🎧 Forest and Nature Sounds 10 Hours

V r o n s y


A nap bíborszínűre festette az eget, ahogy lemenni készült az erdők mögött. Az árnyak szép lassan előkúsztak nappali rejtekhelyeikről, kezdte átvenni az uralmat a sötétség, de inkább még csak lesben álltak, mintha a gyönyörű látvány őket is megtorpanásra kényszerítette volna. A réteken egy homályos fehér folt szaladt át a növények között: egy fehér színű erdei nyúl iszkolt be egy bokor alá, és eltűnt a sűrű erdőben, ahol már megnyugtató sötétség honolt a fák között. 

A falusi háztetők kontúrjai a naplementében
A falusi háztetők kontúrjai a naplementében
Napfelkelte Vronsy-ban
Napfelkelte Vronsy-ban
Távolba nyúló, hosszú oszlopsor Vronsy szélén.
Távolba nyúló, hosszú oszlopsor Vronsy szélén.

A kis nyúl ösztönösen tudta, hogy otthon van, holott nem is idevalósi volt. Évmilliókra nyúlt vissza, és több fényévnyi távolságokra volt az ő eredeti szülőhelye, egy valaha létezett Föld nevű bolygón, mely már csak a történelemkönyvekben élt, Régi Föld néven. A kis rét túloldalán, az erdő fái felett egy óriási fémszerkezet, egy magas villanypózna állt, majd nem messze egy újabb, majd még egy és még egy, hosszú sorban távolodtak a horizont felé.  

Ezt látva ugyan ki hinné el, hogy ez a vidék bármilyen szörnyűséges és ártalmas gonosz otthona lehet. A napkorong kerek tányérja még a távoli hegyek fölött volt, hogy utolsó pillantásokat vessen a tájra, mielőtt lebukna a templom tornya mögött, mely a falu egymásba mosódó, immár fekete színre váltó háztetői felett magasodott. Szinte nem e világi jelenség volt, ahogy ez az életet adó csillag még így elmenőben is ilyen fenségesen szép narancssárgára tudta festeni az égboltot. Természetesen e csillagnak is megvolt a maga neve, az emberi működésnek elengedhetetlen volta, hogy mindennek nevet ad, amivel csak kapcsolatba kerül. Így válik a részévé minden egyes elem egy gondosan megkreált rendszernek. Ebben a pillanatban azonban nem volt szükség nevekre: minden úgy volt szép, ahogy volt. A levegőben furcsa pelyhecskéket sodort az enyhe szellő, melyeket ki tudja milyen növény engedett útjára. Nyugalom és csend honolt mindenfelé.

A Szerán nyugalma.

Egy magányos villanypózna állt a megművelt föld közepén, mintha valami magas, négylábú óriás csontváza lenne. Mögötte a messzeségben dombok feketéllettek. A látóhatár élénk narancssárgában pompázott, de egyre feljebb haladva az égbolt még mindig gyönyörű lágy kék színű volt. A káprázatos színek közti átmenetet ízlésesen takarták a nem kevésbé csodálatos megvilágításban tündöklő, itt-ott megtépázott felhősávok, melyek a fehér, a lila és a narancssárga minden árnyalatát felvonultatták.

A FELTÁMADUNK felirat ezúttal a helyén volt, a temető bejáratánál lévő kapu tetején fehérlett. A rémálom, az őrült vízió, melynek szereplőjeként megjelent, ezúttal sehol sem volt. Egy másik vízió viszont annál is inkább jelen volt, a falu feletti égi jelenség meseszerű bűbája.

A magányos, óriási alakokként terpeszkedő villanypóznákon kívül azonban egy ember sem volt, aki felfigyelt volna rá.

Ugyanolyan stílusú épületek voltak mindenfelé a faluban.

Napfényes kertek, udvarok, porták, teraszok, falécekből összetákolt sufnik, fészerek.

Vronsy-i stílus.

Peremi stílus.

Még mindig emlékezett arra, ahogy egészen kicsi gyermekkorában a különböző színűre festett kerítések fémrácsain áttekintve sokszor azon ábrándozott, vajon mi lehet azokon a rejtélyes portákon, teraszokon, udvarokon túl, vajon milyen élet játszódhat a különböző házakban, és kik élhetnek vajon bennük. Vajon miről beszélgethetnek, milyen gond nyomaszthatja őket. 

Vronsy.

Ez az ő otthona.  

Az emlékek a szívébe hatoltak, előszivárogtak a levegőből, hogy már úgy érezte, a könnyei is majdnem kicsordulnak. Miért is akar ő elmenni innen? Hiszen itt tényleg mindene megvolt. 

Minden kedves emlék idehúzza. 

Itt biztos jövő várja.

És ha egyszerűen csak túlnőtt már ezen a helyen?

Bármennyire is fáj beismerni, bármennyi szép gyerekkori emlék is láncolja őt ide, mi van, ha egyszerűen csak nincs már itt helye többé? 

Ginen fejében folyamatosan peregtek le a múlt emlékei, ahogy egy adott épülethez, házhoz, vagy útszakaszhoz érkezett, melyek valaha régen jelentettek valamit a számára. Mintha búcsúzkodna. Érezte, életének egy része lezárult, akárhogy is alakul majd a folytatás. 

Akárki, akármi is lesz belőle, Vronsy-nak örök helye lesz a szívében.

Akár akarja, akár nem.  

                                  Álmomban furcsa képeket látok.

                                  Miért van az, hogy mindig csak várok?

                                  A sötétből egy hívó hang szól felém.

                                  Miért érzem azt, hogy az is az enyém?

Egy buszmegálló falára írt vers szövege Vronsy-ban, a szerző ismeretlen