Mai napig kedvenc: Broken Sword - A templomosok árnya

10/21/2020

Ősz volt Párizsban, az év utolsó hónapjai az ezredforduló végén. A város rengeteg emléket hordoz bennem zenéről, kávézókról, szerelemről, és a halálról. 

1996. szeptember 30-án jelent meg hivatalosan az a játék (igen, kivételesen most nem a filmekről lesz szó), ami óriási hatással volt rám, mondhatni megváltoztatta az életemet, és mind a mai napig rengeteg inspirációt ad az alkotáshoz.

A főhős, a laza amerikai turista, George Stobbart e visszaemlékező monológjával indul a valaha készített egyik legjobb és legsikeresebb kalandjáték, a Broken Sword: The Shadow of the Templars, a kedvenc pc-s kalandjátékom. Én is kezdhetném hasonlóan: a játék rengeteg emléket hordoz bennem zenéről, párizsi helyszínekről, gyönyörű írországi utazásokról, felejthetetlen karakterekről, rejtélyekről, izgalomról és a szerelemről.

A Broken Sword-ról már volt szó a korábbi részletes írásomban, a Hatások és felhajtások című cikkemben, de nem tudok úgy elmenni az előző téma mellett, hogy ne ejtsek szót e mesterműről is, mely a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem, és szívesen játszok vele újra és újra.

George Stobbart, a laza, vonakodó hős
George Stobbart, a laza, vonakodó hős

George Stobbart, amerikai jogász, egyszerű, átlagos figura, aki vakációzni indult el Párizsba. Éppen az egyik mesés szépségű kávézó teraszán üldögél, amikor egy félelmetes, harmonikázó bohóc zavarja meg a kellemes, üres utcácska nyugalmát, és George visszafogott udvarlását a gyönyörű, szőke pincérnőnek. A bohóc berohan a kávézóba, majd nem sokkal később immár a harmonika nélkül, egy aktatáskát lóbálva rohan ki, és a szomszédos, kihalt téren átszaladva eltűnik egy sötét sikátorban. George értetlenül néz utána, majd néhány másodperc múlva hatalmas robbanás rázza meg a helyes párizsi kávézót, üvegszilánkok és faldarabok repülnek mindenfelé. George előtt elsötétül a világ, és amikor magához tér, az egyik napellenző ponyva alatt találja magát a romok között feküdve. Nagy nehezen kikászálódik a hatalmas színes lepedő alól, és leporolja magát. Életben van.

Miközben összeszedtem magam, csak a forgalom monoton, zúgó hangját hallottam. Az élet továbbra is a maga megszokott módján zajlott körülöttem, de a robbanás örökre megváltoztatta az életem...

E monológgal kezdetét veszi a játék, az izgalmas nyomozás, hogy mi is történt és miért, és vajon kik állhatnak a brutális robbantás hátterében, melynek "szerencsére" csak egyetlen áldozata volt, az ellopott aktatáska tulajdonosa, egy Plantard nevű ember (a középkor rajongói számára nem ismeretlen ez a név).

Egy hosszú-hosszú kaland veszi kezdetét, melynek során felejthetetlen helyszíneken át vezet az utunk Párizs utcáin, templomain és katakombáin át a gyönyörű zöld sziget, Írország várromjain keresztül a szíriai sivatagokig, felejthetetlen karakterekkel találkozunk nyomozásunk során, miközben a szerelmet is megtaláljuk a belevaló, vagány riporternő, Nicole Collard személyében. A játék remekül van felépítve,és sokszor nem igazán tudjuk, hogy valóban érdekel minket az ügy, és el akarjuk kapni a tetteseket, akik majdnem a halálunkat okozták, vagy minden igyekezetünk "csak" Nico kegyeiért folyik.

A nyomozásunk során kiderül, hogy egy sötét összeesküvés indult meg a háttérben, melynek központjában a Neo-templomosok állnak, akik elődeik, a Templomos Lovagrend mintájára jöttek létre.

Az angol Revolution Software cég zseniális játékának kézzel rajzolt képi világát és stílusát a híres Don Bluth, amerikai animációs filmkészítő (Charlie: Minden kutya a mennybe jut, A NIMH titka, Anasztázia, Egérmese, Titán - Időszámításunk után, Mese Rockkal, stb) segítségével készült. A játék minden tekintetben a maximumot hozza: Barrington Pheloung aláfestő zenéje tökéletesen megfelel a történet hangulatának, a párbeszédek és monológok nagyon jól megírtak, a helyszínek változatosak és remekül megrajzoltak és a karakterek is emlékezetesek (a kedvencem Rosso rendőrfőnök és hű társa, Moue kapitány, de számtalan emlékezetes karakter van rajtuk kívül is: a virágárusnő Nico lakása előtt, a párizsi jelmezárus, vagy Todryk, a kelekótya szabó, az ír kocsma csaposa, stb).

A kézzel megrajzolt képek ezer és ezer titkot rejtenek, és sokkal de sokkal többre tartom az ehhez hasonló régi 2D-s játékokat, mint az újabb 3D-s utódokat. Lehet, hogy csak a nosztalgia beszél belőlem, de valahogy a régebbi játékokban még (ahogy a filmek esetében is) sokkal több ötlet és lélek volt.

Egyszerűen magával ragadó az a varázslat, ahogy a játék egyszerű helyszíneket, hétköznapi karaktereket is képes rendkívül érdekessé, izgalmassá festeni. Ez az, amit én "triviális monumentalizmusnak" hívok, és a BERONIS-trilógia írása során én is igyekeztem ez a "módszert" alkalmazni.

A játék miatt szerettem volna mindig is eljutni Párizsba és Írországba (főleg a játékban szereplő, - egyébként fiktív - Lochmarne nevű falvakhoz hasonló településeket megnézni), és bár sajnos még egyik sem jött össze, még nem tettem le a tervemről.

Ha meg kellene neveznem a kedvenc számítógépes játékomat, az mindenképp a Broken Sword: Shadow of the Templars lenne (a folytatások sajnos már nem lettek ennyire jók, bár a harmadik rész, a 3D-s The Sleeping Dragon egészen vállalhatóra sikeredett, és rengeteget játszottam vele annak idején). Remek történet, remek karakterek, remek helyszínek, izgalmas rejtélyek és egyedi hangulat. A Templomos Lovagok homályba vesző, rejtélyes és egyben tragikus történelme rányomja a bélyegét a játék hangulatára, melynek (többek között) Párizs rendkívül jó helyszínéül szolgál (a játék során elutazhatunk többek között Írországba, Skóciába, Szíriába, Spanyolországba is). A templomosok itt-ott elhelyezett nyomai nagyon ügyesen vannak elhelyezve a játékban, például templomokban, csatornákban, katakombákban bukkanhatunk rá egy-egy korabeli vésetre, szoborra, és egyéb ábrázolásokra. Ezt a monitorhoz szögező hangulatot próbáltam magam is átmenteni a BERONIS-trilógia lapjaira, amikor Megapolisz történelmét megalkotva a régen legyilkolt és elnyomott szeranisa felkelők nyomait itt-ott elhelyeztem a cselekményben. Az általános iskola után Vácra jártam gimibe, és a város egyes pontjai egy kicsit mindig a Broken Sword-ban látott Párizsra emlékeztettek. Sok helyen jártam már a világban, de Párizs és Írország (két kedvenc helyszínem a játékban, természetesen a legtöbb időt Párizsban töltjük, és csak egy-egy küldetés erejéig utazhatunk el Írországba, Spanyolországba, Szíriába, majd a játék legvégén Skóciába, ahol a nagy finálé játszódik Bannokcburn-ben), ahová még el szeretnék jutni, sajnos még nem jött össze.

Talán majd egyszer...

Talán a Broken Sword kapcsán találkoztam először a templomosok témájával, mely azóta is rendkívüli módon érdekel. A játék hangulata azonnal megfogott, és emlékszem, volt egy kis füzetem is, ahová leírtam kedvenc George Stobbart monológjaimat, illetve saját leírásaimat a kedvenc helyszíneimről. A játékból remek filmet is lehetne forgatni, fura, hogy senki sem próbálkozott még meg vele, a későbbi Da Vinci-kód és A nemzet aranya hasonlít a leginkább a Broken Sword cselekményére.

A jövőbeli terveim között szerepel egy regényterv, mely egy Broken Sword-hoz hasonló cselekményre épülne, de ebben a templomosok helyett titkos szeranista összeesküvés után nyomozna a főhős (valami George Stobbart-hoz, vagy a Gonosz halottak Bruce Campbell-éhez hasonló teljesen átlagos, random figura) Megapolisz-szerte, a centrumkörzeteken túl a külső körzeteken (a játékbéli Párizsra hajazó városokban) át a peremkörzetekig (a játékbéli Írországhoz hasonló falvakban).

Szerintem nagyon jó ötlet lenne, meglátjuk, mi lesz belőle.

A játék folytatásai sajnos már nem lettek annyira jók, mint az első rész, pedig az alkotók már megpróbálkoztak a 3D-s játékmenettel is, de valahogy az első részt sosem sikerült megközelíteni. Azóta kiadtak egy Rendezői változat alcímű, minden platformon futó játékot is, mely az első résznek egy felújított változata, és ebben Nicole Collard-ral is lehetünk bizonyos jelenetekben, ami egész jól sikerült, de érződik, hogy csak egy újabb bőrt akartak lenyúzni a hajdani nagy sikerből. A legutóbbi, The Serpent's Curse című ötödik rész esetében a Revolution Software újra visszatért a 2D-s megoldáshoz, melynek én nagyon örültem, de az első rész szintjét így sem sikerült elérni.

Aki szereti az izgalmas, hangulatos és elgondolkodtató kalandjátékokat, annak a Broken Sword: The Shadow of the Templars mindenképpen kötelező darab.

A halott régész, Klausner, mint Indiana Jones... A helyszín: Szíria, a templomosok egyik rejtett barlangja az úgynevezett Bikafej Sziklánál. Nem ő az egyetlen karakter, aki valamilyen jelmezt visel ebben a játékban.


...az előzmények....

BENEATH THE STEEL SKY
(1994)

Amíg George Stobbart 1996-ban egy felrobbantott kávézó romjai alól kikászálódva próbálta összeszedni magát, addig egy másik, távoli jövőben játszódó sztori főhőse, Robert Foster egy lezuhant repülőgép égő maradványai között tér újra magához... a peremkörzeteken (Gap).

Igen, többek között innen jött az inspiráció, mely Megapolisz struktúrájának kigondolásában nagyban befolyásolt (centrumkörzetek, külső körzetek, peremkörzetek).

A fiatal Foster semmire sem emlékszik, a teljes múltja a homályba vész. Vajon ki ő, és miért üldözik őt Union City rendfenntartói?

Nagyon röviden ez az alapsztorija a Revolution Software 1994-ben megjelent kalandjátékának, mely joggal nevezhető későbbi alkotásuk, a Broken Sword - The Shadow of the Templars előfutárának. A játékhoz egy előzmény-képregény is készült (szintén egy nagy név által, még Don Bluth előtt), melyet nem más, mint a Watchmen egyik alkotója, Dave Gibbons rajzolt.

A játék rendkívül izgalmas, a cselekmény a Broken Sword-hoz hasonlóan igencsak magával ragadó, tele humorral és remek karakterekkel (nekem a kedvencem talán Joey, Foster állandó robot-társa, aki amolyan R2D2-hasonmás, egy vicces társ, akinek adatkártyáját a főhős állandóan magánál tartja, és bármilyen más robotba be lehet illeszteni a játék során, tehát Joey külseje állandóan változik).

A játék design-ján, hangulatán rendkívül sok nagy előd hatása érződik: megtalálhatók itt is az Aliens - A bolygó neve: HALÁL sivár, szeméttel teli folyosói, a Metropolisz mechanikus géptermei, ahol emberi munkások sínylődnek, de itt van a Neurománc cyberpunk-stílusa, csak hogy néhányat említsünk.

És ahogy a későbbi még nagyobb siker esetében George és Nico szerelmi szála bűvölt el minket, természetesen ennek alapjai itt is megtalálhatók Robert és a tudóslány Anita között.

...és ami nagyon nagy öröm, hogy a játék iOS-változata 2009. október 7-én már megjelent, tehát a mai kor rajongói is élvezhetik ennek az időtlen klasszikusnak az izgalmait.

A folytatást, egy esetleges második rész elkészülését már évtizedek óta ígéri a Revolution Software, de igazából én annak is örülnék, ha sosem készülne el: a Beneath the Steel Sky a Broken Sword: The Shadows of the Templar-hoz hasonlóan egyedülálló, örökzöld klasszikusok, melyeknek a színvonalát (ahogy a BS esetében ezt már láttuk is) egyetlen folytatás sem tudná nemhogy überelni, de megközelíteni sem.

Az élhetetlen mega-struktúra... AcremCity helyett Union City

Részletek Dave Gibbons előzmény-képregényéből:

Union City rendfenntartó osztaga talán szintén egy inspiráció volt a múltból, mely a Gariven Rendfenntartó Erők megalkotásához vezetett...