Nincs végzet

02/11/2020

"A világoskék ég hirtelen kísérteties fehérré változott. A gyerekek lángra lobbantak, akár a gyufatejek. Sarah is égett, hangtalanul sikoltozva, rángatózva saját kínjai ismétlődő ciklusában.

Jött a lökéshullám, és elemésztette a rettegő anyákat és gyermekeiket egyetlen gyűlöletes forgatagban. Sarah sikolya összeolvadt a szél süvítésével, ahogy a lökéshullám felkapta, szétszaggatta darabokra, és ő...

...felrántotta a fejét, és tátogva fordult a horizont felé. Sűrű ecset pingálta hegyek. Sötétedő ég, mindent bíborba fest az alkonyat. A gyerekek még a közelben játszottak. Sarah a karórájára pillantott. Alig tizenöt perc telt el. Izzadságban fürdött. Az asztal fölé görnyedt. Végighúzta a kezét nedves haján. Minden izma remegett. Alig kapott levegőt. Oly nehéz!

A kórházból megmenekült, de az őt kísértő őrületből még nem.

Sarah úgy érezte, mintha a Sors, a Végzet, vagy bármilyen kozmikus minta egy élő valóság lenne, mely a dolgok rendjén őrködik. Maga az idő is csak egy megnyilvánulása ennek a rendnek, mely artériaként húzódik az univerzum pestében, amelyen keresztül az események folynak. És talán az emberek a sejtek abban a testben, nem tudják pontosan, mi ez az univerzum, de ki vannak téve a funkcionálásának. A sejtek, akár egyetlen sejt is, képes rá, ha megtalálja a megfelelő helyet a megfelelő időben, hogy változásokat kezdeményezzen abban a testben, melynek csak alkotóeleme. És meglehet, hogy ez is a kozmikus rend része. Előre elrendezett mintája azon sejteknek, melyek egyéni döntéseket hoznak, megválasztják saját sorsukat a test egészén belül.

Sarah azonban azzal is tisztában volt, hogy sohasem fogja megtudni ennek a feltételezésnek az igazát vagy hamis voltát. Egy szalmaszálba kapaszkodik a hurrikánban. Akár az irányító istenségben hisznek, akár olyan erőkben, melyek hatására az univerzum vakon táncol valami rettentő nagy turmixgépben, minden, amit ő tudhat, az csak a dolgok pillanatnyi állása, saját akcióinak oka és okozata. És természetesen, minden ébren lévő cselekedet kiszámíthatatlan lehetőségeket hordoz magában (hacsak, persze az álmok és a részletek is nem a minta részei, melyek ránk rontanak az éjszaka alatt, egy vakító látomásban, hogy befolyásolják az ébren lévő gondolatainkat.).

Amíg az emberiség meg nem tanulja, hogyan nézzen keresztül az időn mindkét irányba, vagyis inkább az időn kívülre, el kell fogadniuk, hogy pontosan azt teszik, ami beleillik a mintába. Az emberiség átka, hogy megismerje önnön határait, és tudatában legyen korlátainak.

Az emberek is kockáznak az univerzummal.

Ezernyi kicsi módon, azokkal a parányi, triviális döntésekkel, melyeket az emberek szinte másodpercenként hoznak, az emberek saját üllőjükön, saját sorsukat kovácsolják. Rajtuk áll, mit tesznek. És mégha némelyikük viselkedése kiszámíthatónak tűnik is, mindig akadnak meglepetések, váratlan döntések, még váratlanabb következmények.

És most a Végzet megkísértette, hogy ölelkezzen és táncoljon újra, hogy kiválasszon egy ösvényt a sok közül, hogy lecsapjon magára a Végzet szívére, hogy visszazárkózzék önmagába, akár egy éjszakára begubózó virág.

Sarah véget akart vetni a huroknak.

Lepillantott a szavakra, melyeket az asztal lapjába vésett, az átfúrt szívek és a madárürülékek közé: NINCS VÉGZET.

"Nincs Végzet, csak ha bevégzed", Kyle ezt az üzenetet hozta az eljövendő John Connortól. Neki tudnia kell. Ráadásul az első Terminátor és most a T-1000-es azt bizonyítják, hogy Skynet úgy gondolta, meg lehet változtatni a múltat. Miért ne lehetne megváltoztatni a jövőt?

Sarah belevágta a kést az asztalba, az acélhegy a VÉGZET-szóba fúródott; aztán a-lány felállt, és indulni készült.

Sarah zord elszántsággal sietett keresztül a táboron egy kicsi műanyag táskával és egy CAR 15-ös géppisztollyal. Arca elszántságot tükrözött. Döntött. Közönyös álarc. 

Ő maga is Terminátorrá vált."

Randall Frakes: Terminator 2: Az Ítélet Napja
Részlet a film regényváltozatából.
Fordította: Nemes István
1991

James Cameron T2 esszéje

"1981 márciusában egy olcsó hotelszoba ágyában feküdtem Rómában, magas lázzal, pénz nélkül és repülőjegy nélkül, amivel visszajuthattam volna az Államokba. Éppen kirúgtak a legelső rendezői munkámból, egy zűrzavaros produkcióból, melyet egy olasz horrorfilm-producer finanszírozott. Itt voltam tehát, haragudtam az egész világra, teljesen elkülönülve egy idegen városban, ahol senkivel sem tudtam beszélni.

Álmaimban (vagy rémálmaimban) vöröslő szemű gépek járkáltak közöttünk emberi formában, azzal a céllal, hogy a történelem menetét a saját javukra fordítsák. Még mielőtt bármit is leírtam volna, ebből a lázas álomból jött egy film ötlete, melynek "A Terminator" a címe. Valahogy aztán sikerült hazajutnom (ne kérdezzétek, hogyan), de kiderült, hogy a kocsimat lefoglalták, ezért kölcsönkértem apám tragacsát, hogy keresztülvezessek az országon. A Terminator történetét egy kazettás felvevőmagnóba diktáltam, miközben az éjszakai utakon vezettem.

James Cameron saját maga által készített, eredeti illusztrációs festményei a Terminatorhoz (1984). Sam Raimi-vel ellentétben, aki  Gonosz halottak (1981) előtt egy rövidfilmet készített, James Cameron festményekkel próbált támogatókat szerezni a projekthez.

Szép lassan, módszeresen a tervekből valóság válik: a képen James Cameron (bal oldalt) és Stan Winston (RIP) az elkészült Terminator-fémváz ellenőrzésekor. Igen, voltak idők, mikor valóban megépítettek mindent, és nem uralta el a filmeket a rossz CGI.

L.A.-ben kezdtem el a forgatókönyv megírását. Az utcákon vezettem esős estéken, szinte csak rendőröket és szemetesautókat láttam, éjszakai éttermekben ettem, mint a DuPar's, és a pincérnőket kérdezgettem, mint gondolnak az ötletemről, ahogy ott ültem a fülkémben, és egy jegyzettömbe körmöltem.

Az egyik Tokióból származó barátom, Takao L.A.-t "Terminator City"-nek hívja, mert egy alkalommal a kölcsönzött autójának hátsó lámpáit kilőtte valaki az autópályán, mikor először járt ebben a városban. Két nagyon híres videófelvétel kötődik ehhez a városhoz: a második, mely igencsak ismert, egy civilek által készített felvétel LAPD rendőrtiszekről, amint brutálisan agyonverik Rodney King-et. Az első, egy felvétel a T2 stábjáról, amint egy jelenetet forgatnak Lakeview Terrace utcáin, csak néhány tömbnyire a szörnyű esettől, csupán néhány nappal a verés megtörténte előtt. Abban a jelenetben, a Terminator azt mondja: "Minél előbb el kell hagynunk a várost, és elkerülni a rendőröket."

"1992-ben súlyos zavargások törtek ki Los Angelesben, amelyekben 55-en meghaltak, a város egyes részei felett napokig sűrű füst szállt a felgyújtott boltokból. A zavargások egyik előzménye, hogy a fekete Rodney Kinget még 1991. március 3-án három fehér és egy spanyolajkú rendőr brutálisan összeverte, miután sikerült elkapniuk egy gyorshajtás miatti igazoltatás elől menekülő férfit. A négy rendőr a gumibotjával megütötte, megrúgta Kinget, aki ellen sokkolót is használtak. Az esetről felvételt készített egy George Holliday nevű amatőr videós, amelyet előbb elküldött a helyi tévétársaságnak, de a képek hamar bejárták az országos adókat is. A megvádolt rendőrök ártatlannak vallották magukat az ügyben indult eljárásban, az esküdtszék pedig 1992. április 29-én felmentette őket."

A nap, amikor Los Angeles lángokba borult:

Hét évvel a lázas álmom után Rómában, meg kellene csókolnom azoknak a szemétládáknak a lábát, akik abba a sötét és depresszív állapotba taszítottak, mert ez alatt az idő alatt a Terminator mítosza a globális popkoltúra olyan ikonjává vált, amelyet én el sem tudtam volna képzelni. A két film minden bizonnyal több szintú mondanivalóval szól az emberekhez.

Képek a Terminator 1984-es első részéből. A T2 azért tudja kicsit kíjebb engedni a gyeplőt, mert az első rész brutális, "szusszanásnyi időnk sincs" tempója, naturális képi világa és hangulata erőteljesen rányomja a bélyegét a második rész hangulatára is, és Cameron nagyon okosan tudta, hogy ezt nem is lehet, és nincs is értelme fokozni: ezért a második rész kicsit visszavehet az intenzív tempójából, és nyithat egy szélesebb, nem csak a sci-fi-horror iránt érdeklődő nézők felé is. A jó horrorfilmek sajátja, melyek tényleg megborzongatnak, hogy utána szinte felfrissülünk, "megtisztulunk" a hatásától, és a Terminator első része mindenképp egy ilyen film.

A legfontosabb szerintem az, hogy a filmek erőt adnak az egyéneknek. Egy végtelen, látszatra teljesen elveszett világban, mely több milliárd embert foglal magában, olyan erőkkel, melyet az egyéneknek esélytelen befolyásolniuk, sokan szeretnének változást, még ha ez reménytelennek is tűnik. Mégis, mikor egy gyenge, törékeny pincérnő személye történelmi fontosságúvá válik, az mindannyiunkat megerősíti abban, hogy igenis lehet szerepünk a dolgok alakulásában. Mindkét filmben Sarah-nak valahogy meg kell oldania a túlélését, és ezzel együtt a mi túlélésünket is, a saját akaratából, találékonysággal és határozottsággal.

A filmek ezzel együtt a technológiával való kapcsolatunkkal is foglalkoznak... a technológiával, melytől egyre inkább függünk ahogy haladunk az ezredforduló felé, és amely a kipusztulásunkkal fenyeget minket. A fegyver csöve Sarah-ra szegeződik a Terminator által, de átvitt értelemben ez a fegyver az emberiségre szegeződik a nemzetek és országok által, akik megépítették a hidrogénbombákat.

A technológia az elembertelenedéssel is fenyeget minket. Egy fejlett, urbanizált társadalomban gépszerűvé válunk érzelmileg... az érzelemmentes rendőrtiszttől a személytelen bürokratán át az ellenszenves, minden részvétet nélkülöző doktorig. Ahogy elnyomjuk az érzelmeinket, csak gépek maradunk, mely megtagadja az életet. Elszigetelté, egymástól elidegenedetté válunk, félünk és elveszünk önmagunkban, minden kifejezésmódtól eltiltva, vagy ami még rosszabb, olyan szinten közönyössé válunk, hogy már nem csak a másoké, de a saját életünk sem érdekel már minket.

A Terminator karaktere a halál szimbóluma. A kiengesztelhetetlen. Az aratógép, mellyel melyet nem lehet meggyőzni, nem érez félelmet, szánalmat, megbánást vagy félelmet. Mechanizmusa egy óramű hideg precizitásával halad előre, és ez az óra mindannyiunkért ketyeg. És a halál ellen nem az akartunkkal harcolunk, nem erőszakkal, hanem szeretettel, mely az életetet teremti és táplálja. A nők, akik az életet a testükből teremtik, az élet örzőivé válnak ebben a férfiak által uralt világban, melyben minden technológiai találmány csak egy újabb eszköznek tűnik az effektív és hatékony elpusztításunkra.

Ezek a témák keresztülszövik a két Terminator-film történetét. Megláthatjuk ezeket Sarah és Reese szerelmében is, mely egy apró gyertyafény a pusztuló világ sötétjében, melynek gyümölcse az emberiség vonakodó megmentője, John lesz, aki emberséget és az emberi élet értékét próbálja megtanítani egy minden érzelemtől mentes gépnek. A Terminator megváltásának jelenete a második rész végén bezárja a kört, hiszen a gép megérti, milyen is embernek lenni, megérti a fájdalom és az öröm lényegét, az élet jelentőségét... még akkor is, ha a saját életét viszont el kell veszítenie.

Ebben a túltechnologizált, elembertelenedett világban már csak lehetetlen körülmények között alakulhat ki az igaz szerelem: Egy legyőzhetetlen, megállíthatalan erő kell hozzá a Terminator személyében, egy törékeny, saját magát sem sokra tartó, céltalanul bolyongó pincérnő, és egy háborúban felnőtt, félig-meddig megzakkant, küldetése súlyos terhe alatt gyötrődő, nagyon is emberi katona. Cameron remekül érzékelteti a karakterek elveszettségét, magányosságát, emellett pedig a filmjeire jellemző monumentális hatás szintén hozzájárul a filmélményhez.

"A mélyén ott van egy szerelmi történet. Röviden romantikus rémálomnak is nevezhetnénk a történetet." (James Cameron)

Érdekesség: az eredeti, 1982 júliusában befejezett forgatókónyv szerint két emberi katonát küldenek vissza a jövőből, hogy megállítsák a kiborg bérgyilkost, azonban Kyle Reese társa meghal "megérkezéskor", ugyanis félig a talajban materializálódik, így Kyle Reese magára marad a küldetéssel.

Együtt, a "Terminator" és a "Terminator 2: Az Ítélet Napja egésszé teszí a teljes narratívát. Az első rész 1984-ben készült, mikor még csak egy ismeretlen, feltörekvő rendező voltam, és Arnold sem volt még filmsztár, és 6 és fél millió dollárba került. Az ambíciózus effektek, az akció, a make-up, mind hozzájárultak a sikerhez.

A második film nem is lehetne nagyobb kontraszt... Addigra én már befutott rendező lettem, Arnold pedig a legnagyobb filmsztár az egész bolygón, a film nagy nyílvánosságot kapott költségvetése pedig 85 millió dollár volt.

Azonban szeretném azt hinni, hogy sokkal több közös van a két filmben, mint különbség. És bár hét év különbséggel készültek el, az emberek reményeim szerint látni fogják azokat a témákat és ötleteket, melyek egyesítik és összekötik őket.

Jim Cameron

1991. július 9.
(Saját fordítás, az erdeti angol szöveg megtalálható a T2 Illusztrált forgatókönyv kiadásában, illetve a T2 Skynet Edition DVD extralemezén)

Arnold Schwarzenegger és James Cameron három filmet készítettek együtt (Terminator, Terminator 2: Az Ítélet Napja, True Lies - Két tűz között), és azóta is nagyon jó barátok maradtak.

Természetesen mindhárom film a kedvenceim közé tartozik, és mindhárom film regényváltozata ott van a gyűjteményemben. Érdekesség: mind Bill Wisher (A T2 társforgatókönyvírója), mind Randall Frakes (a Terminator és a T2 regények írója) Cameron közeli barátai közé tartozik, és mikor a rendező új projektekbe fogott, mindig gondolt a barátaira is, és ha tudott, próbált nekik is munkát adni valamilyen formában.

Számomra, azon túl, hogy gyermekkorom kedvenc filmjei voltak az első két Terminator részek,  annak idején a BKF-en (ma: Budapesti Metropolitan Egyetem) a reklámszervező szakmenedzser szak elvégzéséhez szükséges szakdolgozatom témája a Terminator 2 marketingstratégiája volt. Kevés olyan filmet ismerek (most minden elfoglutság nélkül), amelynek ilyen izgalmas marketingstratégiája volt, mint a T2-nek, hogy hogyan építették fel ezt az egész "brandet", még akkor is, ha a siker talán enélkül is garantált lett volna. De semmit sem bíztak a véletlenre, pénz pedig volt bőven (és elvárás is). Kezdve azzal a nagyszerű (legelső) teaser trailer-rel, amely felkorbácsolta az rérdeklődést (amelyben csak annyit látunk, ahogy egy gyárban összerakják az Arnold-féle Terminatort), majd a legvéksőkig való eltitkolását annak, hogy ezúttal Arnold lesz a jó Terminator... minden gondosan felépített stratégia része volt... ahogy a népszerűségük csúcsán lévő Guns 'N' Roses videóklipp is rendkívüli népszerűségnek örvendett.

Mert egy Terminator-filmel kapcsolatban csak egy gépies pontossággal elkészített, brutális erejű marketing jöhet szóba, és ezt olyannyira a csúcsra járatták 1991-ben, hogy (stílszerűen szólva) talán minden puskaport el is lőttek vele...

Arnold és Cameron

Schwarzenegger Emlékmás című önéletrajzi könyvét olvasva azonnal feltűnt nekem egy érdekes momentum az életében, még karrierje kezdetén, ami igencsak emlékeztetett Cameron fentebb említett római "kalandjához". Schwarzenegger először érkezett Amerikába 1968-ban, hogy részt vehessen a Mr. Amerika versenyen, melyet aztán mágsem ő nyert meg, hanem az amerikai Frank Zane (Schwarzenegger második lett). A fiatal testépítő roppant csalódott és letört lett, ráadásul itt volt egy idegen ország hotelszobájában, alig beszélt angolul, pénze se nagyon maradt, és alig ismert valakit. Nagy reményekkel érkezett, hogy majd megnyeri a versenyt, erre "csak" második lett. Később persze az élet kárpótolta mindezért (sok munka és kitartás árán), de ez a momentum rendkívül hasonlít James Cameron pályájának kezdetéhez, amikor első rendezési munkájából elbocsájtva, ott volt ő is egy idegen országban, pénz és remény nélkül. Az ilyesfajta élmények biztosan közelebb hozták őket egymáshoz, nem csoda hát, hogy miután összesodorta őket az élet, a két bevándorló (Arnold ugye osztrák, Cameron kanadai) olyan jó barátok lettek.

Ott volt Londonban az Aliens forgatásán. Ott volt az USA-ban a víz alatti kaland, A Mélység titka készítésénél. Bárhova is megy James Cameron, ott előbb-utóbb felbukkan Arnold Schwarzenegger is... 

Starlog Magazin, 1991

James Cameron a T2 forgatása közben

Mert ilyen az, amikor egy rendező valóban dolgozik, nem csak a zöldháttér előtt vezényel, mint ahogy azt a legtöbb mai "kollégák" teszik (köztük maga Cameron is sajnos ilyenné vált, már amikor egyáltalán hajlandó filmet rendezni). Ez a "melós" érzés az, ami már szinte teljesen kiveszett a mai filmek 99 százalékából, hogy ezzel egy teljesen steril, ezerszer felhasznált sablonok alapján legyártott, izzadtságszagtól mentes műanyag "terméket", fogyasztási cikket dobjanak elénk a kor alkotói.

A Terminator világának hatása a BERONIS-ra

A Terminator első és második része gyermekkorom legtöbbször megnézett filmjei között voltak, és kitörölhetetlen hatásuk a BERONIS-trilógia történetén is felfedezhetők. Mindig is szerettem azokat a történeteket, amelyben valamilyen átlagos, hétköznapi figura kerül valamilyen óriási felelősséggel járó kalandba. A Terminator-történetekben ez Sarah Connor, aki egyszerű, hétköznapi pincérnő, a BERONIS-ban ez Ginen Beronis, aki egyszerű, peremkörzeti faluból elinduló, multinacionális óriáscégnél dolgozó árufeltöltő. Ahogy én is, úgy James Cameron író-rendező is saját élményeiből építi fel figuráit, ami rendkívül előnyös, mert valós súlyt ad a történeteknek, könnyebben együttérzünk a főhősökkel (Cameron kamionsofőrként jól ismerhette ezt a világot, ahogy a különböző kamionok is elengedhetetlen, monumentális háttérszereplő a Terminator-filmeknek). A Terminator-ban maga a kiborg T-800-as jelenik meg pusztító fém-bérgyilkosként, aki előtt semmi akadály nem létezhet, a BERONIS-ban ugyanez a karakter a névtelen, rejtélyes Vakember, akinek se neve, se személysiége, se múltja, semmit sem tudunk róla (legalábbis egy ideig), így mindenki a saját személyiségéből fakadó elképzeléseit projektálhatja bele a karakter életének előzményeibe. A karakter egyébként jobban megfelelne James Cameron legelső Terminator-koncepciójának, amikor még Lance Henriksen-t akarta a szerepre, és egy jóval inkább a környezetébe beleolvadó gépembert képzert el Terminator-ként (erről a Hatások és fejhajtások című cikkemben is írtam). Vakemberről sosem tudni, éppen kit fog megtámadni, ahogy a Terminator esetében is az első rész egyik fő vonzereje az volt, hogy bárki lehet áldozat. Még ha irtózatos is, valahol mi mindannyian hasonló kalandokra vágyunk a szívünk mélyén, hogy tudjuk, valamiért valóban fontosak vagyunk a jövő (vagy valami más) számára... vagy hogy egyszerűen csak megmérettessünk, és diadalmaskodjunk.

Részlet Arnold Schwarzenegger Emlékmás című önéletrajzi könyvéből:

"Cameron megígérte, hogy hőst csinál a robotból. Rengeteget beszélgettünk erről. Hogyan tegyünk csodálhatóvá egy olyan gépet, amely aprófát csinál egy rendőrőrsből, és lemészárol harminc zsarut? A dolog annak a kombinációjából jött össze, ahogyan játszottam, ahogyan a jeleneteket felvettük, és Jim zseniális trükkjéből: ostoba fajankóknak ábrázolta a rendőröket. A filmben nem töltötték be a feladatukat, nem a közbiztonság letéteményesei voltak, hanem okoskodó tökfilkók, akik egy lépéssel az események után kullogtak. A néző azt gondolhatta, hogy arrogáns, tökkelütött barmok, akik nem képesek felfogni, merre hány méter, ezért megérdemlik, hogy a Terminátor végezzen velük."

Azt hiszem Vakember vonzereje is abban áll, hogy bár negatív karakter, mégis inkább vele érzünk együtt, mint a nála sokkal ellenszenvesebb áldozataival (erről bővebben a Jegyzetek a Megapoliszi álmokhoz: Ginen Beronis című bejegyzésemben). A Terminator, mint egy kívülálló karakter, ezzel pont fajunk emberi oldalának és intézményi szerveződésünkre vonatkozó gyengeségeire mutat rá.

Cameron filmjeiben a feszültséget jelentősen fokozta, hogy a rendező mindig valós félelmeket dolgozott fel alkotásaiban. Ezek közül a legerősebb darab mindenképpen a legelső, 1984-es Terminator, mely (paradox módon) pont a rendkívül alacsony költségvetése miatt annyira félelmetes. Szinte érezzük a szeméttel teli los angeles-i sikátorok bűzét. Későbbi filmjeiben ez a valós félelmeinkre ható, rémálomszerű téma tovább folytatódott: a félelmetes, rejtélyes világűr embertelen horrorjával (Aliens), az atombomba pánikkal (A mélység titka), a nemzetközi terrorizmussal (True Lies - Két tűz között), míg el nem jutunk egy tényleg valós történelmi eseményhez, a Titanic borzalmas hajókatasztrófájához.

A Terminator-filmekben a jövőben bekövetkező (az egész kollektív emberiséget egységbe foglaló), öntudatra kelt gépek elleni háború egyfajta sötét árnyként telepedik a történetre, ami lényegesen meghatározza a filmek, a cselekmény szomorkás, mélabús hagulatát. A BERONIS-trilógiában ugyanez  a Megtisztító Háború, amely a Szerán bolygó birtoklásáért folytatott küzdelem végkifejlete, a Megtisztító Hadművelet végállomása: a célja Megapolisz eltörlése. Megapolisz egy óriásira nőt városkolónia, melyet Acremcorp cégbirodalom (Terminatorban ez lehet a Cyberdyne Systems, de leginkább a Miscren Társaság áll ehhez a legközelebb a BERONIS-ban, amely szintén egy mesterséges intelligenciával, gépek gyártásával foglalkozó óriáscég) hozott létre, és amely a különböző körzetek szerint csoportosítja lakóit (centrumkörzetek, külső körzetek, peremkörzetek). Ez a szegregáció James Cameron egy másik filmjében figyelhető meg jobban, ami nem más, mint a Titanic, és első- sé másodosztály szintekre bonthatnánk, a BERONIS-ban egyértelműen a peremkörzetiek számítanak másodosztálynak.

Sarah Connor és Kyle Reese epikus, gótikus románca itt Ginen Beronis és Rae Anne Corzek sodró erejű szerelmi szálaként jelenik meg.

A Terminator és a Terminator 2: Az Ítélet Napja szerkezeti összehasonlítása

Amiért külön szeretem James Cameron filmjeit: a képesség, ahogy képes önéletrajzi elemeket vinni a történeteibe, és ahogy ezeket az elemeket képes teljesen simulékonyan beleillezsteni a filmjeibe. James Cameron első felesége egy pincérnő volt, akiről aztán később Sarah Connor-t megformálta. Cameron kamionsofőrként dolgozott, mielőtt filmrendező lett volna, és az első két Terminator-filmben megfigyelhető, hogy ezek a monstrumok hangulati elemként mindig ott vannak valahol a háttérben, időnként pedig az akció részeként az üldözésben is kiveszik a részüket. A Terminator a második részében egy kamionos-pihenő lepusztult éttermében veri szét a kötekedő motorosokat. A Terminator-filmek során a történetet "útközben" ismerjük meg, és csak nagyon ritkán állunk meg egy-egy pihenőre, hasonlóan a kamionos-életmódhoz, melyet Cameron nagyon jól ismert. Ez a szerzői attitűd nagyon inspirált engem is, és a BERONIS-trilógia írásakor is számtalan önéletrajzi elemet helyeztem el a cselekményben.

A Terminator-filmekben az a zseniális, hogy minden egyes "gép", jármű vagy fegyver nem csak eszköz, hanem mindig egy adott karakter személysiégének "meghosszabbodása", jellemének kifejeződése is egyben. 

A Terminator 2 bizonyos értelemben nem folytatás, hanem (A Gonosz halott második részéhez hasonlóan, lásd a cikket: Hogyan inspirált az Evil Dead-széria?) inkább remake, mint folytatás. A két film szerkezetében, felépítésében szinte teljesen megegyezik, a fő narratív pontokban mindenképpen teljes az egyezés. Mivel imádom filmek szerkezeti felépítését boncolgatni, ezekre a hasonlóságokra természetes módon felfigyeltem.

Lássuk mindezt pontokba szedve: 

I. Megérkezés: mindkét film esetében a címszereplő T-800-as kapja a monumentálisabb belépőt, és minden megérkezés éjszaka történik (a villám-efektek hatásosabb megjelenítése céljából, illetve hangulati okokból).

II. Az első konfrontáció egy nyílt helyen: T1: Szórakozóhely (Tech Noir), éjszaka. T2: Pláza (Galleria), nappal.

III. Fogságba esés, kiszabadulás (zárt tér): T1: Rendőrörs. T2: Elmegyógyintézet (Pescadero), mindkét film esetében éjszaka.

IV. Fegyverkezés (eldugott tér): T1: Motel T2: Sivatagi tábor. Mindkét film esetében nappal, majd az éjszaka eljövetelével kezdődik meg az akció.

V. Leszámolás (ismét zárt tér): T1: Gyár T2: Acélüzem. A zárt térbe való megérkezés előtt mindkét film esetében egy hosszabb, nyílt térben történő éjszakai autópályás-üldözés. Ha már hasonlóságok: a T2 filmvégi acélüzemének megjelenítése szinte egy az egyben hasonlít Cameron 1986-os Aliens-ének  filmvégi "pusztuló kolónia"-ábrázolásához.

Mindkét film remekül választja ki azokat a helyszíneket, melyek valamilyen miódon mindig hozzáadnak valamit a történet hangulatához, hangulati kifejeződéséhez, melyet tovább mélyít Adam Greenberg zseniális operatőri munkája, illetve Brad Fiedel kiválló filmzenéje.

További érdekességek:

A gyermekkori kedvencek sötét végzete

Szomorú hangvételű filmkritikám, esszém a tragikus és borzalmasan rossz  Terminator: Sötét Végzet című filmhez.

A Mátrix és a BERONIS filozófiai párhuzamai

A korszakalkotó, zseniális sci-fi-akciófilm kivesézése a Terminator, és a BERONIS tükrében.

Képköltészet

Sok szeretettel vár mindenkit egy kis kikapcsolódásra az egyedi képvilágú,  varázslatos filmek filmszínháza!

ARNIE-mánia

Thal, Ausztria: Gyermekkorom egyik legnagyobb hősének, Arnold Schwarzenegger-nek az otthonában jártam!

Terminator Vault

Terminator-albumgyűjteményem egy kis részlete.

...és a fan-art.

Az alábbi képek szintén a személyes Terminator-gyűjteményem részét képezik.

Készítette: Richard May.

A lent látható kép a Bethesda Softworks (akik valaha a legjobb és leghangulatosabb Terminator PC-játékokat készítették) 1995-ös, Terminator: Future Shock című játékából származik ("Készülj fel a jövőre"):

Ha bárkinek olyan jellegű Terminator tárgy van a birtokában (újság, poszter, bármi érdekel), mely az első két Terminator-filmhez köthető, és esetleg hajlandó is megválni tőle, kérem vegye fel velem a kapcsolatot, és a részleteket mebeszéljük! Legfőkképpen a '90-enes évekből származó újságok, tárgyak érdekelnek. Annak idején, a '90-nes években népszerű Popcorn újságban is szerepelt a T2, de sajnos már egyetlen Antikváriumban sem lehet kapni. De ki tudja, talán egyszer még rábukkanok valahol...

További érdekességek:

"Célozd meg a csillagokat!"
https://www.beronis.hu/l/celozd-meg-a-csillagokat/
Hatások és fejhajtások: Popkultúrális hatások a BERONIS-ban:
https://www.beronis.hu/l/hatasok/
Mark Hill: A blockbuster filmek elfelejtett művészete: T2: Az Ítélet Napja elemzése
https://www.youtube.com/watch?v=2YWeJ22mIlE
Zseniális cikk a T2 komplexitásáról: 
https://www.jamescamerononline.com/T2Complexity.htm