"Célozd meg a csillagokat!"

12/29/2019

Minden embernek vannak példaképei, idoljai, akikre felnéz.

Felnéz rájuk, mert valami olyat vittek végbe, ami miatt tisztelet övezi őket, és valamilyen módon inspiráló életutat jártak be, ami egy plusz motivációt adhat a számára. Mindenki számára, de főleg azoknak, akik szintén tervbe vették, hogy valamit saját maguk is alkossanak.

Teljesen relatív dolog, hogy ki mit nevez egy álom elérésének. Egy gyermeket normálisan felnevelni, egy boldog családot kialakítani is teljesítmény lehet, és azzal sincs baj, ha valakinek ezek a céljai. Sőt, a mai világban, aki ezt az előbbi két célt véghez tudja vinni, az meg is érdemel minden tiszteletet.

De vannak más jellegű célok és, más jellegű elérési vágyak. Számomra, aki a filmek és a könyvek szerelmese vagyok, már egészen a kezdetektől történetek megalkotása volt minden vágyam. Akkoriban még csak a kedvenc filmjeimet "adaptáltam" igen kezdetleges és ügyetlen módon a vonalas füzeteimbe, mellé rajzokkal díszítettem a szövegeket, mondatokat. Emlékszem a Batman visszatér volt az egyik első ilyen "nagy művem". Hihetetlen nagy Batman-rajongó voltam akkoriban, Tim Burton varázslatos filmjei teljesen elbűvöltek. Minden a helyén volt bennük: a színészek, a történet, a cselekmény, a díszletek, a jelmezek, a hangulat. Főleg a hangulat, hiszen ehhez Tim Burton nagyon ért.

De aztán később megpróbáltam a saját történeteimet papírra vetni, azonban a múltban (és jelenben) szerzett inspirációkat, hatásokat sosem vetkőzheti le az ember, és a műve elolvasásakor mindig is érződni fognak más alkotások "jelei".

Általában két fajta inspirációs forrás létezhet, már egy alkotó művész esetében. Van egy adott mű, ami nagyon nagy hatással volt rá, és ő maga is szeretne valami hasonló művet, vagy műveket létrehozni. Egy filmrendező esetében természetesen egy film, vagy akár egy könyvélmény is lehet, amit szívesen megfilmesítene, egy író esetében pedig nyilván egy másik könyv, de akár egy film is, mely nagy hatással volt rá. A film és a könyv két művészeti ág nagyon közel áll egymáshoz ilyen tekintetben.

Számomra filmek és könyvek is jelentenek inspirációs forrásokat. Olyan filmek, mint mondjuk a Terminator 2: Az Ítélet Napja, gyermekkorom nagy filmje, melynek mögöttes tartalmát és egyéb értékeit csak felnőtt fejjel láttam meg, vagy a Gonosz halott, vagy A Gyűrűk Ura első része, vagy például a Kerülőutak, és még folytathatnám. Mindegyik általam nagyra tartott film közös vonása, hogy rendkívül jól felépített, egyedi hangulat jellemzi őket, illetve olyan karakterek szerepelnek bennük, akikkel valamilyen módon együtt tudok érezni, mert ha ez nincs meg, ha nem alakul ki valamilyen kapcsolat köztem és a karakterek, vagy a mű hangulata között, akkor szenvedés az egész. Persze, ehhez hozzá tartozik, hogy van egy hitvallásom, mely szerint még a legrosszabb filmekben is van legalább egy olyan jelenet vagy momentum, ami biztos, hogy jól megoldott, inspiráló hatású, ami majd elindít valamilyen ötletet vagy gondolatot bennem (de ha másért nem, minden rosszul sikerült mű legalább amiatt jelentős, hogy megmutatják, hogy mit kell nekünk máshogy csinálni).

És lehetnek az inspirációs források a könyvek is. Mivel én főleg a filmek szerelmese vagyok (a kezdetekben meg CSAK az voltam, minden mennyiségben faltam a filmeket, a könyvek rabja csak jóval később lettem), ezért sokkal több kedvenc filmet tudok felsorolni, mint könyvet, de persze az utóbbiból is akad bőven. Ilyen például az Egy nap című David Nicholls regény, amelyből egy ugyanilyen jó film is készült. Talán nem véletlen, hogy az első nagy regényélményeim a filmekhez köthetők, hiszen a filmek regényváltozatait olvastam nagy mennyiségben, Randall Frakes Terminator-könyveit, Alan Dean Foster Alien-jeit, az Indiana Jones könyveket, de szinte minden általam kedvelt film könyvalakban is megvan: Transformers, True Lies - Két tűz között, Az utolsó akcióhős, és akkor még nem beszéltem a fanfiction kiadásokról, a Halálosztó könyvekről, az Alien és Predator könyvekről... emellett számtalan életrajzi könyveket, illetve egy adott műfaj (köztük főleg a science-fiction és a horror) elemzésével, kiemelkedő alkotások bemutatásával foglalkozó könyveket, tanulmányköteteket is imádtam/imádok olvasni (ehhez jönnek még az olyan folyóiratok is, mint a METROPOLIS folyóirat, vagy a Filmvilág).

Ezek az alkotások. De ezen túl ott a másik nagy csoport, azok a személyiségek, EGYÉNISÉGEK, akikre valamiért, valamilyen tettükért, munkájukért felnézünk, és amolyan "mentorként" tekintünk rájuk. Számomra talán az első ilyen ember a 90-enes évek James Cameron-ja volt. Akkor ő még szimpatikus alkotó volt, számtalan remek filmmel, és szinte minden fellelhető interjúját elolvastam. Szerencsére akkor már volt számítógép és internet, így egyre-másra mentettem le a  vele készült beszélgetéseket, videókat. Az általam legfontosabb mondatokat mindig feljegyeztem, kiírtam magamnak, később a megvásárolt könyvekben pedig aláhúzogattam a számomra leginspirálóbb sorokat.

Volt belőlük bőven.

Igazából rengeteg olyan alkotó van, aki bár nem egyenlő mértékben, de rendkívül fontos a számomra. Ilyen Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick, Ray Bradbury, Howard Phillips Lovecraft, vagy Stephen King.

De vannak olyan nagy idolok, akik nem feltétlenül a művészeti alkotásaik miatt jelentősek, hanem valami más téren elért sikereik miatt, vagy valamilyen más tulajdonságaik miatt.

Ilyenek például a sportolók. 

Köztük is akad bőven, akikre rendkívüli módon felnézek, mint például Michael Jordan, Alessandro Del Piero, vagy a híres skót focimenedzser, Sir Alex Ferguson.

Ferguson atyáskodó alakja szinte végigkísérte az egész fiatalságomat, lévén, hogy 1986-ban került a Manchester United csapatához, és én is pont ebben az évben születtem. Egy nagy múltú, de már nagyon régóta az angol középosztályban tanyázó középcsapatot vett a szárnyai alá, és hosszú-hosszú évek munkájával ebből a csapatból egy világhírű márkanevet kreált, és világklasszis játékosok garmadáját nevelte ki. Szinte mindegyik játékosa váltogatott volt a saját nemzeti csapatában, talán a MU-ban játszott a legtöbb olyan játékos, akik egyben odahaza válogatottak is voltak.

Azonban nem volt könnyű, a sikerek nagyon nehezen jöttek, több évnyi gürizés kellett hozzá. Az első jelentősebb trófeát a United-del csak 1990-ben nyerte, és az se bajnokság, hanem az angol kupa volt. A bajnokságot csak 1993-ban, tehát Ferguson csatlakozása után hét évvel nyerte meg a csapat, és ezután sem volt minden fenékig tejfel, több hullámvölgyön is átesett a csapat, olykor többen egyenesen Ferguson lemondását követelték.

Aztán 2013-ban, mikor tényleg visszavonult, szobrot kapott, és az egyik lelátót is róla nevezték el. 26 évet töltött el Manchesterben, végig a United-el maradt, sosem igazolt át egyetlen más csapathoz sem, és e 26 éve alatt 38 trófeát nyert: 13 angol bajnoki címet (megelőzve ezzel a Liverpool rekordját), illetve 2 BL trófeát.

Mióta elment, a Manchester United jól láthatóan szenved, és nem tudja már hozni azt a formát, amit a skót mester idejében olyan konzisztens módon hozni tudott.

Az Uber által szervezett Manchester United-napon, India, Bangalore. A háttérben a vitrinben Roy Keane és Ryan Giggs eredeti mezei (illetve Pogba és Valencia mezei, lent).

A pályára kivezető járat pontos másolata, illetve az öltözők pontos mását is felépítették a rendezvényen!

További képek a Rólam menüpont alatt!

Talán egyszer majd az igazi helyszínre is kijutok...

A rendezvény fénypontja: egy kvízjátékon sikerült megnyernem a világbajnok francia játékos, személyes kedvencem, Paul Pogba dedikált mezét!

Sir Alex nevelte ki a Fergie-fiókáknak nevezett nagy generációt (a Neville-testvérek, Nicky Butt, David Beckham, Ryan Giggs, Paul Scholes), és számtalan további nagy játékosokat is adott a világnak: Ole Gunnar Solskjaer, Wayne Rooney, Cristiano Ronaldo.

Manchesteri ideje alatt a csapat bámulatosan konzisztens módon mindig ott volt a BL legjobb csapatai között, mindig eljutott a kiesési szakaszig, a csoportköröket általában csoportelsőként tudta le. Számomra máig érthetetlen, hogy nemzetközi szinten miért "csak" két kupagyőzelmet tudtak elhódítani (emellett további kétszer voltak döntősök, de számtalanszor jutottak el az elődöntőig és a negyeddöntőig is). Egyetlen más csapat sem mondhat ilyen teljesítményt a magáénak, a választék sokszor változott, de a United mindig ott volt.

Gólok tekintetében is kiemelkedő statisztikát mondhatnak magukénak, aki az Old Trafford-ra érkezett, az mindig őrült rohamra, gyors kontrákra, és rengeteg gólra számíthatott. Egy csapat sem mehetett biztosra. Többek között ez volt az oka, hogy gyermekkoromban beleszerettem a Manchester United-be. Természetesen másik részben az akkoriban sikerei és népszerűsége csúcsán lévő David Beckham volt a másik ok. Máig emlékszem arra a bajnoki meccsre, amikor a MU a Tottenham-mel játszott idegenben, 2001-ben, és a félidőben 3-0-ra vezetett a Spurs. A második félidőre aztán 5-3-ra hozta a meccset a MU, egy félidő alatt 5-öt pakoltak az ellenfél hálójába.

Ilyen volt ez a csapat.

Természetesen akkoriban még inkább a csapat és maga a játék érdekelt, az olyan háttérben zajló dolgok mint taktika, meg menedzserség még kevésbé foglalkoztatott.

Miután Sir Alex miután befejezte pályafutását a MU-nál, nem vonult el a világ elől, az amerikai Harvard egyetemeken előadásokat tartott, ahol megosztotta a világgal a vezetéssel kapcsolatos tapasztalatait, illetve két könyve is megjelent, egy önéletrajzi könyv, illetve egy vezetésről szóló könyv, természetesen mind a kettőt elolvastam.

Mindkét könyv jó volt, viszont hiányoltam belőlük az olyan apró történeteket, amelyek által télleg megérthetnénk Sir Alex Ferguson módszerét, és így talán közelebb kerülhetnénk sikerének megértéséhez. 

Aztán egyszer csak a neten böngészve rábukkantam egy izgalmasnak tűnő könyvre, Damian Hughes professzor Hogyan gondolkodjunk úgy, mint Sir Alex Ferguson című kötetére, mely magyarul sajnos nem jelent meg. Hogyan győzzünk, és hogyan kezeljük a sikereket.

Megrendeltem a könyvet és el is olvastam, bár szkeptikus voltam, mert az ilyen "csináld magad" üzleti könyvek sosem szoktak túl jók lenni, és nagyjából ugyanarra a sémákra és aranyköpésekre épülnek.

Azonban ez a könyv igen kellemes csalódást jelentett.

Ebben a könyvben megtalálhatók azok az apró, mindennapi történetek, amelyek a MU háza táján történtek, amelyekből jobban leszűrhetők, milyen munkamódszerekkel is dolgozott Sir Alex.

A BERONIS-szal valamilyen szempontból én is egy vállalkozás létrehozásába kezdtem, hiszen minden könyvkiadás egy vállalkozás is egyben. Vagy sikeres lesz, vagy nem. Én a könyvkiadásnál valamivel többre törekszem, egy hangulatot próbálok meg átadni, és ezt próbálom érzékeltetni többek között a honlap design-jával, a BeronisVerzum novelláival, hogy mások is nyugodtan csatlakozhatnak saját műveikkel az eddigiek közé, illetve a design-os pólókkal. Valamilyen szinten egy hangulatot próbálok meg átadni. Lehet, hogy nem fog sikerülni, de az nem árthat, ha tanulok olyanoktól, akiknek ez összejött, sőt ezt mesterien űzték.

A Manchester United is egy ugyanilyen vállalkozás volt.

Ha belegondolunk, bár nagy múltra tekintettek vissza, nyertek egy BL címet is, és olyan hatalmas játékosuk volt valamikor, mint a legendás George Best. De azok az idők rég elmúltak, és mikor Sir Alex átvette a csapatot, a stabil középmezőnybe tartoztak, és senki sem adott volna esélyt olyan sikerekre, melyeket később átéltek.

Szomorú tény, hogy miután Ferguson elköszönt, nagyon úgy tűnik, hogy a csapat ugyanabba a mezőnybe készül visszazuhanni, ahová akkor tartozott, amikor átvette őket. Azonban a United még mindig értéknek számít a világ futballjában, a meccseikre továbbra is tömegek járnak ki... Ferguson ideje alatt bővült ki és épült át az Old Trafford is, és minden meccsükön garantált volt a 62-65 ezres nézőszám, ami szintén egyedülálló volt a világ futballjában.

Ferguson egyik fő zsenialitása az volt, hogy visszatért az alapokhoz, a hagyományokhoz. A MU mindig is támadó csapat volt, ezért olyan játékosokra volt szükség, akik ezt a követelményt hozni tudják. Egyik első lépése az volt, hogy a fiatalokkal foglalkozó akadémiát megreformálta, és megfigyelők százait küldte szét a világba, tehetségek után kutatni. A United akadémiája szenzációszámba ment, talán csak a holland Ajax csapata produkált ilyen nagy számú és ilyen remek minőségű játékosokat.

Számomra ez egy fontos lecke, és a BERONIS esetében is szem előtt fogom tartani, hogy állítsak fel magamnak bizonyos szabályokat, melyek aztán hagyománnyá válhatnak. Ne próbáljak eltérni, ne próbáljak más lenni, minden "brand"-nek megvannak a maga ismérvei, és az emberek rendszerint azért választják őket, mert megbíznak bennük, tudják, mire számíthatnak, és tudják azt is, hogy ez az adott név hozni is fogja az általuk elvárt minőséget.

Sir Alex Ferguson is e szabály szerint formálta át a Manchester United-et, és a csapat hozta is ezt a színvonalat egészen a skót mester 2013-as lekösznéséig.

Ha saját szabályaink vannak, saját hagyományaink, és aszerint cselekszünk, akkor HITELESEK lehetünk. A hitelesség az egyik legfontosabb alapkövetelmény, hiszen az emberek azonnal levágják, ha valami fake vagy kamu, ez pedig nagy baj, hiszen így nem fogják komolyan venni az adott terméket, legyen az egy könyv vagy egy film.

Jókor mondom ezt, mikor manapság minden film tele van pakolva rendkívül gagyi számítógépes effektekkel, melyekről messziről lerí, hogy kamu az egész. Az emberek pedig mégis fogyasztják őket, beülnek a Marvel meg az Avatar-filmekre, vagy nézik a tévében a tehetségkutató műsorokat, valóságshow-kat, és egyéb borzalmakat.

Lehet, hogy a hitelesség szabálya már megdőlt a korunkban. Mindenesetre én tartani fogom magam hozzá, ha másért nem, hát magam miatt, mert számomra ez fontos, és én nem is tudnék máshogy cselekedni. Számomra nem állna jól, ha más próbálnék lenni. A BERONIS-nak sem állna jól, ha nem BERONIS lenne.

Egy csapatnak, egy terméknek tisztában kell lennie saját magával, saját értékeivel, határaival.

Sir Alex Ferguson idejében a Manchester United mindig Manchester United volt. Mindig lehetett tudni, hogy a csapat nekiesik majd az ellenfelének, 90 percen át és még tovább is küzdeni fognak, ennek tudható be az a tény is, hogy hány és hány meccset hozott és nyert meg a csapat a hosszabbítás utolsó perceiben (elég csak a híres 1999-es barcelonai BL-döntőre gondolni a Bayern München ellen). Ferguson mindig úgy alakította a csapatát, olyan játékosokat hozott a klubhoz, akik teljesíteni tudják ezeket a feltételeket. Ha úgy alakult, nem volt szívbajos megválni sem tőlük, a legnagyobb sztárokat, mint például David Beckham-et is kipenderítette, ha szükség volt rá, és a csapatérdek megkövetelte.

Mindehhez azonban idő kell.

A Manchest United öltözőjének másolata a MU-napon, India, Bangalore.
______________________________________


Ferguson-nak az első kupájára, miután a csapathoz érkezett, négy évet kellett várnia, az első bajnok címéhez pedig hét évet. Az mindenesetre egy régi világ ismérve volt, hogy megadták az edzőknek az időt, és nem penderítették ki őket néhány sikertelen év után, ma már ez szinte elképzelhetetlen. De a szabály mindettől függetlenül igaz: ADJ MAGADNAK IDŐT.

Nem lehet azonnal sikereket elérni, a sikerek csak egy következő lépcsőfok. Általában az jön magával, ha tényleg jó munkát végzünk. Először fel kell állítanunk a már említett szabályokat, és jobb esetben ezek is évekbe telnek. Róma sem egy nap alatt épült fel. Ha tényleg sok munkát beleteszünk valamibe, előbb vagy utóbb annak mindenképp meglesz a gyümölcse.

...vagy nem. Sajnos nem diktálhatunk mindent, rajtunk kívülálló erők is munkálkodnak a világban. Ez lehet bármi, épp nincs igény arra, amit csinálunk, túlkereslet van belőle, vagy csak épp más a divat, nem illik bele az adott korszellembe, ki tudja mi minden jöhet szóba. Hány film és hány könyv van, ami csak több évvel az elkészülése után lett ismert és sikeres. Lehet, hogy az adott kor nem értette meg, mit akartak mondani az alkotók, és csak jóval később "vált világossá". Sajnos semminek a sikerét vagy bukását nem lehet előre megjósolni. Sok rendkívül sok melót igénylő, remek munka bukott meg, és hány és hány csak félvállról, poénból elkészített videó vagy mém lett milliós ismertségű, nézettségű.

Ha senki sem honorálja vagy ismeri el, akkor nincs más megoldás, önmagunkért végezzük el a lehető legjobb munkát. Ha valaki szívből csinál valamit, mint én a BERONIS-t akkor nem is lenne képes máshogy tenni.

 Hízelegj, és talán majd nem hiszek neked.
Kritizálj, és talán nem foglak kedvelni.
Ignorálj, és talán sosem bocsájtok meg neked.
Bátoríts, és sosem foglak elfelejteni.

                                          William Arthur Ward
(saját fordítás)

"DAVID, MÁZLISTA VAGY, HOGY A PÁLYÁN LEHETSZ, HA NEM ÍGY GONDOLOD, LEHOZLAK!"

Állítólag ezeket a szavakat mondja itt éppen Sir Alex Ferguson, a világ valaha élt legsikeresebb futball szakvezetője a még rendkívül fiatal David Beckham-nek. A háttérből Phil Neville, a "Fergie-fiókák" (azok a saját nevelésű játékosok, akik egy újabb fénykorát hozták el a csapatnak) másik tagja néz megszeppenve. A kép forrása David Beckham 2014-ben megjelent önéletrajzi fotóalbuma.


Manchester United szurkolónak lenni nem egyszerű mióta a Főnök elment, főleg az utóbbi időkben, amikor a nagy megerősítések ellenére a klub rendkívüli mélyrepülésben van. Nagyon sajnálom Ole Solskjaert, mert biztos, hogy a legjobbat szerette volna a csapatnak, de egyszerűen ez a feladat túl nagy a számára. Ő egy jó ember, és a csapat élére SAJNOS nem jó emberek kellenek. Hanem HADVEZÉREK.

Régóta kutatom a témát, vajon mitől volt Ferguson olyan különleges, mit tudott ő, amit senki más nem a vezetésben. Sajnos a módszeréről csak különböző könyvekből lehet 1-1 történetet elkapni, nincs egyetlen összefüggő anyag sem erről, mintha egy hatalmas TITOKként kezelnék az egészet. Az eddigi legjobb könyv az angolul megjelent, Damian Hughes professzor által írt Hogyan gondolkodjunk úgy, mint Sir Alex Ferguson című kiadvány volt e témában, mely inkább egy személyiségfejlesztő anyagként készült. 

Most találtam egy újabb könyvet a neten, Michael Crick által írt A Főnök: Sir Alex Ferguson arcai [The many sides of Sir Alex Ferguson]. Ez a könyv állítólag csak ezeket a sztorikat szedi össze, nagyon kíváncsi leszek rá. Hamarosan megérkezik, és ha elolvastam bővebben is írok majd róla ebben a bejegyzésben.

Addig is álljon itt egy történet David Beckham 2004-ben megjelent önéletrajzi könyvéből [My Side - Az én oldalam a szöveg saját fordítás], ami jól megmutatja, milyen ember is volt az Öreg, mennyire komolyan vette a feladatát, olyannyira, hogy az akkori legnagyobb sztárnak, David Beckham-nak sem kegyelmezett. 

"Felhívtam a United-et, hogy beszéljek Steve McClaren-nel. 

Összesen eddig csak egyetlen edzést hagytam ki azalatt a kilenc év alatt, hogy profi lettem, és tudtam, ha megfelelő indokokkal alá tudom támasztani, a klub meg fogja érteni. Nem értem el Steve-et, így hagytam egy üzenetet:

"Brooklyn nagyon beteg. Nem baj, ha nem megyek be? Vele kellene maradnom."

Senki sem hívott vissza. 

Utólag, bele kellett volna írnom az üzenetben, hogy Londonból telefonáltam, és nem Manchesterből. A feszültség köztem és Ferguson között a családi életem miatt azonban tovább nőtt, így azt gondoltam, London megemlítése csak még tovább fogja őt bosszantani, így kihagytam. Nemsokára Brooklyn felébredt, és jól láthatóan jobban lett. Egy órán belül már a kocsimban voltam, úton Manchester felé. Felhívtam Steve-et, és el is értem. Már a nap közepe volt, körülbelül ekkor fejezik be a srácok az edzést, ezért megkérdeztem, menjek e Carringtonba délután, hogy saját magam edzek egy kicsit. Steve azt mondta, nehogy menjek. 

"David, meg kell mondjam, Ferguson nagyon dühös rád."

Nem hiszem, hogy bármi rosszat tettem volna, de természetesen erről nem volt idő a telefonban beszélni. Arra gondoltam, hogy másnap reggel már senki sem fog erre emlékezni.

Tévedtem.

Elmentem az edzésre másnap, péntek reggel, Steve McClaren odajött hozzám és azt mondta, a főnök nagyon mérges rám, és azt üzeni, menjek be hozzá. Ehelyett elmentem az edzésre, gondoltam majd beszélek a főnökkel azután. Ehelyett, a labdatartó edzésünk közepén egyszer csak Ferguson odacsörtetett hozzánk, valamit odaszólt McClaren-nek, majd odakiáltott nekem:

"Beckham, ide, beszédem van veled."

Hirtelen egy éles szóváltás közepén találtam magam Fergusonnal az egész csapat szeme láttára. Próbáltam helytállni, de a főnökre sehogy sem lehetett hagyni.

"Menj, és eddzél a tartalékosokkal!"

A csapattársak előtt, ez egy óriási sértés volt: ez mindenkinek hatalmas szégyen, és bárki önbizalmát elvenné, főleg olyannak, aki nem hiszi, hogy bármi rosszat tett volna, hogy ezt kiprovokálja. Nemet mondtam, és ehelyett bementem a Carringtonban lévő komplexumunkba. Elkezdtem visszafelé sétálni, elmentem a pályák mellett, az öltözők mellett, majd nemsokára már a kocsimnál találtam magam. Aztán hirtelen valami megállásra késztetett. "Nagy meccsünk lesz szombaton. Ne tedd az egészet rosszabbá. Légy profi ez ügyben."

Visszamentem, újra átöltöztem, és bementem az edzőterembe, hogy magamban edzegessek. Körülbelül egy óra telt el, amikor Roy Keane jött át a termen, ahogy az öltöző felé készült. Nem voltam biztos benne, mit kéne tennem, hogyan kéne most viselkednem. Megkérdeztem Roy-t, hogy szerinte mit tegyek. Ő ezt válaszolta:

"Szerintem beszélned kellene a menedzserrel."

Roy maga ezt tette volna. Nem kellett volna hallgatnom rá. Odamentem Ferguson irodájához, és bekopogtam az ajtón, és beléptem, és ekkor életem legnagyobb letolását kaptam. Ő úgy látta, hogy a prioritásaimmal nem vagyok tisztában. Elnézést kértem azért, amit tettem, de nem hagytam magam.

"Nem arról van szó, hogy nem szeretnék dolgozni, de számomra az elsődleges prioritás a családom. A fiam beteg és ezért hagytam ki az edzést."

A főnök azonban másképp gondolta.

"A te felelősséged itt van a klubnál, nem otthon a gyerekednél."

Ne értsék félre, megértettem a főnök nézőpontját is, aki csak a klubra tud gondolni, főleg ilyen nehéz időszakban. Még akkor is, ha nem értek vele egyet. Ami azonban a szóváltást veszekedésbe fordította át, az egy fénykép volt, ami az aznapi újságban jelent meg Victoria-ról, aki egy jótékonysági rendezvényen jelent meg csütörtök este: azon az este, melynek másnap reggelén nem jelentem meg az edzésen. Victoria-nak már régóta elkötelezett volt a rendezvény iránt, így néhány órára távol kellett lennie otthonról, így nekem kellett a fiúnkra vigyázni. Azonban a főnök nem így látta.

"Otthon "bébiszitterkedsz", miközben a feleséged az eszét játssza."

Az a kifejezés: "az eszét játssza." Az a gunyoros hanglejtés, az okozta nálam a robbanópontot. 

"Ne beszélj így a feleségemről! Hogy éreznéd, ha én is ilyen hangnemben beszélnék a te feleségedről?"

Várnom kellett volna egy kicsit, mielőtt bemegyek hozzá. Tudtam, hogy ideges lesz. Arra viszont nem számítottam, hogy így elveszítem a fejem. Azt mondta erre, ne jelentkezzek a Leeds elleni meccsre, és hogy ne is találkozzak a csapattársakkal. 

Lementem a földszintre, átöltöztem, és már mentem is. Egyszerűen nem hittem el, hogy egy ilyen miatt a főnök kihagy engem az Ellen Road-i következő meccsünkről a Leeds ellen. De pontosan ezt tette. Mégiscsak megjelentem aznap, remélve, hogy minden lenyugodott. Együtt utaztam a többiekkel Leeds-be, és amikor a főnök kihirdette a csapatot a hotelben, természetesen nem voltam benne. Amikor a meccs előtti edzésünket tartottuk, kihirdette a cseréket: még azok között SEM voltam. Addigra már az egész dolog kitudódott a sajtóban, és meg is jelentek azok a híres képek rólam, ahogy civilben ott vagyok a nézők között a lelátón, ahogy nézem, hogy 1-0-ra nyerünk. Visszagondolva, a sajtó igencsak rosszabbította a helyzetet. Sokat gondolkodtam, hogy nem e azok a képek, ahogy eljövök az edzésről pénteken, vagy ahogy állok a lelátón, késztette e a főnököt arra, hogy így bánjon velem. Ha talán nem így alakul, vajon el tudtuk volna privát módon intézni a dolgokat?

Leeds - Manchester United, Ellen Road, 2000. február 20. David Beckham (sapkába bújva) csak a lelátón kapott helyet a Főnöktől. A kép jobb oldalán egy másik csapattag, a dél-afrikai Quinton Fortune.

A meccs összefoglalója:

A Leeds meccs után nemzetközi válogatott meccsek voltak. Mikor visszamentem Manchester-be, leültünk a főnökkel, Steve McClaren-nel és Gary Neville-lel, hogy megbeszéljük a dolgokat, ezúttal privát módon, a sajtó tudta nélkül. Ez szerintem segített abban, hogy helyre tegyük a dolgokat. Miután mindenki elmondta a magáét, a főnök összefoglalt mindent:

"Felejtsük el az egészet. Menjünk tovább, rendben?"

Hihetetlenül megkönnyebbültem. A főnök volt a legutolsó ember a Földön, akinek ki akartam vívni a haragját. Nem csak azért, mert rendkívül ijesztő, amikor mérges, nem csak azért, mert ez azt jelenti, hogy kihagyok meccseket. Ha a futball karrieremet nézzük, a főnök volt az, aki mindezt lehetővé tette a számomra: már az első naptól, hogy a Manchester United-hez kerültem, ő volt az az apafigura a számomra, aki a második családomat jelentette. Old Trafford szinte olyan régóta az otthonom volt, mint a szüleim háza azelőtt. Nem számított, mennyire érzem magam megbántva ahogy velem bánik, tudtam, hogy a főnök mindezt azért teszi, mert csak jót akar a United-nek. És tudtam azt is, mennyi mindent tett értem személyesen, mióta megérkeztem az Old Traffordra kisfiúként. Talán ezért éreztem akkora megkönnyebbülést, mert a főnökkel való rendezett viszonyom rendkívül fontos volt nekem."

David Beckham végül a 2002/2003-as szezon végén hagyta el a klubot, miután a kettejük viszonya tarthatatlanná vált. Abban az évben volt a híres "fejberúgós" incidens, amikor Ferguson egy focicipővel fejbe rúgta a sztárt. 

Kettejük feszült viszonya annak idején hónapokig uralta a világsajtót.

Beckham több csapatban játszott miután otthagyta Manchestert, de hasonló sikereket sehol sem tudott elérni, és 4 évet kellett várni, hogy vissza merjen térni szeretett klubjához, és egy megkésett búcsúbeszédet intézni a szurkolókhoz, beszédében nem volt rest dicsérni és igazat adni menedzserének:

Az idő, amit itt töltöttem, a legszebb időszaka volta a futballkarrieremnek...

David Beckham, 2007
Old Trafford

Damian Hughes professzor könyve egyszerűen zseniális. Nem egy szokványos személyiségfejlesztő könyv, egy a sok közül. Nem kellett hozzá sok idő, hogy kiolvassam, és számtalan helyen megjelöljem, jó szokásomhoz híven aláhúzzam benne a legfontosabb mondatokat. A könyv erősen pszichologizál, minden egyes fejezet egy Manchester United-es példával indul, egy Sir Alex Ferguson-hoz köthető történettel, majd a fejezet további részében ezek a példák kerülnek megmagyarázásra, illetve hogy ezek az esetek miért fontosak, és hogyan használhatjuk fel a saját életünkben. Jobbnál jobb történetek, apró momentumok kerülnek említésre, melyeket az eddig kötetekből, önéletrajzi könyvekből úgy hiányoltam.

A könyv központjában Sir Alex Ferguson és a Manchester United áll, több játékos is szóba kerül, de Hughes a történelem más kiemelkedő személyiségeit is megemlíti, és ettől a könyv is sokkal színesebbé válik. Különösen imádom a tanácsot, amit Hughes ad, ha úgy döntenénk, bizonyos szabályokat mi is átveszünk, és a saját életünkben próbáljuk alkalmazni őket: "Nem tudjuk jól csinálni őket." Azaz nem tudjuk se jól, se rosszul csinálni, csak csinálni. Az eredmények pedig majd jönnek maguktól.

Ennél emberibb tanácsot azt hiszem senki sem tudna adni.


Adj hozzá derüt, hogy elfogadjam azokat a dolgokat, amin nem tudok változtatni, adj erőt, hogy megváltoztassam, amit meg tudok változtatni, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Ralph Waldo Emerson
(saját fordítás)

A számtalan United háza táján történt apró és színes történetek közül most csak egyet emelnék ki a sok közül, ami jól példázza azt, hogy Ferguson hogyan próbálta játékosai önbizalmát erősíteni. Az egyik ilyen példa Robbie Brady esete a klub ebédlőjében. Robbie Brady egy fiatal ír játékos volt, aki hat éven keresztül játszott a United csapatában.  A jelenet teljesen hétköznapi módon indul, a csapat tagjai sorban álltak az étkezde pultja előtt, várva, hogy ételhez jussanak. A zuhanyzóból ekkor jött elő Cristiano Ronaldo, és Brady, arra gondolván, hogy udvarias lesz, maga elé engedte a portugál játékost. Csupán csak ennyi történt, a fiatal ír nem is gondolt arra, hogy valamilyen hibát követne el.

Az étkezdét elhagyva azonban az ingerült Ferguson egyszer csak leszólította az ír fiút, és ezt kérdezte a meglepett Brady-től:

- Ezt meg miért csináltad?

- Micsodát...? - kérdezett vissza Brady.

- Miért engedted magad elé Cristiano-t a sorban?

Az ír megpróbálta elmagyarázni, hogy csak udvarias próbált lenni, nem mellesleg ő Cristiano Ronaldo, a világ egyik legjobb játékosa. 

Azonban Ferguson megállította őt, és azt mondta:

- Azt akarom, hogy azt hidd, te jobb vagy mint ő. Azt akarom, hogy elhidd, hogy képes vagy elfoglalni az ő helyét a csapatban. Nem akarom, hogy alábbvalónak gondold magad. Ne csinálj ilyet még egyszer - figyelmeztette a skót mester.

Szerintem ez az eset jól példázza azt a szemléletet, amit Ferguson megpróbált minden igyekezetével a "fiaiba verni". Amikor Brady maga elé engedte Cristiano Ronaldo-t, Ferguson ezt annak a jelének vette, hogy a játékosa nem hitte el, hogy egyenlő szinten van a portugál játékossal. 

Ha ő sem hisz saját magában, akkor a világ legjobb edzője sem tud segíteni rajta.

Egy másik érdekes meglátás David Beckham-hez köthető, aki a csapat legnagyobb sztárja volt. Miután az angol szupersztár feleségül vette Victoria Adams énekesnőt, a játékos teljesítményre egyre gyengébbé vált, és ez fokozódó feszültséget okozott Beckham és Ferguson között. Beckham sztárságával ugyanis a klub is igen erőteljesen profitált, és nagyban hozzájárult a klub népszerűségéhez. Beckham kezdte magát egyre inkább a csapat első számú emberének érezni. Már nem edzett annyit, mint annak idején, amikor az edzések után még órákon át ott maradt az edzőpályán és gyakorolta a beadásokat, szabadrúgásokat.

Vélemények szerint akkoriban már a focistafizetésének a többszörösét is megkereste a pályán kívül. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Manchester United focicsapat is sokat profitált a médiában Beckham népszerűségéből, magam is előbb ismertem meg Beckham-et, és miatta lettem MU-rajongó is. Később persze a csapatot is megszerettem, és magát Ferguson-t is.

Beckham igazából nem tudott maradandót alkotni miután elment a MU-ból, és ő volt az, aki többet vesztett a távozás miatt. A Real-ban csak statisztaszerep jutott neki, az LA Galaxy pedig nem volt az ő szintje, oda már csak Amerika és Kalifornia miatt ment ki, a PSG-ben pedig már csak levezetett. 

Az AC Milan lehetett volna neki egy jó út, de ott csak kölcsönben szerepelt, válogatott szinten pedig örök rejtély, hogy az annyi klasszisból álló angol válogatott miért nem tudott valami nagyobb sikert elérni, de mindig minden világeseményről hamar kipottyantak.

Egyébként ezt a meglátást és teljesítménycsökkenést én is osztani tudom, ahogy sokan mások is így látták Ferguson-on kívül is. Igazából nem kell hozzá különösen nagy szakértőnek lenni. A 90-enes évektől kezdve a United minden évben kiadott egy összefoglalót, amelyben a csapat szezonbéli mérkőzéseinek összefoglalóit mutatták be. Nekem szinte az összes megvan, csak egy-két szezon hiányzik. Beckham miután felkerült a csapatba, elképesztően sokat futott, a pálya szinte minden szegletében felbukkant, és hatalmas bombagólokat lőtt, és technikailag is sokkal képzettebnek tűnt. A kilencvenes évek vége felé és a kétezres évek elején azonban jól látszik, hogy már egyáltalán nem fut annyit, többnyire a saját helyén marad a meccseken, a pálya jobb szélén, és inkább egyedi frizuráival véteti észre magát, mint a teljesítményével. Ráadásul mesteriek voltak a beadásai, a szabadrúgásai, és talán ő ezzel meg is elégedett.

Egy másik érdekesség, amire a könyv világít rá (nekem addig fel se tűnt), hogy amikor Beckham gólt szerez, gólöröm közben mindig a pálya egy olyan szegletébe rohan, ahol egyedül pózolhat a kamerák és a fényképészek gyűrűjében, és sosem a csapattársait keresi. Amikor viszont valamelyik másik csapattársa értékesít egy találatot, rendszerint az legelső személy, aki a nyakában van az David Beckham. Mintha mindig arra törekedne, hogy bármi is történik, ő mindig "képben legyen".

Természetesen ezt maga Alex Ferguson is érzékelte, és egy idő után már mindenki érezte a csapatot belül, hogy Beckham napjai meg vannak számlálva. Nem is alakulhatott volna másként. Aki a csapategységet veszélyezteti, annak mennie kell. Ez a szabály mindenkire vonatkozik, még egy ekkora sztárra is.

Ferguson számára ez olyan fontos szabály volt, hogy irodája falára két képet rakatott, melyek mind a csapategységet szimbolizálják. Az egyik a vándorló kacsák repülése az égen, a másik pedig a felhőkarcoló építése közben ebédszünetet tartó new york-i munkások híres fotója. Utóbbiak pont tizenegyen vannak, mint egy focicsapat létszáma.

Sir Alex utolsó csapatmegbeszélése a West Bromwich Albion elleni, 5-5-tel végződő, szenzációs meccs előtt. A videóból, a játékosok viselkedéséből, ahogy a Mestert hallgatják, valamint a Főnök szavaiból, amit egyes játékosokról mond, jól érezhető, mennyire több volt ez az ember ezeknek a játékosoknak, mint csak egy edző. 

Egy örökké támogató apafigura is egyben.

Sir Alex távozása a csapattól egy olyan űrt hagyott maga után, melyet azóta sem tudott betölteni senki.

A kacsák és a munkások között is tökéletes összhangnak kell lennie, ha jó munkát akarnak végezni. A kacsák a repülésirányuknak megfelelően tökéletes összhangban mozognak. A munkások egymásra bízták az életüket, mivel egymáshoz vannak kötözve, így ha valaki lezuhan, a többi is lezuhan, vagy visszasegítik.

Ahogy egy igazi csapatnak működnie kell. Minden csapatrésznek és játékosnak tökéletes összhangban kell mozogniuk, az előre megbeszélt taktika és menedzseri utasítás betartásával. Ha csak egyetlen játékos is kihagy, vagy nem a megbeszélt módon cselekszik, az az egész csapat vesztét is okozhatja (a milliónyi csalódott szurkolóról nem is beszélve).

Az ilyen jellegű motiváló képek nagyon sokat segíthetnek, ha szem előtt vannak. Ez a metódus egy másik nagy idolom tanácsai között is szerepel, és így térnék rá gyermekkorom egyik nagy alakjára, Arnold Schwarzenegger-re.

SIR ALEX LELKESÍTŐ BESZÉDE:

Mázlista vagyok, 

hogy olyan filmeken nőhettem fel, azokon a még utolsó filmeken, melyek képesek voltak motivációt adni az embereknek...

A VASAKARATÚ GYERMEKKORI HŐSÖK...

...amikor nincs más körülötted, hogy ERŐT adjon.

Két fotó (felül és alul), mely bekeretezett formában az asztalomon is megtalálható. A bal oldalon egy idézet látható Sylvester Stallone Rocky Balboa című 2006-os filmjéből. "Nem az számít, hogy mekkorát tudsz ütni, hanem hogy mennyire tudod állni a pofonokat." Felül pedig Arnold Schwarzenegger egy edzőtermi fotója, mikor épp megáll szusszanni egyet. Szemén, tekintetén jól látszódik az a bizonyos "Eye of the Tiger"-nézés, mely azt sugallja, nincs az a lény a Földön vagy az Égben, aki meg tudná akadályozni őt a céljai elérésében. Elementáris erővel sugárzik belőle az elhatározás, a vágy, az akarat, és az erő. Bármilyen lehúzó erővel kerüljek is szembe, sosem szeretném elfelejteni ezt a tekintetet.

Alul: Egy pálya kezdete: Arnold Schwarzenegger, a kőműves.

Inspiráló részlet Arnold Schwarzenegger "Emlékmás: Életem hihetetlenül igaz története" című önéletrajzi könyvéből.

"A testépítésben én voltam a nagy király, de a Los Angeles-i hétköznapokba visszatérve megint csak egy bevándorló lettem a sok közül, aki küszködött az angol nyelvel és az élete megteremtésével.

(...)

Európával ellentétben Amerikában nem tornyosulnak millió dolláros akadályok egy vállalkozás elindítása elé. Az összes dolgom annyi volt csupán, hogy 3,75 dollárért kellett kérnem egy engedélyt a városházán, majd bérelnem kellett egy postafiókot. Nyitottam egy bankszámlát, nyilvántartásba vetettem a vállalkozást, és elmentem az adóhivatalba, ahol megkérdezték, mekkora jövedelemre számítok.

- l000 dollár körül havonta - válaszoltam.

Azt mondták, hogy 320 dollár lesz az induló adóm havonta. Nem kérdezősködtek; kedvesek voltak és nagyon szolgálatkészek. Ugyanez volt a helyzet, mikor Francóval [Franco Columbu, Arnold legjobb barátja és edzőtársa] közösen elindítottunk egy kőművescéget. Ment minden, mint a karikacsapás.

Franco hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Ezért mondják, hogy Amerika a lehetőségek hazája! - mondta.

(...)

A vállalkozásunk még egyéves sem volt, amikor 1971. február 9-én hatalmas földrengés volt San Fernando Valley-ben. Sok ház teteje leomlott, megrepedeztek a falak, ledőltek a kémények. Kapva kaprunk a lehetőségen. Azonnal feladtunk egy hirdetést a Los Angeles Timesba, és attól kezdve jó darabig ki sem fogytunk a munkából. Szükség volt minden kézre, ezért kimentünk a strandra testépítőket toborozni. Volt alkalom, mikor tizenöten kevertük a betont és cipeltük a téglát.

Mókás látvány volt a sok felmeztelen izomkolosszus, de a srácok nem bizonyultak jó munkaerőnek - már Joe is megmondta [Joe Weider, testépítő-vállalkozó, aki Arnoldot Amerikába hozta], hogy lusta disznók.

A nyereségünkből jobb kocsikat vettünk, és felsőfokú képzésekre iratkoztunk be, a maradékból pedig összehoztuk életünk első komolyabb befektetését. A légitársaságok abban az időben cserélték lökhajtásos gépekre addigi légcsavaros gépeik nagy részét, és tervbe vették egy új, léglökéses gépek fogadására is alkalmas repülőtér felépítését Palmdale-ben, amely a hegyeken túl északra, mintegy 90 kilométerre van Los Angelestől.

Mikor először olvastam a dologról, arra gondoltam, hogy ez bizony szép nagy munka lesz. Néhány hónap múlva kezembe került egy helyi lap, az Antelope Valley Press egyik száma, amelynek a címoldalán közzétették a tervezett repülőtér fantáziarajzát. Egy merész és futurisztikus komplexumot ábrázolt - pont olyat, milyennek gyerekkoromban egész Amerikát elképzeltem. Grazban annak idején még azon tanakodtak, hogy az ottani repülőtér elég nagy-e napi háromnál több járat fogadására, de errefelé nagyban gondolkoznak..."

MÉG TÖBB ARNIE: 

ARNIE-MÁNIA

https://www.beronis.hu/l/arnie-mania/


Nem akarok senkit sem megbántani, és biztos, hogy rengetegen meg fognak sértődni most ezen, de ilyen tekintetet csak elhivatott sportolók illetve valamilyen ötlet, mű, idea iránt elhivatott művészek tudnak produkálni. Sokan mondják, hogy a SZERELEM és a CSALÁD az élet elsődleges motivációs forrása, de se szerelmespárok, se családapák vagy családanyák szemében nem láttam még ehhez hasonló tüzet. Az esetek kilencvenkilenc százalékában csak az unottságot, a kételyt és a gyötrelmet látom.

Sajnos.

De biztos vannak ellenpéldák is.

Azt veszem észre, hogy a páraválasztás, sőt a házasság is inkább a külvilágnak szól, a szelfikameráknak, a közösségi oldalak lájkolóinak, mert egy ilyen hírt kötelező szivecskékkel lájkolni ugyebár.

Ezért van az, hogy a legtöbb esetben ez mindig szakítással vagy válással végződik, mert ami jól néz ki a közös fotókon, még nem biztos hogy eredményes is a valóságban.

Egy művészeti alkotás megalkotása viszont (vagy egy sportteljesítmény is akár), mint például ami az én esetemben a BERONIS-trilógia, egy belső tűz hajtóerejének eredménye. Ahogy James Cameron mondja, 

azért csinálod, mert nem tudod nem csinálni.

(videó lejjebb!)

Jean-Claude Van Damme-ot lehet szeretni és utálni. Lehet nevetni a futószalagon gyártott tömegfilmjein (melyek között azért akad néhány gyöngyszem is), de az nem vitatható el tőle, hogy van benne akarat és motiváció. Névtelen európaiként érkezett meg a nagy USA-ba, ahol évekig próbálkozott megvalósítani lehetetlennek tűnő tervét, hogy filmsztár legyen. Leveleket írt filmstúdióknak, producereknek (melyekre természetesen senki sem válaszolt), miközben pizzafutárként vagy taxisofőrként dolgozott. Aztán egyszer csak rámosolygott a szerencse, és a 90-es évekre óriási sztár lett belőle. 

Aki megnézi ezt a részletet, szerintem világosan érezheti, hogy ezek egyáltalán nem megjátszott pillanatok, itt a hollywoodi ikon mögötti ember mutatkozik meg... és ezáltal világosan láthatóvá válik, mi is a nagyra tartott és mindenki által vakon üldözött SIKER ára. 

 Lehet őt okolni a káros szenvedélyekért, amibe belesodródott? A saját negativizmusában fuldokló Európa szülötteként kit nem vakított volna el az addig csak filmekben látott amerikai élet? Kit nem részegített volna meg a Szabadság Földje, ahol minden lehetséges, ha van merszed és akaratod hozzá? Amikor a 80-as években Arnold Schwarzenegger utat nyitott, számtalan európai testépítő, harcművész menekült át Amerikába a siker reményében. Ilyen volt többek között Van Damme (akkoriban még "csak" François Van Varenberg, a jobban csengő Van Damme művésznevet később vette fel), Dolph Lundgren (ROCKY IV, Tökéletes katona)), Ralph Moeller (Conan-sorozat, Gladiátor) is.

Mi természetesen csak azoknak a nevét ismerjük, akiknek végül összejött.

Persze a Schwarzenegger-Stallone páros csillogását egyikük sem tudta megközelíteni... ahogy véleményem szerint a mai másolatok sem. 

Az alábbi videórészlet az Amerikában vetített Jean Claude Van Damme: Zárt ajtók mögött című sorozat ötödik epizódjából való.

Alul: Egyik kedvenc rendezőm, James Cameron 1986-ban, A bolygó neve: Halál forgatásának idején, még pályájának elején. Ha megvizsgáljuk ezt a képet, illetve a fentebb lévő Arnold Schwarzenegger fotót, láthatjuk, hogy Cameron szemében is ott ég az a bizonyos tűz, ami aztán a saját területén őt is a "Világ Királyává" tette 1997-ben, amikor 11 Oscar-díjat nyert a Titanic-kal (igaz sajnos ez azzal járt, hogy a tűz is kiveszett belőle, és Cameron ezután "csak" a túlhype-polt Avatar-t tudta felmutatni 2009-ben, a film folytatásai pedig azóta is folyamatosan csúsznak, legújabb dátum a 2021). Nem csoda, hogy Schwarzenegger-rel közeli jóbarátok lettek, és három filmet is készítettek együtt (Terminator, T2: Az Ítélet Napja, True Lies - Két tűz között).

További érdekességek:
Nincs végzet
https://www.beronis.hu/l/nincs-vegzet/

Alul: Ha kedvenc rendező, Alfred Hitchcock neve semmiképp sem maradhat ki egy ilyen összefoglaló bejegyzésből. Minden hazánkban megjelent könyvet megvettem, mely Hitchcock-ról, Hitchcock életéről szól, még a rendkívül ritka és nagyon híres Truffaut-interjúkötet is megvan, melyben a Mester a munka-módszereiről és legnagyobb titkairól beszél, és amely ma már óriási kincsnek számít.

"...a legfontosabb az, hogy a közönség figyelmét fenntartsuk... a vetítővásznat érzelmekkel kell megtölteni." - mondta mindig a Mester. Hiszem, hogy ugyanez az írásra is érvényes, és így Alfred Hitchcock továbbra is inspirál és még nagyon sokáig inspirálni fog minden egyes (minőségi) alkotót, írót és filmkészítőt.

HOGY MIÉRT CSINÁLOD?
MERT NEM TUDOD NEM CSINÁLNI!

Részlet Arnold Schwarzenegger Emlékmás: Életem hihetetlenül igaz története című könyvéből:

"...ehhez hasonló ötletekkel és egyévnyi kemény munkával sikerült elérni, hogy megduplázzuk a vendégek számát, és elérjük a 300 fős ügyfelkört - egy olyan városban, ahol egymilliónál is többen laktak. Albert azt mondta, hogy a testépítés egy szubkultúra szubkultúrája.

Hosszú beszélgetéseken próbáltuk kitalálni, miért nem lehet ismertebbé tenni a sportot. Úgy véltük, hogy a válasz a testépítők mentalitásában rejlik: ők olyan remeték, akik az izmaik páncélja mögé akarnak rejtőzni. Rejtett zugokban, titokban edzenek, és csak akkor bújnak elő, amikor úgy vélik, hogy az izmaik már elég biztonságot nyújtanak. A történelemben volt néhány híres erős ember, mint a Porosz Eugen Sandow, akit sokan a modern testépítés megteremtőjének tartanak, vagy Alois Swoboda, de ók még a XX . század elején éltek, és azóta sem született hozzájuk hasonló tehetség. A sport egyeden kortárs művelője sem volt akkora híresség, hogy tömegeket mozgasson meg.
A Münchenben rendezett versenyek voltak a szomorú példák. Nem sörcsarnokokban rendezték őket, mint a régi időkben, hanem az edzőtermekben, csupasz falakkal, a háttérben a puszta földön mindössze néhány tucatnyi néző jelenlétében. És ez München volt, a nyüzsgő és eleven nagyváros! Az egyeden kivétel a Mr. Germany verseny volt, amelyet a Bürgerbraukeller sörcsarnokban tartottak, ahova nagyrészt munkások jártak..."

Arnold kitartása és vasakarata (más személyiségekkel kiegészülve) végül elmondhatjuk, hogy idővel sikert aratott. Az élet bizonyos szempontból az eladásról szól, és aki bármikor is próbált eladni valamit, ez a történet talán remek inspirációul szolgálhat.

Amikor első könyvem, a BERONIS-trilógia első kötete, a Megapoliszi álmok megjelent, és a 26-odik Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon bemutatásra került, életem egyik nagy álma valósulhatott meg. A ma már oldschoolnak számító, régi tanítások igenis eredményre vezethetnek, ha tényleg hajt minket a tűz. De ahogy Arnold mondta, "Célozd meg a csillagokat", így az én munkám sem ért még véget: még hátra van két rész, és távolabbi célom, hogy mindhárom részt lefordíttassam, és külföldön is szerencsét próbáljak a BERONIS-szal... de ilyen messzire még egyelőre nem merek gondolni.

A BERONIS-trilógia a színfalak mögött: rengeteg agyalás, rengeteg jegyzet, és még több átírás, átírás, átírás, átírás, átírás...

A BERONIS-trilógia első kötetét, a Megapoliszi álmokat promotáló saját készítésű szórólapok:

Ha valaki a semmiből indult, akkor az Arnold Schwarzenegger. Szegény családból indult, a második, elvesztett világháború traumáiból ébredező Ausztria szülötteként. Bár így is nagy teljesítmény, amit véghezvitt, de néha eljátszom a gondolattal, mi van, ha egy országgal arrébb születik, mondjuk Magyarországon, akkor is elérte volna e amit elért, vagy nem... én inkább hajlok a nem felé, de Arnold földöntúli akaraterejét sem szabad alábecsülni. 

Sokszor egyébként (mint ahogy Arnold is kikéri magának, hogy "self-made man-nek" hívják, azaz olyan embernek, aki saját erejéből lett aki) egy adott nagy nevű, befutott személy inkább köszönheti annak a sikerét, hogy a megfelelő emberekkel vette körül magát, mint a saját zsenijének. Arnold ezt úgy ért az ő esetében, hogy belőle se lett volna sikeres ember, ha karrierje során nem találkozik a megfelelő emberekkel. Önéletrajzi könyve sokszor szinte gyerekmesének tűnik, ahogy tényleg karrierje során mindig felbukkantak azok az emberek, aki előre vitték az életet. Joe Wieder a testépítésben, John Milius a Conan, vagy James Cameron a Terminator rendezője, és még lehetne sorolni. A Nike könyvet is olvastam, ahol a márka "atyja" Phil Knight nem is inkább magának, mint a körülötte lévő zseniális embereknek köszönhette, hogy ez a márka az lett, ami.

Egyébként is, amikor valakiből már márkanév lesz, onnantól kezdve ő már nem csak egy ember, hanem egy egész csapat veszi körül, ügynökökkel, sajtósokkal, fotósokkal, stb. Schwarzenegger sem egyetlen ember már. Rengeteg ember dolgozik neki, akik feldolgozzák például a neki küldött leveleket, rajongói írásokat, melyek többsége talán el sem jut a Nagy Arnoldhoz, ideje sem lenne mindegyiket elolvasni, ahogy minden bizonnyal a közösségi porálokon illetve a YouTube-on lévő felületeit sem ő kezeli.

Egy gyermeki álmokkal teli ágy...

Arnold szobájában az Arnold Schwarzenegger Múzeumban. A falakon itt-ott még láthatók azok a régi újságkivágások, melyeket maga Schwarzenegger helyezett a falakra fiatalkorában. Egy gyermek álmai, melyek aztán valósággá váltak... nem tudom, létezik e még ember, aki ennyire teljes életet tudott élni.

Gyermekkorában, amikor Arnold is mindenkitől megkapta, hogy mi a fenének érdekli őt a testépítés, mikor ez egy amerikai sport, semmi értelme, akkor motivációját úgy próbálta megtartani, hogy mindenhova híres testépítők képeit rakta ki, a szobája tele volt bokszolók, izomkolosszusok képeivel. Arnold anyja egyenesen ijesztőnek is találta a helyzetet, hogy amíg más fiatalok nők képeit teszik ki a falra, addig az ő fia félmeztelen férfiak képeit nézi.

Még a helyi orvost is kihívták (ez mennyire lehetett lélekromboló és lehúzó), de ő természetesen semmi természetellenest nem talált ebben.

Arnoldtól halottam legelőször a "vizualizáció" fogalmát, amelyet azóta számtalan beszédében megemlített (köztük Budapesten is fellépett a sikernapi rendezvényen).

Többször is megkérdezték tőle, miért van az, hogy általában az edzőtermekben annyira jól érzi magát, és mosolyog, míg mások csak gyötrődnek, nyűg nekik az egész. Arnold akkor már akkor tudta, elképzelte magában, hogy mik a céljai, és hova akar eljutni, ezért számára az edzőterem egy lehetőség volt, hogy elérje ezt a célt, amire mindenáron törekedett. Otthon saját készítésű súlyokkal edzett, de még a seregben is megtalálta a módját, hogy ne essen ki a formából. Egyszer még arra is képes volt, hogy kiszökjön a táborból, hogy részt vegyen egy testépítő rendezvényen, amit természetesen meg is nyert, viszont visszatérve nem kis büntetés lett a jutalma.

De őt semmi sem tántoríthatta el, és ez a fokú kitartás számomra igencsak becsülendő.

Arnold Schwarzenegger egy szál speedo-típusú úszónadrágban egy hideg téli novemberben München utcáin sétálgat. E figyelemfelkeltő tett célja az akkor még gyermekcipőben járó testépítés promóciója volt. A zseniális módon kitalált esemény igen nagy publicitást kapott. Számomra egészen elképesztő ez a mély elhivatottság... és akkor még senki sem gondolhatta, hogy ez a fitnesz-mánia egyszer majd tényleg be fog következni.

Schwarzenegger mellett Sylvester Stallone volt a 80-as-90-es évek másik nagy sztárja, aki szintén meghatározó alakja volt gyermekkoromnak. A bal oldali 1971-es képen a fiatal Sly (a Rocky-filmekből is ismert) kutyájával, Butkus-szal látható. Néhány évvel később Stallone-nak el kellett adnia a kutyáját, mivel nem volt pénze kutyaeledelre. 40 dollárért adta el Butkus-t, akit aztán (a Rocky példátlan sikere után) 15 ezer dollárért vásárolt vissza. A Rocky-legendárium egy kis érdekessége a számtalan közül.

Egy érdekes elemzést olvashatsz a Rocky-filmekről, ha ide kattintasz: 

KERESZTÉNYMOTÍVUMOK A ROCKY-FILMEKBEN

Persze mindezekről a háttérinformációkról gyermekként mit se tudtam, számomra Arnold mint filmes hős volt óriási ikon a szememben, legfőképpen a Terminator első és második részében nyújtott alakítása miatt. A Terminator 2 az a film, amit a legtöbbször láttam az életemben, és melynek elkészítésében két nagy idolom is részt vett: James Cameron és Arnold. Igazából e két ember személyisége nagyon hasonló, nem is csoda, hogy később is több filmben és projektben is együttműködtek, és a szakmai életükön kívül is jó barátok lettek.

Természetesen Arnold önéletrajzi könyvét, az Emlékmást is elolvastam, de addigra már rengeteg mindent elolvastam róla és számtalan előadását láttam.

Egyik első és kedvenc Arnold-beszédem, amit hallottam, 
melyet a Kaliforniai Állami Egyetemen adott elő.

A vizualizáció fontossága tehát elképesztő.

A BERONIS harmadik kötete még nem készült el, mivel még a jegyzeteimet összegzem, de már van egy szerkezeti ábrám, amit kitettem a falra az íróasztalom mellé. Egy nagyméretű füzet közepére írtam, és széthajtva így nagy plakátmérete lett, mint egy igazi tervrajz. Láthatóak rajta a cselekmény főbb pontjai, állomásai, a karakterek útja a történetben, vázlatosan, nyilakkal egymáshoz húzva, érthetően és vázlatszerűen. Így mindig a szemem előtt van, és ha új ötletem adódna vagy változtatni szeretnék valamin, jó rálátásom nyílik a történet teljes szerkezetére, ez pedig megsegíti a munkámat.

Amikor Arnold elkezdett a testépítéssel foglalkozni, ez az üzletág még sehol sem volt, még Amerikában sem. Jóval később kezdett csak kiépülni, részben Arnold hozzájárulásával, aki minden idők leghíresebb és legsikeresebb testépítője lett. De Sir Alex-hez hasonlóan, neki is hosszú évek kitartó munkája kellett ahhoz, hogy a testépítés és a fitneszedzés elérje a neki kijáró rangját az emberek fejében...  és akkor még ott volt a színészet, ahol szintén igen elutasítóak voltak, Amerika színészügynökei mind kinevették őt a tervei miatt.

Emellett én nem voltam lusta disznó! Amikor megérkeztem Kaliforniába, odaálltam elé, és ezt mondtam:

- Nem akarok lézengeni, és nem akarom eltenni a pénzét a nagy semmiért. Adjon valami olyan munkát, amiből tanulhatok is!

Santa Monicában a Fifth Streeten volt egy üzlete, amelyben táplálékkiegészítőket és edzőfelszerelést árusított. Megkérdeztem, nem lenne-e ott valami munka a számomra.

- Szívesen megpróbálnám - mondtam - Kitanulnám az üzleti dolgokat, gyakorolhatnám az angolt, és egyébként is szeretek emberekkel foglalkozni.

Láthatóan tetszett neki, amit hallott.

- Nézze, Arnold! _ mondta jellegzetesen recsegő kanadai kiejtésével. - Maga dolgozni akar, és fel akarja építeni magát. Maga egy hihetetlenül jó német gépezet, és én mélységesen tisztelem azért, mert nem olyan, mint a többi luxa disznó!

Imádtam azt, ahogyan Joe agya működött. Már egész kis mítoszt kerített körém: egy német gép, ami mindig megbízható, sehol egy gikszer, és elnyűhetetlen. Ő volt az, aki ezt a gépezetet megtölti élettel, hogy Frankensteinhez hasonlóan feltámadjon. Cseppet sem zavart, hogy a saját teremtményének tekint, mert tudtam, hogy ez nála a szeretet jele. A dolog jól illeszkedett a céljaimhoz: világbajnok akartam lenni, és ő is ezt akarta, ezért minden segítséget megadott.

Arnold Schwarzenegger: Emlékmás
Életem hihetetlen, de igaz története

Arnold most már nem csak az erőt és a motivációt adja, de a konyhám falán az időt is mutatja (a megörökített jelenet természetesen az Eraser - Végképp eltörölni című filmből származik, magát az órát az eBay-en vásároltam).

Ahogy a Bajnok mondani szokta:

A napod 24 órából áll. Csak rajtad múlik, mit hozol ki belőle...

Az inspiráló apuka...

Minden alkalomkor, amikor valamelyik gyermekének születésnapja van, Arnold Schwarzenegger az instán a felköszöntő posztja utolsó mondatában a következőket írja:

Alig várom már, hogy lássam, mit viszel véghez ebben az évben!

Néhányaknak lehet, hogy ez a túlzott elvárástámasztás a gyermekek felé nem túl egészséges, de szerintem biztosan motiváló lehet ilyen inspiráló apuka gyermekének lenni...

A mellékelt képen éppen negyedik gyermekének, Christophernek a szülinapjára készült felköszöntőposztját láthatjuk.

A testépítés promotálása érdekében minden elképzelhető trükköt bevetettek. Néha felháborító dolgokat mondtak, mint például Arnold kijelentése a Pumping Iron című áldokumentumfilmben, melyben azt állítja, hogy a súlyemelés sokkal jobb, mint a szex. Ez persze erős túlzásnak tűnik, mégis mindenki felkapta rá a fejét. Mai fejjel nézve nem tudom, mennyire vehették ezt komolyan, és hány embert csábíthatott testépítésre, de reklámnak mindenképp bevált.

A "paranormális vlog" videóanyag, melyet a Youtube-ra készítettem, jelenleg öt ezer megtekintésnél tart. Még októberben tettem fel a netre. A megtalált paranormális felvételek sok ember fantáziáját izgatják, és nekem volt egy ötletem, amellyel két célt is el lehetne érni: kattintásvadász címe remek reklám, illetve jó bemutatóanyag is egy a könyvben szereplő cselekményszálhoz. Tehát amolyan előzetes-félének is felfogható. A videó leírásában van egy link, ami elvezet a beronis.hu oldalra.

Nem tudom, mennyire fog beválni ez az ötlet. Nem sok példát tudok a hazai piacon, írók között, akik ilyesmivel próbálkoztak. Lehet semmilyen hatása nem lesz, de veszíteni nem veszíthetek vele semmit. Sok munka volt vele, és jól elkészített videóanyag lett. Aki utálni akarja, úgyis utálni fogja, ez ellen nem tehetek semmit. Akiben viszont szorult némi intelligencia, az meg fogja érteni a szándékaimat. 

Arnold másik fontos szabálya, hogy "Célozd meg a csillagokat! Ha mégis elbuknál, még mindig sokkal magasabban leszel, mint sokan mások..."

Tudom, hogy nem szabad túlzott álomvilágokba ringatnom magam. Ez Magyarország, nem Amerika. Nem csak Magyarországon, hanem világviszonylatban is egyre nehezebb is nehezebb lesz kitűnni, hiszen mindenből túlkereslet van, Youtube-vloggerekből, videógyárosokból, influenszerekből. Az a pár tud sikeresen működni, akik először felismerték ezeket a lehetőségeket, és akik később csatlakoznak be, már nem sok esélyük van, hacsak nem csinálnak valami nagyon egyedi dolgot. Csak filmkritikus vloggerekből is annyi van már csak Magyarországon is, hogy az embereknek már fel se tűnik, ha egy újabb jelenik meg a piacon. Az ingereink minden pillanatban bombázva vannak ebben a virtuális világban, ahol csak a pénz diktál, és akinek sok pénz áll rendelkezésre a promózáshoz (mert ma már mindent a reklám dönt el), az válhat ismertté és népszerűvé. Sajnos a tehetség ilyen szempontból teljesen lényegtelen és másodlagos.

De ez nem akadályozhat meg abban, hogy ne tegyem meg a tőlem telhetőt.

Aztán majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.


Gyertek, nézzétek meg velem Arnold szülőházát a képre kattintva!

________________________________
Ajánlott olvasmányok, érdekességek:
How Sir Alex Ferguson became the greatest winner in Britain
(https://thesefootballtimes.co/2015/12/31/how-sir-alex-ferguson-became-the-greatest-winner-in-britain/)

"Azok a régi szép idők..."

Annak idején az én generációm különlegesnek érezhette magát, már ami a kultúrális forradalmat illeti. A rendszerváltás után, a 90-enes években felnőve, az amerikai kultúra és életmód minden addiginál nagyobb erővel árasztotta el a magyar piacot és az életünket minden téren.

Varázslatos időszak volt, melyet csak így utólag tud felfogni és értékelni az ember, még ha egy kicsit szomorkás is ez a visszatekintés. Nyílván annak az időszaknak is meg voltak a maga bajai, de voltak olyan aspektusai is, melyeket ma már sajnos hiába keres az ember. 

Egy másik ajánlott olvasmány

Sir Alex Ferguson

életéről, módszereiről...

Alig várom, hogy 

elolvashassam!