Metropolisz... avagy a világ felépítése napjainkban, kezdőknek!

10/18/2020

Nagyon szeretem Niall Ferguson műveit, és mindig igyekszem megvenni az éppen megjelenő könyveit, A tér és a torony: Hálózatok, hierarchiák és harc a globális hatalomért a harmadik munkája (A világ háborúja és a Civilizáció után), amelyet megvettem. Igyekszem a lehető legelismertebb gondolkodók műveiből tanulni, hogy ezáltal a BERONIS-trilógia háttér-története is minél hitelesebb legyen, hiszen a három könyvben (a fantasy és a mesés elemeken túl) igyekszem egy reális, lehetséges jövő előképét megfesteni. Ahogy ezt a BERONIS-jegyzetekben nem is egyszer megfogalmaztam, ha egy fiktív történetnek nincsenek valós alapjai, akkor az egész kevésbé átélhetővé és (reális veszély hiányában) tét nélkülivé válik.

Ezt a hibát minden erőmmel igyekszem kiküszöbölni.

Természetesen nekem is vannak saját gondolataim, és nekem is van egy lehetséges világ- és jövőképem, és mindig nagy öröm, amikor ezeket a gondolatokat más, elismert írók és filozófusok, tudományos szakértők könyveiben is viszont látom.

Az egyik ilyen szakértő Niall Ferguson.

Bár a könyvét már régen megvettem, de mivel száz könyvet olvasok egyszerre, csak most a napokban jutottam el oda, hogy végre el is kezdhettem az elolvasását, és ahogy vártam, szinte alig tudtam letenni. A könyv már a legelején is hihetetlen módon lebilincselt, olyannyira, hogy már idéztem is a műből a Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Megapolisz című bejegyzésemben. Ugyanis már a könyv elején szembetalálkoztam egy gondolattal, ami nekem is egy saját teóriám volt (amelyet meg is írtam a Megapoliszi álmok Acrem, a Birodalom című fejezetében is), és bár bíztam saját gondolatom erejében (és hitelében, mert úgy érzem nekem is van egy rálátásom a dolgokra), mégis hihetetlen öröm és elégedettség töltött el, mikor Ferguson-nál is viszontláttam ezeket a gondolatokat.

A lenti, 57-edik, Metropolisz című fejezetből az alábbi idézet ragadta meg legfőképpen a figyelmemet:

A Metropolis leginkább az ikonikus női robot, Maria hasonmása miatt emlékezetes. Lang azt mondta, a filmet az első New York-i látogatása inspirálta. Számára a manhattani felhőkarcolók egy krónikusan egyenlőtlen társadalom tökéletes építészeti megformálását jelentették.

A BERONIS - Megapoliszi álmokban én is pontosan erről írok, szinte szó szerint. Hogy Megapolisz monumentális külseje leginkább a hatalom egyik üzenete a nép felé, hogy az érezze minél kisebbnek magát, egy apró hangyának, és eszébe se jusson lázadni. Szerintem ez a fajta motívum nagyon ritkán fordul elő a science-fiction irodalomban (legalábbis én nem igazán találkoztam vele), a monumentális külső, az óriási felhőkarcolók mindig egy háttérelemként szerepelnek ezekben a művekben. 

Itt azonban így külön mondanivalót kap, egy mélyebb mondanivalót, ahelyett, hogy csak díszítőelemmé silányulna.

Mivel a fejezet további része is rendkívül jól megírt, közérthető, és legfőképpen tanulságos, remekül összefoglalva a jelenkori állapotokat, ezért a teljes fejezet szövegét leírtam, ezzel is szeretnék mindenki számára kedvcsinálót adni a teljes mű elolvasására!


Részlet A tér és a torony című kötetből...


57-edik fejezet: Metropolisz

Fritz Lang klasszikus, 1927-es némafilmja, a Metropolis azt mutatja be, hogyan bukik meg a hierarchikus rend egy lázadó hálózatnak köszönhetően. Maga Metropolis a tornyos felhőkarcolók városa. A tetjén luxuslakásokban élnek a gazdag elit tagjai, a város élén egy diktátor, John Fredersen áll. A munkások lent, a föld alatti gyárakban gürcölnek. Fredersen aranyifjúként elő fia, amikor szemtanúja lesz egy gyári balesetnek, ráébred, hogy hányféle veszély fenyegeti a nyomorgó mumlások életét. Ennek eredménye egy erőszakos felkelés, és egy nem szándékosan, de általuk okozott katasztrófa: amikor a munkások szétverik a központi áramfejlesztőt, a lakónegyedeiket elönti a víz, mert a vízszivattyú nem működik.

A Metropolis leginkább az ikonikus női robot, Maria hasonmása miatt emlékezetes. Lang azt mondta, a filmet az első New York-i látogatása inspirálta. Számára a manhattani felhőkarcolók egy krónikusan egyenlőtlen társadalom tökéletes építészeti megformálását jelentették. A mai néző szemével azonban a Metropolis túlmutat a XX. századi politikai ideológiákon. A számos vallásos utalással, amely végül a megváltásban csúcsosodik ki, a Metropolis a modern világ mitologizálása. Egy nyilvánvaló kérdést tesz fel, amely ma is pontosan annyira időszerű, mint a maga korában: egy városiasodott, technológiailag fejlett társadalom hogyan tudja elkerülni a katasztrófát, ha a fejlettség társadalmi következménye az alapvető egyenlőtlenség?

Lang filmjében azonban egy ennél mélyebb kérdés is el van rejtve: mi győz végül, a hierarchia vagy a hálózat? Metropolis hierarchikus társadalmi rendje számára a legnagyobb fenyegetést nem a föld alatt támadó árvíz jelenti, hanem a munkások titkos összeesküvése. Fredersent az a felismerés dühítette fel igazán, hogy a tudta nélkül szervezősött az összeesküvés a város alatti katakombákban. Napjainkban a hierarchia nem egyetlen város, hanem maga a nemzetállam, a vertikálisan strukturált szuperpolitika, amely a korai modern kori európai köztársaságokból és monarchiákból alakult ki. Bár nem a legnépesebb nemzet, az Egyesül Államok minden bizonnyal a világ legerősebb állama, függetlenül a politikai rendszerétől. Legközelebbi riválisát, a Kínai Népköztársaságot általában másfajta államformának tekintik, mert míg az Egyesült Államoknak két fő pártja van, a népköztársaságnak csak egyetlenegy. Az amerikai kormány a hatalmi ágak szétválasztására épül, nem utolsósorban az igazságszolgáltatás függetlenségére; a KNK minden más intézményt - beleértve a bíróságokat is - a kommunista párt irányítása alá rendelt. Mindazonáltal mindkét állam köztársaság, nagyjából összehasonlítható vertikális igazgatási struktúrákkal, hasonló módon összpontosul a hatalom a központi kormány kezében az állami és helyi hatóságokkal szemben. Gazdaságilag a két rendszer természetesen konvergál, Kína egyre inkább a piaci mechanizmusokra törekszik, míg az Egyesült Államok szövetségi kormánya az elmúlt években folyamatosan növelte a közintézmények törvényi és szabályozói jógkörét a termelők és a fogyasztók felett. Méghozzá olyan mértékben, hogy a bal- és jobboldali liberálisokat már egyaránt zavarja, hgoy az amerikai kormány milyen szinten gyakorol ellenőrzést a polgárok felett, és figyeli meg oly módon őket, ami gyakorlatilag közelebb áll a mai Kínához, mint az alapító atyák Amerikájához.

E tekintetben a "Kimerika" nem kiméra. Régebben a két gazdaság egymás ellentétének látszott, az egyik exportált, a másik importált, az egyik megtakarított, a másik fogyasztott. A pénzügyi válság óta azonban ebben is bizonyos konvergencia mutatkozik. Ma ingatlanbuborékkal, túlzott tőkeáttétellel és árnyékbankokkal - nem is beszélve a technológiai "unikorniscégekről" - szinte ugyanolyan eséllyel találkozunk Kínában, mint Amerikában. A Kimerika 1.0-ban az ellentétek vonzották egymást. A Kimerika 2.0-ban a furcsa pár tagjai egyre jobban kezdnek hasonlítani egymásra, ahogy az gyakran megtörténik a házasságokban.

Az Egyesült Államok és Kína mellett ott van a nemzetállamok hierarchiájában a Francia Köztársaság, az Orosz Föderáció, az Egyesült Királyság és Észak-Írország. Ők az öt állandó tagja az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának, és ezáltal az ENSZ többi 188 tagja felett állnak - egy olyan intézményben, ahol minden nemzet egyenlő, de egyesek egyenlőbbek, mint mások. Ez azonban nyilvánvalóan kevés a mai világrend leírására. A katonai erő tekintetében van egy valamivel nagyobb nukleáris hatalmi elit, amelybe a P5-országokon túl beletartozik India, Izrael, Pakisztán és Észak-Korea. Irán is csatlakozni akar hozzájuk. A gazdasági hatalom tekintetébe a hierarchia ismételten más: a G7-országok (Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) egykor a világ meghatározó gazdaságainak voltak tekinthetők, de ma ez a klub már kevésbé domináns a "BRICS"- országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) és a legnagyobb, ugynevezett "feltörekvő piacok" miatt. A G20-szervezet 1999-ben alakult, hogy összehozza a világ nagy gazdaságait, de ebben is az európaiak vannak túlsúlyban (mivel az EU saját jogán is tagja, együtt a négy legnagyobb uniós tagállammal).

Ám ha így tekintünk a világra, figyelmen kívül hagyjuk, hogy az informális hálózatok elterjedése milyen mélyreható változtatásokhoz veztett az elmúlt negyven évben. A világ ma inkább egyfajta gazdasági összetettségen és kölcsönös függőségen alapuló hálózati gráf képét mutatja, amely kirajzolja a világ gadzaságainak viszonylagos kifinomultságát, mind technológiai értelemben, mind abban az értelemben, hogy a kereskedelem és a határokon átívelő befektetések révén ezek kapcsolatban vannak egymással. Egy ilyen gráf erős hierarchikus architektúrával rendelkezik, köszönhetően az erőforrások és a szakértelem hatalmi jogkörükhöz hasonló megoszlásának a világban, valamint annak, hogy mekkora eltérések vannak az országok közötti gazdasági nyitottság terén. De ez kétségtelenül egy hálózat, amelyben a legtöbb csomópontot egy-két élnél több kapcsolja össze a világ többi részével.

A kulcskérés az, hogy a gazdasági komplexitás hálózata jelent-e akkora fenyegetést a nemzetállamok hierarchikus világrendjére, mint amekkora veszélyt jelentettek a politikai komplexitás hálózatai a közelmúltban létrejött nemzeti politikai hierarchiákra - különösen 2011-ben a Közel-Keleten, 2014-ben Ukrajnában, 2015-ben Brazíliában és 2016-ban Nagy-Britanniában és Amerikában. Hogy még egyszerűbben fogalmazzam meg a kérdést: Lehet egy hálózatba kapcsolt világnak rendje? Ahogy látjuk, néhányan azt mondják, igen. A történelmi tapasztalatok tükrében magam erősen kételkedem ebben.

...az amerikai érdekekre alapvetően nem Kína, az al-Káida vagy Irán jelent veszélyt, hanem magának a hálózatnak az evolúciója.

Anne-Marie Slaughter
(amerikai jogász, történész)

A szellemi fegyverkezés versenyének jelenleg az a tétje, hogy ki dolgozza ki a kiberbiztonság valóban életképes doktrínáját. Valószínűtlennek látszik, hogy a hagyományos nemzetbiztonsági gondolkodásba ragadt emberek fognak nyerni. Talán a reális cél nem is az, hogy megakadályozzák vagy megtorolják a támadásokat, hanem hogy szabályozzák a különböző hálózatokat, amelyektől a társadalmunk függ, hogy rugalmasak - vagy még ennél is inkább "antitörékenyek" - legyenek. A kifejezést Nassim Taleb dolgozta ki egy olyan rendszer leírására, amelyet a támadások csak erősebbé tesznek. Akik Talebhez hasonlóan a pénzügyi kockázatkezelés világában élnek, 2008-ban szembesültek azzal, hogy a nemzetközi pénzügyi hálózat milyen törékeny: egyetlen befektetési bank csődje jóformán a globális hitelrendszer egészét bedöntötte. Mi, többiek, felzárkóztunk a bankárokhoz és a kereskedőkhöz: mára mindannyian olyan szorosan kapcsolódunk egymáshoz, mint ők egy évtizeddel ezelőtt. A pénzügyi hálózatokhoz hasonlóan a szociális, kereskedelmi és infrastrukturális hálózataink is az ostobák és a gazemberek állandó támadásának vannak kitéve, mi pedig nem sokat tehetünk, hogy elriasszuk őket. A legjobb védekezés, ha a hálózatainkat úgy tervezzük meg és építjük fel, hogy dacolni tudjanak Kibéria ártalmaival. Ellen kell állni a kísértésnek, hogy bonyolultságot teremtsünk (ahogy a pénzügyi szabályozás esetében), az egyszerűség a legjobb választás. Ehhez mindenekelőtt meg kell értenünk a létrehozott hálózatok szerkezetét.

Amikor egy tetszőleges, a való élet hálózatainak megfelelő méretű gráf kapcsolati pontjainak felét eltávolítják, a hálózat megsemmisül. Azonban ha ugyanezt egy hasonló méretű skálafüggetlen modellel teszik meg, "a hálózatban egy óriási tömb megbarad a pontok több mint 80 százalékának eltávolítása után is, és az átlagos távolság a pontok között gyakorlatilag ugyanannyi marad, mint az elején volt." Ez létfontosságú információ azok számára, akiknek olyan hálózatokat kell tervezniük, amelyek a szándékos és célzott támadások közepette sem lesznek törékenyek.

_______________________________
A teljes bejegyzés: