A kis nyúl ösztönösen tudta, hogy otthon van, holott nem is idevalósi volt. Évmilliókra nyúlt vissza, és több fényévnyi távolságokra volt az ő eredeti szülőhelye, egy valaha létezett Föld nevű bolygón, mely már csak a történelemkönyvekben élt, Régi Föld néven. A kis rét túloldalán, az erdő fái felett egy óriási fémszerkezet, egy magas villanypózna állt, majd nem messze egy újabb, majd még egy és még egy, hosszú sorban távolodtak a horizont felé.  

Ezt látva ugyan ki hinné el, hogy ez a vidék bármilyen szörnyűséges és ártalmas gonosz otthona lehet. A napkorong kerek tányérja még a távoli hegyek fölött volt, hogy utolsó pillantásokat vessen a tájra, mielőtt lebukna a templom tornya mögött, mely a falu egymásba mosódó, immár fekete színre váltó háztetői felett magasodott. Szinte nem e világi jelenség volt, ahogy ez az életet adó csillag még így elmenőben is ilyen fenségesen szép narancssárgára tudta festeni az égboltot. Természetesen e csillagnak is megvolt a maga neve, az emberi működésnek elengedhetetlen volta, hogy mindennek nevet ad, amivel csak kapcsolatba kerül. Így válik a részévé minden egyes elem egy gondosan megkreált rendszernek. Ebben a pillanatban azonban nem volt szükség nevekre: minden úgy volt szép, ahogy volt. A levegőben furcsa pelyhecskéket sodort az enyhe szellő, melyeket ki tudja milyen növény engedett útjára. Nyugalom és csend honolt mindenfelé.

A Szerán nyugalma.

Egy magányos villanypózna állt a megművelt föld közepén, mintha valami magas, négylábú óriás csontváza lenne. Mögötte a messzeségben dombok feketéllettek. A látóhatár élénk narancssárgában pompázott, de egyre feljebb haladva az égbolt még mindig gyönyörű lágy kék színű volt. A káprázatos színek közti átmenetet ízlésesen takarták a nem kevésbé csodálatos megvilágításban tündöklő, itt-ott megtépázott felhősávok, melyek a fehér, a lila és a narancssárga minden árnyalatát felvonultatták.

A FELTÁMADUNK felirat ezúttal a helyén volt, a temető bejáratánál lévő kapu tetején fehérlett. A rémálom, az őrült vízió, melynek szereplőjeként megjelent, ezúttal sehol sem volt. Egy másik vízió viszont annál is inkább jelen volt, a falu feletti égi jelenség meseszerű bűbája.

A magányos, óriási alakokként terpeszkedő villanypóznákon kívül azonban egy ember sem volt, aki felfigyelt volna rá.

Ugyanolyan stílusú épületek voltak mindenfelé a faluban.

Napfényes kertek, udvarok, porták, teraszok, falécekből összetákolt sufnik, fészerek.

Vronsy-i stílus.

Peremi stílus.