James Cameron: A science fiction története

10/26/2020

Valahol a sors iróniája, hogy pont október 26-án készül ez a poszt (esküszöm, ebben semmi tervszerűség nem volt), mikor a sci-fi filmtörténelem egyik legnagyobb klasszikusa, az 1984-es Terminator éppen ma ünnepli a 36-odik születésnapját. James Cameron rendezői debütálása (ha nem számítjuk bele a félresikerült Piranha második részét) a mai napig a tudományos-fantasztikus filmek legjobbjai közé tartozik, és természetesen nekem is ott van a legnagyobb kedvenceim között.

Ahogy a bemutatkozó menüpont alatt is írtam, hatalmas Terminator és James Cameron rajongó vagyok. A T1 és a T2 gyermekkorom nagy filmjei voltak, ezeken nőttem fel, részévé váltak az életemnek, szinte már nem is filmek a számomra, hanem annál jóval többet jelentenek. Annak idején a T2 VHS kazettát (amelyet a film moziba kerülése előtt megszereztük valahogy) szinte rongyosra néztem, aztán ugyanígy lett a DVD változattal is. Gyermekként rengetegszer játszottam "Terminatorosat": miközben a film ment, én egyidejűleg a T-800-as bőrébe bújva eljátszottam és leutánoztam mindent, amit a jövőből érkezett kiborg csinált vagy mondott.

Szinte minden termék, ami a Terminator-névhez köthető, a gyűjteményem részét képezi, könyvek (köztük a filmek regényváltozata is), számítógépes játékok (mai napig a legnagyobb kedvencem a 90-es években készült Terminator: Future Shock, illetve a folytatása, a Terminator: SkyNet) "Így készült" könyvek és albumok, poszterek... és még sorolhatnám.

A Terminator 1-2, az Indiana Jones, az Alien, a Gonosz halott-filmek, a Rambo- és Rocky-filmek, a Csillagok háborúja, a Jurassic Park, Vissza a jövőbe!, ezek a filmek jelentették a gyermekkoromat. Nagyon sokáig inkább a filmek, mesék, rajzfilmek voltak azok a művészeti alkotások, amelyek hatottak rám, és igen, sok fiatalhoz hasonlóan a filmek inspiráltak arra is, hogy magam is alkotó legyek, nem pedig a könyvek. Ez a folyamat igazából csak sokkal később fordult meg, és manapság már sokkal többet olvasok, mint ahány filmet megnézek (azok is inkább a régi kedvencek, hogy újra és újra erőt nyerjek és "inspirálódjak" meg nem látott részleteken, ötleteken, koncepciókon, esztétikai hatásokon).

Többek között sci-fi rajongó is e klasszikusok miatt lettem.

Igazából mindig volt egy-egy olyan film, ami miatt az adott műfaj hódolója lettem. A Terminator-filmek, Az Alien-filmek, a Vissza a jövőbe!-sorozat, valamint a StarCraft-játék miatt lettem először sci-fi rajongó, a Gonosz halott és Stephen King A ragyogás regénye miatt pedig a horror lett a másik kedvenc műfajom. A sort pedig lehetne ugyanígy folytatni a fantasy-val (Conan-képregények, Indiana Jones-filmek, Nagy zűr Kis Kínában, Mortal Kombat-játékok), a bűnügyi regényekkel (Broken Sword: A templomosok árnya játék, Sherlock Holmes), stb.

A tudományos fantasztikum számomra inkább egy látásmód, egy világnézet, mint műfaj. Eszközeivel lehetőség nyílik arra, hogy a jelenkori állapotokat, félelmeket, problémákat lemodellezhessük, kivetíthessük, felnagyíthassuk, láthatóvá tegyük. 

James Cameron rendező karrierje azért volt nagyon inspiráló a számomra (filmjeinek tematikáin, illetve rendezői stílusán túl), mert ő is egy egyszerű kétkezi munkásként indult (kamionsofőr), akinek abszolút semmilyen protekciója, ismeretsége nem volt a filmes szakmán belül. Egy kísérleti bemutatófilmet forgatott le a barátaival, ezzel kapott munkát az alacsony költségvetésű B-filmek királyánál, Roger Corman-nél, ahol szépen végigjárta a szamárlétrát, legalulról kezdve egészen a rendező-asszisztens pozícióig. Őt nem apuci rakta oda, vagy egy közeli rokon, hozzátartozó. Így jutott el Cameron oda, hogy ma már ő az egyetlen olyan filmrendező, akinek két alkotása is ott van a világ legtöbb bevételt hozó 3 filmje között. Nagyon sokáig a Titanic vezette a listát, amit aztán ő döntött meg az Avatar-ral, ami szintén hosszú ideig trónolt az élen, ezt csak a Bosszúállók záró epizódja tudta überelni (igaz csak nagyon parányi különbséggel).

Természetesen folyamatosan figyelemmel kísérem egyik nagy rendezőm munkásságát (sajnos olyan sok mindent már nem tudok rajta követni, néha-néha leforgat egy sokadik vízalatti dokumentumfilmet, miközben már több mint egy évtizede (!) forgatja az Avatar második részét), és amikor hírét vettem, hogy egy Sci-fi történelméről szóló sorozatba kezd bele, azonnal ugrottam.

Ez a James Cameron: A science fiction története, mely az AMC csatorna saját gyártású sorozata. A hat részes minisorozat sorra veszi a műfaj legnagyobb filmes alkotásait, és olyan nagyágyúk szólalnak meg benne, mint maga James Cameron, George Lucas, Steven Spielberg, Christopher Nolan, Keanu Reeves, Will Smith, Arnold Schwarzenegger, és még sorolni lehetne azokat a neveket, akik mind hozzátették a maguk részét a tudományos-fantasztikus zsáner fejlődéséhez.

A sorozat rendkívül igényesen van elkészítve, és tényleg mélyreható interjúkat hallgathatunk meg benne nem csak maguktól az alkotóktól, rendezőktől, íróktól és színészektől, hanem a műfaj és a tudomány szakértőitől is. Ahogy megnéztem a sorozatot, rögtön tudtam, hogy meg kell szereznem a könyvet is, hogy egy újabb darabbal bővüljön a nagy science-fiction (és James Cameron munkásságáról szóló) könyv-gyűjteményem. Azért is szerettem volna mindenképp beszerezni a könyvet, mert (ahogy az már lenni szokott), számtalan olyan részletet is tartalmaz, ami a sorozatba már nem férhetett bele, lévén hogy hihetetlen mennyiségű alkotó és szakértő szólal meg benne. Az epizódok játékideje is véges, így a teljes összképhez minden sci-fi rajongónak ajánlott a könyvet is beszereznie, amelyben (magának a sorozatnak  narratívájához hasonlóan) maga James Cameron által készített interjúk leiratai találhatók meg. Cameron, bár legnagyobb sikerét az Avatar megjelenéséig a Titanic-kal érte el, mindig is vallotta, hogy óriási science fiction őrült, és a könyvben található interjúkat szintén hozzá hasonló igazi "őrültekkel" készítette el: ők Steven Spielberg, George Lucas, Christopher Nolan, Guillermo del Toro (Cameron nagy barátja), Ridley Scott (Cameron egyik legnagyobb példaképe, akinek A nyolcadik utas: A HALÁL című filmjéhez folytatást is készített) és Arnold Schwarzenegger (egy másik igazi jóbarát, akivel több filmet is forgattak együtt).

A könyv a sorozathoz hasonló igényességgel készült el, számtalan remek fotóval, illusztrációs anyaggal (különböző ikonikus filmekből vett képekkel és klasszikus regények borítóival), de van benne egy plusz anyag is, ami a sorozatban nem volt benne: a legelső interjút magával James Cameron-nal készítik el, ahol ez esetben ő az alany, a kérdező pedig egyik legjobb fiatalkori barátja, Randall Frakes.

Randall Frakes maga is sci-fi író, forgatókönyvíró, de számtalan könyvet is írt, többek között néhány James Cameron-film regényváltozatát is ő jegyezte, ilyen például az 1984-es Terminator, vagy annak folytatása, a Terminator 2: Az Ítélet Napja. 

Az interjúk között rendkívül jó esszék is találhatók, amelyben különböző szakértők adnak rövid és tömör ismeretanyagot a sci-fi műfajának különböző alműfajaihoz. A sci-fi műfaját rendkívül sokan próbálták meg kategorizálni, részekre bontani, és szinte ahány szakértő, annyi féle-fajta szubzsánerek léteznek. Cameron sorozata összesen hat szubzsánert különít el, és vesz górcső alá, ezek pedig a következők: Sötét jövők, Szörnyetegek, Időutazás, Intelligens gépek, Világűr és Idegen élet. Mindegyik témában egy-egy ikonikus rendező szólal meg a könyvben. A Sötét jövők című fejezetben A Szárnyas fejvadász és A nyolcadik utas: A HALÁL nyomasztó mozgóképes vízióit nagyképernyőre álmodó Ridley Scott, a Szörnyetegekben (természetesen) a horror-guru Guillermo del Toro, az Időutazás témakörben a filmjeiben állandóan az időérzékeléssel manipuláló Christopher Nolan, az Intelligens gépekben maga a Terminator, Arnold Schwarzenegger, a Világűrben egy messzi-messzi Galaxisba visz el minket George Lucas, és az Idegen élet témakörben A harmadik típusú találkozást, az E.T.-t, illetve a Világok harcát nekünk adó Steven Spielberg kerül vallatásra.

Oldalak a James Cameron: A science fiction története című könyvből.

A szerepek tehát mondhatni tökéletesen vannak leosztva. Cameron interjúi azért mélyrehatóak és inspiratívak, mert tudni való, hogy ő is felnéz ezekre a pályatársakra, számos interjúban bevallotta már, hogy mennyire rajong bizonyos alkotásokért. Lucas Star Wars-a kellett ahhoz, hogy otthagyja a kamionsofőri állását, és ő maga is elinduljon a filmkészítés rögös és bizonytalan ösvényén (akkori házasságát is feláldozva ennek az "őrültségnek", ami pont emiatt a terve miatt ment tönkre). Azt is többször beismerte Cameron, hogy Ridley Scott a kedvenc rendezője, és hogy mekkora hatással volt rá például A Szárnyas fejvadász, vagy A nyolcadik utas: A HALÁL, amelynek ő maga készítette el a (még sikeresebb) folytatását.

A kölcsönös megbecsülés és az egymás munkássága iránti tisztelet érződik az interjúkon, ugyanakkor szinte gyermeki fellángolással tudnak még így ősz fejjel is beszélni (kivéve a még fiatal Chris Nolan-t) egy-egy gyermekkori nagy filmes élményről, vagy emlékezetes olvasmányról.

De természetesen ezek a nagy ikonok sem a semmiből bukkantak fel, és a sorozat többek között pont ezt a visszatekintést próbálja elvégezni: honnan is indult el ez a műfaj, és kik voltak az első nagy alkotói? Abban szinte mindannyian megegyeznek, és sokuknál közös pont, hogy Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeja-ja volt az a film, ami az első nagy élményt jelentette a számukra, ami miatt sci-fi vagy filmrajongók (majd később pedig filmkészítők) lettek. Stanley Kubrick valóban kivételes zseni volt, és minden egyes műfajban maradandót alkotott a tudományos fantasztikus zsáneren kívül például a horrorban is.

"Hosszú periódus volt az emberi történelemben, több ezer évek, amikor mindenféle történeteink, meséink voltak szörnyekről, démonokról, angyalokról és isteni szellemekről, mítoszok és mesék. Aztán jött a felvilágosodás és az Ipari Forradalom, és a varázslat kiszorult az életünkből. A science fiction feladata, hogy kinyomozza a jövőt egyre nehezebb, egyre csúszósabb terep, de fontosabbá vált, mint valaha. A változás hihetetlenül gyors lett a mai világban, és a jövő már nem a következő évtizedet jelenti, hanem néhány éveket, esetleg hónapokat. A világ már túlságosan is felzárkózott a tudományos-fantasztikum világához. Ma már egy science fiction világban élünk."

James Cameron
James Cameron: A science fiction története

A James Cameron: A science fiction története sajnos magyar könyvesboltokban nem kapható, ahogy magyar nyelven sem olvasható. Az igazi nagy rajongók, akik tudnak angolul, hozzájuthatnak például Ebay-en, vagy Amazon-on, ahogy én is megszereztem. Mivel szinte kimeríthetetlen rajongás van bennem a téma és ez iránt a nem mindennapi alkotók iránt, szeretnék közzé tenni néhány inspiratív részletet a könyvből. Ezeket a szövegrészeket mind magam fordítottam le, tehát (legalábbis tudtommal) egyedül itt olvashatók magyar nyelven részek a könyvből. 

Két hosszabb részt is teljesen lefordítottam, James Cameron saját maga által a könyvhöz írt előszavát, valamint barátja, Randall Frakes előszavát, aki arra emlékszik vissza rövid írásában, hogyan is kezdődött életre szóló barátsága Cameron-nal, még az egyetemi évek alatt.

Mivel nagyon régre visszamenőleg követem ezeknek a "fickóknak" az életét, szinte már családtagjaimnak érzem őket, és ezek a megszakítás nélküli, leírt beszélgetések még közelebb hozták őket hozzám. Cameron, mint maga is rajongó, önmagából kiindulva nagyon jól tudja, mire kérdezzen rá, mikor maradjon csöndben, és milyen varázsszavakkal tud még több információt kicsikarni vendégeiből, barátaiból.

Számtalan olyan érdekes információ is kiderül a könyvből, amit még én sem tudtam (pedig ha valaki, én nagyon régóta követem szinte minden egyes lépésüket, del Toro-t kivéve, akit, ahogy erről már korábban is írtam, nem igazán kedvelek), mint például az, hogy eredetileg az 1993-as Jurassic Park-ot a tervek szerint nem más, mint James Cameron rendezte volna, de Spielberg időben elorozta a projektet az orra elől. Akkoriban a CGI-technológia óriási fejlődésnek indult köszönhetően főleg Cameron T2: Az Ítélet Napja című filmjének, ahol a folyékony fém T-1000 effektjei Oscar-esővel jutalmazott filmtörténeti mérföldkövek lettek.

"Mindig vannak mások, akik megelőznek minket. Rengeteg alkotó előzött meg engem is. George Pal, Stanley Kubrick, Willis O'Brien. Azt hiszem, ami leginkább feltüzelte a képzeletemet gyermekkoromban nem más volt, mint a félelem. Tennem kellett valamit, amivel megvédhetem magam bármitől, és ez leginkább a sötétség volt. Elkezdtem álmodozni. Rengeteget rajzoltam. Borzasztó rajzokat, rengeteg félelmetes képet. Mivel a szüleim nem engedték meg, hogy tévét nézzek, ezért elkezdtem a fantáziámat használni, és saját magam által kitalálni dolgokat a saját szórakoztatásomra." 

Steven Spielberg
James Cameron: A science fiction története 

Jól tudom Magyarországon mennyi science fiction rajongó él, főként nekik készült el ez a bejegyzés, de remélem, hogy a műfaj iránt kevésbé lelkesedő filmnézőkre/olvasókra is átterjed majd egy kicsit ez a rajongás, amivel én is megírtam ezt a cikket.

Kicsit öncélú is ez a dolog, ez az első része annak az összefoglaló sorozatnak, aminek Út a Garivenháború felé a címe, és a BERONIS-trilógia második kötete, a Garivenháború megjelenéséhez szeretnék kedvcsinálót (és tematikai összegzést) is készíteni. Az első kötet, a Megapoliszi álmok célja a megalapozás volt, egy stabil talajt szerettem volna megalkotni, amelyre a folytatásokban építkezni lehet, és a Garivenháborúban (a legjobb középső részekhez illően) igencsak erős megpróbáltatások várnak erre a bizonyos talajra... olyannyira, hogy a rajta lévő szilárd beton is erősen megrepedezik, széttöredezik, de természetesen csak a jó értelemben.

Ahogy a nagy példaképektől megtanultam, a lefektetett, megteremtett szabályokat nem lehet áthágni, a legjobb művek mindig attól váltak klasszikussá, mérföldkövekké, mert felépítettek egy szabályrendszert, és végig tartották is magukat ehhez a szabályrendszerhez. A legrosszabb filmek, könyvek ismérve pont az, hogy azt érezzük, itt bármikor bármi megtörténhet, nincsenek szabályok, nincsenek törvények, a cselekmény súlytalanná válik, a karakterek ettől érdektelenek lesznek, és pont az ilyen alkotásokon szoktunk mindannyian elbóbiskolni, vagy félretenni.

A BERONIS-szal ez nem történhet meg.

Ezért tehát, hogy összekössem a kellemest a hasznossal, és egyfajta élménybeszámolót tegyek közzé e filmes ikonok munkáságáról, szeretném ezek közé az idézetek és fordítások közé beszúrni a saját gondolataimat is, saját észrevételeimet, megjegyzéseimet, illetve bizonyos esetekben pedig arra is felhívni a kedves olvasók figyelmét, hogy bizonyos motívumok, történetelemek hogy hatottak rám (egy újabb rajongóra), és rajtam keresztül természetes módon a BERONIS világára is.

Lesz itt olyan bejegyzés, gondolat is, amelyet a BERONIS facebook oldaláról másoltam át, ahol szintén számtalan sci-fi érdekesség vár minden kedves rajongóra, ezért itt szeretném felhívni minden olvasó/filmnéző figyelmét, hogy mindenképp érdemes követni a közösségi oldalunk posztjait is.

"Mindenki azt mondja, hogy eredeti dolgokat találtál fel, de valójában ez nem igaz. Ez nem csak úgy kipattan a fejedből. Az ötletek az általad eddig látott felhalmozódott tudásanyagból kerülnek ki. Te csak elraktározod. Aztán amikor eljön a pillanat, hogy létrehozd a saját verziódat, előveszed az elraktározott anyagok legjobb részeit az agyadból. Amikor megpróbálod összetenni a részleteket, ez olyan, mint a kémia. Olyan dolgok történhetnek, amelyre nem is gondoltál. Szoktam gyermekekkel beszélni, és amikor megkérdezik, hogy "Honnan jöttek az ötleteid ezekhez az idegen lényekhez? Hogyan találtad ki őket?", ilyenkor azt szoktam mondani, hogy "Menjetek oda például egy akváriumhoz. Ott is láthattok majd különös lényeket." A jó ötletek bárhonnan jöhetnek."

George Lucas
James Cameron: A science fiction története 

Jöjjön mindjárt egy bejegyzés a BERONIS facebook oldaláról, ami pont idevág George Lucas szavaira:

Az Alien-filmek H.R. Giger svájci festőművész által megtervezett Xenomorf-lényeinek külsejét (és design-ját) egy valóban élő halfaj, a fekete sárkányhal inspirálta, mely a mélytengeri viperahalak közé tartozik. A mélytengeri viperahalfélék a csontos halak főosztályának sugarasúszójú halak osztályába és a nagyszájúhal-alakúak rendjébe tartozó család. A tudomány a mélytengeri viperahalfélékről keveset tud, így van ezzel az Idiacanthus atlanticus-szal (fekete sárkányhal) is.

Az Atlanti-óceánban őshonos élőlény akár 2000 méteres mélységben is képes élni. Ebben a környezetben már olyan nyomás van, hogy az ember teste ennek már a tizedét sem bírná ki.

Alul: pörölycápa, illetve a kalapácsfejű Titanothere az Avatar (2009) című filmből.

Az óceáni élővilág által inspirált Pandora bolygó látványa az Avatarban:

"A szörnyeket azért kreáljuk, hogy ezek által figyelmeztessük egymást a félelmeinkre. Ott van például a sárkány, amely univerzális, mert három fő ragadozót testesít meg - kígyót, macskaféléket és a nagyobb ragadozó madarakat. Archetípusokat öntöttek össze... azoknak az állatokénak, amelyektől félnünk kellett még a legprimitívebb emlős szinten. A napjaink félelmeit ugyanígy meg tudjuk fogalmazni, ha kreálunk rá valamilyen szörnyet, ha ezeket a félelmeket egy szörny képében meséljük el, hogy érthetővé tegyük azt, ami túl absztrakt."

Guillermo del Toro
James Cameron: A science fiction története 

Folytatva a megkezdett sort, a tematika szerint haladva most jöjjön egy újabb idézet a könyvből az első Alien-film rendezőjétől, Ridley Scott-tól.

"Mi vagyunk napjaink novelistái, ha úgy tetszik. Ma már a filmek helyettesítik a könyveket. De ez egy igen lusta útja az információszerzésnek. Csak ott ülsz, nem érzed a lapok illatát, és nem látod a borítót. Csak az agyadba öntik az információkat, úgymond "megetetnek vele". Hogy ez most jó vagy rossz? Fogalmam sincs." 

Ridley Scott 
James Cameron: A science fiction története 

"Két eset lehetséges, vagy egyedül vagyunk az Univerzumban, vagy nem. Mindkettő egyformán félelmetes." 

"Arthur C. Clarke 

Elveszett hánykolódás az élettelen világűr sötét óceánján... Gépi kigőzölgésekkel teli, sötét, homályos folyosók, klausztrofób hangulat... és a halál, mely ki tudja, melyik sötét oduból csap le ránk... A remek, jól bevilágított díszletek, a "játék a sötéttel" hatásos eleme, a H. R. Giger rajzai által inspirált lény biomechanikus design-ja (mellyel remekül olvad bele a gépi háttérbe, és így szinte megmondhatatlan, hol végződik a gép és hol kezdődik maga a lény), a Ridley Scott-ra jellemző, első résznél elkezdett filozófikus hangulat remek mélységet ad az Alien-franchise-nak, mely nélkül számtalan olyan későbbi nagy kedvenc sem születhetett volna meg, mint a StarCraft, vagy a Dead Space. Emellett Ridley Scott Alien-je tettte hihetetlen menővé az úgynevezett (a Csillagok háborújában bevezetett) "lepukkant jövő" ábrázolását, az addig divatos high-tech "fényes jövő" ábrázolásmódjával szemben. Az idegen lény fajunk egyfajta szörnyűséges (rémséges esztétikájában mégis gyönyörű), csupán a beleprogramozott ösztönök szerint élő, eltorzult tükörképe. 

"Gyermekként teljesen különbözőnek éreztem magam, teljesen más voltam, mint a többi ember. Nem éreztem jobbnak magam senkitől, de valahogy kívülállónak éreztem magam. Amikor megnéztem a Frankenstein-t, és láttam, hogy a szörnyetegnek olyan erőkkel kell szembeszállnia, amelyek ellen esélye sincs, úgy éreztem, ez a kreatúra engem jelképez. Valahogy volt egy számomra örömteli jelenléte. Szerintem az őt játszó szinésznek (Boris Karloff) is volt egy ilyen jelenléte. És egy rendkívüli ártatlan bájt vitt bele a szerepbe. Volt benne egy tisztaság és ártatlanság, ami például remekül jön ki abban a jelenetben, mikor Fraknenstein Mariav-al játszik a virágokkal. Teljesen együtt éreztem vele. Úgy éreztem, hinni tudok benne. Úgy értem, katolikus neveltetést kaptam, és Frankenstein karakterét sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint azok a különböző személyek, melyeket tanítottak nekem. Mindig azt mondom az embereknek, olyan vagyok, mint Szent Pál, aki a Damaszkusz felé vezető úton találta meg Jézust, én a hétvégi tévécsatornákat nézve bukkantam rá az eredeti Frankenstein-re. A hatás számomra hasonlóan hatalmas volt. Az egész életemet megváltoztatta." 

Guillermo del Toro
James Cameron: A science fiction története 

A különböző bejegyzések alatt mindenki számára elérhetővé válnak azok a linkek, ahol további érdekességre bukkanhatnak azok, akik egy-egy témakör iránt részletesebben is érdeklődnének. A BERONIS honlapja ilyen esetben minden rajongó számára tárva-nyitva áll.

Chris Nolan filmjeiből tudjuk, az idő folyása képes radikális módon megváltozni, de ha az ember jó társaságba kerül, az addig ólomlábakon járó másodpercek hihetetlenül felgyorsulnak. Biztosíthatom az olvasókat, ebben a társaságban is hasonló élményeket fognak átélni. Csak reménykedni tudok benne, hogy minél többet velünk tartanak majd.

"Mindig is imádtam a science fiction-t. A két legfontosabb alkotás a számomra George Lucas legelső Csillagok háborúja filmje 1977-ből, és e sikertörténet hozadékaként újra vetíteni kezdték Stanley Kubrick 2001: Űrodösszeia című mesterművét. Levetítették a Leicester Square Theater-ben Londonban, és az apám elvitt rá, hogy megnézhessem. Nagyon élénk emlékeim vannak arról az élményről. Óriási vetítővászon. Nagyon, nagyon fiatal voltam. Hét éves. De úgy megmaradt az emlékezetemben, mint valami mérföldkő, és rögtön tudtam, hogy egy film vagy egy képernyő hogyan tud kinyílni, és hogyan képes elvinni téged olyan világokba, amelyekről addig nem is álmodtál." 

Christopher Nolan
James Cameron: A science fiction története 

A tudományos fantasztikum az egyik útja annak, hogy álmodozzunk, illetve, hogy kiűzzük magunkból a démonokat, a jelenkori és mindenkori félelmeinket. Ezekben a labilis, bizonytalan időkben a tudományos fantasztikum lehetőséget ad arra, hogy felfedezzük legnagyobb reményeinket és a legnagyobb félelmeinket saját magunkkal, illetve a kollektív, emberiségre váró jövőnkkel kapcsolatban. Ezzel együtt megmutatja a technológiánkhoz fűződő nehéz, problémás viszonyunkat is, miközben együtt haladunk a bizonytalan jövő felé, a Világegyetem mindent átfogó, hideg sötétjébe merülve, amelyben talán az is lehet, hogy semmi helyünk nincsen.

A tudományos fantasztikum megerősítheti a helyünket az Univerzumban, vagy akár meg is kérdőjelezheti azt.

Akik pedig a felszín alatt meghúzódó tartalmakra nem annyira kíváncsiak (vagy félnek ezekkel szembesülni és inkább elhatározzák, hogy nem is érdekli őket), azoknak szimplán megmaradnak izgalmas, szórakoztató történeteknek.

Mert a tudományos fantasztikum nem kötelező jelleggel foglal magába mély, mögöttes tartalmakat, akár az is lehet a célja, hogy csak szimplán szórakoztasson, mindenféle mélyreható mondanivaló nélkül.

Mindannyian felfedezők vagyunk a magunk saját, mindennapi szintjén, és a döntés csak rajtunk áll, hogy mennyire akarunk részt venni ebben a sok-sok izgalmas kérdést felvonultató, csodálatos kalandban.

"Mivel nagyon régóta vagyok már részese ennek az iparágnak, ami nagyon érdekes a számomra, az a folyamat, hogy ami eleinte még tudományos-fantasztikumnak hívtak, hogy lett mára tudományos-valóság. Már rengetegszer beszéltünk erről. Ami egészen hihetetlen, hogy egymás után csináltam a Terminator-filmeket, és az első része mára teljesen valósággá vált - kivéve persze, hogy a gépek még nem ébredtek öntudatra. De ott van például az a jelenet, mikor a Terminator ránéz valakire, és ki tudja számítani a testsúlyát, és mindenféle más információkat. Ma már ott van az a rengeteg telefonos applikáció, ami szintén képes ilyesmire. Egészen hihetetlen ez a számomra, hogy lett mindebből valóság." 

Arnold Scharzenegger
James Cameron: A science fiction története

Hogy hogyan vehetünk ebben részt? Nem kell ehhez űrhajókon cikáznunk a csillagok között, vagy időgépbe ülnünk, megzavarva ezzel a teljes tér-idő kontinuumot... A mi részvételünk (hiszen a rendszer részeként már nem vonhatjuk ki magunkat semmiből, egyformán felelősek vagyunk minden egyes tettünkért) ebben a soha véget nem érő kalandban hasonlóan izgalmas és legalább ennyire fontos tevékenységektől függ, mely a következő három kötelességünkből áll:

Tájékozódás.

Olvasás.

Tanulás.

Főleg ilyen vészterhes időkben, fajunk és Földünk jövője függhet tőle.

Bárhogy lesz is, sosem adhatjuk fel az álmodozást. 

Kezdhetjük?

Mindenki itt van még?

Remek. Akkor indulhatunk.

Ezennel a képzelet végtelen mezejére léptünk, és ahogy egy időtlen klasszikusban elhangzott,

"Ahova mi megyünk, ott nincs szükség utakra!"

Vissza a jövőbe
(1985)

James Cameron: A sci-fi története #1

ELŐSZÓ
Írta: James Cameron
(saját fordítás alapján)

Science fiction mindig is a nagy és a mély kérdésekkel foglalkozott: Mit jelent embernek lenni? Mi a mi szerepünk a világban? Vajon egyedül vagyunk a végtelenben? Mit jelent mindez? Mi fog történni? Bukásra ítéltettünk, vagy a sikerre? Ez egy olyan műfaj, ami nem fél a legnagyobb filozófiai mélységektől sem. Ez az a vonás, ami megfogott engem még fiatalabb koromban, azon túl, hogy a különböző feltűnő robotok és a világot fenyegető szörnyetegek a műfajhoz csalogattak. A sci-fi történetek fanatikus olvasójaként kezdtem, majd jöttek a filmek, jött a televízió. Faltam az összes puha fedeles ponyvát és magazint, amit csak találtam, minden olyan kiadványt, melynek a címlapján csillaghajók vagy robotok voltak (továbbá gyakori elem volt ezeken a borítókon a különböző veszélyes és fenyegető idegen világok környezetéhez képest rendkívül lenge öltözetű, meglehetősen attraktív külsejű szépségek megjelenése is). 

Néhány retro science fiction borító/képillusztráció >

"Mikor még nomád törzsek voltunk, mindenféle sztorikat találtunk ki, hogy a különböző jelenségeket megmagyarázzuk. Mikor letelepedtünk, el kellett kezdenünk dekódolni a világot. Meg kellett magyaráznunk, miért kell fel a Nap? Hol volt a Hold, mielőtt megjelenik az éjszaka? Lényeget kreáltunk, emberfelettieket. Isteneket, szörnyeket, démonokat, hogy meg tudjuk magyarázni ezeket a jelenségeket. Rengeteg túl absztrakt jelenséget tudunk magyarázni valamivel, mint pl a Frankenstein meséjével. Meg tudjuk vele testesíteni azt a példát, mikor egy magára hagyott lényt megkreál egy közömbös kreátor. A szörnyek remekül alkalmazhatók olyankor, amikor valamilyen absztrakt témát akarunk megfoghatóvá tenni, láthatóvá, magyarázhatóvá. Ott a Godzilla. Godzilla a nukleáris háború okozta félelmet testesíti meg. A szörnyek a különböző korok különböző félelmeit testesíti meg." 

James Cameron
James Cameron: A science fiction története

Mindig fennmaradtam késő estig péntekenként, hogy megnézhessem a Creature Feature-t (amerikai televíziós horrorsorozat, melynek keretében különböző klasszikus horrorfilmeket vetítettek a 60-70-80-as években). Kívülről ismertem az összes 50-es években készült fekete-fehér B-filmet. Enciklopédia-szerűen fel tudtam sorolni az idegenek összes inváziós stratégiáját - ismertem minden álcázási technikát, spórát, illetve a meteor-becsapódások által létrejövő különféle masszalényeket, melyek mind közöttünk járnak. Ismertem minden szörnyé alakulási metódust, legyen az laborincidens, nukleáris fegyver-tesztelés, vagy elektronikus úton felélesztett, különböző emberi testrészek által összetákolt halott. Fiatalabb koromban egy közeli középiskolába jártam, ahova minden nap egy órát kellett utaznom a busszal. Ezeken az utakon szinte minden nap elolvastam egy könyvet (nos, a Dűne valamennyivel tovább tartott...) - minden ponyvát a 30-as, 40-es évekből, illetve az olyan nagy meseterek műveit is, mint Bradbury, Clarke, Heinlein és Asimov, egészen a 60-as évek végi nagy Új hullám ikonjaikig.

Már főiskolába jártam, amikor rájöttem, hogy más műfajok is léteznek a tudományos fantasztikumon kívül, és elkezdtem más műveket is olvasni. De tudtam, hogy már megtaláltam a saját műfajomat. Tudtam, hogy science fiction történeteket szeretnék majd egyszer én is elmesélni. 

Promóciós fotók híres alkotásokból, jobb oldalon az 1951-es klasszikus film, A nap, amikor megállt a föld kulcsszereplőjét, Gort-ot veszik "kezelésbe" a hölgyek. Hogy minél több korosztályt (többnyire a műfaj fő bázisának számító fiúkat) megszólítsanak, a sci-fi és a csipetnyi rejtett erotikát magába foglaló prezentáció már szinte a műfaj legelejétől összefonódott.

Retro science fiction promóciós fotók, illetve a jelen: Marie-Claude Bourbonnais kanadai Glamour-modell, divattervező, aki cosplay-modellként számos nagy sci-fi és fantasy-rendezvényeken is felbukkan, köztük több Comic-con-on is megcsodálhatták már tökéletes alakját. Az ő képeit nézve mindenki számára egyértelművé válik, hogy ami a kezdetekben még sokszor rejtett volt, az mára már finoman szólva is idejétmúlt lett. Az érzékiség, a (sokszor túlzott méretű) idomok kihangsúlyozása ma már nem csak a különböző rendezvények, de maguknak a filmeknek is a sajátjuk lett.

Alul: Irina Meier, híres orosz modell és cosplay-múvész.

És amikor eljött az én időm, hogy én is kiálljak és elmondjam a saját történeteimet, az első forgatókönyvek, amelyeket írtam, mind űroperák és inváziós történetek voltak. Az első saját történetem, amiből végül film is készült a Terminator volt 1984-ben. Mikor végre sikerült befejeznem a filmet a vészesen közelgő határidőre, találkoztam az Orion Pictures filmforgalmazó cég marketing igazgatójával. Adtam neki néhány jó ötletet azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene eladni a filmet, mint egy igazi science fiction történet. Erre ő azt mondta, "Ez nem egy science fiction sztori. Ez félrevezető lenne." Csak néztem rá. Egy film az időutazásról és gyilkos robotokról nem science fiction film? El kellett telnie egy kis időnek, mire rájöttem, hogy science fiction-nak akkoriban mindenki számára egyedül a Csillagok háborúja számított. Csak amikor George Lucas epikus neo-mítosza megjelent, csak akkor törte be magát a műfaj a hollywood-i filmkészítés elitjébe. Az előtt csak egy komolytalannak tartott zsáner volt - a vörös hajú fogadott gyermeke a kommersz filmkészítésnek -, alacsony költségvetésű B-filmek műfaja volt, amelyek egyből az autósmozikban kötöttek ki, olyan rizikós darabok, melyek mindig veszteségesek voltak (a 2001: Űrodüsszejának 25 évbe tellett, mire behozta a gyártási költségeit), illetve sivár disztópiakat ábrázoló művek voltak, apokaliptikus jövőket mutattak, mely lehangoló témák sosem keltették fel annyira a nézők érdeklődését, hogy hosszú sorokban álljanak a különböző filmszínházak előtt.

A gépek evolúciója...

Csak néhány évvel az első Terminator-film előtt történt meg, hogy a műfaj végre betörhetett a mainstream elitbe. 1977-ben a Csillagok háborúja valahogyan - szinte lehetetlen módon - a történelem legsikeresebb filmje lett. Aztán jött az E.T. - A földönkívüli, és megismételte ezt a csodát 1982-ben. Manapság a science fiction blockbusterek nem a kivételek, hanem azok az alkotások, amelyek dominálják a legsikeresebb filmek listáját. Ha belevesszük ezek közé a Marvel-filmeket - melyek hősei exo-ruhákat viselnek (Vasember), vagy gamma sugarak áldozatai (Hulk), vagy egy radioaktív pók csípése útján szereznek csodálatos képességeket (na vajon kicsoda?), illetve a Transformers-t (amelynek a hősei és gonoszai idegen robotok) - akkor a világ legsikeresebb filmjeinek a listáján tizenkettőből tizenegy science fiction alkotás. Ezek a neo-mítoszok a tudományt segítségül hívva mesélik el történeteiket, nem a babona és a fantasy világán keresztül. És ezek nem csak science fiction történetek, hanem ez ma már a leginkább profitképes formája a szórakoztatásnak az egész világon. A science fiction ma már a többség, nem pedig a kisebbség.

Felül: Videojáték automata promóciós képanyaga (hasonlókkal én is rengeteget játszottam annak idején, főleg a T2 automatájával), illetve Informatika oktatás a 80-anas években, Egyesült Államok.

Hosszú utat tettünk meg azóta...

Alul: Be.Brussels Esport Show, Brüsszel első nemzetközi e-sport fesztiválja, ahol profik és amatőrök mérhették össze erejüket, 2019.

A science fiction nem mindig tartozott ebbe a körbe. A 20. század nagy részében csak a figyelemért küzdött, és leginkább elhanyagolták és marginalizálták, sőt olykor ki is nevették. De napjaink ikonikus filmjei és TV-sorozatai előtt voltak már úttörő alkotások a 60-as években (Star Trek, The Twilight Zone, The Outer Limits, Lost in Space), és azelőtt is, az 50-es évek B-filmjei képviseletében, az előtt pedig a 30-as évek ponyvái és képregényei képében, még azelőtt pedig a nagy irodalmi úttörők alakjában - akik nem mások, mint például Jules Verne és H. G. Wells. Azért vettem részt az AMC James Cameron: A science fiction története saját gyártású sorozatának készítésében, mert úgy érzem, meg kell tisztelnünk ezzel a műfaj legkorábbi alkotóit és művészeit, akiknek a hátára és a vállára támaszkodva ez az egész gigantikus üzletág napjainkra kiépült és felemelkedett. Szeretném, ha minden egyszerű rajongó tudná, hogy mivel is tartozunk ezeknek az első úttörőknek, és ez csak úgy történhet meg, ha elkezdjük visszavezetni az ötletek DNS-láncát. Ki találta ki először ezeket az őrült koncepciókat? Ki fejlesztette tovább őket? És hogyan vették át ezeket azok a nagy sikerű filmek, amelyeket ma ismerünk? A Csillagok háborúja nem csak úgy a semmiből bukkant elő. Több évtized képekben, motívumokban és ötletekben rendkívül gazdag tudományos-fantasztikus irodalom, képregény és film kellett hozzá. Szerettem volna felkutatni ezeket a rendkívül lényeges írókat (és műveiket), akinek (és amelyeknek) ma annyi mindent köszönhetünk.

Mindezek mellett azt is érzékeltetni szerettem volna, hogy a tudományos-fantasztikus műfaj remek eszköz arra, hogy a jövő ígéreteiről álmodozzunk, valamint hogy kiűzzük a jelenünk fortyogó dühében keletkezett, bennünk lakozó démonokat. Azokban a bizonytalan időkben, melyekben együtt kell élnünk a nukleáris háború félelmeivel, a szociális problémákkal, gazdasági válságokkal, a science fiction reményt adhat nekünk, és segíthet nekünk megtalálni félelmeink okát. Rávilágíthatunk ez által ambivalens kapcsolatunkra a technológiai fejlődéssel, mellyel együtt jár az egyre nagyobb tudásanyag is, illetve az Univerzumunk megismerése, melyben a mi helyünk egészen jelentéktelennek tűnik. A science fiction egy lehetőséget ad e félelmek kezelésére, és hogy megbirkózzunk ezekkel e démonokkal.

A James Cameron: A science fiction története című sorozatban merülés teszünk hat elkülönülő alműfajban - Sötét jövők, Szörnyetegek, Időutazás, Intelligens gépek, Világűr és Idegen élet - hogy megmutassuk, hogyan fejlődtek tovább e területek a tudomány által, hogyan ismertük meg közben a világunkat magunk körül, és hogy hogyan hatottak vissza e alműfajokra a különböző korszakok félelmei és paranoiái.

Technológiai mérföldkövek: Terminator 2: Az Ítélet Napja 1991-ből, valamint az 1999-es Mátrix pont egy teljes évtizedet foglal tökéletesen keretbe.

Hogy szélesítsem a látóteret, személyesen interjúvoltam meg a tudományos-fantasztikus filmkészítés hat titánját a sorozatban: ők Guillermo del Toro, George Lucas, Christopher Nolan, Arnold Schwarzenegger, Ridley Scott és Steven Spielberg. Ez a könyv megörökíti ezeket a rendkívül sok témát felölelő beszélgetéseket, hogy ezáltal mások is belelássanak azoknak az elméknek a mélyére, melyeknek a világ legsikeresebb science fiction filmjeit köszönhetjük. A beszélgetések között rövid esszék találhatók science ficiton-szakértők tollából, hogy körüljárják azokat a kulcstémákat, melyek említésre kerülnek a sorozatban is. Ezek az írások plusz információval szolgálnak a történelmi kontextusokat illetően is, hogy jobban megértsük a különböző témák, alműfajok jellegzetes vonásait.

"Ginen mintha egyik álomból a másikba került volna. A szintek közötti térben járt, az aluljárókra jellemző fallal és plafonnal határolt tágas udvarban. A zárva lévő virágüzletek, újságosok, falatozók kirakatait betörték, az ajtajaik tárva-nyitva álltak, a termékek szerteszét hevertek a földön. A pultokra fegyvereket pakoltak. Terepmintás ruhákba bújt, bakancsot, testi páncélt viselő férfiak és nők kotorásztak köztük, és egymásnak adogatták őket. Egy kihelyezett asztalon heves munka folyt, fegyvert tisztogattak, térképeket, rádiókat, dokumentumokat, robbanószereket, detonátorokat szállítottak kézben egyik helyről a másikra. Egy lengén öltözött, izmos, sebhelyes férfi hátratolta puskájának tolózárát, és belenézett a töltényűrbe, mintha világéletében ezt csinálta volna, majd elengedte, és a tolózár egy hangos kattanással a helyére csúszott. Néhányan elkezdték felcsatolni magukra az erőnövelő szerelés pántjait.

- SZERÁÁÁN!!! SZERÁÁN!!! SZEERÁÁÁN!!! - bömbölte a tömeg.

Hirtelen abbamaradt a tömeg sodró ereje, és Ginen ott maradt állva kórus közepén. A fiú körbenézett, valami szintközi térben volt ismét, körülötte terepmintás ruhába bújt katonák, fegyvereiket, ökleiket a magasba emelve üvöltötték szeretett bolygójuk nevét. Fegyverek kerepelése hallatszott, ahogy többen a plafonba lőttek. Ginen erre aztán felriadt, mint aki mély kábulatból tér magához, és ijedt őzikeként nézett körbe. Itt-ott víz folyt le a magasan, körben futó párkányokról a korlátok alatt.

Egy nagydarab, kopasz férfi közeledett felé, magabiztos járással, kihúzott derékkal járt, felemelt fejjel. Súlyos katonai bakancsai a befolyt csak néhány ujjnyi vízen csattogtak.

A fickó megpillantotta Ginent, de szinte átnézett rajta.

Szemében ott égett a tűz, az a bizonyos biztos tűz, hogy bármi is fog történni, ők biztos nyerni fognak, mert az ő oldalukon áll a természet és az univerzum minden törvénye. Hiányos, peremi fosztogató ruházata láttatni engedte hatalmas, izmos karjait. Kezeivel éppen páncélja felső peremét markolta, a melle felett, hanyag, magabiztos pózban. Kopasz fején megannyi, szintén valószínűleg a peremi vadak okozta heg és karmolásnyomok látszottak. Mögötte további katona követte őt, mintha egy halhatatlan vezér vezetné most csatába harcosait. Mögöttük a fallal egybefolyt a belső csarnok egyik vastag, négyszögletes gerendájának ferdén futó oszlopa, mintha a város egyik támpillérje tört volna meg.

Bárki is volt ez az ember, Ginen nem akart szembekerülni vele, sőt, el akart tűnni innen minél gyorsabban."

BERONIS - GARIVENHÁBORÚ

(részlet) 

A science fiction nem csak a szörnyekről és az űrhajókról szól. A tudományos fantasztikum egyenesen az emberi lélekbe néz bele. Azt kutatja, hogy néhány eszközhasználó majom vajon hogyan tudta uralma alá hajtani a világot, hogy aztán ez elhozza az antropocén-korszakot, jelentsen ez akár jót, akár rosszat. Az emberi faj egy sötét országúton halad előre, minden kanyarnál úgy tűnik, hogy kisodródik, miközben ezen az úton az a technológia viszi őt előre, amely megkönnyíti és fenyeget is a létét. A science fiction szolgáltatja a fényt e képzeletbeli járműnek, hogy aztán majd időben tudjunk reagálni az előttünk feltűnő akadályokra. Illetve, hogy feltárja előttünk, hogy mi következhet, ha mégsem reagálunk időben. Annak a nagy és elképesztő munkának a megértése, melyeket a nagy elődök hagytak itt nekünk, egy lépést jelenthet előre abba az irányba, hogy végre a saját kezünkbe vegyük az irányítást fajunk sorsa felett.

Ez a science fiction története. 

És csak mi döntjük el, hogy hogyan is végződjön majd ez a történet.

James Cameron science fiction kedvencei

(Lista mindenféle sorrend nélkül) 

FILMEK

2001: Űrodüsszeja (1968) - Rendezte: Stanley Kubrick

Metropolis (1927) - Rendezte: Fritz Lang

Harmadik típusú találkozások (1977) - Rendezte: Steven Spielberg

Alien (1979) - Rendezte: Ridley Scott

Tiltott bolygó (1956) - Rendezte: Fred M. Wilcox

Gépnarancs (1971) - Rendezte: Stanley Kubrick

Mad Max 2 - Az országúti harcos (1981) - Rendezte: George Miller

A majmok bolygója (1968) - Rendezte: Franklin J. Schaffner

A nap, mikor megállt a Föld (1951) - Rendezte: Robert Wise

A Mátrix (1999) - Rendezte: A Wachowski-testvérek

Csillagok háborúja (1977) - Rendezte: George Lucas

"Ginen keresztülhaladt az emberfolyamon, és a felüljáró felé tartott, ami egy soksávos autóút sodró áramlata felett kötött össze két mesterséges betonpartot, mint egy híd a folyó felett. A fiú a híd bal oldalán, a korlát mentén haladt, és lenézett az alatta dübörgő, zúgó forgalomra. Ginen látta, hogy a távolból már érkezett is a transzport, hogy a híd alatt húzódó, a forgalmi sávok közé beékelt betonsziget megállója felé tartva felszedje az ott várakozó utasait. Ginen elfordította a tekintetét, és a hídon haladó járókelőket figyelte." 

"Éppen egy helyes kiscsaj közeledett felé, aprócska topban, feszülős, koptatott farmerben, bokáig érő, kopogó csizmában haladt el oda sem figyelve mellette. Egy kicsit arrébb, a híd korlátjánál egy másik kiscsaj éppen egy srác haverjával beszélgetett, együtt nevetgélve valamin. A lány szintén feszülős, farmer-rövidnadrágot viselt, melyen a szándékosan odatett, divatos tépések láttatni engedték fenekének fedetlen, alsó részét. Újabban ismét divatba jöttek ezek a nagyon lenge, merészen kivágott öltözékek a lányoknál, melynek Ginen Beronis minden férfitársával együtt természetesen nagyon örült. A fiú nagyot sóhajtott. 

Hát igen. 

Ez AcremCity." 

BERONIS - Megapoliszi álmok
(Részlet)

KÖNYVEK

Fahrenheit 451 (1953) - Ray Bradbury

A gyermekkor vége (1953) - Arthur C. Clarke

Dűne (1965) - Frank Herbert

Hyperion-könyvek - Dan Simmons

Neurománc (1984) - William Gibson

Örök háború (1974) - Joe Haldeman

Célom a csillagok (1957) - Alfred Bester

A Hold börtönében (1966) - Robert A. Heinlein

Csillagközi invázió (1959) - Robert A. Heinlein

Solaris (1961) - Stanislaw Lem

Az időgép (1895) - H. G. Wells

Ringworld (1970) - Larry Niven

TOVÁBBI FANTASZTIKUS ÉRDEKESSÉGEK...

Hatások és fejhajtások a filmművészetben


> 2001:
 Űrodüsszeja (1968) jól érezhető hatása filmeken...

HAL 9000 - A Terminator (The Terminator)
(1984, rendező: James Cameron)

Terminator 2: Az Ítélet Napja (Terminator: Judgment Day)
(1991, rendező: James Cameron)

Csillagok között (Interstellar)
(2014, rendező: Christopher Nolan)

Rengeteg nagy rendező, köztük Chris Nolan-ra is óriási hatással volt a 2001, és ez érezhető is a Csillagok között című filmjén. Csak néhány kép, összehasonlításként:

A mélység titka (The Abyss)
(1989, rendező: James Cameron) 

...és a korszakalkotó sci-fi hatása a valóságra:

A sci-fi ereje: Kubrick látnoki erejű mesterműve, 2001: Űrodüsszeja, ami feltalálta a repülőgépeken ma már teljesen megszokott, és alapberendezésnek számító székbe szerelt tévéképernyőt (bal oldalon), valamint a modern világunk másik alap kellékét, az IPad-et (jobb oldali kép):

"Réges-rég, egy messzi-messzi Galaxisban..." 

Mint szinte minden forradalmian új alkotás, úgy a Csillagok háborúja is rengeteget merített a nagy elődökből: George Lucas bevallottan fontos inspirációjának tartja (többek között) fiatalkorának egyik kedvenc sorozatát, a Flash Gordon-t, melyben minden egyes epizód a Csillagok háborújához hasonló lebegő prológussal indított.

> A THX rendfenntartói és a T-1000-es

Az egymásra hatás tökéletes példája: a rendre folyamatosan ügyelő, arctalan robot-rendőrök George Lucas 1971-es THX című filmjében, valamint a folyékony fém kiborg T-1000-es James Cameron 1991-es T2-jében.

James Cameron T2 pedig természetesen számomra is rendkívül inspiráló hatással volt, mely hatás mind a mai napig tart.

Részlet a BERONIS - Megapoliszi álmokból, mely a Kreeg-modellű fakenekről szól: : "Ginen kilépett a kapun, lesietett a széles lépcsőkön, és hamar beleveszett a szintén széles utcán elhaladó emberek széles folyamába. A fiú egy Kreeget látott, amint az egyik járda szélén parkoló gariven-motor nyergében üldögélt. A hatalmas motor egy nyújtózkodó acélkutyaként nyújtotta előre mellső kerékvilláit. Nagy méretű, sötét szemfedőjén az elhaladó járókelők eldeformált alakja tükröződött. A Kreegek egyszerű járőrgépek voltak, a futószalagon gyártott fakenek egyik legelső képviselői, akiket szintén a Miscren Társaság állított elő. Nem voltak akkora méretű vázaik, mint a robusztusabb külsejű Hagad vagy T.Zer modelleknek, de saját szerepkörükben ugyanolyan megbízhatóak voltak.

A Miscren gyáraiból csakis minőségi termékek kerülhettek ki.

A Kreeg emberi arcot imitáló, mozdulatlan, szoborszerű ábrázata egybeolvadt a fej nagyobb részét alkotó kerek, az ősrégi filmekből ismerős motorosrendőrökre jellemző, szemellenzős bukósisakkal, melynek fehérre festett, tükörsima felülete megcsillant a napfényben."

További érdekességek:
https://www.beronis.hu/l/hatasok/


> A Mátrix és a Terminator

Óriási Terminator-rajongóként nem volt nehéz felismerni a párhuzamot az ember és gépek közötti háború témájáról szóló két filmtörténeti klasszikus között. Az 1991-es Terminator 2: Az Ítélet Napja, és az 1999-es Mátrix egyfajta érdekes keretet ad a '90-enes évek akciófilmjeinek és általános értelemben vett filmművészetének, mind vizuális, ind filozófiai értelemben. Saját hasonlatommal élve: T2 volt a hardware, a Mátrix viszont már a szoftver, mindkét film új alapokra helyezte a mozgókép-készítést, és a mai napig olyan mércének számítanak, melyet csak nagyon kevesen tudtak megközelíteni.

A Mátrix filozófiai és gondolati értelemben jóval mélyebbre ásott le, többek között ezt értem a "szoftver" hasonlat alatt. Itt már nincsenek pontos megnevezések, mint a T2 esetében, (Los Angeles), sem dátumok, (2029). A "valóság sivataga" mindannyiunk sivataga, szimbolikus értelemben értendő, nem konkrét, megnevezhető helyszínekre és időpontokra. A virtuális világ mátrixa már az egész bolygóra kiterjedt az alatt a nyolc év alatt, amíg a két film elkészült, és az életünk, életmódunk minden téren gyökeresen megváltozott, mindkét film remekül tükrözi vissza a saját korának jellegzetes világszemléletét. Amit a T2 "elkezdett", a Mátrix tovább (és mélyebbre) vitte. Ilyen értelemben a Terminator harmadik része, eszmei folytatása nem a borzalmas A gépek lázadása volt, hanem maga a Mátrix (ettől még persze lehetett volna jól megírt Terminator-folytatásokat készíteni, ha hozzáértők kezébe kerül a projekt).

A Terminator és a Terminator 2: Az Ítélet Napja szerkezeti összehasonlítása, párhuzamok, észrevételek

"A Hatodik utcai híd sötét árnyékában a kreatív falrajzolatok közé valaki gondosan felpingálta spray-vel festett kicsi, precíz betűkkel: "A történelem megállt". Ez egy rendkívüli kinyilatkoztatás volt, ha belegondolunk, hogy mi vette kezdetét a valóságban. Ezeket a szavakat a város más pontjaira is felfestették. Főképpen Kelet LA vasúti átjáróira, a Dodger Stadion közelében, és a Hollywood hegyen lévő Griffith Obszervatórium külső falaira.

Senki sem figyelt fel rá.

LA színültig tele volt látnokokkal, akik a legkülönbözőbb tömeges pusztulási formákat jósolták meg, természetes és emberi eredetű katasztrófákat. Ez a helyszínhez tartozott, akárcsak a szmog és a pálmafák."

Randall Frakes: Terminator 2: Az Ítélet Napja
(regény, részlet)

"Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az emberiség akkor veszti el a mesterséges intelligenciával szembeni harcát, amikor a gépek meghaladják az erősségeinket.

Pedig ennek pont az ellenkezője igaz.

Akkor veszítünk, amikor a gépek megtanulják kihasználni a gyengeségeinket."

Jószó.hu

A Terminator 2 bizonyos értelemben nem folytatás, hanem (A Gonosz halott második részéhez hasonlóan, lásd a cikket: Hogyan inspirált az Evil Dead-széria?) inkább remake, mint folytatás. A két film szerkezetében, felépítésében szinte teljesen megegyezik, a fő narratív pontokban mindenképpen teljes az egyezés. Mivel imádom filmek szerkezeti felépítését boncolgatni, ezekre a hasonlóságokra természetes módon felfigyeltem.

Mindkét film remekül választja ki azokat a helyszíneket, melyek valamilyen módon mindig hozzáadnak valamit a történet hangulatához, hangulati kifejeződéséhez, melyet tovább mélyít Adam Greenberg zseniális operatőri munkája, illetve Brad Fiedel kiváló filmzenéje. 

Az élhetetlen megapolisz...

"...az Amerikai Birodalomnak azért kell a Nyugatot vezetnie, mert egyéni szabadsággal, szabadpiaci kapitalizmussal és plurális demokráciával Amerika elérte az emberiség fejlődéstörténetének végét. A végső bizonyíték arra, hogy esélyes a jövőbeli vezető szerepre, az Amerikai Birodalom jelenlegi vezető szerepe. Minden lehetséges és tényleges globális versenytársat fel kell tartóztatni annak érdekében, hogy a fejlődés vívmányait megőrizhesse: aki Amerika vezető szerepét fenyegeti, az emberiség jövőjét kockáztatja. Pont."

Matolcsy György: Amerikai Birodalom vs. Európai álom: Az euró kudarca

"Minden ember maga formálta a sorsát, mindaddig, amíg Skynet életre nem kelt, és betöltötte azt az űrt, ami a látszólag érdektelen isten után maradt."  

Randall Frakes: Terminator 2: Az Ítélet Napja
(regény, részlet)

Tech-noir, film-noir... a technológia sötét oldala. 

Fellázadnak a gépek!

A SkyNet feladata nem volt más, mint megvédeni az emberiséget (pontosabban szólva a Nyugati civilizációt) minden veszélyes elemtől, és hogy megvédje "gazdáit" egy ellenséges támadástól. De mi van, ha ez a veszély mi magunk vagyunk? Ha saját magunk számára jelentjük a legnagyobb fenyegetést? A SkyNet bizonyos szinten végig csak azt tette, amire programozták. Megvédte a bolygót a legnagyobb, legkártékonyabb fenyegetéstől: tőlünk. AZ EMBERISÉGTŐL.

A HALÁL gyártása beindul...

Az ember által uralt környezet elszabadul, gépesített világunk ellenünk fordul: gyár helyett rémálomház...

Futószalagon jön a halál...

"A gép látásmódja nagyon egyszerű volt. Végre akarta hajtani mindazt, amit az ember már régóta szeretett volna: elpusztítani a gonoszságot az emberekből. Csakhogy minden emberben van legalább egy szikrányi gonoszság, és Skynetnek fogalma sem volt róla, hogy vonhatná ezt ki belőlük. Vagyis nem az embereket akarta kiirtani, a biológiai masszát elpusztítani, csak a gonoszságtól akart megszabadulni. És ebbe a gépbe nem programoztak bűnbocsánatot. Csak hideg megtorlást a múlt bűneiért."

Randall Frakes: Terminator 2: Az Ítélet Napja
(regény, részlet)

"A véretekben van az önpusztítás."

Terminator 2: Az Ítélet Napja
(1991)

Jelen és jövő... azonos színvilág, roncsok és rengeteg szemét... azaz a jövő, a háború már kezdetét vette a jelenben is... csak nem figyeltünk fel rá időben... csak amikor már túl késő lett. Ahogy SkyNet gyárai, bázisai is ugyanolyanok, mint napjaink plázái, üzletközpontjai (solymári Auchan a hegyekben, esetleg egy fotót róla), fegyházai, börtönei is ugyanolyanok, mint a jövő SkyNet hadiközpontjai. 

Egy civilizáció bukása, avagy apokaliptikus motívumok James Cameron filmjeiben:
A Terminator (1984), T2: 
Az Ítélet Napja (1991) és Titanic (1997)

"Az emberiség elválaszthatatlan a technológiájától. Mi vagyunk a domináns faj a bolygónkon, uralkodunk az állatvilág felett, kontrolláljuk a környezetünket - az élelmiszerellátásunkat, az energiaellátást és így tovább - ezt a státuszt pedig a technológia adta meg nekünk. Az a képességünk, hogy együtt fejlődjünk a technológiával. Felegyenesedtünk, hogy a mozgáson kívül másra is tudjuk használni a kezünket. Ez lehetővé tette, hogy köveket szedjünk fel, a köveket hegyezésre tudtuk használni, ezáltal fegyvert készítettünk magunknak, melyet folyamatosan magunknál tudtunk tartani. Meg tudtunk ölni valamit, és magunkkal cipelni. Fel tudtunk venni bármit és magunkkal vinni, vagy kiásni valamit, például egy növényt, mert kétlábúak lettünk. Tehát az emberiség egész történelme arról szól, hogyan hat a technológia az éppen aktuális fizikai evolúciós szintünkre, hiszen az agyunk egyre nagyobb lett, ami aztán pozitívan visszahatott a technológiára, ami aztán oda vezette az egész folyamatot, ahol most tartunk. Tehát a science fiction a legátfogóbb emberi fikció, mert ez velünk foglalkozik, illetve a technológiánkkal, amivel együtt fejlődünk. Mi fejlesztjük a technológiát ami pedig visszaható jelenségként fejleszt minket."

James Cameron
James Cameron: A science fiction története 

A hivatalos szervek szokás szerint csak értetlenkednek, és mindig az események után kullognak... és inkább akadályt képeznek, mint hathatós segítséget.

"A technológia az elembertelenedéssel is fenyeget minket. Egy fejlett, urbanizált társadalomban gépszerűvé válunk érzelmileg... az érzelemmentes rendőrtiszttől a személytelen bürokratán át az ellenszenves, minden részvétet nélkülöző doktorig. Ahogy elnyomjuk az érzelmeinket, csak gépek maradunk, mely megtagadja az életet. Elszigetelté, egymástól elidegenedetté válunk, félünk és elveszünk önmagunkban, minden kifejezésmódtól eltiltva, vagy ami még rosszabb, olyan szinten közönyössé válunk, hogy már nem csak a másoké, de a saját életünk sem érdekel már minket." - James Cameron. A teljes cikk: Nincs végzet (https://www.beronis.hu/l/nincs-vegzet/).

> Amikor összemosódik valóság és fikció....

A Terminator-filmek talán amiatt is válhattak a kedvenceimmé, és amiatt állnak hozzám olyan közel, mert a filmekben (és az ahhoz köthető termékekben, mint például a Terminator: Furue Shock című zseniális játékban) még gyermekként látott motívumok a valóságban is visszaköszöntek. Cameron első két Termintor-filmje a valóságról, jelen korunkról mond (stílszerűen) ítéletet, hogy a folyamatok, amelyek majd a kihalásunkhoz vezetnek, már régen elkezdődtek.

A gépiesen, azonos sémák szerint felépített bevásárlóközpontok (a képeken a solymári Auchan bevásárlóközpontja látható), parkolók, irodaházak mind-mind ennek a rendszernek egy-egy kihelyezett "képviselőháza", mint ahogy a játékokban a SkyNet is kiépíti a maga gyárait, gépi bázisait a lepusztult, háború sújtotta világban. 

SkyNet nem csak a filmekben él, hanem itt van velünk, és erősebb, mint valaha. Az én fiatalkori elmémben a világban szétnézve ugyanúgy a SkyNet terjeszkedett. A könyvemben ugyanez a szerep az AcremCorp-nak jutott.

"A SkyNet Syndrome és a Terminator Syndrome két olyan dolog, ami élénk megbeszélések tárgyát képezi napjainkban. A DARPA és a Védelmi Minisztérium olyan ötleteken egyezkedik, amely még science fiction volt azokban az időkben, amikor a Terminator forgatókönyvének első vázlatát megírtam 1982-ben. Ez most már fenyegető."

James Cameron
James Cameron: A science fiction története

Óriási Terminator-rajongóként nagyon izgalmas élményt jelentett, amikor a filmből megismert helyszíneket (sajnos nem túl sokat) itt-ott elhelyeztek a játékokban, így például a Terminator első részéből ismert Tech-Noir bárt, illetve a SkyNet programot megalkotó Cyberdyne System Társaság főépületét is bejárhatjuk. A BERONIS-trilógia első kötetében, a Megapoliszi álmokban szereplő hírfal-reklámokban mindenhol felbukkan a GarivenWar című lövöldözős játék... A sors iróniája, amit akkor még senki sem sejt, hogy ez a háború tényleg valósággá válik majd a második kötetre, melynek így nem véletlenül adtam a Garivenháború címet. A hírfal reklámjai valósággá válnak, így a reklámok afféle előzetesként is szolgálnak.

Ironikus csavar a BERONIS-trilógia szerkezetében, hogy Megapolisz hírfalain időnként megjelenő GarivenWar játék reklámblokkjai, a romos Megapolisz maradványai között dúló harcok képeivel (a könyvben szereplő részletes trailer-leírásokkal), VALÓBAN egyfajta előzetesként szolgál, hiszen a második kötetben, a GARIVENHÁBORÚ-ban pont ezek a jelenetek fognak megtörténni. Ezek az inspirációk mind a Terminator-ra, és annak két zseniális játékverziójára (Future Shock, SkyNet) vezethetők vissza.

További érdekességek:
https://www.beronis.hu/l/hatasok/

Az időgép

Robert Zemeckis nagy sikerű, 1997-es Kapcsolat című filmjében (melynek főszereplő tudósnője Jodie Foster volt) látható gép, amelynek a tervrajzát az idegenek elküldik nekünk, nem más, mint a Terminator 2: Az Ítélet Napja című filmhez megtervezett (a végleges filmhez végül fel nem használt), és onnan szinte teljes egészében átvett időáthelyező berendezés. Ez tulajdonképpen nem is csoda, ha azt nézzük, hogy mindkét film látványtervezője nem más volt, mint Steve Burg, aki már számtalan sci-fi klasszikus készítésében részt vett. Csak néhány cím: Total Recall - Az emlékmás (1990), Alien 3 (1992), X-Men (2000), Alien vs Predator (2004), Csillagok között (2014), A marsi (2015), Alien Covenant (2017).

Az örökké gonosz Társaságok

Jobb világokat építünk!

Weyland-Yutani Társaság

Az idegen létformával kísérletezni óhajtó Weyland-Yutani Corporation az Alien-filmekből, illetve az emberiség elpusztítására törő SkyNet védelmi rendszert megalkotó Cyberdyne Systems a Terminator-filmekből két alap példája azoknak a háttérben meghúzódó, gigászi méretekre nőt óriáscégeknek, melyek államok lettek az államban (bár nem sci-fi, de Cameron Titanic-jában a White Star Line hajóépítő társaság is hasonló szerepet tölt be, követve a megkezdett hagyományokat). Számtalan science fiction történetben megtalálható ez a téma, és azt gondolom, mára már ez is valósággá vált, jogos tehát a feltételezés, hogy a jövőben ez még inkább így lesz. A gyenge államok szerepe lecsökken, és addig is inkább kiszolgálói voltak ezeknek a nemzetközi konglomerátumoknak, mint szabályozói.

Ahogy oly sok mű esetében, természetesen rám is hatással volt ez a koncepció, mivel számtalan elődömhöz hasonlóan én sem látom jobb színben a jövőt.

Az a AcremCorp nem más, mint egy a meghaladottá vált országhatárokat helyettesítő, multinacionális kereskedelmi vállalatként kezdő óriáslény, mely gyakorlatilag az emberi élet fő szervezőerejévé vált az ismert Világegyetemben és a különböző világokban. A megavállalat egy külön mega-állammá nőtte ki magát, amely különböző más cégek segítségével tartja fenn magát, és az általa hirdetett rendet. Ezek közül az egyik a GarivenCorp, mely a Gariven Rendvédelmi Erők fenntartásáért felelős, amely szervezetet a Miscren Társaság által gyártott csúcsmodern járművekkel, gépekkel tesznek szinte sebezhetetlenné, és ezáltal az egész rendszert megdönthetetlenné... legalábbis ők ezt hitték.

További érdekességek:
https://www.beronis.hu/beronispedia/

Az egyik legjobb  Terminator- játék (mind a mai napig) a Bethesda Softwork által készített, 1995-ös Terminator: Future Shock. A rendkívül hangulatos, szinte minden szempontból tökéletes játék a mai napig nagy kedvencem. A Future Shock játékban nagyon tetszettek az olyan (sajnos túl kevés) utalások is, hogy a gépek több járművén, berendezésén is ott a CYBERDYNE SYSTEMS-felirat, mely ugye az a cég, mely a SkyNet-et létrehozta, de aztán a gép nem nevezte újra magát, így a logót és a cégnevet továbbra is használja. Zseniális ötlet!

Persze az ilyen apróságok csak a rajongók számára okozhatnak örömet, melyet a "normális" emberek nem érthetnek. Nagyon inspiráló, ha egy világnak ennyire széles határai tudnak lenni, és a Terminator és a Mátrix világa mindenképp egy ilyen világ.

Remélem a BERONIS-szal nekem is sikerül valami hasonló hatást elérnem másokban.

Tárgyak, fegyverek, eszközök, mint fontos, személyiségkifejező elemek

A kedvenc sci-fi filmjeimben, és a jobb akciófilmekben azt figyeltem meg (és amire a BERONIS-trilógiában is különösen ügyelek), hogy ezekben az alkotásokban a főbb karaktereknek a  személyiségét fejeztek ki a fegyverekkel (de még akár például a különböző járművekkel is, amelyek használatba vettek a cselekmény során, ahogy természetesen a háttérként szolgáló helyszínek is az adott történet hangulati alkotóelemei voltak), míg az újabb filmekben erre már abszolút nem figyelnek, random módra érdektelenül szedik fel és dobálják el őket. 

"Ezúttal nincs menekülés. A Terminátor fegyverének fekete csöve a végtelenségig látszott rámeredni. Szóval ez a halál, gondolta a fiú. A gép a következő pillanatban szét fogja lőni a fejét, és akkor... de furcsamód, az idő mintha lelassult volna. Cowan a Terminátor "arcába" pillantott. Ajaktalan szájából fényezett titániumfogak csillogtak elő, örökös vigyorra emlékeztetve. A csillogó halálfej mintha nevetne rajta. Egy továbbfejlesztett aratógép, gondolta a fiú. A parázsló, vörös démoni szempár rámeredt. Nem tud hibázni."  

Randall Frakes: Terminator 2: Az Ítélet Napja
(regény, részlet) 

A T1 és a T2-ben még arra is ügyeltek a szereplők, hogy innen-onnan tárakat szedjenek össze arra az esetre, ha a fegyverük kiürülne (lásd a Pescadero biztonsági őr eseténél a T2-ben). Továbbá, szintén egy apró, de annál fontosabb effekt, hogy a fegyverek (és a járművek) hangjait is a karakterek személyiségéhez igazították: az Arnold-féle Terminator fegyvereit olykor mély ágyúhanggal is keverték, míg a T-1000 fegyvereinek általában rövid, magas hangeffektje van.  Ugyanígy a járművek esetén, a T-800 karakterénél külön kiemelték a masszív, fekete Harley Davidson motorbicikli mély torokhangú berregését. Az óriási kamionok is mindig gigászi, félelmetes gépmonstrumokként vannak ábrázolva. 

A lőfegyverek és a járművek szintén gépek, így a téma adja is magát, hogy ők a Terminator primitívebb ősei, tehát bizonyos értelemben minden megjelenő mechanikus szerkezet valahol egy külön karakter is a Terminator-filmekben.

És akkor ott van még a filmzene is, amelyben szintén minden karakternek meg van a maga témája, mély fémes hangok a T-800-asnál, illetve, fura, szélszerű, vagy gépi sóhajtásszerű hangok a szuper fejlett, misztikus és legyőzhetetlen T-1000-nél.

A helyszínek is mindig a sztori hangulati elemei voltak. A Terminator-filmek esetében pont ezért nagyon gyakori a gyári látkép, vagy a fogyasztói társadalom végpontját jelképező szeméttel teli, lepusztult utcák, homokos, a szintén a civilizáció végét jelképező, gépi roncsokkal teli forró sivatagok, de jelen van a rendkívül steril és rendezett gépi környezet is (Pescadero Elmegyógyintézet, Cyberdyne Systems).

Ezek nagyon apró dolgok, melyek fel sem tűnnek az egyszerű nézőknek, de rendkívüli módon hozzáadnak a filmnézés élményéhez, hogy tényleg valósnak érezzük az eseményeket, és tényleg izguljunk a karakterekért. 

Vajon a mai alkotások miért nem figyelnek ezekre az apróságokra? 

"A Terminátor éppen félrelökte a vészkijárat romjait, és beljebb lépve a terembe, körülnézett. A tűzben teljesen túlterhelt infravörös optikája nem működött, úgyhogy lassú panorámapásztázást használt, felerősített élességgel.

Mozgást látott minden irányban, de egyik sem illett a céltárgyra. Elsétált a szerelőszalag mellett. Tökéletesen beleolvadt, a gyár sziszegő, csillogó anyagába, testvére voltba körülötte lévő vak gépezeteknek, de nem tudatosodott benne ez a visszásság, hogy ezek az értelem nélküli robotok az ő primitív ősei."

Randall Frakes: A Terminátor
(regény, részlet) 

"Az vagy, amit viselsz!"

"Az vagy, amit viselsz", tartja a mondás, és a JOBB, aprólékosan kidolgozott filmeknél ez hatványozottan is igaz. Számtalan példával lehetne ezt igazolni, vegyük például az eredeti Csillagok Háborúja trilógiát, annak is A Jedi visszatér című epizódját.

Luke Skywalker a harmadik részben végig sötét színű ruhát visel, az apja öltözetének a színét. Ezzel az alkotók (vagyis Lucas) végig azt a feszültséget szerették volna fenntartani, hogy mi van, ha Luke is apja sorsára jut, mi van, ha ő is átáll a Sötét Oldalra? Azonban a film végén, mikor Luke először látja meg apja arcát, a fiú viseletén már látjuk a világos színt, azaz Luke Skywalker átcsábítása mégsem sikerült a rossz erőinek. Hasonló színek keverednek egyébként a Terminator 2: Az Ítélet Napja című filmben is, ahol a T-800-as (Arnold) az első rész negatív karakteréhez méltóan talpig fekete, hideg viseletben van (melyet megtold még a sötét napszemüveg is), majd a film felétől már egy szürke színű pólót hord a fekete helyett... azaz a karakter jelleme megváltozott, már nem az a "gonosz" gyilkológép, aki eddig volt). Számtalan film használ ehhez hasonló apró közléseket a karakterek jellemábrázolásához.

Sajnos a legutóbbi Terminator-filmben ezt az emberré válás folyamatát az abszurditásig eltúlozták, ahogy erről írtam is már egy hosszú (és szomorú) bejegyzést korábban:

A gyermekkori kedvencek sötét végzete
https://www.beronis.hu/l/a-gyermekkori-kedvencek-sotet-vegzete/

Az eredeti, 1994-es Jurassic Park szintén dúskál a különböző archetipikus motívumokban. A 4 fő archetípus megjelenik a főbb karakterek személyében Hammond a Rend, Ian Malcolm a Káosz, Alan Grant az Apa, és Ellia az Anya. Ez a jelleg még a ruhaválasztásban is dominál, fehér színek, fekete színek, Alannél a külső hideg kék, melyet ellensúlyoz a piros nyakkötője, vagyis hogy valahol belül neki is vannak mély érzelmei. Ellie öltözékén kívül a meleg szín dominál, a belső kék szín viszont arra utal, hogy ő is meg tud állni a saját lábán, és egy igen határozott személyiség. A színkavalkád itt még nem ér véget, ugyanis...

...a film legvégén, ahogy a történet valós cselekményeként szolgáló családi egyesülés témája beteljesül, láthatjuk, hogy mindannyian meleg, földi színekben "pompáznak". A család egyesült.

További érdekességként mindenképpen ajánlanám minden érdeklődőnek a zseniális elemző, Mike Hill előadásait:
https://www.youtube.com/watch?v=B9C_WJ_C3Nk

Az ilyen aprólékos kidolgozottság tesz halhatatlanná és örök klasszikussá egy-egy alkotást, és remélem, hogy a BERONIS-trilógiával én is hozzá tudom tenni a saját ötleteimet ehhez a nem akármilyen örökséghez.

Bibliai utalások

"Pescaderói tartózkodása alatt sokszor átlépte a határvonalat. De mindig tudta, hol tartózkodik. Silberman ezt sohasem értette meg. Mindent egyetlen nézőpontból látott. A sajátjából. És az ő oldalán állt a tudomány és a filozófia. És ez az ő területe volt. A gyógyintézet tele volt profetikus képességű nőkkel. Sarah rájött, hogy tökéletesen beleillik ebbe a képbe. Elvégre a fia neve is John Connor. A rövidítése ismerős: J.C. - Jesus Christus. És az apja egy fantom a jövőből. A fia születése nagyon közel állt a szeplőtelen fogantatáséhoz. És a fia önfeláldozása fogja megmenteni a világot. Ó, igen, megsértette a törvényt. Tulajdont rongált. Egyértelmű volt számára, hogy Silberman nézőpontjából ő tökéletesen őrült."

Randall Frakes: Terminator 2: Az Ítélet Napja
(regény, részlet) 

A sci-fi és a bibliai utalások kéz a kézben járnak, főleg a mesterséges intelligenciáról szóló darabokban. Ott ez a téma természetes módon adja magát, hiszen a Teremtő és a Teremtett közötti dilemma éleződik ki benne újra. Azt hiszem ebben a témában a zseniális Mátrix-trilógia vezetheti a sort, de számtalan más film bővelkedik bibliai utalásokban. A Mátrix-filmek elemzése több órát vehetne időbe (vannak is ilyen videók magyar és angol nyelven is a YouTube-on szép számmal), de hogy utaljunk egy kicsit az előző, öltözködésről szóló pontra, Neo a hosszú fekete, testhezálló kabátjában végig egyfajta pap benyomását kelti. Minden bizonnyal ez sem véletlen, ahogy a Mátrix-ban semmi sem az.

A Paul Verhoeven által rendezett 1987-es Robotzsaru főhőse szintén egy Krisztusi karakter, akit brutálisan meggyilkolnak, majd (egy géptestben) feltámad, és a film végén láthatjuk őt vizen járni is.

James Cameron-tól nem idegen, hogy bibliai utalásokkal teszi mélyebbé a filmjeit, és ami nekem nagy meglepetés volt, és fel sem tűnt, hogy ezek a motívumok már A bolygó neve: HALÁL-ban is ott voltak. A film végén, az emelőgépben megjelenő Ripley nagyon emlékezetet a keresztfán lévő Jézus Krisztusra, melyre még a hátulról beáramló dicsfény is rásegít.

Jézust végig rémálmok gyötörték a jövőjét illetően, ahogy ennek hangot is adott a Getszemáni  kertben, ahoyg Ripley is a múlt szörnyű emlékeivel küzd álmaiban. További adalék, hogy az Idegenek bolygóját LV-426-nak hívják, és ha megnézzük a Bibliából a Leviták könyvének 4-edik könyv 26-os fejezetét, az alábbi idézetet találjuk:

"Lerombolom magaslati helyeiteket, elpusztítom illatáldozataitok oltárait, holttesteiteket bálványaitok törmelékeire halmozom, és eltaszítalak benneteket. Városaitokat rommá teszem, elpusztítom szentélyeiteket, és nem szívom többé a megbékélés illatát. Úgy elpusztítom országotokat, hogy ellenségeitek álmélkodni fognak rajta, amikor odamennek lakni." 

A szintén zseniális eredeti Szárnyas fejvadászban a Szentlélek végig jelen van galamb formájában, és a legvégén, Batty halálakor el is távozik, ezzel utalva arra a motívumra, hogy az emberi lélekkel megáldott mesterséges intelligencia szelleme ezzel eltávozott. Az akciófilmek rendezőzsenije, John Woo is szinte minden filmjében szerepelteti háttérelemként a Szentlelket jelképező galambokat.

"Én láttam olyan dolgokat, amiket ti emberek el sem hinnétek. Lángoló csatahajókat az Orion peremén, gyilkos sugarakat az éjben a Tannhäuser-kapunál. Mindezek a pillanatok elvesznek az időben, mint könnyek az esőben..."

A bolygó neve: HALÁL és a Terminator 2: Az Ítélet Napja érdekes párhuzamai

Hasonló kezdet...

Egy újabb érdekes párhuzam a Cameron-filmekben: mind A bolygó neve: HALÁL, mint a T2-őt összeköti az a sztorielem, hogy adott egy főhős (Sarah Connor és Ellen Ripley), aki a múltban valamilyen külső hatás ért (idegen létforma, támadás a jövőből), és ezért az emberi világban felülvizsgálati meghallgatásban kell részt vennie... ahol természetesen kinevetik, őrültnek tartják, és egyetlen szavát sem hiszik el. Hiába a próbálkozás, hogy mindenkinek értésére adja, veszély fenyegeti az emberiséget, a válasz az elhallgattatás, elmegyógyintézetbe zárás. Ez az úgynevezett "Kasszandrai figyelmeztetés" (Cassandra warning) motívuma: Kasszandra neve a megvetett jóslatok révén vált fogalommá. A T2 egyébként is bővelkedik a mitológiai elemekben (Csillagok háborúja-hatás újra), John Connor nevének rövidítése sem lett véletlenül J. C. (Jesus Christ), akinek az apja egy fantom a jövőből (Kyle Reese), utalva a szeplőtelen fogantatás bibliai történetére.

Mielőtt Ellen Ripley felfegyverkezve kilép a gyár liftjéből a végső csatára, még becsukja a szemét, és nagyot sóhajt... ezek azok az apró, emberi pillanatok, amelyek még a régi filmekben megvoltak, és amelyek miatt közelebb éreztük magunkhoz a karaktereket. Mikor még valóban érezhető, szinte már tapintható díszletek között zajlottak az események, és nem egy steril, üres teremben felvett, teljesen műnek ható jelenetek követték egymást.

Hasonló finálé...

A T2 fináléja (hasonlóan az Aliens-ével) egy gigászi gyárban játszódik (az Aliens esetében ez nem teljesen igaz, mert a főhősökre ezek után is vár egy nem mindennapi csata). A T2 gigászi acélkohója maga a földi pokol, és stílszerű is volt, hogy egy gépek harcáról szóló történet nem is fejeződhet be máshol, mint egy hatalmas öntödében ("vissza a forráshoz"-téma). Ez a "Pokoli befejezés"-motívum (most hirtelen neveztem el így) nagyon megmaradt bennem, és ez a hatás a BERONIS-ban is érezhető, ugyanis a Garivenháború című második kötet finálékában mi is hasonló (ha még nem gigászibb) helyszínen találjuk majd magunkat: az óriási Meteorkomplexum végtelen gyár-rengetegében. Egy filmben sem láttam olyan zseniálisan ábrázolni a "poklot", mint a T2 monumentális, szikracsóvákkal és villogó fényekkel teli, klausztrofóbiás acélgyára esetében. 

Valamiért szinte természetessé vált bennem, hogy minden izgalmas történet csak úgy zárható le, ha a fináléban a karakterekkel együtt mi is megjárjuk ezt a poklot (szellemi és valós értelemben), a helyszín ebben az esetben természetesen a belső világ metaforájaként értelmezhető. Ez a tétel a BERONIS-trilógia egészére is érvényes, hiszen amennyire egy külső, olyannyira egy belső utazás is a három kötet, a természet, a külvilág minden esetben a belső világ megnyilvánulása is egyben. 

A Garivenháborúban még inkább rá akartam erősíteni a helyszínek klausztrofóbiás hatására, mint például a történet végi gyár esetében, ahol mindenféle gépmonstrumok veszik körbe a karaktereket, de már azt sem tudni, melyik gép mire való, és milyen céllal készült, mintha egy bizarr kafkai rémlátomás részesei lennénk. A világ, ami már túlhaladt azon a ponton, hogy egyáltalán megértsük a részleteit.

Erről a témáról bővebben a Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: A Szerán című bejegyzésemben írtam, amely megtalálható az alábbi link alatt:
https://www.beronis.hu/l/jegyzetek-a-megapoliszi-almokhoz-a-szeran/

"Két mesterség, a kohászat meg a földművelés bevezetése váltotta ki e nagy forradalmat. A költő szerint az arany meg az ezüst, ám a filozófus szerint a vas meg a gabona civilizálta az embert, s okozta az emberi nem vesztét."

Jean-Jacques Rousseau

"Az Idegen (Alien) egyfajta férfias, fallikus, freud-i, pszicho-szexuális támadó, mely a tudatalatti szinten hat azokra a félelmeinkre, amelyeket az erőszak, a megerőszakolás iránt érzünk. Az ellentétek rendkívül gyönyörű egységét mutatta az egymás ellen harcoló két fél A bolygó neve: HALÁL-ban. A második részben azonban egy másik aspektust választottam, melyben már két anya harcol egymással, létezésük legfontosabbnak számító értéke miatt."

James Cameron
James Cameron: A science fiction története

Alul: Egymásra utalva: Ripley és fogadott gyermeke, Newt, valamint Sarah Connor és fia, John a finálé jeleneteiben. Mindkét film az anyai ösztönöket mutatja be (A bolygó neve halál két külön faj esetében is), és ezt állítja be, mint az Univerzum talán legerősebb erejének, mellyel semmi más nem vetekedhet.

A fiú és a rakodógépe

Van Ling egyszerű, szüleinél élő diák volt a kaliforniai USC filmes szakán, amikor 1984-ben az akkor még pályája elején járó James Cameron (egy iskola utáni filmes program keretében), meghívott vendég volt a nagysikerű Terminator első részével. A filmes iskolákban, szakiskolák életében megszokott, hogy egy-egy feltörekvő filmrendezőt, írót, filmes berkekben jártas szakembert meghívnak, ahol filmvetítés után a diákok mind feltehetik nekik a saját kérdésüket. Van Ling-et természetesen sokakkal együtt lenyűgözte az első Terminator film, és magával ragadták a Cameron által előadott történetek a rendkívül alacsony költségvetésről, a filmkészítés nehézségeiről, a pénzszűke miatt kikényszerített kreatív megoldásokról. 

A padsorokban ülő fiatal Van Ling kezdő filmesként nem véletlen, hogy azonosulni tudott Cameron történeteivel. Miután elvégezte az egyetemet, minden hónapban felhívta telefonon egy esetleges álláslehetőség reményében a Pacific Western Productions-t, ami Cameron-nak és akkori feleségének (aki többek között a Terminator, az Aliens, A mélység titka és a T2 producere) közös filmes cége volt. Az egyetem 1982-től 1986-ig tartott, tehát pont abban az évben ért véget, amikor Cameron A nyocladik utas: A HALÁL című kasszasikere dominálta a filmszínházak sikerlistáit. Van Ling gondolt egyet, és (eredetileg egy Halloween-partyra tervezve) megépített a szülei garázsában, barátai segítségével papírból és habkartonból elkészített egy igazi, valóban működő rakodógépet.

Van Ling újra felhívta a Pacific Western filmes céget, ahol engedélyt kapott, hogy bemutassa nem mindennapi művét, és néhány napra rá maga James Cameron rendező kereste fel a fiatal fiút, hogy felvegye maga mellé asszisztensnek. A rendkívül élethű Power Loader bizonyára Cameron-t is lenyűgözte, de az is lehet, hogy saját magát látta viszont a lelkes fiúban: mikor (nem is oylan régen), egy szívvel-lélekkel összerakott bemutatófilmmel ő maga jelentkezett állásért Roger Corman cégénél, a New World Pictures-nél. Igen, ez a Xenogenesis volt, mely még mai szemmel is egészen lenyűgöző, hogy néhány fiatal sufnituning segítségével hogyan képes egészen elképesztő, profi szintű effekteket létrehozni (a szüleik garázsában).

Van Ling számtalan Cameron-filmben ott volt technikus asszisztensként, és mind a mai napig Cameron csapatának a tagja, és például a DVD-filmek extra anyagainak összeállításért is felel.

Alul: Van Ling rövid cameo megjelenése a Terminator 2: Az Ítélet Napja című filmben, Miles Dyson mellett.

Johnny Matheny, az igazi Terminator!

A legfejlettteb sebészeti technológiának köszönhetően Johnny Matheny, akinek bal karját amputálni kellett, mechanikus kart kapott: az úgynevezett Moduláris Prosztetikus Végtag (Modular Prosthetic Limb) az APL (Alkalmazott Fizika Laboratórium - Applied Physics Laboratory) fejlesztésében készült el, és a különböző mozgásformák olyan széles skálájára is képes, amely azelőtt csak a science fiction filmekben volt lehetséges!

Photoshop: Egy új program születése!

A ma már mindenki számára ismert Photoshop programot 1987-ben készítette (erdetileg saját maguknak) egy egyetemista testvérpár, Thomas és John Knoll. Akkoriban a programot még Display-nek hívták, és csak később kapta a Photoshop nevet, mikor egy évvel később, 1988-ban a testvérpár eladta a program licensét a Adobe Systems Incorporated-nek. John Knoll ekkor már az ILM speciális effekteket gyártó cég alkalmazottja volt, és az ő ötletet volt, hogy a programot jól lehetne használni az egyre divatosabbá váló különleges filmes effektusokhoz is. Az első ilyen alkotás nem más volt, mint James Cameron 1989-es, (a vizuális effektekért Oscar-díjat nyert) A mélység titka. A siker óriási volt, és az ekkorra már Photoshop-ra keresztelt program természetesen folytatta hódító útját: következett a T2: Az Ítélet Napja, amely már 4 Oscar-díjat vágott zsebre a különleges vizuális hatások miatt. Az Adobe Photoshop azóta már minden felhasználó számírtógépén megtalálható, és a leghíresebb képszerkesztő programmá vált.

Ash és Sarah, a hétköznapi hősök, avagy "A Hős útja..."

Ashley J. Williams: nyavajgó, gyáva tinédzserből zombiaprító szuperhős. Szinte teljesen ugyanilyen utat jár be gyermekkorom másik kedvenc filmjének főhőse, Sarah Connor is (eggyel lejjebbi képeken). James Cameron egyébként nagy rajongója volt Sam Raimi Gonosz halott filmjeinek (erről bővebben a Nincs végzet című bejegyzésemben írtam). SkyNet, a gépeket uraló szuper-intelligencia gyakorlatilag megfeleltethető a Gonosz halott sosem látható sötét démonjának (akinek mindig csak a személyes nézőpontján keresztül látjuk a történéseket), a gonosz erők megtestesülései pedig a zombik (illetve az életre hívott tárgyak, eszközök), a Terminator esetében pedig maguk a gépek.

Külön érdekesség, hogy Cameron nagy rajongója volt Sam Raimi 1981-es Gonosz halottjának, így elég valószínű, hogy hatottak rá is bizonyos motívumok.

A rendkívül jó, Bill Warren által írt The Evil Dead Companioncímű könyvben (mely minden Gonosz halott-rajongónak kötelező darab) Sam Raimi így folytatja:

" ...rendkívül szórakoztató nézni, ahogy az ártatlan hőst kínozzák a gonosz szellemek, mivel a közönség együtt tud érezni vele, miközben saját maguk is félnek. Ugyanakkor látni szeretnénk a démonokat, a "bűnöst", ahogy megjelennek. A közönség persze azt szeretné, hogy a morális értékrendet helyreálljon a legvégén, mivel a valóságban ez nem mindig így történik. A harmadik szabály, hogy "meg kell ízlelned a vér ízét" nem más, mint maga a rítus, melynek során a hős valóban hőssé válik. Bruce nem csak hogy megízleli a vért, hanem ötven gallonnyit nyel be belőle az egész Gonosz halott széria alatt. Meg kell tapasztalnia az erőszakot, vagy valami fajta erőszakot, hogy végbe mehessen az átmenet, melynek során szimpla "hülyegyerekből" mozihőssé válik." (saját fordítás)

Erőátvitel: Sarah Connor és Kyle Reese...

James Cameron filmjeiben gyakori téma az a bizonyos "erőátviteli motívum", amelyet már az első filmjében, A Terminatorban is elkezdett. Leginkább Cameron szerelmespárjai között történik meg ez az érdekes folyamat, ahogy a férfi főhős a saját világába vonja a fiatal lányt (Kyle Reese: háború a jövőben, Hicks megtanítja Ripley-t a fegyverek kezelésére A bolygó neve: HALÁL-ban, mely tudás igen hasznosnak bizonyul a film hátralévő részében, Harry Tasker menő feleséget varázsol életunt háziasszony feleségéből, Helen Tasker-ből a True Lies: Két tűz között című filmben, Jack Dawson felszabadító hatása Rose-ra a Titanic-ban).

A Terminator 2-ben Cameron odáig erősíti ezt a motívumot, hogy a legvégső harcra indulva Sarah Connor egy ugyanolyan stílusú hosszú esőkabátot visel, mint amilyet Kyle Reese is hordott az első epizódban. Apró részletek, melyek minden bizonnyal nem sok embernek tűntek fel, de a tudatalattink pont az ilyen apró részletekkel dolgozik, ezeket raktározza el.

Összehasonlítás: Bal oldalt képek A Terminator kimaradt jeleneteiből, valamint Sarah Connor támadása Dyson ellen.

...és az érzelemmentes Terminator-rá válás

"Itt hevert a padlón, szétszórt testek között, és rámeredt arra az alakra, akitől a legtöbb rosszat és jót kapta a világon. Nem tudta, hogy nevessen-e, avagy sírjon ezen a képtelenségen... Miközben ezen rágódott, a fia megragadta a vállát, és keményen megrázta."

Randall Frakes: Terminator 2: Az Ítélet Napja
(regény, részlet)

A T2-ben kát párhuzamos átalakulás is zajlik egyszerre: amíg a T-800-as Terminator egyre emberibbé válik a fiatal John Connor hatására, addig Sarah Connor ezzel ellentétes lelki folyamaton megy keresztül, belőle egyre inkább "Terminator" válik. Ezt több apró motívum is megerősíti. Amíg a T-800-as elhagyja a gépies megjelenéshez remekül passzoló sötét napszemüveget, Sarah Connor Dyson elleni harcba indulva felveszi magára. A megjelenését tökéletesen kiegészíti a Terminator zenei motívuma a filmzenében, a jellegzetes fémes ütemhang, mintha valami óriási mechanikus óra ketyegne megállíthatatlanul.

Az emberiség órája.

Persze a döntő pillanatban Sarah nem tudja megtenni, amire a Terminator simán képes lenne, és nem tudja elvenni Miles Dyson életét. Sarah egy gyermekekkel teli játszóteret vízionál rémálmaiban, ahogy a nukleáris háború okozta tűzhullám elsodorja a megszenesedett testüket. Amikor Dyson gyermeke, felesége megjelenik a helyszínen, Sarah újra maga előtt látja ezeket a képeket, és már egyszerűen nem képes meghúzni a ravaszt.

Egy másik átvett motívum: Sarah Connor ugyanazt a taktikát választja a jövő megváltoztatására, amelyet SkyNet is használt a múlt átírására: egyetlen embert kell kivenni a játékból, és minden megváltozik. SkyNet esetében ez John Connor likvidálása, míg Sarah Miles Dyson eliminálását veszi tervbe.

Mint kiderült, egyik terv sem vált be.

A narrátor szerepe: Sarah Connor a T2 egyik kimaradt jelenetében, valamint Rose DeWitt Bukater a Titanic-ban. A Titanic végén a happy end-et az jelenti, hogy végül Jack-nek hála Rose egy mozgalmas, élménydús és színes életet tudott élni, ezt bizonyítják a polcán sorakozó fotók, melyeken a film legvégén végigpásztáz a kamera. Tehát átvitt értelemben Jack Dawson nem halt meg, ahogy Kyle Reese sem, hiszen Sarah Connor végigvitte a küldetését, és megakadályozta, hogy a gépek átvegyék az uralmat az emberiség felett.

"És így, ennyi év után Sarah bájos szépséggé vált, furcsa sebhelyekkel, és egy keserédes csillogással a szemében.

És a férfiak hiába szerették."

Randall Frakes: Terminator 2: Az Ítélet Napja
(regény, részlet)

"Az elképesztő túlerő", mint motívum

A magányos hős szemben áll a hihetetlen túlerővel... ez egy olyan motívum, amelyet számtalan filmben megfigyeltem, de csak három van, amelyben zseniálisan, feledhetetlen módon kivitelezték ezt a motívumot. A lent felsorolt filmek kivételes zsenialitása abban rejlik, hogy ez a kiemelt motívum nem csak amolyan kirakatpóz szerepét tölti be, hanem valóban szerves része a történetnek... és ettől igazi tétet is kap a cselekményben.

Robotzsaru (1987)

Terminator 2: Az Ítélet Napja (1991)

A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége (2001)

"Szuperhős-megérkezés", mint motívum

"Figyeljétek, figyeljétek, ebből szuperhős-megérkezés lesz, figyeljétek...!"

Deadpool
(2016)

De honnan is indult el ez az egész?

Páncélba zárt szellem (1995)

A Mátrix (1999)

És csak néhány a megszámlálhatatlan sok példa közül...

...és ahol az igazi MEGÉRKEZÉS elkezdődött: a T-800-as Terminator megérkezése a jelenbe, képkivágások a Terminator első (A Terminator, 1984), illetve második részéből (Terminator 2: Az Ítélet Napja).

A "hősies megérkezés" másik alaptipúsa, a drámai beállításban felvett ajtókinyitás motívuma, ahogy ez legjobb példaként látható a Terminator 2: Az Ítélet Napja, valamint Aragorn esetében A Gyűrűk Ura: A két torony című filmekben.

James Cameron: A sci-fi története #2

BEVEZETŐ
Írta: Randall Frakes

James Cameron-nal először 1972-ben találkoztam, amikor még mindketten a Fullerton Főiskola tanulói voltunk Orange County-ban, Kaliforniában. Én dráma szakos voltam, Jim fizikát tanult, pszichológiát, és a mítoszok eredetével foglalkozó órákat is látogatta. Ami az élethosszig tartó barátságot okozta kettőnk között az a közös sci-fi imádatunk volt - olyan mesterek munkái iránt lelkesedtünk, mint Robert A. Heinlein, Joe Haldeman, Arthur C. Clarke, Alfred Bester, Stanislaw Lem, Larry Niven és természetesen ott voltak a modern sci-fi megalkotói is, H. G. Wells és Jules Verne.

Fiatalok és sikerre éhesek: Randall Frakes, Bill Wisher és James Cameron (balról jobbra haladva). A három jóbarát 1978-ban elkészítette a Xenogenesis című 12 perces kísérleti filmet (mely a YouTube-on is megtekinthető, és elképesztő, hogy szinte költségvetés nélkül is milyen hihetetlen effekteket voltak képesek létrehozni). A filmben számtalan olyan elem megtalálható, amelyet később Cameron újra felhasznált (például a HK-tank a Terminator-filmekben). Bár a Xenogenesis sosem készült el teljesen, mégis Cameron által munkát kapott Roger Corman, az alacsony költségvetésű B-filmek királyának cégénél, a New World Pictures-nél, és ezzel elindult a hosszú és rögös úton, mely 1997-ben a minden díjat (és bevételi rekordot) bezsebelő Titanic Oscar-estéjén végül az "Én vagyok a világ ura!" (sokak által igencsak megkérdőjelezhető) felkiáltáshoz vezetett.

Alul: Bill Wisher cameo-jelenetei a Terminator (1984) és a T2: Az Ítélet Napja (1991) című filmekben.

Jim és én falánk olvasók voltunk - vámpírok, akik úgy itták fel a betűket, mintha vérből lettek volna (Jim napi rendszerességgel olvasott el egy könyvet). Beszippantott minket a sci-fi univerzum nagy és széles világa, és a nagy elmék korlátlan képzelete, azok a végtelen lehetőségek, melyeket felkínáltak. A TV-sorozatokat is rendszeresen néztük. Néhány sorozaton csak nevettünk, másokat pedig ajnároztunk az eredetisége és a kreativitása miatt. Az egyik nagy kedvencünk a Végtelen határok (Outer Limits, 1963-1965) volt, egy fantasztikus ötletekkel teli sorozat, amely megannyi rajongót inspirált arra, hogy maguk is sci-fi történetmesélők legyenek.

Ahogy sokakat, Jim-et is arra inspirálták ezek a tinédzserkori sci-fi történetek, hogy megalkossa a saját műveit. Nem volt nehéz észrevenni a tehetségét és az ambícióit, igaz az már igencsak ritka volt egy 18 évestől, hogy ennyire rendíthetetlenül és eltántoríthatatlanul el akarta mesélni saját történeteit. Mint egy mérnök apa és egy művész anya fia, Jim úgy tekintett a világra, hogy alkotóelemeire bontotta, és aztán újra összerakta őket, hogy aztán magával ragadó, nagyon is valósnak tűnő fikciót is keverjen hozzá. Nagyon izgalomba tudott jönni egy-egy könyvben olvasott vagy egy filmben, tv-sorozatban látott ötlettől, hogy aztán annál is messzebbre vigye ezt az ötletet, mint ahogy azt az eredeti alkotók tették.

Az első mű, melyet Jim-től olvastam, a Necropolis című írásának első néhány fejezete volt, egy poszt-apokaliptikus történet, amelyet saját kezűleg egy jegyzettömbbe írt ceruzával. Az ösztönös tehetsége, mint prózaíró nyilvánvaló volt, dinamikus ötletei szinte leugrottak az oldalról drámai intenzitással. Ahogy ott ültem a szerény külvárosi bérelt lakásomban, egy teljesen más világ kapui nyíltak meg előttem.

< James Cameron nagy méretű festménye a befejezetlenül maradt, 1978-ban készült bemutatófilmjéhez, mely a Xenogenesis címet kapta. Jobb oldalon, a rózsaszínű fűben álló kék bőrű lány a későbbi 2009-es Avatar na'vi lényeinek előfutára.

Fent a Terminator (1984) vizualizációjának első koncepciója látható, amikor még Cameron barátja, Lance Henriksen külsejével képzelte el a halálos gyilkológép alakját.

Jim már az elején többször is megjegyezte, hogy a legtöbb tudományos-fantasztikus könyv azért nem tud megszólítani egy tágabb és szélesebb közönséget, mert túlságosan is az olvasók elméjét veszik célba, nem pedig a szívre, az érzelmekre koncentrálnak. Jim mélyrehatóan tanulmányozta a mitológiákat, és elolvasta George Frazer The Golden Bough című 1890-es művét, valamint Joseph Campbell Hero with a Thousand Faces 1949-ben készült alkotását is. Jim saját küldetéseként vette, hogy találjon egy olyan univerzális témát a sci-fi-történetei hátterébe, amellyel a közönség is együtt tud érezni. Bár rendkívül hatottak rá az olyan első vonalas írók művei, mint Clarke vagy Lem, Jim olyan ismerős vonásokkal teletűzdelt alkotásokat akart létrehozni, melyek bár mindenki számára ismerősek, mégis erősek és ütőképesek is tudnak lenni egyszerre.

Sarah és Kyle, Jack és Rose, Terminator, Titanic, nukleáris háború, a társadalmi osztályok elsüllyedése... a téma örök, csak a külső változó.
_______________________________

"Jim már az elején többször is megjegyezte, hogy a legtöbb tudományos-fantasztikus könyv azért nem tud megszólítani egy tágabb és szélesebb közönséget, mert túlságosan is az olvasók elméjét veszik célba, nem pedig a szívre, az érzelmekre koncentrálnak."

Szerelmi szálak, mely nélkül egy történet sem az igazi: Kyle Reese és Sarah Connor romantikus rémálma a Terminator-ban, Jack Dawson és Rose DeWitt Bukater társadalmi osztályokat elsüllyesztő szerelme a Titanic-ban, és Harry Tasker ügynök és Helen Tasker nemzetközi kémjátszmákba keveredő, házastársi viszonyt új szerelemmel feltöltő viszonya a True Lies - Két tűz között című filmben.

A repülés, mint motívum James Cameron filmjeiben: True Lies - Két tűz között (1994), illetve a Titanic (1997).

Avatar (2009):

Szerelmesek menekülés közben: Kyle Reese és Sarah Connor egy gép elől futnak az életükért a Terminator-ban, illetve Jack Dawson és Rose DeWitt Bukater magában egy gépben teszik ugyanezt a Titanic-ban.

További érdekességek a témában:
https://www.beronis.hu/l/egy-nap/

Jim képes volt saját, személyes életének az elemeit is belevinni a tudományos-fantasztikus történeteibe, ezzel pedig még inkább emberibbé tette a sztorijait. Amikor a Terminator forgatókönyvét írta a korai 80-as években, Jim akkoriban még együtt élt akkori barátnőjével, aki pincérnőként dolgozott (Sharon Williams, akitől xxx-ben vált el). Tőle megtudhatta, hogy mi mindenen megy keresztül egy pincérnő a munkája során minden egyes nap, és ezeket mind fel tudta használni egy forgatókönyv megírása során. A nevezetes történet főhőse, Sarah Connor egy hiteles, mindennapi hős, akinek nagyon is emberi reakciója arra az elmét megrengető hírre, mely szerint egy elpusztíthatatlan gép vette őt üldözőbe, segít nekünk abban, hogy teljesen együtt tudjunk érezni vele.

Önéletrajzi elemek: Sarah Connor, a Bob's Big Boy étterem pincérnője, a karakterhez remek inspirációt nyújtott James Cameron első felesége, akivel együtt élt még a történet első változatainak papírra vetése idején. Jobb oldalon fenn egy kép látható Cameron szülővárosáról, a kanadai Kapuskasing településről, ahol a különböző gyárak igen dominánsan hozzájárulnak az összképhez (akárcsak a Terminator-filmekben). 

A további képeken az első két Terminator-film kamionos jeleneteiből láthatunk képeket, olyan jelenetekből, melyek biztos folyamatosan ott jártak Cameron fejében a hosszú, magányos, unalmas utakon, amikor még kamionsofőrként dolgozott (a szennyvízcsatorna üldözési jelenete például régóta tervbe volt véve, a rendezőnek különösen tetszett az ötletben a bezártság, a menekülés lehetetlenségének aspektusa). A sötét autópálya szintén gyakori motívum a filmekben, ami termésuetesen nem más, mint az ismeretlen jövő metaforája, ahogy ezt Cameron is megfogalmazza a Science fiction története című könyv bevezetőjében (lásd feljebb). A Terminator-filmeknek ez a személyes jellege teljesen elveszett a T2 utáni folytatásokban, ahol inkább az érződött, hogy az alkotóknak fogalma sincs, mihez kezdjenek ezzel a világgal... és a folyamatos sikertelenség a legutóbbi résszel, a Sötét Végzettel hosszú időre parkolópályára állította a Terminator-sagát.

A BERONIS esetében számtalan velem valóban megtörtént esetet dolgoztam fel és tettem át ebbe a fiktív világba, amitől nagyon valóságosnak hat a történet, de természetesen vannak bizonyos pontok, ahol a tudományos-fantasztikum és a fantasy elemek dominálnak, mivel egy regény elsődleges célja mégiscsak a szórakoztatás, de véleményem szerint fontos, hogy ezen túl is átadjunk valamit. Reményeim szerint olyan példákat tudtam hozni, amelyekből minden ember tanulhat valamit, és összehasonlíthatja a saját tapasztalataival, a saját "kis világával". Remélem, hogy sok fiatal tud majd erőt meríteni Ginen Beronis életéből is, hiszen ezek az események nagyrészt mind megtörténtek velem, tehát saját tapasztalatból írok mindent.

"John bólintott. Látott már igazi embereket, akik igazi fegyverekkel játszották a halál játékát. A kegyetlenség számos formában tárult eléje. A tévéből. A filmekről. Az újságokból. A viccekben. Szerelmesek és barátok között. Az ellenség ott van mindenhol. És a vér szabadon ömlik.

Más gyerekek is látják ugyanezt, de megtalálják a módját, hogy nevethessenek rajta, mivel az olyan valótlan, olyan távoli... ha nem ők vannak a középpontjában. Ha az anyjuk nem hozza a tudomásukra, ha nem vágja a képükbe állandóan, míg a végén már csak koponyákat látnak arcok helyett."

Randall Frakes: Terminator 2: Az Ítélet Napja
(regény, részlet)

Az egyik legborzongatóbb aspektusa a Terminator-filmeknek az az ötlet, hogy az emberiség egy nukleáris apokalipszis szélére került, hála a tudomány téves használatának - a megnevesített okozója pedig nem más, mint egy "gonosz", mesterséges intelligencia, a SkyNet. Bár a filmeknek igen sötét víziója van a jövőről, Jim mindig beleszövi a remény halvány sugarait is a tudományos-fantasztikus történeteibe. Az 1991-es folytatása, a Terminator 2: Az Ítélet Napja című filmben Sarah Connor úgy dönt, hogy elpusztítja a SkyNet-et oly módon, hogy felrobbantja a céget, amely felelős a szuperkomputer létrehozásában, és ezáltal a történelem megváltoztatásában (mely az ő és a fia megölésére irányított, visszájára fordított stratégiát egyébként ő maga is a mesterséges intelligenciától kölcsönzött). Bár maga az emberi faj kreálta ezt a problémát, Jim világában ez a faj egyúttal képes e problémák megoldására is, a tudomány, a stratégikus gondolkodás, és az emberi akarat által. Tehát, bár Jim élesen elítéli az emberiség legrosszabb tulajdonságait, egyúttal ünnepli is a legjobb kvalitásainkat. Felruházza a karaktereit, és általuk a közönséget is: ha megteremtünk egy problémát, akkor meg is tudjuk oldani őket. Jim sci-fi történetei egyfajta box-kesztyűk a közönség lábai elé hajítva, kihívva őket, hogy vállalják a felelősséget a körülöttük lévő világ állapotáért, arra biztatva őket, hogy álljanak a történelem jó oldalára. Hogy inkább felfedezők legyenek, ne kiszipolyozók, hogy inkább adjanak, ne elvegyenek.

Jim mindig hitt abban, hogy az általa megalkotott sci-fi történetei (a szórakoztatáson túl) majd inspirálni is fogják az emberiséget a valóságban. A második nagyfilmjében, A bolygó neve: HALÁL-ban (Aliens, 1986) - mely a folytatása volt Jim egyik kedvenc filmjének, Ridley Scott A nyolcadik utas: a HALÁL -nak (Alien, 1979) - Jim ízelítőt kaphatott arról, hogy ez mennyire igaz. Miután annyi energiát fektetett abba a munkába, hogy megtervezze azt a rakodógépet (Power Loader), melyet Ripley felhasznál az Alien-királynő elleni harcban, Jim kapott egy telefonhívást egy nagy hidraulikus gépeket gyártó cégtől. A cég létre akarta hozni a rakodógép kommersz, kereskedelmi verzióját, és persze arról nem is tudtak, hogy ez a szerkezet csak egy ügyes speciális effekt volt, a fikció műve, nem pedig a valóság. Jim kitalált valami olyan szerkezetet, ami tényleg létezhetne, mi több, kellene is, hogy létezzen, sőt, mind a mai napig a robotika szakértői továbbra is hasonló mesterséges külső vázak (exoszkeletonok) fejlesztésén dolgoznak, olyan eszközökön, amelyek megsokszorozhatják az ember fizikális képességeit.

Jim következő filmje, a mélytengeri sci-fi, A mélység titka (The Abyss, 1989) volt, melyben szintén az általa elképzelt találmányokat szerette volna a valóságba átültetni. Jim-nek nem csak igazi búvár felszerelésre volt ehhez szüksége, valamint távirányítással működő gépekre (ROV) - ez utóbbiak olyan eszközök, melyek rendkívül fontosak lesznek később, amikor Jim a Titanic roncsának belsejét fogja feltérképezni - de a tudományos-fantasztikum által inspirált víziói ahhoz is hozzásegítették, hogy a filmkészítéshez szükséges technológiát még tovább fejlessze. Jim meg akarta mutatni, hogy a mélytengeri idegen-civilizáció (NTI - Non-Terrestrial Intelligence) képes felhasználni a vizet kommunikációs eszközként, de az eddig létező, tradicionális speciális effekt-módszerek ehhez nem voltak megfelelőek. Hogy megoldja ezt a problémát, Jim olyan VFX-készítő cégekkel dolgozott együtt, mint az Industrial Light & Magic (ILM), hogy létrehozzák a "vízcsápot". Ez az élethű, digitálisan létrehozott effekt teljesen új élményt jelentett a közönségnek 1989-ben. Ilyet még sosem láttak azelőtt, és legközelebb is csak akkor, amikor Jim újra felhasználta ezt a technikát, hogy aztán újabb szintre emelje két évvel később, méghozzá a folyékony fém karakter létrehozásánál a Terminator 2-ben. Egy nagyon fontos aspektusa Jim tudományos-fantasztikus műfajhoz való hozzájárulásának a mindig is az volt, hogy kiszélesítse a valóság addig létező határait, és ezt összevegyítse az ő végtelen és megállíthatatlan képzeletével, ez pedig egy olyan minőség, ami mindig is lenyűgözte a közönséget, és sok hasznot húzott belőle a filmkészítés is. Mikor Jim kifejti akaratát egy projektben, a végeredmény kiszélesíti elménk határait, és arra kényszeríti magát a technológiát is, hogy egy nagy ugrást tegyen előre.

A fiatal, még pályakezdő James Cameron John Carpenter mester klasszikusa, A menekülés New York-ban című film látványtervezőjeként (1981), valamint első igazi rendezése, a Terminator munkálatai közben, a többszörös Oscar-díjas Stan Winston-nal, 1984-ben.

Jim hite és bizalma az új technológiákban, melyek a filmkészítés új módszereit rejthetik magukban, a 3D-s kamerarendszerek tökéletesítésével az Avatar megalkotásához vezetett, mely egy régóta dédelgetett, epikus sci-fi film, melyben egy részlet-gazdag, és teljesen realisztikus idegen világ tárul elénk - ez pedig egy hihetetlen álom egy science fiction rajongónak, főleg akik imádják a csillagközi utazásokról és az idegen fajokkal való kapcsolatfelvételről szóló történeteket. Pandora, az idegen hold lett a világa az ökológia egyensúlyának és a természet ünnepének. Jim kidolgozott egy tudományos alapot, mely valósághű érzetet kölcsönzött minden kreatúrának, technológiának, és bioszférának. Semmi sem dönti meg a fizika törvényeit. Pandora egy olyan világ lett, ami tényleg létezhet valahol az univerzum végtelenjében.

Emlékszem, amikor meglátogattam Jim-et egy késő éjszaka a forgatás digitális mozgásrögzítés (motion-capture) fázisánál, amikor az Avatar digitálissá alakított jeleneteit forgatták. Mindenki elment már, kivéve Jim-et, aki egy erős fénysugár alatt ült egy széken a végtelen méretű hangárban (volume), és a virtuális kamerájának irányításával játszadozott. Megmutatta nekem, hogyan tudja manipulálni a digitális felvételeket ahhoz a jelenethez, amikor a film főhőse, Jake Sully megérinti a gombaszerű növényeket, melyek erre hirtelen napernyőszerűen összecsukódnak, így felfedve azt a kalapácsfejű titáni lényt, mely ezek után támadásba lendül ellene. Jim éppen a növény összecsukódásának a sebességét próbálta állítgatni, hogy így megtalálja az egyensúlyt a fizika valós törvényei és a drámai hatás között. Addig tágította a technológia határait, amíg a virtuális világát valós időben tudta lefilmezni, a színészeinek a játékát pedig azonnal át tudta alakítani úgynevezett pre-vizuális iránypontokká, melyek végül az idegen Na'vi karakterek lettek egy digitális díszletben. Az ő virtuális Pandoráján belül kontrollálni tudta a beállításokat, továbbá a fény, a világítás irányát, ahogy a növények kinézetét és minden más környezeti elemet is.

Jim egy teljesen más világot képzelt el az Avatar-ban, digitálisan felépítve minden elemet a legapróbb részletekig, hogy aztán minden az ő elképzelése alapján épüljön fel. Visszagondoltam azokra az időkre, amikor először találkoztam vele, amikor még a saját sztorijait körmölgette egy jegyzettömbbe. Micsoda hihetetlen utat tett meg azóta. Megvolt benne a kurázsi, hogy világokat álmodjon, valóssá tegye őket, hogy ezzel mindannyiunkat inspiráljon, és hogy áttörjön mindenféle addig lehetetlennek tűnő művészi és technológiai határt.

A James Cameron: A science fiction története című sorozatban Jim leül a tudományos-fantasztikus műfaj óriásaival, hogy megosszák egymással az elképzeléseiket, hogy honnan is indult ez a műfaj, és hogy vajon merrefelé tart. Nincs jobb vezető ezen az úton, mely a műfaj fontosságának és a végtelen vonzerejének megértéséhez vezet, mint Jim és a társai. 

Üdvözöllek az ő világukban.

Az érdekességek még nem értek véget...

"A Tudományos Fantasztikum Végtelen Világa"-galéria a Seattle-i Popkulturális Múzeumban

James Cameron: egy zseniális elme forgatás közben

Mert ilyen az, amikor egy rendező valóban dolgozik, nem csak a zöld háttér előtt vezényel, mint ahogy azt a legtöbb mai "kollégák" teszik (köztük maga Cameron is sajnos ilyenné vált, már amikor egyáltalán hajlandó filmet rendezni). Ez a "melós" érzés az, ami már szinte teljesen kiveszett a mai filmek 99 százalékából, hogy ezzel egy teljesen steril, ezerszer felhasznált sablonok alapján legyártott, izzadtságszagtól mentes műanyag "terméket", fogyasztási cikket dobjanak elénk a kor alkotói. 

Xenogenesis
1978

Ahol minden elkezdődött... 

A rövid bemutatófilm, amely James Cameron belépőjét jelentette a filmes világba (akkor még csak látványtervező-asszisztensként). A bal oldali képen a kisfilmben látható lánctalpas gép, bal oldalon pedig annak továbbfejlesztett változata, a HK-tank látható a 1984-es Terminator című filmből. Egy múltbéli ötlet, koncepció felhasználása magasabb szinten, kidolgozottabb formában.

A Terminator
1984

"...hogy büszke vagyok e arra, hogy a hadiiparban már olyan fogalmakat használnak, mint SkNet és Terminator? Nem, és egyáltalán nem is örülök neki..."

James Cameron
James Cameron: A science fiction története

A bolygó neve: HALÁL
1986

"A szörnyek remek szimbólumai annak a folyamatnak, mi történik akkor, amikor a tudomány világra gyakorolt hatása rosszul sül el, mint például a nukleáris fegyverek esetében. Rendkívül sok olyan science fiction-szörny született meg a 40-50-es és a korai 60-as években, amely a nukleáris félelem ihletett. Az a félelem-hangulat szülte őket, hogy talán túl sokat tudunk, és túl erősek és hatalmasak lettünk anélkül, hogy meglenne ehhez a bölcsességünk is, hogy ezt az erőt kezelni. Sokan ezt ahhoz hasonlítják, mintha egy csimpánz kezébe gépfegyvert adnánk. A technológiai fejlődés, a technológiai evolúció sokkal erőteljesebb lett, és jóval megelőzte a mi szociológiai, érzelmi, sprituális evolúciónkat."

James Cameron
James Cameron:
 A science fiction története

A mélység titka
1989

Összehasonlító képek A mélység titka és a T2...

 ...valamint az 1989-es mélytengeri klasszikus és az Avatar című filmekből.

Terminator 2: Az Ítélet Napja
1991

James Cameron saját készítésű festményei, munkák, vizualizációk

"Úgy gondolom, sok film, amely megpróbálta leutánozni a Terminator-t, nem értették meg a lényeget. Ők megpróbálták a saját filmjeik Terminator-karaktereit hőssé tenni. Én a Terminator sosem akartam hőssé tenni. Ő volt az ellenség. A halál maga. De néhány film elkezdte dicsőíteni az általa elkövetett erőszakot. A Terminator nem olyan értelemben véres film, inkább intenzív élmény, de elutasítom azokat a vádakat, akik erőszakossággal vádolnak, csak mert próbálom jól végezni a munkámat, és próbálok minden filmrajongónak izgalmas szórakozást nyújtani. Mindkét Terminator-filmben számtalan mögöttes mondanivaló van, ami megágyaz a látható akcióknak és horrornak. Azt próbáltam elérni, hogy az emberek elgondolkozzanak az elképzelhetetlenen, ami a nukleáris háború.  Ha ezeket a fontos témákat fel tudod öltöztetni egy epikus, nagy akciófilm köntösébe, ami majd a moziba csábítja a közönséget, és el is gondolkodnak olyan dolgokon, amelyeken máskor nem agyalnának, akkor tettünk talán valami jót is azon kívül, hogy rengeteg pénzt kerestünk."

James Cameron
Így készült a Terminator 2: Az Ítélet Napja könyv
(saját fordítás)

"...egy csontváz, egy klasszikus halál figura. Mindkét film [A bolygó neve: HALÁL és A Terminator] magában foglalja az anyaság témáját, hogy az anyák egyfajta védelmezői az életenek, ellentétben a halál szimbólumaival. És mi szimbolizálná jobban a megállíthatatlan halált mint maga a Terminator vagy az Idegen? Ebben mindketten megegyeznek. Az Idegen ráadásul még magában rejti az ismeretlent is - az X-faktort, egy olyan lény, amellyel csak a mi világunkon túl találkozhatunk. Ezzel ellentétben, a Terminator nagyon is emberinek tűnik. Ő annak a tulajdonságnak a vizuális megjelenítője, megtestesítője, amely arra irányul, hogy minél jobb technológiát állítsunk elő a leghatékonyabb gyilkolásra. Mi jelképezhetné ezt jobban, mint egy mechanikus csontváz?"

James Cameron
James Cameron: A science fiction története

Hogy miért alakulhatott ki az Idegennek két részes életciklusa? 

James Cameron válasza: adaptáció

"Amikor az arctámadó (facehugger) a tojását vagy embrióját beleülteti az áldozatába, a gazdájába, az a sejt elkezdi az adaptációs folyamatot, melynek során a kikelő egyed már felveszi a gazdája tulajdonságait, és így az adott világ meghatározott körülményei közé tudja integrálni saját magát, ahol aztán tovább szaporodhat. Egy igazi biológiai fegyvernek pont ilyennek kellene lennie, ha létrehoznánk egyet." 

James Cameron: A science fiction története 


és végezetül a zárszó a mestertől...

James Cameron: Az utolsó szó 

(Titanic: The Final Word with James Cameron - National Geographic, 2012)

____________________________________________

További érdekességek:


Hamarosan jön az Út a Garivenháború felé-sorozat második része:

A képzelet birodalmai című részben (a tudományos és a történelmi kontextust továbbra is meghagyva, sőt, utóbbit még jobban kiemelve) már inkább a BERONIS-trilógiáról lesz szó (főként a most következő második kötetről), annak  szerkezeti vonásairól, felépítéséről, és hogy a trilógia megfelel e vajon a nagy tudományos-fantasztikus irodalmi szakértők, kritikusok legfontosdabb kifogásainak.

A képzelet birodalmai

Már régóta terveztem, hogy megírom ezt a bejegyzést, de szerettem volna egy kicsit még várni vele. Bár a BERONIS-trilógiát elég hosszú ideje tervezgetem, és mondhatjuk, hogy a kötetek tökéletesítésével fekszek-kelek, mégis kellett egy kis idő az első könyv megjelenése után, hogy egy kis távolságról tudjak tekinteni a Megapoliszi álmokra. Ma már természetesen látom, mit hogyan kellett volna másként csinálni, és igyekszem ezeket a kisebb-nagyobb hibákat kiküszöbölni a második, Garivenháború című kötetben (mind esztétikailag, írói stílust tekintve, mind pedig cselekményvezetési értelemben).

Nincs semmi, ami felkészíthetne
a HÁBORÚRA!