Éld át a jövőt! Vizuális útmutató a BERONIS-trilógiához

03/29/2021

Nem könnyű dolog manapság egy könyvet promózni. Ezt nap mint nap tapasztalom. Talán nem is könyvet írni a nagyobb feladat, mint a kész "terméket" utána minél szélesebb körben megismertetni az emberekkel, és ha valamivel sikerült megfogni az olvasót, eladni. Ez igazából minden más termékre is igaz. Ma már mindannyian eladunk valamit. 

Sajnos a könyv és az olvasás szó az emberek nagy részében túlnyomórészt negatív képzettársításokat von maga után, és arra is rájöttem, hogy ezt a percepciót megváltoztatni egyedül (sajnos) én sem fogom tudni.

Fura dolog ez, ugyanis paradox módon az online világ térhódításával ma már sokkal többet olvasunk, mint valaha. Gondoljunk csak a közösségi portálok hírfalaira, melyeken nap mint nap végig görgetünk, vagy a cseteléseinkre, a Messengerre, ahol mások üzeneteit olvassuk egyfolytában. 

Lehet, hogy durván hangzik, de véleményem szerint néhány hét alatt egy egész regényre való szöveget olvasunk el úgy, hogy nem is tudunk róla.

Mert nem úgy állunk hozzá.

Nincs benne semmi "kötelezőség" (ahogy persze a könyvolvasásba sincs, akkor veszünk elő és teszünk el egy regényt, amikor csak akarunk), nem vesz el annyi időt sem, és jóval interaktívabb, mint egy helyben ücsörögve egy szöveget bámulni (főleg, ha az adott regény még unalmas is).

A BERONIS-trilógiát éppen ezért amikor reklámozni próbálom, nem könyvként promózom, hanem élményként, egy új világba való belépés élményeként... mint egy olyan könyv, ami túlmutat önmagán. Egy könyv vagy egy telefon önmagában nem kelt izgalmat, sokkal inkább hogy mit rejt az az adott regény vagy készülék, mire használjuk, mit mond el nekünk.

Találd meg a saját világod!

Amikor nagy ritkán, időszakosan jön valami óriási könyvsiker, a Harry Potter-sorozat, A Da Vinci-kód, A szürke ötven árnyalata, ezekre a művekre sem könyvként tekintünk, hanem felülünk a nagy hírverésnek, hogy mindenki ezt olvassa, és mi magunk is részesei akarunk lenni ennek a "divathullámnak". De ez nem csak a könyvekre igaz, hanem minden művészi alkotásra, a filmekre is, csak ott talán sokkal gyorsabban váltogatják egymást ezek a hullámok, hiszen szinte minden évben van valami várva várt nagy mozi (legalábbis az én fiatalságomban még így volt, ma már ugyanez inkább Netflix-sorozatokra igaz), amelyet sokan várnak.

Ma már szinte mindenki, aki egy brand-et próbál felépíteni tudja, hogy a termékén túlmutatva, egy élményt kell eladnia, nem csak egy adott ruhamárkát, bármilyen készüléket, vagy bármilyen művészi alkotást, legyen az film, zene vagy könyv. 

De ez nem is baj. 

Az egyetlen baj, hogy manapság már annyi inger bombáz minket minden irányból, hogy nehéz megtalálni azt az ötletet, azt a külsőt, azt a tartalmat, ami felett nem siklik el az ember szeme, arról már nem is beszélve, hogy még több információra lesz kíváncsi. Ez korunk legnagyobb nehézsége, már ami a figyelemfelkeltést illeti.

Ez a bejegyzés egyszerre próbál figyelemfelkeltő lenni, és ezzel együtt tartalmat is átadni, és remélem sokan lesznek, akik meg-megállnak itt-ott egy pillanatra.

A közösségi oldalakon, facebookon, instán a történet funkcióban közzé tett képes idézeteket rakom most itt sorrendbe (legalábbis egy részét), hogy ezáltal egy könnyen megérthető és követhető lineáris történetszál álljon össze, amellyel talán sikerül megértetnem a kedves olvasóval (vagy inkább szemlélővel, Útitárssal), hogy mit is értek az alatt, amikor arról beszélek, hogy élményt próbálok átadni, érzelmeket, gondolatokat, hangulatokat, nem pedig egy nyers, élettelen "szöveggyűjteményt", amelynek egyedül csak a műfaj rajongóinak van mondanivalója.

A gondosan összeválogatott képanyagok vizuális életet ad a szövegnek, életre keltve a cselekményt és az eseményeket. Röviden, két szóban összefoglalva: vizuális segédlet.

Haladjunk tehát időrend szerint, ismerjük meg (jelen korunkból kiindulva) a ránk (nagy valószínűséggel) váró történelmet, a jövőnket, a karaktereket, a hőseinket, az ő nagyon is árnyalt életüket és színes érzelemvilágukat... 

Kövessük a főhős Ginen Beronist, "Végig az útszélen", aki saját élmények alapján pontosan úgy lett megírva, hogy ő igazából bármelyikünk lehetne. Nagyon mély önvizsgálat, rengeteg idő, gyermekkori naplóim újbóli elolvasása, és számtalan önéletrajzi elem felhasználása kellett ahhoz, hogy a karakter megszülethessen, aki velünk együtt fedezi fel a történet világát. Ginen Beronis a legjobb történetek tanulsága alapján megírt mindennapi hős, akivel könnyű azonosulni, és akinek az élete talán inspirálni tud másokat is, hogy bármilyen sötét is a helyzet, talán lehet még remény valami jobbra, valami "másra". 

A BERONIS-trilógiát magamból írtam, de mégsem rólam szól, hanem mindannyiunkról szól, az EMBERRŐL szól.

Az idősort itt-ott néhány plusz érdekességgel is megfűszerezem majd (háttérinformációk, legfontosabb ihletforrások), illetve további idézetek is lesznek a készülőfélben lévő, GarivenHÁBORÚ című második kötetből... hogy lássuk a folyamatosság nem szakad meg, a trilógia egyetlen, három részre szabdalt egységes alkotás.

Mint Brink Jones szelleme a Megapoliszi álmok elején a Iolwyn-folyóban (életfolyóban), kezdjük meg mi is az utazást!

Senki sem fog csalódni, azt garantálom!



Elgondolkodtató kérdések: Tényleg az űrutazásra készítenek fel minket?


"...az új eszközök összekapcsolják a különböző intézményeket, a hatalom veszélyesen koncentrálódik, majd túlnő az egyénen és bedarálja, eltiporja az egyéniséget."

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban



"Az órkori Mezopotámiában 5000 évvel ezelőtt agyagtáblákra jegyezték fel a mezőgazdasági terményekkel vagy fémekkel kapcsolatos tranzakciókat. A fennmaradt rengeteg tábla arra hívja fel a figyelmünket, hogy az emberi tevékenység első írásos dokumentációi nem a történetírással, a költészettel vagy a filozófiával kapcsolatosak, hanem a kereskedelemmel."

Niall Ferguson - A pénz felemelkedése


Mi vár ránk odakinn?

A különböző masszív csillagok méretarányai a Naphoz képest...


"A science-fiction nem csupán a meglévő technológiákból következtet a jövőre, hanem - általában - az aktuális társdalmi folyamatokból kiindulva vizionál. A technolóigai fejlődés az embert emeli Isten helyére - a mennyország a kozmoszban van, és gyarmatosítható. A hitünket vagy hitetlenségünket önmagunkban visszük magunkkal a világűrbe - Gagarin azért nem látta Istent a sztratoszférában, mert rossz helyen kereste."

Schreiber András: Keresztény koncepció a sci-fiben


Utazás a végtelenbe...

"A tudományos-fantasztikum látszólag kiveti magából a vallásos tanokat. Úgy tűnhet, a modern, felvilágosult társadalmak a mindent megérteni akarás és megismerés szellemében hisznek, nem pedig egy kézzel foghatatlan (megmagyarázhatatlan) teremtő erőben, a határtalan megismerést korlátozó szeretetszigorban, a mennyei megváltásban. (...) A hitünket vagy hitetlenségünket önmagunkban visszük magunkkal a világűrbe. A technológiai fejlődés az embert emeli az Isten helyére - a mennyország a kozmoszban van, és gyarmatosítható. (...) A tudományos-fantasztikum és a vallás egyaránt keresi az ember helyét az univerzumban, mindkettő igyekszik választ adni az emberiség jövőjére, jelenére és múltjára."

Schreiber András: Keresztény koncepció a sci-fiben
Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: A Szerán


"Szavahihető emberek mesélik (...), hogy az idők kezdetén élt egy király Babilónia szigetein, aki egybehívatta építészeit és mágusait, és megparancsolta: építsenek egy olyan bonyolult és ravasz labirintust, hogy a legeszesebb férfiak se merészeljenek oda belépni, és azok, akik belépnek, odavesszenek. Megbotránkoztató alkotás volt ez, mert a zűrzavar és csoda az isten sajátos kiváltsága, nem az embereké."

J. L. Borges: Két király és két útvesztő (1949)



"...a fogyasztás kiszélesedése azonban az objektív kultúra jelentőségének növekedésétől függ, hiszen minél tárgyibb, személytelenebb egy termék, annál több ember számára megfelelő. Ahhoz, hogy az egyén fogyasztása ilyen jelentős anyagat találjon maga előtt, ezt sok egyén számára kell hozzáférhető és vonzóvá alakítani, és nem lehet alkalmazkodni a kívánságok szubjektív különbségeihez; eközben viszont éppen a termelés rendkívüli differenciáltsága teszi lehetővé, hogy a tárgyakat olyan olcsón és tömegmértékben állítsák elő, ahogyan ezt a fogyasztás méretei megkövetelik (...) a termékben annál kevesebb lélek lesz, minél több lélek vett részt az előállításában..."

Georg Simmel - A Pénz filozófiája


"Minden új káprázat, és minden káprázat tévelygés, és minden tévelygés a pokolban van."

Korán



"...a mesterséges lények szolgáltatta tükörben könnyebben vizsgálja önmagát az emberi faj, de ugyancsak jól illeszkednek a "meddig és mitől vagyok ember?" és "meddig és mitől vagyok azonos önmagammal?"- témái a disztópia világához."

Orosdy Dániel: A science fiction alműfajai



A BERONISPEDIA adatgyűjtemény a lenti képre kattintva érhető el:


"Az alapvető különbség a teremtett ember és az ember által teremtett entitás között nem pusztán az isteni/emberi (álisteni) eredetben keresendő, hanem abban, hogy míg Isten mindenható, az ember képességei korlátozottak, teremtésigénye abból fakad, hogy az általa alkotott entitások kiváltsák a munkavégzésben. Isten próbára tesz, az ember feladatot ad; Isten híveket gyűjt, az ember szolgákat."

Schreiber András: Keresztény koncepció a sci-fiben



_____________________________
Rejtett érdekességek, karakterek!

"Ginen tovább haladt, és már látszódtak a vasútállomás magas, szögletes vonalai. A fiú felpillantott egy hatalmas, kivilágított reklámtáblára, melyen egy tökéletes alakú, igéző tekintetű, mesterségesen feltöltött ajkú és keblű, feketére festett hajú nő hirdette némán a legújabb fehérneműmodelleket."  

BERONIS - Megapoliszi álmok

Egy jelentéktelennek tűnő idézet az első kötetből, melynek a későbbiekben még lesz jelentősége... Ugyanis egy a későbbiekben még igen fontos szerepet betöltő karaktert rejt a szövegrészlet.

Az idézet utalás egy később megjelenő igen fontos karakterre, akinek a neve: Armyna (Ahriman, Arimán, "Ármány")... ahogyan azt a részletesen leírt külseje is sugallja.

A BERONIS - Megapoliszi álmok című könyvben rengeteg olyan apró részlet van elrejtve, melyek a későbbi eseményekben rendkívül fontosak lesznek! Rengeteg olyan apró momentumot, egy-egy mondatot, leírást fedezhetünk fel, melyek úgy tűnhetnek, nem illenek bele az összképbe. Az itt-ott elhangzó, jelentéktelennek tűnő nevek egyáltalán nem véletlenül hangzanak el a megfelelő helyeken. Allison, Atwood professzor... mindegyiküknek fontos szerep jut majd a későbbiekben!

A háttérben rejtőző karakterek mind előlépnek majd a megfelelő időben...

Ez a kis összesítés segít megérteni a BERONIS-trilógia mélyebb rétegeit. 

Néhány felsorolt karaktert még nem ismerhet az olvasó, bár a háttérben ott vannak az első kötetben is, de ez majd később fog világossá válni. Amy, Rae Anne Corzek, Armyna, róluk az elkövetkező két kötetben lesz bővebben szó.


"A városnak mint Isten városának az öröm tündöklő szférájává kellett válnia. (...) A várost, az ész művét úgy értelmezték, mint afféle reményt az elveszített paradicsomba való visszatérésre."

Eberhard Straub: Az élő város
(2015)

Megapolisz végtelen hosszúságú szintközi folyosói: Egy gigászi méretű labirintus, útvesztő az embernek és az elmének!

A centrumkörzetek szintközi folyosók (mint féregjáratok egy óriási monstrumban) átláthatatlan labirintusa (a fotó egyébként Szingapúrban készült, melynek csúcs modern környezete egy az egyben az általam elképzelt megapoliszi centrumkörzetekre emlékeztetett, így kiválóan megfelelt illusztrációs célokra). A fő inspirációt egyébként a minden egyes országban ugyanarra a sablonra, szisztémára elkészített személytelen, csak funkciós szerepet betöltő, "gépies" repülőterek adták. Ezzel kapcsolatban személyes élményeim is vannak, például egy alkalommal, amikor papírozási, vízum-problémák miatt nem engedtek be Indiába, akkor nyolc órát kellett eltöltenem a bangalore-i, majd a dubaji reptéren is. Összesen így 16 órát kellett reptereken bolyonganom, a két város reptere szinte összefolyt stílusában, plusz ugyebár a repülési idő. Nem volt egy könnyű élmény, valóban egy apró, jelentéktelen kis hangyának éreztem magam a végtelen járatok útvesztőjében. Itt-ott különböző nemzetek szintén bolyongó képviselői, itt-ott üres folyosók, belső terek, alvó emberek... a technológiai eszközök, liftek, mozgólépcsők, reklámok hangjai. Letisztult lélektelen építészeti stílus... minden üres és fehér... minden gépies módon csak funkciót tölt be.

Igazi megapoliszi élmény volt.
Részletek:
Szingapúri élményeim



"Oly szabad vagyok, mint a természet ős első szülöttje, 
Mielőtt létrejött a szolgaság alantas törvénye,
S amikor az ősrengetegben a nemes vadember még gáttalan futhatott." 

John Dryden - Granada meghódítása
(1670)


"Mindenható Isten, te, aki rendelkezel az emberi szellemmel, szabadíts meg atyáink tudományától és végzetes műveitől, add vissza nekünk a tudatlanságot, az ártatlanságot és a szegénységet, mert nincs más javunk, ami boldoggá tehetne minket és becsessé teelőtted."

Jean-Jacques Rousseau: Javított-e az erkölcsökön a tudományok és a művészetek újraéledése?
(1750)


"Elérkezik majd az idő, amikor nem kell (nagyfrekvenciás váltóáram segítségével) továbbítani az energiát. Abszolút nem lesz szükség az energia szállítására. Gépeinket néhány generáció múlva olyan energia fogja hajtani, amely az univerzum minden pontjában rendelkezésre áll. De ez az ötlet nem új. Anteus csodás legendájában már megtalálható, aki a földből merítette az erejét. A térben mindenhol energia van. Statikus vagy kinetikus ez az energia? Ha statikus, akkor kár reménykednünk, ha azonban kinetikus, akkor csak idő kérdése, hogy az ember mikor fogja megoldani, hogy szerkezeteit közvetlenül a természet kerekéhez kapcsolja."

Nikola Tesla (1856-1943)


"...a ti legális elképzeléseitek tulajdonról, identitásról számunkra érvényüket vesztik. Ezek mind anyagra vonatkoznak; de nálunk anyag nem létezik (...), a ti egyre ellenségesebb és kolonizáló törekvéseitek ugyanolyan helyzetbe sodortak minket, mint amilyenben azok a harcosok voltak, akik annak idején a szabadságért és az önrendelkezés jogáért küzdöttek a távoli gyarmataitokon."

John Perry Barlow: Kiberfüggetlenségi nyilatkozat



...ahol minden elkezdődik...

"Mara egyik nap egyedül jött ki játszani ide a zuhogóhoz. Állítólag többször is kijárt ide egymagában, mert ahogy mondta, itt "nem volt egyedül", bármit jelentsen is ez.

Senkit sem érdekelt."

BERONIS - Megapoliszi álmok


Az alábbi képre kattintva még több érdekesség érhető el:

Hatások és fejhajtások...

Milyen pop-kulturális és egyéb hatásokból táplálkozik a BERONIS? 

Link:
https://www.beronis.hu/l/hatasok/

További érdekességek:

ÉrdekességKÉP: Miről árulkodik a borító és egyéb apró utalások!

"AcremCity-ben megállás nélkül FOLYT az élet. A város sohasem aludt..."

BERONIS - Megapoliszi álmok


"A természethez való visszatalálás programja és nosztalgiája egy civilizációs válságra adott ideológiai reakcióból ered, mely végső soron az elveszettnek hitt emberi méltóságot próbálja regenerálni, miközben azzal a feltételezéssel él, hogy van még egy olyan természet a Nagy Szakadékon túl, ahová érdemes visszatérni. De mi van, ha nincs?"

Nemes Z. Márió: A nagy szakadék: természet vs civilizáció,
Filmvilág (LXI. évfolyam 08.)

Az első kötet, a Megapoliszi álmok két könyvből áll, az első a Bolyongás címet kapta (ugyanezzel a címmel készült el egy rövidfilm is korábban, mely megtalálható az alábbi link alatt: BOLYONGÁS. A rövidfilm története beépült a BERONIS-trilógia cselekményébe). A cím több aspektusra is utalhat: az emberiség bolyongása a világűrben, új otthon(ok) után kutatva, a főhős bolyongása a végtelen Megapoliszban, a helyét keresve, illetve szellemi, paranormális értelemben vett bolyongásra is vonatkozhat a címadás.


"Ahol az információ szabad áramlását a profit logikája irányítja, a rendszer torz és képmutató. A gigászi vállalatok korlátozzák a technológiához való hozzáférést, ez egyenlőtlenségeket és szociális feszültségeket szül, a rendet privát biztonsági cégek tartják fenn. A világot kínzó kettősség feszíti, a reklámokba burkolt makulátlan marketingvilág kulisszái mögött tombol a bűnözés, az emberiséget betegségek tizedelik. Hőseink alvilági figurák, az illegális kereskedelem fontos láncszemei, lecsúszott egzisztenciák, akik szemben állnak az uralkodó hatalmi struktúrákkal. Kívülállók, kitaszítottak, lázadók, akik a rendszer igazságtalansága és hazugsága ellen harcolnak."

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban



"A reklámok célja már nem az igények és a vágyak felkeltése, hanem egy sosemvolt alternatív realitás létrehozása. A komor valóságot elfedik a termékekbe csomagolt kedélyes illúziók, a rendszer a médián keresztül hirdeti ki és sulykolja saját győzelmét, a reklámok elől nincs menekvés. A masszív tömegtermelés, a márkák szlogenjei és az agymosó propaganda közé látványos egyenlőségjelek kerülnek, a szórakoztatás gyakran az elnyomás eszköze."

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban


"Korunknak, melyre a világ racionalizálása, intellektualizálása s mindenekelőtt a varázslat alól való feloldása a jellemző, az a sorsa, hogy éppen a végső és legmagasabb rendű értékek húzódtak vissza a nyilvánosságból, mégpedig vagy a misztikus élet világon túli birodalmába, vagy az egyének közvetlen kapcsolatainak testvériségébe."

Max Weber: A tudomány mint hivatás
(1917)

"A természetbe való visszatérés át- és átszövi a BERONIS-trilógia történetszálát. A Megapolisz kivonulói is a természet felé igyekeznek a mesterséges körzetekből, hogy egy új világot hozzanak létre. Blú-t is a természet vonzza, ahogy Mortimasz sem akar elszakadni ettől a világtól. A vész-kórban szenvedő Brink Jones is "eggyé válik" a természettel, hogy aztán Onnan kísértsen minket tovább. Vakember, a névtelen antihős pedig a maga elhanyagolt, bűzlő, természetes mivoltában maga a megtestesült természetesség, teljesen ellentétben áll egy minden természetességet inkább eltakarni igyekvő, virtuális művilág "elvárásaival".

A vész-kóros Brink Jones egyenesen eggyé válik a természettel, konkrétan a folyóval, amikor a Szabadság-hídról (beszédes név) a Iolwyn-folyóba veti magát, és a fiú testét sosem találják meg. Kísértete tovább él, és amikor a peremi zuhogóban megöli Mara Harris-t, a kislány szelleme szintén a helyszín részévé válik.

És akkor ott vannak még a kivonulók, akik Megapolisz centrumkörzeteit elhagyva a peremkörzetek (vagy a vadonvilág) felé tartanak, hogy egy természetközeli életmódot folytathassanak. Vissza kívánnak térni a forráshoz, hiszen már eleget aludtak a csillagközi térben vándorolva, lakható bolygók, új otthonok után kutatva.

Most végre hazatérhetnek."

További érdekességek:

"Nem nehéz meglátni, hogy a regényben mindig úgy követik egymást a Mortimasz illetve a Blú történetek, hogy azok valahogyan reflektáljanak Ginen épp aktuális élethelyzetére. E történetek által (ahogy az álomjelenetek is általában e célt szolgálják) beleláthatunk karaktereink fejébe. Mortimasz elindul a felnőtté válás neki is rögös útján, ahogy Blú is elindul, és a gondtalan gyermeki játékszobából kijut a természetbe, ahol rengeteg veszély leselkedik rá.

A valóság, az élet is pont ilyen."

További érdekességek:


A fikció és a valóság kapcsolata...

"...fikció segítségével az aktuális valóság jellemző problémái eltávolíthatóak és más fénytörésben jobban kidomboríthatóak. A teremtett világ tükörként szolgál, a környezet, a technológiai háttér az alkotó által felállított szabályrendszerek arra szolgálnak, hogy a megfogalmazott társadalmi kommentárok és kérdések még jobban kirajzolódjanak. Legyen bármennyire is fantasztikus egy ilyen látomás, a befogadó segítségével képes a saját helyzetére reflektálni. Az elveszett aranykorról, a túlvilágról vagy a ránk váró jövőről mesélők olyan alternatív valóságokat teremtenek, melyek segítenek megérteni és elfogadni a jelen tökéletlenségeit."

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban

Kérdések és válaszok: Minden, amit a BERONIS - Megapoliszi álmokról tudni kell!

Link:

https://www.beronis.hu/l/kerdesek-es-valaszok/



Hol ér véget az álom, és hol kezdődik a valóság? 
Ez a kérdés a BERONIS-trilógia egyik központi témája.


"Minden, mi van e bús világon,
Álomban ködlő furcsa álom."

Edgar Allan Poe: Álom az álomban



"...ahogyan sokan a posztmodern kort értelmezik, miszerint az egyszerre karnevál és haláltánc - ezt a koncepciót Hankiss Elemér is gyakran idézte."

Varga Zoltán: Az inváziós sci-fi szerzői változatai



A Római Birodalomban felbukkanó, és azt szép lassan szétporlasztó kereszténység mintájára az Acremi Birodalomban is egy új vallás üti fel a fejét... a lenti képre kattintva tudj meg többet a szeranizmusról!


Ki tudja mit hozunk el magunkkal... nem csak a Régi Földről, de a saját személyes múltunkból is!

Egy lány, aki önmagánál hatalmasabb erők csapdájába esett!

AcremCity életmódja, vagy a soha véget nem érő átok az erősebb?

...vagy esetleg a szerelem?

A lenti képre kattintva ismerd meg Rae Anne Corzek történetét és az előzményeket! 


A múlt rejtélye, amely nem hagy nyugodni... és újra és újra visszatér... 

De vajon miért?

Mint mindig, a választ önmagunkban kell keresnünk!


"Az irracionális (...) fogalmakban nem fejthető ki, csak ama különös érzelmi reakció segítségével jelölhetjük meg, amit az őt átélő lélekben kivált."

Rudolf Otto, német teológus
(1917)


"A horror erkölcsi alapképlete tehát, hogy a szörnyeteg koncepcióján keresztül juttatja el a befogadót az ideális világ vágyképéhez, a rendezett, kiszámítható, élhető, szeretetközpontú világhoz. A horror befogadóját - egyebek mellett - ezért is nyűgözheti le és taszíthatja egyszerre a monstrum: bár a szörny maga a káosz megtestesítője, mégis, fenyegető jelenléte magában hordozza a rend ígéretét is. Kiváltképp igaz ez a természetfeletti/irracionális monstrumok esetében."

Schrieber András: Keresztény koncepció a horrorfilmben



"A horror természeténél fogva ideális terepe a kollektív önvizsgálatnak."

Huber Zoltán: A szörny bennünk




"...az a keresés, ami az embert újra meg újra visszacsábítja a természetbe, hogy visszaszerezze a teljességet, amit elveszettnek érez."

Varga Dénes: A felperzselt Éden - Terrence Malick: táj és természet,
Filmvilág 2011/10.


"Úgy gondolom, hogy a világot fenyegető veszély nem más, mint a gyarmatokat fenyegető veszély - a kiapadás, mégpedig nem csak a készletek kiapadása, a levegő, a víz, a természeti kincsek kimerülése, hanem az emberi lények kimerülése is. És ebben az esetben nem lesznek kivételezettek, vagy csak nagyon kevesen, a világ urai, néhány holding, mint a Murdock-, Maxwell-, Bill Gates-, Time Warner- vagy Berlusconi-félék."

Ezredvégi beszélgetés Paul Virilio-val



"...az ember identitásvesztésének fenyegetése és a totálisan érzéketlen, legfeljebb embernek látszó, de valójában nem emberi lényegű entitások masszájából tornyosuló tömegtársadalom víziója."

Varga Zoltán: Az inváziós sci-fi szerzői változatai



"A végtelen nagyvárosok az identitásválság metaforikus labirintusai és az elképzelt kapitalista fejlődés gótikus ihletettségű rémlátomásai."

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban
(2016)



"A káosz a természet rendje. A rend az ember álma."

Henry B. Adams 




"Ami erős várnak épült, az most csapdának bizonyul."

Holtak földje (2005)


"Ez is egy különös fogalom, "ártatlan emberek". Léteznek egyáltalán ilyen emberek? Egy kicsit nem felelős mindenki azért, hogy ez az egész idáig fajult? Ha mással nem is, de a közönyével, hogy szemet húnyt olyan dolgok felett, amelyek felett nem kellett volna, hogy beletörődött a dolgokba, vagy ki tudja, mi miatt. Vagy ez az egész elkerülhetetlen volt, hogy bekövetkezzen?"

BERONIS - GarivenHÁBORÚ


"Király Jenő szavaival: "a káosz periodikusan visszaszívja magába a világot", s "lángra lobbant, szétfolyt, örvénylő és vonagló világ" tanúi lehetünk, (...) amelyben a a karneváli stílus és a szürrealista fantázia dominál."

Varga Zoltán: Az inváziós sci-fi szerzői változatai


KI NE HAGYD!

SODRÓ EREJŰ (szó szerint) a készülőfélben lévő második kötetből a KÉPRE KATTINTVA:

Még több érdekesség, idézet, képanyag, hír és információ vár minden Útitársra a BERONIS facebook oldalán!


Felhasznált képek forrásai, alkotók:
Max Hay, Cosmosdrone, inwardsound, Ken Fairclough, Waqas Malik, cyberpunkrealms,  scifi.cyber.art, Sam Yang, Marc Simonetti, Matt Hubel, David Durá, Hauptmann, Darren Bacon, Fuad Elhasan Irfani, Tudorpopa, Kekai Kotaki, conceptkingdom, Yann-S, Jongmin Ahn, Eve Venture, Nicolas Bouvier, fantasy.daily, Abrar Khan. 

Zseniális munkáikat minden sci-fi-fantasy rajongó figyelmébe ajánlom!

Modell: Lindi Nunziato (lmonies), Alex_Zedra.


Itt még nincs vége...

További érdekességek, jegyzetek a TRILÓGIA menüpont alatt!

Út a MEGTISZTULÁS felé...

Háromrészes felvezető, kedvcsináló és egyben összegző jellegű tanulmányok, beszámolók a minden fantáziát felülmúló második kötet, a GarivenHÁBORÚ megjelenése előtt!

James Cameron: A science fiction története

Ahogy a nagy példaképektől megtanultam, a lefektetett, megteremtett szabályokat nem lehet áthágni, a legjobb művek mindig attól váltak klasszikussá, mérföldkövekké, mert felépítettek egy szabályrendszert, és végig tartották is magukat ehhez a szabályrendszerhez. A legrosszabb filmek, könyvek ismérve pont az, hogy azt érezzük, itt bármikor bármi megtörténhet, nincsenek szabályok, nincsenek törvények, a cselekmény súlytalanná válik, a karakterek ettől érdektelenek lesznek, és pont az ilyen alkotásokon szoktunk mindannyian elbóbiskolni, vagy félretenni.

A BERONIS-szal ez nem történhet meg.