Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: A vész-kór

04/25/2019

Az oldal külseje, tartalma folyamatosan újul, változik, ezért érdemes többször is visszatérni!

(Ha esetleg okostelefon böngészőjéről néznéd az oldalt, a jobb élvezhetőség kedvéért kérlek fordítsd el a készüléket! A megfelelő hang, felbontás, képarány és háttérvideók megjelenítéséhez MINDENKÉPP laptop vagy pc használata javasolt.)
_________________________________________________

A horror a szőnyeg alá söpört problémákat, a vibráló elfojtásainkat jeleníti meg, így oldva az addig artikulálatlan szorongásainkat. A horror alapvetően olyan univerzális témákat boncolgat, mint a születés és a halál traumái, a jó és a rossz, a normális és abnormális, az elnyomás és a szabadság közötti határok. De hogy ezekből miféle drámai alaphelyzet és milyen szörnyeteg születik, illetve épp mi jelöli a fenti kategóriákat, az mindig aktuális pillanat függvénye. A horror éppen ezért elválaszthatatlan azoktól a történelmi, társadalmi, kultúrális jelenségektől, melyek a művek mélyén kísértő szorongásokat és elfojtásokat életre hívták. Az uralkodó közhangulat, a változások okozta nyugtalanság, a társadalomra váró új kihívások, követendő minták és szerepek átalakulásai együttesen formálják a műfajt és késztetik szüntelen megújulásra, ami végül magára a tömegkultúrára és az uralkodó ízlésre is visszahat."

Huber Zoltán: A szörny bennünk

Nagy horror-rajongóként természetesen a BERONIS-trilógia sem nélkülözi a horror-elemeket, melyek legfőképpen a rejtélyes "vírus", a vész-kór megjelenéséhez és terjedéséhez köthetőek. A horrorban, a JÓ HORRORBAN leginkább azt a megtisztító hatást szeretem, amit ez a műfaj képes elérni bennünk: bizonyos belső gondokat, frusztrációkat megjelenítve és feltárva képes egyfajta terápiás jelleggel helyretenni bennünk a dolgokat. Szerintem ez a horror műfajának elsődleges feladata, melyet talán minden más műfajnál jobban képes teljesíteni (Hitchcock pszichológiai alapokra helyezett suspense-thrillerjei mellett).

Vajon melyik fertőzés a ragályosabb, a szeranizmus eszméje, vagy maga a vész-kór?

Mindkettő át- és átjárja társadalom különböző szintjeit, nemre, vallásra, bőrszínre, lakehelyre, kolóniára és minden egyéb hovatartozástól függetlenül.

Sem a kegyetlenség ábrázolása, sem az ábrázolás kegyetlensége nem a kegyetlenség propagálása.

Király Jenő, filmesztéta

Tovább folytatnám már egyszer elkezdett eszmefuttatásaimat gondolataim csapongó ösvényein ide-oda járva, ezúttal a vész-kórságról értekezve, erről a Megapoliszban mindennapossá vált szörnyű betegségről már több helyen volt szó, most csak néhány gondolatot, jegyzetet szeretnék hozzáfűzni az eddigiekhez.

A Megapoliszi álmokban két karaktert is elkap ez a földöntúli eredetű vírus (mármint akik a történet szempontjából fontos karakterek), ők a centrumkörzeti Brink Jones és a peremkörzeti kislány, Mara Harris. A vírus ismérve, hogy valami olyan magasabb erő szállja meg az illetőt, amit ő maga is képtelen felfogni, és ebben az őrületben egy olyan sötét, feneketlen harag és düh szállja meg, hogy azonnal minden körülötte lévő élő emberi lény életére tör.

"...a tűzfolyó és a Styx ágai összekeverednek, és a sötétben látomásszerű lények nyüzsögnek (...) Bírák és hóhérok jelennek meg, a tátongó mélység és legalsó bugyrai pedig csordultig telnek gonosz lények sokaságával." 
(Plutarkhosz)

______________________________________________

Míg a szeranizmus az alulról, a vész-kór a felülről jövő megtisztulást jelképező erők a történetben.

A science-fiction nem csupán a meglévő technológiákból következtet a jövőre, hanem - általában - az aktuális társdalmi folyamatokból kiindulva vizionál. A technolóigai fejlődés az embert emeli Isten helyére - a mennyország a kozmoszban van, és gyarmatosítható. A hitünket vagy hitetlenségünket önmagunkban visszük magunkkal a világűrbe - Gagarin azért nem látta Istent a sztratoszférában, mert rossz helyen kereste.

Schreiber András: Keresztény koncepció a sci-fiben

Persze sok más tünet is előfordul, és egyeseknél semmilyen vadság nem jelentkezik, csak szimplán az elsorvadás, szétfoszlás, szétmállás, melynek szomorú és szörnyű látványa kínos módon szemünkbe vágja saját mulandóságunkat, hogy a helyünkre kerüljünk, és Megapolisz magas Olümposzáról visszakerüljünk a saját, minket megillető helyünkre.

Thomas Mann-t idézve: "A halál mégiscsak igazságot oszt."

A vész-kór megnöveli a megszállt egyén erejét, akik így szinte legyőzhetetlenné válnak, ugyanakkor látszólag teljesen le is butítja, már-már zombiszerű állapotba taszítja, ezáltal mindenfajta kommunikációs képesség megszűnik. Minden emberség és emberiesség elhagyja őket, csak ez a mérhetetlen düh marad, amitől akaratlanul is megretten minden olyan áldozat, aki nagy szerencsétlenségére egy vész-kóros beteggel kerül szembe (és mivel általában nincsenek közvetlenül látható előjelek, bárki kerülhet ilyen helyzetbe)... és azokba az őrülettől izzó szemekbe belenézve valahogy mindenki bűnösnek érezheti magát valamiért... ki tudja miért...

Talán azért az embertelen világért, aminek a kialakításában mindannyian a részesei vagyunk/lettünk.

Egyfajta elnagyolt, és ez által megtisztító erejű, földöntúli gonoszság ez, mely a mindennapokban rejtve marad, de így a képünkbe vágva rettenetet kelt.

René Descartes nyomán a dualista filozófiaelméletek megkülönbözetik, elválasztják a fizikait a mentálistól, mondván: test és lélek két külön szubsztanica. A zombi letisztult, primitív formájában (tudat nélkül, nyers ösztöneivel, motoros funkcióival) a filozófiai test-lélek probléma sötét példája."

Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei

A vész-kór hordozója aztán e szörnyű tombolás után magának a betegségnek lesz az áldozata, mikor ez a szörnyű, földöntúli erő egyszerűen felemészti a fertőzött személyt: a hatalmas energiák szétrohasztják a húst, a biológiai lényt, aki így aztán belehal a sérüléseibe egy idő után... és a természet visszaköveteli végül magának azt, ami az övé.

Főleg Megapoliszban jelenik meg ez a "betegség", már ha jobb szó híján lehet ezt annak nevezni, és sokak szerint maga Isten, maga az Univerzumot működtető erők küldték ezt a szörnyűséget az emberi fajra, hogy ezzel visszaterelődjön ez a helyét nem találó faj a neki rendeltetett, helyes útra... bármi is legyen ez az út.

EZ a megállapítás talán túlzás, hiszen túl kicsik vagyunk mi mint faj az Univerzum szemében, a mi kisded játékaink sehol sincsenek az Univerzum méreteihez képest. Hiszen több csillag van az Univerzumban, mint ahány homokszem van a Földön... miért vesztegetné ránk az erejét és energiáját és idejét (ha van ilyen fogalom ekkora méretekben) egy állítólagos nagyobb erő?

Talán az adott élettér küldi ránk ezeket a jeleket. Talán a Szerán bolygó, ahogy a szeranisták és Szerán-hívők gondolják. Ahogy ők hiszik, minden élő bolygó saját gondolatokkal bír, ugyanolyan éllőlény ő is, mint akárcsak mi, emberek... deh a tovább megyünk, a Szerán is része egy tágabb térnek, fogalomnak, az Univerzumnak, az Univerzális Rendnek.

Ki tudja, mi az igazság. Talán sosem fogjuk megtudni.

Rengeteg helyen felbukkan a vész-kór, de valamilyen okból Megapoliszban egyre szaporodnak az ilyen jellegű megbetegedések. 

Ez a Szerán bolygó misztériuma.

Talán Ő, a bolygó tisztítja meg magát tőlünk.

A rejtélyes bolygó, a "bolygó mint élőlény"-koncepió a Solaris című klasszikus orosz film  (mely Stanislaw Lem  regényéből készült) megtekintése óta igen élénken foglalkoztat, és ez az ötlet a BERONIS írásakor is felbukkant.

A horrorműfaj kidolgozza a depresszió világképét" - állítja Király Jenő. A szépség kultúrájában nincs helye a szörnyetegnek: a testkultusz kiveti magából a torzszülöttet, az élő undorodik a halottól, mert a szépség eróziójára emlékezteti."

Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei


A régi görög és római drámákban mindig a szociális rend felbomlását, egy civilizáció végét jelzi, hogy betegségek, pestisek kezdenek el pusztítani, "a társadalom felszámolja önmagát", megérett a pusztulásra. A vész-kór egy ugyanilyen jelzés, a szociális betegség tünete. "Az emberiség pusztulása a társadalmak halála; a közösségek eróziója egyenlő a világvégével." (Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei)

Egyfajta öntisztító folyamat.

Azzal mindenesetre nagyon sokan egyetértenek Megapoliszon belül és kívül, már kolóniákon vagy a csillagok közötti űrállomásokon tengődve, hogy a jelenlegi út, ahol most vannak, az semmiképp sem a "helyes út".

A vész-kórság átmeneti állapota átvitt értelemben a társadalom rothadása, tombolása nem más, mint a társadalom megtisztulása, önmegtisztító folyamata. Valami jóval több, valami általunk megérthetetlen és felfoghatatlan létforma próbál manifesztálódni az anyagba és a matériába túlságosan belesüllyedt világunkba.

Abban a pillanatban, hogy ez a kórság (ami csak a mi, emberi szintünkön nevezhető "kórságnak") manifesztálódik a világunkban, valami sokkal szélesebb, számunkra nem érzékelhető létsík erői szabadulnak el és törnek utat, a mi hús-vér testünket használva tér- és időkapunak.

...traumáktól gyötört vagy krízishelyzetbe került kisközösségekre (gyakorta családi közegekre) építi történeteit, amelyekben a hősöknek a belső feszültségeket is jelképező külső erőkkel, többnyire nem evilági természetű fenyegetéssel kell megküzdeniük. Ennek során életbevágóan fontossá válik az egyre sokasodó jelek, jelzések, rejtélyek felejtése, értelmezése... (...) Kitüntetett szerepet kapnak a gyerekkarakterek, ők azok, akik a kezdettől fogva többet látnak, mint a felnőttfigurák,  érzékenyebbek és éberebbek, éppen ezért veszélyeztetettebbek is, mint a többiek."

Varga Zoltán: Az inváziós sci-fi szerzői változatai

Talán felismerik, hogy hova kerültek, és a mindenáron való menekülési vágyuk vissza a saját világukba okozza egyeseknél ezt a túlzott, mérhetetlen vadságot?

Király Jenő így értekezik az ehhez hasonló "monstrumokról" a Frivol múzsa című munkájában, mely idézet akár Brink Jones testeti korlátaitól megszabadult állapotára is igaz lehet: "Két világba tartozik, és egyikben sincs helye, az egyiket kinőtte, a másikba nem tudott belenőni, az egyikkel nem tudott megbékélni, a másik lakói vele nem tudnak megbékélni, harmadik szféra lakója, de harmadik szféra nincs, lévén a két előbbi közvetlenül határos: a szörny nem tud lenni, és nem lenni sem tud. Két összeegyezhetetlen világ idegensége válik az átmeneti lényben önálló életformává, mely belsőleg kielégíthetetlen életvágy, külsőleg dühödt szerencsétlenség. A monstrum a megtestesült megoldatlanság."

Vagy egy olyan mérhetetlenül sötét gonoszság kerül így a mi érzékelhető, megfogható valóságunk színterére, ami igaz nem ekkora szörnyű dózisban, de ott van mindannyiunkban, és érzékeltetjük is a mindennapokban.

Mert minden ember egy rendkívül bonyolult és érzékeny adóvevő is egyben.

Az otthon rengeteg különböző betegségekben szenvedő ember menedéke volt. Voltak sima mozgássérültek, és voltak más problémákkal küszködők is. Az anyja számtalan esetről mesélt az évek folyamán, de Ginen mindig csak fél füllel hallgatta. Bizonyos lakók teljesen egészségesek voltak hosszú ideig, aztán egyik napról a másikra jelentkezett náluk a gond, és teljesen lebénultak vagy megzakkantak. Ennek több oka is lehetett, de nagy a valószínűsége, hogy még a Szeránra való letelepedés előtti, hosszú-hosszú időszakot felölelő űrbéli vándorlás lehet ennek az egyik oka, amikor számtalan káros sugárzás és mindenféle viszontagság érhette a felmenőiket a világűr végtelen óceánján. Úgy tűnik, és a történelem is ezt bizonyítja, hogy az új világok meghódítása mindig ezt hozza magával. A Régi Földön sem történt ez másként a felfedezések korában. Sosem tudhatjuk, mit hozunk el magunkkal az út során. Sokszor csak utólag derül ki. Nem minden betegség jelentkezhet feltétlenül azonnal, hanem hosszú évtizedek vagy akár generációk során is lappanghat, továbbadódhat, mígnem egyszer csak valamiért úgy dönt, hogy mindenféle előzmény nélkül megmutatja magát."

Részlet a Megapoliszi álmok című kötetből

Az orvosok, tudósok még semmire sem jöttek rá ezzel kapcsolatban, és mivel egy olyan létsík energiáit, entitásait kellene megérteni, ahol a mi földi eredetű tudományunk csődöt mond, valószínűleg nem is fognak az ezzel kapcsolatos kutatásaikkal előrébb jutni. Sokak szerint az Univerzum próbálja egyensúlyba hozni a természet törvényeit azzal, hogy ezt a szörnyű, pusztító kórságot az emberiségre szabadította. 

Azonban még így is, hogy az emberiség már több ezer éve az űrben bolyong, számtalan kolóniát kialakítva, még így is csak a megismerhető Univerzum csak egy apró, porszemnyi méretű szegletét lakta csak be, és csak a mi emberi mértékeinkkel nézve tűnik ez "óriásinak".

Lehet, hogy ez a "csak" is óriási Isten szemében?

A vész-kórt nem tudományos módon kell megfejteni, hanem csak is lelki, spirituális módon. A materiális világ eszközei itt már csődöt mondanak, egyetlen eszközünk, ami még működhet, a saját lelkünk, elménk, szellemünk. Figyelnünk kell arra, mit mondanak nekünk, és ha hallgatunk rájuk, talán megtaláljuk mindannyian azt a bizonyos helyes utat.

Király Jenő monstrumszociológiája szerint: "a szörny a nem uralt világ szimbóluma" és egyszerre azonosítható "két ellentétes erővel, az archaikus zsarnoki hatalommal és az emancipálatlan tömeggel."

Schreiber András: A klasszikus horrorfilm társadalomtörténete dióhéjban

Egyszerűnek hangzik, de egy túlságosan is anyagba süllyedt, acrem-i világban ki hallgatna efféle "sületlenségekre"?

Majd mi megmérjük, rájövünk, megoldjuk... orvosságot írunk fel rá. Anyagba öntjük... lehúzzuk közénk, a mi szintünkre a megérthetetlent.

A vész-kórságban szenvedő egyén valójában a társadalmi betegségek hordozója, az önmagát felzabáló és felemésztő közösség és társadalom nyomorúságos vírusa.

Ez a vírus főleg a hatalmas centrumkörzetekben és a távoli csillagok közötti monumentális méretű űrállomásokon dúl, de a Mara Harris-eset a bizonyíték rá, hogy (átvitt értelemben) ezek a társadalmi betegségek végül minden otthonba begyűrűznek, betörnek... és így saját, személyes otthonaink (legalábbis amit azoknak hittünk) válnak majd saját csapdáinkká.

Alábecsüljük a gonoszság társadalomporlasztó erejét.

Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei

Holttest az elátkozott zuhogóban (Brink Jones), illetve John Everett Millais brit festő Ofélia című képe, az egyik kedvenc festményem.


"- Mire jó a víz?

- Univerzális közvetítő. Kenőanyagként szolgál a síkok közti átjárásban. Most kérdezd meg, van-e víz a pokolban.

- Van víz a pokolban?

- Ülj bele!

- Egyébként elég a test egy kis részét vízbe mártani, de te gyorstalpalót kértél..."

Constanine, a démonvadász (2005)

A horror természeténél fogva ideális terepe a kollektív önvizsgálatnak.

Huber Zoltán: A szörny bennünk 

A centrumkörzetek urai, illetve az illúzióktól függő akremiták ezt sosem fogják elfogadni, és akkor sem fogják elhagyni az álomhajót, ha az már több helyen léket kapott, és süllyed.

Oswald Spengler az alábbiakat írja A Nyugat alkonya (1918) című művében:

"A világváros kőkolosszusa áll minden nagy kultúra életfolyamatának a végén. A lelkileg a vidék által megformálódott kultúrembert saját teremtménye, a város először birtokába veszi, aztán birtokolja, majd a maga teremtményévé, végrehajtó szervévé és végül áldozatává teszi. Ez a kőből álló massza az abszolút város. Képe, ahogy félelmetes szépségével az emberi szem fényvilágában megjelenik, a "végérvényessé vált"-nak egész fennkölt halálszimbolikáját magában foglalja."

A vész-kórság mint betegség szimbolikusan a szemükbe vágja a tényt, hogy alábecsüljük az emberi gonoszságot, és ennek társadalomporlasztó erejét. A centrumkörzetekből leúszó Brink Jones (akinek a neve egyébként angolul azt jelenti: "valaminek a széle"... Míg a szintén a vízhez kötődő Mara Harris nevében [olaszul] benne van a "mare" szó: tenger) vész-kórságtól fertőzött szellemét valami Vronsy-ba vonzotta, mikor megérezte a helyszínből áradó negatív energiákat. Maga a környezet gyönyörű volt, "ahol a Iolwyn csillogó szalagja egy íves kanyart ír le...", de egy helyszín önmagában sosem gonosz.

Az ott élő emberek azok.

Bármit veszítesz, helyette nyersz valami mást.

Ralph Waldo Emerson 

A '90-enes évek mellett a '80-anas évek filmjeinek nagy rajongója vagyok, ez utóbbi volt az a korszak, amely 

"...kitermelte a hallatlan erőszakjelenetekben bővelkedő és/vagy szürrealisztikus destrukcióba torkolló rémségeket (Sam Raimi: Gonosz halottak [//The Evil Dead//], 1981; John Carpenter: A dolog [//The Thing//], 1982), teret adott az álom továbbgondolásának is. William Paul a korszak horrorpoétikáját azzal foglalja össze, hogy "a belsőt külsővé kell tenni". {Paul: Laughing Screaming. p. 384.} Ennek a legszebb példája az álom felszínre kerülése és eluralkodása az empíria világán..." 

Varga Zoltán: FÖLÉBREDNI A (RÉM)ÁLMOKBÓL?ÁLOMKONCEPCIÓK A HORRORFILMBEN

_____________________________________

Ginen Beronis-nak mindig is nehezére esett az ismerkedés, részben brutális apja bántalmazásai miatt fiatalkorában, ami akaratlanul is megváltoztatta az emberekhez való viszonyát. A regényben Ginenben örök kérdés maradt, hogy az apja vajon járt e valaha az elátkozott zuhogónál, a Mara Harris-helyszínen, és ha igen, mit hozott el onnan? Egy csipetnyi gonoszságot? Ami csak felnagyítja mindazt a gonoszságot, ami egyébként is bennünk van, mint emberekben. Így lettünk "legyártva".

Ginen is járt a helyszínen, a regény így indul. Így az örök félelem szintén kialakul benne, hogy vajon belőle mikor fog előjönni az őrület? Vajon belőle is Brink Jones válik majd?

("Szabadság... egy véres felirat volt a falon...")

...mert ahová a gonoszság begyűrűzik és talajt fog, ott aztán elburjánzik, és egy idő után elfogadottá, természetessé válik.

...a jelenben észrevétlenül ott kísértenek a múlt hibái, fenyegetései és fel nem oldott elfojtásai és csak arra várnak, hogy előbújhassanak a sötétből..."

Huber Zoltán: A szörny bennünk

A szörny a testet öltött abnormalitás, aki az üdvösnek gondolt normával, egy aktuálisan elfogadott értékrendszerrel száll szembe. Irracionalitást, káoszt, felfordulást hoz a rendbe, mintegy beszennyezi a tiszta világot. A horrorban mindig a legrosszabbnak kell megtörténnie, e sötét fantáziák az ismeretlennel, a kimondhatatlannal szembesítenek. Elképzelik és kimondják azt, amiről egyébként nem beszélünk, így oldva elfojtásainkat. A horror története kollektív rémálmaink változását követi."

Huber Zoltán: A szörny bennünk

Brink Jones  a romlottság gócpontjából, egy centrumkörzeti nagyvárosból úszott le, sodródott le a folyóval a peremkörzeti Vronsy-ba, de a falu sem volt mentes a bűnöktől (ahogy mindannyiunkban van egy csipetnyi gonoszság, ez is része a lényünknek)... ezért is tudott ott megtapadni. Vronsy-ban ez a gonoszság valahogy sokkal jobban kulminált, amit a valamikori Brink Jones is megérzett.

A folyó mint motívum, átvitt értelemben is hordozhat jelentést, illetve több szóösszetétellel is alkalmazható, életfolyó, időfolyó... A Iolwyn-folyón keresztül visszamegyünk az időben, a modern, jövőbeli nagyvárostól az apró peremkörzeti faluig, a természetbe, ahonnan az emberiség végül kilépett és maga mögött hagyott. A Megapoliszi álmokban Ginen egy alkalommal gyúnyosan "igőgépnek" nevezi a vonatot, ami a perem és a centrumkörzetek között közlekedik, és számára a peremkörzeti falujába visszamenni egyet jelent azzal, mintha egy időgéppel a múltba utazna.

[A horror] ugyanúgy alapvető, mindenki számára ismerős emberi érzelmeket-ösztönket szólít meg, akárcsak a romantikus műfaj, vagy a vígjáték, sőt ezek közül is az egyik legfontosabbat és legkorábban jelentkezőt: a félelmet, amely különböző formában szinte születésünk óta jelen van bennünk az önvédelem "belső" eszközeként, lélektani "megelőző óvintézkedésként".

Orsody Dániel : A horror 50 árnyalata

Egy idézet a Megapoliszi álmokból:

"Szörnyű háború dúlt valamikor ezen a vidéken, talán még valamikor a kezdetekkor, még a Nagy Szeranista Mozgalmak időszakaiban, nem sokkal a megérkezés után, egy véres háború rengeteg áldozattal, bánattal és szomorúsággal.

Ez a bánat azóta sem hagyta el ezt a környéket, sőt, ez a bizonyos bánat aztán később öngerjesztő módon, bár teljesen más jellegű, de újabb bánatot, újabb fájdalmat és újabb keserűséget szült."

Ez a rész természetesen Vronsy-ra vonatkozik, ahogy Brink Jones a folyóban, a patakokban sodródva rábukkan a falura... valami vonzza őt oda... ahol a sötét gyűlölettel fertőzött lelke talajt foghat végre... És megtalálja Vronsy-t, ahol "bár teljesen más jellegű, de újabb bánatot, újabb fájdalamat és újabb keserűséget szült" valami... A régi, nemes harcok elmúltak, most már csak a gyötrelmes mindennapok maradtak. 

Nem lehetséges-e, hogy a homo sapiensbe több szorongás és rettegés szorult, mint a legfélénkebb állatba?

Hankiss Elemér

Bill Stoneham rejtélyes festménye, az 1972-ben készült "The Hands Resist Him". A festmény rendkívül különös hangulatot áraszt. Az üvegablak túloldalán a sötétben látható megannyi kéz a BERONIS-ban szereplő vízalatti lehúzó szellemkezek egyik inspirációjául szolgált. A Vronsy-széli erdőkben található, (a kislány Mara Harris halála óta) megszállt zuhogóban élő szellemalakok lehúzzák magukhoz az arra járó, mit sem sejtő áldozataikat.

A lehúzó kezek sok mindent szimbolizálnak, legfőképpen azt a fiatalkoromban megtapasztalt lehúzó erőt, amit mindig is éreztem szülőfalumban felnőve. Természetesen eleinte semmit sem éreztem az egészből, csak nagyon homályosan, majd azt a bizonyos paradicsomi létállapotot elhagyva szép lassan szembekerültem az igazsággal. 
Az otthoni veréseket szép lassan már természetesnek vettem, és valahol el is fogadtam, hogy nekem ez kijár. Nem esett jól, természetesen, de az iskolai és a falubeliek szemétkedéseit már nehezebben tűrtem. Az otthon mellett az iskolában is gyakoriak voltak a verekedések, legfőképpen a cigányok miatt és a melléjük álló, magukat menőknek tartó fehér srácok sokszor bejártak tantermekbe, hogy ott belekössenek azokba, akikbe akartak. Természetesen sokszor engem is megtaláltak. Ha nem fizikálisan, hát verbálisan, valamibe mindig bele lehetett kötni. Ma már nevetségesnek tartom mindezt, de akkoriban nagyon nehéz volt ezt megemészteni. Kész őrület uralkodott el olykor a szünetekben, a tanároknak meg hiába szóltunk, semmit sem tettek... volt, hogy szünetekben az osztálytermünk földszinti ablakán ugráltunk ki, hogy szóljunk a tanároknak, akik rendszerint mindig elhajtottak minket ("Szóljatok az osztályfőnökötöknek!", mondták, és folytatták a trécselést). 
Olyat is láttam egy alkalommal, hogy egy lányt hurcoltak be az egyik mosdóba, a földön végighúzva. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor jártunk ki általánosban a mosdóba, mert tudtuk, ott mindig garázdálkodik valamelyik suttyó. Esetleg az órákról ki tudtunk kéredzkedni, de néha akkor is ott találtuk őket. A vészkórság és a lehúzó kezek motívuma tehát lehát leginkább az iskolai és az otthoni "őrületek" valóban megtörtént eseményei alapján jött létre. 
De azt hiszem, nem kell messzire menni, a tévéhíradót bekapcsolva betekintést nyerhetünk napjaink vészkórsággal terhes világába.
Sokszor elég egy szó, egy megjegyzés, és aztán a későbbiekben már nincs is szükségünk lehúzó kezekre, mert mi magunktól képesek leszünk lehúzni önmagunkat.
___________________________________

A fogyasztói, peremkörzetekre ítéltetett keserű, lehúzó élet mindennapjai, miközben Szerán nekik a M I N D E N T ígérte egykoron.

A nemes eszmékből az acrem-i rendszerlétbe besorolódva most már csak egymás lehúzása maradt.

A nemes eszmék, melyek mostanra már tovalebegtek, mostanra már csak valahol nagyon mélyen vannak jelen ezen a környéken.

És a keserűség bevonzotta az őrületet... Brink Jones megmaradt vész-kórságtól fertőzött lelke formájában.

De ez már nem teljesen ugyanaz a vész-kór.

Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint az emberi butaság."

Ödön von Horváth

A könyvben ezt úgy is próbáltam érzékeltetni, hogy az őrület hogy úszik be a hétköznapokba, és közben hogy válik teljesen elfogadhatóvá, hogy a Mara Harris-helyszínről elhozott vész-kórság már más, mert vannak különböző fokozatai. Aki kimegy a Mara Harris-helyszínre, ahol a kislányt a szörnyű halál érte (és amely helyszín különlegességéről különböző pletykák keringenek), az a személy el is hoz onnan "valamit". Egy csipetnyi vész-kórt, ami aztán mint a víz, beleivódik a lelkébe, a személyiségébe, és ott búrjánzik tovább benne, és csak rajta áll, hogy ez mennyire fog az adott személyben kifejlődni, avagy továbbfejlődni. Talán az a rengeteg őrület, melyet Ginen Beronis a mindennapok során tapasztalt, az mind innen jött... az apjával való közös tanulások során tapasztalt verések (talán az apja is kiment oda... talán tudja kontrollálni az őrületet...), a nagyszülei folytonos, sokszor szintén kemény erőszakhoz vezető harcai... a kislány nagyon régen történt halálesete talán így befolyásolta néhány generáció életét... 

Vagy mégsem? A gonoszság, az erőszakra való hajlam ott van bennünk... a vész-kórságnak az az apró szelete, érzete, amelyet valaki elhoz arról a bizonyos helyszínről, csak rásegít, csak felerősíti ezt a bennünk lévő gonoszságot... semmi olyat nem plántál belénk, amely már ne lett volna ott bennünk egészen a kezdetektől (személyenként különböző dózisokban persze) korábban is.

Mindannyiunkban.

És ez így is fog maradni, amíg az ember ember, teljesen mindegy milyen messzire jutunk a csillagok között, önmagunk elől sosem fogunk tudni elmenkülni.

A horror táptalaja a mindannyiunkban élő szorongás, az ismeretlentől való rettegés - és a vágy az ismeretlennek és a félelem természetének a megismerésére." 

Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei

Emlékszem, a tanulás szó hallatán nagyon sokáig gyomorgörcs-szerű szorongás uralkodott el rajtam. Mindig eszembe jut, ahogy apám kimondja ezeket a szavakat ("Megyünk tanulni..."), és akkor már tudom, hogy a lehető legrosszabb fog bekövetkezni. 

A könyvben leírt ütés, melynek során Ginent az apja orrbaveri úgy, hogy hátraesik a székkel, mind ugyanígy megtörtént az ilyen közös tanulások alkalmával. Ma már azért tudom, hogy valamilyen szinten apám csak jót akart ezzel és példát akart mutatni, még ha sikerült is nem kis mértékben eltúloznia "jóakarását".

Ha az emberi történelem korszakaihoz akarnám hasonlítani ezt az időszakot (márpedig a BERONIS-trilógia egyik alaptémája, hogy ami kicsiben, ugyanaz van nagyban), ez lehetett az én életemben az "inkvizíció" időszaka.

Minden élet, minden létezés igazi kötőszövete a rettegés."

Friedrich Schelling

Mikor Ginen kimászik a patakból, csurom vizesen, ez a motívum természetesen részben az újjászületést is szimbolizálja, ahogy a későbbiekben az élete is változásnak indul. Kérdés, hogy mit tud majd kezdeni a benne lévő "Brink Jones"-szal?

"Az erőszak az emberi természet sajátja, a civilizáció motorja", írja Shreiber András a Keresztény koncepció a sci-fiben című tanulmányában.

Amikor Ginen úgy dönt, otthagyja Vronsy-t, részben azért teszi, hogy az apjával való egyre több konfrontáció (amit a fiú próbál minél jobban elkerülni) ne vezessen gyilkossághoz ("Újra csak a véres kést látta..."), és ne válljon ő is szülőgyilkossá, mint az álmaiban és gondolati bevillanásaiban szereplő Brink Jones.

Ha úgy alakul, ő lesz majd az egyszemélyes büntető, és véget vet majd a "faterrendszernek".

A sors iróniája, hogy mégsem vele fog ez megtörténni, hanem barátjával, Mikel Fornile-lal, aki átvitt értelemben Ginen testvére, személyiségének egy másik fele... és amikor majd Fornile újból megjelenik, már nem csak egy kis lokáció, hanem maga az "akremrendszer" ellen fog megindulni (igaz, Megapolisz is csak egy aprócska városkolóniának számít a világűrben szanaszét elhelyezkedő számtalan Acrem-kolóniá között).

Bármit veszítesz, helyette nyersz valami mást. 

Ralph Waldo Emerson

Az akremrendszer és a faterrendszer elnvezés természetesen egymásra utal, hogy mint a csepp a tengerben, a nagyobb, tágabb értelemben vett rendszer szabályai leképezik magukat az emberek közötti, családok, barátok közötti kapcsolatrendszerre is. A szabályok mindkét esetben ugyanazok... és az emberek közötti kapcsolatok pont ettől üresednek ki és ettől válnak érdekkapcsolatokká.

Hosszú-hosszú évek konvertációs folyamata után mindezt már önmagunktól végezzük.

A kultúra (tágabban civilizáció) általános élményanyagra épül. "A borzongás igénye nem csupán a borzalom élvezete, sokkal inkább az érezni tudás, a mindent átélni és mindennel szembenézni tudás kikerülhetetlen élménymozzanata... A jót sem tudja átélni, aki nem tudja elképzelni a rosszat; a szerencsés nemzedékek a gonosztudat jó részét a fiktívkommunikációból merítik. A borzongásigény a különleges érzéki felidéző erejű moziban kulminál, mert itt a legnagyobb a fiktív én félelme és a reális én biztonsága közötti különbség" - írja Király Jenő a tömegfilm és a tömegkultúra sajátosságait boncolgató művében, a Frivol múzsában (1993)."

Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei


A vész-kórság, megjelenése az Univerzum által küldött segítség a számunkra, hogy szembesüljünk ezzel a gonoszsággal, és ez által szembesüljünk önmagunkkal (és egymással) is.

Talán nem kell annyit várnunk, és elmennünk a Szeránig, hogy ezt a szembesítést és önvizsgálatot magunkban is elvégezzük.

Egyeseket talán visszatart a félelem... a félelem, hogy mi mindenre bukkanhat e vizsgálat során... Saját magában, másokban... a saját komfortzónáján belül.

Talán tényleg szükségszerű, hogy AcremCity a teljes valóságában és félelmetes pompájában megvalósuljon.

Talán tényleg ez a mi kollektív utunk.

A fenyegető veszély sosem múlik el, csak épp nyugovóra tér.

Schreiber András: A klasszikus horrorfilm társadalomtörténete dióhéjban


További érdekességek:

Hogyan inspirált az Evil Dead: Gonosz halott-széria?

Néhány gondolat Sam Raimi klasszikussá vált horror-trilógiájáról, és a BERONIS-ra gyakorolt hatásáról. Grooovy!