Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Ginen Beronis

05/14/2019

Az oldal külseje, tartalma folyamatosan újul, változik, ezért érdemes többször is visszatérni!

(Ha esetleg okostelefon böngészőjéről néznéd az oldalt, a jobb élvezhetőség kedvéért kérlek fordítsd el a készüléket! A megfelelő hang, felbontás, képarány és háttérvideók megjelenítéséhez MINDENKÉPP laptop vagy pc használata javasolt.)
__________________________________________________

Hogy mi a közös bennem és Ginen Beronis-ban? Mennyi a valós és mennyi a kitalált elem a történetben?

Rengeteg minden, azonban nem szeretnék külön kitérni a részletekre, mert szeretném, ha ez a "misztikum" része lenne. A karaktert magamról mintáztam, és mivel gyerekkorom óta írok és naplót is vezetek, többé-kevésbé rendszeresen, így volt anyagom, hogy fel tudjam építeni a karaktert.

A legjobb történetekben, melyeknek én is a rajongója vagyok, az a közös, hogy olyan főhösük van, akivel könnyű együtt érezni, aki (ha nem is mindenben), de szimpatikus a számunkra, különben ha csak nem viszi el a figyelmünket valami más, akkor teljesen érdektelenné válik a számunkra a cselekmény. Ginen Beronis esetében arra törekedtem, hogy ez a szimpátia meg legyen. 

Könnyebben együttérzünk egy olyan karakterrel, aki valahonnan nagyon mélyről, alulról jön (underdog), és valós problémái, gondjai vannak, hogy aztán veszedelmes kalandok árán végül valami nagy tettet hajtson végre, és ez által kiemelkedjen a többiek közül. 

Legalábbis a klasszikus, lineáris történetvezetés során ez így szokott történni. Jön egy nemes küldetés, ahol a hős megmérettetik, valahogy sikerül helytállnia, majd jön a várva várt dicsőség és happy end.

Hogy Ginen Beronis-szal is így lesz e, ez legyen a későbbi regények titka.

Jelenleg a legnagyobb probléma, hogy nincs nemes küldetés. Ginen Beronis nem találja a helyét, nem találja a célját, nem talál semmit, ami az életének értelmet adna. Egyedül csak az Athrems Club marad, és a bulik után megmaradt homályos emlékek.

Ezt az érzést mindannyian átéljük, mikor még nem egészen tudjuk, mi is a dolgunk az életben, és miért vagyunk a Földön. Ginen Beronis élete a bizonyíték arra, hogy ez a távoli jövőben sem lesz másként, a felnőtté vállás természetes velejárója lesz ez is mindaddig, amíg az ember ember marad. 

A Beronis-trilógiában sosem jelennek meg évszámok, szándékosan azért, hogy ennek az időtlenségnek az érzete minél inkább hangsúlyosabbá váljon.

A valóság időtlensége.

Valós emberi motiváció az is, hogy nemes küldetés, életcél híján az ember hajlamso magának fiktív problémákat és gondokat teremteni az által, hogy például olvasunk, filmeket nézünk, számítógépes játékokkal játszunk... sportolunk, stb.

A modern világ eltűntette a hősöket.

Megtisztító, nemes küldetés híján Ginen Beronis-nak csak a valóság marad, annak minden gondjával-bajával, nyűgjével, álláskereséssel, megalázó munkákkal, valós emberi kapcsolatok és párkapcsolatok hiányával, lenézéssel, pénztelenséggel... a kitörés reménytelenségével.

Ginen is azt teszi, mint oly sokan, amikor egy időre menekülni szeretnének mindezek elől: egy fiktív világba menekül. 

Mortimasz és Blú karaktere mindkettő megegyezik abban, hogy nekik megadatott a kaland és a nemes küldetés, mindaz, ami Ginen Beronis-nak nem... még akkor is, ha Ginen világa is van annyira csodálatos és fantasztikus, mint képzelt alteregóinak a világai. Amíg Mortimasz és Blú a küldetésüket járják, Ginen csak teng-leng a világban, keresve önmagát, keresve valami célt... ami túlmutat a "csak életben maradáson", ahol jelen állapota szerint tart. Csak ennyiről szólna az élet? Hogy ne dögöljünk meg?

Nem nehéz meglátni, hogy a regényben mindig úgy követik egymást a Mortimasz illetve a Blú történetek, hogy azok valahogyan reflektáljanak Ginen épp aktuális élethelyzetére. Mortimasz elindul a felnőtté válás neki is rögös útján, ahogy Blú is elindul, és a gondtalan gyermeki játékszobából kijut a természetbe, ahol rengeteg veszély leselkedik rá.

A valóság, az élet is pont ilyen.

Nyílván Mortimasz és Blú történeteit úgy kellett megkreálni, hogy legyen bennük olyan történelem vagy motiváció, ami miatt Ginen Beronis kedvenceivé tudtak válni. Hiszen az ő életére reflektálnak ezek a mesék, ugyanakkor remekül ellenpontozzák Ginen túlságosan is valóságosnak ható életét.

Mint az érem két oldala, a mérlelg két serpenyője.

A későbbi részek során látni fogjuk, hogy Ginen csak egy a sok közül, az ő generációja szintén hasonló cipőben jár, és a Megtisztító Háború során (sajnos) meg fog adatni ezeknek a fiataloknak az a nemesnek hitt kaland, amire annyira vágytak, de sosem történt meg.

Ginen Beronis és Rae Anne Corzek mindketten a saját generációjuknak az egyszemélyes, szimbolikus képviselői.

Ginen Beronis gyerekként nagyon sok időt töltött a barátaival a falu környéki erdőkben, réteken, kis fakunyhókat építgettek, játszottak, napestig fociztak a suli betonpályáján. 

A játék az egyetlen olyan esemény, amikor mindannyian jelen vagyunk, a mostban, a pillanatban.

A kivonulók, a centrumkörzetekből a különböző peremkörzetek felé elindulók is ezt akarják, visszatérni a természetbe, ami Ginennek megadatott gyerekkorában, de később már jobban vonzotta őt a nagyváros, AcremCity. Körbebicajozta az erdőket, mintha keresne valakit, valakiket, akik addigra már sehol sem voltak, az erdők és a rétek is kiürültek Vronsy környékén. 

A gyerekkornak vége.

A kolonizáció elérte a falut, új világ szelei fújnak, az Acremcorp világának szelei.

Ezek azok a szelek, melyek később majd valódi szélviharrá fognak alakulni, mikor kiderül, hogy a peremkörzetekre kivonulni nem elég.

A Megtisztulás nem ilyen egyszerű.

És így fog majd rájönni Ginen Beronis is, hogy inkább leélt volna egy életet az általa nagyon vágyott kalandok nélkül, mint hogy ennek a szörnyű háborúnak a részévé váljon, ahol igazából mindenki áldozat.

Harc a peremért, harc az elveszett-elvesztett gyermekkorért.

Elég ideig nézték gyerekeknek az embereket a centrumkörzetek monumentális díszletek között.

A felnőtté válás, az uralkodó rendszerrel való leszámolás kezdetét veszi, hogy eljöjjön a jelenkor pillanata, a "jelen" pillanata, melyet mindannyian otthagytunk...

Otthagytunk a peremen, mikor valamikor a távoli múltban inkább Acrem-et választottuk.

Édesanyám

"- Mi a fenét néztek, takarodjatok vissza a szobátokba, most! - rikácsolta az apja lihegve rá és a hugára.


Nem volt mit tenni.


Ginen becsukta az ajtót, és leült az ágyra. Hallotta a mozgások neszeit, az ütések csattanásait, a kő és a test tompa koppanásait. Hallotta apja vad szuszogását, szitkozódását. Hallotta, ahogy anyja időnként felnyög, és kéri az apját, hogy hagyja abba.


De nem hagyta abba..."

A Beronis: Megapoliszi álmok bizonyos részeit a szomorú valóságunk inspirálta, többek között Édesanyám története is. E jelenetet élőben átélni, mondani sem kell, szörnyű élmény volt. Édesanyám térdcsontja tört el akkor, melyet most egy műanyag protézis helyettesít, és éppen a napokban volt a negyedik (és remélhetőleg utolsó) műtéte.

Segédeszközök nélkül sosem állhat már a saját lábára. Szerencsére azonban jól van, és éli továbbra is az életét, dolgozik is... mindent megtesz, hogy normális életet éljen. Példaértékű a kitartása, és nagyon büszke vagyok rá emiatt!

Szeretlek Anya!