Egy nap

02/15/2020

Avagy: a szerelmi történetekről úgy általában.

Minden jó történetben akad egy-két szerelmi szál, ez szinte alapszabály, és így a BERONIS-trilógia sem kivétel ez alól a szabály alól, bár itt a "szerelem" több formában jelenik meg, mivel a szerelemnek is több formája léthezhet: emberek iránti szerelem, az otthon iránti szerelem, az anyaföld iránti szerelem, a szülők iránt érzett szerelem-szeretet, és így tovább. A szerelem rendkívül árnyalt szó, és több jelentése, formája is létezhet.

A szó klasszikus értelmében a szerelmi szál a BERONIS-ban Ginen Beronis és Rae Anne Corzek közötti kapcsolatban nyílvánul meg. Két elveszett, a megapolisz útvesztőjében bolyongó lélek, mely valahol egy és ugyanannak a lényegnek két külön személyben történő megnyílvánulása.  Két elveszett fiatal, akik még utoljára az emberi érzelmek pislákoló gyertyafényét hozzák be ebbe a rideg, pusztulásra ítélt világba, még a teljes szétesés előtt. Erről röviden már írtam az egyik jegyzetemben, a Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Ginen Beronis című írásomban, de tervezek egy külön cikket Rae Anne Corzek-ről is a későbbiekben. Azért később, mert most még nem szeretnék lelőni bizonyos fordulatokat a cselekményben.

A szerelmes történetek nagyon veszélyesek is lehetnek, főleg a hollywood-i romantikus komédiák, mert hajlamosak lehetünk hinni bennük, hogy ez a valóságban is megtörténhet, és hamis elvárásokat ébreszthetnek bennünk. Ez az a műfaj, amit a legkevésbé kedvelek, bár itt is akad néhány kedvencem, mint például a Míg a jackpot el nem választ, ami most hirtelen eszembe jut, vagy a Szerelem sokadik látásra, mindkettőben Ashton Kutcher játsza a főszerepet.

Ez a műfaj nagyrészt ugyanarra a sémára épül, mely szinte már az unalomig ismert: a két fél  valahogy találkozik, eleinte természetesen gyűlölik egymást, majd szép lassan elkezdődik valamiféle vonzalom kialakulni... azonban rendszerint a film közepe után történik valami csavar, mely során újra meggyűlölik egymást... aztán a főhős (rendszerint a férfi) véghez visz valami nagy dolgot, melyet nem várnánk el tőle, és melynek során aztán újra fellángol a szerelem... és itt a vége.

Ahogy Puzsér Róbert is mondja, amikor ez a téma szóba kerül, az igazi történet valójában itt kezdődne el, amikor aljas módon mi már a stáblistát látjuk: és akkor most hogyan tovább? Hogy fog megvalósulni a közös élet? Vajon mennyi idő telik el, amíg mindketten megunják és megutálják egymást? 

Nyílván a filmek ezt már a nézők képzeletére hagyják, a romantikus komédiák nem arra szakosodtak, hogy ezt bemutassák (arra ott vannak a filmdrámák), e műfaj a kapcsolatok legérdekesebb szakaszát, a kapcsolatok kialakulását mutatja be.

Hogy aztán a felek ez után tíz évig lesznek együtt, vagy csak egy hétig, az már lényegtelen (igaz, a Titanic esetében elkészült egy zseniális, lehetséges folytatás, mely megutatja, hogyan is alakult volna, ha Jack és Rose sikeresen kiköt Amerikában: a film A szabadság útjai címet kapta).

Ezzel együtt én sosem kedveltem annyira ezt a műfajt, és a BERONIS-ban sem a bugyuta romkomok voltak leginkább hatással.

Ami a Ginen-Rae kapcsolatra leginkább hatással volt, és ahonnan a leginkább meríteni tudtam, az az Egy nap, David Nicholls regénye, illetve a zseniális 1995-ös Mielőtt felkel a nap című film. Az Egy nap című regényből is készült film ugyanezzel a címmel, amit előbb láttam, és a film hatására olvastam el a könyvet is. Mindkettő remek alkotás.

Mindkét történetben megtalálható az az elem, amit én csak "triviális monumentalizmus"-nak hívok, mely szerint az apró dolog, a mindennapok triviális cselekedetei, apró gesztusai, szavai is mennyire fel tudnak értékelődni utólag, egy elvesztett kapcsolat szomorú jelenéből visszatekintve. Ez a téma át- és átjárja a BERONIS-trilógia mindhárom részét, tovább tetézve a téteket, hogy itt milliónyi ember élete is forog kockán a szerelmesek életén túl, egy totális háború árnyékában. 

Ebből a szempontból két kedvenc James Cameron-filmem, a Terminator és a Titanic is nagy hatással volt rám, ahol mindkét esetben a vihar előtti csönd feszült légkörében bimbozó kapcsolatot megbélyegez a pusztulás árnyéka... ugyanakkor pont az ilyen emberi kapcsolatok adnak erőt a főhősk számára, hogy tovább folytassák a harcot a mindennapokban, mert ha ez a fajta emberiesség és szerelem még létezhet, akkor van értelme miért harcolni.

Ez a Ginen-Rae kapcsolat fő alapköve is egyben, melyet én is megpróbáltam megalkotni, reményeim szerint sikeresen. Cameron filmkészítési stílusa a Terminator és a Titanic esetében, a filmek monumentális hangulata segített abban, hogy én is hasonlóképpen építsem fel Megapolisz világát, hasonló monumentális érzetet keltve. A Titanic átvitt értelemben szintén a világ végéről szól, ahogy átvitt értelemben Megapolisz sorsának későbbi alakalulásánál is az emberi világ kérdőjeleződik és ítéltetik meg.

Amíg a Titanic-nál a természeti csapás egy jéghegy volt, bizonyítva azt, hogy a természet mindig is erősebb lesz, mint az ember, addig Megapolisz esetében meteorok okozzák a természeti kataklizmát a Szeránon: igaz, ezeket emberi segítséggel lövik ki a bolygóra az elvakult szeranisták. Szerán Katonái.

Az Egy nap, illetve a Mielőtt lemegy a nap azonban arra figyelmeztet minket, hogy ez a fajta "monumentális" érzés nem csak hatalmas épületekben és építményekben nyílvánulhat meg, hanem emberi kapcsolatokban, gesztusokban is.

Az Egy nap című könyv lapjai... és bevett szokásom szerint a jegyzeteim bizonyos oldalakon, melyeket majd felhasználhatok a BERONIS-trilógia írásakor.
_____________________________________________


Az Egy nap története, bár ez saját teória, és sehol sem találtam a neten olyan információt, ami ezt megerősítené, szerintem sokat átvett a már említett Szerelem sokadik látása című filmből, amit biztos vagyok benne, az író David Nicholls is látott. Mindkét történet egy több éven át zajló kapcsolatról szól, melynek során a felek hol közelebb, hol távolabb kerülnek egymáshoz. Az Egy nap-ban a szereplőket Dexter-nek és Emma-nak hívják, a Szerelem sokádik látásra című filmben pedig Oliver-nek és Emily-nek. Már a nevek is hasonlóak. Viszont az Egy nap magasan sokkal jobb film, mint az inkább fiatalokhoz szóló Szerelem sokadik látásra romantikus komédiája.

- Gyere ide. - Dexter átkarolta, és ahogy az arcát Emma csupasz nyakához szorította, sampon és nyirkos selyem illatát érezte rajta, Emma pedig Dexter nyakához bújt, és beszívta az arcszesz, az izzadság, az alkohol meg az öltönye szagát, és így álltak egy darabig, mígnem Emma végül összeszedte magát, és megszólalt:

- Na jó, elmondom, amit akartam. Amikor... amikor nem találkoztunk, akkor is mindennap gondoltam rád, de szó szerint minden egyes nap, vagy így, vagy úgy...

- Én is rád...

- ...még ha csak annyit is, hogy "De jó lenne, ha ezt Dexter is látná!" vagy hogy "Most vajon hol lehet Dexter?", vagy Jesszusom, ez a Dexter mekkora egy hülye!" szóval érted, és amikor ma megláttalak, egyből úgy éreztem, hogy végre visszakaptalak... visszakaptam a legjobb barátomat. És most ez az egész, az esküvő, a baba... Tényleg nagyon, nagyon örülök ezeknek. De közben olyan érzés, mintha máris újra elvesztettelek volna.

- Mintha elvesztettél volna?... De hát miért?

- Tudod, hogy van ez. Családod lesz, ami rengeteg új feladattal jár, és lassanként leépül minden kapcsolatod a régi ismerősökkel...

- Nem feltétlenül...

- De igen, ez mindig így alakul, tudom. Megváltozik a fontossági sorrend, egy csomó új barátotok lesz, csinos fiatal párok, akikkel a szülés-előkészítő tanfolyamon ismerkedtek meg, és mivel nekik is lesz kisbabájuk, remekül megértitek egymást, vagy csak túl fáradt leszel, mert egész éjjel fent voltál...

David Nicholls: Egy nap

Azt hozzá kell tennem (és ezt próbáltam a BERONIS írásakor is kiküszöbölni), hogy az Egy nap, amellett, hogy zseniális történet, mely szinte minden alkalommal megríkat, arra a hamis ideára épít, hogy létezik ilyen hosszú évtizedekre nyúló barátság férfi és nő között, ami a valóságban nincs így. Igaz, a két karakter (legalábbis részben, mert a tudatalatti mélyén mindig ott motoszkál a másik fél) az évek során már-már elfelejtené egymást, amikor aztán mindig adódik valamilyen alkalom, melynek során újra összefutnak, mint például osztálytalálkozók, vagy valami közös ismerős házassága, ahol újra felélénkülnek az egymás iránt érzett érzelmek.

A könyv és a film cselekményét átjárja az idő könyörtelen, de természetes múlása miatt érzett fájdalom és nosztalgia, mely a hiteles karakterekkel párosítva számomra mindig is nyerő receptnek számított.

Az emberi játszmák, melyek olyan fontosak nekünk valamiért, melyeket nap mint nap elkövetünk, így határozzák meg az életünket és a jövőnket, és így alapozzuk meg saját boldogtalanságunkat is.

Két zseniális esszé- és tanulmánygyűjtemény mely az 1997-es Titanic című film óriási sikerének titkát és szerkezeti felépítését boncolgatja. A lapokon a szokásos jegyzeteim.

"The greatest of loves can only be measured against the greatest of adversities, and the greatest of sacrifices thus defined." (James Cameron)

A sci-fi filmek és történetek között is találhatók nagyon jól megszerkesztett szerelmi történetek. A sci-f, fantasy-történetek esetében általában a szerelmi szálakkal leginkább a nőknek próbálnak kedvezni, hiszen a sci-fi általában nem tartozik a nők kedvenc műfaja közé, viszont anyagilag a legsikeresebb és legpopulárisabb filmes műfajjá vált. Persze érzelmek, hiteles karakterek nélkül nincs jó sci-fi sem, ez ugyanúgy fontos itt is, mint minden más műfajnál.

Ha a sci-fit nézzük, a Terminator-ban Sarah és Kyle Reese kapcsolata ("doomed lovers"), a Star Wars-ban Han és Leia románca ("- Szeretlek! - Tudom."), vagy a Mátrix-ban Neo és Trinity kapcsolata (a Mátrix-ról még lesz szó) mindenképp a legjobb szerelmi szálak közé tartozik... és egy elfeledett remekmű, Batman: A Rém Álarca című egész estés Batman-rajzfilmben Bruce Wayne és Andrea Beaumont románca mindenképp a top kategóriába tartozik nálam.

E példákat mind összeköti az a tény, hogy egyik sem ért túl vidám véget... de egyfajta spiritális feloldozás minden esetben megtörténik. A Titanic végén rose elveszíti szerelmét, de egy új világ nyílik meg előtte, ami lehetőséget ad neki, hogy minden egyes napját a lehető legteljesebb formájában megélhesse ("Minden egyes nap számít!").

Mindezeket a példákat, leckéket, tanulságokat figyelembe véve arra törekedtem a BERONIS-trilógia megírásakor, hogy minden egyes alkotóelem, így a szerelmi szál is, mely oly fontos az életünkben, szerves részét alkossa a cselekménynek, és ne csak szimpla "díszítóelem" legyen. A BERONIS-esetében a sci-fi csak háttérelem, a fókusz végig a karaktereken van, akik a (személyes tapasztalatokon is alapuló) cselekményt alakítják.

Ez a legfontosabb szabály, amelyet mindenképp szeretnék szem előtt tartani.

"Whatever happens tomorrow... we had today." 


_______________________________________
További érdekességek:

Rae Anne Corzek és a különdíj (https://www.beronis.hu/l/kulondij/)