A szerelmes történetekről úgy általában

02/15/2020

Minden jó történetben akad egy-két szerelmi szál, ez szinte alapszabály, és így a BERONIS-trilógia sem kivétel ez alól a szabály alól, bár itt a "szerelem" több formában jelenik meg, mivel a szerelemnek is több formája léthezhet: emberek iránti szerelem, az otthon iránti szerelem, az anyaföld iránti szerelem, a szülők iránt érzett szerelem-szeretet, és így tovább. A szerelem rendkívül árnyalt szó, és több jelentése, formája is létezhet.

A szó klasszikus értelmében a szerelmi szál a BERONIS-ban Ginen Beronis és Rae Anne Corzek közötti kapcsolatban nyílvánul meg. Két elveszett, a megapolisz útvesztőjében bolyongó lélek, mely valahol egy és ugyanannak a lényegnek két külön személyben történő megnyílvánulása.  Két elveszett fiatal, akik még utoljára az emberi érzelmek pislákoló gyertyafényét hozzák be ebbe a rideg, pusztulásra ítélt világba, még a teljes szétesés előtt. Erről röviden már írtam az egyik jegyzetemben, a Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Ginen Beronis című írásomban, de tervezek egy külön cikket Rae Anne Corzek-ről is a későbbiekben. Azért később, mert most még nem szeretnék lelőni bizonyos fordulatokat a cselekményben.

A szerelmes történetek nagyon veszélyesek is lehetnek, főleg a hollywood-i romantikus komédiák, mert hajlamosak lehetünk hinni bennük, hogy ez a valóságban is megtörténhet, és hamis elvárásokat ébreszthetnek bennünk. Ez az a műfaj, amit a legkevésbé kedvelek, bár itt is akad néhány kedvencem, mint például a Míg a jackpot el nem választ, ami most hirtelen eszembe jut, vagy a Szerelem sokadik látásra, mindkettőben Ashton Kutcher játsza a főszerepet.

Ez a műfaj nagyrészt ugyanarra a sémára épül, mely szinte már az unalomig ismert: a két fél  valahogy találkozik, eleinte természetesen gyűlölik egymást, majd szép lassan elkezdődik valamiféle vonzalom kialakulni... azonban rendszerint a film közepe után történik valami csavar, mely során újra meggyűlölik egymást... aztán a főhős (rendszerint a férfi) véghez visz valami nagy dolgot, melyet nem várnánk el tőle, és melynek során aztán újra fellángol a szerelem... és itt a vége.

Ahogy Puzsér Róbert is mondja, amikor ez a téma szóba kerül, az igazi történet valójában itt kezdődne el, amikor aljas módon mi már a stáblistát látjuk: és akkor most hogyan tovább? Hogy fog megvalósulni a közös élet? Vajon mennyi idő telik el, amíg mindketten megunják és megutálják egymást? 

Nyílván a filmek ezt már a nézők képzeletére hagyják, a romantikus komédiák nem arra szakosodtak, hogy ezt bemutassák (arra ott vannak a filmdrámák), e műfaj a kapcsolatok legérdekesebb szakaszát, a kapcsolatok kialakulását mutatja be.

Hogy aztán a felek ez után tíz évig lesznek együtt, vagy csak egy hétig, az már lényegtelen (igaz, a Titanic esetében elkészült egy zseniális, lehetséges folytatás, mely megutatja, hogyan is alakult volna, ha Jack és Rose sikeresen kiköt Amerikában: a film A szabadság útjai címet kapta).

Ezzel együtt én sosem kedveltem annyira ezt a műfajt, és a BERONIS-ban sem a bugyuta romkomok voltak leginkább hatással.

Ami a Ginen-Rae kapcsolatra leginkább hatással volt, és ahonnan a leginkább meríteni tudtam, az az Egy nap, David Nicholls regénye, illetve a zseniális 1995-ös Mielőtt felkel a nap című film. Az Egy nap című regényből is készült film ugyanezzel a címmel, amit előbb láttam, és a film hatására olvastam el a könyvet is. Mindkettő remek alkotás.

Mindkét történetben megtalálható az az elem, amit én csak "triviális monumentalizmus"-nak hívok, mely szerint az apró dolog, a mindennapok triviális cselekedetei, apró gesztusai, szavai is mennyire fel tudnak értékelődni utólag, egy elvesztett kapcsolat szomorú jelenéből visszatekintve. Ez a téma át- és átjárja a BERONIS-trilógia mindhárom részét, tovább tetézve a téteket, hogy itt milliónyi ember élete is forog kockán a szerelmesek életén túl, egy totális háború árnyékában. 

Ebből a szempontból két kedvenc James Cameron-filmem, a Terminator és a Titanic is nagy hatással volt rám, ahol mindkét esetben a vihar előtti csönd feszült légkörében bimbozó kapcsolatot megbélyegez a pusztulás árnyéka... ugyanakkor pont az ilyen emberi kapcsolatok adnak erőt a főhősk számára, hogy tovább folytassák a harcot a mindennapokban, mert ha ez a fajta emberiesség és szerelem még létezhet, akkor van értelme miért harcolni.

A Titanic minden addigi tapasztalatokat felülmúló sikerét rengeteget tanulmányoztam, és több ezzel foglalkozó esszé- és tanulmánykötetet is megszereztem a témában. Szerintem az óriási anyagi siker ellenére is egy nagyon jól felépített élménymoziról beszélünk, mely rengeteg érdekes apró motívumot és párhuzamot rejt magában (a hajó első útja és a szűz Rose párhuzama, illetve hogy mindkét "személy" "valaki[k]nek" a tulajdona, és mindkét tulajdon valamilyen értelemben megsemmisül a film során, a szerelem, illetve a természet mint két elementáris erő, mindkettő összeköt minket és eltörli a különbző osztályok közötti korlátokat, stb).

Ez a Ginen-Rae kapcsolat fő alapköve is egyben, melyet én is megpróbáltam megalkotni, reményeim szerint sikeresen. Cameron filmkészítési stílusa a Terminator és a Titanic esetében, a filmek monumentális hangulata segített abban, hogy én is hasonlóképpen építsem fel Megapolisz világát, hasonló monumentális érzetet keltve. A Titanic átvitt értelemben szintén a világ végéről szól, ahogy átvitt értelemben Megapolisz sorsának későbbi alakalulásánál is az emberi világ kérdőjeleződik és ítéltetik meg.

Amíg a Titanic-nál a természeti csapás egy jéghegy volt, bizonyítva azt, hogy a természet mindig is erősebb lesz, mint az ember, addig Megapolisz esetében a mesterségesen elindított meteorok okozzák a természeti kataklizmát a Szeránon: igaz, ezeket emberi segítséggel lövik ki a bolygóra az elvakult szeranisták, Szerán Katonái (ahogy annak idején, fajunk felemelkedésének hajnalán az őshüllőkkel végeztek a becsapódó meteorok, most ugyanez a dinoszaurusz maga Megapolisz és az Acremcorp rendszere).

Az Egy nap, illetve a Mielőtt lemegy a nap azonban arra figyelmeztet minket, hogy ez a fajta "monumentális" érzés nem csak hatalmas épületekben és építményekben nyílvánulhat meg, hanem emberi kapcsolatokban, gesztusokban is.

Az Egy nap című könyv lapjai... és bevett szokásom szerint a jegyzeteim bizonyos oldalakon, melyeket majd felhasználhatok a BERONIS-trilógia írásakor.
_____________________________________________


Az Egy nap története, bár ez saját teória, és sehol sem találtam a neten olyan információt, ami ezt megerősítené, szerintem sokat átvett a már említett Szerelem sokadik látása című filmből, amit biztos vagyok benne, az író David Nicholls is látott. Mindkét történet egy több éven át zajló kapcsolatról szól, melynek során a felek hol közelebb, hol távolabb kerülnek egymáshoz. Az Egy nap-ban a szereplőket Dexter-nek és Emma-nak hívják, a Szerelem sokádik látásra című filmben pedig Oliver-nek és Emily-nek. Már a nevek is hasonlóak. Viszont az Egy nap magasan sokkal jobb film, mint az inkább fiatalokhoz szóló Szerelem sokadik látásra romantikus komédiája.

- Gyere ide. - Dexter átkarolta, és ahogy az arcát Emma csupasz nyakához szorította, sampon és nyirkos selyem illatát érezte rajta, Emma pedig Dexter nyakához bújt, és beszívta az arcszesz, az izzadság, az alkohol meg az öltönye szagát, és így álltak egy darabig, mígnem Emma végül összeszedte magát, és megszólalt:

- Na jó, elmondom, amit akartam. Amikor... amikor nem találkoztunk, akkor is mindennap gondoltam rád, de szó szerint minden egyes nap, vagy így, vagy úgy...

- Én is rád...

- ...még ha csak annyit is, hogy "De jó lenne, ha ezt Dexter is látná!" vagy hogy "Most vajon hol lehet Dexter?", vagy Jesszusom, ez a Dexter mekkora egy hülye!" szóval érted, és amikor ma megláttalak, egyből úgy éreztem, hogy végre visszakaptalak... visszakaptam a legjobb barátomat. És most ez az egész, az esküvő, a baba... Tényleg nagyon, nagyon örülök ezeknek. De közben olyan érzés, mintha máris újra elvesztettelek volna.

- Mintha elvesztettél volna?... De hát miért?

- Tudod, hogy van ez. Családod lesz, ami rengeteg új feladattal jár, és lassanként leépül minden kapcsolatod a régi ismerősökkel...

- Nem feltétlenül...

- De igen, ez mindig így alakul, tudom. Megváltozik a fontossági sorrend, egy csomó új barátotok lesz, csinos fiatal párok, akikkel a szülés-előkészítő tanfolyamon ismerkedtek meg, és mivel nekik is lesz kisbabájuk, remekül megértitek egymást, vagy csak túl fáradt leszel, mert egész éjjel fent voltál..."

David Nicholls: Egy nap

Azt hozzá kell tennem (és ezt próbáltam a BERONIS írásakor is kiküszöbölni), hogy az Egy nap, amellett, hogy zseniális történet, mely szinte minden alkalommal megríkat, arra a hamis ideára épít, hogy létezik ilyen hosszú évtizedekre nyúló barátság férfi és nő között, ami a valóságban nincs így. Igaz, a két karakter (legalábbis részben, mert a tudatalatti mélyén mindig ott motoszkál a másik fél) az évek során már-már elfelejtené egymást, amikor aztán mindig adódik valamilyen alkalom, melynek során újra összefutnak, mint például osztálytalálkozók, vagy valami közös ismerős házassága, ahol újra felélénkülnek az egymás iránt érzett érzelmek.

A könyv és a film cselekményét átjárja az idő könyörtelen, de természetes múlása miatt érzett fájdalom és nosztalgia, mely a hiteles karakterekkel párosítva számomra mindig is nyerő receptnek számított.

Az emberi játszmák, melyek olyan fontosak nekünk valamiért, melyeket nap mint nap elkövetünk, így határozzák meg az életünket és a jövőnket, és így alapozzuk meg saját boldogtalanságunkat is.

Szeretném mindenki figyelmébe ajánlani a szintén Egy nap-rajongó barátom, Kiss Dániel novelláját, az Idődilatációt, mely a BERONIS-ból megismert idődilatációs progéria szindróma nevű "betegség" szomorú következményeire épülő, az Egy nap hangulatát hordozó zseniális történet.

Két zseniális esszé- és tanulmánygyűjtemény (Anatomy of a blockbuster, illetve a lent látható David M. Lubin Titanic-könyve) mely az 1997-es Titanic című film óriási sikerének titkát és szerkezeti felépítését boncolgatja. A lapokon a szokásos jegyzeteim. Nagyon szeretek ehhez hasonló elemzés-köteteket olvasni, mert rendkívül sok érdekes (és értékes) gondolatébresztő, ihletforrást találhat bennük az ember. A Titanic valahol többek között azért lett óriási siker, mert a monumentális filmkészítést remekül össze tudta vonni egy személyesebb szerelmi történettel... melyre én is kísérletet teszek a BERONIS-trilógia lapjain, csak itt a süllyedő hajót maga a háború káoszába fulladó Megapolisz jelenti, a szerelmi szálat pedig Ginen Beronis és Rae Anne Corzek egymásra találása jelenti.

"The greatest of loves can only be measured against the greatest of adversities, and the greatest of sacrifices thus defined." (James Cameron)

A sci-fi filmek és történetek között is találhatók nagyon jól megszerkesztett szerelmi történetek. A sci-f, fantasy-történetek esetében általában a szerelmi szálakkal leginkább a nőknek próbálnak kedvezni, hiszen a sci-fi általában nem tartozik a nők kedvenc műfaja közé, viszont anyagilag a legsikeresebb és legpopulárisabb filmes műfajjá vált. Persze érzelmek, hiteles karakterek nélkül nincs jó sci-fi sem, ez ugyanúgy fontos itt is, mint minden más műfajnál.

A Ginen-Rae szerelmi szál a BERONIS-trilógia egyik fő alappillérje, motivációs vonala, vagy ahogy én hívni szoktam a jegyzeteimben, a sztori "beating heart"-ja. A harmadik kötetre eljutunk oda, amikor a karakterek körül az egész valóság, az egész világ megrendül, minden veszni látszik, és csak egyetlen dologban bízhatnak ebben a sötétségben: egymásban. Ginen és Rae szerelmének lényege, ha egy mondatban akarnám kifejezni: Egymásba kapaszkodás a sötét őrület sodró káoszában.

És ha ilyen mély érzelmek léteznek, ha ilyen fajta érzelmekre képes az ember, akkor talán mégis van értelme a harcnak.

Ez ugyanaz az elem, mint a Terminator első részében, mikor a szinte megnyerhetetlen háborúban közdő gerillaharcos, Kyle Reese azzal tartja magában a lelket, hogy Sarah Connor múltban készült fényképét nézegeti a legsötétebb pillanatokban, miközben körülötte a rongyos, éhes kisgyermekek patkányra vadásznak. Vagy amikor Ash a Gonosz halottban olykor előveszi szerelmének szánt ajándékát, hogy megőrizzen egy kis emberséget magában az őrület viharában, miközben minden élő és élettelen lény rá vadászik, és a lelkét akarja, és hasonló szerepet tölt be a BERONIS-ban az a bizonyos kulcstartó, amit Ginen mindig magával hord, melyet valamikor Amy adott neki.

Kyle Reese és Sarah Connor: egymásba kapaszkodás az őrület árnyékában. Cameron filmjeinek gyakori visszatérő témája a valamilyen elementáris fenyegetés árnyékában ábrázolt intim szerelmi szál... mely a BERONIS-ban is megjelenik.
______________________________________

Érdekes azt is megfigyelni, hogy különböző filmekben milyen úgymond jelszavakkal tartják magukban a lelket a szerelmesek. Ilyen például a "Ha te ugrasz, akkor én is" a Titanic-ban, "Talpra katona!", a Terminator első két részében, vagy a "Mindegy mi lesz holnap, itt van nekünk a ma" az Egy nap-ban.

Minden kedvenc filmemben, könyvemben megtalálható a történet mélyén egy szerelmi szál. Sőt, ha tovább megyünk, kedvenc számítógépes játékomban, a Broken Sword - The Shadow of the Templars című zseniális kalandjáték is részben a főhős George Stobbart és Nicole Collard szerelmére épül... olyannyira, hogy igazából nem is teljesen tiszta, hogy Stobbart a majdhogynem életébe kerülő merénylet tetteseinek (több kontinensre is kiterjedő) kinyomozását tényleg a bosszú, vagy Nicole iránti szerelme fűti (ugyanis a szabadúszó újságírónő leszögezi, csak a merénylet nyomozási fejleményei kapcsán kerülhetnek kontaktba).

A szerelem egy igazi csoda, ha valóban részünk lehet benne, ahogy ez a BERONIS-trilógiában is fontos motívum: az igazi varázslatot nem a glarkenpenge mágikus ereje és a sok "hókuszpókusz", hanem e rejtélyes és különös, világokat ledöntő és összekötő ERŐ megjelenése jelenti.

Ha a sci-fit nézzük, a Terminator-ban Sarah és Kyle Reese kapcsolata, James Cameron szavait idézve: "romantikus rémálma" ("doomed lovers"), a Star Wars-ban Han és Leia románca ("- Szeretlek! - Tudom."), vagy a Mátrix-ban Neo és Trinity kapcsolata (a Mátrix-ról még lesz szó) mindenképp a legjobb szerelmi szálak közé tartozik... és egy elfeledett remekmű, Batman: A Rém Álarca című egész estés Batman-rajzfilmben Bruce Wayne és Andrea Beaumont románca mindenképp a top kategóriába tartozik nálam.

Broken Sword: The Shadow of the Templars utolsó jelenete.
______________________________________


E példákat mind összeköti az a tény, hogy egyik sem ért túl vidám véget... de egyfajta spiritális feloldozás minden esetben megtörténik. A Titanic végén rose elveszíti szerelmét, de egy új világ nyílik meg előtte, ami lehetőséget ad neki, hogy minden egyes napját a lehető legteljesebb formájában megélhesse ("Minden egyes nap számít!").

A legjobb szerelmes történetek azt mondják nekünk, hogy a szerelem igazi kincs, melyre nagyon nehéz rábukkanni, és melynél nagyobb érték nincs a világon. A szerelem az igazi csoda, sokszor az egyetlen olyan csoda, mely a lelket tartja a hősökben, hogy véghezvigyék feladatukat olyankor is, mikor az egész világ ellenük fordult. Szeretnénk hinni ebben a csodában, mert nagyon nehéz rábukkanni, és nagyon kevés embernek lesz valóban része benne.

Az mindenképp hasznos tud lenni, ha a háborúdúlta jövőből érkezünk vissza az időben, ebbe a még mindig (a romos jövőhöz képest mindenképp) csodálatosnak mondható jelenbe, azzal aküldetéssel, hogy védjük meg egy hétköznapi pincérnő életét, mert életben maradása fontos lesz a jövő számára, és egy kegyetlen, elpusztíthatatlan kiborg üldözi.

A jobb science-fiction-történetek így próbálnják felnyítni a szemünket arra, hogy jobban becsüljük meg önmagunkat, illetve a körülöttünk zajló embereket, mert minden ember különleges.

Illetve, ha ilyen érzelmek képesek kialakulni a kaland során, az jól bizonyítja, hogy mennyire hitvány és képmutató játszmák azok, melyeket egymással űzünk mindennapjaink során. Ezek az ostoba játszmák mind eltűnnek és mennek a kukába, amint a nemes kalandok kezdetét veszik, és megmérettetünk bennünk.

Milyen ostoba faj is az ember...

Mindezeket a példákat, leckéket, tanulságokat figyelembe véve arra törekedtem a BERONIS-trilógia megírásakor, hogy minden egyes alkotóelem, így a szerelmi szál is, mely oly fontos az életünkben, szerves részét alkossa a cselekménynek, és ne csak szimpla "díszítóelem" legyen. A BERONIS-esetében a sci-fi csak háttérelem, a fókusz végig a karaktereken van, akik a (személyes tapasztalatokon is alapuló) cselekményt alakítják.

Ez az egyik legfontosabb szabály, amelyet mindenképp szeretnék szem előtt tartani.

"Whatever happens tomorrow... we had today." 


Legerősebb szerelmi szálak történetekben (szerintem):

A kaméliás hölgy (könyv, 1848, írta: Ifj. Alexandre Dumas)
Mielőtt lemegy a Nap
-trilógia (film, 1995, 2004, 2013, rendezte: Richard Linklater)
Batman: A Rém Álarca (animáció, 1993, Eric Radomski, Bruce W. Timm)
Broken Sword - The Shadow of the Templars (pc-játék, 1996, Revolution Software)
Egy csodálatos elme örök ragyogása (film, 2004, rendezte: Michel Gondry)
Terminator (film, 1984, rendezte: James Cameron)
Egy nap (film és könyv 2011, rendezte: David Nicholls)
Spread (film, 2009, rendezte: David Mackenzie)
Titanic (film, 1997, rendezte: James Cameron)
Love story (könyv, 1970, írta: Erich Segal)

+ egyik kedvenc magyar költőm, Juhász Gyula szomorkás Anna-versei a legszebb szerelmesversek között van a világon!


_______________________________________
További érdekességek:

Hatások és fejhajtások (https://www.beronis.hu/l/hatasok/)
Kiss Dániel: Idődilatáció (https://www.beronis.hu/idodilatacio/)
Rae Anne Corzek és a különdíj
(https://www.beronis.hu/l/kulondij/)