajelzés, főleg olyanoktól, akik inkább hardcore sci-fit vártak volna a Megapoliszi álmoktól, és őket nem érdekli annyira az, hogy jelen korunkat egy elképzelt világba csomagolva lássák. Őket sajnos nem tudom kiszolgálni, akik teljesen valótlan, mesebeli űrcsatákra vágynak, nekik sajnos nem a BERONIS való, nekik ott van például a Star Wars. Sok mese-elem van a BERONIS-ban is, és ezek az elemek csak fokozódni fognak a későbbi részekben, de a való világ törvényei végig szem előtt maradnak, mert szerintem ez adja meg minden jó sci-fi történet feszültségét.

Valamennyi kedvenc sci-fi és fantasy történetemben mindig először a karaktereket és a szabályokat ismerjük meg, hogy aztán a legőrültebb kalandokba sodródjunk a szereplőkkel együtt. Ha egy szilárd alapot képzünk, akkor onnan később könnyen el lehet rugaszkodni, és amikor landolni kell, ezt mindig ott lesz a lábunk alatt. A Terminator-, vagy az Evil Dead-filmek későbbi részei pont azért tudtak visszavenni a feszültségből és kissé "mesésebbé", "nézőbarátabbá" válni, mert az első rész kíméletlen, horrorisztikus hangulata és feszültsége végig ott van a háttérben. Az első kötettel pontosan ugyanez volt a célom. Kedvenc szuperhősöm, Batman minden története is attól átélhető, mert tudjuk, hogy a háttérben egy szörnyű tragédiát átélt, sérülékeny kisgyermek van, valahol ott, a maszk alatt.

A félénk, tapasztalatlan Sarah Connor és a zöldfülű Ash kalandjaik legelején. Hétköznapi karakterek, akik valami nagy erővel kerülnek szembe útjuk során. A legkedvesebb alkotásaimnál, a Terminator-, vagy az Evil Dead-filmek (az első két Terminator film és az eredeti ED-trilógia) esetében a későbbi részek pont azért tudtak visszavenni a feszültségből és kissé "mesésebbé", "nézőbarátabbá" válni, mert az első rész kíméletlen, horrorisztikus hangulata és feszültsége végig ott van a háttérben. Megismertük a karaktereket, megvan a szilárd alap, most már jöhet bármi, mi már végigmegyünk velük az úton (hogy végül hogyan rontották el kókler rendezők a későbbi részeket, azt most hagyjuk, csak a régi klasszikusokra értendő ez a megjegyzés).

Alul: a legjobb történetek alkotói mind tudják, hogy a bekövetkező események, kalandok és próbatételek nem csak külsőleg, de a karakterek belső lelki és szellemi állapotára is hatást gyakorolnak. Sarah Connor az első Terminatorból, illetve Ash az első Gonosz halott-filmből (a lenti kép a számomra legkedvesebb második részből származik) mindig örök példám marad, mert mindkét film hihetetlenül alacsony költségvetéssel készült (ezt a helyzetet minden kezdő alkotó át tudja élni), és ez az anyagi hiány extra kreativitásra kényszerítette az alkotókat. Talán igaz az az általam kitalált tétel, hogy a legrosszabb dolog, ami egy művészemberrel történhet (legalábbis művészi értelemben), hogy befut és sikeres lesz, mert akkor már nem szorul annyira rá, hogy kreativitással elfedje azt, amit nem sikerült pénzhiány miatt létrehozni, megvalósítani (nyilván ez sem igaz általánosságban, például másik nagy idolom, a thriller műfajának feltalálója, Alfred Hitchock a legjobb filmjeit már sikeres, befutott rendezőként készítette el az USA-ban).

Alul: Indiana Jones felkészül az utolsó próbatételre (az "Isten Hídja") az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989) című filmben.

Egyik kedvenc rendezőm, Alfred Hitchcock is mindig fokozatosan adagolta a feszültséget, nem lőtte el minden puskaporát az első percekben. 

Ugyanez van a könyvek esetében is.

Ez egy olyan szabály, amit végig szem előtt szeretnék tartani.

Az első kötetben sok volt a személyes jellegű cselekményszál, de csak azért, mert ez a trilógia az EMBERRŐL szól, és mert ez a szál később fel fog oldódni a háború kitörésével az egyre hangsúlyosabbá váló sci-fi és fantasy elemekbe. A honlapon látható főcímképen illetve a facebook oldal borítóképének középpontjában is az ember látható, ráadásul szándékosan háttal, hogy így könnyebben azonosulhassunk a főszereplővel, valamint hogy mindenki beleprojekrálhassa a saját élettörténetét a képbe, a mondanivalóba. Ugyanis Ginen Beronis élettörténete csak egy a sok közül az űr sötétjében sodródó megannyi ember közül, még ha vannak is benne rendkívül egyedi motívumok, melyek valószínűleg nem mindenkivel történtek meg (az elátkozott zuhogó élménye például).

Már régóta terveztem, hogy megírom ezt a bejegyzést, de szerettem volna egy kicsit még várni vele. Bár a BERONIS-trilógiát elég hosszú ideje tervezgetem már, és mondhatjuk, hogy a kötetek (jelenleg főként a másdik rész) tökéletesítésével kelek-fekszek, mégis kellett egy kis idő az első könyv megjelenése után, hogy egy kis távolságról tudjak tekinteni a Megapoliszi álmokra. Ma már természetesen látom, mit hogyan kellett volna másként csinálni, és igyekszem ezeket a kisebb-nagyobb hibákat kiküszöbölni a második, GarivenHáború című kötetben (mind esztétikailag, írói stílust tekintve, mind pedig cselekményvezetési értelemben).

Összességében azonban azt hiszem, elmondhatom, hogy 90 százalékban elégedett vagyok az elkészült művel.

A terjesztés és promotálás része a dolognak már más tészta, és ezen a kicsike piacon azt is magának a szerzőnek kell elvégeznie. Az mehetne jobban is, bár nagyon kevés újonnan induló írónak jön össze 4 ezer követő, amit szerencsére a BERONIS-nak sikerült elérnie. A közösségi oldalakról eleve lesújtó a véleményem, szerintem szomorú, hogy az emberek a jobb posztokat csakazért sem osztják meg, és hogy a viccesebb, komolytalan témák sokkal könnyebben elterjednek és nagyobb sikereket érnek el, mint a komolyabb témák.

Az írás mellett sokat foglalkozom a közösségi oldalak felügyeletével is, főleg a facebook oldallal, mely az első számú promóciós felület. Az Instagramra már csak ritkán posztolok, azt a felületet feladtam, ott sajnos nincs meg az a bázis, akiknek érdemes tartalmakat gyártani. Máig nem értem, hogy egy tudománnyal, művészettel foglalkozó poszt miért ér el kevesebb megtekintést és lájkot, mint az ötezredik ugyanolyan szelfi egy másik felhasználótól, vagy a hatszázezredik hivatalos samponreklám egy celebtől. Ezek milyen értéket közvetítenek? Tényleg ennyire birkák az emberek?

Az az igazság, a BERONIS-posztokon kívül már a facebook-ot is kerülöm, amennyire tudom. Már szinte hányingerem van a sok önbizalomépítő, és a különböző érzelmi húrokat pengető aranyköpésektől (melyeket valamilyen oda passzoló fénykép előterében láthatunk), miközben ha kimegy az ember a való életbe, pont az ellenkezőjét látja: érzelmi és értelmi analfabéta emberek, széthúzás, közöny, ignorálás. Akkor mi a f***nak teszi ki minden második ember ezeket a képeket? Kinek teszik ki? Legalább látszódna valami eredménye, de pont, hogy a totális ellentétét látom ennek a mindennapokban. Ez a képmutatás, ez a Mátrix, a virtuális hazugság, gondolom csak néhány lájki fejében, vagy csak mert szimpatikusnak szeretnének tűnni valaki előtt. Csakazértis kirakják a 6 ezredik ugyanolyan szelfit, maximum csak a háttér más. A csücsörítés, a veretés (csakazértis kiteszi a hatezredik közös szerelmes képet, nem esik le neki, hogy azzal a kapcsolattal, amit ennyire bizonygatni kell, nagyon nagy gondok vannak)... más szabályosan a rosszullét kerülget ezektől... így inkább ignoráltam az életemből. Teljesen elkerülni úgysem lehet, mivel más módon nem lehet megszólítani az embereket, és ezeknek a portáloknak igazából teljesen valós, hasznos oldala is lehetne, főleg ha kikerülnének belőle ezek a szemét profilok, amelyek semmire sem jók, és csak unatkozásképpen használják, illetve hogy a romokban lévő önértékelésüket elfedjék.

Tudom, mire számítottál, de...

Ha esetleg valaki megfigyelte a BERONIS facebook oldalát, mindig igyekszem az egymás után következő posztokat úgy "megrendezni", hogy felismerhető legyen egy bizonyos narratíva (az írói vénám ebben is visszaköszön), és az egymás után következő tartalmak között a legtöbb esetben mindig van valamilyen témabeli kapcsolat. Igyekszem a könyvekből kiindulni, és a BERONIS-trilógia annyi témát, motívumot ölel fel (a sci-fin túl is, hiszen ebben az esetben bizonyos értelemben a tudományos-fantasztikum csak körítés), hogy ez szerencsére lehetőséget ad a nagyon sokszínű, sokféle tematikájú poszt közzé tételére a történelemtől kezdve az építészeten át a tájképekig és a filmek világáig. 

Az egymás után következő posztok szinte mindig koherensek, van mindig valamiféle linearitás, ami következőt következővé teszi, témabeli vagy valamiféle egyezés... nem csak földobálom a témákat. A facebook oldal másik fontos feladata a hagyományőrzés, hogy ne feledjük el azokat az alkotásokat, amelyeken felnőttünk, és a mai napig sokat jelentenek a filmművészetnek vagy az irodalomnak. Kell, hogy emlékezzenek az emberek arra, hogy valamikor értékes alkotások is születtek, és élt valamikor egy Hitchcock, egy Kubrick, vagy egy Ray Bradbury, Ambrose Bierce. 

Arról nem is beszélve, hogy már jó ideje a filmművészet például másról sem szól, mint a régi nagy címek újrafeldolgozásától, a Marvel-filmek is ebbe a kategóriába tartoznak... sőt lassan a Marvel már saját magát másolja újra és újra, végtelenül, mindig elhitetve velünk, hogy ez már az utolsó nagy ütközet, de mindig lesz még egy és még egy utolsó NAGY ütközet...

Ha valaki megfigyelte a közösségi portálokon közzé tett posztokat, sosem magamat teszem előtérbe, mint a trilógia íróját, és sokakkal ellentétben nem próbálok egyfajta személyi kultuszt felépíteni, nem szerepelek ott hat ezer képen a könyvemet szorongatva. Én másodlagos vagyok ebből a szempontból, és inkább a BERONIS, mint egyedi tartalommal rendelkező fogalom az, amire a hangsúlyt szeretném helyezni. Az ember meghal, az ember elmúlik, de ha egy ideológiát sikerül felépíteni, az minket meghaladó lehet, és túlélhet bármit, ha utat talál az emberek szívébe és elméjébe.

Ez a bejegyzés az "Út a Megtisztulás felé"-sorozat második fejezete, mely a GarivenHáború című második kötetet hivatott felvezetni. Az előző bejegyzésben összefoglalóan a science fiction kedvencekről volt szó, melyet keretbe foglalt James Cameron: A science fiction története című AMC-sorozata, és az abból megjelent kiváló interjúkötet. Ebben a részben is sok klasszikusról fog szó esni, de már inkább a GarivenHáború viszonylatában (cselekményrészletekkel, jelenetekkel megfűszerezve, kedvcsinálóként), jobban fókuszálva a közelgő kötetre, és az abban bekövetkező eseményekre, fordulatokra.

Ezzel együtt ez a bejegyzés egyfajta összegzés is lesz, összefoglalva, mi minden történt az első kötetben, mi minden történt a köteten kívül, a valóságban, valamint hogy mi várható a jövőben mind köteten belül, és köteten kívül. 

Visszatekintés, valamint előre nézés, és összefoglaló (rajongó) elemzés.

_________________________________________________

HIÁBA, a legjobb filmeket és történeteket mindig a RAJONGÓK hozzák össze...


TERMINATOR: VADÁSZ/GYILKOS (2021)
Készítette: Jamie Martin 

Ami egyébként nekem is hasznos, mivel számtalan olyan jelentésre derül fény, amire csak utólag jövök rá az első kötettel kapcsolatban, hogy azt vajon miért írtam úgy, ahogy. Minden írás egy terápia is egyben, és bizonyos motívumok, amelyet papírra vetünk (vagy képernyőre), egyáltalán nem tudatos, és csak később esik le, miért épp úgy írtuk meg, ahogy. Ez az egyik oka annak, hogy a kötetekhez írt jegyzeteim folyamatosan bővülnek.

Ez egy egyedi összegzés lesz, ugyanis a harmadik kötet elé nem tervezek egy ilyen átfogó jellegű felvezető bejegyzést, bízom benne, hogy ezt a szerepet majd elvégzi magában a második rész, és nem kell ehhez külön felvezetés (persze a kiegészítő jegyzetek, melyeket én a filmes hasonlattal élve csak rendezői "audiókommentárnak" nevezek, továbbra is megmaradnak mindegyik résznél, és továbbra is elérhetőek lesznek a Trilógia menüpont alatt).

Az első kötetben még nem nagyon lehet látni, merrefelé is halad a sztori. Szó van benne valami Szerán bolygóról, ami valamiért fontos néhány embernek, egy csodálatos, mégis nyomasztó Megapoliszról, egy bolyongó főhősről és annak álmairól, és valami közelgő háborúról, ami majd felforgatja az egész megapoliszi világot... de hogy ez hogyan is fog történni, és hogy milyen irányba is megy majd tovább a történetszál, az a második kötetben fog kirajzolódni, ahol a háború már ténylegesen a felszínre tör, nem csak a felszín alatt zajlik (újabb víz-hasonlat, mely átszövi a BERONIS-trilógiát, hiszen az első kötet elején zajló Mara Harris-rejtélyben igen fontos szerep jut ennek az elemnek), mint az első kötetben.

A Megapoliszi álmok cím is majd a harmadik kötetben nyeri el a végleges értelmét, amelyben megtudjuk, ki is volt az igazi álmodó.

Az első kötetben azért kerülnek túlsúlyba a személyes jellegű, családi történetek, mert a BERONIS-trilógia egyik nagyon fontos állítása, a "Faterrendszer" és az "Acremi Birodalom" párhuzamba állítása, mely kimondja, hogy a családi életünk egy az egyben a tágabb értelemben vett rendszer leképződése, minden olyan elem, amely a rendszerben megvan, megvan egy családi viszonylatban is, apa-anya-gyermekek között. Itt is van egy központi hatalom, visszatartott információk, olykor fizikai erődemonstráció, néha illúziókeltés és hazugságok is. A rendszer azért tud működni, mert sok kis hozzá hasonló rendszer van, ami életben tartja, és működteti. Így tehát, minden cselekedetünk előtt vizsgáljuk meg, hogy vajon azt az adott dolgot tényleg mi akarjuk, vagy valami más, amiről nem is tudjuk, mennyire uralja minden gondolatunkat és tettünket. Hol fejeződik be a rendszer (Acrem), és hol kezdődik az ember? Lényegében, mindent összefoglalva ez volt az első könyv állítása (erről később még lesz szó)... és erre fog ráépülni a többi mondanivaló, ahogy haladunk tovább egyre szélesebb körben: 

az első kötet a család, 

a második a bolygó, 

a harmadik az egész univerzum és az egész úgynevezett emberiség viszonylatában tesz kísérletet megvizsgálni az egyén, az ember, azaz Ginen Beronis szerepét. Kik is vagyunk, honnan jöttünk, mi is a mi szerepünk? Miért vagyunk? Kérdések, melyek annyira triviálisnak tűnnek, mégis egyre inkább elfelejtődnek és egyre zavarosabbá válnak, ahogy ez a civilizáció botorkál előre az egyre bizonytalanabb jövő felé.

Az előző bejegyzés, mint említettem, James Cameron: A science fiction története című sorozat és könyv keretrendszerében készült, és ez a második bejegyzés is egy kiváló mű narratívája szerint fog haladni. 

Tulajdonképpen ez inkább egy teszt lesz.

A tudományos-fantasztikum iránti elkötelezett rajongásomról már többször is írtam. Néhányan talán azt is tudják, hogy ez a rajongás milyen régre is nyúlik vissza. Olyannyira, hogy a régóta gyűjtött, még fekete-fehér Galaktika-magazinok a mai napig megvannak, és ezek közül van egy kiadvány, ami különösen közel áll a szívemhez.

Ez a Kuczka Péter által szerkesztett régi, klasszikus Galaktika-magazinnak az egyik különszáma volt (istenem, hogy gyűjtögettem őket még gyerekként, a német nyelvű régi Marvel- és Conan képregényekkel együtt, régi szép emlékek... ezek az amerikai szuperhősök lettek a modern kor Zeuszai és Héraklészai), és még 1978-ban jelent meg, jóval a megszületésem előtt. Ez egy salátásra olvasott, celluxszal több helyen is megragasztott, különleges kötet, egy antológia, amelyben jórészt nem sci-fi történetek vannak, hanem tanulmányok és értekezések a jó sci-fi könyvek/filmek ismérveiről.

A képzelet birodalmai című tanulmánykötet salátásra olvasott, toldozott-foldozott lapjai... régi, a sci-fi aranykorából származó könyvek, melyeknek lapjain örök érvényű szabályokra és törvényekre bukkanhatunk. Olyan kincsek ezek, melyek valószínűleg soha többé nem jelennek már meg nyomtatásban. 

A kötet nagy részét egy szovjet sci-fi író, Georgij Gurevics igen hosszú, de annál remekebb (és a régi dátum ellenére a mai napig érvényes szabályokkal teli) tanulmánya teszi ki, mely A képzelet birodalmai címet viseli, és jóval 1978 előtt, 1967-ben jelent meg a Szovjetunióban. A szovjet sci-finek mondani sem kell, hihetetlenül fontos múltja van a műfaj történetében, hiszen az oroszok kiváló műveket, írókat és filmrendezőket adtak a világnak.

"Most pedig beszéljünk komolyan a fantázia szüleményeiről" - kezdi tanulmányát Georgij Gurevics, a szovjet tudományos-fantasztikus irodalom híres képviselője, amikor megérezve az időszerű szükségletet, új sci-fi regény helyett elméleti munkával lép az olvasó elé, hogy "a fantázia térképén" eligazítsa mindazokat, akik valamiképpen kapcsolatba kerülnek a sci-fivel." - írja a Galaktika magazin az antológia tanulmánykötet ismertetőjében.

Gurevics a tanulmányát egy érdekes narratívára fűzi fel. A könyv elején, az Előjáték fejezetben olvasható egy rövid párbeszéd, mely egy fiatal író és tizenkét dühös kritikus között zajlik. Ez az úgynevezett "Tizenkét dühös kritikus" című rövid írás, mely Jules Verne Némó kapitányát állítja szembe azokkal a kritikusokkal, akik a kéziratot elolvasták, és most éppen bírálatukat mondják el a francia írózseninek. A tizenkét kritikus tizenkét féle kritikát mond, és ez a tizenkét kritika a címe minden egyes fejezetnek, amelyben Gurevics górcső alá veszi a sci-fi műfaját.

Nos, én ugyanezen kritikai szempontok alapján szeretném szemügyre venni a BERONIS-trilógiát, nagy hangsúlyt fektetve a készülőfélben lévő második kötetre, de szóba került természetesen a harmadik, illetve az első könyv is, hogy egy átfogó képet kapjunk, miről is szól valójában a BERONIS.

Nyilván azt is tudom, hogy számtalan régi kritikai szempont mára már elavulttá vált, mint ahogy a régi tudományos-fantasztikus filmek és könyvek is nehezen fogyaszthatók mai fejjel.  De azért vannak örök érvényű szabályok, amelyeket nem szabadna figyelmen kívül hagyni, és én most ezeket szeretném kiemelni, és a mai közízlés szerint próbálom vizsgálni ezeket a szabályokat.

E rövid írást korábban már közöltem a Verne Gyula születésnapjának emlékére írt bejegyzésemben, és itt olvasható:


Verne Gyula emlékére: Tizenkét dühös kritikus 

https://www.beronis.hu/l/verne-gyula-emlekere-tizenket-duhos-kritikus/


Itt most csak egy lerövidített változatát szeretném közölni, hogy világossá váljon, mi is annak a tizenkét kritikusnak a tizenkét szempontja, ami majd e a bejegyzés narratíváját is meghatározza:

A tizenkét dühös kritikus szempontjai

"Azt beszélik - bár dokumentumokkal igazolni nem sikerült -, hogy száz évvel ezelőtt az egyik külföldi ifjúsági kiadó szerkesztőségébe beállított egy férfi, akinek göndör kis szakálla volt, amilyen a kezdő geológusoknak szokott lenni, és egy kézzel írott, vaskos kéziratot tett le az asztalra, egyetlen példányban (írógép akkor még nem volt).

- Ezt én írtam - dünnyögte szégyenlősen a szerző. - Fantasztikus dolog. Egy tengeralattjáróról szól, amely igen nagy hatósugarú, gyors és sebezhetetlen. Azt lehet mondani, hogy ábránd az emberről, aki az ura az óceánnak és bolygónk kihasználatlan háromnegyed részének...

A szerkesztő elolvasta. Volt, ami tetszett neki, de volt, amit szokatlannak talált. Nem tudta eldönteni, elfogadja-e, vagy pedig visszautasítsa. Jobbnak látta, ha a felelősséget néhány tekintélyes és hozzáértő kritikusra hárítja. Tizenkét tapasztalt, művelt, jó ízlésű belső bírálót kért fel. 

És ők a következő véleményt adták:

[SUMMÁZVA]

Első kifogás: A fantasztikumnak tudományosnak kell lennie

Második kifogás: A fantasztikumnak hitelesnek kell lennie

Harmadik kifogás: A fantasztikumnak ismeretterjesztőnek kell lennie

Negyedik kifogás: A fantasztikumnak hősinek és szórakoztatónak kell lennie

Ötödik kifogás: A fantasztikumnak pontosan meg kell jósolnia a jövőt

Hatodik kifogás: A fantasztikumnak nem célja a jövőbe látás, a fantasztikum a "szárnyaló ábrándok" műfaja

Hetedik kifogás: A fantasztikumnak fantasztikusnak kell lennie

Nyolcadik kifogás: A fantasztikus műfajnak be kell mutatnia az alkotófolyamatot!

Kilencedik kifogás: Hol vannak a jellemek?

Tizedik kifogás: A fantasztikus irodalomnak időszerűnek kell lennie, és a jelenkor problémáival kell foglalkoznia

Tizenegyedik kifogás: Az írók az emberi lélekkel foglalkozzanak, a fantasztikus irodalomnak humánusnak kell lennie!

Tizenkettedik kifogás: A fantasztikumnak nem csak a technológiát, hanem a jövő társadalmát és az embert kell bemutatnia!"


Most tehát, hogy megismertük a szempontokat, térjünk végre a lényegre, és vizsgáljuk meg a BERONIS-trilógiát mindezen szempontok szerint!


Első kifogás: 

A fantasztikumnak tudományosnak kell lennie

A  tudományos-fantasztikus irodalom a mese közvetlen utódja. (...) A modern sci-fiben a csodákat tudománnyal és technikával felvértezett emberek művelik. A mesékben pedig ugyanezeket a csodákat természetfölötti lények művelték: istenek, ördögök, dzsinnek, kísértetek, boszorkányok, varázslók, gnómok, sellők vagy pedig értelemmel felruházott beszélő állatok. (...) Az emberi cselekedetek fantasztikuma egészen a XIX. századig vonszolta nyomorúságos létét, vagyis addig az időig, amikor a technika erőre kapott, és a csodák már a gyárak kerítésein belül születtek: lovak nélküli gőzszekerek, vitorlák nélküli, a széllel szemben haladó hajók. Akkor szólalt meg fennhangon a tudományos-fantasztikus irodalom, s a természetfölöttit visszaszorította az irodalom lomtárába.

Georgij Gurevics: A képzelet birodalmai

Véleményem szerint ez az egyik olyan szabály, ami a Marvel- és a különböző szuperhősfilmek korábban igencsak elavulttá vált...

...sajnos.

Ugyanis az tényleg elengedhetetlen, hogy legyen valami valóságos alapja a történetünknek, hiszen ha előre lefektetett szabályok nélkül szinte bármi megtörténhet a vásznon és a könyvünk lapjain, akkor elvész a feszültség, és mi a fenéért kellene izgulni a hőseinkért?

Bár a BERONIS-trilógiában igyekszem az eddigi tudományos eredményeknek megfelelően minden ismert szabályt szem előtt tartani, a tudománynak nem sok szerep jut a három könyvben. Itt nincsenek a régi Verne-regényekhez hasonló hosszú-hosszú oldalak, amelyeken egy adott fantasztikus eszköz vagy jelenség részletes leírása zajlik (magam is mindig untam ezeket). Egy adott fantasztikus elemet mindig a megfelelő módon kell felépíteni, és az olvasó/néző ösztönösen érzi, hogy valami realisztikus, vagy meseszerű, nincs szükség hosszas fejtegetésekre, a cselekmény sodrása során elég a maga idejében elpotyogtatni az információkat. A BERONIS inkább csak háttérelemként, csupán eszközökként tekint ezekre a találmányokra, és teljesen természetes módon veszi ezeket, legyen az akár Megapolisz városkolóniája, a centrumkörzetek, a Gorateron űrállomás, vagy a második kötetben megjelenő, és igen fontos szerephez jutó Meteorkomplexum. Meteorkomplexum lesz az az elem, ami a Titanic-ban a jéghegy volt, melyen megfeneklik Megapolisz fénylő hajója, és elindul az elkerülhetetlen vég felé. A megtisztító káosz felé. A káosz az Univerzum természetes állapota, és a káosz megtisztító erejét fel lehet használni arra, hogy újra-rendeződjenek az erőviszonyok, és valami új világ alakuljon ki... Megnyomják a reset-gombot. Vissza az alapállapotba. Újra kell értékelnünk nem csak önmagunkat, mint emberi lényeket, de a viszonyunkat mindenhez, amit eddig csak ismertünk: viszonyunkat a technologiához, egymáshoz, családhoz, párkapcsolathoz... önmagunkhoz... az ösztöneikhez...

...de van ennek értelme? Vagy minden változás végül ugyanabba a rendszerbe torkollik végül újra és újra és újra?

A tudománynak természetesen a tudományos-fantasztikus kitüntetett szerepe van, az idegen világok tudománya a szépség, harmónia és a csodák birodalma - általában a szcientizmus filozófiája jelentkezik -, vagy ellenkezőleg: a tudomány félelmetes és elnyomó hatalomként jelenik meg. A korábbi science fictionban gyakori az ismeretterjesztő szándék (Verne), az újabb művekben viszont gyakori az áltudományosság vagy a tudományellenesség is.

Szentmihályi Szabó Péter: J. O. Bailey: A tér és idő zarándokai (A tudományos és utópista fantasztikum irányzatai és típusai

Akár a végtelen óceánon a múltból a jövőbe (a régi rendszert jelképező Angliából a lassan a világ urává cseperedő Amerikába) haladó Titanic, akár a Szerán  nevű, végtelen zöld bolygón felépített Megapolisz a neve, mind ugyanazon a hajón utazunk. Ha ez a hajó süllyedni kezd (már pedig ez a sorsa mindkét szimbólumnak, az első esetben a jéghegy, a második esetben meteoreső illetve belső szétesés okán), minden utasnak szembe kell majd néznie a halállal, teljesen mindegy, mekkora vagyonnal rendelkezik és hogy hol helyezkedik el a társadalmi ranglétrán. 

A fantasy-szál (melynek szintén megvannak a maga szabályai, karakterei) később egyre hangsúlyosabbá válik a cselekményben, ahogy a Glarkenlegendák-szál egybeépül és összemosódik Ginen Beronis "valóságával". Ez a folyamat szép lassan, a maga ütemében fog zajlani, míg végén szinte észre sem vesszük, hogy ez a két világ tulajdonképpen egy, és mindig is egy volt, csak az elménk választotta szét őket. A fantasy egyfajta spirituális életet hoz majd a műbe, abba az acremi világba, ahol már szinte teljesen eltűnt a lélek és minden érzelem. Ezt a szerepet eddig nagyrészt a főhős, Ginen Beronis töltötte be, és ezután is ő fogja, mivel ő a mi kapunk a történetbe.

A BERONIS esetében sokkal fontosabb, hogy korunk társadalmi folyamatait a jövőbe kivetítve ábrázolja, mint hogy tudományos magyarázatokat adjon. Megapolisz jelen korunk szimbolikus helyszíne, mindannyian Megapoliszban élünk, és mindannyian Ginen Beronis-ok vagyunk.

Ahogy a science fiction sem csupán fikció többé.

Ezzel együtt pesze Ginen élete az én életem, és ami vele megtörténik, az velem is megtörtént (kivéve, hogy belőlem nem lett, és valószínűleg nem lesz részem polgárháborús élményben, habár a 2006-os budapesti események még mindig élénken élnek bennem, és igen erősen inspirálnak. Szerencsére semmilyen incidensben nem volt részem, de elmentem egy helyszínre, azt hiszem az Erzsébet-híd közelébe, ahol előző nap harcok folytak, és a könnygáz könnyfacsaró érzete még másnap is érződött. Azok a képek, melyek akkoriban a tévéből jöttek, meghatározó élmények voltak a számomra, ez volt az én mini-GarivenHáborúm). A saját élményeinkről tudunk mélységeiben is beszámolni és átadni másoknak. Az írás terápia, ami segít feldolgozni a különböző élményeket, és mivel nem volt sok barátom, sem egy igazi, támogató családom, nekem "csak" az írás maradt. De sosem csak a terápiás jellege miatt írtam, mindig reménykedtem benne, hogy ezeket az élményeket és gondolatokat majd felhasználhatom, és másokat is inspirálhatok... úgy ahogy néhány nagy idolom is tette velem.

Például régi kedvenc rendezőm, James Cameron.

A Terminator-filmek nagy rajongójaként (melyeken felnőttem), idővel egyre jobban érdekelt ezen alkotások háttértörténete is, és így megtudtam, hogy Cameron a saját életét is beleszőtte ezekbe a filmekbe (kamionsofőrként dolgozott, felszolgálónő felesége volt, ez a hétköznapi világ pedig a Terminator-filmek alapját képezik, nem csak azért van így, mert valakinek "így volt kedve" megírni, hanem mert valaki tényleg megélte). Ez talán azért is inspiráló, mert ebből látszik meg, hogy egy mű tényleg egy személyes alkotás (lásd még például a szintén nagy kedvenc Rocky-filmeket), vagy csak egy futószalagon legyártott ipari termék. Ezzel persze nem akarom alábecsülni azokat a szerzőket, akik teljesen kitalált szereplőkkel, karakterekkel dolgoznak, hiszen az sem könnyű feladat. Mindig is rendkívül tiszteltem azokat az írókat-filmrendezőket, akik saját élményből dolgoznak (nem csak beszélnek róla), akik saját történetüket írják, nem pedig másoktól kapják készen azokat. Talán ezért is szeretem annyira a Rocky-filmeket, James Cameron filmjeit, George Lucas korai filmjeit vagy Stanley Kubrick alkotásait.

Az irodalomnak módja van rá, hogy megadja az embernek a mércét, és rábízza, hogyan képzeli el magának a részleteket. A szó elégtelen kifejező ereje néha ott is hasznos, ahol igen sokat kell leírni. Például a jövő leírásánál a szerző elhagyhatja a lényegtelen részleteket, az olvasóra bízza, hogy olyan ételt, ruhát és hajviseletet képzeljen a hősöknek, amilyen neki tetszik. De még ha a szerző lelkiismeretesen be is számolt a részletekről, az olvasó elfelejti őket. Külön rá kell irányítani a figyelmet a ruha szabására, a járomcsontok alakjára, a tányérok tartalmára, "működő fegyverekké", a téma részévé kell tenni őket - a néző csak akkor figyel fel rájuk. A "nem működő fegyvereket" a néző észre sem veszi, az ilyen puskákat a fantasztikus műfajban fel sem kell akasztani a falra.

Georgij Gurevics: A képzelet birodalmai

Második kifogás:
A fantasztikumnak hitelesnek kell lennie

Talán Wells mutatja a legjobb példákat, hogy a jó science fictionban csak egy valószínűtlen mozzanat van - ez axiomatikus -, a többi következménynek logikusnak és pszichológiailag hitelesnek kell lennie.

Szentmihályi Szabó Péter: J. O. Bailey: A tér és idő zarándokai (A tudományos és utópista fantasztikum irányzatai és típusai


Ez a kifogás nem sok mindenben különbözik az előző kritikai ponttól. Az első számú szabály: a jó sci-fiben csak egy megmagyarázhatatlan elem van, de az azt körülvevő világnak teljesen logikus módon kell felépülnie. Lehet, hogy a Terminator 2-ben a T-1000-es folyékony kiborgja képes felvenni mások külsejét, és képes különböző szúró fegyvereket előállítani magából, de például nem változhat bombává, sem semmijen lőfegyverré. Ezzel máris felállítottunk egy szabályt, amelytől nem térhetünk el, különben máris elveszítettük a nézőt/olvasót.

A BERONIS-trilógia Titanic-ja, a szeráni Megapolisz egy jövőbeli beláthatatlan monstrum (álmok hajója helyett álmok városa), gigászi tornyokkal és égen áthúzódó autósztrádákkal, de három jól elkülöníthető körzetből, centrum-, (a jövő) külső- (mai modern nagyvárosok) és peremkörzetekből (falu- és tanyavilág) áll. Minden olyan társadalmi és felépítettségbeli elem megtalálható benne, ami a jelen korunkból ismerős lehet a számunkra. Az emberek ugyanúgy iskolába járnak, ugyanúgy dolgoznak, buliba járnak, álmaik vannak, rossz családi környezetben élnek, nevetnek, tévéznek, facebookoznak (MySphere), satöbbi.

Az elképzelhetetlen események és körülmények minden más történeti alkotóelemtől eltérő osztályba tartoznak, és nem tehetők hihetővé a hétköznapi elbeszélés szokványos módszereivel. Először is meg kell küzdeni a hihetetlenség problémájával, ez pedig kizárólag akképp valósítható meg, hogy a történet minden más mozzanatát átgondolt realizmus jellemzi, ami tökéletesen kifinomult hangulati vagy érzelmi fokozással párosul. (...) Noha a jellemeknek természetesnek szükséges maradniuk, alá kell vetni őket a központi rendellenességnek, amely köré csoportosulnak. A csodás történet valódi "hőse" nem valamely emberi lény, hanem maga a rendkívüli jelenség.

H. P. Lovecraft: Néhány megjegyzés a csillagközi történetekről

Az emberek ugyanúgy a helyüket keresik, mint például Ginen Beronis, aki csak vergődik ezen az óriási piactéren, a szélsőségesen kapitalista rendszer egyik áldozata. Egy olyan iskola olyan noname szakára járt, melynek semmi haszna nincsen, és csak munkanélkülieket teremtenek, és ezek dögivel ma is léteznek Magyarországon is. Az őt eddig megtartó családi háttér kizuhan alóla, és saját magának kell megteremtenie azokat az elveket és értékeket, amelyek szerint élni lehet. Eddig álomvilágba élt, egy Megapoliszi álomban, de most bekerül a nagybetűs életbe... azonban ezekre az álmokra szüksége van, hogy életben maradjon. A valóság túlságosan nyers és túlságosan valós, és simám be tudnák őt darálni az események, nem lennének azok a kapaszkodók, amelyet ezek az álmok adnak neki... amelyekről nemsokára kiderül, hogy mégsem csak álmok voltak.

Elmondhatjuk, hogy Ginen Beronis passzív karakter, a Titanic-on belül is csak egy voyeur, egy külső nézelődő... míg részt nem vállal a világban, először munkája lesz, majd a kitörő háborúba is belesodródik. A háborúba, amelyből senki sem maradhat ki, ahogy a rendszernek is a részesei vagyunk, mindannyian felelősek vagyunk minden pozitív, és minden negatív vonásáért, amit ad nekünk, hiába mutogatunk a politikusainkra. A politikusaink is csak a mi tükörképeink, sajnálattal mondom, de amíg mi is ilyenek vagyunk, meg is érdemeljük ezeket az embereket, és szemernyivel sem érdemlünk jobb kormányt. Ha majd a saját lábunkra állunk, és elzavarjuk őket (hiszen a rendszeren belül erre már vajmi kevés esély van, úgy bebiztosították magukat, hogy egy börtönné vált az egész), akkor esetleg jöhet valami változás.

Ez a saját lábra állás a BERONIS-ban a Meteorkomplexum, mely a szeranista ellenállócsoportokat összefogó Megtisztulás Hadművelet egyik fontos "találmánya". A Meteorkomplexum támadása nyomán elszabadul a káosz Megapoliszban, melynek hatására kitör a polgárháború, ahol már csak két fél áll egymással szemben: az acremi érdekeket kiszolgáló GSF (Gariven Rendvédelmi Erők), és a változásért küzdő Szeráni Ellenállás. Az örök téma, civilizáció és a természet elemi erejű csatája (nemcsak a külső térben, de bennünk is, mert valahol mindannyian civilizációs mázzal bekent természeti lények, ha úgy vesszük, állatok vagyunk, és egész életünk során ide-oda vergődünk a két oldal között, és hol egyik nyer, hol a másik bennünk).

A civilizáció és a természet állandó harcának témája (belső és külső értelemben is) megannyi híres hollywoodi filmben szerepel a háttérben. Egész létezésünknek ez a harc az alapja, ez a harc folyik bennünk a nap minden egyes másodpercében.


Minden mi vagyunk!

Ha a Meteorkomplexum a jéghegy, akkor a Szeráni Ellenállás a hajótesten keresztüláramló víz, mely fokozatosan visszaveszi azt, amit valamikor réges-régen elvettek tőle, és ami  jár neki.

Rómának el kell buknia, Róma mindig elbukik előbb-utóbb. 

A Titanic is elsüllyed végül.

Igazán lenyűgöző, hogy az erkölcsi elvárásaink a művészet világában mennyire különbözőek a minket körülvevő valódi világban támasztott elvárásainktól. Azok, akik a munkahelyünkön vagy az élelmiszerboltban vannak, többnyire egy mesterségesen létrehozott szabályrendszer alapján játszanak: a civilizáció szabályrendszerén. Ám a modort, a szokást és a törvényt szem előtt tartó személyiségünk alatt - vagy talán mellette - egy másik lény lakozik. Mindnyájan hallottuk azt a kifejezést, hogy egyes filmek, regények vagy zeneszámok "elragadtak" bennünket. Az "elragadtak" talán nem a legjobb kifejezés. A "felszabadítottak" talán közelebb vinne bennünket a lényeghez. A komikusok és a pop-pszichológusok gyakran emlegetik a "bennünk élő ősembert". Azért olyan vonzó az elgondolás, mert úgy érezzük, van benne egy nagy adagnyi igazság. A külső civilizációs rétegek alatt egy jóval ősibb én rejtőzik, ami bonyolultnak és mesterkéltnek érzi a körülötte található világot. Noha ősi énünk nem a nemes vadember, mégis jóval autentikusabb személyiségnek érzi magát annál, mint aki keményen dolgozik és a modern társadalom szabályai szerint játszik. (...) A művészet a valóságnak azt a szeletét ragadja meg, aminek a létezését hajlamosak vagyunk tagadni a minket körülvevő "való világban".

Jonah Goldberg: A Nyugat öngyilkossága


"Nekünk Mohács kell", tartja a magyar közmondás. Ezt kitágítva a teljes emberiségre szerintem elmondhatjuk, hogy "Nekünk Ítélet Napja kell". Csak a tudottan bekövetkező halál árnyékbáan vagyunk képesek értékelni az életet. A "megtisztító katarsztrófa"-elem, azaz bizonyos kataklizma megtisztító erejének felhasználása nagyon sok film témája, ilyen például az 1995-ös 12 majom (halálos vírust terjeszt szét a világon egy Szerán Fiaihoz nagyon hasonló földalatti szerveződés), az 1999-es Harcosok klubja (New York pénzintézeteinek lerobbantása a film végén), a 2009-es Watchmen, Nolan Batman: Kezdődikje (2005) és a trilógia záró darbja, A sötét lovag - Felemelkedés (2012), Thanos ténykedése a Bosszúálló-filmekben (2012-2018), és gyermekkorom nagy filmje, a Terminator 2: Az Ítélet Napja (1991). 

Kevesen tudják, de egy James Cameron interjúból kiderül (1998, Bill Moseley interjúja, melyet a már megszűnt Omni nevű amerikai tudományos fantasztikus magazinnak készített, csak angol nyelven olvasható), hogy egy végül elvetett koncepció szerint a SkyNet mikor öntudatra ébred, végig tudja, hogy az emberiség végül le fogja őt győzni a háborúban, és csakis azért indít el háborút, hogy e háborús során végül fajunk újradefiniálhassa önmagát. SkyNet magára vállalta a "szükséges gonosz" szerepét. Persze hogy a háború után milyen világot hoznak létre a túlélő emberek, akkor már nem szól a történet. James Cameron ezt "kber-Krisztus" koncepciónak nevezte az interjúban, és elmondása szerint azért mondott le róla, mert az elgondolás jobban illik egy regénybe, mint a filmvászonra. Én vitatkoznék ezzel az állítással.

Acrem nem tűr meg vetélytársat maga mellett...

BERONIS - Megapoliszi álmok

Puzsér Róbert és Müller Péter beszélgetése az emberiség spirituális emelkedéséről, szintet lépéséről. A szeranizmus (koncepcióban, elméletben) már köztünk él, csak még nem így hívják! 
_______________________________________________

A világ vége nem ezzel jön el, a világ vége folyamatosan tart, ezzel csak pontot teszünk az ügy végére. Ez a folyamat már nagyon régóta tart, csak sikerült elnyújtanunk ezt az időt. Már nagyon régóta zuhanunk, ugyanabban a percben, ugyanabban a másodpercben élünk. Ismét az újra és újra megjelenő "helyben futás" téma, amely visszatérő elem a három könyvben.

Sokan vannak ma is, akik várják, hogy ez megtörténjen, és a BERONIS-ban is lesznek majd a meteortámadás következményeként bekövetkező természeti katasztrófák kellős közepén a kezüket az égbe emelő, ujjongó tömegek. 

A természet visszaköveteli azt, ami jár neki.

Acremnek tehát el kell buknia.

De valóban el fog bukni? Vagy olyan erősen függünk már tőle, hogy életben akarjuk tartani mindenáron? 

Acrem már túl nagy ahhoz is, hogy elbukjon?

A trilógia választ fog adni erre a kérdésre is.

A természetbe való visszatérés motívuma át- és átszövi a BERONIS-trilógia történetszálát. A Megapolisz kivonulói is a természet felé igyekeznek a mesterséges körzetekből, hogy egy új világot hozzanak létre. Blút is a természet vonzza, ahogy Mortimasz sem akar elszakadni ettől a világtól. A vész-kórban szenvedő Brink Jones is "eggyé válik" a természettel (tulajdonképpen a rendszerben őt "kitenyésztő" szüleit váltja le az ő "valódi" szüleivel, a földanyával és a természettel, ha úgy vesszük), hogy aztán Onnan kísértsen minket tovább. Vakember, a névtelen antihős pedig a maga elhanyagolt, bűzlő, természetes mivoltában maga a megtestesült természetesség, teljesen ellentétben áll egy minden természetességet inkább eltakarni igyekvő, virtuális művilág "elvárásaival".

Ginen sosem akart eddig sehova sem 100 százalékosan elköteleződni, nem véletlenül. Nem akar semmilyen eszmével sem egyesülni, és ez a félelmeiből adódik, amit Vronsy-ból és a faterrendszerből hoz magával. Fél a lehúzástól... fél a börtöntől... elköteleződéstől... ha egyszer egy "szentnek hitt" család is felbomolhat... akkor minden más is. 

Szeretem a sci-fit, de sosem öncélúan a fantasztikus világai és tárgyai miatt szerettem, inkább mint egyik legvonzóbb tulajdonsága, a jelenkor jövőbe projektálása érdekel belőle, és ezért is választottam ezt kedvenc műfajomnak. Megírhattam volna a jelenkorban is naplószerűen ezt a történetet, megváltoztatva a neveket, de ha nem adok kollektív, átfogóbb választ bizonyos kérdésekre, akkor mi értelme volt az egésznek?

Mivel a tudományos-fantasztikus művek képzelt találmányokkal és felfedezésekkel foglalkoznak, van egy olyan feladatuk, amely másfajta irodalomra nem hárul, nevezetesen az, hogy a valószínűtlent igaznak kell láttatniuk. Le kell írniuk bizonyos mechanizmusok működését részletesen, hogy hihetővé tegyék, ugyanakkor nem szabad az elbeszélés menetét megakasztaniuk. Témájuk inkább értelmi, mint érzelmi, s mégis, a népszerűség kedvéért érzelmeket is be kell vinniük. Éppen ezért a tudományos fantasztikum elemzése sok sajátos vonást mutathat ki. Nyilvánvaló az anyag és módszer meglepő egysége, bár nincs olyan képlet, amely minden történetre illenék.

Szentmihályi Szabó Péter: J. O. Bailey: A tér és idő zarándokai (A tudományos és utópista fantasztikum irányzatai és típusai 

Harmadik kifogás: 
A fantasztikumnak ismeretterjesztőnek kell lennie

A sci-fiben azt szeretem a legjobban, hogy segítségével bármilyen témát fel lehet dolgozni anélkül, hogy bármely csoport vérig sértődne. Ilyen köntösben megírható egy történet, amely egy elnyomott kisebbségről szól, és az olvasók között ott vannak az elnyomottak, valamint azok is, akik hasznot húznak az ő elnyomásukból. Bárki elolvashatja a sztorit, és mindenki a saját ízlése szerint értelmezheti anélkül, hogy megbántaná a másik oldalon lévőket.

James Cameron, Starlog-interjú, 1984

Egy szintén mára már elavult, a régi idők keményvonalas nézeteinek egyik ősi kritikai szempontja. Mennyit változott azóta a világ! Mennyi olyan műalkotás van, akár a könyvek, akár a filmek terén, melyeknek abszolút semmilyen mondanivalója nincs, csupán az a céljuk, hogy szórakoztassanak. Aztán vannak azok a művek, melyek ezen túl valami pluszt is akarnak adni. Szerintem egyik sincs feltétlenül a másik fölött, és egyik sem alábbvalóbb. Magam is szeretek néha olyan filmeket nézni, melyek csak kikapcsolnak, és abszolút nem várok tőlük különösebb mondanivalót vagy súlyosabb tartalmat.

A Gonosz halott-filmeknek se hiszem, hogy lenne különösebb mondanivalója, mégis ez az egyik legalapvetőbb olyan filmsorozat (leginkább az első két rész), amelyek engem is alkotásra inspiráltak. Mégis, ha választani kell, leginkább James Cameron szavaival értek egyet, aki a következőket mondta annak idején:

A filmkészítők legfontosabb célja a szórakoztatás. Ez az első, de sokan megfeledkeznek arról, hogy ezen túl is adnunk kell valamit, egyébként a nézők felállnak, és kisétállnak a moziból. Amikor aztán leszállnak az érzelmi hullámvasútról, semmijük sem marad. Nemcsak azért készítünk filmeket, hogy legyen hol eladni a popcornt!

James Cameron, Starlog-interjú, 1984

Chicxulub-kráter Mexikóban, melyet egy megközelítőleg  14 km átmérőjű aszteorida becsapódása nyomán keletkezhetett. Nagy a valószínűsége, hogy ez a többszörös nukleáris detonáció erejével felérő óriási robbanás okozta a dinoszauruszok kihalását, bár egyes feltevések szerint ez még jóval azelőtt történt.

"Az atmoszférába került por miatt a napfény nem érhette el a földfelszínt, amely emiatt jelentősen lehűlt. A növényi fotoszintézis megszakadhatott, jelentős hatást gyakorolva az egész táplálékláncra." - Wikipédia

Egy elképzelhetetlen mértékű tragédia, mely tömeges kihalást eredményezett, és amely elindította az embert a fejlődés útján. Mi van, ha ugyanilyen erejű esemény kell ahhoz, hogy a Régi Ember, mely időközben dinoszaurusszá vált, kipusztuljon, utat engedve az Új Embernek?

Az most mindegy, hogy filmekről vagy könyvekről beszélünk, ez a szabály minként alkotási formára érvényes, véleményem szerint.

A BERONIS-szal kapcsolatban csak abban tudok reménykedni, hogy a szórakoztatáson túl tudok valami újat mondani magáról az EMBERRŐL, az emberi kapcsolatokról, a társadalmi folyamatokról, és hogy merrefelé tartunk. A BERONIS egyik fő tétele, hogy az egyénen keresztül megfigyelhető egy egész társadalom (és megérthető), ugyanúgy, mint a család-rendszer viszonylatában, mint ahogy egy csepp alapján is tudjuk elemezni az óceán összetételét. 

Ha van ismertető jelleg, az mindenképp emberközpontú, humánus jellegű, és saját magunk megértésére irányul. Nincsenek hosszas leírások a Szerán bolygó természetéről és állatvilágáról, sem hosszas fejtegetések Megapolisz politikai berendezkedéséről, ezek mind az olvasó képzeletére vannak bízva, és csak apró utalások vannak ezekre vonatkozólag.

Sokkal fontosabb a cselekmény, a feszültség fenntartása, és többek között én se nagyon szerettem, mikor lényegtelen információkkal szakítják meg az érdekes események sorát. Azt már a nagy Alfred Hitchcock is megmondta, hogy a feszültség sokszor pont az információk visszatartásából ered, és pont úgy válik valami érdekessé, hogy tele van titokkal. Ez is egy művészet, tudni, hogy mit mondjuk el, és mit nem. A BERONIS-trilógia sok tényezőt a jótékony félhomályban hagy, és a második kötetben is sok olyan jelenet lesz, melyekben Ginen Beronis maga sem érti, mi történik körülötte, éppen ezért mi sem. Persze mindez gondosan úgy van megszerkesztve, hogy ne mondjanak ellent a lefektetett szabályoknak, és továbbra sem történnek olyan dolgok, melyek kilógnának a megalapozott törvények közül. Mindez majd ott válik érdekessé, mikor a fantasy-nak hitt álomvilág, mesevilág kezd egybemosódni a valósággal, és nem volt könnyű, de úgy érzem sikerült ezt az átmenetet jól elkészíteni. 

A feszültség fenntartására is sok módszer adódik magában a felépítésben: szimultán kalandok leírása, késleltetett információ, általában a "megoldás", a "csattanó" visszatartása a cselekmény tetőpontjáig.

Szentmihályi Szabó Péter: J. O. Bailey: A tér és idő zarándokai (A tudományos és utópista fantasztikum irányzatai és típusai

A Gyűrűk Ura, minden fantasy mű forrása lebegett a szemem előtt, amelyet lehet, hogy egy-két mű már meghaladt, viszont ami mind a mai napig nagy trilógiává teszi Tolkien művét, az az, hogy ő is egy lefektetett szabályokkal rendelkező világot hozott létre, melynek megvan a külön történelme, külön kultúrája, társadalmai, birodalmai. Bár tele vannak fantasztikus lényekkel, nazgulokkal, élő fákkal, entekkel, mégsem történik benne olyan, ami ellene menne az addigi szabályoknak. Igen, ma már másokkal egyetembe nekem is megvannak a magam kritikai véleményei a három könyvből, felnőtt fejjel már nekem is túl sok az a hosszú oldalakon leírt hosszas bandukolás-leírás (végtelen tájleírásokkal, mely egyrészt jobban belehelyez a világba, másrészt nekem egy kicsit a sztori megúszásának is tűnik, de Tolkien maga is bevallotta, hogy az első kötet után neki sem volt már túl sok ötlete, és hosszabb szüneteket is tartott az írásban), valamint, hogy egyik karakter sem hal meg, sőt, visszatér a halálból, mint például Gandalf.

De az egy másik világ volt, másféle közízléssel, ha ma készülne A Gyűrűk Ura-trilógia, minden bizonnyal más lenne, és közelebb állna például a Trónok harca világához, mely teljesen lecsupaszítja és kiforgatja magából ezt a mindaddig szentnek és nemesnek hitt világot, és azt mondja, hogy ez se kevésbé szennyes világ, mint amilyenbe mi élünk.

És ha már az információk adagolásánál tartunk, az erre vonatkozó szabályt szerintem pont maga Tolkien írta le a legszebben, amikor a következőket mondta saját trilógiájával kapcsolatban (és amely szavakat én is hatványozottan fontosnak tartok és figyelembe veszek íráskor):

Azt hiszem, A Gyűrűk Ura varázsa abban rejlik, hogy a háttérben időnként feltűnik a történelem egy-egy darabkája; olyasmi ez, mint amikor egy messzi szigetet vagy egy távoli város t pillantjuk meg, amint egy pillanatra kivillan a ködből. Ha elérjük, oda a varázslat - hacsak nincsenek a távolban további elérhetetlen célok.

J. R. R. Tolkien


Negyedik kifogás: 
A fantasztikumnak hősinek és szórakoztatónak 
kell lennie

A science fictionnél különösen fontos, hogy az író jó indítással el tudja érni az olvasóban a hitelesség, a hihetőség érzésének meggyökerezését, ezt képzelt utazások irodalmából (Swift, Defoe jó példa erre) jól ismerjük. Verne kedvenc regényindítása valamilyen rejtély felvázolása, amellyel felkeltheti az olvasó kíváncsiságát és érdeklődését. Az újabb sci-fi azonban igen gyakran bátran fejest ugrik a képzelt szituációba, s éppen az enigma szerű mozaikkép kialakítását bízza az olvasóra.

Szentmihályi Szabó Péter: J. O. Bailey: A tér és idő zarándokai (A tudományos és utópista fantasztikum irányzatai és típusai

Lehetnek még hősök egy ilyen világban? Pont egy ilyen világban, ahol a negatív karakterek sikeresebbek és sokkal jobban istenítik őket (Joker, Thanos, Darth Vader), mint a hősöket? Létezhet hős egy minden hősiséget nélkülöző, nemtelen világban?

Pont egy ilyen világban van szükségük a leginkább az embereknek a hősökre és a példamutatásra. A jó hős elkerülhetetlen a jó sci-fiben és minden jó történetben, mivel a hősön keresztül lépünk be a cselekménybe, ugyanakkor a jó főgonosz adja meg a sztori feszültségét. Ez egy yin és yang viszonylat, egyik sincs meg a másik nélkül, Batman Joker nélkül, Superman Luthor (ember vs isten) nélkül, Neo Smith nélkül, Luke Darth Vader nélkül.

Ginen Beronis Ginen Beronis nélkül.

Persze, kellenek a főgonoszok, és a BERONIS-ban is megvannak ezek a karakterek (köztük egy nagy meglepetéssel, akit szándékosan nem említek), de a legjobb történetekben a főhős legnagyobb ellenfele inkább saját maga, mint a másik fél. Mint ahogy a Sötét lovag - A felemelkedés című filmben Bruce Wayne-nek saját lelkének legmélyebb vereméből kellett kiemelkednie a napfénybe, csak így tudta utána legyőzni Bane-t (aki szerintem minden idők legsikerültebb főgonosza - a hang, az egész megjelenés, tökéletes karakter, mellyel Nolan felülmúlta az előző rész Joker-ét).

Luke-nak is meg kellett tanulnia az érzelmeivel bánni, és csak azután szálhatott szembe Vader-rel (az első összecsapás így is a főhős óriási blamázsával zárult, és csak a harmadik részben lesz eléggé érett arra, hogy szembeszálljon Vaderrel).

Mindezekből tanulva a BERONIS-ban sincs ez másként, Ginen éppen úgy küzd önmagával, mint a külső elemekkel, saját magának megértése és megismerése egyet jelent a világ megismerésével, a külső vándorlás és bolyongás egyben saját belső utat is jelképez. Ahogy a Rocky-filmek a boksz sportágát használják fel az élet szimbólumára (az élet egy bokszmeccs, ahol mindig fel kell állni, hiába kapod folyton a pofonokat), ugyanígy a vándorlás is tökéletes metaforája az életnek. Ginennek számtalan helyet be kell járnia, míg otthonra és valódi barátokra lelhet. Le kell győznie önmagát, hogy nyerni tudjon önmaga felett, és így már a különböző akadályokat is le tudja küzdeni, melyek a cselekmény során várnak rá.

A BERONIS-trilógia egyik fő kérdése, mely még tisztázásra vár, hogy ki is Ginen Beronis? Mindannyian ő  vagyunk. De ki is ő? Számtalan alteregója jelent meg az első kötetben, Morimasz, Vakember, de ezek közül ki ő valójában? Ez az egyik olyan bonyodalom, amely meg fog oldódni a soron következő két kötetben, hogy a számtalan akadály és megjelenő nehézség dacára végre megtudjuk, ki is valójában Ginen Beronis. Mert most még nagyon csak a felszínen járunk.

...akár kalandokat is beiktathatunk, azokat azonban alá kell rendelni a realizmus követelményeinek - kizárólag a körülményekből természetszerűen fakadó fejlemények, nem pedig öncélúan kiagyalt álizgalmak lehetnek.

H. P. Lovecraft: Néhány megjegyzés a csillagközi történetekről

Az első könyv úgy indul, hogy Vakember, a névtelen, rejtélyes alak, a bolyongó gyilkos, aki a centrumkörzetek utcáin botlik bele (szó szerint) áldozataiba, egy halott fiú, Ginen Beronis igazolványát tartja, és azon ábrándozik, vajon ki lehet a fiú. Ez az egy oldalas kis szösszenet a könyv legelején egy olyan kérdést vet fel, ami az első kötetben még nem oldódik meg, sőt, még több kérdést vet föl. A  további részekre vár ez a feladat, hogy megadja a választ: Tényleg halott Ginen Beronis? Ez most akkor a visszaemlékezése? De hogy emlékezik vissza ha meghalt? Vagy csak álmában hal meg állandóan?

Ez a világ egyelőre csak egyfajta "hőst", antihőst bír el, a név nélküli, ösztönei által vezényelt, folyamatos alkoholmámorban élő, sodródó Vakembert. Egy lény, aki csak árnyéka az EMBERNEK.

Ezek az árnyak vagyunk mi is, csak halvány másolatai valódi önmagunknak, csak egy virtuális simularcum.

Az első kötetben Vakember még csak egy szimbólum (főként a jövőtől való félelem szimbóluma, társadalmi értelemben), amelybe bárki beleélheti magát és beleprojektálhatja saját félelmeit... Ez a szimbólum a második kötetben töltődik fel tartalommal, mikor elkezdjük megismerni ezt a karaktert (is). Vakember tulajdonképpen a társadalomban sodródó, helyét kereső egyén félelmének megszemélyesítése.

Lehetne jobb szimbóluma a túltechnologizál világ halálnak mint egy fém csontváz vörösen világító, démoni szemekkel? És ennek a lénynek az emberi, civilizált világba beolvadni kívánó énje egy rezzenéstelen arcú sötétbe öltözött, névtelen, múlttalan "valaki"... Egy fantom.

Vakember karaktere a modern társadalom által az egyénre gyakorolt elvárásaiból adódó félelemből alakult ki... és ezzel Ginen Beronis nincs egyedül, ahogy felfedezi, hogy azok a bizonyos Vakember-rajzok más gyermekek, fiatalok, fiatal-felnőttek könyv- és füzetszéli rajzolmányaiban is feltűnik.

Ez a múlt nélküli, személyiség nélküli fantom karaktere a második kötettől kezdve fokozatosan feltöltődik személyiségjegyekkel, ahogy zavaros múltjának eseményei szép lassan visszaszűrődnek szétroncsolt elméjébe.

Ezt a meghasonlott elme problémakörét talán egy film se adja jobban vissza, mint a Harcosok klubja (és annak regényváltozata), és igencsak inspiráló volt a számomra ez a kérdés. Ugyanez a probléma fedezhető fel manapság is, és ez jól reflektál erre: kik vagyunk valójában? Az, amit a közösségi portálokon mutatunk magunkból? Rendszerint nem, mégis rendkívül erősen ragaszkodunk ehhez a képhez, fáradhatatlanul építjük, és próbálunk kirakni magukról egy ál-profilt, ami valójában nem is mi vagyunk. Ha tényleg bekövetkezne itt bármilyen háború, nagy bajban lennénk, mert ez a mai Facebook-TikTok generáció tökéletesen alkalmatlan lenne bármilyen háborúra (talán pont ezért találták ki a drónokat, mert azoknak a vezérlésére, egy joystick irányítására még jók vagyunk)... és ugyanígy a Megtisztító Hadműveletnek is rendkívül sok lesz az áldozata... míg az ember megtanul újra a saját lábára állni, és újra "megérteti magát" a természettel, amellyel ma már semmi kapcsolata nincsen. Minek kellene hogy legyen, mikor mindent elvégez a rendszer, csak hogy még nagyobb függőségben tartson minket. Nincs már szükség semmilyen különleges tudásra, majd jön a szakember, és megoldja. Nincs szükség minőségi termékek előállítására, mert a lényeg a minél hamarabb történő elavuláson van, hogy aztán a fogyasztó újabbat vásároljon.

A  rendszer így neveli ki a saját analfabéta, az élet szinte minden aspektusára alkalmatlan fogyasztóit... mígnem eljön bennünk az az érzés (az isteni szikra, talán, hiszen saját magát senki sem csaphatja be hoszútávon), hogy ez így mégsem jó. A felszín alatt (egy újabb víz-hasonlat) mindig kialakulnak azok a szerveződések, amelyek annak idején Rómában is elterjesztették a kereszténységet, és ezzel szétbomlasztották az egész rendszert. Ugyanez itt a szeranizmus. És mint a Harcosok klubjában a Pusztítás-tervezet, a Megtisztulás Hadművelet legfontosabb és legnagyobb akciója a Meteorkomplexum létrehozása a morasziri gyárkolónián. Amikor a meteoresővel káoszt és pusztítást zúdítanak Megapoliszra, onnantól kezdve már nincs visszaút. Soha nem volt a törtélemben ilyen jellegű csapás az emberiség ellen, talán csak Hiroshima és Nagasaki mérhető ehhez a támadáshoz. A Megapoliszi álmok cselekménye itt fordul át valójában a GarivenHáború eseményeivé, azon a napon, amikor az a támadás megindul, rengeteg álomnak kell véget érnie.

Itt ér véget a virtuális világ, vagy legalábbis igen erős léket kap Megapolisz hajója. Eddig ez a világ egy végtelen labirintus volt, egy Mátrix, ahonnan nincs kiút, és most már csak egy kiút lesz: maga a Szerán. Vissza a természetbe, vissza önmagunk megismeréséhez. 

És ezek után jöhet el újra egy olyan világ, ahol ismét szerepük lesz a hősöknek.

Ahogy haladunk egyre előrébb (vagy egyre mélyebbre?) a rendszerben úgy egyre lehetetlenebb a visszaút... A rendszer kiépült, megszilárdult, és önmagában az emberiség már képtelen a lázadásra, erre csak a Szerán adta meg a lehetőséget. Ehhez egy élő bolygó kolonizációja és egy természeti csapás kell.

Egyre inkább szükség van arra a Meteorkomplexumra. 

Ez lenne az EMBER felemelkedésének második fejezete. Az első, amikor hasonló körülmények között a dinoszauruszok kipusztultak, utat engedve fajunk elterjedésének a bolygón. Most ugyanezt a dinoszauruszt Acrem ("Acremoszaurusz") testesíti meg. Szép nagy, monumentális lény lett belőle, de az ideje lejárt.

Legalábbis a Szeráni Ellenállás nézetei szerint...

A sci-fi kétségtelenül a mese folytatása, visszatérés a mese naiv, vágyteljesítő jellegéhez. Mint a mesében, a sci-fiben is alapvető a kiindulópont a realitása. Ezt sokféleképpen értelmezhetjük. Pl. úgy, hogy a XX. századi ember helyzetének összetettsége, az elidegenedés, az emberi kapcsolatok reménytelensége, a társadalmi és erkölcsi haladás nehézségei, a világválságok zavarai adják azt a valós kiindulópontot, melynek rögös, visszahúzódó talajáról az író és az olvasó elindul. De felfoghatjuk úgy is, hogy évtizedeink tudományos-technikai eredményei jelentik azt a kilövőállást, űrhajókikötőt, melyről a sci-fi képzeletrakétája felröppen. A lényeg persze nem ebben, hanem abban a funkcióban rejlik, melyet a sci-fi a ma embere számára betölt. Hiszen valójában annak a vágynak képzeletbeli, fantáziaszülte beteljesítése, hogy az ember ugyan törékeny, elpusztítható, de len nem győzhető, ereje végül is minden akadályon, minden labirintuson és csapdán átjutva diadalt arat. (...) [A sci-fi] kimondhatóvá tesz tényeket, igazságokat, melyek különben némák, megfogalmazhatatlanok maradnának.

F. Nagy Piroska : A modern sci-fi története


Ötödik kifogás: 
A fantasztikumnak pontosan meg kell jósolnia a jövőt

Igen, ábrándozni az égvilágon mindenféléről lehet, de az égvilágon mindenféléről nem írnak könyveket, nem készítenek filmeket. Ábrándozni olyasmiről való, amire az embernek szüksége van, és az ilyen ábrándok előbb-utóbb teljesülnek, mert az emberiség azt valósítja meg, amire szüksége van.

Georgij Gurevics: A képzelet birodalmai

Ha valaki látni akarja a jövőt azt ma is megteheti, bármikor megtehet, elég Amerikára pillantania, mert minden, ami elterjed a világban, először ott jelenik meg, erről már többször is írtam. Amerika diktálja a divatot, a trendeket, a társadalmi folyamatokat és átalakulásokat, a művészeti irányzatokat, a kultúrát, mindent. Nem tudom, hogy pontosan megjósolom e a jövőt, de hogy pontosan átültessem a jelent, az számomra sokkal fontosabb. 

Főleg azért, mert nincsen jövő.

"A történelem megállt", írja Randall Frakes, az első két Terminator könyvben. 

Csodálatos jövőkről ábrándoztunk de a technológiai fejlődés csak még tökéletesebb börtönt hozott létre körülöttünk.

Időzavarban élünk, egy különös örvényben (már sokadik víz-hasonlat, mely a BERONIS-könyvek egyik sajátos ismérve) Nincsen már jövő, csak jelen van, a jövő meghalt, ugyanabban a pusztulásban élünk már évtizedek óta, csupán ez a pusztulás, ez a világvége van kinyújtva a végtelenségig.

Nézzük az időt, folyton sietünk és kapkodunk, haladni szeretnénk, de valójában nem haladunk semerre, mint a futóhomok, minél jobban kapálózunk, annál mélyebbre jutunk.

Mint Chris Nolan Eredet címében, mikor látjuk, hogy az egyik álom-síkon a furgon borzalmas lassúsággal zuhan a folyóba.

A Meteorkomplexum támadásával ez az idő kissé felgyorsul, ahogy minden mintha kezdene visszatérni a maga természetes iramába. Hogy az az utáni polgárháború sikerrel jár e, és hogy megérte e annyi áldozatot hozni, a soron következő két könyvből kiderül.

Van e joga az embernek ekkora méretű áldozatot hozni egy vallási szintre emelkedő ideológia (szeranizmus) kedvéért? Érdekelte ez az Al-Kaidát, mikor az a két repülő becsapódott a Világkereskedelmi Központba? Mi van akkor, ha a helyes út sokak szemében egyenlő az őrülettel? És van egyáltalán helyes út? Mikortól válik a rendszer börtönné, ami már nem szolgálja az ember fejlődését, csupán csak a Mátrixban látott Duracell-elemként tekint ránk? Ezek a kérdések mind-mind felbukkannak majd a történések során, amikor a történelem újra elindítja önmagát.

...az Amerikai Birodalomnak azért kell a Nyugatot vezetnie, mert egyéni szabadsággal, szabadpiaci kapitalizmussal és plurális demokráciával Amerika elérte az emberiség fejlődéstörténetének végét. A végső bizonyíték arra, hogy esélyes a jövőbeli vezető szerepre, az Amerikai Birodalom jelenlegi vezető szerepe. Minden lehetséges és tényleges globális versenytársat fel kell tartóztatni annak érdekében, hogy a fejlődés vívmányait megőrizhesse: aki Amerika vezető szerepét fenyegeti, az emberiség jövőjét kockáztatja. Pont.

Matolcsy György: Amerikai Birodalom vs. Európai álom: Az euró kudarca

Hatodik kifogás: 
A fantasztikumnak nem célja a jövőbe látás, a fantasztikum a "szárnyaló ábrándok" műfaja

A fantasztikus műfaj egyszerűsít és általánosít. Harmadik erénye pedig a következtetés túlzott felnagyítása. (...) Ha a cselekmény színhelye a világűr, a szerző mintegy arról akar meggyőzni bennünket: "Mindenütt, mindenütt így lesz!" Ha a cselekmény színhelye a jövő, a szerző mintegy azt mondja: "Mindig, mindig így lesz!"

Georgij Gurevics: A képzelet birodalmai

Ha már korunk embere képtelen rá, és eltévedve bolyong mint Ginen Beronis, akkor legalább a műalkotásokban találjuk meg a saját helyünket. A BERONIS-trilógiával reményeim szerint egy programot is tudok adni erre vonatkozólag, hogy szerintem mi lenne az ember VALÓS szerepe, ami miatt e világba teremtetett. Csak abban tudok bízni, hogy az ember evolúciója még mindig tart, és ezek az állapotok szükségesek a fejlődés szempontjából. Meg kell járni a poklot is, hogy aztán kiemelkedhessünk a fényre.

A Megtisztító Hadjárat nyomán kialakuló háború ugyanakkor egy rémálomkép is, hogy talán nem szükséges, hogy így alakuljon. Nem sok esélyt látok azonban rá, hogy másként történjenek a dolgok. A rendszer tényleg börtönné vált, minden technológiai fejlődést csak az uralkodó erők szerepének bebiztosítását szolgálják. Most már az internetet is odadobták nekünk, a hülyegyerekek foglalják csak le magukat a facebookon való ötmilliomodik szelfi készítésével, meg az agyatlan, semmitmondó TikTok videók készítésével.

Előre kell haladni, vagy fékezni az iramot, megállni, s az élet javait élvezni? Wells úgy véli, hogy ez a jövő nagy kérdése. Jómaga a haladás mellett száll síkra, de a haladás szükségességét nem indokolja meg. (...) Az emberek valójában azért mennek a világűrbe, mert a világűr a termelés fejlesztéséhez szükséges.

Georgij Gurevics: A képzelet birodalmai

Ha belegondolunk, a GarivenHáború eseményei nem is annyira elképzelhetetlenek, hála a realista felépítésnek. A rendszer vált dinoszaurusszá, és mint a Föld valamikori urait egy természeti csapás, úgy egy másik bolygón egy ugyanolyan természeti csapás fogja bevégezni az új urak sorsát (még ha ezeket a meteorokat mi emberek indítottuk is el). A morasziri glarkenkitermelő gyár meteorkomplexummá való átalakításával egy amolyan ál-természeti csapást készítenek elő a szeranista támadók. Amikor a Szerán és a Moraszir bolygók a megfelelő szögben állnak egymással, a csapás megindul, és Megapoliszban elképzelhetetlen mértékű káosz szabadul el. Az épületek ledőlnek, óriáshullámok terítik be a megavároskolónia nagy részét. Ha az ember nem megy ki a természetbe, hogy felfedezze önmagát, akkor majd MI elhozzuk a természetet nekik.

Az emberi történelem során is voltak hasonló állapotok, mikor egy nép nem dönthetett, hogy beolvad e a Nyugati Civilizációba, vagy nem. Pontosabban, választhatott, beolvad, vagy ellehetetlenítik, legrosszabb esetben lemészárolják őket. Hány és hány nép van, amelyek már mind eltűntek vagy beolvadtak egy nagyobb egységbe, csak a történelemkönyvek lapjain vagy még ott sem szerepelnek már.

Sok jele van annak, hogy ezen társadalmak fiatalsága, vagy legalábbis jelentős része feladta a társadalom megváltoztatására irányuló törekvéseit, és inkább visszahúzódik, sőt egyes csoportjai kivonulnak a társadalomból (...) erős belső differenciálódás figyelhető meg a kábítószer-fogyasztó szubkultúráktól (...) a yuppie-kig." Véleményem szerint a fantasy-szerepjáték is eme kivonuló attitűd egyik megjelenési formája.

Varju Zsuzsanna: A fantasy Magyarországon

A BERONIS-ban nem próbálom meg pátosszal feltöltetni ezt a szörnyű csapást, és nem idealizálom túl, hogy helyes lépés vagy nem, de azt mindenképp felvetem, hogy a jövőben igenis lehetnek majd olyan csoportok, akik hasonló tettet visznek majd végbe. Végeredményképpen az elképesztő gépesítés dacára ez egy emberi rendszer, és amíg emberi marad, mindig lesznek benne hibák és kiskapuk, amelyeket ki mások ki fognak használni. Kihasználták ezt napjaink Meteorkomplexum-támadásánál, 911-nél is, mely hasonló ideológiai elhivatottságból történt meg, és máig nem látunk tisztán, ki mindenki volt is benne (sokak szerint az amerikai kormány ugyanúgy benne volt, mint az Al-Kaida).

Amikor Megapolisz süllyedni kezd, csak egy út marad, a peremkörzetek felé, Szerán felé. Itt vagy megtanulunk együtt élni egymással és a természettel, vagy mind meghalunk. És persze ez sem mehet olyan egyszerűen, mert Acrem nem fogja hagyni, hogy elvegyék tőle a Szeránt, és egy másfajta rendszer alakuljon ki, ami vetélytársa lehet.

Megapolisszal Acrem maximum csak egy kolóniát vesztett, amiből van neki több száz, ha nem ezer szerte a világűrben, így kiapadhatatlan forrásai lesznek, ha tényleges háborúra kerülne sor. Igazából az újonnan megalakulót Szeráni Ellenállásnak sosem volt esélye, sokkal inkább reménykedtek abban, hogy a szeranizmus egy ideológiai változást hozhat el, mely újra alakíthatja a világot ugyanúgy, mint annak idején a kereszténység tette. A meteortámadással létrejön az a véráldozat, ami annak idején is megtörtént, hiszen Jézus Krisztust is kivégezték. Egy változásnál elkerülhetetlenek az emberi veszteségek.

Ennek a változásnak azonban az emberben kell létrejönnie. Ezért is hangsúlyoztam ki annyira feljebb, hogy a BERONIS valójában rólunk, nekünk szól. A civilizációs máz alatt rejtőző embernek szól. Előbb vagy utóbb szembe fogunk kerülni vele, hogy feltegyük magunknak a kérdést: kik is vagyunk? Mi tesz minket emberré?

Remélhetőleg nem kell ehhez Meteorkomplexum, hogy elkezdjünk ezen gondolkodni.

A mikrokozmosz a makrokozmoszhoz hasonlít. A jövő embere ábrázolásának bonyodalmai körülbelül ugyanolyanok, mint a jövő társadalmának ábrázolásával együtt járó bonyodalmak. És ugyanolyan érvelés is alkalmazható: hasonlítanak-e ránk az utódaink erkölcsileg és fizikailag, vagy sem.

Georgij Gurevics: A képzelet birodalmai

Hetedik kifogás: 
A fantasztikumnak fantasztikusnak kell lennie

A rendkívüli pedig magára vonja az emberek figyelmét. Kíváncsiságról van itt szó mega hétköznapi rutinból, a megszokottá vált, a semmiféle érzelmet nem keltő, közönséges események egyhangúságából való kitörésről. És figyeljék meg, mennyire vonzódik a művészet a kivételeshez.

Georgij Gurevics: A képzelet birodalmai

A BERONIS nem hisz abban, hogy az ember önmagán kívül fogja megtalálni a megváltást. 

Ha kimegyünk a világűrbe, márpedig gazdasági okokból ki fogunk menni (számtalan bolygót kell még kiszipolyozni), akkor odakinn a sötétben is csak önmagunkkal fogunk találkozni. "S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád.", mondta Friedrich Nietzsche. Azt a szabályt már az első kötet is lefekteti, amiben én is hiszek, hogy nem lesznek mindenféle csápos szuperintelligens űrlények, nem lesznek olyan hihetetlenül csodás berendezések, amelyek nem azért jönnének létre, mert a gazdaság és az üzlet életre hívja. A térugrás például azért nem kifizetődő, mert az üzemanyag jó pénz, így ha valaha fel is találnak ilyen berendezést, a nagy cégek el fogják lehetetleníteni. Márpedig az űr, ami nem a mi méreteinkre lett szabva, csak a hiperálmot (a Megapoliszi álom mellett) ránk bocsájtó kamrák segítségével lesz átszelhető.

Semmi olyan nem lesz a távoli jövőben, aminek valamilyen formája nincs jelen már most is. Nem próbáltam és nem is akartam kitalálni semmilyen extravagáns szerkezetet. Így is van elég fantasztikum a történetben, főleg amikor a fantasy-világ is belép a képbe az arnetikkel és különleges lényeivel, melyeknek szintén megvan a maga története, amit most nem fednék fel.

...a kétezredik év küszöbén, egy posztindusztriális társadalomban, a technikai fejlettség magas fokára eljutottan miként lehetséges az, hogy a társadalomnak jelentős - éppen jövőbeli szerepe miatt kiemelkedő fontosságú - csoportjai számára az irracionalitás és a »történelem előtti« vagy legfeljebb feudális jellegű világok elképzelt keretei adják azt a mozgásteret, melyben kreativitásukat, ötleteiket megvalósíthatónak látják.

Varju Zsuzsanna: A fantasy Magyarországon


"Gyere velem, ha élni akarsz!" A mondat, amely mind a két Terminator-filmben elhangzik, az elsőben Kyle Reese, a másodikban a T-800-as szájából. Egy ember (vöröses képvilág, egyértelműen a szeretet és a szerelem színe) és egy gép (hideg kék színvilág). Tehát ha élni akarunk, az emberségünkre, illetve a technológiára is szükségünk van, e két elem harmonikus összhangba hozása létfontosságú fajunk túléléséhez.

További érdekességek:
Nincs végzet: James Cameron T2 esszéje

https://www.beronis.hu/l/nincs-vegzet/

Az első kötetbe felsorakoznak azok az elemek, amelyek majd mind megpróbáltatás alá lesznek helyezve a második részben... a garivenek, a fakenek, a garivenruhák, a megapoliszi épületek melyek majd mind halálos csapdává válnak a végtelen labirintusai által. De ez csak a háttér.

A fantasztikumba vetett hitem számomra az emberben rejlik, ami az Univerzum legtökéletesebb élőlénye. Mindenből pont annyi testrésszel rendelkezünk, ami feltétlenül szükséges (csak ilyen felépítéssel alakulhat ki intelligens létforma, ha vannak is idegenek más bolygókon, biztos, hogy úgy néznek ki, mint mi... így tehát ha létre is jön a nagy  találkozás, tényleg csak önmagukkal fogunk találkozni. Ez tovább erősíti a BERONIS-könyvekben végig jelen lévő "univerzális magány" témáját. A megváltás nem kívülről fog érkezni, hanem magunkban kell megdolgoznunk érte). Hogy kialakultunk, már önmagában egy csoda. Miért kellene valami más elem, ami elvonná erről a figyelmet? 

Miért ne jöhetne létre egy sci-fi, ami végre magát az embert ünnepli?

Minden más fantasztikus elem aláveti magát ennek az egy csodának, hogy mennyire sokszínű és mennyire fantasztikus egy faj vagyunk/lehetnénk. Egyelőre még nem tartok ott, hogy minden reményemet feladjam, még ha jó úton is haladok afelé.

A csoda maga az ember. Az ellenfél pedig mi magunk vagyunk.

Hiszek benned, Szerán.

A nyugati fantasztikus műfaj rendszerint a jövőben is megőrzi a jelenlegi emberek valamennyi negatív vonását: önzésüket, mohóságukat, kapzsiságukat, hatalomvágyukat, becsvágyukat, kegyetlenségüket, harciasságukat stb. Az ember változatlan bűnösségének motívuma arra szolgál, hogy megerősítsék a háborúk elkerülhetetlenségének és a kapitalizmus örökkévalóságának tételét.

Georgij Gurevics: A képzelet birodalmai


Nyolcadik kifogás: 
A fantasztikus műfajnak be kell mutatnia az alkotófolyamatot!

A science fictionban munkál az ember kétféle vágya: elmenekülni saját világából, és megváltoztatni azt. Ezt az irodalmat, ennek az irodalomnak az értékeit nemcsak esztétikai szempontból lehet és kell megítélni, hanem hogy mennyire befolyásolja az emberek életét és gondolkodásmódját. Azt kell mondanunk, hogy ez a befolyás a hagyományos irodalommal szemben egyre nő, abban az arányban, ahogyan nő az emberiség jövőtudatossága és felelősségtudata.

 Szentmihályi Szabó Péter: J. O. Bailey: A tér és idő zarándokai (A tudományos és utópista fantasztikum irányzatai és típusai

"Ugyan minek az olvasót a könnyű siker hiú reményével áltatni? Nem, ábrázolja csak a nehézségeket. A felfedezést kialakulása közben írja le. A fantasztikus irodalomnak az alkotó folyamatot kell megmutatnia...", mondja a Nyolcadik számú kritikus.

A BERONIS-trilógia a folyamatosság elve szerint épül fel. Minden elemnek megvan a maga története. Megapolisz, mely egyedülálló módon jött létre a Szerán bolygón, először csak egy kis városkolónia volt, AcremCity (amelyből számtalan létezik szerte a különböző gyarmatbolygókon). Az emberek azonban tömegével kezdtek özönleni a felfedezett élő bolygóra, mígnem a kis városkolónia Megapolisszá nőtte ki magát. A peremkörzetek először azok a területek voltak, ahová a legkésőbb érkező telepesek jöttek, akik a városon kívül képzelték el az életüket.

Elegük lett az űrállomások mesterséges környezetéből. Olyan ez, mint az Oldboy című híres koreai mesterműben, mikor főhősünk végre hosszú évek múlva kiszabadul a szobából, ahol addig bezárva tartották, és első útján egy étteremben nyersen felfal egy polipot.

Az ember nem tagadhatja meg állati ösztöneit, melyek előbb vagy utóbb elő fognak törni belőle. Valamilyen szinten még mindig állatok vagyunk, és azok is fogunk maradni, nem hiszem, hogy ezt ki lehetne irtani az emberi természetből.

A BERONIS-trilógia minden egyes kötetének cselekménye lineáris felépítésű, egyenes vonalú, és minden kötetnek van egy eleje, közepe, és vége. A 90-es években felnőve olyan filmeket néztem, melyek e módszer szerint voltak felépítve, és én ezt hoztam magammal. Bár imádom Nolan és Tarantino filmjeit, és szeretem a megcsavart idővonallal rendelkező történeteket is, én magam ebben régimódi vagyok. Sokszor pont a silány sztorit (és most nem Nolan-ről beszélek, Tarantino újabb filmjeire viszont szerintem már igaz ez a meglátás) próbálják elfedni azzal, hogy átrendezik a sztori idősíkját. Én szeretem, ha egy történetnek van egy eleje, ami aztán fokozatosan átúszik a konfliktusba, majd érződik, ahogy haladunk a végkifejlet felé. A régi filmekben mindig volt egy nagy összecsapás a pozitív és a negatív karakter között, és mindig feszülten vártuk ezt az összecsapást (rendszerint valamilyen gyárban történt ez meg), mert tudtuk, ez elkerülhetetlen. A BERONIS-trilógia hozza ezt a régi "iskolát", ahol ez az összecsapás szintén elkerülhetetlen a végén. Hihetetlen, hogy a mai filmek ezeket már mind nélkülözik, legalábbis a többség.

Az előző, A science fiction története című nagy sikerű  bejegyzésben több olyan szabályt, motívumot is átvettem a nagy mesterektől, melyeket magam is követendő példának tartok (lineáris történetvezetés, összesodródott család motívuma, a nagy finálé, stb).

Hogy van e a BERONIS-ban negatív karakter, azt mindenkinek a saját véleményére bízom, mint ahogy pozitív karakter megítélése is relatív, nézőpont kérdése. Én sosem szerettem a sablonos főgonoszokat, sem a mindenben remekelő, patyolattiszta személyiséggel rendelkező jófiúkat. A BERONIS-ban sincs ilyen, inkább a kettő közötti szürke zónában helyezkednek el a karakterek.

Egy korrupciótól bűzölgő, omladozó rendszerben amúgy sem létezhet pozitív karakter, még az sem, aki kivonja magát a "rossz cselekedetek" alól, közömbösnek lenni épp olyan bűn, mint aki lop, csal vagy hazudik, véleményem szerint.

A Megapoliszi álmokban leírom, hogy Vronsy peremkörzet, ahol Ginen Beronis él, eleinte csak néhány házból állt (legalábbis a településnek az a része, ahol Ginen él), és ahogy egyre jöttek a telepesek, szépen beépült minden. Akkoriban még a kertekből éltek, önellátók voltak, amit megtermeltek a földeken, azt fogyasztották el. Egy teljesen önszerveződő közösség kezdett kialakulni, amely maga alkotta meg saját törvényeit, nem a korrupt acremi hivatalnokok. De mint minden peremkörzet, Vronsy is beépült a rendszerbe, Acrem-be, ahogy Megapolisz nőni kezdett, terjeszkedni (mert nem minden ember vágyódik a peremre, sokan választják a Mátrixot, azaz a centrumkörzetek kényelmes városi életmódját), és előbb-utóbb megjelentek az acremi boltok, üzletek (ezt nevezem re-kolonizációnak), és a kertek szép lassan leépültek, ahogy az újabb és újabb generáció már nem művelte meg őket, és a kis közösségek felbomlottak.

A háttérben elnyúló gigászi nagyváros a Mátrix: Újratöltve (2003) című filmben. A nagyvárosok a Mátrix csomópontjai, ha úgy vesszük, "Mátrix a Mátrixban". Ha valaki megnézte a filmekhez készült extrákat, azokból kiderül, hogy a készítők végig egy jellegtelen nagyvárost akartak bemutatni, olyan helyszínekkel, amelyek alapján nem derül ki pontosan, melyik városban is vagyunk, mert teljesen mindegy... mint a repülőterek esetében, melyek jellegtelenségükben hasonlítanak egymásra: teljesen mindegy, melyik repülőtér-belsőben tartózkodunk, teljesen ugyanolyan mindegyik, és ha az egyikben jártunk már, jártunk a többiben is.

További érdekességek a Mátrix és a BERONIS filozófiai párhuzamairól:
https://www.beronis.hu/l/mar-forog-a-matrix-4/

Igen, kár lenne tagadni, és már több helyen, jegyzetekben is leírtam, hogy saját élményből írtam le ezeket, hiszen velem és az én falumban szintén ugyanez történt. Ahogy az is, hogy Ginen még hallotta a nagymamáját a többi idős nénivel valamilyen ismeretlen nemzet nyelvén beszélni, ami valamikor még létezett a Régi Földön, de mára már ők is beleolvadtak a nemzetközi angol nyelvet beszélő Acrembe. A mamám esetében ez a szlovák volt.

Nincs már nemzet, csak egyetlen virtuális világ, egy globális Mátrixm, egy hatalmas AcremCorp, ahová árucikknek születünk, nem pedig embernek. Az ember már egy meghaladott "létállapot".

Mindenható Isten, te, aki rendelkezel az emberi szellemmel, szabadíts meg atyáink tudományától és végzetes műveitől, add vissza nekünk a tudatlanságot, az ártatlanságot és a szegénységet, mert nincs más javunk, ami boldoggá tehetne minket és becsessé teelőtted.

Jean-Jacques Rousseau

A GarivenHáborúból kiderül, hogy hiába történt meg a beolvadás/beolvasztás, azok az állatias ösztönök, érzelmek még mindig bennünk vannak, és csak alkalomra várnak, hogy előtörjenek. Első ilyen alkalom volt a Szerán bolygó felfedezése. A második ilyen alkalom a Meteorkomplexum támadás lesz, és az egyre eszkalálódó polgárháború kitörése. Ez a háború a lelkünkért folyik, és senki sem maradhat ki belőle.

Évezredek óta nem volt semmilyen háború (a terrortámadásokat és az ellenálló bandaharcokat kivéve), és most végre itt az alkalom, hogy hosszú-hosszú idők után az emberiség végre kitombolja magát a Szeránon. Olyan háború ez, ami még sosem volt a történelemben, kivéve talán a második világháborúban (erről majd a harmadik bejegyzésben fogok írni), ahol bizony a különböző progromok alkalmával, melyet adott kormányok rendeltek el, igenis az ember állati énje szabadult el, és elképesztő, milyen pusztítást végeztek saját embertársaik ellen, mennyi embert mészároltak le. Ha valahol, a második világháborúban bizony kirajzolódott az ember állati énje.

És ha további alkalmakat kap, újra ki fog rajzolódni, ezt nem lehet alkohollal, kábítószerekkel, számítógépes játékokkal és facebook-kal elnyomni, legalábbis hosszútávon nem.

Ez az egyik szál, de van egy másik lényeges szál is, a fantasy-oldal. Ahogy ez a szál egyesül majd (nem mondom meg, hogyan) Ginen Beronis világával, látni fogjuk, hogy az arnetiket és a különböző csodás lényeket felvonultató világnak is megvan a maga története, és ez a történet kapcsolódni fog Ginen valóságához. Van ugyanis egy titok, amiről még nem volt szó. Egy titok, ami magában foglalja például a vész-kór megjelenését is elterjedését, egy titokzatos betegségét, ami ellen semmi gyógymód nincsen, és ami a legváratlanabb pillanatokban törhet elő bárkiből.

Ha már az ember állati énjéről beszéltünk, akkor a vész-kór megegyezhet a veszettséggel, amikor az ember szája habzani kezd, teljesen megőrül, és a másikra támad. Más filmekben zombi-vírusnak vagy zombikórnak is nevezik, de én az eredetiség kedvéért vész-kórnak neveztem el.

Az elkövetkező csavarok tehát nem csak Ginen Beronis személyére vonatkoznak, hogy ki is ő valójában, hanem az őt körülvevő hatalmas világra is, amiről szintén ki fog derülni egy s más...

Meglepő lesz, azt megígérhetem!

...kiderült, hogy nincs olyan egyetemes fantasztikum, amely a világon minden feladatnak eleget tesz. Van fantasztikum, mint módszer, és van fantasztikum, mint téma. Ez utóbbi viszont felosztható: az elérhetetlen országok (színhelyek), a jövőbeli technika (eszközök) ábrázolására, tudósok (modern varázslók), valamint a jövő embereinek és a jövő társadalmának az ábrázolása. A fantasztikum, mint módszer pedig a Jules Verne tizenkét kritikusa által támasztott követelmények kielégítésére használható: lehet ismeretterjesztő, szórakoztató, romantikus, stb. Lehet, de nem kell lennie. Az összes kritikus igényeinek nem egy és nem tizenkét mű tesz eleget, hanem valamennyi együttvéve. Mivel sok igény kizárja egymást, az ábránd ellentétben áll a szatírával, az ismeretterjesztő jelleg nincs mindig összhangban az emberábrázolással, a romantikus ábránd az időszerűséggel, stb.

Georgij Gurevics: A képzelet birodalmai


Kilencedik kifogás: 
Hol vannak a jellemek?

...igen gyakori fogás, hogy a főhős akkor érkezik az idegen világba, amikor ott éppen valami vagy technikai válság tör ki. A válsághelyzet általában a science fiction nélkülözhetetlen alapállapota, már Gulliver sem egy stabil idegen világba csöppen bele, hanem Lilliput és Blefuscu háborújába.

Szentmihályi Szabó Péter: J. O. Bailey: A tér és idő zarándokai (A tudományos és utópista fantasztikum irányzatai és típusai

A BERONIS-trilógia cselekményébe Ginen Beronis-on keresztül lépünk be, és végig az ő nézőpontján keresztül követjük az eseményeket. 

Ez azért hasznos, mert (és ez egy írói módszer) nem szükséges mindent a maga teljes részletességével megírni, sok olyan elem van Ginen körül, amit ő sem feltétlenül ért, így az az olvasó elől is "rejtve" marad. Az előző pontoknál már beszéltem a "jótékony homály" módszeréről, hogy valami pont akkor lesz vonzó és érdekes, ha titokban marad, és nincs felfedve minden. Ezt az elvet folyamatosan szem előtt tartom.

De mi van a karakterekkel?

...a történet feladata a rácsodálkozás és felszabadulás bizonyos emberi kedélyállapotának kifejezése, az olcsó regények színpadiasságának ízléstelen beráncigálása pedig éppannyira nem helyénvaló, mint amennyire ártalmas. Nincs szükség sablonszerű regényességre. Kizárólag olyan (nem feltétlenül vakmerő vagy megkapó) szereplőket szabad kiválasztanunk, akik természetszerűen részesei lehetnek az ábrázolt eseményeknek, és éppúgy kell viselkedniük, ahogy a valós személyek viselkednének az adott csodával szembesülve. Az egész mű alaphangnemét a realizmusnak, nem a regényességnek kell meghatároznia.

H. P. Lovecraft: Néhány megjegyzés a csillagközi történetekről

A sztori főszereplője Ginen Beronis, és ez így is marad, sőt, jó sokáig társakat se kap maga mellé, ezzel erősítve az univerzális magány érzését (ami a valóságban is így van). Később aztán több karakter is társul mellé, és az első könyvből még kislányként megismert, de időközben felnőtt Eyrah Khartis-nak is több szerep fog jutni (ő a fantasy-szálban jelenik meg először, ebből a világból több karakter is átemelődik majd).

Mindennek a mércéje az ember: Minden spirituális témát  feldolgozó műben (legalábbis a legjobbakban) egyértelműen jelenik meg a belső világ és a külső világ, a természet közötti párhuzam. A külső utazás egyben belső utazás is. Ami kint van, az a "bentnek" a leképeződése, vizuális megjelenése. Ez a téma, motívum engem mindig is vonzott, és a BERONIS-ban számtalan ilyen (főként az erősen spirituális fantasy műfajra jellemző, lásd a Simon  the Sorcerer című egyik kedvenc játékomból származó képet, de a téma még olyan hardcore sci-fiben is megjelenik, mint a Terminator 2, lásd a bal oldali képet) leírás szerepel, ahol bizonyos természeti adottságok emberi arcokra, testrészekre (pl haj, amely furcsa hínárszerű képződményként a patakban jelenik meg) emlékeztetnek.

További érdekességek:
Út a vadonba című film élménybeszámoló
https://www.beronis.hu/l/vissza-a-termeszetbe/

Hatások és fejhajtások
https://www.beronis.hu/l/hatasok/

Egyik karakter sem lesz olyan gondos részletességgel megalkotva, mint Ginen Beronis, és nem is volt célom. A többieket inkább az események és a cselekmény sodrásában ismerjük meg. Túlságosan is el leszünk foglalva azzal, hogy összerakjuk a körülöttünk zajló világot és annak eseményeit (nem utolsósorban saját magunkat, hogy kik is vagyunk), nem lesz időnk még további részletes jellemrajzokra (nekem persze külön ki kell dolgoznom a többi karaktert is, hogy aztán tudjam, mit kell kihagynom és mit kell majd közölnöm a cselekmény során). Kicsit a sokat emlegetett Chris Nolan Memento című filmjére emlékeztet a helyzet, ahol szintén mindent a főhős nézőpontjából látunk, aki nagy erőkkel próbálja az események folyamát kisilabizálni. Ugyanez a helyzet Ginennel, csak ő kettős csapdában van, saját magát is meg kell ismernie, és a világot is... de annyi könnyebbség van, hogy mindkettő összefüggésben van egymással (ahogy feljebb írtam: a külső utazás egyben belső utazás, a táj mindig a belső világ leképeződése, ez a párhuzam végig jelen van a BERONIS-trilógiában).

Keletkezésében, de fejlődése folyamán is talán legjellemzőbb tulajdonsága, hogy soha egy pillanatra nem volt hajlandó lemondani a népszerűségről. A "magas" irodalom hagyományait és konvenciót megvetve mégsem dobhatta sutba azokat az alapvető törvényszerűségeket, melyek a "magas" irodalomban is hatáskeltést, az érdeklődés ébrentartását szolgálták. Nem mondhatott le pl. a cselekményszövésben a konfliktusról, hősét szembe kellett állítania akadályokkal, az ellenjátékosok által képviselt célokkal, sőt - talán éppen a legkiemelkedőbb alkotásaiban - önmagával is.

F. Nagy Piroska: A modern sci-fi története

Ginen a különböző műfajokat, világokat képviselő egy-egy karaktert kap maga mellé, lesz aki a fantasy-világot képviseli (Eyrah Khartis), lesz, aki a sci-fi világot, és lesz, aki (hasonlóan Ginenhez) a megapoliszi világból érkezik. Ezzel az előző bejegyzésben taglalt "összesodródott család" motívumát szeretném én is felhasználni, ami ismerős lehet a Cameron-filmekből (lásd az előző bejegyzést). Ginen valódi családja szétesett, a rendszerrel együtt hamis volt, de viszont a kalandja során egy valódi, gondoskodó család gyűlik köré, aminek ő is értékes tagja lesz... vagy mégsem? Képes lesz ő még egyáltalán erre? Mert ugye a BERONIS-világában (a valósághoz hasonlóan) semmi sem megy olyan simán...

Ez is ki fog derülni a maga idején.

...mivel a csodás történetek nem ábrázolhatnak élethűen valós eseményeket, a hangsúlyt olyasmire kell áthelyezni bennük, amit képesek élethűen ábrázolni; nevezetesen az emberi lélek bizonyos sóvárgó vagy nyugtalan kedélyállapotaira, melyek által pókfonál hágcsót szőhetünk, hogy elszökjünk az idő, tér és természeti törvények bőszítő zsarnoksága elől. 

H. P. Lovecraft: Néhány megjegyzés a csillagközi történetekről


Tizedik kifogás: 
A fantasztikus irodalomnak időszerűnek kell lennie, és a jelenkor problémáival kell foglalkoznia

...szintén fontos jellemző a technokultúrával, az újkori társadalmak uralkodó értékrendjével való szembefordulás, mely utóbbi vonást esetenként a hisztériáig menő civilizációellenesség jellemzi. Hankiss Elemér civilizációelmélet-vázlatában az embert, s elsősorban napjaink nyugati típusú társdalmaiban élő embert körülvevő négy dzsungelről beszél (fizikai, társadalmi, pszichikai - "önnön lelkünkben élő gonosz" és metafizikai dzsungelek), melyek hatására a kiszolgáltatottság, a veszély és az idegenség érzése állandó szenvedést és félelmet, szorongást okoz. Mint írja, mindez ütközik azzal a média és a hivatalos véleményformálók által sulykolt általános életérzéssel és tudattal, amelyben a XX. századi nyugati társadalmak embere él: azzal, hogy végül is itthon vagyon ebben a világban, és igenis, át tudjuk alakítani egy biztonságos, szabad és kényelmes világgá. Ez az "ütközés" elvezet a régi, "bűnbeesés előtti" korok társadalmainak, világának pozitívként való értékeléséhez is; a fantasy társadalomképe ezért is hangsúlyozottan archaikus.

Varju Zsuzsanna: A fantasy Magyarországon

Helyben vagyunk. Erről beszéltem a legelején is.

A BERONIS-trilógia jelen korunk problémáit vetíti ki a távoli jövőbe, valamint a jelenben vagy a közelmúltban elinduló folyamatokra reagál, hogy azok hova vezethetnek majd a későbbiekben. A fantasy-szál, amikor a maga idején és rendje szerint beemelődik a világunkba, akkor egy olyan spirituális attribútumokkal rendelkező világ jelenik meg, ami annyira hiányzik a sajátunkból. Egy vákuumot tölt meg, úgymond. A fantasy-hoz éppen úgy vonzódom, mint a sci-fihez, ezért a fantasy világ elemeit semmiképp sem szerettem volna kihagyni a BERONIS-ból, a két műfaj egyfajta yin és yang kapcsolatban áll egymással, mégis, ha gondosan kezeljük őket, nagyon is jól megférnek egymással (lásd az eredeti Star Wars-trilógiát, mely ugyanannyira fantasy, mint sci-fi, vagy a StarCraft játék történetét. A BERONIS-szal is hasonló a helyzet).

Gyakorlatilag, mintha a még lelki sajátosságokkal rendelkező fantasy a teljesen kiürült és elembertelenedett sci-fi segítségére sietne... hogy aztán kiderüljön, végig egyek voltak, csak valahol valakik szétválasztották őket.

A sci-finél egy műfaj sem tudja jobban bemutatni a jelenkor problémáit. Ez a műfaj képes a szándékos túlzásra, felnagyításra, hogy olyan elemeket láttasson, melyek a világunkban rejtve vannak, vagy csak nem illik beszélni róla. Nyilván Megapolisz ennek a fantasztikus elemnek az egyik jelképe, melyet többször is egy óriási piactérként jellemzek, hiszen ma már az egész Föld bolygó azzá vált. Ez egy olyan folyamat, melynek Megapolisz van a végpontján. Megalakultak valamikor régen az első cégek (melyeket akkoriban még nem így hívták), akik létrehozták saját maguk mintájára az országokat (ha valaki olvasta az első kötetet kiegészítő jegyzeteket a Trilógia menüpont alatt, az minden bizonnyal tudja már, hogy minden egyes ország valójában egy Wall Street-en bejegyzet kereskedelmi társaságként van bejegyezve. Egyre szembetűnőbb az a tény, hogy minden egyes ország egy-egy leányvállalata ugyanannak a "rendszernek", hogy a BERONIS fogalomkörénél maradjunk, AcremCorp-nak. Ez a rendszer folyamatosan tökéletesedett a történelem folyamán, és addig nem nyugszik, míg minden egyes állampolgárból még tökéletesebb fogyasztót kreál. Nos, végül sikerrel járta, ebben azt hiszem egyet érthetünk). Aztán amikor már minden az övé, és mindent bekebelezett, már nincs különösebb oka rá, hogy rejtve maradjon, és létrejön az AcremCorp. Az ArcemCorp. már teljesen nyílt módon kolonizál és hoz létre városállamokat, országok már nincsenek, ez a közösségi forma csupán a Régi Föld egyik elavult maradványa. A cégeknek a város volt mindig is a kívánt élettere, az országokon keresztül is a városok létrehozására törekedtek. A város a legalkalmasabb piactér, itt lehet a legjobban manipulálni az emberi tudatot és az emberi érzékszerveket. A falu, a peremkörzetek elavultak, az önellátás nem megengedett. Ne termelj magadnak, majd mi termelünk, mi tudjuk, hogy mi kell neked. A reggeltől estig tartó agymosásnak köszönhetően pedig a végén már el is fogod hinni, hogy ez tényleg kell neked.

A Mátrix ezt tökéletesen bemutatta, csakhogy a mi Mátrixunk a valóságban zajlik. A Mátrix maga a város, ahogy ezt már egy korábbi bejegyzésemben is leírtam, melyben a Mátrixról értekeztem.

A rendszer úgy civilizált minket, hogy közben az állatias énünket is végig a felszínen kívánja tartani. Nem lehet úgy egy városban sétálgatni, hogy ne csapjon meg valamelyik étteremből vagy falatozóból áradó ingerlő illatok. A kifeszített hatalmas hirdetéseken formás idomú lányokat látunk, mely a szexuális ösztöneinkre hat. A civilizáció végig az állati énünkkel játszik, ha kell, előhúzza, ha viszont számára ártalmasnak ítéli (mint például a focimeccseken verekedő szurkolók, vagy a tüntetéseken verekedő emberek), akkor jól rácsap a fejünkre.

A mintaállam és a mintagazdaság, a civilizációtól mentes világ, melyet közösen álmodnak, azonban túlhaladott eszmének bizonyul. A visszatérés az emberiség gyökereihez lehetetlen, ha már ismerjük a mosópor, a tampon vagy az aszpirin előnyeit. Civilizálatlanok is csak civilizáltan lehetünk, a közösségi eszméket hamar legyőzik az egyéni törekvések, a hatalmi harcok, és a szerelmi csatározások, az emberből előbb-utóbb előbukkan az agresszió és a fajfenntartás vezérelte ösztönlény: az állat. 

Hungler Tímea: Utópiák filmkarrierje - Az irodalom visszavág

Az ember végig téveszmében volt, mikor azt hitte, az ország, amiben él, a sajátja. Nem, a törzs, amivel együtt vándorolt annak idején a pusztában, az volt a sajátja. Az ország nem egy természetes szerveződési forma, az át lett véve valakiktől, akik ezt kitalálták. Az "ország", mint szerveződési forma egyáltalán nem szervesen alakult ki egyik népnél sem, az már más kérdés, hogy valahol jobban tud ez működni, valahol meg kevésbé jól, mint például nálunk. Nekünk ez egyáltalán nem természetes közegünk, és sosem leszünk olyan jók benne, mint a Nyugati országok, ahol nem annyira a kényszer hatására jött ez létre, és szépen, folyamatosan tudták erre úgymond átnevelni az embereket (a franciáknál ez érdekesebben alakult, ahol a véres francia forradalom elsöpörte a régi világot). Magyarországon nem igazán volt átmenet, itt tűzzel-vassal írtották azt, ami régi, és döntési lehetőséget sem hagytak. Aki ellenállt, azt feldarabolták, megvakították, fülébe forró ólmot öntöttek. Aztán szép lassan eljött az a kor, mikor ez a jelenkori állapot már a természetes, és a régi az, ami idegen. Ma már nem is tudnánk úgy élni, mint az őseink, hosszú időnek kellene eltelnie, hogy újra megtanuljuk és felelevenítsük azt a tudást, milyen is a természettel összhangban élni. A BERONIS-ban a peremkörzeten élő emberek megpróbálták ezt. Virtuálisan ma is jelen van ez az irányzat, elég csak a sajnálatos módon elhunyt Géczy Gábor Magfalva-programjára gondolni. Az ember meg tudja találni (ha valóságban nem, virtuálisan mindenképp) ezeket a közösségeket, ahol a régi tudás újra felelevenedhet, és így ezáltal végig megmaradhat, amíg az ember is megmarad.

Ebben segít minket a technológia, a tudás megőrzésében.

Egymással szemben a két véglet: a még saját névvel sem rendelkező, teljesen nincstelen (és pont emiatt teljesen szabad) Vakember, és a világ minden vagyonával rendelkező AcremCorp, Megapolisz megteremtője. Létezhet ennél markánsabb, szélsőségesebb ellentét?
___________________________________________________

A kollektív tudattalan a művészetekben szimbólumok formájában jelenik meg - az ismétlődő, újra és újra feltűnő, sajátosan kiemelt szerephez jutó motívumok (pl vándorút, álom, beavatás) természeti jelenségek (pl erdők, folyók, a Hold fázisai), mágikus képzeteket felidéző tárgyak (pl kard, kehely, kristály), számok, állatok, népmesei történetvezetés egyaránt a fantasy alapvető kellékei közé tartoznak. Az archetipikus rokonságot felfedezhetjük a fantasy-karakterek négy alaptípusában is. Ezek: Harcos, Pap, Tolvaj, Varázsló, megfelelnek a a Jung által leírt pszichés mandala négy fő funkciójának is: a Harcosok képviselik az intuíciót (a hagyományos, kézifegyverekkel folytatott harc nagymértékben épít a lehetőségek öntudatlan felmérésére és az ezek szerinti azonnali cselekvésre valamint az ellenfélre való ráhangolódásra). A Tolvaj az érzékelő funkciót (kézzelfogható dolgok iránti vonzalom, élelmesség, ügyesség, jó tájékozódóképesség). A Papok az érző aspektus megtestesítői (szubjektív ítéletek és elkötelezettségek, a jó-rossz, fekete-fehér, szent-szentségtelen kategóriák feltétlen képviselete, istenükbe és az általuk képviselt értékekbe vetett rajongó hit), a Varázsló pedig a gondolkodásé (hatalmukat hosszú tanulmányok árán, a világot irányító erők és törvények ismerete útján szerzik, legfontosabb értékük az intelligencia).

Varju Zsuzsanna: A fantasy Magyarországon


A technológia egyáltalán nem ördögtől való, és igenis vannak hasznos találmányok, és vannak olyanok, amelyek károsak. Igazából minden a mértékletesség kérdése, a közösségi portálok is használhatók okos és hasznos dolgokra, és lehet teljesen jellegtelen, bugyuta dolgokra is (mely utóbbi van sajnos túlsúlyban).

A BERONIS-könyvek rengeteg kérdésre próbálnak választ adni, és aki megvásárolja a könyvet, az reményeim szerint elgondolkodik majd ezeken a kérdéseken. Akár a kezébe veszi könyv formájában, akár e-book formátumban, de a birtokában lesz, és ezt utólag nem tudják sem letörölni, sem módosítani, mint ahogy teszik ezt  folyamatosan a "rendszergazdák". A technológia használható jó célokra is, a kérdés csak az, hogy ki használja, és mire. A BERONIS YouTube csatornáját egyszer se szó se beszéd letörölték, pedig semmi provokatív tartalmat nem tettem fel. Így segíti ez a kiváló csatorna a feltörekvő új felhasználókat. Azóta újra regisztráltam a csatornát, de most már csak elvétve posztolok ott, az instához hasonlóan ezt a csatornát is feladtam már, és inkább a Facebookra koncentrálok, ahol még mindig jóval több felhasználó érhető el (persze amíg engedik).

A BERONIS elsősorban a civilizáció és a természet összecsapásáról szól, mivel sokakkal együtt úgy látom, hogy a civilizációnk igen súlyos válságban van, és erről muszáj és kell is beszélni, én ezt a feladatot kaptam, és nem fogok agyatlan TikTok videókba menekülni előle. Nem tudom, elolvassa e majd valaki, hogy meghallja e valaki a kiáltásomat. Rómának el kell buknia, ez ellen én sem tehetek semmit, de talán az utána következő átmenet simábbá tételében lehet majd egy kis szerepem, ha majd ez bekövetkezik.

Ha megőrizzük ezt a tudást az utókornak. Ehhez azonban mindannyiunkra szükség van.

Reménykedjünk benne, hogy a profit hajszolása során a hatalmas, sötét és üres csillagközi tereket átszelve a Megapoliszi állapotnak sosem kell bekövetkeznie, és talán van rá esély, hogy hamarabb is megtörténhet a változás.

...a hangulatra, nem a cselekményre szükséges összpontosítani a csodás történetben. A puszta eseményeket nem hangsúlyozhatjuk, hiszen azok természetellenes szertelensége üressé és nevetségessé teszi azokat, ha az előtérbe helyeztetnek. (...) Épp ezért a fantasztikus írónak meg kell értenie, hogy az elsődleges hangsúlyt a finom sugalmazásra ajánlatos fektetnie - ama különös és képzettársításokban gazdag részletek észrevétlen elhintésére és érintésére, melyek bizonyos hangulatokat fejeznek ki, és a valótlan rendkívüli valósságának tétova illúzióját kelthetik -, ahelyett, hogy hihetetlen eseményeket sorjáztat, melyek se m horderővel, sem jelentéssel nem bírhatnak a színezet és a hangulati jelképrendszer elevenséget biztosító ködén kívül.

H. P. Lovecraft: Néhány megjegyzés a csillagközi történetekről


Tizenegyedik kifogás: 
Az írók az emberi lélekkel foglalkozzanak, a fantasztikus irodalomnak humánusnak kell lennie!

[Az úgynevezett cyberfeminizmus szerint] a jelen társadalom értékrendje még mindig erősen patriarchális, a posztmodern korban a csúcstechnológiáknak - főként az információipar fellendülésének - köszönhetően megindult egy értékátrendeződés a nyugati kultúrában. A kettőt összekapcsolva a cyberfeminizmus a technológiában a férfiközpontú társadalom megreformálásának eszközét látja. Így szerintük "tévednek a Vízöntő kor természetimádatába menekülő, az új technológiáknak csak embernyomorító oldaláról tudomást vevő ökofeministák." Sadie Plant, a mozgalom jeles képviselője egy régóta fennálló párhuzamot lát a nők és a gépek felszabadulásában: "Ahogy egyre intelligensebbekké válnak a gépek, a nők ugyanúgy egyre szabadabbak. (...) Egy bizonyos értelemben a nők a férfi-kultúrákban mindig is gépek szerepét töltötték be. A nők eszközök, melyeket a szaporodáshoz vagy épp a kommunikáció reprodukálásához használtak fel (gondoljunk csak a titkárnőkre) ami nyilván hasonlít a gépként való használathoz. Úgy gondolom, valóban létezik egy kettős folyamat: a gépek egyre önállóbbak és velük együtt a nők is." Plant nem szerint "Rengeteg új gondolatot köszönhetünk az egész cyberpunk mozgalomnak - és ezalatt nemcsak az irodalmat értem, hanem az egész techno/káosz kultúrát, amelyben a férfiak egyre jobban kezdenek elnőiesedni." Az elnőiesedés megfigyelhető az internet által kínált szabad identitásválasztással való gyakori visszaélések esetében is: "Különös azt figyelni, ahogy a férfiak női álarcokat öltenek magukra. Ez sugallhatja annak az elismerését a részükről, hogy ma nőnek lenni előnyt és privilégiumot jelent. 

Bak Árpád: A cyborg: emberkép-receptek a jövő századra

Ez a tétel nagyjából megegyezik az előzővel.

"Minden dolognak mértéke az ember", mondta Prótagorasz, és ez a BERONIS-ra hatványozottan igaz. A BERONIS rólunk, nekünk szól. Hogy milyen világban élünk, és mi várható, ha nem változtatunk a folyamatokat, vagy, hogy a már megszokott víz-hasonlattal éljek, nem tereljük már irányba a dolgok folyását.

Egyelőre erre nem sok esély van, mert az ember kényelmes lény, és szereti kiélvezni a Mátrix nyújtotta előnyöket. Minden változás nehéz, de csak az eleje nehéz, az első lépések. Azzal, hogy a külső világ összeomlik, a belső világ is megszűnik (ismét a külső és a belső világ párhuzama), és ez fájdalmas dolog.

De előbb vagy utóbb túl kell esnünk rajta. Azért van hosszú ideje ez a világvége hangulat, mert folyamatosan tologatjuk ezt az időt. Még ne. Még ne. 

"Még egy kicsit had aludjak, anya..."

NAGY, NAGYOBB, MÉG NAGYOBB... A FEJLŐDÉS CSAPDÁJÁBAN:

A Titanic-kal is átszelhetjük az óceánt, Megapoliszban is élhetünk, vagy használhatunk emberi mértékkel készült vitorlás csónakokat, illetve a peremkörzeti közösségben is újraértékelhetjük önmagunk, és a fajunk szerepét a teremtésben.

Ahogy a Titanic-ban a hajó elsüllyedése mikrokozmikus értelemben az emberi civilizáció elpusztulását jelképezi, ugyanúgy (a tudományos-fantasztikum kiváló "lemodellező" képességének hála) átvitt értelemben Megapolisz is az emberi világot jelképezi.

További érdekességek:
Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz:
 A Szerán
https://www.beronis.hu/l/jegyzetek-a-megapoliszi-almokhoz-a-szeran/


De ez oda vezethet majd, hogy a Megapoliszi álmoknak majd egy Meteorkomplexum vet véget, és a Titanic süllyedni kezd, Róma elbukik.

Ginen Beronis a háború kitörésével ott találja magát egy hatalmas kelepcében, a gigantikus Megapolisz, ami minden erővel vonzotta és ami eddig leginkább csak a bulizásról és a csajozásról szólt (a rendszer egy bizonyos ponton túl már nem elfoglal, sokkal inkább egy hatalmas örvényként magába szippant, vagy mint a szirének éneke, magához csábít), most egy halálos labirintussá változik, melyben minden sarkon és minden sötét odujából maga a halál leselkedik.

Gyermekkorában a környező végtelen erdők megannyi kalandot ígértek, mely aztán a kolonizációval lakhatóvá vált, és az illúziók szép lassan elvesztek. Ekkor lépett be a képbe Megapolisz, mely megannyi utcáival, rejtélyes parkjaival és szintközi tereivel újjáélesztette ezt a gyermekkori izgalmat. És mit ad Isten, egy gyermekkori barát, akivel annak idején a paradicsomi körülmények között játszottak sokadmagukkal a réteken, a patakok csobogásait hallgatva, újra  felbukkan az életében: Rae Anne Corzek.

Rousseau-nak a haladással szembeni romantikus bírálata az ember bibliai bukásának történetét tükrözi vissza. A természeti törvény - vagyis Isten parancsának - megsértése óta, amikor is Ádám és Éva evett a tudás fájának tiltott gyümölcséből, az emberiség bűnben él, kiűzetve a Paradicsomból. Rousseau változatában, amikor az ember bevezette a tulajdont és a munkamegosztást, lemondott a nemes vadember boldog életéről, aki pedig még összhangban élt a természettel. Frankenstein szörnyének története ugyanezt a mintát követi.

Jonah Goldberg: A Nyugat öngyilkossága.

Ginen Beronis - Mikel Fornile - Rae Anne Corzek, hármójuk között abban a paradicsomi állapotban valami olyan rejtélyes, isteni szövetség köttetett, ami később is összehozza őket. Ők egyfajta szentháromság, ugyanannak a lénynek a három alkotóeleme. Ginen Beronis és Rae Anne Corzek lehetőséget kap majd arra (mint egyfajta modern Ádám és Éva), hogy újrateremtsék a világot.

Kérdés, hogy tudnak e majd élni ezzel a hatalmas felelősséggel, vagy túl erős már Acrem hatalma, ami (mind azok a bizonyos szellemkezek az elátkozott zuhogóban, Vronsyban) folyamatosan visszarángatják és lehúzzák őket.

Kettejük szerelme párhuzamban áll a Szerán bolygó felfedezésével. Egyes emberek tényleg szerelembe esnek a bolygó iránt, egyfajta vallási emelkedettségű szerelembe, mely a szeranizmus ideológiáját is megalkotja. A Szerán egy kiút, egy fény a sötétségben, a végtelen sötét csillagközi tér sötétjében. Az élettelen világban valami élő. A világűrben semmi emberi nincsen, nem emberi méretekre lett "tervezve", viszont a Szeránban végre egy kicsit magunkra ismerhetünk, és felidézi bennünk, honnan is jöttünk... a jövő problémáira a válasz a múltban van, végig a múltban volt. Ez egy nagyon vonzó gondolat.

Az emberiség menet közben elveszített valamit (önmagát), és elérkezett egy pontra, hogy újradefiniálja saját helyét az Univerzumban (erre a Szeránon keresi a választ, a természetben, ahova Ginen is visszatér, miután a családi élete teljesen szétesett, újabb párhuzam a kollektív emberiség és az egyén között... már hányadik is???). Hogy a valóságban mikor fog eljönni ez a pont, nem tudom természetesen. Nekem mindig azt mondták a barátaim, amikor valamiért újra és újra elkövettem ugyanazt a hibát, hogy "még nem szenvedtem eleget". Talán az emberiség sem szenvedett még eleget.

Ha az utazás egy belső folyamat is egyben, úgy ez a háború is egy belső háború, melyet mindenkinek meg kell vívnia magában előbb vagy utóbb. Ha a Meteorkomplexum támadása megindul, már nincs visszaút. Ha a rendszer szétesik, nincsen többé Acrem irányító keze, akkor már csak mi magunk vagyunk. 

Az EMBER.

Akkor jön el az idő, hogy újraértelmezzük nem csak önmagunk szerepét, de minden másét is a világban, amihez csak közünk van, bármi legyen is az.

Szerintem a BERONIS-trilógiánál humánusabb science fiction művet már nagyon régen írtak, ha írtak egyáltalán. Ez a sorozat teljes egészében rólunk szól.

A fantasztikus műfaj egyszerűsít és általánosít. Harmadik erénye pedig a következtetés túlzott felnagyítása. A. Tolsztoj Aelitája a szerelem megdicsőülésével végződik. A "szerelem" szó végigszáll a világűr térségein, a Marstól egészen a Földig. Szerelem legyőzi a teret, a szerelem legyőzi a világűrt, a szerelem mindenek fölött való! Ha a cselekmény színhelye a világűr, a szerző mintegy arról akar meggyőzni bennünket: "Mindenütt, mindenütt így lesz!" Ha a cselekmény ideje a jövő, a szerző mintegy azt mondja: "Mindig, mindig így lesz!

Georgij Gurevics: A képzelet birodalmai

Tizenkettedik kifogás: 
A fantasztikumnak nem csak a technológiát, hanem a jövő társadalmát és az embert kell bemutatnia!

Az ígéret földjei Óz birodalmához hasonlatosak - Kánaán, Eldorádó, az Édenkert vagy Árkádia tájaira a hiány, a veszteségek és a szomorúság vezeti az embert. Minden utópia ja a jelen tűrhetetlensége, esetleg a lét elviselhetetlen könnyűsége, amely elől kénytelenek vagyunk vagy a nosztalgikus múltba menekülni (Aranykor, Édenkert, Árkádia), vagy a legendák világába elmerülni (Eldorádó), esetleg az elképzelt szebb jövőről ábrándozni (Utópia). (...) A posztmodern utópiák nem a politikai rezsimek csődjének bemutatására helyezték a hangsúlyt, hanem a technológia és a gazdaság befolyásának kóros és káros következményeire.

Hungler Tímea: Utópiák filmkarrierje - Az irodalom visszavág

A jövő társadalma az a társadalom, mely ma is létezik, és melynek állapotát AcremCorp. konzerválta és megőrizte, jégbe fagyva, időben és térben megállítva.

Számtalan pont van természetesen, ami az Acremi Birodalomban már megvalósult, de itt még egyelőre várat magára, például az emberszabású robotok (fakenek) megjelenése, és munkába állítása (dolgozóként és haderőként egyaránt).

Megapolisz ettől eltekintve nem sokban különbözik a mai világunktól, de szerintem erre nincs is szükség, hiszen a mai világ is értelmezhetetlenné válik lassan, így ezt nincs értelme még tovább fokozni. A technikai fejlődéssel csak egy még tökéletesebb börtön felépítését értük el, amelybe be lehet kerülni, de kijutni már lehetetlen, mint annak a bizonyos nyúlnak a mély ürege.

A Facebook és a közösségi portálok a MySphere-nek felelnek meg, ami továbbra is megmaradt, és amely az emberek életét nagyban meghatározza. A saját személyes szférád a MySphere-profilodnál kezdődik el. Itt kialakítasz magadról egy hazugságot, amelyet aztán az egész életeddel táplálsz.

A valóság senkit sem érdekel, a Megapoliszi (mély)álom sokkal érdekesebb. Ott legalább nem kell szembesülnöm önmagammal.

Legalábbis addig a pillanatig nem, míg a meteorok meg nem érkeznek, hogy kirobbantsanak ebből az álomból.

Ez a "jéghegy-effektus" lehet, már a Földön jelentkezni fog, és nem kell a Szeránra elmenni emiatt. Lehet, hogy a klímaválság lesz az, lehet, hogy a menekültáradat, mely majd újkori népvándorlásként megváltoztatja az egész világot. Lehet, de én azon a véleményen vagyok, hogy ezen a bolygón nagyrészt már stabilizálta saját létét a rendszer, és nem látok sok esélyt (sem akaratot) arra, hogy bármi változás történjen e tekintetben. A rendszer módosulni fog az elkövetkező években az biztos, de lényegében ugyanaz marad. A világűr meghódításakor is ugyanez marad.

AcremCorp. pontos szerkezeti felépítése nincs a BERONIS-ban megadva, nincsenek részletes leírások, ahogy Megapolisz belső szerkezete is a jótékony homályban van hagyva. AcremCorp. nyilván a megszokott céges rendszer szerint épül fel (vertikális), míg Megapoliszt (horizontális) a cég által kijelölt államigazgató hivatalnokok (kafkai motívum) irányítják. Megapolisznak is van elnöke, azt biztosan tudjuk az első kötetből, de ennél részletesebb leírásokba nem mentem, mindenkinek a saját képzeletére hagyom, hogy képzeli el ezt a szerveződést. Egy-két részletet még megtudunk a későbbi kötetekből (mint a homályból kiemelkedő egy-egy templomtorony), de ez igazából nem lényeges és nem része a történetnek, nem úgy, mint mag az EMBER témaköre.

Elképzelhető, hogy egyszer kedvet kapok rá, hogy ezt részletesen kidolgozzam (vagy kidolgozza esetleg más), és mint Tolkien, majd egy külön kötetben ezt bemutassam, mint afféle "háttérművet". Ez egyelőre nem célom, és nincs is tervbe véve. 

A "jótékony homály" elve szerintem sokkal izgalmasabb.

A Glarkenlegendák folytatódnak... de tényleg csak legendák?

A háború "démonjai" elszabadulnak... a MÁSODIK KÖTETBEN!

__________________________________________________

Meg kell mondani, hogy az eredetiség, néhány rendkívüli erejű elme esetét nem számítva, egyáltalán nem az ihlet vagy az intuíció dolga, mint sokan gondolják. Rendesen, aki szert akar rá tenni, annak fáradtságosan kell küzdenie érte, s ámbár magas rendű pozitív érték, elérésére nem annyira valaminek kitalálására, mint inkább elkerülésére van szükség.

Edgar Allan Poe: A műalkotás filozófiája

Újra vissza kell térnem egyik legkedvesebb filmemhez, a Terminator-hoz. James Cameron első két filmjében igazából több a mítoszi homály, mint a megmagyarázott tény. Igazából a vásznon pont a lényegtelen részeket látjuk. Az sose kerül bemutatásra, hogyan is épül fel SkyNet, hogyan indítja el a támadást, hogyan terjednek szét a Földön a halálos gépei, hogyan kezdenek el szervezkedni az emberek, hogyan emelkedik ki vezérként John Connor (nem is beszélve arról, hogyan is neveli ki őt Sarah vezetővé és tapasztalt harcossá), hogyan győzik le SkyNetet, hogyan programozzák át a "jó" Terminatort, hogyan hal meg Sarah Connor a háborúban (mert az eredeti, cameron-i vonal szerint meghal, a második film könyvváltozatában is megemlítik ezt)... és amikor a második rész utáni folytatások megpróbálták mindezeket bemutatni, valahogy egyik sem volt sikeres (ugyanígy jártak a Star Wars-filmek is az eredeti trilógia után). Valahogy megtörték az illúziót. Nem, nem akarjuk tudni mindezeket. Nem akarjuk tudni, amit annyira erőltetnek, hogy az Arnold-féle Terminator-modell miért néz ki úgy, mint Arnold. Kit érdekel? Így néz ki, mert így néz ki, ennyi. Nem kell ide magyarázat.

Ehhez még hozzájön az is, hogy a Terminator-filmekből készített játékok (melyek nagy része egyébként nagyon jó, sokszor jobbak, mint maguk a filmek), illetve a rajongók által írt folytatásos regények nagy része mind a jövőbeli háborúban zajlik, abban a világban, ami a filmekben alig van benne, csupán pár percre, és inkább az innen visszaküldött karakterek monológjaiból ismerjük meg ezt a világot, és ez mindig nagyon vonzott engem. Hogyan építs fel úgy egy legendát, hogy igazából nem mutatod be teljes részletességgel, csupán utalsz rá.

Hogy egy mű sikeres legyen, a titkoknak legalább olyan nagy szerepük van, mint a részletes leírásoknak. 

Ez egy rendkívül fontos szabály, melyet sajnos nagyon sokan elfelejtenek.

A mítosz "nyelven felüli nyelven", úgynevezett metanyelven szól hozzánk, a hétköznapi nyelv, a formális logika tartományán túli tartalmakat, sejtelmeket közvetít (...) a mítoszalkotás sarkalatos pontja a sötétség, a mítoszi homály létrejötte. Olyan kifejezéseket használ, melyeknek pontos jelentését a főszereplőkhöz hasonlóan mi olvasók sem tudjuk meg, legfeljebb érezzük. 

Varju Zsuzsanna: A fantasy Magyarországon



Az első kötet utolsó sorai...

Ginen Beronis természetesen még nem tudhatta, hogy mi vár rá.

Nem tudhatta, mi vár Álmai Városára, AcremCityre, és hogy mi vár egész Megapoliszra.

Nem tudhatta, hogy a felszín alatt egy olyan iszonyatos háború van kialakulóban, melynek pusztító tüzétől alapjaiban fognak megremegni mind a hatalmasra duzzadt városkolónia, mind saját, személyes világának tartóoszlopai.

Ha valamilyen csoda folytán azonban mégis lett volna tudomása az elkövetkező szörnyű eseményekről, sajnos az sem segített volna túl sokat rajta.

Vannak dolgok, amelyekre egyszerűen nem lehet felkészülni.

BERONIS - Megapoliszi álmok

FIGYELEM! 

AZ ÁLMODOZÁSNAK VÉGE.



A JÉGHEGY MEGJELENT.


A HAJÓ SÜLLYEDNI KEZD.


A MEGAPOLISZI ÁLMOK UTÁN KEZDETÉT VESZI A GARIVENHÁBORÚ!


SODRÓ EREJŰ (SZÓ SZERINT) RÉSZLET A MÁSODIK, GARIVENHÁBORÚ CÍMŰ KÖTETBŐL A KÉPRE KATTINTVA:

"Nyugalom emberek! Ne féljétek a Megtisztulást!"


Felkészülés a Háborúra: Út a MEGTISZTULÁS felé...

Háromrészes felvezető, kedvcsináló és egyben összegző jellegű tanulmányok, beszámolók a minden fantáziát felülmúló második kötet, a GarivenHÁBORÚ megjelenése előtt!


HAMAROSAN!

Következő (és egyben utolsó) bejegyzés: 

Modern világunk egyik paradoxona, hogy a békét egy fegyver tartja fenn. Méghozzá a nukleáris fegyver, az atombomba. Azért nincs háború, mert ma már szinte minden nagy hatalom rendelkezik ezzel a fegyverrel. De hogyan alakult ez így, és meddig tartható fenn ez a béke? Erről, és még számtalan érdekességről szól a következő, záró bejegyzés, mely a tudományos fantasztikumot elhagyva már a valóságban vizsgálja a háború témakörét.

A világ háborúja

"...noha a háború az elképzelhető legrosszabb módszer arra, hogy kiterjedtebb és  békésebb társadalmakat teremtsünk, az emberiség mégis nagyjából ezt az egyetlen módszert fedezte fel eddig. (Ha létre lehetett volna hozni a Római Birodalmat milliónyi gall vagy görög legyilkolása nélkül, ha fel lehetett volna építeni az Amerikai Egyesült Államokat milliónyi amerikai indián megölés nélkül - (...) akkor az emberiség úgy élvezhette volna a nagyobb társadalmakból fakadó előnyt, hogy eközben nem kellett volna szörnyű árat fizetnie érte."

Addig is... Ha esetleg kimaradt, az előző bejegyzés:

Az előző bejegyzésben a science fiction műfaját veszem górcső alá, annak történelmi hátterét, hogyan reflektál a tudományos fantasztikum a történelmi eseményekre, az AMC csatorna nagysikerű James Cameron: A science fiction története című dokumentumfilm-sorozata alapján!

A science fiction története

"A science fiction mindig is nagy és mélyenszántó kérdésekkel foglalkozott: Mi tesz minket emberré? Mi a mi szerepünk a világban? Vajon egyedül vagyunk a végtelenben? Mit jelent mindez? Mi fog történni? Bukásra ítéltettünk, vagy a sikerre? Ez egy olyan műfaj, ami nem fél a legnagyobb filozófiai mélységektől sem. Ez az a vonás, ami megfogott engem még fiatalabb koromban, azon túl, hogy a különböző feltűnő robotok és a világot fenyegető szörnyetegek a műfajhoz csalogattak.  A sci-fi történetek fanatikus olvasójaként kezdtem, majd jöttek a filmek, jött a televízió. Faltam az összes puha fedeles ponyvát és magazint, amit csak találtam, minden olyan kiadványt, melynek a címlapján csillaghajók vagy robotok voltak (továbbá gyakori elem volt ezeken a borítókon a különböző veszélyes és fenyegető idegen világok környezetéhez képest rendkívül lenge öltözetű, meglehetősen attraktív külsejű szépségek megjelenése is)."

Folytatás a címre kattintva!