Borzasztóan rossz filmek, melyeket mégis szeretek

05/14/2020

Néhány itt felsorolt filmről már esett szó a korábbi bejegyzésekben. Mivel a '80-'90-enes évek filmjeinek nagy rajongója vagyok, így nem meglepő, hogy az összes film ebből az időszakból származik. Ebben nagy szerepet játszik a nosztalgia is, hiszen gyermekkorom éveinek nagyon nagy filmjei voltak ezek, és igencsak illúzióromboló volt, mikor később újranézve rájöttem, hogy (filmesztétikai szempontból) mennyire balul sikerült alkotások is ezek.

Persze ezt is kétfelé lehet bontani, hiszen vannak azok a rossz filmek, melyek dögunalmasan rosszak, illetve vannak azok, melyek viszont szórakoztatóan és egészen élvezhetően rosszak.

E listán inkább ez utóbbi filmek szerepelnek.

Azt továbbra is tartom, és erről is rengeteget írtam, főleg a Hatások és fejhajtások című bejegyzésemben, hogy az ebben az időszakban készült filmekben rengeteg olyan érték van, amelyeket roppant mód hiányolok a mai filmkészítésből: ekkoriban még nem volt annyira túltolva a CGI használata (lásd a borzalmas Marvel-filmeket, a kókler Zack Snyder munkásságát, Michael Bay, és még sorolhatnám), és minden díszletet ekkoriban valóban megépítettek, nem gagyi zöld háttérrel vettek fel mindent egy üres studióteremben. Egyik nagy kedvencemben, az 1984-es terminator-ban például valóban megépítették a félelmetes kiborg fémvázát, ezt manapság szintén komputeres animációval oldanák meg (ahogy ezt meg is tették a T2 utáni további borzalmas folytatásokban).

Itt most felsoroltam néhány filmet, melyek fontos részét képzeték a gyermekkoromnak, de el kell ismernem, hogy ha nem lenne benne a nosztalgikus érzés, a legtöbbnek talán a címére sem emlékeznék. Olykor-olykor azonban néha leporolom és előveszem a mai napig ezeket a filmeket, és elszórakoztatom magam velük, olyankor még mindig az a kisgyerek vagyok, mint akkoriban, mikor először láttam őket, az agyonnézett VHS videokazetták szalagjain.

Jöjjön most néhány film, a teljesség igénye nélkül! 


Mindörökké Batman (1995) 

Batman és Robin (1997)

A Batman-rajongók hada a pokolba kívánja ezt a két filmet, pedig annak idején a csapból is ők folytak, hihetetlen nagy marketingpénzeket öltek a promócióba. Joel Schumacher, a két félresikerült Baman-film rendezője egy remek rendező, és több jó filmet is letett már az asztalra, mint például a Michael Douglas által fémjelzett, 1993-as Összeomlás (Falling down). E két Batman film természetesen meg sem közelíti a Tim Burton által készített denevérfilmeket (aki egyébként ezeknek a filmeknek a producere is volt, tehát valamilyen szinten ő is okolható ezért a félresiklásért), de én annak idején (óriási Batman lázban égve) rendkívül jól szórakoztam rajtuk, és rengetegszer megnéztem őket. Ma már nem tudom beletekerések nélkül megnézni őket (bugyuta történet, papírvékony karakterek, ripacskodó színészek), de ettől függetlenül még mindig közel állnak a szívemhez.  Szerintem ha más erénye nincs is, Gotham City igencsak hangulatosan lett felépítve, és ebből a stílusból a Batman Animációs Sorozat (a valaha készített legjobb animációs sorozat minden szinten mind a mai napig) is sokat profitált. Mai napig megvannak a két film alapján készített képregények, sőt, annak idején Batman akciófigurám is volt. Az akkori minden egyéb más képregények is tele voltak a két filmet reklámozó hirdetésekkel, akciófigura-reklámokkal, és valóban egy olyan rajongás alakult ki, amelyet ma már nagyon hiányolok. Igaz, hogy sokat változott a világ, de ma már semmilyen más filmmel kapcsolatban nem érzem a fiatalok között azt a fajta rajongást, ami régen még meg volt. 

A hozzám hasonló Batman-fanatikusoknak ajánlom a következő cikket:

Gotham City-ben jártam!

Egy rajongó vallomása, illetve egy Gotham City-élmény jelentése képes illusztrációval!

Double Dragon - A medál hatalma (1994)

A medál hatalma című filmben már igencsak bőkezűen bántak az akkoriban igencsak elterjedt számítógépes effektekkel, de ez a film (még akkori szemmel is) a CGI-t is rendkívül gagyi módon használta fel. A film egy rendkívül sikeres videojáték alapján készült (lesznek még ilyen filmek a listában), amivel én sosem játszottam (bár volt Commodore64-em, ez a játék sose volt meg), de a Double Dragon-t rengetegszer megnéztem. Egy rendkívül lepusztult jövőben játszódik a történet, ahol már a friss levegő is fogyasztási cikknek számít, ezt a hátteret talán jobban is ki lehetett volna bontani. A főgonosz pedig az a Robert Patrick, aki a Terminator 2-ben a folyékony fém T-1000 terminatort is játszotta. Lehet, hogy ez a film valamilyen szinten beleépült a tudatalattimba, az underground ellenállás megjelenése (a BERONIS-ban a szeranisták), a mágia, a gonosz korporációs erők, a kibírhatatlan megapolisz, bár ezek az elemek több más történetben is megtalálhatók.

Eliminators (1986)

Ezt a méltán eltűnt film szintén meg volt annak idején VHS-en, hogy alámondással vagy eredeti hanggal, arra már nem emlékszem, az interneten mindenesetre nem találtam róla semmilyen magyar nyelvű cikket. Ez egy rendkívül gagyi kiborg-film, mely érezhetően (mint szinte minden akkoriban) az 1984-es Terminator nagy sikeréből próbált merítkezni. Itt is megtalálható az időutazás (vissza a római korba), itt is vannak gépek, van vörös szemmel izzó kiborg, de a történet rendkívül sablonos és buta, karakterekről pedig nem is beszélhetünk. Mégis, a filmnek ez a "gagyi bája" valamiért igencsak megfogott,de ebben természetesen nagy szerepe van a már említett nosztalgiának is. Speciális effektek szinte alig vannak a filmben, minden háttér és tárgy, kellék valóban megépült, de így is rémgagyi lett.

Howard, a kacsa (1986)

Gondolkodtam, hogy beletegyem e ebbe a listába George Lucas mester alkotását, mert ez egyáltalán nem egy rossz film, a kor elvárásainak megfelelő effektekkel, kivéve természetesen a kacsajelmezt, melyről már annak idején is megírták, hogy rémgagyi lett. A filmben remek színészek bontogatták szárnyaikat (például a flúgos tudós szerepében a remek Tim Robbins), és bár sokan egy gagyi ZS kategóriás filmnek tartják, szerintem a mai napig is megállja a helyét. A poénok, Howard beszólásai még mindig remekül ülnek, és a mai napig nevetek a legjobb beszólásokon (például a munkaügyi hivatal jelenete: "Tudja, hogy miért küldték magát ide?" "Hogy tovább súlyosbítsák a helyzetemet?"). A zene nagyszerű, mind a filmzene, mind pedig a filmhez írt főcímzene, melyet Howard a Vissza a jövőbe!-filmekből megismert Lea Thompson-nal ad elő a filmvégi nagy koncerten. Emlékszem, a film végén, a fináléban megjelenő csillagközi démontól mennyire féltem akkoriban, és mai szemmel is igen brutálisan néz ki szerintem. Ami igencsak meglepő a számomra, hogy egy laza kalandfilmhez képest mennyire sötét hangulata van a filmnek, melyet sok '80-anas évekbeli alkotáson megfigyeltem: koszos, szeméttel teli utcák, hajléktalanok, punkok mindenhol. Talán ez is az 1984-es Terminator hatása, ahol szinte már a bőrünkön érezhető ez a káosszal teli nagyvárosi elveszettség- és pusztulásérzés.

Mission of Justice - Az igazságos küldetés (1992)

Jeff Wincot neve talán ismerősen cseng minden akciófilm fanatikus számára, aki a '80-anas, '90-enes évek legdivatosabb (és általam is imádott) műfajának egyik nagy képviselője volt. Természetesen Arnold és Sly volt a top-kategória, akiket imádni kellett, alattuk helyezkedett el Jean-Claude Van Damme-Steven Seagal páros, és utánuk jött befutóként Jeff Wincott, akinek számtalan filmje megvolt annak idején VHS-en, de talán Az igazságos küldetés volt a legnagyobb kedvenc. A film mai szemmel is szórakoztató, a magányos hős, aki rendőrtársával elindul, hogy felderítse egy kétes működésű igazságosztó misszió sötét üzelmeit. A film főgonosza Sly Stallone volt felesége, Brigitte Nielsen (aki a listán szereplő Rocky IV-ben is szerepelt, illetve egy másik kedvenc, az Arnold Schwarzenegger által fémjelzett Vörös Szonjában is játszott), aki egyenesen polgármesteri babérokra is tör a filmben. Jobbkeze pedig, az a német származású Matthias Hues, aki akkoriban szinte minden B és ZS kategóriás film főgonosza mellett ott állt a háttérben, óriási erővel, de szinte minimális szöveggel. Nagy kedvenc.

Mortal Kombat (1995) 

Mortal Kombat: Annihilation - A második menet (1997)

A Mortal-mániáról, mely gyermekkorom egyik meghatározó vonulata volt, már rengeteget írtam. Így nem csoda, hogy a játékokból készült filmekért is hihetetlen módon rajongtam. Egyszerűen nem lehetett elrontani, minden, amin a Mortal Kombat név szerepelt, már elég volt a számomra (és a többi rajongó számára), hogy zseniális legyen (arról már nem is beszélve, hogy a filmek filmzene-albumait is rongyosra hallgattam, akkoriban még CD-n). Ma is olykor előveszem is belenézek mindkét filmbe. Az első rész egyébként szerintem egy teljesen korrekt, vállalhatóan jó film volt, a második rész viszont már annak idején is roppant gagyi volt, de ez nem gátolt meg abban, hogy többször is megnézzem. Számomra egy örök rejtély és egy hatalmas kihagyott ziccer, hogy a MK Univerzumból miért nem készítettek jobb és minőségibb filmeket, hiszen ez a világ (főleg, hogy manapság, a Marvel és Trónok harca sikereinek az idején) roppant alkalmas lenne a minőségibb alkotások készítésére, mennyire divatos lett a fantasy. Ennek ellenére csak egy körülbelül 10 perces részekből álló sorozat készült el, és még korábban a Mortal Kombat Conquest, amelyet szintén imádtam. A rajongásom azóta természetesen erősen lanyhult, annak idején is az MK IV. volt az utolsó játék, amivel még sokat játszottam. A rajongásom csúcsán a két kedvenc az első három rész volt, mert később már kezdett túl erőltetetté válni, hogy mindig jött egy újabb és újabb főgonosz, valamilyen csavar miatt mindig újra veszélybe került a Földi Birodalom. Hihetetlen színes, rejtélyes ez a világ (melynek fő inspirációs forrása John Carpenter Nagy zűr kis-Kínában volt, ahogy egy másik kedvenc és akkoriban nagy sikerű játéknak, a Duke Nukem-nek egy másik Carpenter-film, az Elpusztíthatatlanok), számtalan remek karakterrel. Óriási kedvenc!

Rejtélyek szigete (The Wicker Man, 2006)

A film, ami vérfagyasztó thrillernek készült, de egy übergagyi, szinte nézhetetlen vígjáték lett belőle. Kevés olyan filmet ismerek (szerencsére), melynek már a nézése is idegileg leterhelő, az pedig szinte teljesen példátlan, hogy a film főhősét játszó színész is látványosan szenvedjen. A Rejtélyek szigete (mely egy Christopher Lee által fémjelzett feldolgozáson alapszik) Nicholas Cage karrierjének mélypontja volt, egy olyan film, melyet a hollywood-i sztár minden bizonnyal kitörölne minden ember emlékezetéből. Bevallom, ez a film is az egyik fő inspirációt jelenti a számomra (a későbbi BERONIS-kötetekben egyre inkább előtérbe kerülő rejtélyes Vakember karaktere kapcsán, de erről majd csak később), és ha egy keményebb napon túl vagyok, néha beteszem ezt a filmet, hogy jót nevessek a hihetetlenül buta, rosszul megírt párbeszédeken, a katasztrofálisan eljátszott jeleneteken. Nicholas Cage-et egy szigetre hívják, ahol totális nőuralom van, csak azért, hogy aztán teljesen feleslegesen (és látványosan) végigszenvedje a teljes filmet a saját lánya állítólagos halála után nyomozva, hogy még véletlenül se jusson egyről a kettőre, sőt, még el is égesség a végén (spoiler!). Nicholas Cage amúgy is egy elég vicces figura, aki ha jó szerepet adnak neki, abban brillírozni tud, viszont ha nem tud mit kezdeni a karakterrel, akkor az eredmény mindig katasztrofális szokott lenni. E film esetében sem történt másként. Egyébként nem olyan régen készült egy zseniális film ugyanebben a témában, Fehér éjszakák (Midsommar, 2019) címmel, amit viszont bátran ajánlok mindenki figyelmébe!

Space Jam (1996)

Na igen, a Space Jam. Zűr az űrben. Ez a film nem maradhat ki egy ilyen listáról. Michael Jordan iránti rajongásomról már megemlékeztem az Azok a régi szép idők... című bejegyzésemben. MJ, minden idők egyik legjobb kosárlabda-játékosa, és legjobb sportolója karrierjének csúcsán volt akkoriban, mikor a film elkészült, ahog az MJ-mánia az Egyesült Államokból hozzánk is elért: általános iskolás voltam akkoriban, és csak úgy gyűjtöttük a kosaras kártyákat, melyek hihetetlen menők voltak akkoriban. Az NBA akkoriban szintén soha nem látott magasságokba repült népszerűségében, leginkább Jordan-nak köszönhetően, de számtalan más karakter is volt, akik miatt tényleg lehetett szeretni ezt a sportot. Dennis Rodman, Scottie Pippen, Charles Barkley, Shaquille O'Neal, John Stockton, Karl Malone, csak hogy néhányat említsünk. És mennyi csapat... persze a legtöbben, ahogy én is a Chicago Bulls iránt rajongtunk, édesapám mindig felvette anno videókazettára (igen, akkor még az volt) az éppen aktuális Bulls meccseket, melyeket a megboldogult TV3 közvetített, Új Péter és Ifjabb Knézy Jenő kommentálásában. Mivel a meccseket amerikai idő szerint közvetítették, így ez volt az egyetlen megoldás, hiszen aludni kellett menni az iskola miatt. A kosárlabda-rajongásom miatt természetesen a Space Jam-et is milliószor láttam, emlékszem arra is, hogy annak idején a McDonald's is a filmből készült játékokat adott a Happy Meal Menu-jéhez, melyeket szintén gyűjtöttem, a film soundtrack-jét pedig orrba-szájba hallgattam.

Rocky IV (1985)

A Rocky IV volt a másik film a Howard, a kacsa mellett, amelyen még gondolkodtam, hogy helye van e ebben a listában. A Rocky-filmek egyértelműen meghatározták a gyermekkoromat, a harmadik és negyedik rész volt a legtöbb, amelyeket megnéztem, és kommerciális szempontból ezek is a legjobban "fogyaszthatók". Az Oscar-díjt is megnyert első rész az etalon, a későbbi részek egyike sem tudott felnőni ennek a színvonalához, de nem is ez volt a céljuk: csak szórakoztatni akartak, és elmondani a megszokott üzenetet: gyakorlással, vasakarattal, küzdeni tudással minden, még a legfélelmetesebb cél is elérhető. Annak idején az esti hétvégi családi mozinézések alkalmaival a Rocky IV volt az egyik nagy kedvenc, és a film értékeit a mai napig nagyra becsülöm. Ugyanakkor ha a filmet nem a ROCKY cím fémjelezné, akkor egyike lenne a rakásszámra készített rengeteg kick-box és karatefilmeknek. Köztük olyan rémesen gagyi húzások is vannak a filmbe, mint a (egyébként a korabeli Sly-filmekre jellemző) videoklip-betétek, melyek alatt valamilyen zene szól, és alá flashback-szerűen jeleneteket vágnak, mintegy kitöltve (az amúgy sem valami hosszú) játékidőt. Ennek ellenére az első rész után ez a második kedvenc Rocky-filmem, a két titán közötti irtózatos harc a fináléban pedig az egyik legjobb harcjelenet, amelyet valaha leforgattak, szinte tapintható a feszültség. Zseniális darab!

Street Fighter (1994)

A belga rugóláb színész Van Damme sztárságának egyik meghatározó darabja volt annak idején. A Street Fighter a Mortal Kombat-hoz hasonlóan szintén egy menő videojáték-sorozat volt, amolyan Coca Cola-Pepsi helyzet volt kettejük között. Az én szívem (mint talán szinte mindenkinek) inkább a Mortal Kombat felé húzott, de a Street Fighter autómatái is sok helyen megtalálhatók voltak akkoriban, és igencsak üdítően hatottak az új karakterek, új speciális mozdulatok, hátterek, helyszínek. A film nagy kedvencem volt annak idején, emlékszem, mikor a hatalmas sztár Van Damme arcával hirdetett film borítóját megláttam annak idején a videotékában (igen, valaha voltak ilyenek), azonnal rohantam apámhoz, hogy ki kell vennünk ezt a filmet. A rajongásom első sorban nem Van Damme-nak szólt, hanem magához a film világához, amiről tudtam egy-két dolgot, de korántsem annyit, mint az MK univerzumáról, amelyről részletes, saját magam által vezetett leírásaim voltak (vajon a mai világban van bármilyen franchise, legyen az játék, film vagy sorozat, amelyről valaki hasonló módon kézzel írt jegyzeteket vezet?). Sosem voltam nagy Van Damme rajongó, de a gyermekkoromban több filmjét is rengetegszer láttam, mivel akkoriba nagyon menő volt. Ha ki kéne tőle emelnem néhány filmet, az mindenképp a zseniális John Woo által rendezett Tökéletes célpont, illetve Az időzsaru, melyek talán a legjobb filmjei. Ezek mellett a legtöbbször a Dupla dinamitot, illetve A kalandort láttam. A Dupla dinamitban a főgonoszt az a Bolo Yeung alakítja, aki a lista következő filmjében is szerepel, ezúttal a jó oldalon.

TC 2000 (1993)

Kíváncsi lennék, van e másoknak is egy olyan listája, akinél ez a film is szerepet kap pozitív értelemben. A fillérekből összehozott, ZS kategória alatti film minden ízében katasztrófa: rossz történet, rossz színészek, rossz világítás, vágás, kamerabeállítás, és minden, amit csak fel lehet sorolni, az ebben a filmben katasztrofális. Mégis, van benne egy Bolo Yeung, aki óriási karizmával rendelkezik, és egy rettentően tehetséges harcművész (Bruce Lee-filmben is játszott), aki egy jóval nagyobb filmes karriert érdemelt volna (én elneveztem őt a "kigyúrt kínai Charles Bronson-nak", mindkettejüket markáns kinézetük, és nem elsősorban a színészi játéka miatt kedveljük). Az akciófilmek fénykorában számtalan olyan színész volt, akik a testépítő vagy sportolói hátterük miatt kerültek be a filmekbe. A TC 2000 elvileg egy jövőben játszódó sci-fi sztori lenne, de eközben minden valós helyszíneken, leselejtezett gyári környezetben játszódik, melyeken jól látszódik, hogy csak "elmentek oda forgatni", semmilyen szerves viszony nincs a cselekmény és a háttér között. Megszokott a főgonosz jobbkeze-szerepben itt is megjelenik a  hosszú, szőke hajú német testépítő, Matthias Hues. A rajongásom lehet, hogy nem is a filmnek szól, hanem inkább ezeknek a karaktereknek, akik gyermekkorom számtalan kedvenc filmjében ott voltak, és fontos részei voltak akkoriban az életemnek. Ez a nosztalgia az oka, hogy e listán szereplő filmek mindegyike a mai napig megvan, de modern korunknak hála már nem kell ehhez egy egész videokazetta vagy DVD. Minden egyes korszaknak megvan a maga előnye és hátránya, természetesen régen sem volt minden fenékig tejfel, mégis akkoriban még meg volt valami, ami ma már nincs meg a mai világban. A világ sokkal tágasabb volt, színesebb, megannyi rejtélyekkel, megannyi lehetőségekkel teli, és az internet nem zsugorította le a világot egy telefon méretű helyre.

De ez már egy másik téma. A listán szereplő filmek legtöbbje a mai napig szórakoztat, és néhány filmet már csak a nosztalgia miatt nézek meg újra és újra. Egy film bukásának több oka lehet (a listán szereplő filmek nagy része mind bukás volt), például rossz időben készültek (például az egyébként zseniális Az utolsó akcióhős), de én hiszek abban, hogy eredendően senki sem akar rossz filmet készíteni. Ezek az alkotások továbbra is megmaradnak az örökkévalóságnak, és ciki vagy nem, bátran felvállalom az irántuk való, továbbra is fennálló rajongásomat... 

Még akkor is, ha lesznek olyanok, akik igencsak furán fognak majd rám nézni, ha egy-két címet megemlítek...

Rendezők, akik VALÓBAN
rossz filmeket készítenek
(mégis népszerűek):

1. Robert Rodriguez
Szinte hihetetlen, hogy ez a figura olyan remek filmkészítők bizalmát élvezi/élvezte, mint Quentin Tarantino vagy James Cameron. Utóbbi az Alita című filmjét bízta rá a tehetségtelen rendezőre... vesztére. Kevés olyan filmrendező van korunkban, akit jobban gyűlölnék Robert Rodriguez-nél (listám második helyezettével szinte holtversenyben van). A rendező egymás után készíti borzalmasabbnál borzalmasabb filmjeit, melyeket ugyanazokra a blőd sémákra épít, lába helyére puskát beépítő nőkre (Grindhouse-ban, vagy a Macsétában, már arra sem emlékszem), agyatlan akciójelenetekre, a sztoriról pedig már ne is beszéljünk.

2. Zack Snyder
Zack Snyder csak azért került a második helyre, mert neki legalább volt 1-2 nézhető filmje, például a Watchmen (ami egyébként anyagilag és kritikailag is megbukott), vagy a saját Holtak hajnala verziója (ami természetesen attól még meg sem közelítette az eredeti verziót), illetve bármennyire is utálják sokan, szerintem az Acélember sem lett annyira rossz (a 300 is határeset). Amit viszont ez az ember ezek után művelt az egyik kedvenc franchise-ommal, a DC Univerzummal, azt sosem fogom megbocsájtani neki (emiatt biztos álmatlan éjszakái vannak). Hiába repítette a zseniális Christopher Nolan soha nem látott csúcsokra a Denevérember mítoszát, jött Snyder és tehetségtelenségével sikeresen szétbarmolt mindent (hasonló a helyzet a Terminator-ral, ahol a hasonló kategóriájú McG rendező vert újabb szögeket a gyermekkorom kedvenc gépember franchise-ának koporsójába a Terminator: Megváltás című fiaskóval). Először a borzalmasan rossz Batman vs Superman-nal, majd pedig a Justice League-gel borzolta az idegeimet, utóbbinál sokszor (szó szerint) a fejemet a tenyereimbe rejtettem a megannyi kínos jelenetek miatt. A fickó (hasonlóan Michael Bay-hez) csak ahhoz ért, hogy a borzasztó speciális effektusokkal teletűzdelje a filmjeit, és ettől vizuális újítónak aposztrofálja magát, holott csak egy nagyon-nagyon rossz, kókler rendező.

3. M. Nigh Shyamalan
Sokan minden bizonnyal nem fognak egyet érteni azzal, hogy mit keres Shyamalan ezen a listán, miközben ő tényleg egy jó rendező. Ez valóban így van, az első két helyezettel pedig egy lapon sem említhető, mégis, amit rendkívüli módon ki nem állhatok vele kapcsolatban, hogy minden rendkívül gyenge sztorival rendelkező filmjét lassú, rendkívül lírainak szánt képsorokkal próbál elmélyíteni, amitől filmjeinek többsége rendkívül vontatott és unalmas lesz. A hatodik érzék valóban egy jó film volt, aztán jött a rendkívül borzalmas (és érdektelen, de óriási művészfilmnek beállított) Jelek. A látogatás című 2015-ös filmje aztán megint nagyon tetszett (végre nem próbált meg feleslegesen művészkedni ott, ahol erre semmi szükség nem volt), aztán ezen felbátorodva megnéztem a Glass című filmjét. A rendkívül nagy sztárokat felvonultató, ismételten valami hatalmas művészi horrorfilmként promotált, borzalmasan rossz, unalmas, érdektelen mű után pedig megfogadtam, hogy egy ideig biztosan nem fogok egyetlen Shyamalan-filmet sem megnézni.

4. Guillermo del Toro
Most aztán lehet, sokaknál kihúzom a gyufát, hiszen tudom, hogy del Toro mennyi ember kedvence, főleg a Faun labirintusa miatt. Az a film valóban jó is volt, nekem is tetszett, sőt, ez a film akkorát durrantott, hogy del Toro azóta is ennek a sikeréből él. Az Oscar-díjat kapott A víz érintése után számomra bebizonyosodott, hogy Shyamalan-hoz hasonlóan ő is csak egy "lufi", akit divat szeretni. A Mama című filmje volt az egyetlen, amelyen tényleg tudtam borzongani, de ott ő csak produceri szerepeket vállalt. Rodriguez-hez hasonlóan del Toro is James Cameron nagy barátja, aki amilyen nagy rendező volt még a '90-enes évekig, sikeresen körülbástyázta magát kóklerekkel. Nem csoda, hogy amekkora sikereket könyvelhet el Cameron rendezőként, producerként kész katasztrófa a teljesítménye, szinte nincs olyan filmje, ami ne bukott volna meg (legutóbb például a krikián aluli Terminator: Sötét végzettel, amelyről egy szomorú kritika formájában én is megírtam a véleményemet, link lejjebb).

5. Michael Bay
Michael Bay csak azért került az ötödik helyre, mert ő készített több olyan filmet is, amelyeket mind a mai napig szeretek. Ilyen például A szikla, vagy az Armageddon, illetve a Transformers legelső része. Ez utóbbi már összességében jól hirdette, mihez is ért Michael Bay: nulla történet, be nem álló pofájú karakterek, borzalmasan, szinte már kínosan papírvékony (mégis minden filmjében erőltetett) szerelmi szálak, óvodás szintű poénok, gagyi CGI, videóklipp-szerű beállítások, melyekkel mintha kikacsintana nézőkhöz ("Látjátok, milyen fasza, trendi rendező vagyok?"), ezzel viszont aláássa az egész műve feszültségét. Ami miatt azonban sokat köszönhetek Michael Bay-nek, az Steve Jablonsky megjelenése, akit én az új Hans Zimmernek tartok. Ő szerzett zenét Bay A sziget, illetve Transformers-filmjeinek is, és minden esetben sokkal minőségibb munkát tett le az asztalra, mint maguk a filmek. Elsősorban a zene volt a felelős azért is, amiért a Transformers első részét is megszerettem (illetve ott még volt valamicske történet, ami a későbbiekben teljesen eltűnt). Később aztán Bay másik kedvenc gyermekkori franchise-omat, a Tini Nindzsa Teknősöket is teljesen lerombolta, buta poénjaival az óvodások szintjére süllyesztette. Ez jól mutatja, mit is gondol Bay a nézőiről.



_____________________________
További érdekességek:

A gyermekkori kedvencek sötét végzete

Avagy: Hasta la vista, Halálosztó! Szomorú hangvételú kritikám a Terminator: Sötét végzet című filmhez.

"Azok a régi szép idők..."

Sosem gondoltam volna, hogy valamikor én is ezt fogom mondani... Egy kis nosztalgikus eszmefuttatás, megemlékezés a szép régmúltról, ami már sosem fog visszajönni.

Képköltészet

Vár mindenkit a varázslatos képvilágú filmek filmszínháza!