Mozgó festmények: Ridley Scott filmjei

02/13/2020

Ridley Scott 2005-ös film-klasszikusa, a Mennyei királyság egyike a legkedvesebb filmjeimnek, filmélményeimnek. Ehhez az is hozzájárul, hogy nagy középkor-kedvelő vagyok, mind zenében, mind művészetben is imádom az emberi történelem e sötét korszakát.

A Mennyei királysággal méltatlanul bánt el a filmszakma, nem csak hogy szanaszét vágták Ridley Scott három órás filmjét, de egy fia díjra se jelölték, pedig mind a zene, mind az operatőri munka, mind a díszletek megérdemelte volna az elismerést. Ennek az oka nyilván a film mondanivalójában is keresendő, hiszen a nyugati keresztény világ és az arab terjeszkedés harcáról szól, és a film nem állítja be az arabokat a Hollywood által elvárt sötét gonosz bandának, sőt, az ármánykodókat és az igazi rossz-fiúkat mind a keresztények (és a keresztesek) oldalán találjuk, és ez nyilván nem felelt meg a sznob filmkritikusok szájízének. Majd most, mikor a szíriai háborúknak köszönhetően a migráns-özön ellepi a világot, majd húzhatják a szájukat újra.

A filmnek nagyon erős a hangulata, ahogy az a Ridley Scott-filmeknél lenni szokott, mivel a rendező erre mindig rendkívül nagy hangsúlyt fektet. Scott filmjeinek mindig van egy különleges, egyedi stílusa, képi elrendezése, képi világa, ami valószínűleg abból is jön, hogy a rendező remek festő is egyben. Ez a vonás szinte mindegyik filmjében tetten érhető, éppen ezért akár mozgó festményeknek is nevezhetnénk alkotásait.

A Ridley Scott-filmek festményszerű színvilága és képkompozíciója.

Mennyei királyság (2005):

Gladiátor (2000):

Robin Hood (2010):

Párbajhősök (1977):

Bor, mámor, Provence (2006):
Amíg a nagyvárosi, Londonban játszódó jelenetekben a hideg kék színvilág dominál, addig a főhős, Max "Ibelin-jében", azaz francia vidéki birtokán a meleg, sokszínű színvilág uralkodik.

A Mennyei királyság a kedvenc Ridley Scott-filmem A bor, mámor Provence és az Alien mellett (az előbbiről már volt szó az előző cikkemben is, az utóbbiról pedig a későbbiekben lesz), és mind művészileg, mind emberileg is nagy hatással volt rám, és szerintem ez akkor is így lenne, ha egyáltalán nem érdekelne a téma. A középkor, a templomos lovagok rejtélye, a kereszténység kialakulása és elterjedése, a szabadkőművesség és a háttérhatalmi erők, ezek a témák mindig is rendkívüli módon érdekeltek, és minden e témában megjelenő könyvet igyekszem megvenni.

A kereszténység kialakulásáról két kiemelkedő könyv, amit ajánlani tudok minden e téma iránt érdeklődőnek, Moses Hess: Róma és Jeruzsálem, illetve Bart D. Ehrman: A kereszténység diadala című kötete. Utóbbiról már írtam egy előző cikkemben, ahol egy rendkívül jó idézetet közöltem a könyvről. (LINK: Trükkök százai)

Ezek a témák nem csak azért érdekelnek, hogy ez által jobban megismerjem a körülöttünk zajló világot, hanem hogy ezt a tudást fel tudjam használni a BERONIS-trilógia írásakor, ahol a középkorban megtörtént nagyon hasonló folyamatok játszódnak le, és rengeteg középkori, illetve keresztény motívum fedezhető fel például a szeranizmus kialakulásában és elterjedésében.

Továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy rendszer-fejlődési szempontból helyesebb történetírásról beszélni, mint történelemről, és minden, ami a "történelem" során megtörtént, (legalábbis 90 százalékban) egy szűk nagy hatalmú érdekcsoport háttérben előre megtervezett machinációjának eredménye. Ne képzeljük, hogy a történelemben bármi is spontán módon zajlott le, egy háború, egy forradalom sem történt valamilyen magasabb ok nélkül.

Egy ilyen erős kontrollt igénylő rendszernél, melyen a mi civilizációnk is alapszik, ez nem is történhet másként. A BERONIS-trilógia cselekménye és háttér-története szerint a szeranizmus megjelenése és elterjedése viszont tényleg spontán módon zajlott le, és a Szerán nevű élő bolygó felfedezése valós őrületként söpört végig az űrállomások és halott bolygókra telepített mesterséges műkörnyezetben évezredek óta sínylődő emberek között.

A Szerán egy valós és spirituális újrakezdés ígéretével jelent meg a messzi láthatáron.

Valós és csalfa hit, kontroll, hatalom, újrakezdés, ezek a témák átjárják a Mennyei királyság történetét is. Balian a komor kovács, történetünk főhőse minden hitét elvesztette, miután gyermeke halva született, melynek hatására a felesége önmagával is végzett. Az öngyilkosság bűnnek számított a középkorban, ezért Balian testvére, a helyi pap lefejezteti az asszonyt, mivel akkoriban ez járt a bűnösöknek. Mikor ezt Balian megtudja, megöli a testvérét, otthagyja a kis középkori francia városkát, ahol élt, és elindul időközben felbukkanó apja után a Szentföldre.

Balian számára az előző bejegyzésben oly sokat említett tiszta lapot a Szentföld jelentette. 

Balian apja, akit most lát először, nem más mint Godfrey, Ibelin ura, aki a keresztes hadseregek egyik legismertebb és legtehetősebb parancsnoka. Abba nem szeretnék ebben az írásban belemenni, hogy történelmileg mi helyes és mi nem helyes a filmben, egyébként semmilyen eget rengető hibát nem tartalmaz a cselekmény, ami nem úgy történt, vagy nem történhetett volna úgy meg. Godfrey és Balian is valóban létezett, utóbbi előéletéről azonban nem sokat tudunk, ezért Ridley Scott számára tökéletes főhős lehetett.

A mindig zseniális Liam Neeson zseniálisan alakítja a megtört, már minden idealizmusától megszabadult harcost, a nagy hírnévnek örvendő Godfrey keresztes hadvezért. Mint sokan mások, ő is elhitte a kor marketing-propagandáját, és elindult a Szentföldre egyszerű harcosként, ahol aztán igazi tehetős nagyúr vált belőle, Ibelin kastélyának ura, melyhez egy nagyméretű föld is tartozik. 

De mit ér ez az egész pénz és vagyon?

Mennyei királyság: Kiegészító dalok

Ridley Scott filmjeit a tökéletes képi megvalósítás mellett mindig is zseniális aláfestő filmzene jellemezte (a csúcsot mindenképpen Hans Zimmer munkája jelenti, melyet a Gladiátor képei alá komponált). A Mennyei királyság remek filmzenéjét Harry Gregson-Williams jegyzi, de emellett számos valódi, középkorban íródott és szerzett dalok és szerzemények s megszólalnak.
______________________________________________


A harcoktól és hatalmi ármánykodástól meggyötörve Godfrey (aki egyébként Ridley Scott Robin Hood-jában is szerepet kap, ellenszenves fő gonoszként) visszatér hazájába, Franciahonba, hogy felkeresse egyetlen gyermekét, Balian-t, és felajánlja neki, hogy kitanítja őt a harci fortélyokra, és ráhagyja minden vagyonát és hatalmát. A szintén mélyponton lévő Balian vonakodik, de testvére meggyilkolásával ő menekülni kényszerül, és csatlakozik újonnan megismert apjához.

A film bővelkedik a szebbnél szebb jelenetekben, például mindjárt a legelején Godfrey elmerengése a boldog, még háborútól és hatalmi viszályoktól mentes színes múltba egészen elképesztő, és szavak nélkül is megértjük. A zene, a képek, a színészi játék tökéletesen segíti a jelenetet.

A boldog múlt, és a szomorú jelen: A múltba merengő, az idők folyamán bölcsebbé váló Godfrey.
Az ellentétes hatást elérő élénk meleg színek és a hideg kék színvilág használata újra és újra visszatérő Ridley Scott által előszeretettel alkalmazott képi megoldás.

Alul: A film főhőse, Balian, miután útja során a szemünk láttára megtapasztalja a legnagyobb mélységeket,  a személyes poklot, a fényűzést, a pompát, a kapzsiságot, az államszintű korrupciót, a vallás elárulását és kiárulását, a háborút és a szerelmet, a film végére őt is apja kiábrándult pózában látjuk, aki a film elején ugyanezen a ponton nézett a távolba. Ezzel elérkezünk a film elejére, a keretes szerkezet egy hatalmas epikus ívet ad a történetnek.

Apa és fia mindketten életük sötét korszakát élik, a fiatal Balian nem rendelkezik akkora tapasztalattal a világban zajló eseményekről mint apja (habár ostromgépek tervezőjeként ő is megjárt néhány háborút), de felesége és újszülött gyermeke halála igencsak megviselték, ezért élet és halál között lebeg: mikor (a rendezői változatban) először meglátjuk, egy fogdába zárva raboskodik éppen, mert a fájdalomtól saját életének is véget próbált vetni. A sötét fogdában ő is múltjának emlékein mereng, e jelenetek összekötik apát és fiát.

A múlton merengő Balian. A felesége által ültetett facsemetének még lesz jelentősége a történet végén, keretes szerkezetűvé téve a filmet. A jelenet alatt hallható csodálatos zene a középkori trubadúrköltészet egyik zeneszerzőjének, Raimon De Miraval-nak az alkotása.

A "merengő hős". Egy idő után megfigyeltem, milyen sok kedvenc filmemben szerepel ez a motívum, és a BERONIS-trilógia főhőse, Ginen Beronis sem különbözik ezektől a figuráktól. Balian, Neo a Mátrix-ból, Frodó a Gyűrűk Urából, Sarah Connor a Terminator 2-ből (mely jelenetekhez kitűnő aláfestő zenét komponált Brad Fiedel zeneszerző "Desert Suite" címen, melyhez készítettem egy hosszabb változatot is: LINK)

Baliant apja egy teljesen új világba kalaúzolja be, Messina kikötőjétől egészen a Szentföldig tartó viszontagságos útja során a fiatal fiú végig a hitét keresi. Apja halálával aztán teljesen egyedül marad, egyetlen társa és mentora az apja csapatába tartozó misztikus Ispotályos lovag (pap), akinek egész film alatt nem tudjuk meg a nevét. Rejtélyes figura ő, és a film során folyamatosan érzékeltetve van, hogy talán ő nem is e világi lény, hanem egy Isten által földre küldött angyal, akinek az a feladata, hogy egyengesse Balian útját, amíg a fiú készen nem áll, és meg nem erősödött hitében. A film egyik legjobb és legerősebb monológja is a Pap nevéhez fűződik:

"Nincs már vallásom..." 
A Mennyei királyság egyik legzseniálisabb jelenete. 
_____________________________________


Balian megérkezik a Szentföldre, és Jeruzsálemben bolyongva felkeresi a helyszínt, ahol Jézust keresztre feszítették. Valahol maga Balian is egy krisztusi figura, aki a helyszínre érkezve önmagába mélyed, várva "Isten szavát", ami persze nem érkezik meg, de ő még is új emberként távozik a Golgota hegyén felépített, számtalan zarándok által látogatott Szent Sír-templomából.

Balian merengése, magába fordulása a Szent Sír-templomnál.
____________________________________


Balian újra találkozik társával, a Pappal, és a viszontagságos út során apja megmaradt csapatának az élén elindul Ibelinbe, apja birtokára. A sokak által értéktelennek tartott, poros földből Balian egy új paradicsomot varázsol, a Mennyei királyság ezen a kis birtokon valóban megvalósul. Ez a "paradicsomi" téma szintén újra és újra visszatérő elem a Ridley Scott-filmekben, hasonló motívum jelenik meg az 1492: A Paradicsom meghódítása, illetve a Bor, mámor, Provence című filmekben is.

Balian vizet fakaszt a poros földből, ezzel egyfajta kis sivatagi oázist hoz létre, egyfajta "szent földet" Szentföldön belül.

Visszatérő motívumok a filmben: Balian otthona, és a kovácsműhely gerendájába vésett latin szöveg: "Férfi-e az, ki nem teszi jobbá a világot."

Alul: Balian apjának, Godfey-nek az ibelini birtoka, és a kastély egyik falfestményének felirata: "Quod sumus... hoc eretis: Azzá válsz, akik mi is vagyunk." Ezek a motívumok többek között egyfajta összekötő kapocsként szolgálnak apa és fia között.

Az idilli élet azonban nem tarthat sokáig, ugyanis Baliannak hamarosan meg kell tapasztalnia a Szentföldön létrehozott korrupt és beteg rendszer árnyoldalait, melynek során óriási méretű háború alakul ki a keresztényes és a muszlimok között. A muszlimok vezére, Szaladin a keresztes hadak többszörös túl erejével érkezik meg, hogy véget vessen a keresztesek ármánykodásainak, akik kiprovokálták a háborút azzal, hogy orvul szaracén kereskedőkre támadtak, pedig a Szentföldön közösen elfogadott béke szerint élnek egymás mellet a felek.

Az ármánykodásnak végül az lesz a vége, hogy a nagy háború hírére mindenki kereket old (a király, "Leprás" IV. Balduin már korábban életét veszti a betegségben), így Balianra hárul, hogy megvédje ezt a velejéig korrupt világot az arabok megtisztító támadásától.

Természetesen mivel a történet és a cselekmény a keresztény oldalra koncentrál, az arab és Szaladin oldalról nem sokat tudunk meg, hogy ott milyen belső ellentétek és ármánykodások játszódtak le, így valamilyen szinten a film egyoldalúan csak a keresztesek hibáira (és erényeire) koncentrál. Szaladdint bölcs uralkodóként mutatja be a film (ami egyébként igaz is volt), aki a győzelme és Jeruzsálem elfoglalása után minden keresztény embernek szabad kivonulást engedélyezett a városból, és állta is a szavát.

Idézet egy zseniális könyvből, Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel című kötetéből:

"Nyugat-Európa a keresztes hadjáratok idején hatalmas gazdasági és kulturális forradalom küszöbén állt, Keleten viszont a szent háborúk a hosszú évszázadok óta tartó hanyatlás és züllés utolsó szakaszát jelentik. A minden oldalról fenyegetett muzulmán világ teljesen bezárkózik. Hűvös, tartózkodó, intoleráns, terméketlen lesz, s e tulajdonságai egyre erősödnek a világ többi részének fejlődési ütemével párhuzamosan, hiszen egyre kirekesztettebbnek érzi magát. A haladás, a fejlődés rajta kívül eső dolog lesz, a más, a másik attribútuma. Hogyan viszonyuljon a külső, a Nyugat által képviselt modernizmushoz? Vesse el azt a maga kulturális és vallási önállósága alapján? Vagy lépjen maga is határozottan a modernizmus útjára, kockáztatva ezzel, hogy elveszítheti arcát, azonosságtudatát? Sem Irán, sem Törökország, sem az arab világ nem volt képes megoldani ezt a dilemmát. Ezért lehetünk szemtanúi még ma is az erőszakos nyugatosítási kísérletek és a szélsőséges, erősen idegengyűlölő, haladásellenes vallási mozgalmak állandó váltakozásának.

Az arab világot egyszerre nyűgözték le és félemlítették meg a barbároknak megismert frandzsok (francia kereszteslovagok), akiket legyőztek ugyan, de akik azóta uralmuk alá hajtották a Földet. Az arabok nem képesek a keresztes hadjáratokat a múlt ködébe vesző történelmi eseménysorozatnak tekinteni.  Sokszor megdöbbentő, mennyire erősen befolyásolják még ma is az arabok - és általában a muzulmánok - Nyugat-képét ezek az idestova hét évszázada lezajlott események.

Az arab világ befolyásos vezetői még ma, a harmadik évezred küszöbén is makacs kitartással hivatkoznak Szaladinra, Jeruzsálem bukására és visszavételére. Izrael a közfelfogásban és sokszor hivatalos beszédekben is egy újabb keresztes államként jelenik meg. A Palesztin Felszabadítási Hadsereg három szárnyának egyike jelen pillanatban is a Hattín, a másik pedig az Ajn Dzsálút nevet viseli. Nasszer elnököt népszerűsége tetőfokán rendszeresen Szaladinhoz hasonlították, mert - miként középkori elődje - ő is egyesítette Szíriát és Egyiptomot és ráadásul Jement. Ami az 1956-os szuezi hadműveletet illeti, ez az arabok szemében éppúgy a franciák és az angolok által vezetett hadjárat volt, mint az 1191-es.

Meg kell hagyni, az egybeesések és hasonlóságok sokszor meghökkentőek. Hogyan is ne jutna eszünkbe Szadat elnök Szibt ibn al-Dzsauzínak Damaszkusz népe előtt elmondott beszéde felidézésekor, melyben "árulással" vádolja Kairó urát, al-Kámilt, mert elismerte az ellenség fennhatóságát a Szent Város felett? Hogyan is választhatnánk el a múltat a jelentől, amikor Damaszkusz és Jeruzsálem harcol egymással a Golán-fennsík vagy a Bekaa-völgy ellenőrzéséért? Hogyan is ne vonatkoztatnánk a mai világra Uszáma gondolatait a hódítók katonai fölényéről?

A szüntelenül támadott muzulmán világban megállíthatatlanul erősödik az állandó üldözöttség érzése, amely a legfanatikusabbaknál valóságos megszállottsággá fajul. 1981. május 13-án a török Mehmet Ali Agcsa rálőtt a pápára. Nem sokkal korábban egy levélben kijelentette: "Elhatároztam, hogy megölöm II. János Pált, a keresztesek legfőbb parancsnokát." Eltekinthetünk Mehmet Ali egyéni tettétől, anélkül is világos, hogy az arab Kelet mind a mai napig természetes ellenségét  látja a Nyugatban. A Nyugat ellen végrehajtott bármilyen ellenséges cselekedet - legyen az politikai, katonai vagy (az olajjal kapcsolatosan) gazdasági - jogos válasz a korábbi sérelmekre, s nem lehet kétséges, hogy a két világ közötti szakadás az arab világ tudatában még ma is elevenen élő, durva erőszaknak tekintett keresztes háborúk idejére tehető."

Néhány a kedvenc könyveim közül e témában.
________________________________


E sorok csak megerősítik a film utolsó, záromondatát, mely szerint:

MAJD EZER ÉV ELTELTÉVEL MÉG MINDIG NINCS BÉKE A MENNYEI KIRÁLYSÁGBAN.

Érdekes a történelem ilyetén alakulása, tudván azt, hogy az arab kultúra milyen magasan állt még a középkor idején, és az akkoriban még sárban tocsogó, fejletlen Európa mennyi mindent vett át a kereskedelem útján a kelettől. Fűszereket, selymeket, de többek között a fürdés szokása is Keletről jött.

Volt szerencsém megvásárolni a film 4-lemezes, díszdobozos változatát, amelyből rengeteg további információ tudható meg erről a korról. A díszdoboz rendkívül igényes külsejű, és a elemezek is valóban tartalmasak, csak ajánlani tudom mindenkinek.

A történet végén, apjához hasonló külső sebhelyekkel és belső tapasztalatokkal Balian visszatér szülővárosába Franciahonba, szerelme, Sybilla oldalán. A visszatérő motívumokra épülő film keretes szerkezete itt valósul meg. Mint annak idején, szinte egy emberöltőnyivel korábban újra megjelenik egy újabb keresztes csapat, mely Szentföldre tart, és ezúttal a félelmetes angol uralkodó, Oroszlánszívű Richárd a vezetője. A király Jeruzsálem hős védőjét keresi, és hatalom és vagyon fejében megpróbálja magával csábítani a fiatal hőst, aki azonban visszautasítja a lehetőséget, és a csapat elvonul.

Balian visszatér a kertbe, ahol látjuk, hogy a felesége által ültetett facsemete megnőtt, és fehér virágok rügyeznek zöldellő ágain. Balian megérinti az ágakat, mintha csak elhunyt feleségével akarna kommunikálni, akinek a szelleme így tovább él, és akinek ha saját gyermek formájában nem is, de sikerült valamilyen fajta életet teremtenie. 

Ez az igazi vagyon és az igazi boldogság, melyet mindenki a maga szintjén képes megteremteni és művelni, nem kel hozzá sem hadvezérnek, sem parancsnoknak, sem egy ország királyának lenni. Nem kell hozzá hatalmas birtok, csak egy kis föld, egy kis kert is elég. Ez itt és most a valóság, minden más csak játszma és illúzió. Számomra ez a film végének a mondanivalója, és talán ez a film legmélyebb üzenete is egyben.

További érdekességek:

Egy magányosan álló napraforgó a semmi közepén, Rákosrendező lepusztult állomása közelében, a sínek között. A vonaton utazva már többször is megpillantottam, és a kép valamiért megfogott, így már az első megpillantás alkalmával fejembe vettem, hogy lefotózom valahogy.

Broken Sword: A templomosok árnya

"Ősz volt Párizsban, az év utolsó hónapjai az ezredforduló végén. A város rengeteg emléket hordoz bennem zenéről, kávézókról, szerelemről, és a halálról.

A főhős, a laza amerikai turista, George Stobbart e visszaemlékező monológjával indul a valaha készített egyik legjobb és legsikeresebb kalandjáték, a Broken Sword: The Shadow of the Templars, a kedvenc pc-s kalandjátékom. Én is kezdhetném hasonlóan: a játék rengeteg emléket hordoz bennem zenéről, párizsi helyszínekről, gyönyörű írországi utazásokról, felejthetetlen karakterekről, rejtélyekről, izgalomról és a szerelemről.

A Broken Sword-ról már volt szó a korábbi részletes írásomban, a Hatások és felhajtások című cikkemben, de nem tudok úgy elmenni az előző téma mellett, hogy ne ejtsek szót e mesterműről is, mely a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem, és szívesen játszok vele újra és újra.

George Stobbart, a laza, vonakodó hős
George Stobbart, a laza, vonakodó hős

George Stobbart, amerikai jogász, egyszerű, átlagos figura, aki vakációzni indult el Párizsba. Éppen az egyik mesés szépségű kávézó teraszán üldögél, amikor egy félelmetes, harmonikázó bohóc zavarja meg a kellemes, üres utcácska nyugalmát, és George visszafogott udvarlását a gyönyörű, szőke pincérnőnek. A bohóc berohan a kávézóba, majd nem sokkal később immár a harmonika nélkül, egy aktatáskát lóbálva rohan ki, és a szomszédos, kihalt téren átszaladva eltűnik egy sötét sikátorban. George értetlenül néz utána, majd néhány másodperc múlva hatalmas robbanás rázza meg a helyes párizsi kávézót, üvegszilánkok és faldarabok repülnek mindenfelé. George előtt elsötétül a világ, és amikor magához tér, az egyik napellenző ponyva alatt találja magát a romok között feküdve. Nagy nehezen kikászálódik a hatalmas színes lepedő alól, és leporolja magát. Életben van.

Miközben összeszedtem magam, csak a forgalom monoton, zúgó hangját hallottam. Az élet továbbra is a maga megszokott módján zajlott körülöttem, de a robbanás örökre megváltoztatta az életem...

E monológgal kezdetét veszi a játék, az izgalmas nyomozás, hogy mi is történt és miért, és vajon kik állhatnak a brutális robbantás hátterében, melynek "szerencsére" csak egyetlen áldozata volt, az ellopott aktatáska tulajdonosa, egy Plantard nevű ember (a középkor rajongói számára nem ismeretlen ez a név).

Egy hosszú-hosszú kaland veszi kezdetét, melynek során felejthetetlen helyszíneken át vezet az utunk Párizs utcáin, templomain és katakombáin át a gyönyörű zöld sziget, Írország várromjain keresztül a szíriai sivatagokig, felejthetetlen karakterekkel találkozunk nyomozásunk során, miközben a szerelmet is megtaláljuk a belevaló, vagány riporternő, Nicole Collard személyében. A játék remekül van felépítve,és sokszor nem igazán tudjuk, hogy valóban érdekel minket az ügy, és el akarjuk kapni a tetteseket, akik majdnem a halálunkat okozták, vagy minden igyekezetünk "csak" Nico kegyeiért folyik.

A nyomozásunk során kiderül, hogy egy sötét összeesküvés indult meg a háttérben, melynek központjában a Neo-templomosok állnak, akik elődeik, a Templomos Lovagrend mintájára jöttek létre.

Az angol Revolution Software cég zseniális játékának kézzel rajzolt képi világát és stílusát a híres Don Bluth, amerikai animációs filmkészítő (Charlie: Minden kutya a mennybe jut, A NIMH titka, Anasztázia, Egérmese, Titán - Időszámításunk után, Mese Rockkal, stb) segítségével készült. A játék minden tekintetben a maximumot hozza: Barrington Pheloung aláfestő zenéje tökéletesen megfelel a történet hangulatának, a párbeszédek és monológok nagyon jól megírtak, a helyszínek változatosak és remekül megrajzoltak és a karakterek is emlékezetesek (a kedvencem Rosso rendőrfőnök és hű társa, Moue kapitány, de számtalan emlékezetes karakter van rajtuk kívül is: a virágárusnő Nico lakása előtt, a párizsi jelmezárus, vagy Todryk, a kelekótya szabó, az ír kocsma csaposa, stb).

A kézzel megrajzolt képek ezer és ezer titkot rejtenek, és sokkal de sokkal többre tartom az ehhez hasonló régi 2D-s játékokat, mint az újabb 3D-s utódokat. Lehet, hogy csak a nosztalgia beszél belőlem, de valahogy a régebbi játékokban még (ahogy a filmek esetében is) sokkal több ötlet és lélek volt.

Egyszerűen magával ragadó az a varázslat, ahogy a játék egyszerű helyszíneket, hétköznapi karaktereket is képes rendkívül érdekessé, izgalmassá festeni. Ez az, amit én "triviális monumentalizmusnak" hívok, és a BERONIS-trilógia írása során én is igyekeztem ez a "módszert" alkalmazni.

A játék miatt szerettem volna mindig is eljutni Párizsba és Írországba (főleg a játékban szereplő, - egyébként fiktív - Lochmarne nevű falvakhoz hasonló településeket megnézni), és bár sajnos még egyik sem jött össze, még nem tettem le a tervemről.

Ha meg kellene neveznem a kedvenc számítógépes játékomat, az mindenképp a Broken Sword: Shadow of the Templars lenne (a folytatások sajnos már nem lettek ennyire jók, bár a harmadik rész, a 3D-s The Sleeping Dragon egészen vállalhatóra sikeredett, és rengeteget játszottam vele annak idején). Remek történet, remek karakterek, remek helyszínek, izgalmas rejtélyek és egyedi hangulat. A Templomos Lovagok homályba vesző, rejtélyes és egyben tragikus történelme rányomja a bélyegét a játék hangulatára, melynek (többek között) Párizs rendkívül jó helyszínéül szolgál (a játék során elutazhatunk többek között Írországba, Skóciába, Szíriába, Spanyolországba is). A templomosok itt-ott elhelyezett nyomai nagyon ügyesen vannak elhelyezve a játékban, például templomokban, csatornákban, katakombákban bukkanhatunk rá egy-egy korabeli vésetre, szoborra, és egyéb ábrázolásokra. Ezt a monitorhoz szögező hangulatot próbáltam magam is átmenteni a BERONIS-trilógia lapjaira, amikor Megapolisz történelmét megalkotva a régen legyilkolt és elnyomott szeranisa felkelők nyomait itt-ott elhelyeztem a cselekményben. Az általános iskola után Vácra jártam gimibe, és a város egyes pontjai egy kicsit mindig a Broken Sword-ban látott Párizsra emlékeztettek. Sok helyen jártam már a világban, de Párizs és Írország (két kedvenc helyszínem a játékban, természetesen a legtöbb időt Párizsban töltjük, és csak egy-egy küldetés erejéig utazhatunk el Írországba, Spanyolországba, Szíriába, majd a játék legvégén Skóciába, ahol a nagy finálé játszódik Bannokcburn-ben), ahová még el szeretnék jutni, sajnos még nem jött össze. 

Talán majd egyszer...

Talán a Broken Sword kapcsán találkoztam először a templomosok témájával, mely azóta is rendkívüli módon érdekel. A játék hangulata azonnal megfogott, és emlékszem, volt egy kis füzetem is, ahová leírtam kedvenc George Stobbart monológjaimat, illetve saját leírásaimat a kedvenc helyszíneimről. A játékból remek filmet is lehetne forgatni, fura, hogy senki sem próbálkozott még meg vele, a későbbi Da Vinci-kód és A nemzet aranya hasonlít a leginkább a Broken Sword cselekményére.

A jövőbeli terveim között szerepel egy regényterv, mely egy Broken Sword-hoz hasonló cselekményre épülne, de ebben a templomosok helyett titkos szeranista összeesküvés után nyomozna a főhős (valami George Stobbart-hoz, vagy a Gonosz halottak Bruce Campbell-éhez hasonló teljesen átlagos, random figura)  Megapolisz-szerte, a centrumkörzeteken túl a külső körzeteken (a játékbéli Párizsra hajazó városokban) át a peremkörzetekig (a játékbéli Írországhoz hasonló falvakban).

Szerintem nagyon jó ötlet lenne, meglátjuk, mi lesz belőle.

A játék folytatásai sajnos már nem lettek annyira jók, mint az első rész, pedig az alkotók már megpróbálkoztak a 3D-s játékmenettel is, de valahogy az első részt sosem sikerült megközelíteni. Azóta kiadtak egy Rendezői változat alcímű, minden platformon futó játékot is, mely az első résznek egy felújított változata, és ebben Nicole Collard-ral is lehetünk bizonyos jelenetekben, ami egész jól sikerült, de érződik, hogy csak egy újabb bőrt akartak lenyúzni a hajdani nagy sikerből. A legutóbbi, The Serpent's Curse című ötödik rész esetében a Revolution Software újra visszatért a 2D-s megoldáshoz, melynek én nagyon örültem, de az első rész szintjét így sem sikerült elérni.

Aki szereti az izgalmas, hangulatos és elgondolkodtató kalandjátékokat, annak a Broken Sword: The Shadow of the Templars mindenképpen kötelező darab.

A halott régész, Klausner, mint Indiana Jones... A helyszín: Szíria, a templomosok egyik rejtett barlangja az úgynevezett Bikafej Sziklánál. Nem ő az egyetlen karakter, aki valamilyen jelmezt visel ebben a játékban.

...az előzmények....

BENEATH THE STEEL SKY
(1994)

Amíg George Stobbart 1996-ban egy felrobbantott kávézó romjai alól kikászálódva próbálta összeszedni magát, addig egy másik, távoli jövőben játszódó sztori főhőse, Robert Foster egy lezuhant repülőgép égő maradványai között tér újra magához... a peremkörzeteken (Gap). 

Igen, többek között innen jött az inspiráció, mely Megapolisz struktúrájának kigondolásában nagyban befolyásolt (centrumkörzetek, külső körzetek, peremkörzetek).

A fiatal Foster semmire sem emlékszik, a teljes múltja a homályba vész. Vajon ki ő, és miért üldözik őt Union City rendfenntartói?

Nagyon röviden ez az alapsztorija a Revolution Software 1994-ben megjelent kalandjátékának, mely joggal nevezhető későbbi alkotásuk, a Broken Sword - The Shadow of the Templars előfutárának. A játékhoz egy előzmény-képregény is készült (szintén egy nagy név által, még Don Bluth előtt), melyet nem más, mint a Watchmen egyik alkotója, Dave Gibbons rajzolt.

A játék rendkívül izgalmas, a cselekmény a Broken Sword-hoz hasonlóan igencsak magával ragadó, tele humorral és remek karakterekkel (nekem a kedvencem talán Joey, Foster állandó robot-társa, aki amolyan R2D2-hasonmás, egy vicces társ, akinek adatkártyáját a főhős állandóan magánál tartja, és bármilyen más robotba be lehet illeszteni a játék során, tehát Joey külseje állandóan változik).

A játék design-ján, hangulatán rendkívül sok nagy előd hatása érződik: megtalálhatók itt is az Aliens - A bolygó neve: HALÁL sivár, szeméttel teli folyosói, a Metropolisz mechanikus géptermei, ahol emberi munkások sínylődnek, de itt van a Neurománc cyberpunk-stílusa, csak hogy néhányat említsünk.

És ahogy a későbbi még nagyobb siker esetében George és Nico szerelmi szála bűvölt el minket, természetesen ennek alapjai itt is megtalálhatók Robert és a tudóslány Anita között.

...és ami nagyon nagy öröm, hogy a játék iOS-változata 2009. október 7-én már megjelent, tehát a mai kor rajongói is élvezhetik ennek az időtlen klasszikusnak az izgalmait.

A folytatást, egy esetleges második rész elkészülését már évtizedek óta ígéri a Revolution Software, de igazából én annak is örülnék, ha sosem készülne el: a Beneath the Steel Sky a Broken Sword: The Shadows of the Templar-hoz hasonlóan egyedülálló, örökzöld klasszikusok, melyeknek a színvonalát (ahogy a BS esetében ezt már láttuk is) egyetlen folytatás sem tudná nemhogy überelni, de megközelíteni sem.

Az élhetetlen mega-struktúra... AcremCity helyett Union City

Részletek Dave Gibbons előzmény-képregényéből:

Union City rendfenntartó osztaga talán szintén egy inspiráció volt a múltból, mely a Gariven Rendfenntartó Erők megalkotásához vezetett...