Howard Phillips Lovecraft: Néhány megjegyzés a csillagközi történetekről

11/18/2019

Galamb Zoltán fordítása

A más bolygókat és univerzumokat, valamint a kozmikus tereket átszelő merész utazásokat témául választó írásművek jelenlegi áradata ellenére feltehetően nem túlzás azt állítani, hogy eme munkák közül - H. G. Wells regényeit is beleértve - legfeljebb fél tucatról mondható el, hogy akár a legcsekélyebb művészi súllyal rendelkezik, vagy bármiféle irodalmi rangot képvisel. Hamisság, szokványosság, közhelyesség, mesterkéltség, álérzelem és gyerekes szertelenség uralja e túlszaporodott műfajt, s épp ezért kizárólag legritkább szüleményeit nevezhetni valóban érett alkotásnak. Ily rengeteg üresség látványa sokakat arra késztetett, hogy feltegyék a kérdést, vajon az adott talajból valaha is kisarjadhat-e valódi irodalom.

Jelen megjegyzések papírra vetője nem hiszi, hogy az űrutazás és a távoli bolygók témája eleve alkalmatlan lenne az irodalmi feldolgozásra. véleménye ezzel szemben az, hogy az elképzelés mindenütt tapasztalható leértékelése és elhibázott feldolgozása általános félreértéshez vezetett; mely félreértés a rémtörténetek és a tudományos fantasztikum más területeire is kiterjed. E tévhit azon az állásponton alapul, hogy a lehetetlen, valószínűtlen vagy elképzelhetetlen jelenségekről szóló bármely beszámolót a népszerű kalandregények stílusában és modorában íródott, tárgyilagos cselekedetekből és szokványos érzületekből építkező hétköznapi elbeszélésként lehetséges problémamentesen előadni. Az efféle tálalás "elmegy" az éretlen olvasók körében, az esztétikai értékek területét azonban meg sem közelítheti.

Az elképzelhetetlen események és körülmények minden más történeti alkotóelemtől eltérő osztályba tartoznak, és nem tehetők hihetővé a hétköznapi elbeszélés szokványos módszereivel. Először is meg kell küzdeni a hihetetlenség problémájával, ez pedig kizárólag akképp valósítható meg, hogy a történet minden más mozzanatát átgondolt realizmus jellemzi, ami tökéletesen kifinomult hangulati vagy érzelmi fokozással párosul. A hangsúlynak ugyancsak a megfelelő helyre kell kerülnie - mindvégig a középpontba helyezett különösség rendkívüli mivoltát kell kiemelnie. Nem szabad elfeledni, hogy a természeti törvények bármiféle áthágása önmagában nagyobb horderejű dolog, mint bármely más esemény vagy érzés, mely az emberre hatással lehet. Épp ezért egy efféle esetet témául választó történetben oktalanság elvárni, hogy az életszerűség vagy a valóság illúzióját kelthetnénk, amennyiben köznapiként mutatjuk be a csodát, miáltal a szereplők cselekedeteit továbbra is szokványos indítékok vezérlik. Noha a jellemeknek természetesnek szükséges maradniuk, alá kell vetni őket a központi rendellenességnek, amely köré csoportosulnak. A csodás történet valódi "hőse" nem valamely emberi lény, hanem maga a rendkívüli jelenség.

A kiválasztott természetszegés nyers és iszonyú szörnyűségének mindenek elé és fölé Szükséges tornyosulnia. A szereplőknek azonosképp kell reagálnia rá, mint ahogy valós személyek reagálnának egy efféle jelenségre, ha hirtelen szembekerülnének vele a mindennapjaik során, ugyanazon, már-már megrendült döbbenetet kell mutatniuk, amit bárki a megszokott körülmények között mutatna, s nem ama erélytelen, mérsékelt, gyorsan tovaszálló érzelmeket, melyek az olcsó közhagyomány igényeihez igazodnak. Még ha a csoda olyasféle is, melyhez a szereplők feltételezhetően hozzászoktak már, az írónak valamiképp akkor is érzékeltetnie kell az áhítat, megdöbbenés és álmélkodás érzését, amit az olvasó érezne, ha efféle jelenséggel szembesülne. Mikor egy csodás utazás az odaillő érzületek nélkül kerül bemutatásra, a legkisebb mértékben sem érezzük életszerűnek a beszámolót. Nem alakul ki bennünk ama hátborzongató illúzió, hogy effélék akár a valóságban is megtörténhetnek, mindössze azt érezzük, hogy valaki szertelen szavakat ejtett ki a száján. Általában véve el kell felejtenünk a silány irodalom zugírókhoz méltó konvencióit, történetünket pedig a témául választott csoda kivételével mindenben a valós élet kifogástalan szeletévé kell alakítanunk. Úgy dolgozzunk, mintha rászedni igyekeznénk az embereket, szertelen hazugságunkat pedig megkérdőjelezhetetlen tényként próbálnánk elfogadtatni.

A hangulatra, nem a cselekményre szükséges összpontosítani a csodás történetben. A puszta eseményeket nem hangsúlyozhatjuk, hiszen azok természetellenes szertelensége üressé és nevetségessé teszi azokat, ha az előtérbe hangsúlyozhatjuk, hiszen azok természetellenes szertelensége üressé és nevetségessé teszi azokat, ha az előtérbe helyeztetnek. Az efféle események, még ha a jövőben elméletileg lehetségesnek vagy elképzelhetőnek tűnnek is, nem feleltethetők meg semminek a való életben és az emberi létben, ennélfogva nem képezhetik felnőttnek szóló elbeszélés alapját. A csodás történet komoly formában legfeljebb egy bizonyosfajta emberi kedélyállapot életszerű ábrázolása lehet. Amint ennél többre törekszik, silánnyá, gyerekessé és hiteltelenné válik. Épp ezért a fantasztikus írónak meg kell értenie, hogy, az elsődleges hangsúlyt a finom sugalmazásra ajánlatos fektetnie - ama különös és képzettársításokban gazdag részletek észrevétlen elhintésére és érintésére, melyek bizonyos hangulatárnyalatokat fejeznek ki, és a valótlan rendkívüli valósságának tétova illúzióját kelthetik -, ahelyett, hogy hihetetlen eseményeket sorjáztat, melyek sem horderővel sem jelentéssel nem bírhatnak a színezet és a hangulati jelképrendszer elevenséget biztosító ködén kívül. Mivel a csodás történetek nem ábrázolhatnak élethűen valós eseményeket, a hangsúlyt olyasmire kell áthelyezni bennük, amit képesekélethűen ábrázolni; nevezetesen az emberi lélek bizonyos sóvárgó vagy nyugtalan kedélyállapotaira, melyek által pókfonál hágcsót szóhetünk, hogy elszökjünk az idő tér és természeti törvények bőszítő zsarnoksága elől.

És miként alkalmazhatók a felnőtteknek szóló csodás történetek általános alapelvei a csillagközi fantasztikum konkrét esetében? Abban, hogy lehetséges az alkalmazásuk, nincs okunk kételkedni; hiszen lényegi tényezőként konkrét esetében? Abban, hogy lehetséges az alkalmazásuk, nincs okunk kételkedni; hiszen lényegi tényezőként itt, miként másutt is, a következőket említhetni: a csoda szükséges érzete, a szereplők szükséges érzelmei, a színhely és a mellékszálak realizmusa, a fontossággal bíró részletek kiválasztása, valamint a ponyvába illően mesterkéltjellemek, az ostobán szokványos fordulatok és helyzetek gondos elkerülése, melyek az érdektelen szokványos megoldások kidomborításával azonmód lerombolnák a történet életszerűségét. A helyzet iróniája abban áll, hogy egy efféle, őszintén, tisztességesen és eredeti módon megírt művészi történetet nem sok eséllyel fogadtathatnánk el a közönséges ponyvakiadványok hivatásos szerkesztőivel. Ez azonban nem tántoríthatja el az elszánt művészt, aki komoly értéket kíván létrehozni. jobb tisztességesen írni e kevésbé jövedelmező magazin számára, mint talmi csillogást produkálni, és busás fizetséget kapni mindezért. Egy napon talán a szerkesztők kevésbé ragaszkodnak majd megrögzött művésziesség-ellenes szokásaikhoz.

A csillagközi történetekben előforduló eseményeket - a teljességgel a költői fantázia szüleményeiként felfogható elbeszélések kivételével ésszerű a jelenbe helyezni, avagy akként bemutatni, mintha titokban, vagy a történelem előtti időkben játszódtak volna le. A jövő kényes téma; hiszen az életmód leírásakor lényegében lehetetlen elkerülni a groteszkséget és az abszurditást, miközben minden esetben mérhetetlen érzelmi veszteséget jelent, ha a megjelenített csodát ismertként kezelő szereplőket mutatunk be. A történetek szereplői alapvetően önmagunk kivetítései; és hacsak nem osztoznak tudatlanságunkban és rácsodálkozásunkban, elkerülhetetlenül nehezen leküzdhető akadályba ütközünk. Ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy a jövőről szóló elbeszélések feltétlenül művészietlenek, csupán arra utalok, hogy nehezebb művészivé tenni őket.

A jó csillagközi történet szereplői valószerűek; nem a tucat-tudósok, gonoszkodó asszisztensek, legyőzhetetlen hősök, szépséges tudósleány-hősnők, és a hasonló szemét közül kerülnek ki. Valójában nem látom okát, miért kellene egyáltalán "cselszövőket", "hősöket" és "hősnőket" szerepeltetni. E mesterkélt szereplőfajták egészében a mesterkélt cselekménytípusok sajátjai, komoly elbeszélésekben pedig nincsen helyük. A történet feladata a rácsodálkozás és felszabadulás bizonyos emberi kedélyállapotának kifejezése, az olcsó regények színpadiasságának ízléstelen beráncigálása pedig éppannyira nem helyénvaló, mint amennyire ártalmas. Nincs szükség sablonszerű regényességre2. Kizárólag olyas (nem feltétlenül vakmerő vagy megkapó) szereplőket szabad kiválasztanunk, akik természetszerűen részesei lehetnek az ábrázolt eseményeknek, és éppúgy kell viselkedniük, ahogy a valós személyek viselkednének az adott csodával szembesülve. Az egész mű alaphangnemét a realizmusnak, nem a regényességnek kell meghatároznia.

A szereplők Földről való eljuttatásának döntő és kényes problémáját komoly körültekintéssel kell megoldani. Valójában ez tekinthető a történet elsődleges nehézségének. A távozást elfogadható magyarázattal szükséges indokolni, és hatásosan érdemes leírni. Amennyiben a történet nem a történelem előtti időkben játszódik, szerencsésebb valamely titkos találmányt megnevezni a távozás eszközeként. A szereplőknek mélységes, már-már bénító döbbenettel kell reagálniuk e találmányra, elkerülendő ama fércművekben gyakori csapdát, hogy az efféle dolgokat félig-meddig természetesnek veszik. Nehogy eltévedjünk a fizika bonyolult útvesztőiben, ajánlatos nem túlzott részletességgel leírni a találmányt.

Alig valamivel kevésbé kényes problémával állunk szemben mikor az űrt átszelő utazás, valamint egy más bolygón való leszállás leírására kerül sor. Ez esetben az elsődleges hangsúlyt a káprázatos élményre - a döbbenet lebírhatatlan érzésére - kell fektetnünk, amit az utazók éreznek, mikor rádöbbennek, hogy valóban elhagyták szülőbolygójukat, és a kozmikus végtelenségbe, vagy valamely idegen világra kerültek. szükségtelen megjegyezni, hogy az utazás mechanikai, csillagászati, és más tudományos vonatkozásaiban lényegbevágó a tényekhez való ragaszkodás. Nem minden olvasó tudatlan a természettudományok terén, a tények kirívó megsértése pedig hiteltelenné teszi a történetet azok szemében, akik képesek felfedezni a melléfogást.

Hasonló mérvű tudományos alapossággal kell bemutatnunk az idegen bolygón zajló eseményeket. Mindennek tökéletes összhangban kell lennie a kérdéses égitestről tudott vagy feltételezett tényekkel - a felületen tapasztalható gravitáció, a tengely dőlésszöge, a napok és az évek hossza, a mennybolt látványa stb. nem különbözhet a valóságostól -, a hangulatot pedig a valósághűség és realizmus érzetét elősegítő lényegi részletek kiválasztásával szükséges megteremteni. Az utazóknak a bolygólakók általi fogadtatását érintő szakállas fordulatokat azonmód ki kell zárni. El kell vetnünk tehát a túl könnyed nyelvelsajátítást; a telepatikus kommunikációt; az utazók istenként való imádását; a helybéliek emberi jellegű királyságainak életében, vagy a különböző csoportosulásiak között dúló szokványos háborúkban való részvételt; a szépséges, emberszerű hercegnővel kötött frigyet; a sugárvetőkkel és űrhajókkal vívott Armageddont; az udvari ármánykodást és a féltékeny varázslókat; a sarkvidékekről ránk rontó szőrös majomemberek hordáit és így tovább, és így tovább. A társadalmi és politikai szatíra mindig kerülendő, hiszen az efféle intellektuális és hátsó szándék gyengíti a hangulatteremtés erejét. Aminek viszont mindig, és minden mást maga mögé utasítva jelen kell lennie, az a különösség - a sajátunkétól alapvetően eltérő, felfoghatatlan világ különösségének - érzése.

Egyáltalán nem szükséges, hogy az idegen bolygó lakott - vagy az utazás időpontjában lakott - tegyen. Ha mégis az, a helybeli lényeknek határozottan nem emberi külsővel, gondolkodásmóddal, érzelmekkel és társadalmi renddel érdemes rendelkezniük, hacsak nem egy történelem előtti időkben a Földről indított gyarmatosító expedíció tagjainak leszármazottai, Az emberszerű külső, viselkedés és nevek, melyekkel a ponyvaírók többsége felruházza a külvilágiakat, egyszerre nevetségesek és szánalmasak. A közönséges ponyvaírók másik abszurd szokása a sajátunkénál magasabb tudományos és technikai fejlettséget feltételezni az idegen bolygók uralkodó lényeiről; akik kivétel nélkül látványos szertartásokon vesznek részt kubista templomokban vagy palotákban, és kivétel nélkül valamely szörnyűséges és elháríthatatlannak tűnő veszély fenyegeti őket. Az efféle maszlagot az érett realizmusnak kell felváltania, a külvilágiakat pedig a meghatározott esetek művészi igényeinek megfelelően a fejlettség egymástól eltérő némelykor magas, máskor alacsony, megint máskor jellegtelenül köztes - fokán szükséges ábrázolni. Az udvari és vallási látványosságokat nem szabad szokványosan túlhangsúlyozni; valójában kifejezetten valószínűtlen, hogy az egzotikus fajoknak valamely kisebb csoportja kivételével bármelyikük felfedezte volna magának a királyság és a vallás sajátos népszokásait. Mindvégig észben kell tartani, hogy a nem emberi lényektől teljességgel idegen az emberi indítékok és felfogások rendszere.

Ám a történet valódi magját olyasminek kell képeznie, ami egy feltételezett földön kívüli faj sajátos jellegével és szokásaival semmiféle összefüggésbe nem hozható - mely nem más, mint a Föld elhagyásának önmagában csodás élménye. Az érdeklődést inkább a különös és a Földétől eltérő természeti viszonyok ecsetelésével kell fenntartani, nem pedig bármiféle mesterkélt drámai esemény vagy szereplő, legyen bár emberi vagy idegen leírásával. Akár kalandokat is beiktathatunk, azokat azonban alá kell rendelni a realizmus követelményeinek - kizárólag a körülményekből természetszerűen fakadó fejlemények, nem pedig öncélúan kiagyalt álizgalmak lehetnek.

A tetőpont és a megoldás kidolgozásában lényeges az átgondoltság, elkerülendő a túlzásokat vagy a mesterkéltséget. A hihetőség szempontjából célszerű a nyilvánosság elől eltitkoltként feltüntetni az utazást - vagy a történelem előtti időkbe helyezni az eseményeket, mely kitörlődött az emberiség emlékezetéből, újbóli felfedezése ugyanakkor titok marad. A széles körű nyilvánosság, mely az emberi gondolkodás, történelem és célok gyökeres megváltozásával járna, általában túl nyilvánvalóan ellentmond a mellékes eseményeknek és a tényleges jövőbeli lehetőségeknek ahhoz, hogy a valószerűség érzetét keltse az olvasóban. Sokkalta eredményesebb a történet helytállóságát függetleníteni bármely, érvényes ismereteinkkel ellentmondó körülménytől mivel az olvasó ekképp szórakoztatóan eljátszadozhat a gondolattal, hogy mindezen csodák talánvalóban megtörténhettek!

Mindeközben az ostoba csillagközi történetek áradata csöppet sem apad. Hogy valamely átfogó minőségi változás valaha végbemegy-e, jelen megjegyzések papírra vetője meg nem jósolhatja; mindenestre kifejtette a témakör általa legsarkalatosabbnak ítélt kérdéseit érintő véleményét. Kétségkívül mérhetetlen lehetőségek rejlenek a más égitestekről szóló történetek megfontolt kiaknázásában; amint azt néhány kvázi-remekmű, példának okáért a Világok harca, Az első és utolsó emberek, az X-állomás, a "Vörös agy" valamint Clark Ashton Smith legsikerültebb művei bizonyítják. Az úttörőknek azonban fel kell készülniük rá, hogy fáradozásaikat nem jutalmazza majd anyagi siker, szakmai elismerés, vagy az olvasó többség bátorítása, mely többség ízlését súlyosan elferdítette a rengeteg elfogyasztott szemét. Szerencsére az őszinte művészi alkotás önmaga ösztökéje és jutalma, így, a nehézségek ellenére nincs okunk kétségbeesni ama újszerű irodalmi forma jövőjét illetően. melynek jelenlegi kifejletlensége csupán még több alkalmat biztosít az avatott és termékeny kísérletezésre.

1935

_____________________________________

1 "csillagközi történeten" a napjainkban sci-fiként emlegetett mőfaj értendı, míg a tanulmányban többször használt "csodás történet" a fantasztikus regénynek vagy novellának felel meg. [A ford.]

2 Az angol eredeti szövegben használt romance szó eredendıen a lovagregényre, majd a gótikus regényre vonatkozott, késıbb pedig a romantika vadregényes, allegorikus történeteire és kalandregényeire. [A ford.]