Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Megapolisz

04/14/2019

Az oldal külseje, tartalma folyamatosan újul, változik, ezért érdemes többször is visszatérni!

(Ha esetleg okostelefon böngészőjéről néznéd az oldalt, a jobb élvezhetőség kedvéért kérlek fordítsd el a készüléket! A megfelelő hang, felbontás, képarány és háttérvideók megjelenítéséhez MINDENKÉPP laptop vagy pc használata javasolt.)

__________________________________________________

Néhány bennem lévő gondolatot, magyarázatot szeretnék most közzé tenni a BERONIS: Megapoliszi álmok kapcsán, mintegy kiegészítésül szolgálva a regény mellé, csak így, lábjegyzetként. Azt hiszem, ezt hívnák "rendezői kommentárnak", ha egy film DVD kiadásáról lenne szó, és ez az, amit általában csak a legelvakultabb rajongók szokták meghallgatni.

Én számtalan ilyen kommentárt végighallgattam már, és ezennel megpróbálkoznék én is valami hasonlóval, és inkább a történet hátterét alkotó eseményeket és a Szerán bolygó birtokba vételéig vezető történelmi folyamatot szeretném (nagy vonalakban, néhol ide-oda sodródva és csapongva) megvizsgálni.

Talán lesz valaki, aki engem is meghallgat.

__________________________


"A végtelen nagyvárosok az identitásválság metaforikus labirintusai és az elképzelt kapitalista fejlődés gótikus ihletettségű rémlátomásai."

Huber Zoltán:  Társadalmi kérdések a cyberpunkban (2016)


"Ami erős várnak épült, az most csapdának bizonyul."

Holtak földje (2005)

"Minden új káprázat, és minden káprázat tévelygés, és minden tévelygés a pokolban van."

Korán

Fikció segítségével az aktuális valóság jellemző problémái eltávolíthatóak és más fénytörésben jobban kidomboríthatóak. A teremtett világ tükörként szolgál, a környezet, a technológiai háttér az alkotó által felállított szabályrendszerek arra szolgálnak, hogy a megfogalmazott társadalmi kommentárok és kérdések még jobban kirajzolódjanak. Legyen bármennyire is fantasztikus egy ilyen látomás, a befogadó segítségével képes a saját helyzetére reflektálni. Az elveszett aranykorról, a túlvilágról vagy a ránk váró jövőről mesélők olyan alternatív valóságokat teremtenek, melyek segítenek megérteni és elfogadni a jelen tökéletlenségeit."

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban

A történet a Brink Jones-eset bemutatásával indul. A fiút megfertőzte a semmiből felbukkanó vész-kór, mely Megapolisz és az egész emberi civilizáció legújkeletűbb betegsége. Egyfajta megszállottságot okoz, vadállati veszettséget, mentális őrületet, melybe legtöbbször maga a betegség hordozója is belepusztul.

Nem ez az egyetlen ismeretlen eredetű betegség, mely felüti a fejét a világban, később megtudjuk, hogy létezik az úgynevezett idődilatációs progéria kórsága is, mely Ginen Beronis szerelmét, Amy-t támadta meg. Ez felgyorsult öregedéssel jár, és azok közül kapják el néhányan, akik hosszú, több évet, évtizedeket átölelő utazásokat tettek meg a világűrben, mintha az idő próbálná utólag visszavenni azt, ami az övé.

A húst. 

A testet.

A betegségek felbukkanása a régi görög tragédiákból, drámákból mindig egy társadalom lezüllöttségét jelezte, egy olyan társadalomét, mely már megérett a bukásra, mint például AcremCity elődje, a szintén városállam Trója esetében. A könyvben pont ezért is szerepelnek úgy ezek a kórságok, hogy a semmiből jöttek, és semmilyen megoldást nem találtak egyelőre rájuk, mert nincs is rá semmilyen megoldás, hiszen maga Isten küldte ezeket a kórságokat a teremtményei megleckéztetésére.

"A világváros kőkolosszusa áll minden nagy kultúra életfolyamatának a végén. A lelkileg a vidék által megformálódott kultúrembert saját teremtménye, a város először birtokába veszi, aztán birtokolja, majd a maga teremtményévé, végrehajtó szervévé és végül áldozatává teszi. Ez a kőből álló massza az abszolút város. Képe, ahogy félelmetes szépségével az emberi szem fényvilágában megjelenik, a végérvényessé vált-nak egész fennkölt halálszimbolikáját magában foglalja."

Oswald  Spengler: A Nyugat alkonya (1918)

Az európaiak szeme előtt mindig ott lebeg világuk közelgő pusztulása. Nem feltétlenül azért, mert pogány vagy keresztény vallásaik hatalmas összeomlásokat vagy éppen az egyetlen végső katasztrófát, a világ végét és a végítélet napját hirdették. Hanem azért, mert közös történelmük Trója városának felejthetetlen pusztulásával kezdődött. Erről szól Homérosz Iliásza, az európai irodalom kiindulópontja. Később aztán Róma lépett Trója örökébe..."

Eberhaub Straub: Az élő város

Az emberiség letért az ösvényről, melyet szántak neki a Teremtésben, és most már az Univerzum erőinek közbe kell avatkoznia, hogy visszaterelje őket a megfelelő vágányra.

Az emberiség bár otthagyta a Föld bolygót, azaz a Régi Földet, de saját magától nem szabadulhat meg, minden gondja, baja, öröme, bánata továbbra is ott van vele, és viszi magával, mint egy hátizsákot, bármerre is jár.

Az Univerzum felfedezése nem kis feladat, és talán teljes egészében sosem fogjuk felfedezni, ahhoz túlságosan nagy, és túlságosan nagy távolságokat kellene megtenni.

Az Univerzum nem emberi méretekre lett tervezve.

Éppen ezért örökké egy rejtélyes, ugyanakkor veszélyes helyszíne marad az emberi képzeletvilágnak, mint annak idején a mesékben a regényes erdők voltak.

Ugyanakkor az ember is része ennek a világnak, ennek az Univerzumnak, amelynek az az egyik alaptörvénye, hogy ha valamilyen egység rendje megbomlik, akkor ott már csak egy minden emberi érzékelésen túlmutató, magasabb világ közbelépésének megtisztító ereje segíthet.

Azaz betegségek.

Míg végül a megfertőzött rendszer fel nem számolja önmagát, és minden kezdődhet elölről, mint mikor egy számítógépen megnyomják az újraindítás-gombot.

Persze ez így nagyon egyszerűen és hidegnek hangozhat, pedig azoknak, akik elkapták ezeket a kórságokat, lényegében mind ártatlanul szenvedtek, sokuknak családja volt, szeretteik, akik szerették őket, és viszont.

Az egyetlen bűnük az volt, hogy részei voltak az Acremcorp.-nak, az egész emberi civilizációt uraló, önmagán is túlnőtt társaságnak, ahova csak beleszületni lehet, kikerülni viszont nem.

Az emberiség nem önszántából hagyta ott a Földet, hanem mert a bolygó a pusztulás szélére került. Pontosabban a Nap volt pusztulófélben, készen arra, hogy Vörös Óriásként benyelje a környező planétákat, így menni kellett. Az emberiség hazátlan lett, otthon nélkülivé vált.

Akárcsak maga Ginen Beronis.

...az új eszközök összekapcsolják a különböző intézményeket, a hatalom veszélyesen koncentrálódik, majd túlnő az egyénen és bedarálja, eltiporja az egyéniséget.

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban

Egyetlen idea, eszmerendszer vezeti csupán, a korporációs erők diktálta fogyasztói rendszer. Ennek pedig természetes velejárója a folyamatos terjeszkedés, semmi sem elég neki, mindent uralni akar, mindent ellenőrizni akar, hiszen mindentől fél, hiszen bármi veszélyeztetheti a pozícióját... még akkor is, amikor már ez szinte lehetetlen, annyira lezárta már a lehetséges kiskapukat és veszélyforrásokat. Ráadásul az emberiség a világűrben túlságosan függ az őket életben tartó és utaztató gépektől ahhoz, hogy bármilyen ellenállás vagy harc szóba jöhessen.

De valahol végig ott volt, ki nem mondott gesztusokban, összenézésekben, valahol végig jelen volt az emberek között, várva a megfelelő alkalmat.

Ami aztán végül a Szeránon jött el legközelebb.

Mint már említettem, az emberek túlságosan rá vannak utalva az őket életben tartó gépekre a légüres térben. Acremcorp. biztosítja a gépeket és a technológiát, vagyis részben ezek a gépek biztosítják a pozícióját, az uralkodását.

Nincs már ellenfele, viszont a félelme továbbra is megmaradt.

Nincs már megszemélyesíthető ellenfele, viszont maga az űrutazás nagyon sok veszélyt rejt magában: a hatalmas, embertelen távolságok, a radioaktív sugárzások, és még ki tudja mi minden szörnyűség.

És ők oda akarnak kimenni? A biztos halálba?

De ha pusztult az anyabolygó, nem volt mit tenni.

Valahogy mégis sikerült átvészelni, és most itt volt a Szerán, ahol felépült egy új világ, egy új Amerika ("Acremika"), egy új Egyesült Államok, mely egyesülés már réges-régen bekövetkezett, és egy sokszínű, soknemzetiségű katyvasz alakult ki.

AcremCity. 

Majd később ebből lett a hatalmas Megapolisz, mely aztán önmagán belül is különböző részekre tagolódott: centrumkörzetek, melyet napjainkban a fejlett nyugati világ jelképez, a külső körzetek, mely a feltörekvő országokat jelenti, és a falusias peremkörzetek, melyet ma többnyire Ázsia és Afrika egyes régiói jelenítenek meg.  

A különbség annyi, hogy a Szeránon országhatárok helyett körzetek vannak, és hogy egy sokkal jobban centralizált hatalom áll mindezek felett, mint manapság. 

AcremCity nem az egyetlen városkolónia, csupán abban egyetlen (és első), hogy egy élő bolygóra épült. Az Acremcorp számtalan kolóniát telepített már különböző bolygóra, és önmagáról mindegyiket AcremCity-nek nevezte el (ahogy a nagy bevásárlóközpontok - ami azelőtt az Acremcorp is volt - is mindent önmagukról neveznek el, termékekeket, ételeket, benzinkutakat, ők csak tovább követték ezt a hagyományt). A szeráni városkolónia abban is egyedi, hogy a meginduló óriási telepeshad következtében egy nagyméretű városállammá, Megapolisszá duzzadt... ezzel visszatérve a kezdetekhez, mint a farkába harapó óriáskígyó, hiszen az emberi civilizáció történelme is a városállamok kialakulásával kezdődött.

A megapoliszi struktúra egyedüli példa az emberiségi eddigi történetében, és kivételesen ez sem volt belekalkulálva a tervekbe.

Megapolisz központja a centrumkörzetek között is az első telep, azaz AcremCity centrumkörzet, ugyanakkor AcremCorp megfelelőjének is tekinthetjük. Bármilyen itt történő támadás, terrorcselekmény jelképesen magának a Társaságnak szól, ezt minden akremita tudja. Ha az egyre inkább formálódó háború következtében a szeranista ár elsöpri AcremCity-t, jelképesen, szimbolikusan minden más bolygón lévő AcremCity is megdől... természetesen csak átvitt értelemben (ugyanolyan szimbólum, mint amilyen szimbólum volt a World Trade Center két épülete New York-ban, melyek bizonyos értelemben az Amerikai gazdasági fölényt és uralmat jelképezték... az egész "Corporate America"-t, Korporációs Amerikát, az Amerikai Világbirodalmat).

Hiszen ha Megapolisz el is bukik, ez a mega-városállam is csupán egy aprócska porszem a sok-sok telep, kolónia és az űr sötétjében lebegő gigantikus űrállomások között.

Egy óriási méretű háború kezd kialakulni egy bolygón, ahol mi csak vendégek vagyunk.

Az ember mindenhol csak ember, önmaga elől nem tud elmenkülni, még a csillagok közé sem.

Lényegében azonban Megapolisz világunk jelenlegi állapotát jelképezi, figyelembe véve azokat a jelenünkben zajló folyamatokan, amelyek minél jobban egyesíteni akarják az emberiséget: Egyesült Államok, Európai Unió, Ázsiai Unió, Amerikai Unió... Megapolisz ennek a folyamatnak a tökéletes végpontja, egy korszak lezárása.

Ugyanakkor Megapolisz alakja részben a mára már letűnt, nagy ókori birodalmak mintájára is készült: Babilónia, Egyiptom, Róma... Trója városára is több utalás van, az emberi történelem első nagy háborúja, melynek történelmi végpontja Megapolisz hasonló módon történő hanyatlása lesz. Rómára több utalás is van a könyvekben (ahogy a modernkori Rómára, az Egyesült Államokra is). Ahol csak tudom, igyekszem kiélezni ezt a párhuzamot, például mindegyik birodalomnak volt egy "szent", nagy folyója (Tigris, Eufrátesz, Nílus, stb...), ahogy Megapolisznak is a hatalmas Iolwyn-folyó, mely keresztülfolyik a hatalmas méretű városállam testén, a peremkörzeteken túl ered, és a centrumkörzeteknél torkollik bele a szeráni óceánba.

Illusztrációs fotók Megapolisz három körzetéből, az óra járásával megegyező irányban: centrumkörzetek, külső-körzetek és peremkörzetek. A Szeránon a betelepítéskor a Régi Földön használt építészeti stílusok folytatódnak (az "átmentett" cégek által), így nagy különbségek nem lesznek a BERONIS értelmezése szerint a mai állapotoktól, legalábbis a külső- és a peremkörzetek esetében. Ahogy haladunk a perem felé, az épületek mérete azzal arányosan csöken, míg már csak a természet marad. A centrumkörzetek építészete viszont minden eddig látott formát meghaladva, a hatalom központjait jelképezve (a "főváros" AcremCity) monumentális méretű. A megapoliszi centrumkörzeteket illusztráló fotókat egyébként többnyire Szingapúrban készítettem, ami egy olyan város, ahol valóban elfogott a "Megapolisz-hangulat".

Az országok, az országhatárok is csak a könnyebb ellenőrizhetőség kedvéért alakultak ki, mint igazgatási egységek... és a körzetek is, mint területi, igazgatási egységek is ugyanezt a célt szolgálják.

Az országok is csak közigazgatási egységek.

És így jutunk el hazánkhoz is. A regényben szerepel egy idézet, mely reményeim szerint sokakban felidézi majd történelemtanulmányai, olvasmányai által a párhuzamot Magyarország szerepével a rendszerváltásban, vagy akár még korábbi időszakban is.

A perem, a peremkörzetek ugyanis egyértelműen Magyarországot szimbolizálja.

Az idézet:

"...a perem nem az Acremcorp volt, itt a természet mindent ingyen adott. Itt bárki boldogulni tudott, aki elhatározta magát, hogy más szabályok szerint éljen.

És természetesen az sem volt gyerekjáték.

Aztán később persze leépült minden, ahogy az első acrem-i üzletek és boltok megjelentek, és ahogy az újabb generációk egyre inkább elhagyták a régi szokásokat, és bizonyos értelemben "újra-modernizálódtak". A földek parlagon maradtak, a kerteket elhanyagolták. Nagyjából mindenhol ez a folyamat ment végbe a perifériákon, nagyon kevés olyan peremkörzet létezett, ahova nem értek el az Acremcorp nyúlós, rontást hozó csápjai. Nem fegyverrel vívták ezt a csatát, nem harci eszközökkel foglalták el a településeket és olvasztották a körzeteikbe, hanem üzletekkel, boltokkal, mindenféle szolgáltatásokkal, és így minden más szépen lassan elhanyagolódott, elfelejtődött, leépült, tönkre ment.

Acrem nem tűr meg versenytársat maga mellett.

Vagy ő létezik, vagy semmi más.

Nem voltak már nagy ellenfelek, nem voltak már hosszú ideig elnyúló szörnyű háborúk, csak szeranista terrorista csoportok és gerilla-akcióik, mint például a Szerán Fiai terrorszervezet, mely Eric Trayan vezetésével mind közül a legnagyobbá nőtte ki magát.

Időnként felbukkantak, lecsaptak, de csak annyit értek el halálos mutatványaikkal, mintha egy oroszlánt szurkáltak volna egy parányi gombostűvel..."

A mindent bekebelező, (egyelőre még) fiktív Acremcorp-jelenség egyáltalán nem újdonság, ez a "mindenki mást felfaló" folyamat napjainkban is zajlik. A képen az a 10 óriáscég látható, mely az összes többi más vállalatot is birtokolja... ki tudja, hogy ez a mindent uraló 10 cég nem áll e majd össze a jövőben egy olyan szuperstruktúrává, amelyből majd maga Acremcorp fog létrejönni?

_______________________________________

A Nyugat (ahogy ezt már nagyjából mindenki tudja) nem fegyverekkel gyarmatosította az országot (hiszen ennek a rendszernek  az alaptermészetében van a terjeszkedés), ahogy többnyire elmondhatjuk, hogy néhány szomorú kivételtől eltekintve többnyire nem fegyverekkel, hadsereggel kebelez be másokat, hanem kultúrával, trendekkel, filmekkel, zenével, divattal ("kultúrális imperializmus")... vagy intézményekkel, iskolákkal, banki és pénzügyi rendszerrel. Az egységesítés már nagyon régen végbement, mindannyian ugyanazon a rendszeren vagyunk, és ennek az egyik alága Magyarország is. Mennyi hazai vállalkozás és nagy nevű intézmény, cég ment tönkre, mert nem bírták a versenyt a határok megnyitásakor beáramló multikkal szemben. Ez persze nem csak nálunk ment végbe.

Hasonló történik itt is, de az élet, a történelem ciklikus természete miatt nem lehetetlen, hogy újra megtörténjen mindez... valamilyen más formában.

Ez a folyamat az úgynevezet rekolonizáció, azaz a peremkörzetek bekebelezése, "elfoglalása". Na nem fegyverekkel, hanem üzletekkel, boltokkal... márkákkal. Silány, egyszer használatos termékekkel, szintetikus élelmiszerekkel, melyek a különböző centrumkörzeti gyárakból kerülnek ki.

Ezért szeretem annyira a science-fiction műfaját, mert a segítségével jelenbéli, vagy akár múltbéli folyamatokat lehet a jövőbe vetíteni. A tudományos-fantasztikum nem csak a szimpla eszképizmus műfaja.

Annak idején, amikor még nagyon kicsi voltam, volt saját kertünk, amelyet rendszereses gondoztunk, a terméseit elfogyasztottuk. Aztán ahogy haladtunk előre az időben, szép lassan parlagra került az egész, és nem foglalkoztunk már többet vele. Új boltok nyíltak az előzőek helyén, egyre több lett a termék és a szogláltatás... bejött az internet (ami persze egy nagyon jó dolog), és egy új világ kezdődött el. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki örült ennek, de ezt kellett követnie mindenkinek, és bizony nagyon sokan optimistán álltak ehhez a kérdéshez, hogy most már biztosan egy nyugatosult, sokkal jobb világ fog eljönni.

Ugyanakkor (ahogy ezt a Megapoliszi álmokban is leírom) apám végig próbált annyira függetlennek lenni a rendszertől, amennyire csak lehet. A kötelező hálózatokon kívül mindig is próbálta elkerülni, hogy bármilyen központhoz tartozzunk, a fűtést is kazánnal oldottuk meg, és mi szabályozhattuk, mennyire állítsuk be a radiátorokat. Mindennek a hiánya igen furcsának hatott, miután eljöttem, és mindig olyan helyeken éltem, ahol ez a szabályozás már központi módon történt. Bútorokat is ritkán vásároltunk, minden apám készített azokból a faanyagokból, amelyek megmaradtak a kiállításépítő munkálatai során.

A legfurcsább az, hogy a kerteket nem használtuk ki, és a baromfiudvarunk is szép lassan kihalt. Minden élelmiszert mi is a bevásárlóközpontokból vásároltuk meg, illetve (mivel édesanyám már nem lakott velünk), egy közeli kifőzdéből hozattuk a napi ételeinket.

Képek a múltból: a ház, ahol felnőttem, és nagyon sokáig otthonomnak tudhattam, mind a nagyszüleim két kezi munkája és a rokonság segítségével épült fel. A jobbszélső képen nagyjából látszik, hogy abban az időben még a ház mögött egy puszta látszik, és mennyire gyéren lakott volt még ez a környék. Mire megszülettem és felcseperedtem, már mindenfelé házak voltak az utcánkban, de ez akkoriban még nem így volt, nagy füves rétek és telkek voltak körülöttünk. Az alsó, balszélső képen a (apai ágról természetesen) nagymamám áll, és jó látható egy apró szelet a nagyméretű kertünkből. Amikor a BERONIS: Megapoliszi álmokban Megapolisz természetközeli, lakatlan peremkörzeteinek "elfoglalásáról" és "belakásáról" írok, ehhez mind ezek a képek és az idősebb rokonok által elmondott emlékek adták az inspirációt... másrészről pedig természetesen az amerikai kolonizációs időszak, a végtelen vadnyugat meghódítása is rendkívül inspiráló periódus volt az emberi történelemben.

Az Acremcorp, és az általa üzemeltetett fennséges AcremCity, ez az óriási méretűre nőtt csillogó plázaváros ezt a Nyugati világot jelképezi a történetben, ami mindig is egyfajta vágyálomként lebegett a szemünk előtt annak idején, és talán ez így is maradt mind a mai napig, még akkor is, ha ma már igazából nem léteznek határok, és akár repülővel, akár autóval bárhova el lehet jutni. Talán ez a régen még valóban létező (amit én persze csak fényképekről és filmekről láttam) sokszínűség lett az ára ennek a túlzott egységesítésnek, hogy mindenhol ugyanolyan stílusban és szabvány szerint elkészített üzletek vannak, nagyrészt ugyanaz a divat, ugyanazok a zenék, ugyanazok a termékek... így olyan nagy különbséget nem lehet már észrevenni ország és ország, kontinens és kontinens között.

A centrumkörzetek szintközi folyosóinak (mint féregjáratok egy óriási monstrumban) átláthatatlan labirintusa (a fotó egyébként Szingapúrban készült, melynek csúcsmodern környezete egy az egyben az általam elképzelt megapoliszi centrumkörzetekre emlékeztetett, így kiválóan megfelelt illusztrációs célokra). A fő inspirációt egyébként a minden egyes országban ugyanarra a sablonra, szisztémára ekészített személytelen, csak funkciós szerepet betöltő, "gépies" repülőterek adták. Ezzel kapcsolatban személyes élményeim is vannak, például egy alkalommal, amikor papírozási,  vízum-problémák miatt nem engedtek be Indiába, akkor nyolc órát kellett eltöltenem a bangalore-i, majd a dubaji reptéren is. Összesen így 16 órát kellett reptereken bolyonganom, a két város reptere szinte összefolyt stílusában, plussz ugyebár a repülési idő. Nem volt egy könnyű élmény, valóban egy apró, jelentéktelen kis hangyának éreztem magam a végtelen járatok útvesztőjében. Itt-ott különböző nemzetek szintén bolyongó képviselői, itt-ott üres folyosók, belső terek, alvó emberek... a technológiai eszközök, liftek, mozgólépcsők, reklámok hangjai.

Igazi megapoliszi élmény volt.
____________________________________


Ugyanaz a kívülről felépített intézményesített művilág (egy globális Megapolisz) van már mindenhol, melynek persze mindenképp megvannak a maga előnyei is (ilyen például, főleg az internet megjelenésével a kényelem is, hogy nem feltétlen kell már kimozdulnunk ahhoz, hogy bevásároljunk, online is megtehetjük ezt).

Acrem kitermelte a saját alattvalóit (nem közvetlenül persze, és nem is azonnal, hanem hosszú-hosszú évek szorgos marketing-jelszavaival és propaganda-hadjárataival), akik már nem képesek az általa felállított keretrendszeren kívül gondolkodni, számukra az légüres tér, vákuum... és tudjuk jól, hogy ha egy ideológia, eszmerendszer minél elterjettebb és minél több követője, hívője van, akkor az annál "igazabb", és létezése egy idő után megkérdőjelezhetetlenné válik.

A kérdés csak az, hogy mi mindent adunk fel ezért a kényelemért.

A hírek és reklámok özönét megállás nélkül sugárzó hírfalak néznek le ránk Megapolisz centrumkörzeteiben. Így az akremiták minden nap minden percében szembesülhetnek azzal, hogy éppen kit raboltak ki, vagy hol robbantottak éppen a szeranista terrorcsoportok. Nem kell ehhez a jövőbe mennünk, a híradó showműsorok napjainkban is showelemként használják fel más emberek nyomorát és tragédiáját. "Maradjanak velünk, jövünk a részletekkel...", mondják a hírolvasók, mintha csak egy szappanopera-műsor legújabb részét prezentálnák. Ugyanakkor a félelemkeltés módszerét alkalmazzák ezzel, és így csak a rendszertől való függésünket erősítik meg (bár már akkora függésben élünk, hogy nem is lenne erre szükség), hiszen ki mástól remélhetünk segítséget, ha ennyi baj történik, mint a vezetőinktől, a rendőrségtől, a hivataloktól... Akik semmiben sem különböznek a mindennapok bűnözőitől, csak nem annyira szem előtt, és sokkal szifisztikáltabb módon bűnöznek. AcremCity-ben és a többi centrumkörzetben bármikor kitörhet egy újabb szeranista terrorcsoportok által elkövetett lövöldözés (ahogy ők nevezik: "fogyasztóírtás"), vagy robbantás, autós üldözés... ezzel pedig a cirkusz és kenyér, a modern világ Colosseuma nem egy elzárt létesítményben zajlik, hanem az utcákon, a tereken, a transzportokon, a mindennapi élet színterein... és bárki lehet "túlélő" vagy áldozat. A római gladiátor-rendezvények jelentették az emberi történelem során kitalált szórakoztatás csúcspontját... amit most Megapoliszban határok nélkül kiterjesztettek a mindennapi életre, hogy félelmet generálva kontrollálják a "csillagközi népvándorlás" során egyre báramló és egyre népesebbé váló lakosságot.

_____________________________________________________

Ugyanis az erőteljes központosítas dacára rengeteg minden még mindig a saját döntéseinken múlik. Hogy hol vásárolunk, mit eszünk, mit olvasunk, milyen filmeket nézünk... ezeket ma már mi döntjük el, és nincsen ránk kényszerítve igazából semmi, és számtalan jó és hasznos dolgot is felfedezhetünk, ha nyitott szemmel és füllel járunk a világban. 

Még ha ez sokszor nem is annyira egyszerű.

Az erőteljes központosítás ugyanakkor azt is hozza magával, hogy megszűnnek a külső ellenségek. A szeranizmus is egy belső jelenségként indult el későbbi pusztító útjára.

AcremCity, illetve a monumentális méretű centrumkörzetek gigászi méreteikben azt az emberi tulajdonságunkat jelképezik, hogy mennyire bennünk van az egymáson való uralkodási vágy, illetve az ebből fakadó megfélemlítés, ugyanis a centrumkörzetekben minden azért annyira gigászi, hogy az uralkodók, a vezetők a saját hatalmukat érzékeltessék az építészeten keresztül: "egyszerű emberként lásd mindezt, és esélyed se legyen ellenünk, a lázadásnak és az ellenállásnak még a gondolata se ébredjen fel benned... hiszen látod, hogy milyen hatalmasok vagyunk... te pedig csak egy apró hangya vagy az óriási, szeráni ég felé törő monolitok árnyékában." De e hírfalakról ömlő reklámok, hírek, mindenféle mozgóképek agyzsibbasztó ereje hatására persze eszébe se jut senkinek az ellenállás...

...vagy mégis?

Az emberiség a történelme során mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy akár építkezésében, akár öltözködésében kifejezésre juttassa az adott korszakra jellemző, épp aktuális világnézetet, ez már egészen a kezdetektől így volt (a hatalmas egyiptomi vagy sumer és azték piramisok, a római építészet, a középkori templomok, majd jóval később az amerikai felhőkarcolók mind ezt a tételt bizonyítják). Ezt számtalan művészeti irányzat és korstílus is bizonyítja: gótika, barokk, román művészet... majd később az egyre letisztultabbá váló, a kiüresedést is demonstráló modern művészeti irányzatok. De nem csak az építkezésre volt ez jellemző, a korszellem minden más téren is kifejeződésre került, legyen az a már említett öltözködés, zene, festészet, filmek... Mindenben.

Ugyanígy, a messzi jövő távoli Szerán bolygón felépülő Megapolisz centrumkörzeteinek is megvan a maga építészeti stílusa. 

A monumentális stílus. Ahol a nagyon látványos barokkhoz illetve a gótikához hasonlóan már a külcsín elmond mindent, hogy mit is kell gondolnod. 

"A 10. században Németország a gazdag országok közé számított, ahol jelentős számú főúr... engedhette meg magának, hogy elit magánhadsereget szereljen föl és tartson fegyverben egész éven át..." (Phyllis Jestice: Középkori lovagok)

Ismerős? Nincs új a nap alatt. A Gariven Security Force, az AcremCorp jövőbeli magánhadserege sem különbözik múltbéli elődeitől. 
___________________________________________

A másokon való uralkodni vágyás az ember egyik legerősebb ösztöne, és szinte bármire képes érte. Hogy mennyire, azt elárulják a centrumkörzetek gigászi tornyai, melyek mind ezt a vágyat hirdetik, mind ezt szimbolizálják. És ha az ember mindezt sikeresen véghez is viszi, nem átall Istennek hinni magát, egy olyan istennek, akinek ezek a monolitok az égbe nyúló templomai. Az odalenn a porban izgő-mozgó emberek pedig így kénytelenek csodálattal vegyes, istentől való félelemmel felnézni rá.

A szeranizmus tehát valahol szükségszerűen jelenik meg, hogy az Isteni szerepben tetszelgő embert visszavezesse az őt megillető, saját helyére... bármi is legyen az.

Hiszen egy nagyon rég bekövetkezett katasztrófa melléktermékei vagyunk. Ha az nem történik meg, mi sem fejlődünk ki, a gigászi őslények lábai közt szaladgálva élnénk mind a mai napig.

Ki tudja mi a szerepünk. Talán az emberi fejlődés erről szól, hogy megtaláljuk a saját szerepünket a Világmindenségben.

A GarivenWAR című propaganda videójáték, melyben mind a GSF (a rendfenntartók legkülönbözőbb fegyverarzenálját bemutatva), mind a jóval szerényebb harci felszereltségű szeranista ellenállók oldalán is harcba szállthatunk a Szerán birtoklásáért/fleszbadításáért. A játék rendkívüli népszerűségre tett szert, több folytatás is készült, a legutóbbi részekben már idegen, "földönkívüli" fajok harci alakulatait is bevonták a történetbe. A képen a legelső GarivenWAR promóciós plakátja látható. Az első rész még kevésbé volt sikeres, nem úgy a folytatások, melyek egyre népszerűbbekké váltak az idők során, és ez a bevételeken is megmutatkozott (nem titkolt módon a GSF ezeket a játékokat használta fel szuper fejlesztségű fegyverei és harci eszközei demonstrálásásra).
_____________________________________________

Mivel nem volt egy Teremtő, aki megmondta volna nekünk, mit tegyünk, így magunkra maradtunk, és önmagunkat kezdtük el imádni, e hatalmas tornyok formájában pedig temlomokat emeltünk önmagunknak... és hogy hatalmunkat, mindenhatóságunkat demonstráljuk.

"Ne merj lázadni! Hát nem látod, hogy milyen hatalmasok vagyunk?"

Ez már csak ilyen, a stílus váltakozhat, irányzatok jöhetnek-mehetnek, de a lényeg sosem változik.

Akár látjuk ezt a lényeget, akár nem.

"Acrem szelleme" mindig is köztünk volt, egészen a kezdetektől, és valószínűleg velünk is fog maradni, amíg csak ember az ember.

Matolcsy György zseniális könyve, az Amerikai Birodalom remek inspirációt adott Amerika jövőbeli megfelelőjének, Acremcorp-nak a felépítéséhez, ugyanakkor a Megapoliszi álmok utolsó fejezetének címadását is inspirálta, mely eredetileg ez lett volna: "Az akremrendszer", utalva egy korábbi fejezetcímre, melynek a  "Faterrendszer" nevet adtam (ez a könyv egyik alaptémájára utalt volna, hogy a családon belüli viszonyhálózatok működése a mindent egybefogó, tágabb rendszer leképezése, egyszerűbben mondva: ami nagyban megy, ugyanaz megy kicsiben is, nincs semmi lényegi különbség). Így ez a két fejezet keretbe foglalta volna a regényt, de jobbnak láttam mégis az "Acrem, a Birodalom címet adni, mely egyszerre utalás az Egyesült Államokra, illetve a Római Birodalomra is.
_____________________________________________________


AcremCity korunk helyzetét, a mostani világunkat reprezentálja, AcremCity valójában már többé-kevésbé létrejött. A Beronis-trilógia nagy számú szimbólumhasználatában valahol Vakember, a történetben szereplő rejtélyes alak is szimbolikusan ezt a fajta, mindenen túlnőtt nagyvárosi létet, AcremCity-t személyesíti meg, de erről majd később.

Mindannyian ott utazunk együtt, egymásra utalva ezen a Megapolisz nevű hatalmas méretű, egyre személytelenebbé, egyre inkább embertelenebbé váló álomhajón, a végtelen csillagtengereken át, ahol mindenféle (várt vagy nem várt) csodák helyett ismét csak önmagunkkal szembesülhetünk.

Az is lehet, hogy mindez szükségszerű. Lehet, hogy ez az emberi fejlődés útja. De miféle fejlődés várható el egy teljesen zárt rendszer börtönében? Talán ezért is lehet a Szerán az egyetlen kiút, talán itt bekövetkezhet valami váltás, amit a Régi Földön nem lehetett véghezvinni. 

Talán ezért szerepel rengeteg világűrben lebegő űrállomás falán a következő graffiti: 

"A SZERÁN AZ EGYETLEN KIÚT."

És így érkezünk majd el a Meteorkomplexum minden eddigi csapást felülmúló támadásához ("világjobbító terrorizmus", a káosz megtisztító ereje). Isten újra eljött értünk, az első csapásával megteremtett minket (kipusztítva az őslényeket), ezúttal viszont mi magunk vagyunk a dinoszauruszok.

Taht-e Szolejmán ősi erődje, Nyugat-Azerbajdzsán, Irán.

A Moraszir bolygó ásványkincskitermelő telepén felépített óriási gyárból átalakított Meteorkomplexum egyik inspirációs forrása volt ez a felvétel. A sötét kör alakú forma egy vulkanikus eredetű tó.

E régészeti területen helyezkedik el a rendkívül hangzatos (akár a Meteorkomplexum elnevezés helyett is használható) Tűz temploma épületegyüttes.

"Hűség sarjad a földből és igazság tekint le az égből."
Zsoltárok 85,11-12

"A káosz a természet rendje. A rend az ember álma."
Henry B. Adams 

Az emberi faj a keresztény vallás értelmezése szerint eredendően bűnös faj. A tiltott tudás fájának almájából való harapás miatt örökre átkozottak lettünk. De mi van, ha bizonyos értelemben egyáltalán nem is voltunk részese az isteni tervnek? Persze ez így értelmezhetetlen, hiszen minden a része, de ha nem jön el a dinoszauruszok kihalásának kora, akkor sose fejlődünk ki és evolválodunk ilyen szintekre. Talán sehol sincs helye ennek a fajnak.

Talán egy második isteni jellegű pörölycsapást terveznek a szeranisták a Meteorkomplexum létrehozásával, ahol az emberi faj játsza a dinoszauruszok szerepét? Létrejöhet ezek után az Új Ember? 
_____________________________________________


Több embernek feltűnhet, hogy ha ennyire a távoli jövőben zajlik a történet, miért nem jelennek meg a sztoriban szuper-modern tárgyak, eszközök. Ennek az egyik oka, hogy a cselekmény átélhetőbb legyen, és ha túlságosan idegen helyszíneken idegen tárgyak között zajlódna minden, az túlságosan megnehezítené az átélést. De nem ez a fő ok, és erről a Megapoliszi álmokban is szó esik.

"Az ember a legőrültebb faj mindközül. Egy láthatatlan Istent imád, és közben elpusztítja a látható Természetet. Nem veszi észre, hogy ez a Természet, amit pusztít, az az Isten, amit imád."

Hubert Reeves
(Kanadai-franci asztrofizikus)

_________________________________

Személyes meggyőződésem, hogy az a hiper-szuper jövő, repülő autókkal és mindenféle modern mesebeli kütyüvel nem fog bekövetkezni. Ennek inkább üzleti és kereskedelmi oka van (mint tudjuk, mindent a pénz irányít), és olyan eszközöket nem fognak forgalomba hozni, ami nem éri meg a cégeknek anyagilag. A fegyvereknek például lőszert kell gyártani, és a lőszergyártás is rengeteg pénzt hoz bizonyos köröknek, éppen ezért nem hiszek a lézerpuskákban, kardokban és hasonlókban. Mindezek a tárgyak az emberek igényeit elégítik ki, éppen ezért ami túl embertelen, annak nincs helye a rendszerben. Kizárt dolog, hogy az embereket mindenféle félig robot, transzhumán lényekké csúfítsák, hiszen akkor a rengeteg anyagi hasznot hozó fogyasztói rendszer értelmét veszti. A fogyasztói rendszer (kereskedelmi szempontból a legeslegjobb szerveződés, ami valaha is létezett, ezt a mindent uraló cégek sosem fogják feladni. Jöhetnek újabb eszközök, tárgyak (a BERONIS-trilógiában is megjelennek), de túlságosan elrugaszkodott elemekben személy szerint én nem hiszek.

Álomvilágban él, aki elhiszi, hogy országok irányítják a mai világot, akik a tényleges urak, azokat mi nem látjuk, és mindenféle cégek és társaságok hivatali rendszerében bújnak meg, mint a pók a  háló közepén. Az országokat is a cégek, társaságok szervezték meg, és már akkor globálisak voltak, mikor még azt sem tudták az emberek, hogy ez mit jelent. A cégeket igazából az államok elődjének is tekinthetjük, melyek aztán az országhatárok megszületése után is megmaradtak.