KULTÚRA, NAGYVÁROS, SZEMÉLYISÉG szemelvények
Néhány remek írás nagy gondolkodóktól, akiknek a munkái és elméletei nagy mértékben inspiráltak engem Megapolisz városállamának megalkotásakor.

A város éppúgy eleme a természetnek, mint a barlang vagy a hangyaboly. De egyben tudatos műalkotás is, és közösségi keretei között sok egyszerűbb és személyesebb formáját őrzi a művészetnek. A szellem a városban nyeri el formáját, míg a város formái meghatározzák a szellemet, mert a tér, éppúgy, mint az idő művészien rendeződik újra a városokban, határvonalaiban és sziluettjeiben, a vízszintes felületek és a vertikális csúcsok rögzítésében, a természetes helyszín kihasználásában vagy tagadásában... A város a közösségi élet fizikai tere és egyben szimbóluma is azoknak a közös céloknak, melyek az ilyen előnyös körülményekből születnek.
A nyelv mellett a város az emberiség legnagyobb műalkotása.
(Lewis Mumford)
Az építészet a város első nyomaival együtt kelt életre, mélyen a civilizáció keletkezésében gyökerezik, tartós, egyetemes és nélkülözhetetlen műtárgy.
Az esztétikai szándék és a jobb életkörülmények kialakítása az építészet két állandó jellemzője... Mivel az építészet ad konkrét formát a társadalomnak, s mélyen kötődik mind a társadalomhoz, mind a természethez, alapvetően különbözik a többi művészettől és tudománytól... Idővel a város önmagára nő, öntudatra és emlékezetre tesz szert. Építése folyamán az eredeti állapot tovább él, de ugyanakkor módosítja és még sajátosabbá alakítja fejlődésének stádiumait.
(Aldo Rossi: A város építészete)

Épületek kísérik az emberiséget őstörténetétől fogva. Számos művészi forma keletkezett és tűnt le. A tragédia a görögökkel keletkezik, hogy velük együtt hunyjon ki, és évszázadok múltán csak az ő "szabályaik" szerint éledjen fel. Az eposz, amelynek eredete a népek ifjúságában gyökerezik, Európában a reneszánsz végén hunyt ki. A táblaképfestészet a középkor találmánya, és semmi sem biztosítja megszakítés nélküli fennmaradását. Az emberek hajlék iránti igénye azonban örök. Az építőművészet sohasem hevert parlagon. Története hosszabb, mint bármely más művészeté, és az a hatása, hogy felhívja magára a figyelemet, nagy jelentőségű minden olyan kísérlet számára, amely számot akar adni a tömegknek a műalkotáshoz való viszonyáról. Az épületeket kétféleképpen fogadják be: használják és észlelik őket. Vagy helyesebben kifejezve: taktilisan és optikailag. Az ilyen befogadásról nem lehet fogalmunk, ha összegyűjtött benyomások módjára képzeljük el, mint ahoyg például utazókkal szokott történni híres épületek láttán. A taktilis oldalon ugyan nincs ellenpólusa annak, ami az optikus oldalon a szemlélődés. A taktilis tapasztalás nem annyira a megfigyelés, mint inkább a megszokás útján következik be. Az építészet esetében ez utóbbi messzemenően meghatározza még az optikai befogadást is, amely eleve nem annyira a megfeszített figyelem, ahem inkább futólagos felfigyelés dolga.
(Walter Benjamin: A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korában)
Mi a város? Két fontos meghatározást választunk kiindulópontul, mindkettő 1939-ból származik. Louis Wirth szerint a város "viszonylag nagy kiterjedésű és sűrűségű, társadalmilag heterogén egyének állandó települése. Lewis Mumford szerint a város "a közösség hatalmának és kultúrájának maximális koncentrációja".
A város jellemzői:
A) Tevékeny tömeg
B) Városok hálózata
C) Fizikai határok
D) A tevékenységek differenciálódása
E) Sokféle erőforrás
F) Írásbeli feljegyzések
G) Város és vidéke
H) Középületek láncolata
I) Épületek és emberek
A városok olyan helyek, ahol emberek sokféle tevékenységet folytató tömege található. Tehát nem az abszolút nagyság vagy szám a fontos, hanem inkább a település sűrűsége. Az iparosodás előtti világban a városok túlnyomó többsége kicsi volt: nem ritkán 2000 alatt volt a lélekszám, s egy 1000-es város már igencsak figyelemre méltónak számított. A Szent Római Birodalom majdnem 3000 városából mindegy 12-15-nek volt 10000 főnél nagyobb lakossága (köztük Kölnnek és Lübecknek). Néhány további statisztikai adat tájékozódásul. Az ókorban csak maroknyi valóban nagyváros akadt, köztük a birodalmi Róma a Krisztus utáni második évszázadban és Chang'an a 8. században. A középkorban ehhez az óriási mérethez Konstantinápoly, Cordoba és Palermo is felzárkózott. A két utóbbinak a 13-14. században félmillió körüli lakosa volt. Bagdadban viszont kb. egy millió ember élt a mongolok 1258-as pusztítása előtt. Ilyen nagyságú koncentrációra megintcsak Kínában találunk párhuzamot: Nanking a 15. században, illetve Peking, Suzhou és Canton a kései birodalom időszakában. Peking a maga két és három millió közötti lakosával 1800-ig a világ legnagyobb városa maradt, bár a 17 században szorosan a nyomában volt Isztambul, Agra és Delhi. A XIX. században London vált a legnagyobb várossá. Az ilyesfajta hatalmas városok mögött, legalábbis az iparosodás előtti korban egy nagyon erős, centralizált állam található. Ennek hatalma nélkül a város hanyatlani kezd vagy összeomlik.

A városok hálót alkotnak. Egy város sosem létezik más városok társasága, illetve gy hozzá kapcsolódó vonzáskörzet nélkül, ekképp tehát elkerülhetetlenül egy városi rendszer, illetve hierarchia része. Még a legegyszerűbb városka körül is találhatók tőle függő falvak. Ahogy Braudel mondja: "A város csak városként csak hozzá képest alacsonyabb rendű életformához viszonyítva létezik... Kell hogy legyen saját, akármilyen kicsi birodalma." Kínában a városi hierarchiát a név előtt szereplő előtag - fu, chu és hieu - fejezte ki. Ugyanilyen világosan meghatározott városi hierarchia létezett a 16. századi Ottomán Birodalomban: a csúcson Isztambul állt, őt a 20 és 40.000 fő között regionális központok sora követte, majd a 10.000, illetve az 5000 fő alatti városok következtek.
A városok általában rendelkeznek valamilyen fizikai határral, mely elválasztja a városi rendhez tartozókat a többiektől. "Egy város fal nélkül nem város" - írta J.-F. Sobry 1776-ban a De l'architecture c. munkájában. De fizikai határvonalak nélkül is léteznek legális területek, melyen belül korlátozások és kiváltságok érvényesülnek.
A városokban munkamegosztáson alapuló specilizáció érvényesül - az emberek papok, kézművesek vagy katonák -, és ahol a jólét nem egyenlően oszlik meg a polgárok között. Ezek a megkülönböztetések szociális hierarchiát eredményeznek: a gazdag több hatalommal rendelkezik, mint a szegény; a pap fontosabb mint a kézműves. A társadalmi heterogenitás szintén adottság. A városi lakosság eltérő etnikai csoportokból, fajokból, vallásokból áll. Még az etnikailag homogén városokban is előfordultak rabszolgák vagy átutazó kereskedők.
A városok sokféle bevételi forrással rendelkeznek: kereskedelem, intenzív mezőgadaság és élelemfölösleg lehetősége, fizikai erőforrások, mint a fémek vagy a forrás (bath), geomorf erőforrás mint a természetes kikötő, vagy a humán erőforrás, mint a király.
A városok írásbeli feljegyzésekre támaszkodnak. Írás révén tartják számon javaikat, fektetik le a közösséget kormányzó törvényeket és biztosítják a tulajdonláshoz való jogot - ami különösen fontos, mert végső elemzésben a város a tulajdon konstrukcióján alapszik.
A városok szoros kapcsolatban állnak a körülöttük elterülő vidékkel, mely élelemmel látja el őket, s melyeket ők védelmeznek és melyek számára szolgáltatásokat nyújtanak. Város és vidék szétválasztása... teljességgel tarthatatlan. A római városok nem létezhettek volna a környező centuriák, a nagy itáliai városi közösségek mint Firenze és Siena nem létezhettek volna contandojuk nélkül, s ugyanez mondható el Új Anglia városairól, mezőiről és köznépéről... A kérdést, hogy melyik volt előbb: a város vagy a vidék, nehéz eldönteni. A Közel-Kelet vagy Kína első városai egy már működő vidéket ellenőriztek és szerveztek. Amerikai nyugati részén a városok megelőzték a farmokat [mint a BERONIS-ban Megapolisz centrumkörzetei és a peremvidékek], mintegy lehetővé tették működésüket. Ugyanilyen mély megosztottság tapasztalható az egész történelem folyamán a város vagy a vidék viszonylagos magasabb rendűségével kapcsolatban... Kínában a konfuciánus nézetek szerint az elit feladata a kormányzás, s a kormányzáshoz városokra van szükség, a kormányzás feladata pedig a vidék civilizálása - ez a nézet éles ellentétben áll a rurális létezés végsőikig taoista és buddhista eszményével. Thomas Jefferson agrárius republikanizmusa szerint a fiatal nemzet szervezetének nincs szüksége városokra, a városok "a politikai test kelevényét" jelentik.

A városok nem csupán lakóházak tömegéből áll, hanem jelentős épületek és emlékművek tüntetik ki. Vagyis a középületek sora adja meg a város súlyát, a polgárság számára pedig a közös identitást testesíti meg. A korai városok közterületein a központi hatalom reprezentációjául a palota és a templom szolgált. A demokráciákban eltűnik a főrúri kastély vagy a köz palotájává válik, a templom "szekuralizálódik" - ez történt a görög poliszban, vagy a középkori európai közösségekben a palazzo bublico vagy a Rathaus és "polgári" katedrálisaival.
Végezetül a városokat az épületek és az emberek együtt alkotják. Egyetértek Kevin Lynch-csel: "A város formái, aktuális működésük, az eszmék és értékek, melyket az emberek hozzájuk kapcsolnak, egységet alkotnak."
A város az egyik legfigyelemre méltóbb, legtartósabb emberi alkotás és intézmény. Tanumányozása egyszerre kötelesség és megtiszteltetés."
(Spiro Kostof: Mi a város?)
A szemelvényeket összeállította: Dr. Kerékgyártó Béla.