Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Ginen Beronis

05/14/2019

"A világ hatalmas, de bennünk
oly mély, akár a tenger."
- R. M. Rilke

"Valahol mi mindannyian Ginen Beronis-ok vagyunk."

____________________________________________________

Az oldal külseje, tartalma folyamatosan újul, változik, ezért érdemes többször is visszatérni!

(Ha esetleg okostelefon böngészőjéről néznéd az oldalt, a jobb élvezhetőség kedvéért kérlek fordítsd el a készüléket! A megfelelő hang, felbontás, képarány és háttérvideók megjelenítéséhez MINDENKÉPP laptop vagy pc használata javasolt.)
__________________________________________________

Gondolatok

Álomnak vége van, világnak nincs vége.

Cseh Tamás

Hogy mi a közös bennem és Ginen Beronis-ban? Mennyi a valós és mennyi a kitalált elem a történetben?

Ginen Beronis karakterét szinte teljes egészében magamról mintáztam, és minden, ami vele megtörténik a regényben, velem is megtörtént, csak itt-ott változtattam a történéseken, azokon a részeken, ahol ezt a cselekmény megkövetelte. A karaktert magamról mintáztam, és mivel gyerekkorom óta írok és naplót is vezetek, többé-kevésbé rendszeresen, így volt anyagom, hogy fel tudjam építeni a karaktert.

Nem túlzás azt állítani, hogy a BERONIS-t egész eddigi életem során írtam, és minden megszerzett tudásom és tapasztalatomat igyekeztem átadni az írás során. Egész életemben írtam, mert egész életemben naplót vezettem, és egész életemben írtam, mivel sci-fi és fantasy-történetek írásával mindig is próbálkoztam, kezdetben természetesen nem sok sikerrel.

A Megapoliszi álmokban Ginen Beronis-szal megtörtént események nagyrészt mind megtörténtek velem is. Az én szentnek és stabilnak hitt családom is széthullott. Én is egy apró faluban éltem,  mely falut a környező települések mind szidták és lenézték (a Megapoliszi álmok vonatos jelenete, mikor a két utazó Vronsy-t gúnyolja, szintén megtörtént). Később, mikor már apámmal való viszonyom tarthatatlan lett, szó nélkül eljöttem otthonról, és egy OTTHONban éltem édesanyámmal, ahol természetesen valójában nem is lett volna szabad, de szerencsére meg tudtam húzni magam néhány évig, amíg közös lakást tudtunk venni a vagyonmegosztásból befolyt pénzen, hiszen apám minden vagyonából kiforgatta megnyomorított édesanyámat, és csak ennyi maradt nekünk a múltból. Az indiai étterem is valós, ahol heti két napot dolgoztam, és 5000 ezer forintot kaptam kézhez minden nap végén, ami számomra hihetetlen érzés volt, és így tudtam lecserélni régi, "peremi" ruhadarabjaimat. És az is igaz, hogy egy filmes kurzust hagytam abba a munka miatt, pedig már a finishben voltam, és a záróvizsgáknál tartottam.

Nem láttam sok értelmét annak a sulinak, és gyötrelmes gyötrődés volt oda járni (a két éves OKJ-s kurzus végül három évig tartott, mert a második évfolyamot ismételnem kellett a rengeteg hiányzásom miatt). Persze apámtól mindig megkaptam, szokás szerint hogy "Dehát te választottad...", a szokásos hárítós szöveg, inkább terel, minthogy megkérdezze mi a baj, vagy, hogy egyáltalán megértse... de a BERONIS-ban ezt is leírom. Nem igazán jöttem ki az osztálytársaimmal, egy különc voltam még köztük is, a filmesek között is. Mindenki dohányzott rajtam kívül. Egyszer valóban megtörtént, hogy egy szünetben inkább kimásztam a suli kerítésén, minthogy visszamenjek az órára. Lehet, hogy jól jött volna a papír, hogy elvégeztem a kurzust, de semmi sem változott volna a későbbiekben, világos volt már nekem a vége felé, hogy nem lesz belőlem filmrendező, mert Magyarországon kitörtni lehetetlen. Minden ilyen közösség egy zárt közösség, ahova valahogy be kell nyalnia magát az embernek, vagy még egyszerűbb, ha oda születik. Rosszul esett tovább, hogy dicséretes ötöst kaptam a Bolyongás című vizsgafilmemre, a tanárok orrba-szájba dicsérgettek, de valami gyakornoki melót vagy bármi lehetőséget, vagy akár csak egy jó tippet, hogy mit érdemes kezdeni ebben a szakmában, nem adtak volna.

Akkor kezdett számomra világossá válni, hogy Magyarország nem Amerika, és amilyen mélységekből nagy idoljaim, James Cameron vagy George Lucas fel tudott törni, az itt nem megvalósítható., már csak mentalitásbeli különbségek miatt sem. Itt a tehetséget inkább lerugdosság, míg Amerikában értéknek számít és ápolják. Itt nem a tehetség a perdöntő, hanem hogy ki kit ismer, és ez elég szomorú.

Különcnek számítottam azért is, mert én azt szerettem volna, ha komolyan vesszük a filmes karriert, és rövidfilmek forgatásával hívjuk fel magunkra a figyelmet. Rengeteg interjút olvastam nagy idoljaimtól, és James Cameron mindig úgy nyilatkozott, "Csak csináld. Forgass filmeket, gyakorolj, legyen valamid, amit fel tusz mutatni. Senki sem fog felkérni rá, arra hiába vársz." Ezt a mentalitást akartam átvinni a többiekbe is, akik azonban csak lébecolni jártak oda, pedig több rövidfilm-forgatókönyvet is írtam, köztük néhány történet aztán bekerült a BERONIS-trilógia cselekményébe is, például a Mara Harris-rejtély, Vakember. A Mara Harris-rejtélyt végül mégiscsak leforgattam, de külön, másokkal, csak sajnos az elveszett, így újra kellett az egészet csinálnom, de az is elkészült: RÉMÁLOMVLOG.

Azóta úgy tudom, nem csak a kurzus szűnt meg, de az egész suli is becsődölt. Sokszor azt hittük, már a mi időnk alatt be fog dőlni az egész, rengetegszer maradt el óra, mert a tanárok nem jöttek be, télen kimaradtak hetek mert nem volt fűtés, és a többi... Értelmetlen volt az egész, és feleslegesen vett el időt az életemből.

De ha nem történt volna meg mindez, nem tudnék hitelesen sem írni róla.

"It's a long road...": Sylvester Stallone, mint John Rambo a First blood (1982) című zseniális filmben. Rambo/Rocky/Stallone gyermekkorom nagy hősei voltak, és a "Csak végig az útszélen"-motívumában is fontos inspirációt jelentett a fenti filmből származó kép... A motívum legelőször a Megapoliszi álmokban Ginen Beronis Vronsy-ból kivezető útja során jelenik emg, mely valóban így történt a valóságban is: egy pusztán keresztül vezető kivilágítatlan út vezetett ki a szomszédos település vasútállomására, melyet mindig gyalog tettem meg. Ábrándozásaim során gyakran eszembe jutott John Rambo magányosan vándorló alakja. Mindig tovább, mindig előre... sosem feladni, bármit is hozzon a jövő... Emellett Ginen Beronis az a tökéletes katona-alapanyag, amelyre a GSF-nek is szüksége lesz majd a háborúban. A sok Megapoliszban céltalanul bolyongó fiatalhoz hasonlóan ő is elveszett, és csak egy irányító erőre vár, amelyért (peremi paraszti neveltetéséből adódóan) akár meghalni is képes lenne. De a megapoliszi létben sorstársaihoz hasonlóan ő is csak kallódik a szürke mindennapokban... e fiatalok egy részét pont ezért tudja magához vonzani a szeranista ellenállás eszméje, ideológiája... Apa és anya nélkül, hiteles szülők és bármilyen hiteles iránymutató minta nékül visszatérve a "teremtőhöz", a természetet, a Szerán bolygót istenéül választó ideológiához.
___________________________________________


Ginen Beronis valóságon alapuló élete adja azt a stabil bázist, azt a szilárd alapkövet, amely alkalmas arra, hogy tovább építkezzünk rajta, és a későbbi kötetek egyre fantasztikusabb eseményeinek valósághű kiindulópontot adjon.

Minél hitelesebb a kiindulópont, annál inkább átélhetőbb a sztori, ez számomra egy fontos alaptörvény, amelyet mindig szem előtt akarok tartani. Minél hitelesebbek a karakterek és az alaphelyzet, annál inkább izgulunk értük, és annál inkább tétje van az eseményeknek. Az egyik jegyzetemben a következő mondatot jegyeztem fel, amit most szó szerint bemásolok: 

VALÓS VESZÉLYEK NÉLKÜL SZART SEM ÉR AZ EGÉSZ!!!!!!!!!!

Ezzel együtt a kisemberek élete mindig sokkal jobban érdekelt, mert az illúzióktól mentes valóságot lehet általuk ábrázolni. Minden más csak hazugság. És nem utolsó sorban az egész rendszer az ő kizsákmányolásukra épül, az ő rabszilgamunkájukból tartja fenn magát. Minden ezen a szinten dől el, mindennek itt van tétje, a valós szinten... Minden más csak játék. Illúzió.

A BERONIS-trilógia, illetve a Beronisverzum inkább belső utazás, mint a szó igazi értelmében vett, helyszínről helyszínre tartó utazás... gyakori téma a trilógia cselekményében az utazás motívuma, peremről a centrumkörzetekre, oda és vissza, de mégis a legfontosabb utazás odabenn zajlik, a karakterek, és főként Ginen Beronis lelkében, szellemében.

A (veréseket leszámítva) szinte paradicsomi falusi gyermekévek, bungallók építése és a sok játék az erdőkben, réteken, majd később az eltávolodás, addigi ismertségek szétbomlása, az ingergazdag városi lét imádata (Budapest), az apával való szembeállás mind ugyanúgy történt meg a valóságban, mint a Megapoliszi álmok lapjain.

Persze a háborút leszámítva és mindazt, ami a későbbiekben Ginennel történni fog, már csak a fantázia szüleménye, de kőkemény hitvallásom, hogy ha egy fantasy történetnek nincs meg az a valóságban gyökerező motivációs mozgatórugója, akkor az egész cselekmény súlytalanná és érdektelenné válik.

Minden történetnek ad egy plusz erőt az, ha tudjuk, hogy valóban megtörtént események rekreációját látjuk. Részben ezért olyan sikeresek a katasztrófafilmek, és ezért kasszíroznak a mozipénztáraknál az olyan filmek, amelyekről tudjuk, hogy a készítésüket tragédia árnyékolja be (Halálos iramban 7, A sötét lovag).

Ginen Beronis története röviden egy hétköznapi, átlagos kisember vergődése egy átláthatatlan, már-már kafkai rémálomban, egy beláthatatlan és átláthatatlan monstrum szörnyeteg beleiben. A karakter passzív karakter, nem sok ráhatása lehet helyzetéből adódóan a világ dolgaira,csak bolyong a kafkai rendszer és a monumentális épülethegyek árnyékában.

A Megapoliszi álmok kötete két nagy könyvből áll, melyek közül az első címe Bolyongás, a második könyv címe Elindulás. A bolyongás, mint motívum gyakorta felbukkan a trilógia cselekményében, például mindjárt az első kötet legelején is, amikor Brink Jones vész-kórral fertőzött lelke a Iolwyn-folyóban csordogál... ugyanígy bolyong Ginen Beronis a valóság  sodró "életfolyójában" is.

Mindannyian átéreztük már azt az elveszettségérzést, mint amit Ginen Beronis is átérez, még ha talán nem is annyira mély szinten, mint ő. Lehet, hogy sokan vannak rosszabb helyzetben, mint ő, de jobban elveszve aligha. A senkiföldje felett, légüres térben lebeg (a zuhogó-jelenetek is valahol ezt szimbolizálják), ilyen értelemben még egy nincstelen hajléktalan (Vakember, Ginen képzeletbeli [?] alteregója) is jobb helyzetben van.

Az, hogy valóban megtörtént eseményeket írok le, súlyt ad a történetnek... és nem is érdekelne annyi embert, ha sima önéletrajzi regényként látná a polcokon, és nem tenném az egészet bele egy sci-fi-fantasy kontextusba. De nem csak a jó eladhatóság kedvéért teszem ezt, hanem mert a tudományos-fantasztikum és a fantasy műfaja mindig is érdekelt, és én is szerettem volna hasonló témában alkotni. Ez persze kompromisszumokkal jár, hiszen a valós eseményeket ennek megfelelően igazítom át, egyes, érdektelenebb dolgokat pedig kihagyok. 

Nem tartom problémának az sem, hogy jelenkori vagy múltbéli eseményeket vetítsek a jövőbe, hiszen hiszem azt, hogy az alapvető emberi viszonyok százezer év múlva sem fognak megváltozni, illetve hiszek a világ ciklikus működésében, és biztos vagyok benne, hogy számos esemény megismétlődik (és megismétlődött már eddig is) a különböző korszakokban. Ilyen tekintetben sosem lesz új dolog a Nap (és minden új Nap, ahová az emberiség majd eljut) alatt.

Hogy valójában milyen is lesz a jövő, azt én sem tudhatom, a tudományos-fantasztikum egyébként is rendkívül rossz a jövő megjósolására, számtalan mű ígérte azt már a '80-as évekre is, hogy bolygókat fogunk már kolonizálni, satöbbi. De a sci-fi rendkívül jó viszont abban, hogy a jelenünket a jövőbe vetítve kritikus és figyelmeztető gondolatokat fogalmazzon meg. Tükröt állítson, és közérthető történetek formájában tállalja elénk jelenkorunkat, hogy ezáltal jobban megértsük, mi is zajlik valójában körülöttünk.

Az első kötet, a Megapoliszi álmok inkább (a jó építkezés ismérveként) az alapok lerakására szolgál, hogy aztán az elkövetkezendő két kötetben lezajló további megpróbáltatások tisztítótüze után végül elérkezzen a feloldozás.

A keresztény kultúrkörben az emberiség pozitív vagy negatív jövőképeit alapvetően a Biblia látomásos hagyománya határozza meg. Az empirizmus és a racionalizmus megjelenésével a világ lehetséges sorsával kapcsolatos eszmefuttatások is alapvetően megváltoztak. A kinyilatkoztatások és víziók helyét gondolatkísérletek vették át, melyek az adott körülményekkel és lehetőségekkel kívántak összhangban maradni. (...) Ahol a tudomány és fantázia kiegészítik egymást, ott a képzeletünk szárnyalhat és a realitásérzékünk is megmaradhat."

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban

Rae Anne Corzek... és Ginen Beronis. Csak idő kérdése, mikor sodródnak össze az embertelen méretű centrumkörzetek bulimámoros éjszakájában... hogy aztán egymásba kapaszkodva egy csipetnyi emberséget hozzanak ebbe a gépies művilágba, amiből látszólag már minden emberiesség kiveszett.
_______________________________________________


A csillagközi vándorlás során nem csak Ginen, de az egész emberiség kirekesztetté vált. Kívülállók vagyunk egy olyan világban, amit talán sosem érthetünk meg. A Szerán az új otthonunk, Megapolisz, AcremCity... de tényleg otthonok ezek? Csak egy újabb állomás, ahogy az emberiség halad tovább a rendszerrel.

A rendszer mindenen és mindenkin túlnőtt. Egységesítette, sematizálta a világot. Bár hallunk a tévében Garen Langron-ról, Megapolisz egyik ismert alvilági vezetőjéről, de a rendszer tanul, fejlődik, és ezzel azok a lehetőségek is elvesznek, melyek egykor oly szinessé tették a világot. Persze, korrupció továbbra is létezik, de a GSF működése, a technológiai fejlődés, a drónok és a kamerák kihelyezése megszüntette a bűnözésnek azt a formáját, ami még a Régi Földön a maffia révén még működött (később már ott sem nagyon). Nagy Testvér mindent lát, és mindent ellenőriz, ha nem tetszik, mehetsz te is a peremre. Vagy a rendszeren belül próbálsz valahogy érvényesülni, és végül te is elfoglalod benne a saját helyedet, vagy nincs itt "otthon" a számodra.

A "Megapoliszi álmok" cím több mindenre utalhat, melyekre nem fogok egyenként kitérni, és a fő értelmezése csak a harmadik kötet elolvasása után fog kiderülni. Jelenleg a legközelebb akkor járunk az igazsághoz, hogy az "álmok" Ginen Beronis és legjobb barátja, Mikel Fornile álmai, hogy egyszer majd centrumkörzeti "nagymenők" lehetnek (és természetesen másik társuk is ott van, a már előrébb járó, de szintén bolyongó Rae Anne Corzek). Fiatalabb korban mi más érdekelhetné jobban az embert, mint a csajozás? Az ingergazdag centrumkörzetekben pedig látszólag minden lehetőség tárva-nyitva áll előttük, de ők mégis a peremkörzeteken vergődnek.

Ginen Beronis, Mikel Fornile, Rae Anne Corzek. Valahol mindhárom karakter egy személy, mindhárman magányosan bolyongó, a "létbe lököttség" érzésével küszködő, fiatal útkeresők. Ginen és Fornile kapcsán el is hangzik a könyvben, hogy ők "testvérek", mivel egy faluból jöttek, ahol a "beltenyészet" fogalma nem ismeretlen. Vronsy-ban és a környéken a Beronis, Fornile, Corzek, Harris igencsak elterjedt nevek, rengeteg embert hívnak így. Mivel Ginen Beronis a főszereplő, ezt az elhagyatottság érzést nála fejtem ki a leginkább, mivel az ő életét követjük nyomon, de a többi karakternél is átérezzük... azonban mivel Ginennél részletekbe menően leírom, mi vezetett ehhez a "vándorléthez", így a többi karakternél nem kellett ezt megtenni ilyen részletességgel, mivel a sorsuk nagy vonalakban szinte teljesen megegyezik: hiszen ugyanarról a helyről jöttek, ugyanabból a gyermekkori társaságból kerültek ki. Ginen életét megértve igazából mindhármuk életét megértjük, még ha különböző karakterek is, lényegüket tekintve ugyanazok, mindhárman egy személyek.

Erről majd a későbbi kötetek adnak pontosabb képet. Ginen és Fornile a második kötetben találkoznak legközelebb, hosszú-hosszú idő után egy másik bolygón, teljesen más körülmények között.

Többen kérdezik tőlem, hogy hogyan nevezem el a karaktereimet, mert már sokan megjegyezték, hogy jól hangzó neveket tudok kitalálni. Sajnos ezzel kapcsolatban semmi okosságot nem tudok mondai, ez egyszerűen csak jön magától. Ha kitalálok egy karaktert, elkezdek gondolkodni, milyen név állna jól neki, de előfordul, hogy máshonnan jön az inspiráció, teljesen random helyekről. A Fronile-név például a rengeteg számítógépes FIFA-val való játszadozás eredménye: az angol kommentátor, ha 4-0-ra vezetett egy csapat, mindig bemondta, hogy "Four-nil", ami kiejtésben "fornil"... és kicsit átalakítgatva már meg is született a Fornile-név. De sok esetben a valóság inspirál, például Eric Trayan neve a nagy római császár, Traianus nevéből ered (angolul: Trajan).

Néha egy hibásan írt szó válik egy karakter vagy egy helyszín elnevezésévé, de az is előfordul, hogy valós helyszínek ihletnek meg, és nevezek át, ilyen például a Westam Pavilon (Westend City Center), vagy a Savoni Park (Savoya Park). Olyan helyszínek ezek, melyekhez a valóságban, a múltban is valamilyen élmények kötnek, ezért bekerültek a regénybe is (sokszor nagyon hasonló formában, mint a valóságban is megtalálhatók, például a Westam Pavilon közel van egy óriási centrumkörzeti pályaudvarhoz, csakúgy, mint a Westend a Nyugati Pályaudvarhoz).

Blú, a mackó neve természetesen a "blue"-ból ered, mely az angol nyelvben búst, szomorkást is jelent, mely jól reflektál az életre kelt játékmakcó történetének hangulatára.

A több műfajjal való keveredés (sci-fi, fantasy, mese, önéletrajzi regény, horror) a határok kiszélesítését is szolgálja, hogy minél több emberhez elérjen a történet. A kedvenc műfajom, a tudományos-fantasztikum pedig hoz magával olyan általam is imádott ismérveket, mint például a jelenkori társadalmunk kritikája, hiszen a sci-fi eszköztára rendkívül alkalmas arra, hogy tükröt állítson a jelenünkben játszódó folyamatok elé.

Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a BERONIS nem csak sci-fi-fantasy, hanem egy élettörténet is egyben... mint egyik nagy idolom, Indiana Jones élettörténete, mely az ifjúkortól a felnőtté válásig tart, és Gine Beronis életén keresztül az egész rendszer, az egész világrend működése is éreztetve van és párhuzamba állítva. A Megapoliszi álmok második fejetzete Faterrendszer címet viseli, míg az utolsó címe Acrem, a Birodalom, de eredetileg "Akremrendszer" lett volna.

A két rendszer ugyanis, mivel az egyik nőtt ki a másikból és fordítva, a nagyobb rend ismérvei megtalálhatók az őt alkotó több kis struktúrákban, mint egy csepp a tengerben.

Míg a fantasztikum határtalan képzeletvilága a lélektani mélyfúrásoknak kedvez (hasonóan a termeészetfeletti horrorhoz és a gyermekmesékhez), addig a tudomány leíró/magyarázó jellege inkább a társadalmi nézetek kifejtésére kínál módot.

Schreiber András: Keresztény koncepció a sci-fiben

És talán ha még tovább megyünk, a mi Univerzumunk is része egy nagyobb létezésnek, talán mindannyian csak kis sejtek vagyunk egy nagyobb testben, és ez így megy tovább, ki tudja meddig...

A legjobb történetekben, melyeknek én is a rajongója vagyok, az a közös, hogy olyan főhösük van, akivel könnyű együtt érezni, aki (ha nem is mindenben), de szimpatikus a számunkra, különben ha csak nem viszi el a figyelmünket valami más, akkor teljesen érdektelenné válik a számunkra a cselekmény. Ginen Beronis esetében arra törekedtem, hogy ez a szimpátia meg legyen. 

Számomra alaptörvény, hogy bármennyire is fantasztikus a történet, mindig kezdj a lehető leghétköznapibb módon, ismerős helyszínekkel, ismerős karakterekkel, helyzetekkel. Innen aztán később olyan messzire merészkedhetsz, amennyire csak akarsz. Ez a szabály a legtöbb kedvenc történetemre (melyek mind a mai napig inspirálnak), mind igaz.

Könnyebben együttérzünk egy olyan karakterrel, aki valahonnan nagyon mélyről, alulról jön (underdog), és valós problémái, gondjai vannak, hogy aztán veszedelmes kalandok árán végül valami nagy tettet hajtson végre, és ez által kiemelkedjen a többiek közül. 

Legalábbis a klasszikus, lineáris történetvezetés során ez így szokott történni. Jön egy nemes küldetés, ahol a hős megmérettetik, valahogy sikerül helytállnia, majd jön a várva várt dicsőség és happy end.

Hogy Ginen Beronis-szal is így lesz e, ez legyen a későbbi regények titka.

Megkérdőjelezik az érzékszervi tapasztalataikat, az emlékeiket és az álmaikat, így jutva végül az igazi tudás birtokába. Szisztematikus kétkedésük szembenállássá erősödik, gyakran elveszítik önmagukat, így leszámolhatnak a virtuális valóságot generáló "csaló démonnal". Kezükbe veszik a sorsukat, és  ha nem is győzhetnek, legalább a döntés a kezükben lesz. Eltűnnek a naplementébe, felveszik a harcot vagy maguk alakítják az álomvilágukat, a végeredmény ugyanaz. Felszabadulnak."

Huber Zoltán Társadalmi kérdések a cyberpunkban

Az elátkozott zuhogó, Mara Harris halálának helyszíne. A BERONIS: Megapoliszi álmok című kötetben Ginen Beronis-t is lecsábítják a gonosz szellemek, és lehúzzák a víz alá, a mélybe... De sikerül végül kivergődnie a végtelen sikolyok és a húsába karmoló megannyi lehúzó kéz sötét világából, és csurom vizesen zuhan a fűbe. Valamilyen szinten a születés szimbóluma ez, hiszen a világa már soem lesz olyan, mint addig volt.
___________________________________________


Jelenleg a legnagyobb probléma, hogy nincs nemes küldetés. Ginen Beronis nem találja a helyét, nem találja a célját, nem talál semmit, ami az életének értelmet adna. Egyedül csak az Athrems Club marad, és a bulik után megmaradt homályos emlékek.

Ezt az érzést mindannyian átéljük, mikor még nem egészen tudjuk, mi is a dolgunk az életben, és miért vagyunk a Földön. Ginen Beronis élete a bizonyíték arra, hogy ez a távoli jövőben sem lesz másként, a felnőtté vállás természetes velejárója lesz ez is mindaddig, amíg az ember ember marad. 

A BERONIS-trilógiában sosem jelennek meg évszámok, szándékosan azért, hogy ennek az időtlenségnek az érzete minél inkább hangsúlyosabbá váljon.

A valóság időtlensége.

Valós emberi motiváció az is, hogy nemes küldetés, életcél híján az ember hajlamso magának fiktív problémákat és gondokat teremteni az által, hogy például olvasunk, filmeket nézünk, számítógépes játékokkal játszunk... sportolunk, stb.

A modern világ eltűntette a mesebeli hősöket.

A mesebeli kalandok nemes küldetése híján Ginen Beronis-nak csak a valóság marad, annak minden gondjával-bajával, nyűgjével, álláskereséssel, megalázó munkákkal, valós emberi kapcsolatok és párkapcsolatok hiányával, lenézéssel, pénztelenséggel... a kitörés reménytelenségével.

Ahogy Ginen, én is úgy voltam vele, hogy próbáltam értelmet keresni mindannak, amit csinálok, próbáltam valami olyasmit találni, amiért (vagy akiért) érdemes dolgozni. 

De semmi ilyet nem találtam a bulizáson és a partizáson kívül, hiszen nekem ez a korszak a faterrendszer előírásáai miatt teljesen kimaradt az életemből. Meg volt tiltva a bulizás, a piálás, ha nem is nyíltan kimondva, de igen erősen éreztetve voltak, hogy mik a határok.

Minden ember ragaszkodik az addig megismert világához, valóságához hiszen minden egyén abból a tudás- és élményanyagból épül fel, amelyek addig érték... Elhagyni Vronsy-t, a szülőfaluját Ginen Beronis számára annyit tesz, mintha elhagyná saját magát... bármennyire is hangoztatja, hogy ő mindenképp el akar menni.
Ginen otthagyja szülőfaluját, Vronsy-t, és innentől kezdve egésuz életében hontalan, bolyongó szellemmé válik... Vajon valóban el akart jönni, vagy az elméjében játszódó (Brink Jones-tól "örökölt"), véres álomképek késztetik a távozásra?
_______________________________________


Lázadó sose voltam, sosem emeltem szót, nem lett volna értelme. És igazából (ahogy a rendszerhez hasonlóan, úgy otthon is) megvolt mindenem, ami elnyomta bennem ezeket a vágyakat. Volt számítógépem, könyveim, számtalan filmem, a későbbiekben aztán saját szobám is, saját tévével (amit egyébként ritkán néztem, manapság pedig abszolút nem is nézek). Mikorra már saját szobám lett, nagyon ritkán tévéztem, az a korszak már addigra elmúlt, viszont előtte, még az általános iskolás korszak végéig szinte mindig a tévé előtt ültem... ahogy a családom többi tagja is.

Mint annak idején, mikor az őseink a tüzet ülték körbe, később ezt a szerepet a tévé vette át.

Ginen is azt teszi, mint oly sokan, amikor egy időre menekülni szeretnének mindezek elől: egy fiktív világba menekül. 

A pszichoanalízis óta el kell fogadnunk, hogy tudati működésünk egy jelentős részét közvetlenül soha nem mi irányítjuk. Egy ismeretlen belső erő mozgat bennünket, mely befolyásolja az emlékeinket, az érzéseinket, a tetteinket. A tudattalan folyamatairól csak az elszólásaink és álmaink közvetítenek, esetleg neurotikus tünetek formájában törnek a felszínre."

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban

Mortimasz és Blú karaktere mindkettő megegyezik abban, hogy nekik megadatott a kaland és a nemes küldetés, mindaz, ami Ginen Beronis-nak nem... még akkor is, ha Ginen világa is van annyira csodálatos és fantasztikus, mint képzelt alteregóinak a világai. Amíg Mortimasz és Blú a küldetésüket járják, Ginen csak teng-leng a világban, keresve önmagát, keresve valami célt... ami túlmutat a "csak életben maradáson", ahol jelen állapota szerint tart. Csak ennyiről szólna az élet? Hogy ne dögöljünk meg?

Nem nehéz meglátni, hogy a regényben mindig úgy követik egymást a Mortimasz illetve a Blú történetek, hogy azok valahogyan reflektáljanak Ginen épp aktuális élethelyzetére. E történetek által (ahogy az álomjelenetek is általában e célt szolgálják) beleláthatunk karaktereink fejébe. Mortimasz elindul a felnőtté válás neki is rögös útján, ahogy Blú is elindul, és a gondtalan gyermeki játékszobából kijut a természetbe, ahol rengeteg veszély leselkedik rá.

A valóság, az élet is pont ilyen.


Munka közben, az egyik volt munkahelyemen. Ahogy Ginen Beronis, úgy én is az állatvilág osztályon dolgoztam eladóként, és az itt szerzett tapasztalataimat írtam le a BERONIS-trilógiában is, a különbség, hogy a regényben a nagy multinacionális szörnyvállalatot nem Auchan-nak, hanem Walnys-nak hívják... De ahogy a Megapoliszi álmokból megtudjuk, az Acremcorp is így kezdte, majd később így vált belőlük egy óriási, csillagközi kolonizációs cég. Mélységes elkeseredés és fogyasztói kritika van ebben, amit e munka során átéltem. A mindent letaroló fogyasztói sáskajárás itt valóságossá vált a számomra. Ginenhez hasonlóan, akinek a peremkörzetekről kellett felutaznia a centrumba, én is hajnalban keltem, ha reggeli műszakra voltam beosztva: Az első vonattal, mely hajnali 2 órakkor indult, és körülbelül 50-60 perc alatt voltam benn Budapesten, majd ezek után további körülbelül 45-50 perc tömegközlekedéses utazás következett, mire beértem a munkahelyre, a város túlsó végébe, Albertfalvára (XI. kerület). Ginen pont az első kötet végén kezd el a Walnys-ban dolgozni, de a második kötetben ezekről az élményekről még bővebben lesz szó.
___________________________________


Nyílván Mortimasz és Blú történeteit úgy kellett megkreálni, hogy legyen bennük olyan történelem vagy motiváció, ami miatt Ginen Beronis kedvenceivé tudtak válni. Hiszen az ő életére reflektálnak ezek a mesék, ugyanakkor remekül ellenpontozzák Ginen túlságosan is valóságosnak ható életét.

Mint az érem két oldala, a mérlelg két serpenyője. A fantáziavilág és a regény valósága reflektál egymásra, hogy a későbbi részek során egyre inkább összefollyanak egymással, és kiderüljön, a fantasy sem volt teljesen "fantasy", és a valóság sem volt teljesen "valóság".

(a képen: én vagyok jelenet közben, sajnos ez az egyetlen megmaradt képkocka a Rémálomvlog elveszett, eredeti verziójából)

Ginen Beronis életének egyik legmélyebb pontján van az első kötetben, a Megapoliszi álmokban. Lelki illetve fizikai értelemben is, hiszen egyszer csak a valóság és az "árnyékvilág" határán találja magát, amikor belezuhant az elátkozott zuhogóba, és a láthatatlan kezek lehúzták őt a mélybe. A megapoliszi lét, a hétköznapi, az anyagba süllyedt lélekölő világ azonban szintén rengeteg akadályt tartogat a számára. Helyt kell állnia, életben kell maradnia, munkát találnia (pontosabban: állást), és valamiféle saját exisztenciát megteremtenie magának. De kész van e rá? Képes lesz e rá? Mit akar egyáltalán? A régi élete elsüllyedt, romba dőlt, új értelmet kell találnia az életének.

A főhős minél mélyebben van, annál nagyobb a kaland, az út, amit meg kell tennie ahhoz, hogy kimásszon a gödörből... de képes e vajon rá? Vagy tényleg örökké egy átok alatt kell élnie? Óriási, múltban (és a jelen) tradícióiban mélyen gyökerező erőkkel kell megvívnia ezért... előző generációk hagyományaival, magával a hellyel, önmagával, az élet, a valóság törvényeivel...sikerülhet e ez neki? Bárhogy is lesz, azzal hogy elment, neki már küldetése van.

A fantáziatörténetek mind arról szólnak, hogy a hős leküzdi az akadályokat, megmérettetik a nemes kalandban, és végül megtalálja a helyét a világban. De mi van, ha ez a bizonyos hely nem is létezik? Ha a nemes kaland sosem jön el? Ha mégis megtaláljuk a helyünket, de ott épp nincs üresedés, vagy nem is válaszolnak az email-jeinkre? Ginen Beronis élete arról is szól, hogy rájöjjön, a mesebeli kalandok nem érvényesek a valóságra. Olyan helyzetekben találja magát, mely helyzetekben kedvenc történeteinek hősei valahogy sohasem kerültek: például mikor egy utcai kirakat alatt ébred, mert kidobják egy szórakozóhelyről. Megapolisz egy olyan fantáziavilág, melyben úgy tűnik, nem lmodtak helyet" Ginen Beronis számára... és mint később kiderül, ő is csak egy lélek volt Megapolisz céltalanul bolyongó fiatalságának tengerében. Megapolisz monumentális épületei körüli utcák az ókori görög hitvilágnak megfelelő lélekfolyók, melyben ide-oda sodródnak az elveszett lelkek, és ha valaki ki akarna emelkedni, hát visszahúzzák, mint ahogy az ott Vronsy-ban, a híres Mara Harris helyszínen szó szerint is megtörténik...

Hol van a nemes kaland, a fantáziatörténetek megmérettető megpróbáltatásai, melyek majd alakítanak a sorsán? Erről a "másfajta", közönyös világról senki sem szólt neki...

A későbbi részek során látni fogjuk, hogy Ginen csak egy a sok közül, az ő generációja szintén hasonló cipőben jár, és a Megtisztító Háború során (sajnos) meg fog adatni ezeknek a fiataloknak az a nemesnek hitt kaland, amire annyira vágytak, de sosem történt meg.

Ginen Beronis és Rae Anne Corzek mindketten a saját generációjuknak az egyszemélyes, szimbolikus képviselői.

Ginen Beronis gyerekként nagyon sok időt töltött a barátaival a falu környéki erdőkben, réteken, kis fakunyhókat építgettek, játszottak, napestig fociztak a suli betonpályáján. 

A játék az egyetlen olyan esemény, amikor mindannyian jelen vagyunk, a mostban, a pillanatban.

A kivonulók, a centrumkörzetekből a különböző peremkörzetek felé elindulók is ezt akarják, visszatérni a természetbe, ami Ginennek megadatott gyerekkorában, de később már jobban vonzotta őt a nagyváros, AcremCity. Körbebicajozta az erdőket, mintha keresne valakit, valakiket, akik addigra már sehol sem voltak, az erdők és a rétek is kiürültek Vronsy környékén. 

A gyermekkornak vége.

Az én konstruált fikció csupán, mondják a posztmodern teoretikusai. Talán igen, válaszolja a cyberpunk, de ha erre rádöbbentünk, a tetteink számítanak igazán. Az önfelejtés helyett ott a cselekvés felelőssége, ehleyeselnek az egzisztencialisták."

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban 

"Rae tekintete végigúszott a szoba csupasz, fehér falain. Látta a bekeretezett képeket, ő volt rajtuk. Fiatalon, homokszőke hajjal, mosolyogva. Majd a későbbi időszak képei, mikor már tizenévesen az iskolai tablóképeken mosolyog.

Legutoljára a szeme arra a képre tévedt, mikor talán hét- vagy nyolcévesen, egy mezőn áll, szőke, kócos fürtökkel, és a szabadság mámorító boldogságával mosolyogva néz bele a kamerába.

Minden, amire valaha is vágyott, minden, amit valaha is kívánt, mind-mind ott voltak már azokon az elkapott életeseményeken, azokon a régi képeken a falakon."

BERONIS: Megapoliszi álmok

__________________________________________________


A gyermekkor világa gyorsan, naponta tágult. A kisember elhagyta az otthonos, az utolsó kis göcsörtig ismert bölcsőt, és az egész ház tágas, ismerős világ lett számára..., majd a világ egyszer csak teljes szélességében és nagysáágában tárult a kisgyerek elé. A falusi utca messzire elnyúlt a nyáron zöld, vagy télen fehér mezőre. Az ég, a házak, a fák, az emberek, az állatok, a hő és a fű, a víz és a nap - mindez soha nem volt egyhangú, sokféle kapcsolódásuk pedig óránként, néha percenként változott.. (és mindez valamilyen cselekmény: bújocska, fogócska, mászás, fürdés és hasonlók színtere volt.)"

Katona Imre: Néprajz és gyermekvilág

A kolonizáció elérte a falut, új világ szelei fújnak, az Acremcorp világának szelei.

Ezek azok a szelek, melyek később majd valódi szélviharrá fognak alakulni, mikor kiderül, hogy a peremkörzetekre kivonulni nem elég.

A Megtisztulás nem ilyen egyszerű.

És így fog majd rájönni Ginen Beronis is, hogy inkább leélt volna egy életet az általa nagyon vágyott kalandok nélkül, mint hogy ennek a szörnyű háborúnak a részévé váljon, ahol igazából mindenki áldozat.

Harc a peremért, harc az elveszett-elvesztett gyermekkorért.

Elég ideig nézték gyerekeknek az embereket a centrumkörzetek monumentális díszletek között.

A felnőtté válás, az uralkodó rendszerrel való leszámolás kezdetét veszi, hogy eljöjjön a jelenkor pillanata, a "jelen" pillanata, melyet mindannyian otthagytunk...

Otthagytunk a távoli peremen, mikor valamikor a távoli múltban inkább Acrem-et választottuk. A modern életet.

Ahol a virtuális és valós között végleg eltűnnek a határok és az én illúziónak tűnik, ott egyetlen biztos pont marad, a tudattalan. Az innen feltörő álmok, emlékfoszlányok lesznek az apró hasadások, melyeken keresztül a szimuláció, a program, az árnyékvilág csillogó felszíne felhasad és a hős kételkedni kezd."

Huber Zoltán: Társadalmi kérdések a cyberpunkban 

Ginen Beronis története valahol az emberi civilizáció történetét szimbolizálja. Elindul otthonról, a paradicsomi gyermekkort maga mögött hagyva (kilökődve onnan vagy önszántából), mert úgy érzi, neki több jár. Az emberiség többre hivatott. Felhőkarcolókra vágyik, autókra, televízóra, mobiltelefonokra, mindarra, amivel a modern élet jár.

A Föld bolygót azonban már elvesztettük, és az emberiség hosszú ideje az űrben bolyong, céltalanul (akárcsak Ginen Beronis Megapoliszban), míg el nem érkezik a Szerán bolygóra. Megjelenik a szeranizmus, egy olyan ideológia, mely azelőtt sosem létezett. 

A Szeránon létrehozott városkolóniából tömegével kezdenek el áramolni a peremvidékekre, hogy ott a saját rendszerük szerint élhessenek a telepesek. Nem kérnek már ebből a velejéig korrupt, felülről irányított, hazug világból. Csak egyvalaki irányíthat mostantól: a Szerán.

Nem akarnak forradalmat A történelmi tapasztalatok szerint (és a forrásokból, kiszivárgott anyagokból, hiszen utólag mindig minden kiderül, napvilágot lát) sosem létezett tiszta forradalom. Ez csak a történelemkönyvek hazugsága. Nem akarnak forradalmat, a kivonulást választják.

Szabadságot.

Mint Ginen Beronis, aki velük ellentétben gyűlöli a peremet, ő a centrumkörzetekben és AcremCity-ben keresi a (hazug) szabadságot.

"Szabadság... egy véres felirat volt a falon..." (BERONIS: Megapoliszi álmok)
___________________________________________________


Ginen Beronis-nak mindig is nehezére esett az ismerkedés, részben brutális apja bántalmazásai miatt fiatalkorában, ami akaratlanul is megváltoztatta az emberekhez való viszonyát. A regényben Ginenben örök kérdés maradt, hogy az apja vajon járt e valaha az elátkozott zuhogónál, a Mara Harris-helyszínen, és ha igen, mit hozott el onnan? Egy csipetnyi gonoszságot? Ami csak felnagyítja mindazt a gonoszságot, ami egyébként is bennünk van, mint emberekben. Így lettünk "legyártva".

Ginen is járt a helyszínen, a regény így indul. Így az örök félelem szintén kialakul benne, hogy vajon belőle mikor fog előjönni az őrület? Vajon belőle is Brink Jones válik majd? 

("Szabadság... egy véres felirat volt a falon...")

Ahogy majd elérkezik a második és a harmadik kötet, kiderül, hogy Ginen "alteregója", a szintén létező (vagy nem létező?) Vakember szintén egy szimbólum, de ő a romlott, öreg, korrupt, minden ízében recsegő-ropogó, csak funkcionális, gépies szerepet betöltő rendszert szimbolizálja. Vakember maga a minden ízében romlott AcremCity megszemélyesítője, minden tette valójában a Város cselekedete (erről a témáról majd később bővebben, mivel sajnos nem tudok úgy írni róla, hogy ne lőném le a későbbi cselekmény fordulatait).

Vakember magának a rendszernek, Megapolisznak, a városnak a megszemélyesítője, ősöreg, recseg-ropog, már csak létezik de nem él, és már csak a saját ösztönös vágyainak a kielégítése lehet az egyetlen célja. Viselete, az egymáshoz nem illő, különböző stílusú, gagyi ruhadabok leírásai szintén valahol a fogyasztói tömegtermelés kritikáját hordozza magában.

Valahogy így látja Ginen Beronis a világot.

Ezzel együtt egy másik, "sötét végletet" képviselő alakja kiváló kontrasztként szolgál a fogyasztói életmód dekadens, eltúlzott, mű szokásaival szemben. Ebből a szempontból Vakember maga a taszító, bűzös valóság. Semmi moralitása nincsen, ahogy az Univerzum sem ismeri ezt a fogalmat. Lebutított ösztönlény-valójában egyszerre képviseli a városi zombilétet és a vad, állati természetet is.

Vakember megtorpant. Elfordult, és a fűben heverészgető embereket figyelte. Az óriási méretű park szélén, a távolban hatalmas tornyok tetejei látszottak, mintha a gigászi monstrumok a ragyogó kék ég felé törve a parkban nyüzsgő embereket őriznék. Körbepillantva, a környék jellegzetességei alapján egy magasban lévő, kertes lakónegyedbe érkeztek.

Itt aztán nem a csóró akremiták laknak.

Egy autó érkezett, és bekanyarodott az egyik ház feljárójára, nem messze tőle. A kocsi megállt a garázzsal szemben, és egy jól öltözött, nadrágkosztümöt viselő nő lépett ki rajta. Fényes magas sarkú cipője kopogott a kövön. Haja vörösre festve, minden tincs a helyén volt, ahogy az arca minden egyes milliméterét is gondos ecsetvonások tettek még vonzóbbá. A Szöszi elhaladt a felhajtó mellett, egymásra se néztek, nem is köszöntek egymásnak. Mire Vakember is odaért, a nő már a bejárati ajtót nyitotta, és eltűnt a házban.

BERONIS - Megapoliszi álmok
(Ötödik fejezet: Vak halál)

A BERONIS-trilógia egy személy, Ginen Beronis történetén keresztül meséli el az emberiség történelmét, mintha egy példabeszéd lenne, de ez majd a harmadik kötetre válik teljesen egésszé, A szeranizmus haragja című kötetben minden addig feltett kérdésünkre választ kapunk majd.

Vajon kicsoda a rejtélyes, névtelen Vakember? Ginen Beronis fogyasztói világon belüli sötét jövőjét szimbolizáló alakja csak álom, vagy valóság? Valóban ő lesz majd Ginen Beronis gyilkosa? Vagy a gyilkosság már megtörtént, és minden csak álom?

Minden ki fog derülni a maga idején.

A rejtélyes "Vakember" (akinek már a neve is ellentétet képez a főleg a látóidegekre ható, végig a háttérben maradó Megapolisz, mint város "karakterével") egyre fontosabbá váló, szimbólumokra épülő alakja sok karakterből lett összegyúrva, de ami a leginkább hatással volt rá, az nem más, mint a Lugosi Béla által eljátszott klasszikus Drakula-filmek  (de Francis Ford Coppola 1993-as Drakula-verziója is fontos helyen van a sorban). Drakula karakterének vannak bizonyos érdekes aspektusai (a kortalansága, a nőkhöz fűződő viszonya), melyeket szerettem volna egy másik világba és közegbe átemelve részletesebben is kidolgozni. Imádom a régi fekete-fehér Universal-horrorfilmeket, melyek annak idején hihetetlen népszerűek és sikeresek voltak (a kor legsikeresebb franchise-ai): ilyenek voltak a farkesember-filmek, a Drakula-filmek, Frankenstein-filmek, a láthatatlan ember-filmek, illetve a múmia-filmek. A későbbi BERONIS-kötetekben Vampira karaktere (a harmadik képen látható) által ihletett  szereplő is meg fog jelenni, sőt, már a Megapoliszi álmokban is megjelenik, ha valaki figyelmesen olvassa a könyvet!

Ajánlott cikk: Két zseniális, "európai" horrorfilm:
https://www.beronis.hu/l/ket-zsenialis-europai-horrorfilm/

Képek a mára már sajnos elfeledett Cybersix című sorozatból, mely Vakember történetének és alakjának egyik fő inspirációs forrása volt. Az 1999-ben készült, 13 részből álló japán animesorozat Carlos Meglia által kreált argentín képregénysorozatából készült. Vakember karakteréről majd a második könyv megjelenése után közzétett jegyzetblokkban szeretnék bővebben írni. Addig is csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a remek sorozatot, melynek ráadásul remek főcímzenéje is van (lásd kicsit lejjebb).

Cybersix intro (a mai napig zseniális főcímzenével):

Ginen és Vakember között számtalan ellentét és párhuzam található. Elég csak rájuk nézni. Ginen  egy (saját értékeivel nem tisztában lévő) jóképű fiú, akinek társadalmi előírás szerint kell kötelezően megfelelően öltözködnie, a haját hordania, Vakember azonban minderre teljesen fittyet hány, és egy ocsmány véglényként jelenik meg, aki teljesen kilóg a társadalomból, annak a legalján helyezkedik el. Ugyanakkor mindeketten ugyanabban az "árnyékvilágban", légüres térben mozognak, és később Ginen lányoknál elért sikerei is az ital megismerése okán jönnek el, míg Vakembernek (a másik véglet megejelnítéseként) nem igazán vannak józan pillanatai.

Mindketten a mennyei, monumentális város árnyoldalán járnak, még a napfényes részein is.

Vakember talán csak egy alternatív jövőkép, hogy milyen élet várhat Ginen Beronis-ra, ha rossz irányban halad azon a bizonyos úton.

Később majd tervezek egy Vakemberről szóló ugyanilyen jegyzetet, de egyelőre még nem akarok bizonyos fordulatokat lelőni ezzel. A regények végig nyitva hagyják a kérdést, hogy a névtelen Vakember, a hajléktalan vándor, aki már szinte minden fajta kötődését elvesztette, ami e világhoz kötné, valójában nem Ginen Beronis jövőbeli énje e. Vajon nem a jövőbeli Ginen Beronis emlékezik vissza fiatalkorára, és az a bizonyos halott Ginen Beronis, akinek az igazolványkártyáját Vakember szemléli, valójában nem ő maga? És a halott Ginen Beronis valójában az a fiatal fiú, aki valaha ő volt, de már nem létezik többé?

A későbbi részek majd megadják erre a kérdésre is a választ.

A BERONIS-ban minden lényeges momentum benne van, ami velem történt, és minden tapasztalatomat, tudásomat beleadtam a megírásába. 

Nincsen értetlenségig bonyolult történetszál, megszűnik az ezerszer látott és olvasott, a rendszer megmentésére való törekvés. A Szerán bolygót is a saját tulajdonának tekintő rendszer, Acrem helyi városkolóniája el fog bukni, nem menthetik meg korrupt politikusok, álruhába bújt igazságosztók, szuperhősök, gengszterek, hős rendőrök, de az átlagemberek sem. 

A három köteten kereszült haladó történet a kismeber szemén keresztül kerül bemuatásra, mert egy új, emberközpontúbb világ felépítése csakis alulról, az alapoktól kezdve jöhet létre. A rendszer elbukott, így az EMBER kerül a vizsgálat tárgyává.

Valahol mi mindannyian Ginen Beronis-ok vagyunk. Teljesen hétköznapi, botladozó, az életének valamiféle célt kereső elveseztt élek, mint valahol mindennyian, és emiatt tökéletesen alkalmas az azonosulásra.

A második kötetben, a Garivenháborúban elsüllyed minden, hogy aztán a harmadik részben, A szeranizmus haragjában valami új jöhessen létre...

Minden széttörik végül, az illúziókba csomagolt, egy másik zárt dimenzióba zárt fantasy-világ is a valóság részévé válik, és elementáris erővel szakadnak a kalandok a szereplők válára.

Hogy aztán minden kezdődhessen előlről...

Vagy mégsem?

Konyhai kisegító munkatárs és takarító is voltam egy felkapott budapesti indiai étteremben, ahol heti kétszer dolgoztam, és 5 ezer forintot kaptam a nap végén, mely számomra óriási pénz volt, ebből vásároltam magamnak új ruhákat, hogy a régi, apámtól örökölt ruháimat végre lecserélhessem.

Egyik munkanapom alkalmából nagy mázlim volt, hogy láthattam Sir Anthony Hopkins-t az étteremben reggelizni, aki éppen Budapesten forgatta egyik filmjét akkoriban.

Élményeim remek muníciót adtak a Megapoliszi álmok írása közben. Széteső családja miatt Ginennek senkije sincs aki bevezetné őt a való világba: az apjával és hugával nem beszél, és egyre inkább eltávolodik tőlük, mozgássérült anyjától sem várhat segítséget... így mindjárt az acrem-i munkaerőpiac legalján kezdi. Konyhai kisegítőként és takarítóként belecsöppen a rabszolgamunkába, annak is az egyik legdurvább, indiai modelljébe, mely a munkásait igazi rabszolgáknak tekinti. Mindez tényleg meg is történt velem, ugyanúgy, ahogy a könyvben leírom. Segítséget nem, de persze letolást kaptam apámtól, hogy képes voltam konyhai kisegítő állást választani a sulijaim mellett, melyben talán részben igaza is volt, de ez volt az egyetlen hely, ahol személyes kapcsolatok útján be tudtam kerülni. Emellett sem tapasztalatom, sem önbizalmam nem volt még meg ahhoz, hogy más féle munkát merjek vállalni, és ugyanez a helyzet Ginen Beronis-szal is (akit talán a múlt árnyai is irányítanak, a "Vronsy-átok", hiszen minden felmenője, rokona és ismerőse kétkezi munkával kereste mg a kenyerét.. így sosem látott más példát). Az angol nyelvet is gyakorolhattam, mivel az indiai szakácsok csak angolul értettek, és nekem a nyelvvizsgám már megvolt. Szívás volt ez a meló, de az 5 ezer forint mindig motivált, mely egy új élet reményét adta meg a számomra. A legmegalázóbb melóm mégsem ez volt, hanem az utcai szórólapozás, ahol tényleg többször is kizavartak engem és társaimat a budapesti lakóépületekből.

A munkaügyi hivatalok világát mindig is kerültem, a "hivatal" szó a számomra mindig is egyfajta kafkai rémálomként élt a fejemben. Megapolisz ábrázolásakor ez a rejtélyes világ ugyanolyan misztikus marad, ahogy én a hivatalok világát látom. Egy rendszer mögötti rendszer, egy átláthatatlan, keszekusza árnyékvilág, amelyben sosem értettem, hogy mivel is foglalkoznak az emberek.

Számtalan történelmi példa bizonyítja, hogy amikor szükség lett volna a "hivatalokra", rendszerint mindig becsődőltek: a titkosszolgálat a Kennedy-merénylet ügyében, a két torony leomlását sem tudták megoakadályozni a különböző szervek szeptember 11-én, a 2008-as jelzáloghitelválságot is hagyták bekövetkezni, vagy hogy egy jóval közelebbi példával éljek: az egészségügy leharcolttsága és felkészületlensége a COVID-19 pandémia világjárvány kitörésekor. A hivatalok rendszerint alkalmatlanok azoknak a feladatoknak az elvégzésére, amire "tartjuk őket". Vagy inkább ők tartanak minket?

Az "indiai étterem", mint szimbólum egy újabb fontos témát erősít meg: a céges felépítésű Acremcorp-nak, és így Megapolisznak nincs saját, egységes kultúrája, egy katyvasz az egész, melyben a sok Régi Földről átmentett cég és náció  mind különböző mértékben képviselteti magát ebben a nagy bográcsban. Ugyanez a téma jelenik meg akkor is, mikor Ginen gyermekként hallja a mamáját a többi idős asszonnyal beszélgetni, és ők még egy elfeledett, letűnt nemzetállamokat jelképező nyelvet beszélik, nem a közös nyelvet, a nemzetközi angolt. Ezt az elemet  szintén a saját életemből vettem: gyermekként a mamámat számtalanszor hallottam szlovákul beszélni a többi nénivel, lévén tót eredetű faluból származom.

Ezek az elemek csak még jobban megerősítik ezt a céges működési modellt lemásoló, "egyesített kultúrákból létrehozott városkolónia" témát.
_________________________________________


Most már egyáltalán halvány fogalmam sincs, mennyire lesznek sikeresek a könyvek, de az biztos, hogy részemről mindenképpen hasznos volt a megírásuk, mert helyre tudtam tenni magamban néhány dolgot.

A BERONIS-trilógiába szívemet-lelkemet, és szinte minden időmet beletettem, szabadidőmet és állásokban eltöltött időmet is agyban a cselekmény és a töténet elképzelésével töltöttem. Bárhova is jutok az életben, az én hivatásom a BERONIS-trilógia megírása lesz mindörökké, bármilyen állásom is legyen, az csak egy állás lesz, az igazi munkámnak nem azt fogom tekinteni. Csupán egy olyan időtöltés, amiből pénzt kapok, amivel a túlélésemet fedezni tudom.

Az évek múlásával ezt egyre inkább igaznak látom, mivel egyre kevesebb dolgokban tudok hinni, ahogy körülnézek. A tömegtermelés már túlmutat önmagán is, elárasztanak minket minden irányból a tartalmak, az internetes oldalakon, virtuálisan és a valóságban is. Filmek, könyvek árasztják el a polcokat minden mennyiségben, így mi az esélye, hogy pont a BERONIS-t fedezze fel valaki, és emelje le a polcról? Egyre inkább azt látom, hogy a tehetség és a belefektetett munka csak apró töredék, a lényeg minden esetben a pénz. A reklám. Én megteszek mindent a saját erőmből, de sajnos az egyén kevés ehhez.

Mögöttem nem áll senki, én ezt teljesen egyedül csinálom.

A BRFK-s kiszivárgott paranormális videóanyagot is e célból hoztam létre, hogy minél több embert elérjek, aztán hogy közülük ki az, akit megragad ez a világ, azt én már nem tudom befolyásolni. De legalább az ajtót kinyitottam a számukra.

Ma már ehhez hasonló hangzatos címeket kell adni egy taralomnak ahhoz, hogy átüsse az egyének ingerküszöbét, ami nem egyszerű, mert minden egyes nap minden egyes percében ezer dolog van, ami megragadja a tekintetünket, figyelmünket, és ez már annyira megszokott a számunkra, hogy simán átsiklunk sok minden felett.

Olyan felett is, ami esetleg valamilyen fajta értéket is képviselhet.

Az érzékeink túltöltődnek a szüntelen ingeráradattól.

Ma már minden youtuber videós mögött is cégek állnak. Nem saját erejükből hozták létre azt, amit létrehoztak, azt csak mi látjuk. Egy átlagos feltöltőnek nem nézik meg milliónyian a tartalmait. Ez egy nagy kamu, amit az átlagember sikeresen megzabál.

Ez a fajta túlfűtött tömegtermelés azt hozza magával, hogy egyre nehezebb lesz kitűnni, és aki mégis ki tud, az sem a tehetségével fog kitűnni, hanem hogy kik állnak mögötte. Ezt nem volt könnyű megemésztenem, mert én még hittem a tehetségben, hittem az iskolai tanáraimnak, akik azt mondogatták, sok munkával sokra lehet vinni. 

Ma már tudom, hogy mindez kamu volt.

Ők is egy elavult rendszer "termékei" voltak, ma már az is idejétmúlt, amit valaki tegnap mondott, nem hogy húsz-harminc évvel ezelőtt.

Nem a belefektetett munka számít, hanem hogy kiket ismersz. Ez pedig komolytanná teszi az egész játszmát, mert csak egy szűk körnek van nyitva a kapu, ahol a lehetőségek tárháza várja őket.

De a jó történet jó történet lesz száz és kétszáz év múlva is, úgyhogy a legfontosabb az, hogy arra tudjak hatni, amire van ráhatásom, és megtegyem azt, amit képességeim szerint meg tudok tenni. Sajnos egy olyan birka országban élünk, ami csak a lehúzást ismeri (a víz alatti lehúzó szellemkezek a Megapoliszi álmokban), de ezt én már annyira természetesnek veszem, hogy már nem is érdekel, egy-két óráig nagyon tud fájni, de aztán túlteszem magam rajta.

Az arctalan tömeg manapság csak a virtuális kommentekben tudja kiélni magát, hogy elfojtott dühét valaki másra öklendezi. Bármit is mond, az nem nekem szól, hanem önmaga kétségbeesett létének a megnyílvánulása.

Tehát, teszem amit tennem kell továbbra is. Igazából nem tudom se jól, se rosszul csinálni, csak csinálni. Ha csak egy emberhez is eljut a munkám, és megérti a mondanivalómat, már akkor is boldog leszek, és már akkor is elértem valamit.

Rae Anne Corzek

Mivel Rae Anne Corzek lényeges karakter, róla is tervezek egy külön bejegyzést majd a későbbiekben, egyenlőre egy korábbi, Rae Anne Corzek és a különdíj című cikkemben leírtakat tudom idézni.

Rae Anne Corzek története egy néhány oldalas filmes szinopszis formájában született meg először, és akkor még az Anna a nagyvárosban címet viselte, és a terveim szerint egy rövidfilm készült volna belőle. Akkoriban még a már említett filmes suliba jártam, és próbáltam a projekthez embereket toborozni a suliból, de egoista művészlelkekként senki sem volt hajlandó sajnos részt venni benne. Szerencsére azonban nem dobtam ki az ötletet, és a későbbiekben ennek nagyon nagy hasznát vettem.

Hiszen így megszülethetett Rae Anne Corzek alakja.

Így válhatott az Anna a nagyvárosban a BERONIS-trilógia részévé, ahova természetesen sokkal jobban beleillett, elsősorban a természetfeletti erők megjelenése és jelenléte miatt. Brink Jones vészkórságtól fertőzött lelke leúszik a Iolwyn-folyón, és lebolyong Vronsy-ig, ahol a helyi kislány, a különös képességekkel megáldott (vagy megvert) Mara Harris lesz a következő áldozata. Innentől kezdve a patak ezen szakasza, a zuhogó-résznél, ahol a gyilkosság történt, különös, megmagyarázhatatlan jelenségek színhelyévé válik, és aki véletlenül ellátogat idő, mindig magával hoz onnan "valamit"... valamit Brink Jones-ból.

E természetfölötti elem lehetőséget adott Rae Anne Corzek tetteinek elmélyítéséhez, hiszen ő is ott járt a zuhogónál, és bizonyos fokig ő is elhozta onnan a vész-kórt, ami különös tettekben nyílvánul meg. Ehhez még csak hozzájön Ginen Beronis-hoz hasonló, AcremCity iránt érzett megszállottsága (ez már így két megszállottság, mely csak erősíti egymást), és az ebből fakadó kényszer, hogy bármire képes, hogy megragadjon a hatalmas centrumkörzetben. Bulik bulik hátán, a város magápaszippantja, és ez sajnos összehozza különös, kétes múlttú (és jelenű) emberekkel is, ahogy ez a Megapoliszi álmokból ki fog derülni.

Nem feltétlen Rae Anne Corzek ismerkedik meg velük ezekben az öntudatlan pillanatokban.

Hanem a benne lévő Brink Jones, aki valahol végig ott motoszkál azoknak az embereknek a lelkében, tudatalattijában, aki ellátogatott arra a helyszínre...

Mara Harris halálának helyszínére.

De a többit majd a regényből...

A BERONIS-trilógia eseményei során Ginen Beronis és Rae között egy olyan kapcsolat alakul ki, amely már réges-rég kiveszett ebből az "emberi" világból.

Egyenlőre ennyi, de a későbbiekben még folytatom a jegyzetet a második kötehez tartozó Jegyzetgyűjteményben, hiszen a második kötettől jóval több szerep jut majd Rae-nek is.

A BERONIS-trilógia első kötetében, a Megapoliszi álmokban induló Rae Anne Corzek-szál előzményeként és egyfajta prológusként a Sodródó lelkek című novella szolgál.

Édesanyámról

"- Mi a fenét néztek, takarodjatok vissza a szobátokba, most! - rikácsolta az apja lihegve rá és a hugára.


Nem volt mit tenni.


Ginen becsukta az ajtót, és leült az ágyra. Hallotta a mozgások neszeit, az ütések csattanásait, a kő és a test tompa koppanásait. Hallotta apja vad szuszogását, szitkozódását. Hallotta, ahogy anyja időnként felnyög, és kéri az apját, hogy hagyja abba.


De nem hagyta abba..."

BERONIS - Megapoliszi álmok

A BERONIS: Megapoliszi álmok bizonyos részeit a szomorú valóságunk inspirálta, többek között édesanyám története is. E jelenetet élőben átélni, mondani sem kell, szörnyű élmény volt. édesanyám térdcsontja tört el akkor, melyet most egy műanyag protézis helyettesít, és éppen a napokban volt a negyedik (és remélhetőleg utolsó) műtéte.

A BERONIS: Megapoliszi álmokból kiderül, hogy hosszas bírósági folyamat indult el a vagyonmegosztás miatt, mikor a válási procedúra befejeződött. Apám sosem nyerte el a bűntetését azért, amit tett, mivel édesanyám nem merte beperelni (félt, hogy mi lesz velem és a húgommal, akik az apámnál maradtunk), majd letelt az 5 év, ami az ügy elévülését jelentette.

Mert ez egy ilyen világ, édesanyám örök életében viselni fogja ezeket a sebeket, de az 5 év lejárta után már semmit sem lehet tenni. Hogy haragszom e az apámra? Természetesen igen, de nem csak ezért, hanem a rengeteg játszmáért, amit édesanyámmal szemben (a megcsalások, a piszkálások, satöbbi, a regényekben bővebben kifejtem, ezzel talán segíteni tudok hasonló helyzetben lévőkön, hogy jobban felismerjék ezeket a játszmákat, bár mindig csak utólag leszünk okosak) és a gyerekeivel szemben végigjátszott, de azt hiszem a trilógia írásakor ezeket a meg nem oldott sebeket sikerült helyretennem magamban ahhoz, hogy ne akadályozzanak az életben, és a más emberekhez fűződő kapcsolataimban.

Az állandó verések valahogy összekötöttek minket édesanyámmal már a kezdetektől, hiszen mikor engem bántottak, mindig ott odajött és nem egyszer ő is kapott, ha meg mert szólalni. Húgomnak szerencsére sikerült ezt elkerülnie. Ő valahogy mindig is közelebb állt apámhoz, mint én, aki inkább anyás voltam. Aztán mikor elkerült tőlünk, évekre megszűnt a kapcsolatom anyámmal, ahogy ezt a Megaoliszi álmokban is megírom Ginen Beronis esetében. Aztán megtudtam, hogy egy otthonba került, ahol szerencsére a gondját viselték, de ki tudja, mennyin múlt, hogy sokkal tragikusabb események következzenek be. Anyámnak sosem volt kire támaszkodnia az apámon kívül. Mai napig fáj, hogy mennyire vak voltam akkoriban, és hogy csak később esett le, hogy sokkal rosszabbúl is végződhettek volna a dolgok. De abban azokban az időkben még apámmal éltem, és bár az általa kreált hazugságok foszlányai már kezdtek szétfoszlani, de még nem annyira, hogy meglássam az igazat. Akkoriban nem szabadott máshogy viselkedni, csakis úgy, ahogy apám (a Megapoliszi álmok "faterrendszere") azt elvárja, és anyámmal beszélni, bámilyen kapcsolatot ápolni vele tiltott dolog volt. Tartott a válóper, apám érdekei nem azt diktálták. Amikor aztán beidéztek engem is, és ennek ellenére mégis az anyám oldalára áltam (ahogy a Megapoliszi álmokban ezt meg is írom), igen nagy fejmosást kaptam (verést akkor éppen nem).

Ma már mindennek a fordítottja a valóság: az édesanyámmal napi kapcsolatban vagyok, apámmal viszont már évek óta nem beszélek. Eleinte még hívogattam őt telefonon, de miután kijelentette, hogy nem kiváncsi rám és ne is hívogassam, nem beszéltem vele többet.

De most már elfogadtam ezt az állapotot, és inkább áldom az Istent azért, hogy végre kigabalyodhattam a hazugságok kibogozhatatlan hálójából, és tisztábban láthatom a világot. Szerencsére mostanra már se lelki, és még inkább testi nyomai sincsenek a múltnak.

Édesanyám viszont segédeszközök nélkül sosem állhat már a saját lábára. Minden értelemben ki volt használva, ahogy egy embert csak ki lehet használni: idegileg, szellemileg, mentálisan, fizikálisan... én pedig még túl kicsi és túl vak voltam, hogy mindezt észrevegyem. Apám mindent gondosan elrendezett már jó előre, hogy a vagyonmegosztásnál később ne legyen semmilyen gond: Édesanyám feketén dolgozott, mint varrónő (mai napig hallom parányi házunkban az egész napon át tartó varrógép zúgását, látom a kiskutyánkat, aki nem zavartatta magát ott feküdt a varrógép lábainál... megboldogult Gombóc nevű tacskónk nagyon szerette édesanyámat, mindenhova elkísérte), aztán ugyanígy segídkezett később is, mikor apám megnyitotta a sörözőjét (a Megapoliszi álmokban mindezt részletesen megírtam). Ki lett forgarva a saját vagyonából, de a válási procedúra alatt apám bezzeg követelte tőle a gyerektartási díjat, holott egyáltalán nem szorult rá anyagilag.

Lehetne mondani, hogy nem szabadott volna mindezt hagynia, és nem szabadott volna ennyire kiszolgáltatott állapotba kerülni... de ismerve a "családunk" helyzetét sajnos nem nagyon alakulhatott volna másként... Édesanyámnak minden ismerősével való kapcsolattartás meg volt tiltva apám által.... így szinte egy börtönben élt, és csak két választása volt: vagy megy, vagy marad.

És ő maradt.

Mindezek ellenére azonban édesanyám szinte a csodával határos módon szerencsére jól van, nem adta fel és éli továbbra is az életét, dolgozik is... mindent megtesz, hogy normális életet éljen. Példaértékű a kitartása, és nagyon büszke vagyok rá emiatt!

Csak utólag döbbentem rá, hogy miután olyan mostoha körülmények között elkerült tőlünk, a saját családjától, igazából bármi történhetett volna vele. És a családja, az ő családja, azaz mi, a gyermekeit is beleértve semmit sem tettünk érte. Szörnyű, mardosó bűntudat ez, mely annak idejénmélyen elnyomódott bennem, a családom többi tagját pedig mind a mai napig egyáltalán nem érdekli.

Édesanyám Sara Corzek nevet kapta a regénybekben. A valóságon alapuló fiktív karakter Ginen anyja, aki már minden érdeklődését elvesztette a világ iránt, és aprócska szobája magányában tölti napjait. Valahol ő egy személyben szimbolizálja a megfáradt emberiséget, a rendszer darálógépéből kiköpott, szellemi és testi ronccsá tett akremita polgárokat... Ők azok, akik már csak léteznek, de már valójában nem élnek. Napjait lényegében alvással tölti, a Megapoliszi álmok cím több értelmezési lehetőségei közül az egyik éppen rá,  Sara Corzek álmaira is utalhat (illetve hogy az "Amerikai álom" marketingszövegének maradványaiból már csak "Acrem-i álmok" maradtak), amely álmokba a mindennapok elől menekül... várva a legvégső álmot, amely majd végképp elragadja őt ebből a világból.

Sok idő kellett, mire magam is rádöbbentem, mennyi erő kellett ahhoz, hogy legalább ezt a szintet elérje. Édesanyám élete gyermekkorában sem volt fenékig tejfel:  a szülei sosem vigyáztak rá eléggé, ennek eredményeként óvodás korábban szörnyű tüdőgyulladást kapott, ezért hallássérült lett, és egyik fülén állandóan hallókészüléket kell hordania. Később sem foglalkoztak vele a szülei, és bentlakásos intézetbe küldték amint elkezdett iskolába járni. Ezekről mind-mind beszámolok a Megapoliszi álmokban is, mert úgy érzem édesanyám talpon maradása ér annyi tiszteletet, hogy erről mások is tudjanak és (reményeim szerint) másokat is inspiráljon.

Szeretlek Anya!