Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: A vész-kór

04/25/2019

Az oldal külseje, tartalma folyamatosan újul, változik, ezért érdemes többször is visszatérni!

(Ha esetleg okostelefon böngészőjéről néznéd az oldalt, a jobb élvezhetőség kedvéért kérlek fordítsd el a készüléket! A megfelelő hang, felbontás, képarány és háttérvideók megjelenítéséhez MINDENKÉPP laptop vagy pc használata javasolt.)
_________________________________________________

"Sem a kegyetlenség ábrázolása, sem az ábrázolás kegyetlensége nem a kegyetlenség propagálása." 

(Király Jenő, filmesztéta)


Tovább folytatnám már egyszer elkezdett eszmefuttatásaimat gondolataim csapongó ösvényein ide-oda járva, ezúttal a vész-kórságról értekezve, erről a Megapoliszban mindennapossá vált szörnyű betegségről már több helyen volt szó, most csak néhány gondolatot, jegyzetet szeretnék hozzáfűzni az eddigiekhez.

A Megapoliszi álmokban két karaktert is elkap ez a földöntúli eredetű vírus (mármint akik a történet szempontjából fontos karakterek), ők a centrumkörzeti Brink Jones és a peremkörzeti kislány, Mara Harris. A vírus ismérve, hogy valami olyan magasabb erő szállja meg az illetőt, amit ő maga is képtelen felfogni, és ebben az őrületben egy olyan sötét, feneketlen harag és düh szállja meg, hogy azonnal minden körülötte lévő élő emberi lény életére tör.

"...a tűzfolyó és a Styx ágai összekeverednek, és a sötétben látomásszerű lények nyüzsögnek (...) Bírák és hóhérok jelennek meg, a tátongó mélység és legalsó bugyrai pedig csordultig telnek gonosz lények sokaságával." 
(Plutarkhosz)

______________________________________________

Persze sok más tünet is előfordul, és egyeseknél semmilyen vadság nem jelentkezik, csak szimplán az elsorvadás, szétfoszlás, szétmállás, melynek szomorú és szörnyű látványa kínos módon szemünkbe vágja saját mulandóságunkat, hogy a helyünkre kerüljünk, és Megapolisz magas Olümposzáról visszakerüljünk a saját, minket megillető helyünkre.

Thomas Mann-t idézve: "A halál mégiscsak igazságot oszt."

A vész-kór megnöveli a megszállt egyén erejét, akik így szinte legyőzhetetlenné válnak, ugyanakkor látszólag teljesen le is butítja, már-már zombiszerű állapotba taszítja, ezáltal mindenfajta kommunikációs képesség megszűnik. Minden emberség és emberiesség elhagyja őket, csak ez a mérhetetlen düh marad, amitől akaratlanul is megretten minden olyan áldozat, aki nagy szerencsétlenségére egy vész-kóros beteggel kerül szembe (és mivel általában nincsenek közvetlenül látható előjelek, bárki kerülhet ilyen helyzetbe)... és azokba az őrülettől izzó szemekbe belenézve valahogy mindenki bűnösnek érezheti magát valamiért... ki tudja miért...

Talán azért az embertelen világért, aminek a kialakításában mindannyian a részesei vagyunk/lettünk.

Egyfajta elnagyolt, és ez által megtisztító erejű, földöntúli gonoszság ez, mely a mindennapokban rejtve marad, de így a képünkbe vágva rettenetet kelt.

René Descartes nyomán a dualista filozófiaelméletek megkülönbözetik, elválasztják a fizikait a mentálistól, mondván: test és lélek két külön szubsztanica. A zombi letisztult, primitív formájában (tudat nélkül, nyers ösztöneivel, motoros funkcióival) a filozófiai test-lélek probléma sötét példája."

Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei

A vész-kór hordozója aztán e szörnyű tombolás után magának a betegségnek lesz az áldozata, mikor ez a szörnyű, földöntúli erő egyszerűen felemészti a fertőzött személyt: a hatalmas energiák szétrohasztják a húst, a biológiai lényt, aki így aztán belehal a sérüléseibe egy idő után... és a természet visszaköveteli végül magának azt, ami az övé.

Főleg Megapoliszban jelenik meg ez a "betegség", már ha jobb szó híján lehet ezt annak nevezni, és sokak szerint maga Isten, maga az Univerzumot működtető erők küldték ezt a szörnyűséget az emberi fajra, hogy ezzel visszaterelődjön ez a helyét nem találó faj a neki rendeltetett, helyes útra... bármi is legyen ez az út.

A horrorműfaj kidolgozza a depresszió világképét" - állítja Király Jenő. A szépség kultúrájában nincs helye a szörnyetegnek: a testkultusz kiveti magából a torzszülöttet, az élő undorodik a halottól, mert a szépség eróziójára emlékezteti."

Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei


A régi görög és római drámákban mindig a szociális rend felbomlását, egy civilizáció végét jelzi, hogy betegségek, pestisek kezdenek el pusztítani, "a társadalom felszámolja önmagát", megérett a pusztulásra. A vész-kór egy ugyanilyen jelzés, a szociális betegség tünete. "Az emberiség pusztulása a társadalmak halála; a közösségek eróziója egyenlő a világvégével." (Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei)

Egyfajta öntisztító folyamat.

Azzal mindenesetre nagyon sokan egyetértenek Megapoliszon belül és kívül, már kolóniákon vagy a csillagok közötti űrállomásokon tengődve, hogy a jelenlegi út, ahol most vannak, az semmiképp sem a "helyes út".

A vész-kórság átmeneti állapota átvitt értelemben a társadalom rothadása, tombolása nem más, mint a társadalom megtisztulása, önmegtisztító folyamata. Valami jóval több, valami általunk megérthetetlen és felfoghatatlan létforma próbál manifesztálódni az anyagba és a matériába túlságosan belesüllyedt világunkba.

Abban a pillanatban, hogy ez a kórság (ami csak a mi, emberi szintünkön nevezhető "kórságnak") manifesztálódik a világunkban, valami sokkal szélesebb, számunkra nem érzékelhető létsík erői szabadulnak el és törnek utat, a mi hús-vér testünket használva tér- és időkapunak.

Talán felismerik, hogy hova kerültek, és a mindenáron való menekülési vágyuk vissza a saját világukba okozza egyeseknél ezt a túlzott, mérhetetlen vadságot?

Király Jenő így értekezik az ehhez hasonló "monstrumokról" a Frivol múzsa című munkájában, mely idézet akár Brink Jones testeti korlátaitól megszabadult állapotára is igaz lehet: "Két világba tartozik, és egyikben sincs helye, az egyiket kinőtte, a másikba nem tudott belenőni, az egyikkel nem tudott megbékélni, a másik lakói vele nem tudnak megbékélni, harmadik szféra lakója, de harmadik szféra nincs, lévén a két előbbi közvetlenül határos: a szörny nem tud lenni, és nem lenni sem tud. Két összeegyezhetetlen világ idegensége válik az átmeneti lényben önálló életformává, mely belsőleg kielégíthetetlen életvágy, külsőleg dühödt szerencsétlenség. A monstrum a megtestesült megoldatlanság."

Vagy egy olyan mérhetetlenül sötét gonoszság kerül így a mi érzékelhető, megfogható valóságunk színterére, ami igaz nem ekkora szörnyű dózisban, de ott van mindannyiunkban, és érzékeltetjük is a mindennapokban.

Mert minden ember egy rendkívül bonyolult és érzékeny adóvevő is egyben.

Az orvosok, tudósok még semmire sem jöttek rá ezzel kapcsolatban, és mivel egy olyan létsík energiáit, entitásait kellene megérteni, ahol a mi földi eredetű tudományunk csődöt mond, valószínűleg nem is fognak az ezzel kapcsolatos kutatásaikkal előrébb jutni. Sokak szerint az Univerzum próbálja egyensúlyba hozni a természet törvényeit azzal, hogy ezt a szörnyű, pusztító kórságot az emberiségre szabadította. 

Azonban még így is, hogy az emberiség már több ezer éve az űrben bolyong, számtalan kolóniát kialakítva, még így is csak a megismerhető Univerzum csak egy apró, porszemnyi méretű szegletét lakta csak be, és csak a mi emberi mértékeinkkel nézve tűnik ez "óriásinak".

Lehet, hogy ez a "csak" is óriási Isten szemében?

A vész-kórt nem tudományos módon kell megfejteni, hanem csak is lelki, spirituális módon. A materiális világ eszközei itt már csődöt mondanak, egyetlen eszközünk, ami még működhet, a saját lelkünk, elménk, szellemünk. Figyelnünk kell arra, mit mondanak nekünk, és ha hallgatunk rájuk, talán megtaláljuk mindannyian azt a bizonyos helyes utat.

Egyszerűnek hangzik, de egy túlságosan is anyagba süllyedt, acrem-i világban ki hallgatna efféle "sületlenségekre"?

Majd mi megmérjük, rájövünk, megoldjuk... orvosságot írunk fel rá. Anyagba öntjük... lehúzzuk közénk, a mi szintünkre a megérthetetlent.

A vész-kórságban szenvedő egyén valójában a társadalmi betegségek hordozója, az önmagát felzabáló és felemésztő közösség és társadalom nyomorúságos vírusa.

Ez a vírus főleg a hatalmas centrumkörzetekben és a távoli csillagok közötti monumentális méretű űrállomásokon dúl, de a Mara Harris-eset a bizonyíték rá, hogy (átvitt értelemben) ezek a társadalmi betegségek végül minden otthonba begyűrűznek, betörnek... és így saját, személyes otthonaink (legalábbis amit azoknak hittünk) válnak majd saját csapdáinkká.

Alábecsüljük a gonoszság társadalomporlasztó erejét." 

Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei

Holttest az elátkozott zuhogóban (Brink Jones), illetve John Everett Millais brit festő Ofélia című képe, az egyik kedvenc festményem.

__________________________________________________

A centrumkörzetek urai, illetve az illúzióktól függő akremiták ezt sosem fogják elfogadni, és akkor sem fogják elhagyni az álomhajót, ha az már több helyen léket kapott, és süllyed.

Oswald Spengler az alábbiakat írja A Nyugat alkonya (1918) című művében:

"A világváros kőkolosszusa áll minden nagy kultúra életfolyamatának a végén. A lelkileg a vidék által megformálódott kultúrembert saját teremtménye, a város először birtokába veszi, aztán birtokolja, majd a maga teremtményévé, végrehajtó szervévé és végül áldozatává teszi. Ez a kőből álló massza az abszolút város. Képe, ahogy félelmetes szépségével az emberi szem fényvilágában megjelenik, a "végérvényessé vált"-nak egész fennkölt halálszimbolikáját magában foglalja."

A vész-kórság mint betegség szimbolikusan a szemükbe vágja a tényt, hogy alábecsüljük az emberi gonoszságot, és ennek társadalomporlasztó erejét. A centrumkörzetekből leúszó Brink Jones (akinek a neve egyébként angolul azt jelenti: "valaminek a széle"...) vész-kórságtól fertőzött szellemét valami Vronsy-ba vonzotta, mikor megérezte a helyszínből áradó negatív energiákat. Maga a környezet gyönyörű volt, "ahol a Iolwyn csillogó szalagja egy íves kanyart ír le...", de egy helyszín önmagában sosem gonosz.

Az ott élő emberek azok.

"Bármit veszítesz, helyette nyersz valami mást." 
(Ralph Waldo Emerson)

A '90-enes évek mellett a '80-anas évek filmjeinek nagy rajongója vagyok, ez utóbbi volt az a korszak, amely "...kitermelte a hallatlan erőszakjelenetekben bővelkedő és/vagy szürrealisztikus destrukcióba torkolló rémségeket (Sam Raimi: Gonosz halottak [//The Evil Dead//], 1981; John Carpenter: A dolog [//The Thing//], 1982), teret adott az álom továbbgondolásának is. William Paul a korszak horrorpoétikáját azzal foglalja össze, hogy "a belsőt külsővé kell tenni". {Paul: Laughing Screaming. p. 384.} Ennek a legszebb példája az álom felszínre kerülése és eluralkodása az empíria világán..."

Varga Zoltán
FÖLÉBREDNI A (RÉM)ÁLMOKBÓL?
ÁLOMKONCEPCIÓK A HORRORFILMBEN


_____________________________________

Ginen Beronis-nak mindig is nehezére esett az ismerkedés, részben brutális apja bántalmazásai miatt fiatalkorában, ami akaratlanul is megváltoztatta az emberekhez való viszonyát. A regényben Ginenben örök kérdés maradt, hogy az apja vajon járt e valaha az elátkozott zuhogónál, a Mara Harris-helyszínen, és ha igen, mit hozott el onnan? Egy csipetnyi gonoszságot? Ami csak felnagyítja mindazt a gonoszságot, ami egyébként is bennünk van, mint emberekben. Így lettünk "legyártva".

Ginen is járt a helyszínen, a regény így indul. Így az örök félelem szintén kialakul benne, hogy vajon belőle mikor fog előjönni az őrület? Vajon belőle is Brink Jones válik majd?

("Szabadság... egy véres felirat volt a falon...")

...mert ahová a gonoszság begyűrűzik és talajt fog, ott aztán elburjánzik, és egy idő után elfogadottá, természetessé válik.

Brink Jones  a romlottság gócpontjából, egy centrumkörzeti nagyvárosból úszott le, sodródott le a folyóval a peremkörzeti Vronsy-ba, de a falu sem volt mentes a bűnöktől (ahogy mindannyiunkban van egy csipetnyi gonoszság, ez is része a lényünknek)... ezért is tudott ott megtapadni. Vronsy-ban ez a gonoszság valahogy sokkal jobban kulminált, amit a valamikori Brink Jones is megérzett.

Egy idézet a Megapoliszi álmokból:

"Szörnyű háború dúlt valamikor ezen a vidéken, talán még valamikor a kezdetekkor, még a Nagy Szeranista Mozgalmak időszakaiban, nem sokkal a megérkezés után, egy véres háború rengeteg áldozattal, bánattal és szomorúsággal.

Ez a bánat azóta sem hagyta el ezt a környéket, sőt, ez a bizonyos bánat aztán később öngerjesztő módon, bár teljesen más jellegű, de újabb bánatot, újabb fájdalmat és újabb keserűséget szült."

Ez a rész természetesen Vronsy-ra vonatkozik, ahogy Brink Jones a folyóban, a patakokban sodródva rábukkan a falura... valami vonzza őt oda... ahol a sötét gyűlölettel fertőzött lelke talajt foghat végre... És megtalálja Vronsy-t, ahol "bár teljesen más jellegű, de újabb bánatot, újabb fájdalamat és újabb keserűséget szült" valami... A régi, nemes harcok elmúltak, most már csak a gyötrelmes mindennapok maradtak. 

Nem lehetséges-e, hogy a homo sapiensbe több szorongás ér rettegés szorult, mint a legfélénkebb állatba?"

Hankiss Elemér

Bill Stoneham rejtélyes festménye, az 1972-ben készült "The Hands Resist Him". A festmény rendkívül különös hangulatot áraszt. Az üvegablak túloldalán a sötétben látható megannyi kéz a BERONIS-ban szereplő vízalatti lehúzó szellemkezek egyik inspirációjául szolgált. A Vronsy-széli erdőkben található, (a kislány Mara Harris halála óta) megszállt zuhogóban élő szellemalakok lehúzzák magukhoz az arra járó, mit sem sejtő áldozataikat.

A lehúzó kezek sok mindent szimbolizálnak, legfőképpen azt a fiatalkoromban megtapasztalt lehúzó erőt, amit mindig is éreztem szülőfalumban felnőve. Természetesen eleinte semmit sem éreztem az egészből, csak nagyon homályosan, majd azt a bizonyos paradicsomi létállapotot elhagyva szép lassan szembekerültem az igazsággal. 
Az otthoni veréseket szép lassan már természetesnek vettem, és valahol el is fogadtam, hogy nekem ez kijár. Nem esett jól, természetesen, de az iskolai és a falubeliek szemétkedéseit már nehezebben tűrtem. Az otthon mellett az iskolában is gyakoriak voltak a verekedések, legfőképpen a cigányok miatt és a melléjük álló, magukat menőknek tartó fehér srácok sokszor bejártak tantermekbe, hogy ott belekössenek azokba, akikbe akartak. Természetesen sokszor engem is megtaláltak. Ha nem fizikálisan, hát verbálisan, valamibe mindig bele lehetett kötni. Ma már nevetségesnek tartom mindezt, de akkoriban nagyon nehéz volt ezt megemészteni. Kész őrület uralkodott el olykor a szünetekben, a tanároknak meg hiába szóltunk, semmit sem tettek... volt, hogy szünetekben az osztálytermünk földszinti ablakán ugráltunk ki, hogy szóljunk a tanároknak, akik rendszerint mindig elhajtottak minket ("Szóljatok az osztályfőnökötöknek!", mondták, és folytatták a trécselést). 
Olyat is láttam egy alkalommal, hogy egy lányt hurcoltak be az egyik mosdóba, a földön végighúzva. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor jártunk ki általánosban a mosdóba, mert tudtuk, ott mindig garázdálkodik valamelyik suttyó. Esetleg az órákról ki tudtunk kéredzkedni, de néha akkor is ott találtuk őket. A vészkórság és a lehúzó kezek motívuma tehát lehát leginkább az iskolai és az otthoni "őrületek" valóban megtörtént eseményei alapján jött létre. 
De azt hiszem, nem kell messzire menni, a tévéhíradót bekapcsolva betekintést nyerhetünk napjaink vészkórsággal terhes világába.
Sokszor elég egy szó, egy megjegyzés, és aztán a későbbiekben már nincs is szükségünk lehúzó kezekre, mert mi magunktól képesek leszünk lehúzni önmagunkat.
___________________________________

A fogyasztói, peremkörzetekre ítéltetett keserű, lehúzó élet mindennapjai, miközben Szerán nekik a M I N D E N T ígérte egykoron.

A nemes eszmékből az acrem-i rendszerlétbe besorolódva most már csak egymás lehúzása maradt.

A nemes eszmék, melyek mostanra már tovalebegtek, mostanra már csak valahol nagyon mélyen vannak jelen ezen a környéken.

És a keserűség bevonzotta az őrületet... Brink Jones megmaradt vész-kórságtól fertőzött lelke formájában.

De ez már nem teljesen ugyanaz a vész-kór.

Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint az emberi butaság."

Ödön von Horváth

A könyvben ezt úgy is próbáltam érzékeltetni, hogy az őrület hogy úszik be a hétköznapokba, és közben hogy válik teljesen elfogadhatóvá, hogy a Mara Harris-helyszínről elhozott vész-kórság már más, mert vannak különböző fokozatai. Aki kimegy a Mara Harris-helyszínre, ahol a kislányt a szörnyű halál érte (és amely helyszín különlegességéről különböző pletykák keringenek), az a személy el is hoz onnan "valamit". Egy csipetnyi vész-kórt, ami aztán mint a víz, beleivódik a lelkébe, a személyiségébe, és ott búrjánzik tovább benne, és csak rajta áll, hogy ez mennyire fog az adott személyben kifejlődni, avagy továbbfejlődni. Talán az a rengeteg őrület, melyet Ginen Beronis a mindennapok során tapasztalt, az mind innen jött... az apjával való közös tanulások során tapasztalt verések (talán az apja is kiment oda... talán tudja kontrollálni az őrületet...), a nagyszülei folytonos, sokszor szintén kemény erőszakhoz vezető harcai... a kislány nagyon régen történt halálesete talán így befolyásolta néhány generáció életét... 

Vagy mégsem? A gonoszság, az erőszakra való hajlam ott van bennünk... a vész-kórságnak az az apró szelete, érzete, amelyet valaki elhoz arról a bizonyos helyszínről, csak rásegít, csak felerősíti ezt a bennünk lévő gonoszságot... semmi olyat nem plántál belénk, amely már ne lett volna ott bennünk egészen a kezdetektől (személyenként különböző dózisokban persze) korábban is.

Mindannyiunkban.

És ez így is fog maradni, amíg az ember ember, teljesen mindegy milyen messzire jutunk a csillagok között, önmagunk elől sosem fogunk tudni elmenkülni.

A horror táptalaja a mindannyiunkban élő szorongás, az ismeretlentől való rettegés - és a vágy az ismeretlennek és a félelem természetének a megismerésére." 

Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei

Emlékszem, a tanulás szó hallatán nagyon sokáig gyomorgörcs-szerű szorongás uralkodott el rajtam. Mindig eszembe jut, ahogy apám kimondja ezeket a szavakat ("Megyünk tanulni..."), és akkor már tudom, hogy a lehető legrosszabb fog bekövetkezni. 

A könyvben leírt ütés, melynek során Ginent az apja orrbaveri úgy, hogy hátraesik a székkel, mind ugyanígy megtörtént az ilyen közös tanulások alkalmával. Ma már azért tudom, hogy valamilyen szinten apám csak jót akart ezzel és példát akart mutatni, még ha sikerült is nem kis mértékben eltúloznia "jóakarását".

Ha az emberi történelem korszakaihoz akarnám hasonlítani ezt az időszakot (márpedig a BERONIS-trilógia egyik alaptémája, hogy ami kicsiben, ugyanaz van nagyban), ez lehetett az én életemben az "inkvizíció" időszaka.

Minden élet, minden létezés igazi kötőszövete a rettegés."

Friedrich Schelling

Mikor Ginen kimászik a patakból, csurom vizesen, ez a motívum természetesen részben az újjászületést is szimbolizálja, ahogy a későbbiekben az élete is változásnak indul. Kérdés, hogy mit tud majd kezdeni a benne lévő "Brink Jones"-szal?

"Az erőszak az emberi természet sajátja, a civilizáció motorja", írja Shreiber András a Keresztény koncepció a sci-fiben című tanulmányában.

Amikor Ginen úgy dönt, otthagyja Vronsy-t, részben azért teszi, hogy az apjával való egyre több konfrontáció (amit a fiú próbál minél jobban elkerülni) ne vezessen gyilkossághoz ("Újra csak a véres kést látta..."), és ne válljon ő is szülőgyilkossá, mint az álmaiban és gondolati bevillanásaiban szereplő Brink Jones.

Ha úgy alakul, ő lesz majd az egyszemélyes büntető, és véget vet majd a "faterrendszernek".

A sors iróniája, hogy mégsem vele fog ez megtörténni, hanem barátjával, Mikel Fornile-lal, aki átvitt értelemben Ginen testvére, személyiségének egy másik fele... és amikor majd Fornile újból megjelenik, már nem csak egy kis lokáció, hanem maga az "akremrendszer" ellen fog megindulni (igaz, Megapolisz is csak egy aprócska városkolóniának számít a világűrben szanaszét elhelyezkedő számtalan Acrem-kolóniá között).

Bármit veszítesz, helyette nyersz valami mást." 

Ralph Waldo Emerson

Az akremrendszer és a faterrendszer elnvezés természetesen egymásra utal, hogy mint a csepp a tengerben, a nagyobb, tágabb értelemben vett rendszer szabályai leképezik magukat az emberek közötti, családok, barátok közötti kapcsolatrendszerre is. A szabályok mindkét esetben ugyanazok... és az emberek közötti kapcsolatok pont ettől üresednek ki és ettől válnak érdekkapcsolatokká.

Hosszú-hosszú évek konvertációs folyamata után mindezt már önmagunktól végezzük.


"A kultúra (tágabban civilizáció) általános élményanyagra épül. "A borzongás igénye nem csupán a borzalom élvezete, sokkal inkább az érezni tudás, a mindent átélni és mindennel szembenézni tudás kikerülhetetlen élménymozzanata... A jót sem tudja átélni, aki nem tudja elképzelni a rosszat; a szerencsés nemzedékek a gonosztudat jó részét a fiktívkommunikációból merítik. A borzongásigény a különleges érzéki felidéző erejű moziban kulminál, mert itt a legnagyobb a fiktív én félelme és a reális én biztonsága közötti különbség" - írja Király Jenő a tömegfilm és a tömegkultúra sajátosságait boncolgató művében, a Frivol múzsában (1993)

Orsody Dániel / Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero: A horror mesterei


A vész-kórság, megjelenése az Univerzum által küldött segítség a számunkra, hogy szembesüljünk ezzel a gonoszsággal, és ez által szembesüljünk önmagunkkal (és egymással) is.

Talán nem kell annyit várnunk, és elmennünk a Szeránig, hogy ezt a szembesítést és önvizsgálatot magunkban is elvégezzük.

Egyeseket talán visszatart a félelem... a félelem, hogy mi mindenre bukkanhat e vizsgálat során... Saját magában, másokban... a saját komfortzónáján belül.

Talán tényleg szükségszerű, hogy AcremCity a teljes valóságában és félelmetes pompájában megvalósuljon.

Talán tényleg ez a mi kollektív utunk.

"Bármit veszítesz, helyette nyersz valami mást." 
(Ralph Waldo Emerson)