ÉrdekességKÉP: A BERONIS - Megapoliszi álmok borítóKÉP-elemzés

07/22/2020

Mert van képem hozzá! :)

A BERONIS - Megapoliszi álmok eredeti borítótervéről már írtam egy előző bejegyzésemben. Bár a hivatalos, megjelent kötet borítója megőrizte az alapkoncepciót (és a hangulatot), az én eredeti ötletem egy csöppet más volt, nevezetesen a fent látható (általam összeszerkesztett) képet szerettem volna (egy-két módosítással) a könyv borítóján is látni. 

Szeretném egy-két mondatban elmagyarázni, mit is jelentenek a borítón látható jelképek (amit egyébként a borítót tervező grafikus sem értett meg). 

A kép középpontjában a főhős, Ginen Beronis látható, amint a történet egyik leglényegesebb helyszínén, az elátkozott Mara Harris-helyszín zuhogójának lebetonozott patakpartján ül. A nagybetűs életbe kilépve a saját helyét kereső Ginen a távolba réved, a horizont felé, a jövőt és a változást jelképező Megapolisz tornyainak irányába. Menni akar, azonban sok minden még a múltban tartja (köztük saját gyengeségei, önbizalomhiánya is), ezt a patakból kiemelkedő szellemkéz jelképezi (mely a történet szerint a rejtélyes körülmények között eltűnt Brink Jones keze, aki Mara Haris-szel is végzett ugyanezen a helyszínen). A kép két színvilágra oszlik, az idealizált Megapolisz álomszerű kék színben dereng, míg Ginen peremkörzeti jelene zöldes, barnás, földszínű színvilágban látható. Nagyjából ez lett volna a koncepcióm lényege, mely a könyv témáját, hangulatát is visszatükrözte volna.

A végleges borítóval ugyanakkor végeredményben elégedett vagyok, az eredeti ötletemet pedig a honlap főcím-fotójaként használom.

E szövegrészlet a Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Ginen Beronis című bejegyzésből származik.

És most néhány szó az első kötet címválasztásáról (melyről szintén esik szó az említett jegyzetben), egy másik lehetőséget felvázolva.

Egy rövid részlet a könyvből:

"Már jó pár órája bóklászott az óriási méretű pláza végtelen útvesztőjében, ebben az óriási ékszerdobozban, és minden egyes emeletet és sétálóutcát végigjárt. Odalenn, legalul volt a gyorséttermek véget nem érő választéka. Az elegánsabb helyek legfelül voltak, a tetőteraszon. Most az következett. Elért a sétálóutca végére, tett egy kanyart, és elindult visszafelé. A mozgólépcsők felé vette az irányt. Ginen fellépett a lépcsőfokra, és emelkedni kezdett. A szomszédos, lefelé tartó, többnyire unott képű vásárlókat nézte. Észrevett köztük valakit, aki kitűnt mindegyikük közül. Egyedül állt a lépcső fémfokán. Hosszú, hollófeketére festett haja volt, igen szép arcú, divatos ruházata jól kiemelte formás, sovány alakját. 

Talán Ginen korabeli lehetett. 

És Ginent bámulta, szelíd tekintete Ginen tekintetébe fúródott. 

Ginen képtelen volt elfordulni. Szíve hevesen dobogni kezdett, szinte lebénult. Mi a fenét csináljon? Ő józanul nem ért ehhez. Ahogy közeledtek egymáshoz, a lány szép arcának finom vonásai lágy, angyali mosoly dicsőítő fényeit sugározták felé. 

Ez már túl sok volt Ginennek, és ösztönösen zavarba jött. 

Amikor a futószalag egymás mellé sodorta őket, a fiú reflexszerűen elkapta a tekintetét. Már jó ideje elhagyták egymást, mikor Ginen lassan megfordult, és lenézett, a mozgólépcső alját fürkészte. A lány ott állt a lépcső alján, korlátnak támaszkodva, és éppen ő is a fiú felé nézett. Apró alakja egyre távolodott. Ginen lassan visszafordult maga elé. Néha már túl sok volt. Túl sok inger, túl sok fájdalom. Most oda kéne mennie? De mit mondjon? Járassa le magát, hogy Vronsyból való, egy peremi nevesincs faluból? 

Képtelenség, kizárt dolog. Ezt nem tudja megtenni. 

Ahhoz még nem ivott eleget. 

Egy újabb álom ért véget. 

Ez volt AcremCity."

A Megapoliszi álmok címválasztásának (egyik) lehetséges magyarázata az, hogy a cím az Álmok Városára, AcremCity-re utal.

Ginen Beronis az ingerszegény, szürke peremkerületekből utazik fel a nyüzsgő városi rengetegbe, ahol minden pillanatban csodálatos élmények érik, melynek következtében ő maga is e varázslat részévé válik.

A táj, a gigászi méretű építmények, felhőkarcolók, a tornyok... és a lányok.

Olyan lányok, melyeket nem láthat a peremen, itt viszont bármerre néz, a csodálat rabul ejti, és az ital segítsége nélkül nem is igazán tud mit kezdeni ezzel a világgal... akkora a szakadék az ő világa és AcremCity "álomvilága" között.

Nem volt nehéz Ginen bőrébe bújva mindezt leírni, hiszen saját élményeimet írtam le: egy kis faluban felnőve, mikor először Budapestre kerültem, kicsit nekem is megremegett a lábam, és én sem tudtam mit kezdeni a rengeteg ingertől, a rengeteg behatástól... évek kellettek, míg mindezt megszoktam... és mivel voltam olyan szerencsés, hogy más külföldi nagyvárosokban is jártam (mint például London vagy Sydney), az ott szerzett élményeket össze tudtam vonni az én már említett fiatalkori élményeimmel.

Az angyalok városa. Mint ez a kiscsaj is. Ilyen lányokat nem látni a peremen, a külső-körzeteken már akadnak, de az igazi élet AcremCityben volt. Semmi máshoz nem hasonlítható. Az ember megtanul egy idő múlva alkalmazkodni a környezetéhez, ez az egyik csodálatos tulajdonsága ennek a fajnak. Ő bolyonghat szellemként ezek között a csodálatos lények és díszletek között, akkor sem lesz sosem közülük való, amíg Vronsy mindig ott van a háttérben, mint valami gonosz démon, aki a lelkére pályázik. Csábító közelségben van mindenhez, mégis fényévnyi távolságban. Egyedül volt Csodaországban, a kiút pedig egyenesen a Pokolba vezetett. De ki értené meg mindezt? Fornile volt az egyetlen, aki átérezte a gondjait...

__________________________________________
További érdekesség:

Kívülálló hősök

"Emlékeztette magát, hogy ezek a divathölgyek egy percig sem élnének meg az õ idejében, s ez egy kicsit enyhítette a kínját. Azonban késõbb mégis azon kapta bõrkeményedéses és heges ujjait, hogy a porcelánbabaszerû szépségük körvonalait követik. Ezt a szépséget még fájdalmasabbá tette a belőlük áradó törékenység."