Ki volt Jézus?

12/23/2020

Részlet Moses Hess Róma és Jeruzsálem. Az utolsó nemzeti kérdés. Levelek és megjegyzések. című kötetéből. Giszkalay János fordítását és a levelek jegyzeteit átdolgozta kiegészítette, a függeléket összeállította Haraszti György, az epilógus, a megjegyzések és a korabeli dokumentumok fordítása Berényi Gábor munkája; az előszót írta Heller Ágnes.


A zsidó történetírónak ma már nincs arra szüksége, hogy fanatikusan vagy közömbösen viseltessék egy olyan vallással szemben, amely a zsidó történelem terméke, következtetésképpen lényegi alkotórésze. A történész Graetz a zsidók történetével foglalkozó munkája harmadik (voltaképpen első) kötetében, amelynek a minap jelent meg a második kiadása, megoldotta a problémát, hogy miként lehet valaki egyszerre zsidó, vallásos hazafias zsidó és miként ítélheti meg tárgyilagosan azt az ezernyolcszáz éves folyamatot, amelynek során a zsidóságnak csak üldöztetésben és elnyomásban volt része.

Néhány részlet Graetz lírásából megmutatja, mekkora szellemi szabadsággal és érzelmi mélységgel képes megítélni a kereszténységet és annak alapítóit egy olyan zsidó történetíró, aki nem tartozik a reformpárthoz:

"Miközben Júdea - írja zsidó történetírónk - még attól rettegett, hogy Poncius Pilátus helytartó erőszakhoz folyamodik, amelynek új pajzsra emelés és új szenvedések lehetnek a következményei, egy olyan jelenség bukkant fel, amely kezdetben oly kicsiny volt, hogy születése után alig vették észre, ám sajátos fellépése és a kedvező körülmények folytán fokozatosan oly erősen fejlődésnek indult és akkora hatalomra tett szert, hogy új utakra terelte a világtörténelmet...

Az új jelenség, amely Piátus helytartósága alatt bukkant fel, volt az, amely kikényszerítette a pogány világ legnagyobb belsőséges részvételét a zsidóság tanításában. Ám ez a jelenség, idegen elemeket magába fogadva és zsidó tantól elidegenedve hamarosan éles ellentétbe került eredetével. A zsidó vallás, amely a világra segítette, nem tudott anyai örömöket táplálni az irányában, mert leánya hamarosan ellenségesen fordult el származásától, s oly irányokba indult, ahová utóbbi nem követhette. Ha a zsidóság nem akarta levetkőzni sajátos jellegét és hűtlenné válni ősi meggyőződéseihez, akkor élesen szembe kellene szállnia azzal, amit maga teremtett. Ezért okozott a zsidóságnak tömérdek fájdalmat és szenvedést a nagy dolgokra hivatott gyermek mégoly könnyű és fájdalommentes születése is, ami által hosszú időn keresztül szinte elsatnyult. Ez az új jelenség, ez a régi tanítás új köntösben, helyesebben ez az idegen elemekkel vegyített esszénizmus, a kereszténység, amelynek keletkezése és első időszaka e korszak zsidó történelmére esik."

Magáról Jézusról ezt olvassuk:

"Galileai származása miatt Jézus nem állhatott a törvénytudás oly magaslatain, mint Sámmáj és Hillél iskolája Júdeában. Csekély ismereteivel és hazájának lezüllött, félig arameus nyelvével Galileára kellett szorítkoznia. Ami viszont az elmélet részén hiányzott belőle, azt pótolta a kedélye. Szívbéli nemesség, mélyen erkölcsös komolyság és az élet üdvének tisztelete jelentős mértékben lehetett meg benne. Ez minden, igazinak bizonyult megnyilvánulásából kitűnik, még azokból az eltorzított tanokból is, amelyet hívei adtak a szájába. Jézus szelídsége és alázata Hillélre emlékeztet, akit mintha általában is mintának tekintett volna, és akinek aranymondását: "Amiről nem akarod, hogy veled megtegyék, te se tedd másokkal" tanításainak kiindulópontjául választotta. Hillélhez hasonlóan Jézus is a békeszeretet és a békülékenységet tekintette a legfőbb erénynek. Egész lényét betöltötte az a magasabb vallásosság, amely nemcsak az imádság óráját, a megszentelt napot, hosszabb vagy rövidebb ideig tartó áhítatos hangulatot szentelt Istennek, hanem az élet minden lépését, a lélek minden rezdülését Vele hozza kapcsolatba, Neki vet alá mindent és gyermeki odaadással Mindent rábíz. Áthatotta a felebaráti szeretet, amelyet a zsidóság az ellenséggel szemben is az ember lelkére köt. Biztos, hogy ellenségeivel szemben nem hagyta el szitok a száját, és túlzó tisztelői vélhetően igazságtalanok vele szemben, amikor szitkokat adnak a szájába, vagy azt állítják róla, hogy szeretetet nélkülöző szavakkal illette saját anyját: "Sorold magad az elnyomottakhoz, ne az elnyomókhoz, halld meg a becsmérlést és ne viszonozd, tégy mindent Isten szeretetéből és örvendj a szenvedésnek."

Jézus személye is rokonszenves és megnyerő lehetett, úgy, hogy szavai hatását megjelenésével is emelhette. Természete és felfogása, amely az erőszakot, a földi vágyakat és a pártoskodást megvetette, önkénytelenül az esszénusokhoz vonzotta, akik szemlélődő életet éltek távol a világtól és annak hiúságától. Midőn tehát Keresztelő János, vagy helyesebben az esszéneus Johánán a Jordán vízében való megtisztulásra, a megtérésre és a mennyi birodalom előkészítésére hívta föl az embereket, Jézus is elzarándokolt hozzá, és megfürdött a Jordán vízében. A monda Jézus eme aktusát csodás vonásokkal ékesítette föl: Az ég megnyílt és a szentlélek galamb alakjában Jézus fejére szállt, kinyilatkoztatván neki szent hivatását.

Habár történetileg ki nem mutatható, hogy Jézus formálisan az eszséneus rend tagja volt, mégis életének és működésének sok vonása csak azzal a feltevéssel magyarázható meg, hogy az esszéneus alaptanokat magáévá tette. Miként az esszéneusok, Jézus is dicséri az önkéntes szegénységet és megveti a gazdagságot, Mammont... A vagyonközösség elvét, mely az esszéneusok alaptanaihoz tartozott, Jézus is elfogadta és terjesztette. Tanítványai meg is valósították ezt az elvet, közös pénztáruk volt és vagyonközösségben éltek. Int továbbá Jézus az esküvés kerülésére, amit szintén az esszéneus felfogásból vett át. Egyáltalán ne esküdjetek" - így tanította Jézus - "sem az égre, sem a földre, sem a fejetekre, de az igenetek legyen igen és a nemetek nem."

Alig kell figyelmeztetnünk, hogy a démonok kiűzése által való csodás gyógyítások, melyeket Jézusnak tulajdonítanak, szintén otthonosak voltak az esszénusoknál, kiknek az ördögűzés foglalkozásukhoz tartozott. Nem is mint különös csodát említették Jézus hívei, hogy ki tudja űzni az ördögöt, hanem mint magától értetődő dolgot adták elő, hogy ebben a tekintetben sem maradt mögötte a többi esszénusoknak. - A mondottakon kívül környezetéből is következtethetünk Jézus esszénus voltára. Testvéréről, Jakabról jegyezte fel a forrás, hogy esszéneus életet élt, nem evett húst, nem ivott bort, nem vágta a haját, nem kente magát olajjal és mindig lenruhában járt. De Jézus úgy látszik, az esszéneusoknak csak lényeges vonásait vette át: a szegénység iránti különös szeretetet, a gazdagság megvetését, a vagyonközösséget, a házasságnélküli életet, az eskütől való iszonyodást, az ördöngösök, a holdkórosok és egyéb hasonló betegek gyógyítását; a lényegtelen pontokat, úgymint: a szigorított levitikus tisztaságot, a gyakori fürdést, a kötény viselését és egyéb hasonló dolgokat elhagyta. A vízkeresztelésre sem fektetett nagy súlyt, mindhogy sehol sem jegyezték fel róla, hogy ennek szükségét hangsúlyozta volna."

"Midőn Herodes Antipas heródiánus fejedelem Jánost az államra veszélyes személyként Marcharus erődjébe záratta, Jézus egyszerűen folytatta mestere művét. Ő is kezdte hirdetni: "Térjetek meg, mert közeleg a mennyei birodalom", talán anélkül, hogy gondolt is volna arra, hogy ebben a mennyei birodalomban, azaz a messiási korszakban neki lesz főszerepe. Jézus azonban beláthatta, hogy csak úgy érhet el nagyobb hatást mint mestere, ha szózatával nem a zsidó néphez általában, hanem egy bizonyos néposztályhoz fordul. A zsidó középosztály, a kisebb-nagyobb városok lakói többnyire át voltak hatva jámborságtól és istenfélelemtől, úgy hogy őket megtérésre felszólítani egészen fölösleges volt.

(...)

A későbbi leírások, melyek a zsidó nép romlottságáról és a Jézus idejében élt farizeusok elvetemedettségéről szólnak, csupa koholmányok és nem felelnek meg a történelmi valóságnak. Sámmáj és Hillél tanítványai, a "Buzgó Juda" kortársai, a heródiánusok és rómaiak legelkeseredettebb ellenségei nem voltak erkölcsileg betegek és nem volt szükségük semmiféle orvosra. Jézus tehát nem is gondolhatott ezeknek a térítésére. De éppoly kevéssé tolhatta fel magát a gazdagok és előkelőek, a heródiánusok és rómaiak szónokául és javítójául. Ezek kigúnyolták volna a tanulatlan erkölcsbírót, ha gőgjüket, ingatagságukat, romlottságukat kezdte volna ostorozni. Jézus tehát helyes taktikával csupán ahhoz az osztályhoz fordult, melyet a zsidó társadalom kitaszítottnak és megbélyegezettnek tekintett. A zsidó országban voltak olyan emberek, kiknek a zsidóság üdvös igazságairól, törvényeiről és ragyogó múltjáról fogalmuk sem volt. Voltak úgynevezett törvényszegők (ábriánim)m vagy a korabeli nyelven bűnösök, kiket valamely törvény áthágása miatt a közösségből kizártak, s vagy nem próbáltak vagy nem tudtak visszatérni; voltak vámszedők és adóbérlők, kikkel, mert a rómaiak érdekét szolgálták, a hazafiak érintkezni nem akartak, ezek hátat fordítottak a törvénynek és vad életre adták magukat, nem törődve a múlttal és a jövővel; voltak tudatlanok, alsóbbrendű munkások és szolgák (ám há-árec), kiknek ritkán volt alkalmuk a zsidó fővárosba menni, a Templomot látogatni, pompáját csodálni és a zsidóság tanairól szóló előadásokat hallani, vagy ha hallgatták is, meg nem értették. Ezek számára nem lángolt Színáj hegye, nem buzgólkodtak a próféták; mert a törvény tanítói, kik inkább a tan kiépítésével és nem oktatással foglalkoztak, nem érttették meg velük a törvényeket és a prófétákat, nem vezették be a kitaszítottakat azoknak a látókörébe."

"Ezekhez az osztályokhoz fordult Jézus az ő tanításaival, hogy kiragadja őket tudatlanságuk és eltompultságuk züllött állapotából. Hivatást érzett arra, hogy "Izrael házának eltévedt bárányait megmentse." "Az egészségesek, azaz a tanultak és a törvényismerők nem szorulnak orvosra, csak a betegek, hogy egyikük se pusztuljon el", vallotta nyíltan Jézus. Mindenesetre nemes és magasztos hivatás!"

"Jézus azonban ezeket a bűnösöket és vámosokat, ezeket a vétkes, erkölcstelen lényeget szavával és példájával magához emelte, szívüket Isten iránt való szeretettel töltötte el, lelküket bensőséggel és szentséggel megnemesítette, úgy, hogy életmódjukat megváltoztatva, a mennyei atya méltó gyermekeivé lettek. Ez volt a legnagyobb csoda, amit véghezvitt. Ezek voltak a süketek és a vakok, akiknek megnyitotta a hallását és a látását, a betegek, akiket meggyógyított, a halottak, kiket feltámasztott. A legenda, amely ezeket az erkölcsi csodatetteket kézzelfoghatóvá teszi, úgy véli felmagasztalja tetteit, de valójában csak lekicsinyíti. Aki embereket átformál, sokkal magasabban áll a csodatevőnél. Jézus mindenekelőtt az esszéneizmus erényeire oktatta a férfi- és nőtanítványait, az önmegtagadás, az alázatosság, a szegénység és a béketűrés erényeire. (...) Az eltompultaknak lehetővé tette, hogy csendes kamrájukban imádkozhassanak Istenhez, és megállapított számukra egy rövid formulát (Miatyánk), mely alkalmasint az esszéneusoknál is használatban volt."

"A zsidóság fennálló tanait Jézus nem bolygatta. Nem is gondolt arra, hogy a zsidó tanokat javítsa, még kevésbé, hogy egyáltalán újat teremtsen. A vétkeseket akarta csupán meggyőzni arról, hogy ők is Isten gyermekei, és ha megtérnek, részesei lesznek az égi birodalomnak, vagyis a messiási időnek. Isten egységét nagy nyomatékkal hangsúlyozta, és távolról sem akarta a zsidóság istenfogalmát módosítani. (...) A szombatot szentnek tarthatta, mint ahogy a zsidóságban megmaradt tanítványai is szigorúan betartották a szombati törvényeket, amit nem tettek volna, ha mesterük mást tanított volna. Csak a sámmájita szigorítások ellen, mely még a beteggyógyítást is megtiltja szombaton, kelt ki Jézus és kijelentette, hogy a törvény szerint szabad szombaton jót cselekedni, ami megegyezett Hillél tanításával, melyet a zsidóság már Jézus előtt tett magáévá. Az áldozati kultusz ellen Jézusnak nem volt semmi kifogása, csupán azt hangoztatta, miként a farizeusok is, hogy az emberekkel való kiengesztelődést meg kell előznie a kiengesztelődésnek Istennel. Még a böjtöt sem vetette el, csak a színlelést és a képmutatást ítélte el benne. Annyira benne élt a zsidóságban, hogy az akkori idők korlátolt előítéletétől sem volt mente, és ő is megvetette a pogányokat, kiken abban az időben a leigázó rómaiakat és segítőiket, a keleti görögöket és szíreket értették. Hallani sem akart a pogányokról. "

(...)

"Jézus bevonulását Jeruzsálembe és a templomban való fellépését olyan ragyogó nimbusszal vette körül a monda, hogy nehéz belőle kihámozni a történeti magvat. E monda szerint a nép nagy diadalmenetben, hangos hozsánnaénekkel ment elébe és így kísérte Jeruzsálembe; de ugyanez a nép néhány nap múlva a halálát követelte! Mind a két adat költött. Az egyik be akarta bizonyítani, hogy az egész nép elismerte Jézust Messiásnak, a másiknak célja, hogy egész Izraelre hárítsa Jézus kivégzésének vérvádját. Épp oly költött az a vonás is, hogy Jézus erőszakosan lépett volna föl a Templomban, hogy földöntötte volna a váltóasztalokat, melyeket a templomi adakozók számára állítottak föl és hogy elkergette volna a Templom közeléből a galamb-árusokat. Az ilyen föltűnő dolgot nem hallgatták volna el a többi egykorú források sem. Nem is felel meg a valóságnak, hogy a Templom belsejében galamb-árusok és pénzváltók lettek volna. A Templom-hegyen csak a templomi kincstár szolgáltatott az áldozóknak és adományozóknak pénzért olajat, bort és lisztet a vértelen áldozatok céljaira. Lehet, hogy Jézus elítélően nyilatkozott arról, hogy a templom közelében üzletelnek, és ezt az elítélő nyilatkozatot templomostrommá és templomtisztogatássá nagyította a monda."

(...)

Pilátus, akit a dolog politikai oldala érdekelt, megkérdezte Jézustól, akit elébe vezettek, hogy mint Messiás, a zsidók királyának tartja-e magát, és amikor erre Jézus kétértelműen felelt: Te mondád, a helytartó egyértelműen megerősítette a halálos ítéletet. Hivatalából csak ez következett. Legendás azonban az állítás, hogy Pilátus ártatlannak találta Jézust és meg akarta őt menteni, csakhogy a zsidók halálát követelték. Ha Jézust megcsúfolták és messiási és királyi méltóságának kigúnyolására töviskoronát tettek a homlokára, nem a zsidók követték el rajta ezt a durvaságot, hanem a római zsoldosok, akik örültek, hogy a zsidó nemzetet csúfolhatják meg benne. A zsidó bírák azonban egyáltalán nem viseltettek iránta szenvedélyes gyűlölettel, hanem átnyújtották neki is, mint minden elítéltnek, a bor- és ürömserleget, hogy elkábítsa, és halálos szenvedéseit enyhítse. Az akkori büntető törvénykönyv szerint az istenkáromlás miatt elítélteket először megkövezték, majd haláluk után keresztre szögezték. Biztos, hogy Jézust is így végezték ki, de akkor feltehetően már a keresztre feszítést előtt halott volt. A keresztény források tudni vélik, hogy elevenen feszítették keresztre még kilenc órakor délelőtt és csak három órakor délután lehelte ki a lelkét (i.sz. 33 körül). Utolsó szava állítólag egy zsoltárvers volt, melyet arámi nyelven idézett: "Éli, éli, lámá sebáktáni!" (Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet!). Keresztjére a római katonák ezt a gúnyiratot helyezték: Názáreti Jézus, Názáretből, a zsidók királya." A keresztre feszítés, valamint a holttest eltemetése valószínűleg a városon kívül a Golgotán történt. (Az elítélteknek szánt temetkezési helyet "Golgotának (koponya-hely) nevezték). Ez volt a vége ama férfiúnak, ki népe erkölcsi javítását tűzte ki céljául, és aki talán csak félreértésnek lett áldozata. Halála később forrása lett népe számlálhatatlan szenvedéseinek és mártíriumának. A megtört szívek és szemek milliói sem bírták halálát kiengesztelni. Ő az egyetlen asszony szülte, akiről csakugyan túlzás nélkül mondhatjuk, hogy halálával többet tett, mint életével. A koponya-hely, a Golgota új Színája lett a történeti világnak."

(...)

A kereszténység eltérés, de szükségszerű eltérés volt a zsidóság és a pogányság klasszikus lényegétől. - A zsidóság számára a világ egyetlen lény szent terméke volt és az is maradt. A pogányság szemében viszont, annak klasszikus megjelenési formájában, amelyre Görögországban jutott, az isteni, harmonikus egység a világ öröknek képzelt sokféleségének terméke. - A zsidóság teremtő lényege nem pusztult el klasszikus teremtményével együtt, hiszen a zsidó teremtő éppen hogy nem merült ki teremtményében. A klasszikus pogányság zsenije viszont elveszett a kultúrájával, melynek gyökerei az őket tápláló föld felszínén voltak, és elsodorta őket a betörő népvándorlás. - A pogányok szemében, akik táptalajával együtt elenyészni látták teremtő lényegüket, a sokféle világ öröknek képzelt isteni összhangja egyszer csak az istenitől eltért és elvetett alakban mutatkozott meg; és a pogányság a zsidóság számára túlvilági teremtő szellemébe menekült. - Ugyanakkor a pogányok vallási szükségletét csak olyan zsidók elégíthették ki, akik elidegenedtek a saját világuktól, letértek a zsidóság útjáról, és a kihalóban lévő pogány világba süllyedtek, hogy abból és vele együtt az őket átlelkesítő szellemhez emelkedjenek, azaz csak olyan zsidók, akik már nem egy szent lényeg szent termékének, hanem Istentől eltértnek, bűnösnek képzelték magukat. - Így jött létre a kettős eltérés: a világié az istenitől, és az istenié a világitól, egy világtalanított zsidóság istentelenített pogányságában, a keresztény világszemlélet a szent zsidóról, akiből pogány ember lett, hogy a népeket a szellemhez emelje, és a jövőbeli jobb - túlviláginak képzelt - isteni világra felkészítse őket.

Ám ez a túlvilág a történelmi fejlődés során abban a mértékben, amelyben a népek a zsidó történelmi valláshoz emelkednek, egyre inkább evilággá válik. És minél inkább zsidóbbá, azaz emberibbé vált a pogány világ, annál inkább részeseivé válhattak a zsidók is ennek a jobb felé haladó világnak a kultúrájában. Midőn végül, a nyers érzékiségbe és barbár erőszakba hulló pogány és spiritualista miszticizmusba menekülő zsidó világszemlélet között harcok nyomán a modern, emberi arcú civilizáció a németalföldi szabad államokban felragyogtak egy jobb világ halvány sugarai, egy zsidó adhatta meg a jelet, hogy a világtörténelmi emberiség szellemi fejlődésfolyamata befejeződött.

_______________________________

Moses Hess vagy Moses Heß (Bonn, 1812. január 21. vagy június 21. - Párizs, 1875. április 6.) francia zsidó származású filozófus, utópista szocialista, a cionizmus munkásmozgalmi irányzatának egyik alapítója.


További érdekességek:

Trükkök százai A vallási témák mindig is közel álltak hozzám, lehet azért, mert faluból jövök, ahol a templomba járás és egyáltalán a vallás fontos téma volt. Legalábbis akkoriban. Ma már nem tudom, mi a helyzet, talán az idősebbek között ez nem változott, a fiatalabbakat viszont már biztosan kevésbé foglalkoztatja ez a téma. Én még általános iskolásként jártam nulladik órában hittanra, és voltam elsőáldozó és bérmálkozó is, nálam öt évvel fiatalabb húgomnál viszont ez nem volt kötelező előírás, azaz a szüleim tőle ezt már nem kérték, ahogy a templomba járást sem.