ÉrdekességKÉP: A BERONIS - Megapoliszi álmok borítóKÉP-elemzése

07/22/2020

Mert van képem hozzá! :)

Oly szabad vagyok, mint a természet ős első szülöttje,
Mielőtt létrejött a szolgaság alantas törvénye,
S amikor az ősrengetegben a nemes vadember még gáttalan futhatott.

John Dryden - Granada meghódítása(1670)

A BERONIS - Megapoliszi álmok eredeti borítótervéről már írtam egy előző bejegyzésemben. Bár a hivatalos, megjelent kötet borítója megőrizte az alapkoncepciót (és a hangulatot), az én eredeti ötletem egy csöppet más volt, nevezetesen a fent látható (általam összeszerkesztett) képet szerettem volna (egy-két módosítással) a könyv borítóján is látni. 

Szeretném egy-két mondatban elmagyarázni, mit is jelentenek a borítón látható jelképek (amit egyébként a borítót tervező grafikus sem értett meg). 

A kép középpontjában a főhős, Ginen Beronis látható, amint a történet egyik leglényegesebb helyszínén, az elátkozott Mara Harris-helyszín zuhogójának lebetonozott patakpartján ül. A nagybetűs életbe kilépve a saját helyét kereső Ginen a távolba réved, a horizont felé, a jövőt és a változást jelképező Megapolisz tornyainak irányába. Menni akar, azonban sok minden még a múltban tartja (köztük saját gyengeségei, önbizalomhiánya is), ezt a patakból kiemelkedő szellemkéz jelképezi (mely a történet szerint a rejtélyes körülmények között eltűnt Brink Jones keze, aki Mara Haris-szel is végzett ugyanezen a helyszínen). A kép két színvilágra oszlik, az idealizált Megapolisz álomszerű kék színben dereng, míg Ginen peremkörzeti jelene zöldes, barnás, földszínű színvilágban látható. Nagyjából ez lett volna a koncepcióm lényege, mely a könyv témáját, hangulatát is visszatükrözte volna.

A végleges borítóval ugyanakkor végeredményben elégedett vagyok, az eredeti ötletemet pedig a honlap főcím-fotójaként használom.

E szövegrészlet a Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Ginen Beronis című bejegyzésből származik.


A BERONIS honlapjához felhasznált fotó szerintem azért nagyon alkalmas a főcímre, mert igazából minden téma ott van benne elrejtve/jól láthatóan, ami a trilógiában benne van: a nekünk háttal ülő alak az önéletrajzi elemet jelképezi, a körülötte lévő zöld táj a természeti témát, a távolban lévő hatalmas tornyok és az égen látható bolygók a technológiát és a sci-fi témát reprezentálják. A patak vizéből kiemelkedő szellemkéz pedig akár a természetfeletti horror-motívumokat jelezheti nekünk. Így minden ott van egy helyen, egy képen.


A Megapoliszi álmok kötet logója, a vízből kiemelkedő kéz is természetesen főképpen Ginen Beronist jelképezi, ahogy a nagybetűs életbe lépve otthon, család, cél nélkül sodródik a rendszerrel, próbálva gyökeret verni valahol... de ugyanakkor a vész-kórban szenvedő Brink Jones vízbeli metamorfóziást is jelképezi... Brink Jones, Ginen, mindketten megapoliszi fiatalok, összeköti őket a sodródás, a létbe lököttség... szimbolikusan ezáltal az összes megapoliszi fiatalt összeköti ez a sors.

Ki vagyok? 

Mi vagyok? 

Mit akarok? 

Honnan jöttem? 

Merre tartok?

A természeti szféra fizikai-kémiai processzusokra való leegyszerűsítése lehetőséget ad arra, hogy dologként birtokba vegyük a világot, de ez a folyamat "birtokot" képez és nem "otthont", mert a varázstalanított humánimperializmus úgy avatja egy kiüresített világtér urává az embert, hogy közben lemond a természetivel való organikus együttlétezésről, a "növények megértéséről."

Nemes Z. Márió: A nagy szakadék: természet vs civilizáció, Filmvilág (LXI. évfolyam 08.)

A BERONIS-trilógia az emberiség messzi, mitikus múltra visszamenő történelmén keresztül vizsgálja meg fajunk rögös útját, mely korunk civilizációjának soksávos széles autópályájához vezetett... egészen Megapolisz monumentális tornyaiig.

A múlt és a jelen összekeveredik, a jövő elidegenedett, túltechnicizált, emberileg átláthatatlan közege elől a múlt (megszépült) sokkal biztosabb és élhetőbb hagyományaiba menekülünk.

A sárkányok visszatérő szimbólumok a három kötetben, e mitikus lények az emberiség mítoszokra visszavezethető múltjából származnak. Minden szörnyeteget azért kreáltunk meg, hogy ezzel az adott fejlettségi korszakainknak a közös félelmeit próbáljuk meg képekben átadni. A sárkány egy univerzális lény, hiszen egyszerre szerepel benne három lényeges ragadozó az emberiség korai (még majomszerű) korszakából: a hüllők, a macskafélék, és a hatalmas, ragadozó madarak... e három archetípus van összegyúrva egy gigászi lénnyé, e három archetípus volt az, amelytől a leginkább félnünk kellett még a legprimitívebb emlős szinten. Az emberiség mindig valamilyen fiktív kreálmány formájában fogalmazta meg ezeket a félelmeket, hogy könnyebben átadható legyen a következő korosztálynak.

A sárkány tehát valahol a mesés múlt szimbóluma is, amely az ellenpólusa annak a túltechnicizált jelennek (mely a regényben szimbolikusan a jövőbe van vetítve), amelyet az embertelen méretűre (a csak a folyamatos növekvés állapotát ismerő cégek párhuzamára felépített) Megapolisz jelképez.

A visszavágyódás (akár egy személyes múltba, akár kollektív értelemben egy primitívebb korba) szintén a BERONIS-trilógia egyik fő motívuma. A trilógia több műfajt is ötvöz, és ez a szinte vallási visszavágyódás, illetve az embertelenné tevő technológia elutasítása a fantasy történetek egyik központi eleme. A trilógia Ginen Beronis életén, azaz az egyénen keresztül mutatja be az emberiség állapotát, fejlődését, ismérveit. Ahogy Ginen Beronis is visszavágyik rég letűnt gyermekkorába, úgy az emberiség egy része is inkább a természetközeli peremkörzeteket választja telepesként az újrakezdésre, a monumentális megapoliszi városi körzetek helyett.

És most néhány szó az első kötet címválasztásáról (melyről szintén esik szó az említett jegyzetben), egy másik lehetőséget felvázolva.

Egy rövid részlet a könyvből:

"Már jó pár órája bóklászott az óriási méretű pláza végtelen útvesztőjében, ebben az óriási ékszerdobozban, és minden egyes emeletet és sétálóutcát végigjárt. Odalenn, legalul volt a gyorséttermek véget nem érő választéka. Az elegánsabb helyek legfelül voltak, a tetőteraszon. Most az következett. Elért a sétálóutca végére, tett egy kanyart, és elindult visszafelé. A mozgólépcsők felé vette az irányt. Ginen fellépett a lépcsőfokra, és emelkedni kezdett. A szomszédos, lefelé tartó, többnyire unott képű vásárlókat nézte. Észrevett köztük valakit, aki kitűnt mindegyikük közül. Egyedül állt a lépcső fémfokán. Hosszú, hollófeketére festett haja volt, igen szép arcú, divatos ruházata jól kiemelte formás, sovány alakját. 

Talán Ginen korabeli lehetett. 

És Ginent bámulta, szelíd tekintete Ginen tekintetébe fúródott. 

Ginen képtelen volt elfordulni. Szíve hevesen dobogni kezdett, szinte lebénult. Mi a fenét csináljon? Ő józanul nem ért ehhez. Ahogy közeledtek egymáshoz, a lány szép arcának finom vonásai lágy, angyali mosoly dicsőítő fényeit sugározták felé. 

Ez már túl sok volt Ginennek, és ösztönösen zavarba jött. 

Amikor a futószalag egymás mellé sodorta őket, a fiú reflexszerűen elkapta a tekintetét. Már jó ideje elhagyták egymást, mikor Ginen lassan megfordult, és lenézett, a mozgólépcső alját fürkészte. A lány ott állt a lépcső alján, korlátnak támaszkodva, és éppen ő is a fiú felé nézett. Apró alakja egyre távolodott. Ginen lassan visszafordult maga elé. Néha már túl sok volt. Túl sok inger, túl sok fájdalom. Most oda kéne mennie? De mit mondjon? Járassa le magát, hogy Vronsyból való, egy peremi nevesincs faluból? 

Képtelenség, kizárt dolog. Ezt nem tudja megtenni. 

Ahhoz még nem ivott eleget. 

Egy újabb álom ért véget. 

Ez volt AcremCity."

A Megapoliszi álmok címválasztásának (egyik) lehetséges magyarázata az, hogy a cím az Álmok Városára, AcremCity-re utal.

Ginen Beronis az ingerszegény, szürke peremkerületekből utazik fel a nyüzsgő városi rengetegbe, ahol minden pillanatban csodálatos élmények érik, melynek következtében ő maga is e varázslat részévé válik.

A táj, a gigászi méretű építmények, felhőkarcolók, a tornyok... és a lányok.

Olyan lányok, melyeket nem láthat a peremen, itt viszont bármerre néz, a csodálat rabul ejti, és az ital segítsége nélkül nem is igazán tud mit kezdeni ezzel a világgal... akkora a szakadék az ő világa és AcremCity "álomvilága" között.

Nem volt nehéz Ginen bőrébe bújva mindezt leírni, hiszen saját élményeimet írtam le: egy kis faluban felnőve, mikor először Budapestre kerültem, kicsit nekem is megremegett a lábam, és én sem tudtam mit kezdeni a rengeteg ingertől, a rengeteg behatástól... évek kellettek, míg mindezt megszoktam... és mivel voltam olyan szerencsés, hogy más külföldi nagyvárosokban is jártam (mint például London vagy Sydney), az ott szerzett élményeket össze tudtam vonni az én már említett fiatalkori élményeimmel.

Az angyalok városa. Mint ez a kiscsaj is. Ilyen lányokat nem látni a peremen, a külső-körzeteken már akadnak, de az igazi élet AcremCityben volt. Semmi máshoz nem hasonlítható. Az ember megtanul egy idő múlva alkalmazkodni a környezetéhez, ez az egyik csodálatos tulajdonsága ennek a fajnak. Ő bolyonghat szellemként ezek között a csodálatos lények és díszletek között, akkor sem lesz sosem közülük való, amíg Vronsy mindig ott van a háttérben, mint valami gonosz démon, aki a lelkére pályázik. Csábító közelségben van mindenhez, mégis fényévnyi távolságban. Egyedül volt Csodaországban, a kiút pedig egyenesen a Pokolba vezetett. De ki értené meg mindezt? Fornile volt az egyetlen, aki átérezte a gondjait...


!?#/ SZiMbóLuMok /#?!

A BERONIS-TRILÓGIA LEGÉRDEKESEBB PÁRHUZAMAI, HASONLATOK, SZIMBOLIZMUS

1. - "AHOGY NAGYBAN, ÚGY KICSIBEN"-motívum

A BERONIS-trilógiában folyamatosan jelen van a már említett "ahogy kicsiben, úgy nagyban" téma, és sosem eléggé biztos, hogy kinek a szubjektív valóságát láthatjuk a történetben. Ott van az első részben Ginen, aki elvileg a névtelen Vakember történetét álmodja (vagy mégsem?), de ott van egy még nagyobb "élőlény", a Szerán, aki folyamatosan "figyel minket", és a második kötettől még több szál bejön, például az Univerzum (ez a szál majd a harmadik kötetben úszik be, stílusosan fogalmazva, minthogy a víz-motívum különösen fontos a trilógiában), ami szintén egy nagyobb test, illetve a technológia, amellyel kapcsolatban szintén kapunk utalásokat, hogy a saját technológiánk már túlnőtt rajtunk, és valójában figyelnek, tanulmányoznak minket. És akkor még nem beszéltünk a kormányról, AcremCorp-ról, amely szintén figyeli minden mozdulatunkat a kamerákon, közösségi portálokon, és minden egyéb lekövethető és lenyomozható módokon keresztül (például hogy miket vásárolunk, mik a fogyasztási szokásaink, így a kereskedőhálózatok is figyelemmel kísérik a lépéseinket).

A BERONIS-trilógia is egy Frankenstein-sztori, bizonyos értelemben... Megapolisz ott van folyamatosan a háttérben, mindig mozgásban van, mindig mozgásban tart minket (fizikai értelemben és mentálisan is, hiszen az elménknek mindig szüksége van valamilyen rágógumira, ami lefoglalja, hogy addig se a VALÓSÁGGAL foglalkozzunk), túlnőtt rajtunk, és már a kreálmány irányítja a kreátort.

TRAPPED IN MY MIND: A SAJÁT ELMÉM FOGJA VAGYOK.

A rendszernek mindig gondoskodnia kell róla, hogy mindig legyen valami, ami lefoglalja az elménket. Az elméd az a folyamatosan mozgó, folyamatosan kavargó vízfelszín, ami az "elátkozott zuhogó" képében jelenik meg rögtön az első kötet elején. Ami kívül, az belül, a természet a belső világunk kivetülése. 

Oly szabad vagyok, mint a természet ős első szülöttje,

Mielőtt létrejött a szolgaság alantas törvénye,

S amikor az ősrengetegben nemes vadember még gáttalan futhatott.

Többnyire Jean-Jacques Rousseau-nak tulajdonítják a "nemes vadember" kifejezés megalkotását, ám ez a megtiszteltetés sokkal inkább John Drydent illeti, aki e sorokat írta a The Conquest of Granada (Granada meghódítása, 1670) című hőskölteményében.

A komikusok és a pop-pszichológusok gyakran emlegetik a "bennünk élő ősembert". Azért olyan vonzó az elgondolás, mert úgy érezzük, van benne egy adagnyi igazság. A külső civilizációs rétegek alatt egy jóval ősibb én rejtőzik, ami bonyolultnak és mesterkéltnek érzi a körülötte található világot. Noha ősi énünk nem a nemes vadember, mégis jóval autentikusabb személyiségnek érzi magát annál, mint aki keményen dolgozik és a modern társadalom szabályai szerint játszik. 

Jonah Goldberg: A Nyugat öngyilkossága


__________________________________________
További érdekességek:

Kívülálló hősök

"Emlékeztette magát, hogy ezek a divathölgyek egy percig sem élnének meg az õ idejében, s ez egy kicsit enyhítette a kínját. Azonban késõbb mégis azon kapta bõrkeményedéses és heges ujjait, hogy a porcelánbabaszerû szépségük körvonalait követik. Ezt a szépséget még fájdalmasabbá tette a belőlük áradó törékenység."