Egy film, melyet bármennyiszer meg tudok nézni: Glengarry Glen Ross

02/29/2020

És ez szó szerint így van!

Volt, hogy háromszor is megnéztem egymás után, és minden alkalommal ugyanolyan erővel bilincsel le és szórakoztatnak az abszurd helyzetek, a rendkívül karizmatikus színészekkel és karakterekkel életre hívott rendkívül erős jelenetek.

A Glengarry Glen Ross egy színpadi darab alapján készült 1992-es film, melyet James Foley rendezett, és az a David Mamet írta a forgatókönyvet, aki az eredeti darabot is jegyzi, tehát a saját történetét adoptálta a filmvászonra. Hihetetlen nagy színészek játszanak még a legapróbb szerepekben is, a főszereplők Al Pacino, Kevin Spacey, Ed Harris, Jack Lemmon, Alan Arkin, de felbukkan benne Alec Baldwin és Jonathan Pryce is.

Egy régen elfeledett film, melyben mindegyik ismert és elismert színész talán élete legnagyobb alakítását hozza. Hihetetlen, hány ilyen kincs hever odakinn, amelyekre már a kutya sem emlékszik, pedig zseniális alkotások... ez mindig kicsit szomorúvá tesz engem.

Al Pacino A sebhelyesarcú mellett talán élete alakítását nyújtja ebben a filmben a dörzsölt ingatlanügynök szerepében.

A film egy ingatlanügynökség mindennapjairól szól, egy ügynökség egy részlegébe nyerünk bepillantást, ahol az eladásokkal és az eredményekkel már nem igazán elégedett a főnökség, ezért új rendeletet vezetnek be: a havi eladási verseny első két helyezettjét megtartják, de a többieket mind kirúgják.

Mindezt az Alec Baldwin alakította karakter hihetetlen erejű beszédéből tudjuk meg, aki akár a "kapitalizmus Hitler-je" is lehetne. Ő az az ember, aki több százezer dollárt keres, drága órákat hord, gyönyörű BMW-vel jár, ezért mindenkinek fel kell néznie rá, és úgy teremt le bárkit, ahogy csak akar. Baldwin csak egy kis szerepben látható a filmben, de az az alakítás minden Oscar-t megérne, és a kapitalizmusról szóló történelemórákon is vetíteni kéne a gyerekeknek, mert ebbe minden igazság benne van, amit erről a rendszerről tudni érdemes.

- Hogy hívják?

- Bazd meg, így hívnak! Tudja miért, uram? Mert maga egy Hyundai-jal jött ide ma este, én pedig egy 80 ezer dolláros BMW-vel! Így hívnak!

Az külön zseniális ebben a jelenetben, mert még ezt a szörnyű valóságot is képes ez a film szórakoztató módon átadni, ahogy Baldwin karaktere mindig kipécézi magának a "beszéde" közben szegény Sheldon Levine-t, az öreg mestert, akit Jack Lemmon játszik. Kettejük párharca brilliáns ebben a jelenetben, amilyen tekintettel a meghunyászkodni kényszerültő Levine (aki annak idején óriási pénzeket hozott a cégnek, mára viszont már inkább csak egy kiégett, meggyötört igásló lett belőle, és a küszöbén áll a kirúgásnak) visszanéz a domináló szerepben diadalmaskodó Baldwin-ra.

A vezetőség döntését tehát mindenki megtudja: muszáj lesz eladni valamit, különben mindenki repül. Őrült verseny kezdődik meg az idővel, égnek a vonalak, hol az irodában, hol a közeli étterem, hol az utcai nyílvános fülkék helyszínén. Az mindenesetre nagyon látszik (nem mintha ez zavaró lenne), hogy a film  egy színházi darab forgatókönyvéből lett átírva, az ember szintje látja a színpadi helyszíneket (mely főként az ingatlanügynökség irodája, nagyon kevés helyszíneken mozog a film), látja a lemenő és feljövő színészeket, szinte mintegy megfilmesített színházi darabot néznénk.

A karakterek közötti párharcok egyszerűen zseniálisak. Al Pacino brilírozik, de aki a leginkább azonosulható karakter, az a Jack Lemmon által alakított Sheldon Levine. Az ő karakterén egyszerre tudok sírni és nevetni is, egyszerre tragikus és ironikus is egyben, ami vele történik. Az ő párharca az iroda vezetőjével (akinek annak idején ő szerezte az állást), a Kevin Spacey által alakított John Williamson-nal szintén zseniális és rendkívül szórakoztató, ahogy ez a két ember folyton vitába keveredik és fújtat egymásra.

Ed Harris depresszív karaktere, a folyton pöfékelő Moss szerepében szintén remek, ahogy minden kollégáját próbálja behálózni, hogy meggyőzze őket: törjenek be az irodába, vigyék el a kuncsaftok listáját, és adják el az egyik rivális ingatlanügynökségnek. Moss, csakúgy mint a többi, kiégett karakter, akinek már semmilyen eladás nem jön össze, persze részben ehhez az is hozzá tartozik, hogy a kuncsaftok, akiket kapnak, nem akarnak telket vásárolni, így igen nehéz dolguk van.

Rendkívül szórakoztató, ahogy ezekről a kuncsaftokról beszélnek, újra és újra felbukkanó név az indiai Patel, akinek egyszerűen lehetetlen eladni valamit, a pénzét az ágya matracában tartja, és még akkor sem hajlandó vásárolni, ha az istenei azt az üzenetet küldik neki, hogy vásároljon. És akkor még ott van a többi, csak a nevük alapján megismert karakter, akik csak azért beszélgetnek az ügynökökkel, mert magányosak, és csak beszélgetni akarnak valakivel, egyébként nem hajlandok vásárolni semmit sem.

Pont ez a film nagy erősége, hogy hihetetlenül valósághű, szinte átérezzük mindegyik karakter fájdalmát és cselekedetének "jogosságát", értelmét, biztos vagyok benne, hogy a darab írója valamikor ebben a munkakörben töltött el hosszú éveket, éppen ezért tudja olyan pontosan átadni enne ka világnak a hangulatát... de emellett még olyan szórakoztatóan is, hogy azok is jól érezzék magukat, akik sosem voltak részese ennek a világnak, és nem sokat tudnak róla.

A helyzet akkor éleződik ki a leginkább, mikor a Moss által kitalált betörést véghezviszik, és a nyomozók megjelennek az irodában, hogy mindenkit zsépen kihallgassanak. Természetesen belső ember volt a tettes, de a rendőrség ezt még nem tudja... külön szórakoztató, hogy a nyomozók megjelennek ebben az irodában, és látják, ahogy ezek a karakterek egymásnak feszülnek, vitáznak, olykor szerepet játszanak, és maguk is megtapasztalhatják arra a pár órára, milyen cirkusz folyik ezen a helyen. Szinte szóhoz sem jutnak... nem mintha annyira érdekelné őket, hiszen legszívesebben mihamarabb távoznának, de ez a különböző csavarok miatt szinte lehetetlenné válik.

A film atmoszférája nagyon magával ragadó, a film első felében folyamatosan zuhog odakinn az eső, és csak a film második felében süt ki a nap (erről egy másik Kevin Spacey-film jut eszembe, a Hetedik...). A közelben egy subway-sín húzódik az iroda mellett, az eldübörgő vonat fényei olykor  beragyogják a rendetlen, lepusztult irodát (az elhaladó metróskocsik felvétele sokszor vágóképként is megjelenik, mint a színdarab jeleneteit elvállasztó szünetek). A magányos karakterek a kocsijukban üldögélnek, az étteremben iszogatnak, ügynöki útjaikon házakból tessékelik ki őket... az egész filmet belengi az elgyötört, a bebukott amerikai álomtól minden illúziótól megszabadult, szomorú magány. A karakterek próbálkoznak, de mindegyik üzletük valamilyen okból kudarcba fullad, és ott van Alan Arkin karaktere, akinek gyötrelmes próbálkozásai szinte szívszorítóak, és ő áll a legtávolabb annak a lehetőségétől, hogy bármilyen üzletet is megkössön.

A legnagyobb profi a csapatban Al Pacino karaktere, Richard Roma, akinek munkamódszere, hogy a szomszédos étteremben behálózza és leitatja a potenciális kuncsaftjait. Ez nagyrészt sikerül is neki (ő az első helyezett a havi eladási lisákon, és a cég legprofibb eladója), de ezúttal ő is pórul jár az ügyetlen és alkalmatlan vezető, a rendkívül ellenszenves Williamson (Spacey) miatt. A Williamson-Roma párharcban Pacino élete szerepét hozza, és az a monológ, amit levág neki, Alec Baldwin filmeleji beszédét is lepipálja: még a légy is vigyázzba áll az ablakban.

Hihetetlenül szórakoztató továbbá az, ahogy a csavarok miatt hol az egyik karakter kerül a másik fölé, hol mindez a következő jelenetben teljesen felborul, így lesz ez a film legvégi (amit nem lövök le, tessék megnézni a filmet! Aki teheti, mindenképp feliratosan nézze meg, mert sokkal jobb és kifejezőbb, mint a szinkronos verzió) Levine-Williamson vitában is, ami már a végkifejlettben történik. A karakterek valódi emberek, és a köztük lévő kapcsolatrendszer, játszmarendszer, minden hihetetlenül jól megírt és remekül érezhető, átélhető.

Szomorú látni a rengeteg belső párharcok során, hogy Sheldon "A gép" Levine, aki valaha eladási rekordokat döntött, most pedig a telfejesszájú főnök (akit maga Levine ajánlott be, most mégis könyörögni kényszerül neki) már egy leírt, lesajnált, a kirakás szélén lévő igáslóként néz rá.  Ráadásul a személyes élete is romokban, a lánya kórházban, ami miatt még inkább szüksége lenne az eladásuokból befolyó jutalékokra. Egyedül Al Pacino karaktere, Roma mutat iránta valamilyen tiszteletet, hiszen annak idején Levine tanította be Roma-t, mikor az a céghez került. Számomra a film főhőse maga "A gép", akinek szomorú mélyrepülését nézni egyszerre szívfacsaróan szomorú, és egyszerre ironikus csavarokkal (pl a Nyborg-kuncsaftokkal való üzletkötése) teletüzdelt szórakoztató és megvilágosító erejű tanmese is egyben. Egy alacsony költségvetésű film a mindennapi gürözésről, a napi gyötrelmekről, zseniális színészekkel és sodró erejű, csavarokkal és humorral megfűszerezett, mindenfajta üresjáratot nélkülöző cselekménnyel.

Ami miatt különösen szeretem ezt a filmet, az a valósághű karakterek, parádés párbeszédek, illetve a karakterek közötti kapcsolatrendszerek remek ábrázolása miatt van. A szereplők vergődnek, próbálnak egyről a kettőre jutni, de semmi sem sikerül, mégis hajtja őket előre a kiüresedett, hazug Amerikai Álomba vetett makacs hitük, melyet egyszerűen nem hajlandók elengedni... pedig talán jobban járnának.

Az eladás és a marketing témája mindig is érdekelt, de a könyvem megjelenése után ez az érdeklődés még inkább felerősödött bennem. Azon vagyok minden erőmmel, hogy a BERONIS minél több emberhez eljusson, és minél többen megismerhessék, így többek között a Wall Street Farkasa főhősének, Jordan Belfort-nak a könyvét elolvasva igyekszem minél több marketing- és reklámfogást ellesni a legnagyobbaktól. 

Éppen ezért gondoltam, hogy ebbe a filmbe is belenézek, bár igazából nem vártam túl sokat tőle, még akkor is, ha van néhány kedvenc filmem, mely ebben az "ügynökösdi" világban játszódik (Bor, mámor, Provence, A Wall Street Farkasa, illetve Az ügynk halála, amely szintén egy színdarabból készült).

Ezt a filmet pont akkor néztem meg (nem olyan régen láttam először egyébként), amikor már úgy voltam vele, szinte minden féle-fajta filmet láttam, és úgy voltam vele, hogy igazából már semmi újat nem fogok látni, ami különösképpen megfogna úgy, ahogy régebben. És aztán jött ez a film, és adott egy tockost, hogy "Na akkor most figyelj..."

És ez ugyanígy van minden alkalommal, ahányszor csak megnézem ezt a zseniális filmet, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.

Puzsér Róbert kritikája a filmről, aki által én is először hallottam erről a méltatlanul elfeledett, zseniális alkotásról.


Hasonló témájú további kedvencek:

Az ügynök halála (1985, rendezte: Volker Schlöndorff)
A Wall Street Farkasa (2013, rendezte: Martin Scorsese)
Bor, mámor, Provence (2006, rendezte: Ridley Scott)
Brókerarcok (2000, rendezte: Ben Younger)
Hivatali patkányok (1999, rendezte: Mike Judge)
Tizenkét dühös ember (1857, rendezte: Sidney Lumet)