M e t e o r e s ő

Írta: Quinn H. Lennox

"Ki lett mondva tehát az ítélet: Acremcorp-nak pusztulnia kell..."

IolwynCity, 20:41
EGY HÓNAPPAL A MORASZIRI METEORTÁMADÁS UTÁN
______________________________________________

"Ki gondolta volna, hogy egyszer idáig jutunk?"

Ez a kérdés járt Sean Brand GSF közkatona fejében, miközben kilépett a magányosan a csillagos ég felé meredező, romos fal fedezékéből, és egy közelben lévő, kiégett autóroncs felé tartott.

Puha, sebes léptekkel haladt nehéz, acélbetétes csizmájában, térdét berogyasztva, előre hajolva, hosszú karabélyát maga elé tartva pásztázta a környezetet.

Sehol egy lélek, csak a körülötte lévő égő roncs- és szeméthalmokon táncoló lángok voltak az egyedüli nézőközönsége. Őket nem zavarta a lepusztult, szétrombolt, kopár, szürke miliő, ez most újra egy olyan világ lett, ahol már csak ők szolgáltathatják az egyedüli világosságot a reményvesztett éjszakában, ahol ezer és ezer veszély leselkedett az arrafelé bolyongókra.

A Háborús Övezetek szerencsétlen lelkeire.

Sean Brand megpihent egy pillanatra a roncsautó szétégett váza mellett lekuporodva. Felnézett az élénken ragyogó csillagok felé, látta a hatalmas Yhaars dicsőségesen szétáradó dicsfényét, mely lila színű derengéssel árasztotta el a kihalt, kopár betonrengeteg szürke színvilágát.

Valaha rengeteg ember mászkált ezeken az utcákon, valaha számtalan színtől nyüzsgött ez a környék.

Mára már ebből semmi sem maradt, csak a kirámolt, betört kirakatú üzletek nevei, illetve a magasba felszerelt (hogy mi egyszerű emberek felnézhessünk rájuk) vidám, mosolygós embereket felvonultató hirdetések emlékeztettek egy valamikor létező, sokkal szebb világra. Itt-ott robbanások okozta kráterek a betonban, a felégetett földben.

De voltak egyesek, akiknek az a világ nem kellett.

"A JÖVŐ ELBUKOTT", ezt a feliratot pingálta valaki egy nagy kaliberű golyóktól szétlyuggatott, romos, szürke épület falára a közelben.

"Végül is nem ők kezdték", gondolta Sean. Mostanában, így hogy mindennap a halált kerülgetve kellett a harcmezőkön az ellenség után kutatnia, gyakran vette észre magán, hogy komoly filozófiai kérdéseket tesz fel magának, mintha csak a múlt bűnein elmélkedne. Egész életében a GSF-et szolgálta, mindig is katona volt,

Ölésre, háborúra képezték ki, bár sose gondolta volna, mint ahogy minden bizonnyal senki sem más sem sejtette, hogy egyszer tényleg valódi háborúkban és harcokban kell majd részt vennie.

De ez is eljött.

Bármennyire is a GSF felé húzott a szíve, azt azért el kellett ismernie, hogy igen nagy szerepük volt nekik is, hogy idáig jutottak. Hiszen hol is kezdődött ez az egész? Egyszerűen csak voltak emberek, akik máshogy akartak élni, akik úgy határoztak, hogy kivonulnak az Acremcorp által felépített világból, a centrumkörzetekből, és más rendszer szerint élik az életüket.

Ez akkora nagy bűn lenne?

Úgy látszik, egyesek szemében az volt. Azok szemében, akik odafönn ülnek tökéletes védelemben, akik az egész szálakat mozgatják, Acrem Urai.

Nem is volt még baj ezzel, egészen addig, amíg a kivonulók száma meg nem ütötte azt a kritikus mennyiséget, amikor az Urak úgy döntöttek, hogy lépni kell. És mint ilyenkor az tervbe volt véve, máris ugrasztották a gariveneket.

Lezárták az utakat, a kivonulás minden lehetőségét megtiltották.

A perem ott várta őket, de abban mi az üzlet?

Megálljt kellett parancsolni az őrületnek.

Lehetséges, hogy ilyen alkalmakra már volt kész forgatókönyv, de ami a Morasziron történt, a Hynett gyárkomplexumban, arra egészen biztos, hogy senki sem számított, és ez jól megmutatta azt is, mennyire mélyen átjárja a társadalom minden egyes rétegét a szeranizmus, és hogy ez mennyire egy olyan összekötő erő, mint talán semmi más eddig az emberi faj történelme során.

Erről Sean-nak eszébe jutott az info-ring készüléke, mely ott volt az övére csatolva, törhetetlen dobozban egy aprócska szerkezet, melyet újra és újra ellenőrzött, mikor időnként megállt néhány percre kifújni magát. A szerkezet másik fontos része, maga a gyűrű ott volt az ujján, az acélszálas kesztyűje alatt.

Mivel nem bízhattak már többé senkiben, ez a Garivencorp által bevezetett újítás biztosította a garivenek számára az egyetlen megoldást a titkos információk szállítására, kezelésére. Az adatokat az úgynevezett info-gyűrűkre tették, melyek önmagukban teljesen haszontalanok voltak, egy bizonyos olvasó készülék kellett hozzá, hogy kinyerjék belőle a rajta lévő információkat. Ezek bármik lehettek, haditervek, konvoj-útvonalak, szoftverek, az ellenség számítógépes rendszerének megbénítására készített vírusok. Az info-gyűrűt belehelyezték a leolvasókészülékbe, mely így egy USB-kábelen keresztül bármilyen más készülékbe átvihette a sötét, fekete színű gyűrűnek álcázott adathordozó tartalmát.

Ez egy teljesen titkos fejlesztés volt, és még a GSF-en belül és csak néhányan tudtak róla, ahogy az ilyen gyűrűket is csak nagyon kevesen érdemeltek ki. Nem bízhattak semmit sem a véletlenre, túl sok minden múlt most ezen.

A morasziri támadás óta megtanulták, hogy bárhol lehetnek besúgók, beépített emberek, a szeranista ideológia, vallás bejárta az egész társadalmat, azt a társadalmat, amely most nagyon úgy tűnik, hogy összeomlani kényszerül.

Hacsak a garivenek meg nem akadályozzák.

De képesek lesznek e rá? A technikai főlény az ő oldalukon van, viszont a túloldal létszámban sokkal inkább fölöttük van, és emellett még vadul fűti őket az ideológia, amely érdekében akár meghalni is képesek.

A Szeránért.

Hogy harcolhassanak az emberi történelem első és talán egyetlen tiszta forradalmában.

Mert a Szerán az emberé, az embereké.

Nem pedig egy korporációs hatalomé, amely önjelölt uralkodóként saját tulajdonának tekint mindent és mindenkit, amíg ki nem szipolyoz belőle minden életerőt.

Túl régóta nyomtuk el magunkban az embert, feláldozva az igazi énünket a mindennapi mókuskerékben, művilágban élve műételeken táplálkozva, műkapcsolatokban felőrlődve, azaz minden ami "mű", az mind az Acremcorp terméke, ő a forrása, belőle ered.

Ki lett mondva tehát az ítélet: Acremcorp-nak pusztulnia kell.

A GSF azonban ezt nem hagyhatja.

Ők voltak a védelmi vonal.

Két, az emberiséget mindig is nagyon megosztó (mondhatni nagyon ősi) világnézet, az emberben nagyon mélyen meglévő elementáris erő csapott össze.

Sean Brand imádta a tudományos-fantasztikus illetve fantasy filmeket, könyveket, egészen a gyermekkora óta falta a Régi Földön született klasszikusokat is. E műfaj alkotói főként az ember és a gép, illetve az ember és az idegen fajok összecsapásait vízionálták előre, mint az emberi fajra váró (valószínűsíthető) nagy történelmi fordulópontok, melyek előbb-utóbb majd bekövetkeznek.

Ki gondolta volna, hogy ez mégsem teljesen így lesz, és a legnagyobb ellenségeink nem más, mint saját magunk leszünk?

Hazugság lenne ha azt állítaná, hogy sosem járt az a fejében, hogy talán nekik van igazuk. Hogy sokszor bizony nem tudta, hogy a jó oldalon harcol e, és ezt bizony sokszor látta társai tekintetében is. Persze sok volt köztük az ügybuzgó fiatal is, főleg az önkéntesek között, akik örültek az alkalomnak és ennek az egész káosznak, mert most végre harcolhattak valamiért, valami ellen, a szeranisták ellen.

Ebből a szempontból tök mindegy, hogy szeranisták ellen, vagy ki ellen, a lényeg az volt, hogy így kiélhették a bennük lappangó vadállati ösztönt. A GSF pedig természetesen tárt karokkal várt minden csatlakozni vágyót ezekben a katasztrófa-súlytotta időkben, és mondani sem kell, szigorúan leellenőriztek és lecsekkoltak mindenkit.

Nem lehetett hibázni, az magával a vereséggel felérő luxus lett volna.

Háborús helyzet volt.

Sean sisakjába épített fejhallgató duruzsolni kezdett, mikor megszólalt benne faken társa, Hagad.781 érzelmektől mentes, szürke géphangja, mely annyira színtelen volt, mint ez az egész táj körülötte.

- Egy-hármas felderítő járőr, itt Zulu kilences.

- Vettem Zulu kilences - válaszolt Sean - Mi az ábra?

- Ezer méteres vonalig befejeztük az ellenőrzést. Nem sok minden történt. A volt Walnys bevásárlóközpontnál összefutottunk néhány csavargóval. Nincsenek nyilvántartva, ezért bevittük őket. Árujuk is van.

- Miféle áru?

- Konzervek, szerszámok, és egy kis benzin.

- Értettem. Rendben.

- Hilmov kapitány kéri, hogy csatlakozz hozzánk, és gyere te is az egy-négy-három találkozási ponthoz. Ott majd megbeszéljük a továbbiakat.

- Vettem, értettem. Máris indulok. Vége.

Sean Brand újra körbenézett, felnézett a valaha a magasba nyúló, Acremcorp mindenhatóságát hirdető, meteorok tüzes csapásaitól ledöntött tornyokra. Csak a tűz ropogása és a szél zúgása hallatszott, mely folyamatos nyikorgásra kényszerítette a különböző roncshalmok fém alkatrészeit.

Hilmov kapitány már megint fontolgat valamit a fejében. Kiváló vezető volt, és Sean Brand (rengeteg katonatársával együtt) ha a GSF-ért talán nem is, de Ryan Hilmov kapitányért mindenképpen kész lett volna akár meghalni is.

Sean-nak a közelben lévő, a Miscren Társaság által üzemeletetett faken-gyártó komplexum környékét kellett volna átvizsgálnia. A gyárkomplexumot elfoglalta a Szeráni Ellenállás, és teljesen körülbarikádozták magukat. Ez furcsa tett volt tőlük, hiszen ha elfoglaltak egy gyárat, mindig azonnal a levegőbe repítették őket, most viszont ezek szerint valami másra készültek.

Talán Hilmov kapitány már tud valamit, mint mindig.

Kíváncsian várja, ezúttal vajon mi is pattanhatott ki a fejéből.

A hirtelen neszre oldalra kapta a fejét, de csak egy félelmében eliszkoló, négylábú hüllőlényt vett észre, körülbelül kutyanagyságú lehetett. A centrumkörzeti dínóparkokba összeverbuvált szeráni állatvilág a csapások után már szabadon kószált a városokban.

A Régi Földön egy meteorcsapás okozta a dínók pusztulását, és az emberi faj dicsőséges elindulásának kezdetét.

Itt nem következett be az a bizonyos meteorcsapás, így az őshüllők itt szabadon élhettek, tovább fejlődhettek.

Ennek a gondosan előkészített, célzott támadásnak az "Acremcorp" nevű dinoszaurusz elpusztítása volt a célja, és ezzel együtt minden más olyan "dolognak" is, ami egyenesen belőle fakadt.

Hogy elérik e a céljukat, az csakis rajtuk, a GSF harcosain múlik.

Meglátjuk.

Sean Brand gariven körbenézett, majd otthagyva a rozsdásodó autóroncsot, elindult visszafelé a romfal irányába, hogy fedezékről-fedezékre járva végül eljusson csapata következő akciójának és az ő saját feladatának kihirdetéséig.

Folytatjuk...