Megapolisz-feeling: Szingapúri élményeim

02/19/2020

Abban az időszakban, mikor Indiában éltem, volt szerencsém két alkalommal is Szingapúrban járni. Először csak vakációzni és körülnézni, másodszor pedig (mivel Indiában csak pár óra repülőútat jelent) 2018 szilveszterén mentünk el az újévi tüzijátékot megnézni.

Mondanom sem kell, már az első alkalommal leesett az állam, és rendkívül fontos élményt jelentett számomra Megapolisz hangulatának megteremtésében. Erről részletesen kifejtve egy külön cikk szól a Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Megapolisz című bejegyzésem alatt.

Elképesztő, mennyire modern infrastruktúrát építettek fel maguknak ebben a parányi országban. Felhőkarcolók mindenfelé. A tömegközlekedés, a metrók (ahogy Megapoliszban nevezik: transzport) a felszínen haladva keresztülszelik a város, miközben az ablakokból elképesztő panoráma nyílik a látogatók elé. Az oldalon a Szingapúrban készített kamerafelvételekkel és fotókkal illusztrálom olykor Megapoliszt. A hely maga volt a Szeránon létesétett jövőbeli városkolónia nagyon is élő és valóságos megnyílvánulása. 

Egy csodahely, mely ráadásul ugyanúgy a tengerpartra települt, mint maga Megapolisz.

Utunk során, a város feltérképezésekor ahogy a könyvben, itt is számtalan nációba botlottunk, Szingapúr igazi világváros. A "kolónia-feeling" érzésének egyik gyökere pont ez volt: többnyire fehér európai, vagy amerikai emberek sétállgattak az utcákon, üldögéltek az éttermekben, élvezték a remek meleg éghajlat örömeit. A szingapúri, ázsiai emberek rendszerint a kiszolgáló személyzet dolgozóit adták, ők szolgáltak ki a boltokban, a hotel recepcióiban, satöbbi. Tisztaság volt, rend és fegyelem, de inkább tűnt úgy, hogy az itt élő emberek saját országuk rabszolgái lettek.

A fejük fölé építették ezt a gigászi, csillogó metropoliszt, hogy az itt székelő hatalmas cégeknek újabb telephelyük legyen, és a gazdag embereknek újabb vakációs célállomásuk legyen. A nyugati civilizáció minden "terméke" megtalálható itt, McDonalds-tól kezdve a hatalmas, labirintusszerű plázákon át az amerikai filmtársaság, a Universal vidámparkjáig, mely utóbbi szintén nagy élmény volt. Itt-ott az utcákon négy-öt fős csiportokban kékruhás rendőrtisztek jának, mely akaratlanul is a GSF embereire emlékeztetett engem. Persze semmilyen zűrt és botrányos jelenetet nem lehet tapasztalni, még hajléktalanokat sem látni, pedig itt nyugaton ez szinte már megszokottá vált, része a városképnek. 

Ez a túlrendezettségnek olyan érzetét keltette, amelyet aztán a Megapoliszi álmokban is részletesen ecsetelek. Olyan túlrendezettség, ami egyáltalán nem jellemző az ázsiai népekre, sokkal inkább a németekre és a nyugati világra.

Már ebből is érezhető volt, hogy Szingapúr nem más, mint a nyugati világ egyik kolóniája, melyet szépen kivásároltak a helyiek alól, de ebből a pénzből aztán egy valóban szép világot hoztak létre - legalábbis látszatra. Az utcák tiszták és rendezettek, mindenhol volt egy helyi lakos, aki az utcákat söpörte, hogy minden a lehető legszebben nézzen ki. Különösebben nem éreztem a helyieken, hogy utálnák, amit csinálnak, ehhez valószínűleg több időt kellene ott eltölteni, de amennyire látszódik, a helyiek is büszkék városukra. Az emberek többnyire vidámak és tisztelettudóak, bármiben szívesen segítenek (talán ők is tudják, a fehér túristák pénze milyen sokat jelent anyagilag a város életében), nincs az a búskomor, szürke hangulat, mint Magyarországon. Persze úgy "könnyű", hogy állandóan süt a nap, pálmafák lengedeznek a lágy szellőben... de sok más helyen is hasonló a környezet, mégsincsenek ekkora felhőkarcolók, mint itt.

Egy ilyen világ létrehozása (nyugati pénzből és nyugati szakértelemmel) és fenntartására nem minden nép alkalmas (vagy akar egyáltalán). 

A szingapúriak ezek szerint igen.

De inkább a saját maguk feladatát becsületesen elvégző embergépeknek tűntek.

A nyugati életmódra valószínűleg már átszoktatták őket, mert az egész városban ez a mentalitás érezhető, és az utcák sincsenek zsúfolásig megtelve, mint például Indiában. Az autók a saját sávukban haladnak, nincs folyamatos dudálás, nincsenek kátyús utak. Mindenki tökéletesen beszéli az angolt, még a legutolsó utcaseprő is. Ez azért mindenképp irigylésre méltó, még akkor is, ha valószínűleg a nyugati nagy cégek nem jönnek ide, és nem építik fel ezt a várost (Acremcorp), akkor valószínűleg sosem lenne itt ilyen világ, egyfajta modern paradicsom.

Szingapúr maga lett "Ázsia Svájca", csak sokkal magasabb épületekkel, melyek árnyékában tényleg csak apró hangyáknak érezhetjük magunkat.

A csoda azonban pénzbe kerül, és Szingapúr a világ egyik, ha nem a legdrágább városa, sokkal inkább a nyugati (főként amerikai) ember pénztárcájához lett hozzáigazítva.

Ha nem jártam volna Szingapúrban, biztos nehezebben tudtam volna Megapolisz hangulatát pontosabban körülítni és megteremteni, de mivel én is átéreztem, így hiteles leírásokat tudtam megalkotni és papírra vetni.

Mindenképp szerencsés vagyok, hogy ezt elsőkézből megtapasztalhattam, és az is nagyon jüó érzés, hogy a tapasztalataimat, érzéseimet a regényeim által reményeim szerint másoknak is átadhatom.


Az a fajta világ, ami a Szerán bolygón egyetlen óriási Megapoliszban öszpontosul, a Föld bolygón ugyanez szétszórva, a bolygó különböző pontjain helyezkedik el (persze nem akkora méretekben, mint Megapolisz esetében, de már attól sem állunk messze, minden technológia a rendelkezésünkre áll hozzá).

A centrumkörzetek szintközi folyosók (mint féregjáratok egy óriási monstrumban) átláthatatlan labirintusa. A fő inspirációt a felejthetetlen Szingapúr mellett a minden egyes országban ugyanarra a sablonra, szisztémára ekészített személytelen, csak funkciós szerepet betöltő, "gépies" repülőterek adták. Ezzel kapcsolatban személyes élményeim is vannak, például egy alkalommal, amikor papírozási, vízum-problémák miatt nem engedtek be Indiába, akkor nyolc órát kellett eltöltenem a bangalore-i, majd a dubaji reptéren is. 

Egy csipetnyi jövő: a tömegek számára sablonszerűen legyártott, teljesen egyforma "börtönblokk"-labirintus.
__________________________________

Összesen így 16 órát kellett reptereken bolyonganom, a két város reptere szinte összefolyt stílusában, plussz ugyebár a repülési idő. Nem volt egy könnyű élmény, valóban egy apró, jelentéktelen kis hangyának éreztem magam a végtelen járatok útvesztőjében. Itt-ott különböző nemzetek szintén bolyongó képviselői, itt-ott üres folyosók, belső terek, alvó emberek... a technológiai eszközök, liftek, mozgólépcsők, reklámok hangjai.

Igazi megapoliszi élmény volt.

Bizonyos értelemben ebben a szétdarabolt Megapoliszban éljük ma is az életünket. 

És ez az élmény valószínűleg egyre inkább fokozódni fog... mígnem majd valamikor a jövőben eljön az a pont, amikor a BERONIS-trilógia nem lesz tudományos-fantasztikum többé.


További érdekességek:

Gótikus metropolisz

Az art deco stílusban megépített, gótikus, szingapúri ATLAS Bar-ban járva valóban olyan érzésem volt, mintha Batman Gotham City-jébe csöppentem volna!

Szingapúri élmények képekben

UNIVERSAL STUDIOS SINGAPORE

And the Oscar goes to...