Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: AcremCity

04/14/2019

Az oldal külseje, tartalma folyamatosan újul, változik, ezért érdemes többször is visszatérni!

(Ha esetleg okostelefon böngészőjéről néznéd az oldalt, a jobb élvezhetőség kedvéért kérlek fordítsd el a készüléket! A megfelelő hang, felbontás, képarány és háttérvideók megjelenítéséhez MINDENKÉPP laptop vagy pc használata javasolt.)

__________________________________________________

Néhány bennem lévő gondolatot, magyarázatot szeretnék most közzé tenni a Beronis: Megapoliszi álmok kapcsán, mintegy kiegészítésül szolgálva a regény mellé, csak így, lábjegyzetként. Azt hiszem, ezt hívnák "rendezői kommentárnak", ha egy film DVD kiadásáról lenne szó, és ez az, amit általában csak a legelvakultabb rajongók szokták meghallgatni.

Én számtalan ilyen kommentárt végighallgattam már, és ezennel megpróbálkoznék én is valami hasonlóval, és inkább a történet hátterét alkotó eseményeket és a Szerán bolygó birtokba vételéig vezető történelmi folyamatot szeretném (nagy vonalakban, néhol ide-oda sodródva és csapongva) megvizsgálni.

Talán lesz valaki, aki engem is meghallgat.

__________________________

"A végtelen nagyvárosok az identitásválság metaforikus labirintusai és az elképzelt kapitalista fejlődés gótikus ihletettségű rémlátomásai."

Huber Zoltán:  Társadalmi kérdések a cyberpunkban

A történet a Brink Jones-eset bemutatásával indul. A fiút megfertőzte a semmiből felbukkanó vész-kór, mely Megapolisz és az egész emberi civilizáció legújkeletűbb betegsége. Egyfajta megszállottságot okoz, vadállati veszettséget, mentális őrületet, melybe legtöbbször maga a betegség hordozója is belepusztul.

Nem ez az egyetlen ismeretlen eredetű betegség, mely felüti a fejét a világban, később megtudjuk, hogy létezik az úgynevezett idődilatációs progéria kórsága is, mely Ginen Beronis szerelmét, Amy-t támadta meg. Ez felgyorsult öregedéssel jár, és azok közül kapják el néhányan, akik hosszú, több évet, évtizedeket átölelő utazásokat tettek meg a világűrben, mintha az idő próbálná utólag visszavenni azt, ami az övé.

A húst. 

A testet.

A betegségek felbukkanása a régi görög tragédiákból, drámákból mindig egy társadalom lezüllöttségét jelezte, egy olyan társadalomét, mely már megérett a bukásra, mint például AcremCity elődje, a szintén városállam Trója esetében. A könyvben pont ezért is szerepelnek úgy ezek a kórságok, hogy a semmiből jöttek, és semmilyen megoldást nem találtak egyelőre rájuk, mert nincs is rá semmilyen megoldás, hiszen maga Isten küldte ezeket a kórságokat a teremtményei megleckéztetésére.

Az emberiség letért az ösvényről, melyet szántak neki a Teremtésben, és most már az Univerzum erőinek közbe kell avatkoznia, hogy visszaterelje őket a megfelelő vágányra.

Az emberiség bár otthagyta a Föld bolygót, azaz a Régi Földet, de saját magától nem szabadulhat meg, minden gondja, baja, öröme, bánata továbbra is ott van vele, és viszi magával, mint egy hátizsákot, bármerre is jár.

Az Univerzum felfedezése nem kis feladat, és talán teljes egészében sosem fogjuk felfedezni, ahhoz túlságosan nagy, és túlságosan nagy távolságokat kellene megtenni.

Az Univerzum nem emberi méretekre lett tervezve.

Éppen ezért örökké egy rejtélyes, ugyanakkor veszélyes helyszíne marad az emberi képzeletvilágnak, mint annak idején a mesékben a regényes erdők voltak.

Ugyanakkor az ember is része ennek a világnak, ennek az Univerzumnak, amelynek az az egyik alaptörvénye, hogy ha valamilyen egység rendje megbomlik, akkor ott már csak egy minden emberi érzékelésen túlmutató, magasabb világ közbelépésének megtisztító ereje segíthet.

Azaz betegségek.

Míg végül a megfertőzött rendszer fel nem számolja önmagát, és minden kezdődhet elölről, mint mikor egy számítógépen megnyomják az újraindítás-gombot.

Persze ez így nagyon egyszerűen és hidegnek hangozhat, pedig azoknak, akik elkapták ezeket a kórságokat, lényegében mind ártatlanul szenvedtek, sokuknak családja volt, szeretteik, akik szerették őket, és viszont.

Az egyetlen bűnük az volt, hogy részei voltak az Acremcorp.-nak, az egész emberi civilizációt uraló, önmagán is túlnőtt társaságnak, ahova csak beleszületni lehet, kikerülni viszont nem.

Az emberiség nem önszántából hagyta ott a Földet, hanem mert a bolygó a pusztulás szélére került. Pontosabban a Nap volt pusztulófélben, készen arra, hogy Vörös Óriásként benyelje a környező planétákat, így menni kellett. Az emberiség hazátlan lett, otthon nélkülivé vált.

Akárcsak maga Ginen Beronis.

Egyetlen idea, eszmerendszer vezeti csupán, a korporációs erők diktálta fogyasztói rendszer. Ennek pedig természetes velejárója a folyamatos terjeszkedés, semmi sem elég neki, mindent uralni akar, mindent ellenőrizni akar, hiszen mindentől fél, hiszen bármi veszélyeztetheti a pozícióját... még akkor is, amikor már ez szinte lehetetlen, annyira lezárta már a lehetséges kiskapukat és veszélyforrásokat. Ráadásul az emberiség a világűrben túlságosan függ az őket életben tartó és utaztató gépektől ahhoz, hogy bármilyen ellenállás vagy harc szóba jöhessen.

De valahol végig ott volt, ki nem mondott gesztusokban, összenézésekben, valahol végig jelen volt az emberek között, várva a megfelelő alkalmat.

Ami aztán végül a Szeránon jött el legközelebb.

Mint már említettem, az emberek túlságosan rá vannak utalva az őket életben tartó gépekre a légüres térben. Acremcorp. biztosítja a gépeket és a technológiát, vagyis részben ezek a gépek biztosítják a pozícióját, az uralkodását.

Nincs már ellenfele, viszont a félelme továbbra is megmaradt.

Nincs már megszemélyesíthető ellenfele, viszont maga az űrutazás nagyon sok veszélyt rejt magában: a hatalmas, embertelen távolságok, a radioaktív sugárzások, és még ki tudja mi minden szörnyűség.

És ők oda akarnak kimenni? A biztos halálba?

De ha pusztult az anyabolygó, nem volt mit tenni.

Valahogy mégis sikerült átvészelni, és most itt volt a Szerán, ahol felépült egy új világ, egy új Amerika ("Acremika"), egy új Egyesült Államok, mely egyesülés már réges-régen bekövetkezett, és egy sokszínű, soknemzetiségű katyvasz alakult ki.

AcremCity. 

Majd később ebből lett a hatalmas Megapolisz, mely aztán önmagán belül is különböző részekre tagolódott: centrumkörzetek, melyet napjainkban a fejlett nyugati világ jelképez, a külső körzetek, mely a feltörekvő országokat jelenti, és a falusias peremkörzetek, melyet ma többnyire Ázsia és Afrika egyes régiói jelenítenek meg. 

A különbség annyi, hogy a Szeránon országhatárok helyett körzetek vannak, és hogy egy sokkal jobban centralizált hatalom áll mindezek felett, mint manapság.

Az országok, az országhatárok is csak a könnyebb ellenőrizhetőség kedvéért alakultak ki, mint igazgatási egységek... és a körzetek is, mint területi, igazgatási egységek is ugyanezt a célt szolgálják.

Az országok is csak közigazgatási egységek.

És így jutunk el hazánkhoz is. A regényben szerepel egy idézet, mely reményeim szerint sokakban felidézi majd történelemtanulmányai, olvasmányai által a párhuzamot Magyarország szerepével a rendszerváltásban, vagy akár még korábbi időszakban is.

A perem, a peremkörzetek ugyanis egyértelműen Magyarországot szimbolizálja.

Az idézet:

"...a perem nem az Acremcorp volt, itt a természet mindent ingyen adott. Itt bárki boldogulni tudott, aki elhatározta magát, hogy más szabályok szerint éljen.

És természetesen az sem volt gyerekjáték.

Aztán később persze leépült minden, ahogy az első acrem-i üzletek és boltok megjelentek, és ahogy az újabb generációk egyre inkább elhagyták a régi szokásokat, és bizonyos értelemben "újra-modernizálódtak". A földek parlagon maradtak, a kerteket elhanyagolták. Nagyjából mindenhol ez a folyamat ment végbe a perifériákon, nagyon kevés olyan peremkörzet létezett, ahova nem értek el az Acremcorp nyúlós, rontást hozó csápjai. Nem fegyverrel vívták ezt a csatát, nem harci eszközökkel foglalták el a településeket és olvasztották a körzeteikbe, hanem üzletekkel, boltokkal, mindenféle szolgáltatásokkal, és így minden más szépen lassan elhanyagolódott, elfelejtődött, leépült, tönkre ment.

Acrem nem tűr meg versenytársat maga mellett.

Vagy ő létezik, vagy semmi más.

Nem voltak már nagy ellenfelek, nem voltak már hosszú ideig elnyúló szörnyű háborúk, csak szeranista terrorista csoportok és gerilla-akcióik, mint például a Szerán Fiai terrorszervezet, mely Eric Trayan vezetésével mind közül a legnagyobbá nőtte ki magát.

Időnként felbukkantak, lecsaptak, de csak annyit értek el halálos mutatványaikkal, mintha egy oroszlánt szurkáltak volna egy parányi gombostűvel..."

A mindent bekebelező, (egyelőre még) fiktív Acremcorp-jelenség egyáltalán nem újdonság, ez a "mindenki mást felfaló" folyamat napjainkban is zajlik. A képen az a 10 óriáscég látható, mely az összes többi más vállalatot is birtokolja... ki tudja, hogy ez a mindent uraló 10 cég nem áll e majd össze a jövőben egy olyan szuperstruktúrává, amelyből majd maga Acremcorp fog létrejönni?

_______________________________________

A Nyugat (ahogy ezt már nagyjából mindenki tudja) nem fegyverekkel gyarmatosította az országot (hiszen ennek a rendszernek  az alaptermészetében van a terjeszkedés), ahogy többnyire elmondhatjuk, hogy néhány szomorú kivételtől eltekintve többnyire nem fegyverekkel, hadsereggel kebelez be másokat, hanem kultúrával, trendekkel, filmekkel, zenével, divattal ("kultúrális imperializmus")... vagy intézményekkel, iskolákkal, banki és pénzügyi rendszerrel. Az egységesítés már nagyon régen végbement, mindannyian ugyanazon a rendszeren vagyunk, és ennek az egyik alága Magyarország is. Mennyi hazai vállalkozás és nagy nevű intézmény, cég ment tönkre, mert nem bírták a versenyt a határok megnyitásakor beáramló multikkal szemben. Ez persze nem csak nálunk ment végbe.

Hasonló történik itt is, de az élet, a történelem ciklikus természete miatt nem lehetetlen, hogy újra megtörténjen mindez... valamilyen más formában.

Ez a folyamat az úgynevezet rekolonizáció, azaz a peremkörzetek bekebelezése, "elfoglalása". Na nem fegyverekkel, hanem üzletekkel, boltokkal... márkákkal. Silány, egyszer használatos termékekkel, szintetikus élelmiszerekkel, melyek a különböző centrumkörzeti gyárakból kerülnek ki.

Annak idején, mikor nagyon kicsi voltam, volt saját kertünk, amelyet rendszereses gondoztunk, a terméseit elfogyasztottuk. Aztán ahogy haladtunk előre az időben, szép lassan parlagra került az egész, és nem foglalkoztunk már többet vele. Új boltok nyíltak az előzőek helyén, egyre több lett a termék és a szogláltatás... bejött az internet (ami persze egy nagyon jó dolog), és egy új világ kezdődött el. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki örült ennek, de ezt kellett követnie mindenkinek, és bizony nagyon sokan optimistán álltak ehhez a kérdéshez, hogy most már biztosan egy nyugatosult, sokkal jobb világ fog eljönni.

Az Acremcorp, és az általa üzemeltetett fennséges AcremCity, ez az óriási méretűre nőtt csillogó plázaváros ezt a Nyugati világot jelképezi a történetben, ami mindig is egyfajta vágyálomként lebegett a szemünk előtt annak idején, és talán ez így is maradt mind a mai napig, még akkor is, ha ma már igazából nem léteznek határok, és akár repülővel, akár autóval bárhova el lehet jutni. Talán ez a régen még valóban létező (amit én persze csak fényképekről és filmekről láttam) sokszínűség lett az ára ennek a túlzott egységesítésnek, hogy mindenhol ugyanolyan stílusban és szabvány szerint elkészített üzletek vannak, nagyrészt ugyanaz a divat, ugyanazok a zenék, ugyanazok a termékek... így olyan nagy különbséget nem lehet már észrevenni ország és ország, kontinens és kontinens között.

A centrumkörzetek szintközi folyosóinak átláthatatlan labirintusa
____________________________________

Ugyanaz a kívülről felépített intézményesített művilág (egy globális Megapolisz) van már mindenhol, melynek persze mindenképp megvannak a maga előnyei is (ilyen például, főleg az internet megjelenésével a kényelem is, hogy nem feltétlen kell már kimozdulnunk ahhoz, hogy bevásároljunk, online is megtehetjük ezt).

Acrem kitermelte a saját alattvalóit (nem közvetlenül persze, és nem is azonnal, hanem hosszú-hosszú évek szorgos marketing-jelszavaival és propaganda-hadjárataival), akik már nem képesek az általa felállított keretrendszeren kívül gondolkodni, számukra az légüres tér, vákuum... és tudjuk jól, hogy ha egy ideológia, eszmerendszer minél elterjettebb és minél több követője, hívője van, akkor az annál "igazabb", és létezése egy idő után megkérdőjelezhetetlenné válik.

A kérdés csak az, hogy mi mindent adunk fel ezért a kényelemért.

Ugyanis az erőteljes központosítas dacára rengeteg minden még mindig a saját döntéseinken múlik. Hogy hol vásárolunk, mit eszünk, mit olvasunk, milyen filmeket nézünk... ezeket ma már mi döntjük el, és nincsen ránk kényszerítve igazából semmi, és számtalan jó és hasznos dolgot is felfedezhetünk, ha nyitott szemmel és füllel járunk a világban. 

Még ha ez sokszor nem is annyira egyszerű.

AcremCity, illetve a monumentális méretű centrumkörzetek gigászi méreteikben azt az emberi tulajdonságunkat jelképezik, hogy mennyire bennünk van az egymáson való uralkodási vágy, illetve az ebből fakadó megfélemlítés, ugyanis a centrumkörzetekben minden azért annyira gigászi, hogy az uralkodók, a vezetők a saját hatalmukat érzékeltessék az építészeten keresztül: "egyszerű emberként lásd mindezt, és esélyed se legyen ellenünk, a lázadásnak és az ellenállásnak még a gondolata se ébredjen fel benned... hiszen látod, hogy milyen hatalmasok vagyunk... te pedig csak egy apró hangya vagy az óriási, szeráni ég felé törő monolitok árnyékában." De e hírfalakról ömlő reklámok, hírek, mindenféle mozgóképek agyzsibbasztó ereje hatására persze eszébe se jut senkinek az ellenállás...

...vagy mégis?

Az emberiség a történelme során mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy akár építkezésében, akár öltözködésében kifejezésre juttassa az adott korszakra jellemző, épp aktuális világnézetet, ez már egészen a kezdetektől így volt (a hatalmas egyiptomi vagy sumer és azték piramisok, a római építészet, a középkori templomok, majd jóval később az amerikai felhőkarcolók mind ezt a tételt bizonyítják). Ezt számtalan művészeti irányzat és korstílus is bizonyítja: gótika, barokk, román művészet... majd később az egyre letisztultabbá váló, a kiüresedést is demonstráló modern művészeti irányzatok. De nem csak az építkezésre volt ez jellemző, a korszellem minden más téren is kifejeződésre került, legyen az a már említett öltözködés, zene, festészet, filmek... Mindenben.

Ugyanígy, a messzi jövő távoli Szerán bolygón felépülő Megapolisz centrumkörzeteinek is megvan a maga építészeti stílusa. 

A monumentális stílus. Ahol a nagyon látványos barokkhoz illetve a gótikához hasonlóan már a külcsín elmond mindent, hogy mit is kell gondolnod.

Ez már csak ilyen, a stílus váltakozhat, irányzatok jöhetnek-mehetnek, de a lényeg sosem változik.

Akár látjuk ezt a lényeget, akár nem.

"Acrem szelleme" mindig is köztünk volt, egészen a kezdetektől, és valószínűleg velünk is fog maradni, amíg csak ember az ember.

AcremCity korunk helyzetét, a mostani világunkat reprezentálja, AcremCity valójában már többé-kevésbé létrejött. A Beronis-trilógia nagy számú szimbólumhasználatában valahol Vakember, a történetben szereplő rejtélyes alak is szimbolikusan ezt a fajta, mindenen túlnőtt nagyvárosi létet, AcremCity-t személyesíti meg, de erről majd később.

Mindannyian ott utazunk együtt, egymásra utalva ezen a Megapolisz nevű hatalmas méretű, egyre személytelenebbé, egyre inkább embertelenebbé váló álomhajón, a végtelen csillagtengereken át, ahol mindenféle (várt vagy nem várt) csodák helyett ismét csak önmagunkkal szembesülhetünk.


(Folytatása következik)